Karácsonyi mese
Még le sem hullt az első hó, amikor Pufi magára maradt a nagyváros utcáin... A puha bundácskája miatt nevezte el Pufinak az anyja, akit egy autó ölt meg. Ezért hát Pufinak nem volt más választása, egyedül kellett megbírkóznia a kutyaélettel.
Már két napja semmit sem evett, a hidegben pedig reszketett minden szőrszála. Alig bírták állva tartani a szegény árvát a kutyalábacskák. Csak andalgott, és egészen elkábult a sok színes fénytől, amely elárasztotta a várost: a karácsonyfák csillogtak-villogtak, egyik színesebb volt, mint a másik, a kirakatok tele voltak ezüstpapírba öltöztetett csomagokkal, melyeket piros szalagokkal kötöttek át.
Ilyen látványban Pufinak eddig még sosem volt része. Az is eszébe jutott, hogy az anyja egy öregapóról mesélt, aki minden esztendőben eljött és ajándékokat hozott a gyerekeknek. Erre aztán nagyon elkeseredett, mert tudta, hogy ő csak egy kiskutya, és a kiskutyáknak ez az öregapó nem fog ajándékot hozni. Karácsony estéje volt, és az emberek siettek hazafele, hogy várják a Télapót. És ahogy így ballagott, éhesen és fáradtan, egy sötét utcába érkezett, magas, rideg tömbházak mögé. Nagy volt az ijedtsége, amikor szemtől szembe találta magát egy félelmetes, nagy fekete kandúrral. Pufi első gondolata az volt, hogy most gyorsan futásnak ered. De olyan sovány volt, és annyira át volt fázva, hogy meg sem tudott moccanni.
-Mit csinálsz itt, kiskutya? – kérdezte a fekete kandúr. – Ne ijedj meg. Én Kormos vagyok, a legfeketébb a környék összes kandúrja között. Hát téged mi szél fújt erre?
Már két napja semmit sem evett, a hidegben pedig reszketett minden szőrszála. Alig bírták állva tartani a szegény árvát a kutyalábacskák. Csak andalgott, és egészen elkábult a sok színes fénytől, amely elárasztotta a várost: a karácsonyfák csillogtak-villogtak, egyik színesebb volt, mint a másik, a kirakatok tele voltak ezüstpapírba öltöztetett csomagokkal, melyeket piros szalagokkal kötöttek át.
Ilyen látványban Pufinak eddig még sosem volt része. Az is eszébe jutott, hogy az anyja egy öregapóról mesélt, aki minden esztendőben eljött és ajándékokat hozott a gyerekeknek. Erre aztán nagyon elkeseredett, mert tudta, hogy ő csak egy kiskutya, és a kiskutyáknak ez az öregapó nem fog ajándékot hozni. Karácsony estéje volt, és az emberek siettek hazafele, hogy várják a Télapót. És ahogy így ballagott, éhesen és fáradtan, egy sötét utcába érkezett, magas, rideg tömbházak mögé. Nagy volt az ijedtsége, amikor szemtől szembe találta magát egy félelmetes, nagy fekete kandúrral. Pufi első gondolata az volt, hogy most gyorsan futásnak ered. De olyan sovány volt, és annyira át volt fázva, hogy meg sem tudott moccanni.
-Mit csinálsz itt, kiskutya? – kérdezte a fekete kandúr. – Ne ijedj meg. Én Kormos vagyok, a legfeketébb a környék összes kandúrja között. Hát téged mi szél fújt erre?
Pufi összeszedve bátorságát, így vakkantott:
-Eltévedtem... Pufi vagyok, és árva maradtam. Nincs ahová mennem.
Kormos megsajnálta az átfázott szegény kiskutyát, és ezt miákolta:
-Láátom, hogy ééhes vagy és kopognak a csontjaid... Gyere velem, hogy áátmelegedj és egyéél valamit!
Pufi bizalommal követte Kormost, aki egy tömbház pincelejárójához vezette a kiskutyát. A vastag, gőzölgő csövek közelségében melegedni kezdett a kutyus. Néhány perc múlva Kormos egy egész zacskó csonttal tért vissza a szeméttárolók irányából.
-Nézd, ezt edd meg! Helyre kell jönnöd... Kemény és hosszú tél vár ránk. – mondta a kandúr.
Pufi elkezdett rágcsálni, és az első gondolat, ami eszébe jutott, az volt, hogy már nincs egyedül. Miután befejezte az evést, Kormos így szólt:
-Eltévedtem... Pufi vagyok, és árva maradtam. Nincs ahová mennem.
Kormos megsajnálta az átfázott szegény kiskutyát, és ezt miákolta:
-Láátom, hogy ééhes vagy és kopognak a csontjaid... Gyere velem, hogy áátmelegedj és egyéél valamit!
Pufi bizalommal követte Kormost, aki egy tömbház pincelejárójához vezette a kiskutyát. A vastag, gőzölgő csövek közelségében melegedni kezdett a kutyus. Néhány perc múlva Kormos egy egész zacskó csonttal tért vissza a szeméttárolók irányából.
-Nézd, ezt edd meg! Helyre kell jönnöd... Kemény és hosszú tél vár ránk. – mondta a kandúr.
Pufi elkezdett rágcsálni, és az első gondolat, ami eszébe jutott, az volt, hogy már nincs egyedül. Miután befejezte az evést, Kormos így szólt:
-Van egy meglepetésem számodra! Gyere!
