Ünnepeink: KARÁCSONY

Ezt a dalt még nem ismertemKöszi!kiss

Betlehemi játék

MESÉLŐ:
Régen történt, nagyon régen,
távol tőlünk, más vidéken
-néhány pásztor nyájat őrzött,
kinn a sötét éji réten,
mikor egyszer nagy fényesség
ragyogta be az estét,
s angyal szállt alá a rétre.

Nézték a pásztorok félve,
megrettenve, megigézve,
és az angyal akkor így szólt:
………..

ANGYAL:
Ne féljetek emberek!
Nagy örömet hirdetek,
mert kisgyermek született.
Bertelhemben!
Ő az akit vártatok, kit mindenki áhított.
Békét oszt köztetek, s a Világ király a lesz:
Jézus a neve.



Pásztorok, pásztorok keljetek
Pásztorok, pásztorok hol vagytok
Talán éppen alusztok?
Gyorsan vígan keljetek Betlehembe menjetek.
Ma született a Kisded Jézus.

Örüljetek, énekeljetek,
a kis Jézust köszöntsétek.
Menjetek gyorsan a városba,
ott találjátok Jézust jászolban.



ANGYALOK:
Hová hová fényes csillag?

CSILLAG:
Megyek napkeletre,
Istállóban kicsiny gyermek
Megállok felette
Betlehembe szállok,
Nagy ünnep lesz az éjszaka,
Angyal szóra várok.

Hová szálltok angyalok?

ANGYALOK:
Zöld álmodó rétre,
Ébresztem a pásztorokat,
Aztán a nagy égbe
PÁSZTOROK:

Angyal hozott üzenetet,
én bizony fölkerekedek,
megkeresem Betlehemet,
Betlehemben a kisdedet.

Üres kézzel nem mehetünk,
illik ajándékot vinnünk.

Ha én gazdag lennék,
kincset aranyat vinnék,
aranyat nem adhatok,
mert én szegény pásztor vagyok.
Mit vigyünk hát neki?
Fehér szőrű báránykát
Piros színű posztócskát
Ilyen szegény pásztoroktól elég lesz,
Még talán az aranynál is többet tesz.

Vigyünk hát neki tejet, vajat, sajtot.



ANGYAL:
Csillagok az égen szépen ragyogjatok!
A pásztoroknak utat mutassatok!
Pásztorok:



Csillagfénye messze fenn,
mutasd hol van Betlehem!

MESÉLŐ:
Betlehemi istállóban
szalmán fekszik ágy helyett
s szendereg egy kis gyerek.

ANGYALOK:
A kis Jézus megszületett, örvendjünk.
Elküldette ő szent fiát Istenünk.
Betlehemben fekszik rongyos jászolban,
azért van oly fényesség a városban.

MÁRIA:
Szememen a könny a fátyol,
kicsi fiam biztos fázol,
nincsen bölcsőd csak egy jászol,
szememen a könny a fátyol.
Mesélő:
Kicsi szemét föl is nyitja,
mosolyog már a Jézuska
Most valaki halkan kopog
megérkeztek a pásztorok.

PÁSZTOROK:

Adjon Isten jó estét,
Köszöntjük a kisdedecskét.

Épp vigyáztunk a nyájunkra,
Angyal jelent meg számunkra,
azt mondta: világra jöttél,
hogy minden embert szeressél.

fejünket mi is meghajtjuk
s ajándékunkat átadjuk:
hoztunk sajtot, vajat tejet
s örömünket hoztuk neked.

Csak szeretet legyen mindenki szívében,
Áldás el nem marad, megsegít az Isten!
E mai szent napon mi is megfogadjuk,
Hogy a kisjézust elhagyni nem fogjuk!
mesélő:

És az állatok szépen körbeállnak ott.
Szelíd szemű tehenek lehelnek rá meleget,
néma juhok nézegetik, párájukkal melengetik.
Ám hirtelen kopogtatnak?
A királyok már itt vannak.

KIRÁLYOK:
Mesze napkeletről jöttünk,
fényes csillagot követtünk.

Fényes csillag azt mutatta,
megszülettél Kisjézuska.

Gáspár, Menyhért, Boldizsár,
látod ím előtted áll.
Fejet hajtunk, letérdelünk,
kis Jézus ünnepelünk.



Fogadd el az ajándékunk,
benne van a jó szándékunk,
hoztunk aranyat, tömjént, mirhát,
kérve kérünk, hogy ne sírjál!



