Ünnepeink: KARÁCSONY

csipkebogyo

Állandó Tag
Állandó Tag
Karácsonyi mese

400x300_1_07.jpg

Még le sem hullt az első hó, amikor Pufi magára maradt a nagyváros utcáin... A puha bundácskája miatt nevezte el Pufinak az anyja, akit egy autó ölt meg. Ezért hát Pufinak nem volt más választása, egyedül kellett megbírkóznia a kutyaélettel.
Már két napja semmit sem evett, a hidegben pedig reszketett minden szőrszála. Alig bírták állva tartani a szegény árvát a kutyalábacskák. Csak andalgott, és egészen elkábult a sok színes fénytől, amely elárasztotta a várost: a karácsonyfák csillogtak-villogtak, egyik színesebb volt, mint a másik, a kirakatok tele voltak ezüstpapírba öltöztetett csomagokkal, melyeket piros szalagokkal kötöttek át.
Ilyen látványban Pufinak eddig még sosem volt része. Az is eszébe jutott, hogy az anyja egy öregapóról mesélt, aki minden esztendőben eljött és ajándékokat hozott a gyerekeknek. Erre aztán nagyon elkeseredett, mert tudta, hogy ő csak egy kiskutya, és a kiskutyáknak ez az öregapó nem fog ajándékot hozni. Karácsony estéje volt, és az emberek siettek hazafele, hogy várják a Télapót. És ahogy így ballagott, éhesen és fáradtan, egy sötét utcába érkezett, magas, rideg tömbházak mögé. Nagy volt az ijedtsége, amikor szemtől szembe találta magát egy félelmetes, nagy fekete kandúrral. Pufi első gondolata az volt, hogy most gyorsan futásnak ered. De olyan sovány volt, és annyira át volt fázva, hogy meg sem tudott moccanni.
-Mit csinálsz itt, kiskutya? – kérdezte a fekete kandúr. – Ne ijedj meg. Én Kormos vagyok, a legfeketébb a környék összes kandúrja között. Hát téged mi szél fújt erre?

400x300_2_07.jpg

Pufi összeszedve bátorságát, így vakkantott:
-Eltévedtem... Pufi vagyok, és árva maradtam. Nincs ahová mennem.
Kormos megsajnálta az átfázott szegény kiskutyát, és ezt miákolta:
-Láátom, hogy ééhes vagy és kopognak a csontjaid... Gyere velem, hogy áátmelegedj és egyéél valamit!
Pufi bizalommal követte Kormost, aki egy tömbház pincelejárójához vezette a kiskutyát. A vastag, gőzölgő csövek közelségében melegedni kezdett a kutyus. Néhány perc múlva Kormos egy egész zacskó csonttal tért vissza a szeméttárolók irányából.
-Nézd, ezt edd meg! Helyre kell jönnöd... Kemény és hosszú tél vár ránk. – mondta a kandúr.
Pufi elkezdett rágcsálni, és az első gondolat, ami eszébe jutott, az volt, hogy már nincs egyedül. Miután befejezte az evést, Kormos így szólt:

-Van egy meglepetésem számodra! Gyere!
Amikor kiléptek mindketten a pincéből, Pufi elámult: az égből óriási fehér pelyhek hulltak, amelyek éppoly puhák voltak, mint az ő bundácskája. A pelyhek a járdára hulltak és vastag hóréteget szőttek.
-Ez számodra az első hó. – mondta Kormos Pufinak.
És gyönyörű volt látni, ahogy ezek a hópelyhek csak hulltak, hulltak és egyre többen szálltak az égből a föld fele. Néhány percig álltak a havazásban, és egyszercsak a fűtőház felől fény árasztott el mindent.
Egy nagy bíborvörös szánkó szállt feléjük, amelyet öt rénszarvas húzott, és amely telis-tele volt csomagokkal, ajándékokkal, a szánkón pedig egy nagyhasú, fehér szakállas, fehér fürtös öregapó ült. Pufi a kutyaösztönétől vezérelve azonnal ugatásba kezdett. Ekkor az apó észrevette őt, megállította rénszarvasokat, leszállt a szánkóról és odalépett Pufihoz, meg Kormoshoz. Pufi annyira meg volt ijedve, hogy Kormos jobbnak látta, hogyha gyorsan a fülébe súgja:
-Ne félj, hisz ő a Télapó! Minden évben eljön, hogy ajándékokat hozzon a gyermekeknek.
Kormos látta, hogy kis barátja mennyire ijedt, ölbevette a kis reszkető kutyust, és szeretettel megsimogatta.
-Hogy hívnak, kiskutya?
Pufi válaszként a Télapónak ezt vakkantotta:
-Pufi... Árva vagyok, és Kormoson kívül senkim sincsen.

