Ünnepeink: TÉLAPÓ

Bartócz Ilona: Jön a Mikulás!


Azon a télen korán leesett a hó. A Nyuszi elgondolkozva ballagott az erdőszélen, a kopasz
bokrok mentén, és éppen arra gondolt, hogy egy csöppet sem szereti a havat. A hó alól olyan
nehéz kikaparni az ennivalót, elbújni is alig-alig lehet, márpedig egy Nyuszi életében gyakran
előfordul, hogy rejtőzködnie kell.
A hó világos volt, a Nyuszi gondolatai meg sötétek. Egyszercsak zajt hallott, megállt,
hegyezte a két tapsifülét. Mi ez a zaj? Valami pattog... Beleszimatolt a levegőbe: füstöt érzett.
Egy kicsit félt a Nyuszi, de kíváncsisága legyőzte a félelmet, s indult arrafelé, ahonnan a zajt
hallotta. Egy vén tölgyfa aláért. A tölgyfa alatt Barna Mackó szorgoskodott, tüzet rakott éppen,
pattogtak a tűzre rakott száraz gallyak, vékony kis füstcsík szállt a magasba.
– Jó napot, Barna Mackó! - köszönt a Nyuszi. – Látom, tüzet raksz. Minek az a tűz?
– Jó napot, Nyuszi! Hogy minek a tűz? Ma este jön a Mikulás, remélem, ajándékot is hoz
majd. Lehet, hogy fázni fog a lába, gondoltam, hadd melegítse meg a tűznél... És ha már ég a
tűz, főzök neki egy kis levest. Mondd csak, nem adnál a Mikulás-levesbe egy-két
káposztalevélkét?
– Szíves örömest – mondta a Nyuszi –, hazaszaladok érte!
Ugrott a Nyuszi, futott a káposztalevélért. Mire visszatért a tölgyfa alá, fényesen égett a tűz,
és Barna Mackó mellett Mókus ugrándozott.
– Én makkocskát hoztam a Mikulás-levesbe! – kiáltotta, mikor meglátta Nyuszit. – Nagyon
finom lesz ez a leves!
– Magam is úgy gondolom - mondta a Nyuszi, és beledobta a káposztaleveleket a csuporba,
melyet Barna Mackó a tűz fölé akasztott.
– Szóljunk az Őzikének is! Mókus, ugrándozz el Őzikéért!
Mókus fürgén pattant, ugrott egyik ágról a másikra, a hamarosan visszatért Őzikével.
– Illatos füvecskét hoztam a Mikulás-levesbe! – mondta Őzike. – A Kisróka még nincs itt?
– A Kisróka semmit sem tud hozni a Mikulás-leveshez – morgott Nyuszi. – Ne is hívjuk ide!
– De bizony idehívjuk! – mordult föl Barna Mackó. – Idehívunk mindenkit az erdőből is, a
mezőről is, akár tud hozni valamit a Mikulás-levesbe, akár nem! Meghívjuk Kisrókát, Mezei
Egeret, Kisfarkast, Kismadarat; bízd csak rám, Nyuszi, tudom én, hogy a Mikulás még a meleg
levesnél is jobban szereti, ha együtt várunk rá itt a tűz körül!
Nyuszi megbillentette a bal fülét:
– Ahogy akarod, Barna Mackó! Te raktad a tüzet, te kavarod a levest, te hívd meg a
vendégeket is.
Az erdei apróságok hamarosan mind megérkeztek: Egérke búzát hozott a Mikulás-levesbe,
Kismadár fenyőmagot, Kisróka és Kisfarkas meg sok-sok száraz gallyat gyűjtött, hogy minél
fényesebben égjen a tűz.
És a fényes tűz körül ülve akkor este együtt várták a Mikulást.

Csengő csengjen
édesdeden,
súgja mar az
ereszeken,
hogy már itt van,
nagyon közel
a pirospozsgás,
nagy pocakos
Mikulás.

A Mikulás bűvös köpenye


Mindenki tudja, hogy a Mikulás ragyogó piros köpenyt hord, de vajon arról hallottál-e, hogy régebben zöld kabátba öltözött?