MESÉLŐ:
A jászolt mind körbe veszik,
Kis Jézuskát ünnepelik.
Csillag ragyog égi réten ,
s a jászolban fekszik szépen,
kis pólyába betakarva
az újszülött Kis Jézuska.
Édesanyja elringatja,
énekével altatgatja.
Fejet hajtanak a bölcsek,
és elmennek ahogy jöttek.
Elbúcsúznak a pásztorok,
elpihennek az állatok.

Sík Sándor: Karácsonyi álom

Sík Sándor:

Karácsonyi álom

Magyar karácsony fekete-fakója
És minden, ami mostani, múljon,
Száz pici gyertya gyújtatlan gyúljon,
Csillagos álom pelyhes takarója.
Álom, álom karácsonyi álom! –
Álom, álom… Betlehemben
Kicsike Jézus megszületett.
Szép Szűz Mária, egek ékessége,
Mi bűnös lelkünk egy édessége
Csókkal hajol a jászolka tövébe,
Kicsi Jézuskára rájanevet.
Édes kicsi Jézus, mindenlátó Jézus,
Ügyefogyott népre, ránk mosolyog
Csilló levegő-égben, boldog fényességben
Nekünk dalolnak angyali karok.
„Dicsőség, dicsőség mennyben az Istennek,
Békesség, békesség földön az embernek!”
Álom, álom… Kegyes kicsi Jézus,
Panaszkodjunk-e teneked?
Okos kicsi Jézus, igazlátó Jézus,
Hiszen te jól tudsz mindeneket!
S te, fényes szép angyalsereg,
A békességet is ismered!
A békesség – te jól tudod, – meleg cipő:
És édesanyja a bánsági búza.
A békesség a nagy hegyek nyugalma:
És homlokukat a Tátra koszorúzza.
A békesség egy csendes kicsi napsugár talán,
Amely a mély komoly vizek tükrén remeg:
De máshol még nem látják szegény magyar szemek,
Csak Pozsony ős Dunáján és Szent Anna taván,
A békesség a kassai harangszó,
S a székely falukon a pásztorok miséje
Kétszerte szent!…
Dicsőség a magasban… Kicsi Jézus,
Tedd, hogy legyen békesség idelent!
Dicsőség, dicsőség a magasságoknak,
Békesség a földön, békesség, békesség
Szegény magyaroknak.

Gárdonyi Géza: Fel nagy örömre!

Arany János: Karácsonyi éjszakán


Lelkem pusztaságos éjjelén keresztül
Kétes ködvilággal egy sugárka rezdül.

Csillag-e vajon, mely, mint vezérszövétnek,
Üdvözítőt hirdet az emberiségnek?

Vagy csak földi hitvány pára, mely föllángol
S éji táncaikhoz rémeknek világol?

Akár csillag legyen, biztos éji lámpa,
Akár bujdosó lány - én megyek utána!

Mért féljek követni, ha lidérc is? hiszen
Akkor is jó helyre - a temetőbe viszen.

Bartal Klári: Jézus várás


Karácsony, karácsony,
Habtiszta remények.
Tovatűnt gyermekkor,
Mesebeli évek.

Angyalszárny suhogás,
Apja hozta kis fa,
Halkan szóló csengő,
Ropogó hó, tiszta,

Akár csak a lelkünk.
Benne áldott béke
És minden elesett
Jézuska testvére.

Boldog csodavárás
Gyermeklélek titka.
Gyermeklelkű felnőtt
Mért is olyan ritka?

Bartal Klári: Karácsony szava


Üzent a Karácsony. Hószín fehérrel,
Hogy tiszta legyen minden palota,
Aklok homályát söpörjük ki végre,
Kunyhónkban égjen száz lámpa-csoda!

Fenyőfák zöldjével fülünkbe zúgta,
Hogy bízzunk benne: öröm közelít,
A torzsalkodást felváltja a béke
S megnyugszik talán száz sóvár irigy.

S pirossal suttogta, szívünk színével:
Szeretet lángja csak, mi melegít,
Legyen haragnak, gyűlöletnek vége,
- Üzent Karácsony Krisztus születik.

Minden szívből szóló karácsonyi énekben, a kandalló ropogásában és melegében, az ünnepi ebéd közben, a beszélgetésben és nevetésben, minden képeslapban, amit egy barát vagy a család küldött, minden, amit ebből meghallunk, és ami elgondolkodtat bennünket, az maga a szeretet.

