1990 előtt születettek

Santane

Állandó Tag
Állandó Tag
Na, ez érdekes volt Barna medve (a neved is aranyos :D), szóval tényleg úgy van, hogy bizony én is anno az ég felé emeltem nem tetszésem jeléül a tekintetemet, ha úgy gondoltam, hogy a szüleim lemaradtak a korral. Aztán mi is ugyanazt kapjuk! És ez a körforgás mindig is megmarad. :)

Nekünk már olyan hiperszuper DVD lejátszó-író-mittudoménmégmitcsináló gépünk van, hogy mikor csak azt akarnám elérni, hogy kinyissa a kicsinyke ajtaját, hogy beléje tuszkoljam a DVD-t, fél órát gondolkodik rajta és ezerféle programot futtat, mire kitt-katt és kinyílik. (Na, arról már nem is szólva, hogy mire rájövök, hogy hány művelet kell ahhoz, hogy egyszerűen csak elindítsam azt a fránya DVD-t..)
Annak idején csak egy gomnyomás és máris hopp! ki is nyílt, meg elindult a film.
Ezért persze morgok eleget, de hát most is az van, hogy a fiatalok néznek az ég felé és ugyanazt csinálják, mint annak idején én, hogy "jaj, már hol vagyunk azoktól az elavult kütyüktől..."
:)
 

Szatvacyla

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
A hozzászólásokat olvasva a középmezőnyhöz tartozok. (71)
Szerintem egyszerűen megváltoztak a körülmények, és alkalmazkodni kell. Lehet a grundon játszani a gyerekeknek, de itt az internet, és az is időt követel az életükből. Ez egy olyan dolog, amihez egyszerűen KELL érteni. Az idióta reklámok csak az eleinte vezetik meg a vásárlót. Az én gyerekeim már szinte immunisak a reklámszövegekre.
Természetesen nagyon jó dolog a nosztalgiázás, de ez csak unalmas délutánokra való, amikor nem lehet feljutni a netre.
Az az érdekes az egészben, hogy láthatjuk, néhány év alatt hová fejlődött a technika, és el lehet gondolkodni azon, hogy mi lesz a jövő?
 

mutyike

Új tag
Sziasztok

hú ha akkor én lehetek itt a rangidős nem mááááááááááááááá (54)
mindkét gyermekem 80-as években született, de elmondanám már akkor a modern kor szerint éltünk, és most,hogy van már unokám is a lányom nem egyszer elmondja mennyivel jobb volt mikor Ő volt gyerek, hát még én,

A fáról egyszerűen és nagyszerűen leszedted bármely gyümölcsöt eheted még akár mosatlanul is , ma meg mi van, mindent permeteznek, mindenbe tartósitot tesznek,
stb.

hát a jővő mi lesz nem tudom,de hogy a mai gyerekek mindent másképp élnek meg mint mi az biztos,
Ennyi beteg ember és gyerek nem volt anno mint most
 

vizike

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Ki sem találjátok manapság mi a legfontosabb, ami ki nem maradhat egy háromnapos cserkésztáborból. Hát a hajvasaló . Ezen derülök, amióta csak meghallottam. Nekünk anno nem volt ilyen bajunk.
Rajzfilmjeink is, az az 5 perc a 2 óra TV adásból érthetőek, nyugisak voltak. Ma már azt sem tudom mi mit ábrázol, agresszivitást, önzőséget sugároz, de a gyerek nézi, mert "az a kedvence".
Már a zene sem zene. Ha egy-két feldolgozásra azt mondják a lányaim, hogy jó zene, mindig megmosolygom és felteszem az eredetit. Alig hiszik el, hogy ez már "lejárt lemez".
Gyalogtúrás kirándulásra szerintem a gyerekek nagy része el sem megy. Ha mégis telefon, mp4 stb. ott a hátizsákba.
De elég a siránkozásból, próbáljunk "haladni a korral".
 

hedera72

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Érdekes a téma! Egyetértek michiko-val, tibi 16-tal, és minden előttem szólóval! Én a 72-esek táborát gyarapítom! Az én apukám is tehenészetben dolgozott, és elmondhatom, hogy gyerekkoromban sokszor elvitt a munkahelyére, (nem szóltak érte, mint manapság) játszottunk a telepen, megnéztük a kisbocikat, és csak frissen fejt meleg tejet ittunk. Semmi bajunk sem volt, sőt!
Mikor gyerekeim születtek, elegem lett abból, hogy mindig a védőnő akarta megmondani, hogy mit adjak a gyerekemnek enni, és mennyit! :mad:
Így hát nem is hallgattam rá egy idő után. Szoptattam amíg tudtam, aztán az én gyermekeim előbb megismerték a tehéntejet, mint azt tanácsolták volna, és a mai napig (lekopogom) makk egészségesek!:0:
 