Sok évvel ezelőtt a Mikulás gyönyörű, zöld gyapjúkabátban és nadrágban indult útnak karácsonyeste, amit a manó szabók készítettek neki. A zöld a manók kedvenc színe, mert zöld leveles, erdei otthonunkra emlékezteti őket. A gyapjúkabátot vastagra szőtték, nehéz volt, és meleg, de miután sok évig védte a Mikulást a zord téli időjárás ellen, elrongyolódott.

A manó szabók tudták, hogy a Mikulásnak új bundára van szüksége, és elhatározták, hogy a valaha létezett legcsodálatosabb ruhát készítik el neki. Megkérték a tündéreket, hogy segítsenek nekik megtalálni a legjobb kelmét. A tündérek beutazták az egész világot, és összegyűjtötték a legfinomabb pókselymet. Aztán tündérrokkával fonalat sodortak a selyemszálból, és fa szövőszéken anyagot szőttek belőle. Végül amikor megmutatták a kelmét a Mikulásnak, annak szeme-szája tátva maradt a csodálkozástól.

– Ez a legbámulatosabb kelme, amelyet valaha is láttam – áradozott. – Olyan könnyű, mint a levegő, és úgy csillámlik, mint a pára. Csak egy hibát tudok rajta felfedezni. Ha ebből az anyagból készült köpenyt fogok hordani, én is csillogni fogok, mint egy áttetsző kísértet. Pedig nem akarom megijeszteni a gyerekeket, amikor meglátnak!

A tündérek kuncogtak. Ők már erre is gondoltak. Az utolsó ténykedésük az volt, hogy olyan kényelmessé varázsolták a kelmét, amilyenné csak lehetett. Bűbáj segítségével elfogták a nyári naplemente lágy, száraz melegét, és kimosták a kelmét a rózsás, bíborvörös ragyogásban. Mire a manó szabók befejezték a Mikulás köpenyét, az igéző anyag különböző részletei összeálltak, és gazdag, piros színben pompáztak, amely ma mindannyiunk számára oly ismerős.


.

Dal (zenovi cd-n megtalálható)

Mikulás, Mikulás kedves Mikulás,
Gyere már, gyere már minden gyerek vár,
Krumplicukor, csokoládé jaj de jó,
De a virgács jó gyereknek nem való.
Mikulás, Mikulás kedves mikulás
Gyere már gyere már minden gyerek vár.

Mikulás, Mikulás kedves Mikulás,
Gyere már, gyere már minden gyerek vár,
Krumplicukor, csokoládé jaj de jó,
De a virgács jó gyereknek nem való,
Mikulás, Mikulás kedves mikulás
Gyere már gyere már minden gyerek vár

Mikulás, Mikulás kedves mikulás
Gyere már gyere már minden gyerek vár

Az erdőben van egy ház (mutatja a "háztetőt")
abban lakik a Mikulás(mutatja a fején a csúcsos sapkát)
A bajusza hófehér, (mutatja a bajuszt)
a szakálla térdig ér, (mutatja, milyen hosszú a szakálla)
a puttonya sokat ér, (mutat a vállára vagy a válla mögé)
sok ajándék belefér.

Ördög ének.

Részlet a "Mese a jegenyének (Télapó)" c. versből

...

Hegyre fel és völgybe le,
én utcámba gyere be.
Nem kell (itten) jónak lenni!
Nem kell (itten) semmit tenni!

Szót fogadás gyengék dolga,
nem is lesz jó annak sorsa,
aki mindig azt teszi,
mit az apja mond neki.

Nálam ehetsz koszos kézzel!
Macskát kenhetsz lépes mézzel!
Amit akarsz vedd el mástól!
Elbújhatsz a tanulástól.

Csak a játék meg a móka,
ne félj nem lesz matekóra.
Korán nem kell hazaérni,
idejében lefeküdni.
...



Ebben a részben próbálják rávenni az ördögök a gyerekeket a rosszra, hogy ajándékukat elcsenhessék Télapó zsákjából.

