Ünnepeink: NŐNAP - ANYÁK NAPJA köszöntők

Meghálálni tudom- e majd/reám költött éveid, s/intő szavaid tengerét/Könnyeid/melyeket pazaroltál/egy tékozló emberért/Kezeidnek lágy oltalmát/első lépéseim során/A felvarrott gombokat/csínytevéseim után./És az imáid értem,/mikor távol voltam tőled/Akkor, mikor háború szelei/szelték a felhőket/szórva nyomort s halált/ elpusztítva embert, erdőket/Majd öröm-könnyeid/ Viszontlátásunk során/ Meghálálni mindezt/ sosem tudom anyám.

Kun Magdolna: Megígértem anyámnak
Megígértem anyámnak, hogy sosem feledem,/ s hogy arcvonására is majd úgy emlékezem,/ mintha nem lépett volna arra a csillagközi útra,/ ahol a múlhatatlan idő a nagy végtelent rója.
/ Megígérte anyám is, hogy várni fog reám,/ akkor is, ha tél dereng a csillagok haván,/ s akkor is, ha a virággal telt ábrándos tavasz,/ a levélhulló sárgult ősz lábnyomán halad./ Megígértük egymásnak, hogy egyszer egy napon,/ megszűnik szívünkben a hiány-fájdalom,/ mert könnyező lelkünknek csöpp pillangószárnya,/ utat lel egymáshoz az örök valóságba.

E. Kovács Kálmán: Anyácska névnapjára
Megkérem a felkelő napot/ Mosolyogjon be reggel/ Anyácska ablakán./ Megkérem a felhőnyájakat/ Legeljenek most másutt/ A nagy ég hajlatán./ Megkérem a kertünk aljában/ Futó csermelyt, ne legyen/ Ma hangos szava itt./ Megkérem a kis fülemülét/ Dalolja házunk előtt/ A legszebb dalát./ Megkérem a tücsökzenekart/ Kísérje lágyan, halkan/ Madárka énekét./ Megkérem a kert virágait/ Kedves illatuk szórják/ Anyácska merre lép.

Mentovics Éva : Az én titkom
Megsúgok egy titkot halkan,/el ne áruld senkinek!/Kukkants be majd egyszer hozzánk,/hogyha nekem nem hiszed.//Szárnyait és angyalhaját /én láthatom, senki más,/nem lehet ő, csak egy angyal
/angyal bizony, nem vitás. //Este, mikor ágyba bújok,/hozzám hajol, betakar,/mesét olvas - kettőt-hármat -/nem távozik egyhamar. //Kakaót főz, mikor reggel/ felkelek az ágyamból/ az iskola kapujában/ búcsúzóul átkarol, /aztán fürgén tovalebben/ - s hogy ne sejtse senki meg,/angyalszárnya láthatatlan -/s embermódon elsiet. //Később, mikor otthon vagyunk,/fény rezdül a nyomában,/s újra csillan angyalhaja/ ott, az esti homályban.

Hegedűs Bori és Tempfli Erik – Anya
Megszülettem, /hallgattam s értettem szívének dobbanását /Ázott szemén boldogság s fáradtság könnyei csillantak rám, ha megtarthatnám /fénylő gyémántokká változtatnám, varázsolnám. //
Nődögéltem, /járni és beszélni tanított türelmesen/Meghallgatott , nem hagyta, hogy sírjak szép szóval vigaszt nyújtott, ápolgatott /Éjjel rémálmomból megnyugtatott, Elringatott, Anyám// Rf. Úgy ölelj, úgy simíts! /Két kezeddel úgy szoríts/De hogyha mégis elengednél/Én visszajönnék.// Felnőtt lettem/Más útra indultam s tovább már nem kísérhetsz, hogy fogjad kezem/Hogy vigyázd a lépteim s ügyeld, hogy el ne essek/Tovább mehessek/Segíts fel, ha mégis földre esek, porban fekszek, nélküled //Rf. Úgy ölelj, úgy simíts! /Két kezeddel úgy szoríts/De hogyha mégis elengednél /Én visszajönnék.

