Hírek 11 ezer évnyi börtönt kapott a török kriptocsaló

Pedig azt mondja, ha valóban bűnszervezetet akart volna létrehozni, azt nem ilyen amatőr módon tette volna. Ráadásul még olcsón meg is úszta.

Példátlanul hosszú börtönbüntetést szabtak ki a Thodex kriptotőzsde alapítójára, a török Faruk Fatih Özerre. A férfit egyebek mellett csalással, pénzmosással és bűnszervezet működtetésével vádolták, ezért összesen 11196 évnyi szabadságvesztéssel sújtották. De szinte még jól is járt, ugyanis az ügyészség ennek a többszörözés, összesen 40 ezer évet kért rá. Nem mintha nem lenne mindegy, hogy melyik képtelen időtartamot lesz lehetetlen kitölteni.

A rendelkezésre álló adatok szerint Özer, aki hét éve alapította a Thodexet, cége 2021-es bebukása után komoly adósságokat halmozott fel. Mintegy kétmillió dollárral tartozott a felhasználóknak, fizetés helyett viszont Albániába menekült. Tárgyalásán most elmondta, hogy ha valóban bűnszövetkezetet akart volna irányítani, azt nem ennyire amatőr módon tette volna. A férfi mellett két testvérét is elítélték.

Törökországban nem túl régen, 2004-ben törölték el a halálbüntetést. Ezt követően jelentek meg a mostanihoz hasonló, egészen észszerűtlenül hangzó börtönbüntetések. Tavaly egy ismert prédikátor kapott 8658 évet kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális zaklatás és erőszak miatt. Más országokban még kevésbé jellemző az ilyesmi, bár az Amerikai Egyesült Államokban hamarosan kezdődik a szintén kriptotőzsdés csalással vádolt Sam Bankman-Fried pere, annak 115 év a tétje, a piramisjátékos szélhámos, Bernie Madoff pedig 150 évet kapott – utóbbi 2021-ben hunyt el, életéről film is készült.

1694669933323.jpeg
 
Nem értem az emberi átlag élettartamnál hosszabb büntetéseket...!
A képtelenség szó többször szerepel a cikkben!
Még ha, Bibliai, nem létező életkorokat is ismét élné egy fapados halandó
Azoknak is képtelenség....
 
Az USA-ban is osztogatnak itt-ott többszáz éves büntetéseket.... gondolom halmazatiban jön össze... ez szerintem azért is jó, hogy semmilyen címen ne szabadulhasson soha, nem úgy, mint pl. nálunk egy minősített.
 
Ezt én is szem előtt tartottam
De létezik az életfogytiglani valamint az okosabb tényleges életfogytiglani szabadságvesztés
(Magyar jog)
Vagyis továbbra sincs értelme 11 ezer évre ítélni
 
Ezt én is szem előtt tartottam
De létezik az életfogytiglani valamint az okosabb tényleges életfogytiglani szabadságvesztés
(Magyar jog)
Vagyis továbbra sincs értelme 11 ezer évre ítélni
A magyar jog sokat lazított e fogalmakon... az életfogyt 20 év a gyakorlatban és a ténylegesből is lehjet szabadulni, ha nagyon jó fiú vagy, igaz még később.
Nem értem, főleg az utóbbit, de nemrég olvastam, hogy lehetséges.
 
Valami EU jogharmonizácó miatt van, hogy lehetséges a szabadulás életfogytiglaninál is, mert a valóban tényleges túl kegyetlen vagy valami ilyesmi rémlik, mert megfossza a reménytől az elitéltet.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,991
Tagok
615,985
Legújabb tagunk
CephalexinDub
Oldal tetejére