Donászy Magda: Télapó az erdőben

Napok óta, hetek óta
esik a hó szüntelen.
Ott hintázik a kopár fán
zöld fenyőfa levelen.

Vastag tölgyfa kérge körül
kemény páncélt von a jég.
Dideregve nyalogatják
szomjas szájú őzikék.

Tapsifüles mindhiába
szimatol a hó felett,
nem találja sehol sem az
édes répagyökeret.

Ugri mókus kedve illan,
üres gyomra korogó,
odújában fogytán van a
tökmag, dió, mogyoró.

És a madár? A vadgalamb,
a vörösbegy, kis rigó?
A végtelen Hóországban
nekik sem jut semmi jó.

Csak a cinke vigasztalja
csüggedező társait,
a magasból messze kémlel,
mintha várna valakit.

Tavaly télen majd megfagyott,
betakarta már a hó,
alélt szíve alig dobbant...
úgy talált rá Télapó.

Gémberedett tolla közé
lehelte a meleget,
adott neki faggyút, diót,
olajbogyószemeket.

Megígérte, ezután is
minden évben erre jár,
tán a kedves Télapókát
várja most a kis madár?

Hulló hóban, szélviharban
ott ül a fa tetején,
kicsi szívét dobogtatja
örömváró jóremény.

Száncsengő

http://www.youtube.com/watch?v=sc8aKw37Ais

Csűrüs Emilia: Két cinege esete

A másik Télapó



- Apu, te most ideülsz a ládára!
- Dehogy ülök! Eszem ágában sincs!
- De amikor játszunk!
- Játszunk? Ezt eddig nem tudtam. És miért kellene nekem a ládára ülnöm?
- Mert te leszel a szegényember.
Na persze - gondolom -, mi sem jellemzőbb a szegényemberekre, mint hogy ládán ülnek.
- És te mi leszel?
- Én a Télapó.
Ez nagyszerű! Igazán rám férne már egy kis ajándék. Leülök a ládára. Szegényember vagyok.
Télapó előrenyújtja a kezét, és vészjóslóan búg. Úgy látszik, ez egy búgócsigával ötvözött Télapó.
- Remélem, Télapó, jó nehéz a puttonyod - mondom bizakodva.
Abbahagyja a búgást, a kezét leereszti.
- Milyen puttonyom?
- Amiben az ajándékokat hozod.
- Ááá - nevet a tudatlan szegényembereknek kijáró fölénnyel -, én nem az a Télapó vagyok. A másik!
- A másik? Melyik?
Újra búgni kezd, a keze fönn. Búgás közben mondja... mit mondja?!... sziszegi:
- Ebben a zsebemben - a jobb zsebére üt - van a jég meg hó - a bal zsebére üt -, ebben a hideg, téli szelek - egyik mellényzseb -, ebben van a dér - másik mellényzseb -, ebben meg a Zúzmara néni.
Én oktondi! Még hogy búgócsiga?! Nyilván a hideg téli szelek búgnak a zsebében. Vagy a Zúzmara néni. Egy Zúzmara nénitől minden kitelik.
A konyhában érezhetően csökken a hőmérséklet, a födőtartón egy piros födő fázósan megrezzen. Összébb húzom magamon az ingem.
- Még szerencse, hogy nincs több zsebed - mondom, és vacogok egy kicsit.
- Ne beszélj annyit, szegényember - süvíti Télapó -, mert kieresztem a jeget és a havat.
Nem is tétovázik: kiereszti. Szép nagy pelyhekben hullani kezd a hó, a mosogatón és a gázcsöveken hegyes jégcsapok híznak. Didergek.
- Ha ezt előre mondod, melegebben felöltözöm.
Télapó kutyába se vesz, a másik zsebéből előzúgnak a hideg téli szelek, füttyögnek a konyha egyik sarkából a másikba, cibálják szegény pletyka gyerektenyérnyi, cirmoszöld leveleit, behuhognak a konyhaszekrénybe, megzörrentik az evőeszközöket, és hordják, hordják a havat. Ülök térdig hófúvásban, az ingem alá - megannyi tűszúrás - hópihék száguldanak. És mindez nem elég, kiszabadul a dér is, fehérlik a hajam, a bajszom, és ajjaj, jön már Zúzmara néni is, rám telepszik, olyan a testem, mintha ezüsttel volna bevonva - már amennyi kilátszik belőle a hóból.