Noreen Braman

Bezerédj Amália:Karácsony ünnepén

Várva vártuk, hogy eljöjjön
Szent karácsony ünnepe,
Kis fiúknak, leányoknak
Legkedvesebb öröme.

Mert ilyenkor a jó angyal
Megjelenik rendesen,
A sokféle ajándékot
Éjjel hozza csendesen.

Kis Jézuska küld a jóknak
Aranyozott, rakott fát,
Ez ám még csak a gyönyörű!
Van rajta sok cukros báb.

Mi ezt látva, jó kedvünkben,
Azt sem tudjuk, mit tegyünk,
Jó szülőink mosolyogva
Nézik hogy mi örülünk.

Reviczky Gyula:Karácsonykor
A zúgolódás, gúny, harag
Rég halva már szívemben.
Egy szóval sem panaszkodám,
A kis Jézus ellen.

Nem vádolnám balgán azért,
Hogy engem kifelejtett.
Hogy nem hozott ajándékot,
Szemem könnyet nem ejtett.

Lelkem nyugodtan, csöndesen
Átszáll a nagyvilágon.
Imádkozom, hogy Jézusom
Minden szegényt megáldjon.

Ágyamra dőlök, s álmodom
Egy régi szép, édes álmot:
Boldog, ki tűr és megbocsát,
S ki szenved, százszor áldott!

Benedek Elek:A karácsonyfa
Csingilingi, szól a csengő,
Jertek, fiúk, lányok!
Föl van gyújtva, meg van rakva
A karácsonyfátok.

Csingilingi, szól a csengő,
Arany a csengése,
Aranyosabb, szebb ez, mint a
Muzsika zengése.

Csingilingi, szól a csengő
Vajon kik csengetnek?
Mennyországból az angyalkák
A jó gyerekeknek.

Csingilingi, szól a csengő
Nyílik már az ajtó,
Cseng a szoba, zeng a szoba
Vidám gyermek zajtól.

Csingilingi, szól a csengő,
Jertek, fiúk, lányok,
Föl van gyújtva, meg van rakva
A karácsonyfátok.

Mennyből az angyal

Mennyből az angyal lejött hozzátok, pásztorok!
Hogy Betlehembe sietve menvén lássátok, lássátok.
Istennek fia , aki született jászolban, jászolban,
Ő leszen néktek üdvözítőtök valóban, valóban.
Mellette vagyon az édesanyja, Mária, Mária.
Barmok közt fekszik, jászolban nyugszik szent-fia, szent-fia.
El is menének köszöntésre azonnal, azonnal,
Szép ajándékot vivén szívükben magukkal, magukkal