Harcos Katalin: Legelső ölelés (Édesanyám emlékére)
Meleg vesz körül, halvány derengés. /Be szűrődnek a kinti neszek. / Da-dam, da-dam… a halk dübörgés/ belek lusta zubogásával kevereg./ Léptek ringanak, az ő hangja mesél,/ énekel… most mégis riadtan remegek./ Sötétség, szorítás… torkomban ijedtség/ lüktet, nem értem mi történhetett. // Tenyered érzem, még lágyan simogat…/ de görcsbe rándulok: szorulnak a falak,/ váratlanul egy taszítás előre lök, majd/ a félelem hulláma lelkembe csap./ Da-dam, da-dam szaporán dobban/ majd a szorítás enged,- csend ül mindenen…/ testem szorosan testedbe ékelődve,/ mégis csitul a bénító félelem. //Ujjam számba talál, nagyokat nyelek, / ismét béke van, a rég, megszokott. /Szívem kihagy… megint görcsökben rettegek;/a da-dam da-dam vad ritmusára vágtatok./ Űzött dobbanásaiba jajok keverednek/ amíg szűk alagutadban haladok…/ meglódul a világ, kifelé nyomakszik minden…/ magával sodor, elragad áradatod.// Percnyi nyugalom, majd újabb lökés…/ sötétség és fény váltakozása…/ derengés, jajgatás, újabb nyögés,/ fejemen két kéz satu- szorítása…/ a fényözön fájón szemembe váj./ Görcs, tolás… véres testedből kiszakadok./ Mellkasomba szúró fájdalom hasít;/ fuldoklón sírok, levegő után kapkodok. // Vízben forgatnak, puha melegre fekszem;/ da-dam da-dam, az ismert hang zenél…/ megnyugtatón, megbékélt ütemre ver,/ míg rám simul az a két meleg tenyér./- Megjöttél kincsem!- szólsz közelebbről, mint máskor,/ és minden félelmes, ijesztő véget ér,/ nyugalom önt el… mosolyod halványan felvilágol,/ mert itt vagy Te… ölelsz, s hangod megint mesél.

Mellettem voltál, mikor kicsi voltam, mellettem voltál, reád számíthattam! Köszönöm hát neked, amit értem tettél, köszönöm, hogy a nehézségek ellenére is felneveltél.

Mennyei jó Atyám, őriző pásztorom,/Kelő nap fényénél hozzád fohászkodom./Fejet hajt előtted a fűszál, virágszál,/Hálát adok néked, hogy reám vigyáztál./Ne hagyj el engemet édes jó Istenem./ Oh, ha te vagy velem, kicsoda ellenem?/ Függeszd őrző szemed édes jó anyámra,/Hints áldást fejére, a lába nyomára.

Mese az eltévedt kisverébről A fészekben kikeltek a tojások: öt verébfióka tátogott a mamája felé. A verébmama megetette, melengette kicsinyeit, s mikor nagyobbra nőttek, repülni tanította őket. Az ötödik kisveréb bátrabb és ügyesebb volt, mint valamennyi testvérkéje.Egy napon repüléslecke közben olyan messzire szállt, hogy nem látta sem mamáját, sem a testvéreit. Nagyon megijedt a kisveréb, a szárnya elfáradt, már nem is tudott röpülni, csak ugrándozott a vékony lábacskáin. Addig-addig ugrándozott, míg a vadkacsa fészke elé ért.
- Befogadsz a fészkedbe? – kérdezte a kisveréb.
- Befogadlak, háp-háp…- mondta a vadkacsa.
- De én csak azt tudom mondani, hogy csip-csirip!
- Akkor nem fogadlak be a fészkembe, háp-háp…- mondta a vadkacsa.
A kisveréb továbbugrált. Találkozott a galambbal, és megkérdezte:
- Melengetnél a szárnyad alatt?
- Melengetnélek szívesen, kruuú…buk…buruk…- turbékolt a galamb.
- De én csak azt tudom mondani, hogy csip-csirip!
- Akkor nem melengetlek, kruuú…buk…buruk…- mondta a galamb.
A kis veréb továbbugrált. Találkozott a bagollyal
- Éhes vagyok, adnál-e nekem enni? – kérdezte.
- Szívesen adok, uhuuu – huhogott a bagoly.
- De én csak azt tudom mondani, hogy csip-csirip!
- Akkor nem etetlek meg, uhuuu – mondta a bagoly.
Besötétedett, hideg lett, a kisveréb félt, fázott, éhezett, s fáradtan ugrándozott egyre tovább, tovább. Ekkor meglátott egy szürke madarat, az is a földön ugrált.
- Kedves madár – szólította meg a kisveréb a madarat -, befogadnál-e, megetetnél-e engem? Fáradt fióka vagyok, és csak azt tudom mondani, hogy csip-csirip!
- Befogadlak, megetetlek, melengetlek, én vagyok a mamád! Egész nap kerestelek, hívtalak, csip-csirip!
A verébmama hazavitte fiókáját a fészekbe, megetette, a szárnya alá vette, s ott melengette reggelig.