300x234_2_15.jpg

A Télapó egy pillanatig gondolkodott, félrehívta Kormost, és valamit súgott a fülébe. Aztán Kormos odalépett Pufihoz, és így szólt.
-Pufi! A Télapó két testvértől egy olyan levelet kapott, amelyben egyikük egy kutyust, a másik meg egy cicust kér ajándékba. Télapó ránk gondolt, hogy mi legyünk ennek a két testvérkének az ajándékai.
Pufi egyet bólintott, és máris fent ültek a szánon.
És íme, az árva kiskutya szomorú története egy gyönyörű tündérmeseként ér véget. A két kisgyermeknek határtalan volt az öröme, amikor reggel megtalálták a csizmájuk mellett a kutyust meg a cicust.
Ma Pufinak egy olyan saját kis ólja van, amelyre még a nevét is fölírták. Kormos is gyakran meglátogatja. Főleg olyankor, amikor Pufi csontot kap, és Kormossal testvériesen megosztja.
Pufi gyakran gondol az édesanyjára, aki most már az égben lakik... És gondol a Télapóra is, aki jövőben ismét eljön... a havazással egyszerre.
 

Csatolások

  • Karácsonyi mese.doc
    235 KB · Olvasás: 132

Sajla

Állandó Tag
Állandó Tag
Péter Erika: Karácsonyi készülődés

Péter Erika
Karácsonyi készülődés
Kinyitom a szemem reggel,
virgonc vagyok, tele tervvel.
Különleges napunk lesz ma,
készülődünk karácsonyra!
Körülnézek itthon, hátha
akad valami a fára.
Kigondoljuk mit alkotunk,
fenyőfára mit aggatunk.
Papírgömböt? Almák halmát?
Szalmaszálból kisangyalkát?
Mosolygunk, ha mesterművünk elkészül
Örömcsengő karácsonyfánk megszépül.
 

csipkebogyo

Állandó Tag
Állandó Tag
Donászy Magda: Kivánságlista

Donászy Magda:
Kivánságlista

Karácsony csak egyszer van,
ezer ötlet agyamban!

Mit is kérjek ajándékba,
mit hozzon a kisangyalka?

Kérjek labdát, meleg kesztyűt,
búgócsigát vagy pörgettyűt?

Mégsem kérek más egyebet,
boldog békés ünnepeket!



 

Sajla

Állandó Tag
Állandó Tag
Udud István: A pék dala

Udud István
A pék dala
Kis karácsony,
Nagy karácsony,
Dagasztom már
A kalácsom.
Friss tojásból
Egy kis kence,
Várja forrón
a kemence.
Kis karácsony,
Nagy karácsony,
Mind kisült már
a kalácsom.
Diós, mákos,
És lekváros,
Hadd lakjon jól
Falu, város!
 

Sajla

Állandó Tag
Állandó Tag
Tordon Ákos: Karácsonyest

Tordon Ákos
Karácsonyest
Karácsonyeste van, csend van kint.
A hold az ablakon betekint.
Lát téged, lát engem, bennünket,
Szereti ünnepi kedvünket.
 

Sajla

Állandó Tag
Állandó Tag
Udud István: Ég a gyertya

Udud István
Ég a gyertya
Ég a gyertya, ég,
el ne aludjék!
Karácsonyfa-
gyertya köré
mind ide gyűljék!
Ég a gyertya, ég,
el ne aludjék!
Csillagszóró
száz sziporka
mind ide hulljék!
Ég a gyertya, ég,
el ne aludjék!
Béke,
szeretet,
igazság
el sose múljék!
 

putyu01

Állandó Tag
Állandó Tag
Őri István: Karácsonyra

Őri István: Karácsonyra

"Terítve asztalunk,
Mind feléd fordulunk,
Elébed indulunk,
Megváltó Krisztusunk!"
 

putyu01

Állandó Tag
Állandó Tag
"... meggyötört lélek a hit bensőségével és a megtisztulás vágyával fordul a betlehemi jászol felé ..."