Adél karácsonya

Adél a szőke copfos kislány 10 éves volt, mikor a karácsony minden részletével tisztában lett. Ezen a karácsonyon Ő is részt vehetett minden munkálatban, így mire a karácsonyfa díszítésére került a sor már jócskán el is fáradt. Egy ideig adogatta szüleinek a díszeket, miket alaposan szemügyre vett és megcsodálta némelyik ragyogását. Voltak kedvencei, melyek eddig Adél minden karácsonyán jelen voltak. A szaloncukrok adogatása már nem nyújtott akkora élvezetet Adél számára, így csendesen beült egy hatalmas fotelba és onnan nézte szüleit, ahogy a fát tovább díszítették. Adél szerette volna kivárni a végét, de szempillái egyre nehezebbekké váltak, míg végül álomba szenderült.
Adél becsukott szemmel is a készülő karácsonyfát látta, de valami más, és valami titokzatos volt a fán. A díszek, melyeket még nem is oly rég a kezében tarthatott, lágyan himbálództak a fán. Adél valami neszeket is hallott, de egy hangot teljesen tisztán felismert, a csengő hangját, ami akkor nem ércesen csilingelő, hanem olyan kétségbe esetten csengő volt. Adél hallani is vélte, hogy mint mond:
-Ó, jaj! Ó, jaj!
-Mi a baj? Miért jajgatsz?- kérdezte a szomszéd ágon lógó hópehely.
-Ó jaj! Elgörbült a nyelvem, s így nem tudok tisztán fényesen csengeni!
-Neem!- kérdezte a hópehely.
-Nem! Kellene valaki, aki kitudná egyengetni! Ó, de ki ért ehhez?
-Hm, hát ez nagy gond, mert mi mindannyian szeretjük, mikor énekelsz!
-De így nem lehet énekelni, szépen csengeni!- s a csengő már majdnem sírt, mikor hópehely, megint hozzá szólt
-Figyel ide csengő, innen a harmadik ágon van a hintaló,
ő biztos tudja mit is lehetne tenni!
-Ő? Ő, miért is tudná?
-Hát, mert te fémből vagy, s a hintaló lábán is fém cipők
vannak, hátha tudja- s rögtön meg is szólította a hintalovat.
-Hahó, hintaló!- a hintaló először nem tudta ki szólítja, majd az ízgő-mozgó hópelyhet látva rögtön tudta, hogy csak is ő lehet.
-Mit akarsz!
-A csengőnek elferdült a nyelve, nem tudod ki tudná megjavítani, hogy estére szépen csengjen?
-Miért, ő nem tudja kinyújtani?
-Csengő! Te nem tudod kinyújtani a nyelved? Ezt kérdezi a hintaló!
-De kitudom nyújtani, de attól még ferde marad.
-Óh, te szegény!- így már ketten sajnálták a csengőt, s egyszer csak a hintaló eszébe jutott, hogy a hóember a szomszédja esetleg tudja ki is segíthetne a csengőnek.
-Hóember! Pszt, hóember!
-Tessék!
-A csengőnek elferdült a nyelve és nem tud majd este csengetni, nem tudod ki segíthetne rajta?
-Aha!- s a hóember, hogy lássa melyik is az a csengő, nyújtogatni kezdte a nyakát- Hát talán a kis ember a fa másik oldalán.
-Szent ég! A másik oldalon! –esett kétségbe a hópehely.- De hát, oda, de hogyan?
Nagy- nagy sustorgás támadt a díszek között, míg a kisemberig is eljutott a szegény csengő esete. A kisember mindenhez értett, de nem tudta hol keresse a csengőt
-Hahó csengő, merre vagy?- kiáltotta a kisember a fa túlsó oldala felé.
-Itt! Itt, fentről a harmadik elágazás harmadik hajtásán!
-Huhh, az nagyon magasan van!
A díszek, megint suttogásba fogtak, s mindegyik a támogatásáról biztosította a kisembert. Mivel rengeteg dísz volt a fán, minden ágon volt, aki segítette egy következő ágacska felé. Először a kéményseprő tartotta a létráját, majd egy angyalka segített felhúzódnia a következőre, majd az arany girlandon tudott viszonylag sokat haladni a csengő felé, mire nagy nehezen elérte.
-Oh, jaj! Oh, jaj!- sóhajtozott csengő, még akkor is.
-Szóval te vagy a beteg csengő?
-Nem vagyok beteg, csak ferde a nyelvem, s így nem szólok szépen!
-Mutasd ide, hadd nézzem!- a kis ember bebújt a csengő alá és igen hangosan kalapálgatott, amit a többi dísz igen nagy rosszallással fogadott, míg nem egyszer csak hallani vélték a csengő kristálytiszta csengését. A kisembernek köszönetet mondott a csengő a már újból szépen csengő hangján, s csak csilingelt és csak csilingelt.
Adél csilingelésre ébredt, mert apukája bizony már javában rázta a karácsonyi csengőt, hogy kezdhessék az ünneplést.
-Hát mégis szépen szól?- kiáltotta Adél, de rögtön tudta is, hogy amire Ő gondolt, az csak egy kedves álom volt, s mosolyogva nézte végig a díszeket a szép nagy karácsonyfán.