- Látom, szegényember, súlyosan fázol - mondja elégedetten Télapó.
- De még milyen súlyosan - motyogom elkékült szájjal -, lassan a szívemen is jégcsapok lógnak.
Télapó ezen elgondolkozik, mereven néz, talán a jégcsapos szívemet próbálja elképzelni. Na itt az alkalom - gondolom -, és nemhiába vagyok szegényember, már mondom is, mint Tiborc:
- Akármennyire is a másik Télapó vagy, mégsem szép tőled, hogy csak havazod, jegezed, szelezed, derezed és Zúzmara nénized a szegényembert. Valami jó, valami szegényembernek-való azért akadhatott volna egyik fránya zsebedben. Jaj, megfagyok!
Tényleg, kezem-lábam egy-egy érzéketlen kődarab, a fülem egyetlen szúró fájdalom. Egy jegesmedve sem bírná ezt a rémületes telet.
- Na várj - mondja Télapó -, ebben a zsebemben is hoztam valamit. Szegényembernek-valót. - Az inge zsebébe nyúl.
- Mi az?
- Téli csillagok.
Felszikráznak fölöttünk a téli csillagok, csupa sziporka, csupa ragyogás a konyha mennyezete. A hideg most is csontig ható, szegényember szívéről nagy koppanással mégis lehullik egy jégcsap. Hát emlékszik rá! Tavaly télen nézte Télapó és szegényember együtt a téli csillagokat. Mert télen a legcsodálatosabb a tiszta, csillagos ég. Csak kevesen tudják, mert kinek van érkezése nagy hidegben csillagos eget bámulni? Télapó meg a szegényember tudják. Igen ám, de akkor füles sapkában voltunk, bundás csizmában és télikabátban. Úgy könnyű!
- Ez nagyon szép tőled, Télapó - vacogom maradék erőmmel -, de csak annyit értél el vele, hogy díszkivilágítás mellett fagyok meg.
Lép felém egyet.
- Mit is mondtál, miből raktatok nagy tüzet hideg teleken amikor gyerek voltál Rácpácegresen?
- Rőzséből - nyögöm, és a dobhártyámon már dörömbölnek a fagyhalál bimbamjai.
- Azt is hoztam! - kiált Télapó.
- Mit?
- Rőzsetüzet.
- Már hogy hoztál volna, kedves Télapó, amikor nincs is több zsebed?
- De-de! - mondja büszkén, és megfordul.
Tényleg! A farzseb!
Kedves szülők, csak farzsebes nadrágot vegyetek a gyerekeiteknek!
Előveszi a farzsebéből a rőzsetüzet, elém rakja.
Eszi a láng a vékony ágakat, a ropogás boldog szimfónia, a téli csillagokig csap fel a rőzsetűz. A szegényember mohón előrenyújtja elgémberedett kezét, elpárállanak róla a havak, jegek, derek és Zúzmara nénik, az északi-sarki konyha vöröslő fényben dereng.
- Te nem fázol, Télapó?
- De, egy kicsit én is.
- Akkor gyere közelebb.
Közelebb jön, leguggol a tűz mellé, ő is a láng felé tartja a kezét.
- Jó meleg - mondja.
- Ühüm - bólint a szegényember.
Melegszenek.

Télapó az állatok között



Mesélő: Nől a dér, álom jár,

Hó kering az ág közt.

Télapónak ünnepe

Lépeget a fák között.

Bizony, kedves gyerekek, elérkezett ez a nagy nap. A tél, a december egyik igen kedves ünnepe, a Mikulás jövetele. Most megleshetitek, hogyan látogat el Télapó az erdei állatok közé. A fenyőfácskák is készülődnek az erdőben már a közelgő nagy napra.