Móra Ferenc
 

stella2

Állandó Tag
Állandó Tag
Szőnyi György: Karácsony

Szőnyi György: Karácsony

Karácsony
A Karácsony a Szent Estével kezdődik,
s a karácsonyfa elbontásával végződik.
Ekkor összegyűlik a család apraja-nagyja,
s kicsiny szívüket a Szeretet Ünnepe áthatja.

Bekerül a lakásba a pompás fenyőfa,
előkerül a sok dísz, a szaloncukor gyorsan.
A gyereket előjönnek és díszítenek nyomban,
s a boldogság és öröm nem marad titokban.

Ez az az ünnep, mikor elfelejtjük a rosszat,
s a szívük megtelik szeretettel nyomban.
Ilyenkor szeretni kell, mert ez a Szeretet Ünnepe,
aki ilyenkor szomorú az is szeressen.

Gondoljon valami szépre, boldog pillanatra,
s a szeret és a boldogság az egész testét áthatja.
Sebtében boldog lesz, s rájön a lényegre,
a Karácsony Szelleme örömet hoz a szívébe.

E szép ünnepen együtt van a család,
s együtt ünneplik e napokat boldogan.
Ilyenkor az is szeret, aki nem tud vagy nem akar,
de Karácsonykor elgyengül a szíve hamar.

Ezeken a napokon nem az ajándékozás a lényeg,
hanem, hogy az ember szeressen végleg.
Szeressen, amíg lehet,
s viszonzásul valaki őt is szereti.

Ezért csak egyet mondhatok, nem nagy dolog,
csak egy kis apróság, ami mindenkinek kijár:
Kellemes és Békés Karácsonyt Kívánok Neked,
mert e napokon csak szeretni lehet!!!
 

csipkebogyo

Állandó Tag
Állandó Tag
Tordon Ákos: Karácsony

Tordon Ákos: Karácsony

[FONT=verdana,geneva]Ragyogj fa,[/FONT]​
[FONT=verdana,geneva]Fenyőfa.[/FONT]​
[FONT=verdana,geneva]Ragyogj sok[/FONT]​
[FONT=verdana,geneva]Kis gyertya.[/FONT]​
[FONT=verdana,geneva]Fenyőfák[/FONT]​
[FONT=verdana,geneva]Zöld ágán,[/FONT]​
[FONT=verdana,geneva]Csillogó[/FONT]​
[FONT=verdana,geneva]Sok gyertyán[/FONT]​
[FONT=verdana,geneva]Ragyogj fel[/FONT]​
[FONT=verdana,geneva]Szép ünnep,[/FONT]​
[FONT=verdana,geneva]Vidámíts[/FONT]​
[FONT=verdana,geneva]Bennünket.[/FONT]​
[FONT=verdana,geneva] [/FONT]​
[FONT=verdana,geneva]Fenyőfácska, gyertyafényes,[/FONT]​
[FONT=verdana,geneva]Csillogó sok dísszel ékes,[/FONT]​
[FONT=verdana,geneva]Nagy erdőből hozzánk jöttél,[/FONT]​
[FONT=verdana,geneva]Ünnepnappal köszöntöttél![/FONT]​
[FONT=verdana,geneva]Ünnepi asztalon,[/FONT]​
[FONT=verdana,geneva]Virágos tálakon,[/FONT]​
[FONT=verdana,geneva]Sok finom, jó falat,[/FONT]​
[FONT=verdana,geneva]A fenyőfa alatt,[/FONT]​
[FONT=verdana,geneva]Jó pulyka, pecsenye,[/FONT]​
[FONT=verdana,geneva]Hal-étel, kecsege,[/FONT]​
[FONT=verdana,geneva]Kalács és sütemény,[/FONT]​
[FONT=verdana,geneva]Békesség, jó remény,[/FONT]​
[FONT=verdana,geneva]Méz, dió, szép alma,[/FONT]​
[FONT=verdana,geneva]Szeretet jutalma. [/FONT]

Tordonkos.jpg


 