Győry Vilmos:Mese
Mesebeli kis királyhoz/ Betévedt egy kis leány,/ Hogy az éppen ozsonázott/ Tulipános udvarán.// "Ugy-e szép itt, ugy-e jó itt?/ Nézz csak ide meg oda,/ Bársony itt a gyepes udvar,/ Drágakő a palota.// Nézd, a libám ezüst tollú,/ Aranyszőrű a cicám;/ Ugy-e itt maradsz minálunk/ Örökre, te kis leány?"// "Köszönöm a meghívását,/ De el nem fogadhatom,/ Szalmatetős kicsi kunyhó
Az a ház hol én lakom."/ "A mi libánk közönséges/ S nem aranyos a cicánk:/ De ott van a két testvérem/ S édes apánk meg anyánk."// Ha ölelnek, ha csókolnak/ S fejem rájok hajthatom:/ Szalmatetős kicsi kunyhót/ A világért nem adom."

Kun Magdolna: Mesélek jó anyám
Mesélek jó anyám, mesélek neked,/ egy újabb tavaszról mit te nem érhettél meg,/ bárhogy kérted is, hogy adjon még az Isten,/ néhány olyan évet miben könnyhullatás nincsen.// Mesélek jó anyám, mesélek neked,/ hogy hulltak le kertfáidról az őszi levelek,/ s hogy hajlottak tört ágai azon irányba,/ ahol csillageső záporozik lábad nyomába. // Mesélek jó anyám, mesélek neked,/ arról, hogy hiányod mily szomorúvá tesz,/ s arról, hogy hiába jön tavasz, és hiába jön nyár,/ nélküled semmi nem lesz olyan már.

Csorba Piroska: Mesélj rólam
Mesélj anya,/milyen voltam,/amikor még kicsi voltam?/Az öledbe hogyan bújtam/és tehozzád hogyan szóltam/amikor nem volt beszédem?/Honnan tudtad mit kívánok?/Megmutattam a kezemmel?//Mesélj rólam,/Hogy szerettél?/Engem is karodba vettél?/Meleg tejeddel etettél,/akárcsak a testvéremet?/Gyönyörködtél akkor bennem,/úgy neveztél: kicsi lelkem?//És amikor/
még nem voltam,/a hasadban rugdalóztam,/tudtad-e, hogy milyen leszek,/milyen szépen énekelek?/Sejtetted, hogy kislány (fiú) leszek?//Mesélj anya!/Mesélj rólam./milyen lettem, amikor már/
megszülettem?/Sokat sírtam, vagy nevettem?/Tényleg nem volt egy fogam sem?/Ha én nem én lettem volna,/akkor is szerettél volna?

Antalfy István: Ébred az erdő
Messze a tél már,/ Messze futott./ Nem jegesek már/ A kis patakok./ Kéklik az ég, és/ Zöldell a rét,/Fényük kifesti/ A patak vizét./ Ébred az erdő!/ Mennyi virág!/ Velük köszöntsd az/ Édesanyád!