Eliza Beth: Karácsonyi dallam

Eliza Beth: Karácsonyi dallam


Egy téli éjszakán lágy dallam született. Először csak halvány foszlányként motoszkált a zeneszerző fejében, majd egyre inkább felerősödött. Nem hagyta nyugodni a gazdáját, minduntalan odatolakodott a tudatába. Megzavarta az álmát, próbálta felébreszteni, ám Leoni hasra fordult és aludt tovább. Ekkor megjelent előtte teljes pompájában a dallam. Nagyzenekari kíséretet is varázsolt magának, szívet-lelket gyönyörködtető muzsikát lopott Leoni fülébe. Addig-addig duruzsolt neki, míg álmában dúdolni kezdte a dallamot.
Erre aztán már Leoni is felébredt. Annyira az álom hatása alatt állt, hogy hirtelen nem is tudta, hol van. Kótyagosan dúdolászta a finom zengésű dallamot. Amikor rájött, mit tesz, gyorsan leült az íróasztalához, és lekottázta a fejében született dalt. Fogta a gitárját, és rögtön eljátszotta. Nem volt elégedett. Megírta hát a kísérőzenét is, dobokkal, hegedűvel, furulyával. Aztán a furulyát mégis lecserélte szaxofonra, írt még egy basszusgitár-szólamot. Talán most jó lesz – tette félre.
Délután megérkeztek a zenekar tagjai, Leoni azonnal megmutatta nekik az álomdalt. A fiúk is fellelkesültek, felvették azon nyomban lemezre, és beszavazták a készülő album anyaga közé.
Csak a kis dallam öröme nem volt felhőtlen. Érezte, hogy a zenekar megtett minden tőle telhetőt, hogy valóban szép dallá tegyék őt, mégis úgy érezte, valami hiányzik még. Hát persze, a szöveg! – eszmélt rá egyszeriben. Rá kell vennem őket, hogy írjanak nekem szöveget! – döntötte el a kis dallam.
Éjszaka aztán munkához látott. A zenekar mind a négy tagjának egyszerre jelent meg álmában. Hallották a muzsikát, amit ők maguk alkottak, szinte látták a hangokat… Színeket, képeket vetített elébük… Amikor úgy gondolta, hogy már eléggé rá vannak hangolódva, szavakat suttogott a fülükbe, mondatokat, rímeket… Szinte szuggerálta őket, hogy írjanak hozzá verset. Leoni motyogott magában, felébredve azonban elfelejtette a szavakat. A fiúk sem emlékeztek az álmukra.
A kis dallam nagyon elszomorodott, és elhatározta, hogy keres magának szöveget.
Elment hát a költőhöz, hogy kérjen tőle verset. Befészkelte magát a fülébe, bármit csinált is éppen, nem hagyta, hogy akár egy pillanatra megfeledkezzen őróla.
– Mit dúdolsz? – kérdezte Maika, a költő felesége.
– Nem tudom – felelte Raoul. – Valami kis fülbemászó dallam, fogalmam sincs, hol hallottam, de nem hagy nyugton.
– Szép. Csak nem fogsz átnyergelni zeneszerzőnek?
– Nem, nem! Arra képtelen lennék. A zenét csak hallgatni szeretem, de bennem versek laknak, nem dallamok. Ez is arra késztet, hogy verset írjak rá. Úgy érzem, mintha sürgetne.
– Akkor írd meg azt a verset, drágám, talán megnyugszol tőle – biztatta Maika.
A költő maga elé tett egy tiszta lapot, és fogta a tollát… Belemerült a munkába, nem is hallotta felesége motoszkálását a konyhából.
Raoul hirtelen felkapta a fejét.
– Te is hallod, Maika?
– Leonitól jön – válaszolta a felesége. Kivette a tepsit a sütőből. – A szomszédban zenélnek a fiúk. Készül az új lemezük.
– Azt hallgasd, mit játszanak! – szólította fel Raoul. – AZT a dalt! Ami nem hagy nyugodni, amihez épp most készültem el a verssel.
– Akkor megvan, hogy hol hallottad – nevetett rá Maika. – Azt mondod, kész a vers? Mutasd meg nekik!
– Áá… minek? Tudnak ők szöveget írni a dalaiknak, nem kellek én ehhez… – szomorodott el a költő, mert úgy érezte, nagyon jól sikerült a verse. – Az én versem megmarad versnek.
– Ha így akarod… – egyezett bele látszólag Maika. Mégis folytatta. – Azért egy próbát megérne. Leoni nem fog megharagudni, hisz ismered. Hátha még örül is, hogy nem kell szöveggel vesződniük…
– Mondd csak, mondd neki! – biztatta a kis dallam Maikát. – Kell nekem az a vers. KELL!
Maika addig-addig duruzsolt a párja fülébe, míg Raoul beleegyezett. Maika rakott néhány szelet süteményt egy tányérra, és bekopogtak a szomszéd házba. A zenészek örömmel fogadták barátaikat.
– Megvan az utolsó dal a lemezhez! – újságolta Leoni. – Meghallgatjátok?
Az igenlő válasz hallatán mindannyian bevonultak a stúdiószobába, és a fiúk játszani kezdtek. Hát persze, hogy AZT a dalt! Raoul és Maika összenéztek. A költő felállt, egy papírlapot vett elő a zsebéből, és a kottatartóra helyezte az énekes elé. Leoni nem hagyta abba a zenélést, gitározás közben futotta át az írást. A kis dallam azonnal lecsapott, rásimult a szövegre, a zenész szemén keresztül mászott a fülébe, egyesült dallá az agyában.
– Elölről! – adta ki a parancsot Leoni
Gitár pendült, dob pergett… és a kis dallam örömére felcsendült végre a DAL!
„Fehér fenyő, havas ág,
Csikorgó fagy, jégvirág.
Ólmos égbolt, téli vágy:
Szikrázó nap, gyöngyvirág.