Készüljetek fenyők, ha virrad a nagy nap,

Vigyetek örömhírt kicsiknek – nagyoknak!


Ének: Suttog a fenyves

(a fenyők tánca)

1. Fenyő: Télen alusznak a fák,

Mélyen szundikál az ág,

Jég dermed a barna kérgen,

Csak a fenyő virraszt ébren.


Ébren virraszt egymaga,

De karácsony éjszaka

Az erdőből útra kél,

Kísérője téli szél.


2. Fenyő: Örökzöldbe öltözötten,

Télen-nyáron mindig zöldben,

Egyszer zápor locsol vízzel,

Máskor a hó pihéz dísszel!


Szél nem hajlít, fagy nem dermeszt

Karácsonykor, fenyő napján

Körül táncol ezer gyermek,

Körül táncol ezer gyermek.


3. Fenyő: Karácsonykor, fenyő napján

Előttem áll Télapócska,

Gyertyát gyújt a fenyőágon,

Aranydiót ráz a jókra.

Csengőjének szép szavára

Jobbról-balról ezer gyermek

Fut eléje, fut köréje,

Ujjonganak, énekelnek.


Együtt: Hófehér, villogó,

Lehullott a hó!

Mókus: Ünnep készül, hó esik egyre,

Fehérebb lesz a világ

Holnapután keddre.

Udvart, kertet betemet, betemet

Mégis szeretem a havat, a telet.

Süni: Puha a hó,

Szállingó,

Ezüst-szőrű kiscsikó,

Nevetés a csengője,

Gyertyafény a gyeplője,

Jégsörényes, szeme szikra,

Csillagot rúg víg patkója,

Puha a hó,

Szállingó,

Ezüst-szőrű kiscsikó.

Farkas: Tudjátok mit?! Építsünk hóembert!

Mind: Jaj, de jó ötlet! Építsünk! Építsünk!

Ének: Hóembernek se keze, se lába…

(hóemberépítést imitálva énekelnek)

Róka: Hóember áll a fenyő alatt,

Fején fekete, rojtos kalap,

Két szén szeme tekint alóla

A frissen hullott, csillogó hóra.

Sárga az orra, répa orra,

Apró fekete szénből a gombja.

Hóember: Hóból van a szakállam,

Szemem szén, az orrom krumpli.

Bátran maradok éjszakára

Egyedül a kertben aludni.

Kezemben ócska seprűnyél van,

Őrzöm vele a néma házat,

Markomba nyomták, hogy ne féljek,

Mutogassam csak a kutyáknak!

Mesélő: Hatalmas hófelhő emelkedik városunk fölé! Benne már izgatottan készülődik le a földre millió kis hópihe. Beszélgetnek. Pszt! Hallgassuk csak ki őket!

1. Pihe: Ébren vagy, Pihepötty?

2. Pihe: Persze, hogy ébren vagyok! Már hogyne lennék ébren, amikor felvirradt végre a nagy nap: ma indulunk a földre!

3. Pihe: Jaj, Pihepötty! Én olyan, de olyan izgatott vagyok! Meg mi tagadás, félek is egy ici - picit.

2. Pihe: Ó, te bikfic! Hát nem arra vágytunk hetek óta, hogy a földre készüljünk? Pár perc van már csak hátra az indulásig, és most száll inadba a bátorságod?!

3. Pihe: Ó, dehogy, dehogy! Tudom, hogy sürget az idő, útra kell kelnünk, hogy puha hópaplannal takarjuk be a földet, hogy ne dideregjenek odalent a búzaszemecskék, és hogy kedvükre szánkázhassanak, hógolyózhassanak a gyerekek.

1. Pihe: Hát akkor készüljünk fel az indulásra! Fogjuk meg egymás kezét, és hipp, hopp!

Folytatás a csatolásban

Mentovics Éva versei:
Bálint levele a Télapónak
Indul a szán
Meglesem a Télapót
Csilingelnek a csengők
Hol a szánod Télapó?