Baja Mihály: Levél hazulról
Messze- messze tájról /Ma levelet kaptam, /Amíg kibetűztem/Százszor megsirattam.// Öreg a betűje,/ Régi módon vetve,/ Reszket már a penna/ Jó anyám, kezedbe`. //Gyere haza fiam,
/ - Írja levelébe`-, /Ha hamarább nem, hát/ Húsvét ünnepére.//Ha akkor sem jöhetsz,/ - Szavamhoz szót öltök -/ Nem messze van tőle/ Áldozócsütörtök.// De ha így se jönnél,/ Ha akkor se látunk:
/ Pünkösd vasárnapján /Okvetlen elvárunk!//Gyere haza fiam,/ Gyere haza, lelkem,/ Várnak a virágok/ A virágos kertben.// Mire megjössz tán majd/ A rózsa is nyílik,/ Halvány orcádhoz a
/ Piros bimbó illik. // Fel is tűzöl egyet, / Úgy mégy a templomba, / Minden leány, asszony/ A neved suttogja.// Hogy lássalak én is,/ De nehezen várom!/ Rólad is szól minden/ Esti imádságom. //Te vagy az eszembe',/ Míg az Urat félem,/ S hogy haza vezessen, /Tőle csak azt kérem.// Ó, ha még eztán is/ Mindhiába várna /Édesanyád szíve/ Nagyon, nagyon fájna."// Meg is írtam neki,
/ Hogy mikorra várjon,/ Hogy jó anyám szíve/ Sokáig ne fájjon.

Kőhalmi Erzsébet: Még a nap is
Még a nap is szebben süt, /mert anyák napja van ma, /sok madár is fenn az ágon /folyton ezt csipogja: /Kezemben egy virágcsokor, /mit is mondjak néked? /Elmondom hát újból, újból, /hogy szeretlek téged! /Mesélj, hogy örültél, /mikor megszülettem? /Mesélj, hogy aggódtál, /mikor beteg lettem? /Azóta megnőttem, /ugye, édesanya? /Mégis beleférek / ölelő karodba!

Bitó Józsefné: Anyák napjára
Még a virágok is jobban illatoznak,/ Gyermekek szemei örömtől ragyognak./ Lelkesen készülnek a gyönyörű napra,/ Mert holnap lesz az édesanyák napja.// Vajon, ha felnőnek, gondolnak-e rája,/ Emlékeznek-e majd az anyák napjára./ Hoznak-e egy jó szót, vagy egy szál virágot,/ Vagy mindent felejtve, járják a világot.//Bekopognak-e majd az anya ajtaján,/ Megkérdezik-e majd: hogy van édesanyám? /Mikor már nincs szükség cipőre, ruhára,/ Szükség van-e még a jó édesanyára.// A gyermek, még kicsiny, de ha felnőtt is már,/ Édesanyja féltőn, aggódva vigyáz rá./ Csak az anyaszív tud ennyire szeretni,/ De ha bánata van, képes meghasadni.// Gondolatban küldjünk néhány szál virágot,/ Mondjunk el értük egy rövid imádságot,/ Az édesanyákért, kiket nem szeretnek,/ Kikkel nem törődnek hálátlan gyermekek.// Kinek nem kopognak soha az ajtaján,/ Nem kérdezik meg, hogy: Beteg vagy-e anyám?(Mit segítsek, anyám?) // Szerte a világban, árván elhagyatva,/ Szeretetre vágyva él sok édesanya./ Drága édesanyám, ha még ma is élne,/ Zokogva borulnék remegő kezére./ Galambősz fejét a szívemre vonnám,/Hófehér haját könnyeimmel mosnám.