Sajla

Állandó Tag
Állandó Tag
Kányádi Sándor: Fenyőmese

Fenyőmese

Élt a Hargita oldalában egy magányos fenyő. Senki sem lakott a közelében. Az erdő, de még a legkisebb bokor is olyan messzire volt tőle, hogy még a kiáltását sem hallották volna meg, nemhogy a sóhajtásait. Ezért aztán nem is kiáltozott, nem is sóhajtozott. Még a nyári viharok, villámok s a farkasordító telek idején sem. Pedig annyit sanyargatták, hogy az még embernek is sok lett volna.
Elfásult egészen a nagy egyedülvalóságban. Egyetlen öröme volt, ha nyaranta egy-egy arra legelésző juhnyáj bújta meg az árnyékát, a nagy melegben. Vagy éppen maga a juhász heveredett alája furulyázgatni, tarisznyát bontani. Olyankor még sóhajtott is egyet-egyet, inkább csak figyelmességből, a szép nótáért, s hogy az árnyékot a sóhajával frissebbé tegye.
Hanem a nyáron olyat ért, amilyet még soha. Vidám kirándulók, egy egész iskola telepedett alája. Azóta nincs nyugta a fenyőnek. Egyre sóhajtozik, s mindegyre le-letekint a völgy felé, amerre a kirándulók alóla elvonultak. S mint valami kincseket, nézi az alatta maradt üres konzervdobozokat.
– Mit nem adnék, ha még egyszer közöttük állhatnék – sóhajtotta el bánatát egy véletlenül reáröppent rigónak.
A rigó egyet-kettőt füttyentett köszönetképpen, aztán tovaszállt arra, amerre a kirándulóknak nyoma veszett.
Hogy mit intézhetett a kis rigó, mit nem, nem tudhatjuk.
Jöttek az őszi ködök, esők, havas esők. A fenyő, ha lehetett, még inkább magába fásult. A szelek még a konzervdobozokat, utolsó emlékeit is ellopkodták. Már a földre se nézett többet. Akárhogy tépdesték a viharok, aludt. Már arról se vett tudomást, hogy hatalmas havával megjött a tél. Tőle jöhetett is, mehetett is.
De egyszer csak megrázta magát. Azt hitte, álmodik. Pedig nem álmodott. Hatalmas zsivajra, énekszóra ébredt. Egy nagy udvaron találta magát. Minden ága fel volt cicomázva, és minden megmaradt tobozába mintha egy-egy csillag költözött volna.
Azóta is ott áll az iskola udvarán. Bánja is ő, hogy az ünnep, a vigalom teltével ágait lecsapdosták. Lomb helyett szárnya nőtt.
Zászló csattog-lobog rajta, s vidám énekszó köszönti minden reggel.
Treestrio5.jpg
 

pappandrea

Állandó Tag
Állandó Tag
Karácsonyi műsor

Miért nem fogadták be Betlehembe

a szent családot?

<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p> </o:p>
Riporter:(a hallgatók felé)<o:p></o:p>
Kedves hallgatóink, a jeruzsálemi rádió „Események nyomában” című riportműsorában ma egy botrányos eset körülményeit szeretnénk tisztázni. Amint már beszámoltunk róla, a népszámlálás idején egy fiatal pár járta végig Betlehem házait és szállást keresett. A fiatalasszony áldott állapotban volt, néhány nap múlva szült is. Sajnos, nem akadt olyan ház, ahol befogadták volna őket, ezért a városon kívül, egy barlangistállóban húzódtak meg, s az asszony ott szülte meg gyermekét. Ma végigjárjuk a Betlehemi házakat, s megkérdezzük, miért nem fogadták be a vándorokat<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Riporter: (az első gazda felé) <o:p></o:p>
Jó napot kívánok! A jeruzsálemi rádió munkatársa vagyok. Szeretném megkérdezni, hogy nem rég keresett-e itt szállást egy fiatal házaspár? Az asszony váradós volt.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
I.Gazda: Igen, próbálkoztak nálunk is.

<o:p></o:p>

Riporter: És miért nem fogadták be őket?

<o:p></o:p>

I. Gazda: Kérem, mi jómódú emberek vagyunk, szép tiszta házunk van, mi az ilyen jött-ment, ágrólszakadt embereket nem engedjük be a házba. Rendes gazdag embert szívesen fogadtunk volna, de ilyen szegényeket nem.