Szőke kislány mosolyog,
Barna fiú felragyog.
Kézen fogva ballagnak,
Égből pelyhek hullanak.

Szent Karácsony ünnepén
Sok-sok fényes gyertya ég.
Földre öröm költözik –
Szeretetbe öltözik.”

<table align="center" cellpadding="0" cellspacing="0" width="98%"><tbody><tr><td colspan="3" class="idezet" style="padding-bottom: 6px;" align="center">A világ peremén
Mint távoli hegyekről a kéklő áradat,
úgy zúdulnak reám a cizellált szavak,
ha hallgatom: miként dalolnak mások,
tört tükrökön át - a roppant Óriások.
Vallomásuk évezredes visszhanggal rebben
az időkön túlról mind fényesebben.

S mert rám talált valahol, a Tejút szegletén
a legszentebb Jóság: Érted világra születtem én.
Mint zarándok feldúltam a Csend katedrálisát,
hogy titkai csillagködén érkezhessem Hozzád.

Hát itt vagyok immár a világ peremén.
Alattam föld. Fölöttem fény.

Messzebbről jöttem, mint kékellő hegyek,
a térben testet öltve, hogy társad itt legyek,
hol időm fonalát Tiédbe fonhatom.

S bár tudom:
mindent leírtak előttem már mások,
tört tükrökön át - a roppant Óriások,
még nekifeszülök a csöndes csillagoknak -

és szótlan vallomásaim, mint könnyek csorognak. </td></tr><tr><td align="left">
</td><td class="idezet" align="center">Nimród Laboda</td></tr></tbody></table>

Tóth Bianka (Kira)

<table align="center" cellpadding="0" cellspacing="0" width="98%"><tbody><tr><td colspan="3" class="idezet" style="padding-bottom: 6px;" align="center">Szent Ünnep
Ringadozik a szél, havas ág lengedez,
Leperegnek róla a fagyott hószemek.
Dermesztő fagyban egy gyertya gyúl a távolban,
A téren, a szent ünnepen,
S a kórusi dalban és a havas réten,
A szeretet a szívben
Lángra kel, mint gyertya a kézben,
S a mosolyok, és hogy együtt vagyunk,
Minden ajándéktól nagyobb,
S kéz a kézben, szív a szívben,
A meleg kandallónál, a szent ünnepen,
A kicsiny házban, a tündöklő fa fényében,
Ragyogó szempárok néznek fel,
Boldog Karácsonyt kívánok sok szeretettel! </td></tr><tr><td align="left">
</td><td class="idezet" align="center">Tóth Bianka (Kira)</td></tr></tbody></table>

Budai Zolka

<table align="center" cellpadding="0" cellspacing="0" width="98%"><tbody><tr><td colspan="3" class="idezet" style="padding-bottom: 6px;" align="center">Először és utoljára
Ó, gyönyörű Karácsonyfa!
Hallgass féltő tanácsomra:

Ragyogj reánk szikrát szórva,
Minden szívhez tisztán szólva,
Forrassz lánccá sok kis kezet,
Fakassz boldog énekeket,
Ringasd lelkünk illatoddal,
Tündökölj a csillagokkal,
Játszd a múló szerepedet:
Árassz közénk szeretetet!

Áldozz mindent csak a mára,
Először és utoljára!

Hisz e szerep, tudod, véges,
Nem leszel már holnap ékes,
Nem csodálunk ajkunk tátva,
Boldogságot tőled várva,
Elhullanak szép ékeid,
Nem maradnak értékeid,
Nem leszel már fényes bálvány,
Csak egy kóró,- korhadt állvány!

Holnapra már Karácsonyfa,
Te leszel a halál csokra. </td></tr><tr><td align="left">
</td><td class="idezet" align="center">Budai Zolka</td></tr></tbody></table>