Amikor kiléptek mindketten a pincéből, Pufi elámult: az égből óriási fehér pelyhek hulltak, amelyek éppoly puhák voltak, mint az ő bundácskája. A pelyhek a járdára hulltak és vastag hóréteget szőttek.
-Ez számodra az első hó. – mondta Kormos Pufinak.
És gyönyörű volt látni, ahogy ezek a hópelyhek csak hulltak, hulltak és egyre többen szálltak az égből a föld fele. Néhány percig álltak a havazásban, és egyszercsak a fűtőház felől fény árasztott el mindent.
Egy nagy bíborvörös szánkó szállt feléjük, amelyet öt rénszarvas húzott, és amely telis-tele volt csomagokkal, ajándékokkal, a szánkón pedig egy nagyhasú, fehér szakállas, fehér fürtös öregapó ült. Pufi a kutyaösztönétől vezérelve azonnal ugatásba kezdett. Ekkor az apó észrevette őt, megállította rénszarvasokat, leszállt a szánkóról és odalépett Pufihoz, meg Kormoshoz. Pufi annyira meg volt ijedve, hogy Kormos jobbnak látta, hogyha gyorsan a fülébe súgja:
-Ne félj, hisz ő a Télapó! Minden évben eljön, hogy ajándékokat hozzon a gyermekeknek.
Kormos látta, hogy kis barátja mennyire ijedt, ölbevette a kis reszkető kutyust, és szeretettel megsimogatta.
-Hogy hívnak, kiskutya?
Pufi válaszként a Télapónak ezt vakkantotta:
-Pufi... Árva vagyok, és Kormoson kívül senkim sincsen.
Amikor kiléptek mindketten a pincéből, Pufi elámult: az égből óriási fehér pelyhek hulltak, amelyek éppoly puhák voltak, mint az ő bundácskája. A pelyhek a járdára hulltak és vastag hóréteget szőttek.
-Ez számodra az első hó. – mondta Kormos Pufinak.
És gyönyörű volt látni, ahogy ezek a hópelyhek csak hulltak, hulltak és egyre többen szálltak az égből a föld fele. Néhány percig álltak a havazásban, és egyszercsak a fűtőház felől fény árasztott el mindent.
Egy nagy bíborvörös szánkó szállt feléjük, amelyet öt rénszarvas húzott, és amely telis-tele volt csomagokkal, ajándékokkal, a szánkón pedig egy nagyhasú, fehér szakállas, fehér fürtös öregapó ült. Pufi a kutyaösztönétől vezérelve azonnal ugatásba kezdett. Ekkor az apó észrevette őt, megállította rénszarvasokat, leszállt a szánkóról és odalépett Pufihoz, meg Kormoshoz. Pufi annyira meg volt ijedve, hogy Kormos jobbnak látta, hogyha gyorsan a fülébe súgja:
-Ne félj, hisz ő a Télapó! Minden évben eljön, hogy ajándékokat hozzon a gyermekeknek.
Kormos látta, hogy kis barátja mennyire ijedt, ölbevette a kis reszkető kutyust, és szeretettel megsimogatta.
-Hogy hívnak, kiskutya?
Pufi válaszként a Télapónak ezt vakkantotta:
-Pufi... Árva vagyok, és Kormoson kívül senkim sincsen.
A Télapó egy pillanatig gondolkodott, félrehívta Kormost, és valamit súgott a fülébe. Aztán Kormos odalépett Pufihoz, és így szólt.
-Pufi! A Télapó két testvértől egy olyan levelet kapott, amelyben egyikük egy kutyust, a másik meg egy cicust kér ajándékba. Télapó ránk gondolt, hogy mi legyünk ennek a két testvérkének az ajándékai.
Pufi egyet bólintott, és máris fent ültek a szánon.
És íme, az árva kiskutya szomorú története egy gyönyörű tündérmeseként ér véget. A két kisgyermeknek határtalan volt az öröme, amikor reggel megtalálták a csizmájuk mellett a kutyust meg a cicust.
Ma Pufinak egy olyan saját kis ólja van, amelyre még a nevét is fölírták. Kormos is gyakran meglátogatja. Főleg olyankor, amikor Pufi csontot kap, és Kormossal testvériesen megosztja.
Pufi gyakran gondol az édesanyjára, aki most már az égben lakik... És gondol a Télapóra is, aki jövőben ismét eljön... a havazással egyszerre.
-Pufi! A Télapó két testvértől egy olyan levelet kapott, amelyben egyikük egy kutyust, a másik meg egy cicust kér ajándékba. Télapó ránk gondolt, hogy mi legyünk ennek a két testvérkének az ajándékai.
Pufi egyet bólintott, és máris fent ültek a szánon.
És íme, az árva kiskutya szomorú története egy gyönyörű tündérmeseként ér véget. A két kisgyermeknek határtalan volt az öröme, amikor reggel megtalálták a csizmájuk mellett a kutyust meg a cicust.
Ma Pufinak egy olyan saját kis ólja van, amelyre még a nevét is fölírták. Kormos is gyakran meglátogatja. Főleg olyankor, amikor Pufi csontot kap, és Kormossal testvériesen megosztja.
Pufi gyakran gondol az édesanyjára, aki most már az égben lakik... És gondol a Télapóra is, aki jövőben ismét eljön... a havazással egyszerre.
ffice
> </o