<o:p></o:p>

Riporter: Tehát az volt a probléma, hogy egyszerű, szegény emberek voltak. Értem.

<o:p></o:p>

Riporter: (a második gazda felé) <o:p></o:p>
Úgy hallottam, önöknél is keresett szállást az a kisbabát váró pár. Önök se fogadták be őket? Miért nem?

<o:p></o:p>

II. Gazda: Éppen azért nem, mert az asszony gyermeket várt. Mi a nyugalmat szeretjük, semmi szükségünk arra, hogy itt valaki gyereket szüljön, hogy a gyermeksírás felverje a ház csendjét.

<o:p></o:p>

Riporter: Értem. Nem akarták, hogy ezek a vándorok megzavarják a nyugodt életüket. <o:p></o:p>
Riporter: (a harmadik gazda felé)
Ugye itt is járt egy váradós asszony a férjével szállástért? Miért nem fogadták be őket?

<o:p></o:p>

III. Gazda: Nincs nekünk akkora házunk, hogy még idegeneket is ide fogadjunk. Mi magunk jól elférünk itt, de ha még valakit befogadnánk, vége lenne a kényelmünknek. Átküldtük őket a szomszédba, ott nagyobb a ház.

<o:p></o:p>

Riporter: Természetesen! Senki sem kívánhatja, hogy feláldozzuk a kényelmünket ismeretlen emberek kedvéért. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Riporter: (a negyedik gazdához) <o:p></o:p>
Mondja, kérem, szoktak ebben a szép nagy házban vendégeket fogadni? <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
IV Gazda: Igen, szoktunk. Mi vendégszerető emberek vagyunk.

<o:p></o:p>

Riporter: Akkor azt az áldott állapotban lévő asszonyt meg a férjét miért nem fogadták be a népszámlálás idején?

<o:p></o:p>

IV Gazda: Ja, kérem, azok idegenek voltak. Galileaiak. Olyan távoli embereket nem fogadunk be. Ki tudja, hátha rablók vagy gyilkosok. Idegenbe sohase bízzon az ember!

<o:p></o:p>

Riporter: Természetesen! Ez a bizalmatlanság érthető. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Riporter: (az ötödik gazdához) <o:p></o:p>
Elnézést a zavarásért. Ha jó hallottam önöknél is keresett szállást egy galileai házaspár, és önök sem fogadták be őket. Szabad megkérdeznem, hogy miért?

<o:p></o:p>

V. Gazda: Rosszkor jöttek, kérem. Ha máskor jönnek, talán befogadjuk őket, de akkor éppen nagy mulatságra készülődtünk, már meg is hívtuk másnapra a barátainkat. Ha ezek idejönnek, le kellett volna mondanunk a mulatságot.

<o:p></o:p>

Riporter. Bizony a szórakozásról lemondani túl nagy áldozat lett volna. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Riporter: (a hatodik gazdához)
Bocsánat a váratlan látogatásért, elmondanánk a rádió hallgatóinak, hogy miért nem fogadták be legutóbb azt a bizonyos galileai házaspárt, aki szállást keresett itt.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>
VI. Gazda: Nézze, kérem, megvan nekünk a magunk baja vendégek nélkül is. Itt a nyakunkon a beteg apánk, meg a nyomorék anyósom. Hogyan ápolgassunk még egy idegen várandós asszonyt is? A jószívűségnek is van határa.

<o:p></o:p>

Riporter: Természetesen. A galileaiakra már nem futott a jószívűségükből. <o:p></o:p>
<o:p></o:p>
(Az interjút addig lehet folytatni, amíg a gyerekek ki nem fogynak a kifogásokból. A befejezés a következő is lehetne.)<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Riporter: (a közönség felé)
Kedves hallgatóink! Meggyőződhettek róla, hogy minden betlehemi gazdának kellő oka volt arra, hogy ne fogadja be a szállást kérőket. Tehát senki sem hibás, senki sem felelős azért, hogy az a bizonyos kisbaba egy istállóban látta meg a napvilágot. Vagy mégis? Kérem, gondolkozzanak el a dolgon. Mit tettek volna, ha a galileai pár önöknél kopogtat?<o:p></o:p>
 

Csatolások

  • Miért nem fogadták be Betlehembe.doc
    13.8 KB · Olvasás: 118
Oldal tetejére