Mielőtt Anya lettem,/ Főzhettem magamnak meleg ételt./ Ruháim nem voltak pecsétesek./ Nyugodtan telefonálhattam.// Mielőtt Anya lettem,/ Addig aludtam, amíg akartam/ És nem izgultam milyen későn fekszem le./ Minden nap megfésülködtem, és fogat mostam.// Mielőtt Anya lettem,/ Minden nap kitakarítottam./ Nem botlottam meg játékokban, és/ nem felejtettem el altatódalok szövegét.// Mielőtt Anya lettem,/ Nem izgultam, hogy a növényeim mérgezőek-e./ Nem gondoltam védőoltásokra.// Mielőtt Anya lettem,/ Nem hányt le senki/ Nem lettem kakis/ Nem köptek le/ Nem rágcsáltak meg/ Nem pisiltek le/ Vagy nem csipkedtek meg pici ujjak sem.//Mielőtt Anya lettem teljes birtokában voltam:/ Gondolataimnak/ Testemnek/ Lelkemnek./Végigaludtam az éjszakákat.// Mielőtt anya lettem,/ Sosem tartottam egy síró gyereket, hogy az orvos megvizsgálhassa/ Vagy beadja neki az injekciót./ Sosem néztem könnyes szemekbe és sírva sem fakadtam/ Sosem váltam boldoggá egy egyszerű mosolyon./ Nem maradtam fenn késő éjjel, hogy egy alvó bébiben gyönyörködjek.// Mielőtt Anya lettem,/ Nem tartottam kezemben egy alvó babát, mert nem akartam letenni./ Sosem éreztem, hogy a szívem apró darabokra törik. Mikor nem tudtam megszüntetni a fájdalmat./ Nem tudtam, hogy valami olyan pici ekkora hatással lesz életemre./ Sosem tudtam, hogy képes vagyok valakit ennyire szeretni./ Nem tudtam, hogy ennyire imádni fogom az Anyaságot.// Mielőtt Anya lettem,/ Nem ismertem az érzést, hogy a szívem a testemen kívül dobog./ Nem tudtam milyen nagyszerű érzés a gyerek etetése./ Nem ismertem az Anya és Gyermeke közti köteléket./ Nem tudtam, hogy valami oly pici/ Olyan fontossá tehet.// Mielőtt Anya lettem,/ Sosem keltem fel az éjszaka kellős közepén/ Minden tíz percben, hogy megnézzem minden rendben van-e./ Nem ismertem a melegséget/ Az örömöt/ A szeretetet/ A szívfájdalmat// A csodát Vagy az Anyaság élvezetét./ Nem tudtam, hogy képes vagyok ilyen érzésekre, mielőtt Anya lettem.

Este Mielőtt nyugodni mennél/Imádkozzál gyermekem./így szól jó anyám szelíden/minden este énekem./Imám elvégezve szépen/Jó anyám megdicsér,/Homlokomra adja csókját/És aztán nyugodni tér./De én nem, én kezeim még/Jobban összekulcsolom,/S hálás szívvel jó anyámért/Istenhez imádkozom.

Blaskó Mária: Ünnepnapra
Miért dalol ma a madár az ágon?/ Miért ragyog harmat a virágon?/ Miért süt ma a nap is oly szépen?/ Miért dobog fel ma a szívem nékem?// Azt dalolja ma a kis madárka,/ Azt susogja minden virág szála, / Azt dobogja a szívem is egyre:/ Ma van anyák napja és ünnepe.// E mai nap felajánllak téged /Jó anyukám, Jézus szent szívének,/ Oda légy te mától belezárva,/ Úgy örök lesz élted boldogsága!

Feleki Sándor: Milyen…
Milyen nyugtalan volt/ Ma éjjel az álmom./Ide kellett nékem/ Elibetek állnom./S álmomban, hogy alig/ Kezdem a beszédem,/Megakadt a szavam,/ Istenem, be szégyen!/De most, hogy itt állok/ Mondókámba kezdve,/Jaj, dehogy is félek/ S nagy a szívem kedve./ Hiszen jó Istentől/ Kéri unokátok,/Hogy áldását bőven/ Szórja le tirátok./ S ha ez a kis versem/ Talán nem is tetszik/ Azért szeressetek,/Kérlek, úgy mint eddig.