Hírek Újabb megrázó részletek derültek ki a szarajevói emberszafariról, a század tárgyalására számítanak

setni írta:

Habár már nem is csodálkozok az emberek viselkedésén.
Most olvastam egy performanszról....a passzivitás erőszakot szül.
Marina Abramović korunk egyik legnagyobb performanszművésze 1974-ben egy, a mai napig borzasztóan sokszor elemzett, viselkedéskutatók és pszichológusok által emlegetett performansszal állt elő 1974-ben egy nápolyi előadásán, amit Rhytum 0"-nak nevezett el. Hat órán át hagyta az előadás keretében, hogy bármit megtegyenek testével azok az idegenek akik részt vettek rajta. Ez a performansz arra szolgált, hogy tesztelje/bemutassa a művész és a közönség kapcsolatát, annak határait, és ezáltal persze az emberi természetet, a kapcsolatok dinamikáját, fejlődését, határát és az emberi viselkedést.
A Performansz színhelyén 72 tárgyat is bemutatott, amiket "az öröm és fájdalom tárgyaiként" tüntett fel. A tárgyak között volt egy rózsa, egy strucctoll, méz, habverő, olíva olaj, olló, szike, ostor, egy pisztoly és mellette egy golyó is. Marina, a teljes hát órára egy kompletten passzív viselkedést vett fel, mozdulatlan volt és nézett a semmibe miközben hagyta a közönséget, hogy tegyék vele, amit gondolnak, akarnak, éreznek.
Eleinte visszafogott, szégyenlős volt az interakció, a legtöbb résztvevő limitálta magát ártatlan érintésekre, simogatásra, grimaszoltak, bohóckodtak neki, madártollal érintették, megpuszilták. De az idő múlásával, mintha a művésznő konstant, mozdulatlan passzívitása hergelni kezdte volna a közönség agresszívitását. A résztvevők egyre nagyobb szabadságot éreztek, a toll hegyes részét a karjába szúrták, ocsmányságokat írtak a bőrére és a pofonok, szembeköpések után elkezdték használni az örömtárgyakat kínzásra követve azt a fájdalom tárgyakkal is, Marina testét az asztalra fektették, kést és tárgyakat helyeztek a lába közé. A legnagyobb könnyedséggel tépték le a ruháját, fehérneműjét és vágták meg a nyakát, ittak a véréből, nyomtak el cigarettát rajta.
Az előadás végén a művésznő teste egy minden szempontból bántalmazott, megkínzott ember testét mutatta meg a világnak.
Marina Abramović az előadása után a következőket nyilatkozta: "Ez egy nagyon nehéz performansz volt, de látni akartam, érteni, hogy mi a közönség valójában, hogyan viszonyul. Megtanultam, hogy ha teljesen átadja magát az ember a közönségnek, a nyilvánosságnak, az a gyilkosa lehet. Nagyon keményen bántalmazottnak, testi és lelki épségemben megerőszakoltnak éreztem magam: letépték a ruháimat, a hasamba szúrkálták a rózsa töviseit, megvágták a tarkóm, a nyakam szikével, egy ember pedig a kezembe tette és a nyakamra szegeztette velem a megtöltött fegyvert. Egy agresszív, bántalamzó csoportulás jött létre és szinte senki sem ellenezte a bántalmazásokat inkább csak belemerültek. Pontosan hat óra elteltével, ahogy az eltervezve volt, felálltam és a közönség felé indultam, hogy rajtuk keresztül a kijárat felé vegyem az irányt, ám amikor megmozdultam szinte mindenki elrohant, akik nem tudtak és akkor előttem álltak, azok elfordították a tekintetüket a konfrontáció elkerülése érdekében. (...) Amikor az előadás után visszaértem a hotelbe és belenéztem a tükörbe, a sebeim közt láttam hogy egy nagyobb területen megőszültem az előadás estéje alatt."

Kattints a kibontásához...

sukiaki írta:

Nekem meg a Legyek ura. Ha elszabadulnak az ösztönök, állatokká válik a többség. És aki nem, az kirekesztődik, menekülni kénytelen. Volt egy film is, Michael J. Foxszal, a Casualties of War volt a címe, ha jól emlékszem. Az ember sötét oldaláról. De csak meg kell nézni a háborúkat, hogy ott miket csináltak, csinálnak. És így tovább.

Kattints a kibontásához...