Lyna53

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon jókat mosolyogtam a hozzászólásokon. Sok gyermekkori emlék beugrott, igaz én már az a korosztály vagyok aki talán jobban emlékszik a régire......(rám azért nem 100%-ban vonatkozik csak szeretek emlékezni).
Ittunk bizony Bambit, ami ugyan nem természetes gyümölcsből készült az 50-60-as években sem, hanem kátrányból....bizony. Nekünk izlett és még sokan itt vagyunk a TB nagy bánatára. A világ nagyon elszaladt műszaki termékekben, sokszor csak ámulok, ha belegondolok, nagyanyám még kútról merte a vizet, nem volt a családiházas övezetben vezetékes. Sok mindent megettünk ami ma borzalommal emlegetnek mások, de egy mondás szerint mindenkinek legalább 1 kg koszt meg kell ennie, hogy védve legyen. Nem szabad túldramatizálni semmit, igaz, ma annyi minden van a levegőben, a földben, hogy nem minden régi mondás lehet már igaz. Sok minden meg marketing, el kell adni az árut, és hiszékenységünkben bedőlünk sok kacatnak. Nem vagyok már fitt, de ez a korommal is jár, érzem, hogy már nem megy sok minden úgy mint régen...... de nem bánok semmit sem, dalolta anno Edith Piaf.
 

angyalkám

Állandó Tag
Állandó Tag
Sok sok érdekes cikket olvastam és igazuk is van , a világ változik de az ember lasabban ... vágyakozunk a régi dolgok után lehet hogy nem is voltak olyan jók ,de jó mondani hogy milyen jó volt.... legyünk optimisták ez a jó amibe élünk !,ne sirjuk vissza a régi időt .. nem jön vissza!!!
 

csiposkisze

Állandó Tag
Állandó Tag
ez a mappa tetszik:D
én is 90 előtt születtem:p
1989-ben
mi mindig azon döbbenünk meg amikor kisgyerekektől kérdezzük h mikor szlettek, és bemond egy 2000-et vagy 200xet, erre szoktuk mondani haverokkal, 2000 után még születtek emberek:D
 

Dolcezza

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Ingridimola nagyon jól összefoglalta a '90 és évek előtti időket:)
Én 1987-ben láttam meg a napvilágot....akkor még Madonna is így nézett ki
madonna_1987.jpg

Tehát én még csak annyit tennék hozzá, hogy akkoriban nem volt divat szemőldököt szedni sem :D
 

pteeniko

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Én 1987-ben születtem ,Anyukám sokszor mesélte hogy Csernobil után mennyire félt a terhessége alatt hogy nehogy valami baj legyen velem.De hát én is itt vagyok épen és egészségesen!Asszem még én is a hősök generációjához sorolhatom magam,nekem is volt még olyan mosható ruhapelenkám....:)
Ja és akkoriban a Traubi szóda is menő volt ahogy a mellékelt kép is mutatja...
 

becky2

Állandó Tag
Állandó Tag
Nemtudom,...talán én is hozzászolhatok a témához. 1945-ben születtem. Amikor gyermek voltam az utcánkba több lovaskocsi jött be , mint autó. A postacsomagokat lovaskocsival hozták. A szemetes edényeket lovaskocsival vitték el. A jégszekrényünkbe lovaskocsival hozták a jeget. A kocsmába a sört nagy fahordókba lovaskocsival vitték. A moziba szoviet filmek mellett francia és olasz filmeket néztünk. A filmszáraink Gerard Philipe és Gina Lolobrigida voltak.Ekközben arrol fantáziáltunk, hogy talán egyszer lesz a kezünkbe egy szerkezet amivel telefonálhatunk, vagy otthon nézhetjük a mozit (TV) stb.
 

becky2

Állandó Tag
Állandó Tag
Ja igen. A Dunába tanultam meg úszni. Amikor már úgy gondoltam, hogy jó úszó vagyok, a többiekkel együtt nekiindultam átúszni a Dunát. A St. István parktól a Margit szigetre. Visszafele egy rózsaszálat kellett hozni a Margitsziget oldalából,mert akkor még a sziget partoldala tele volt vadrózsával. Mindez történt 1957-ben.
 

Vilus

Állandó Tag
Állandó Tag
Én 1954. Január 1-én születtem.
A szüleim szilveszterét alaposan elrontottam.
A gyerekkorom szép volt noha tanyán éltünk és villanyunk nem volt
még de soha nem unatkoztunk.
 

putnokik

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok :)

Én 1965-ben születtem -lehet, hogy halott vagyok?- és én is vidéken töltöttem a nyaraimat, hiszen a nagy magyar fővárosban laktunk.

És bizony igencsak a saját élményeimre ismertem a topicindító írásban. Csak...

Csak akkor még nem volt ennyi autó, ráadásul nem volt ennyi felelőtlen és gyakorlatlan vezető sem.
Nem volt számítógép, nem volt internet, nem volt DVD, nem volt házimozi...
De a fejlődés nem áll meg, és nem is szabad megállítani. A mi felelősségünk, szülőké, hogy mit eszik a gyerek, mit csinál a szabadidejében, mivel foglalja el magát. Csak...
Csak amikor mi voltunk gyerekek, a szüleink KÖTELEZŐEN dolgoztak, és neveltek EGYSZERRE minket. Az iskola TANÍTOTT, és nem mi oktattuk ki a tanerőt (de erről egy másik topicban már írtam) Most sajna a szülő vagy dolgozik, vagy nem. Ha igen, akkor sem 8 órát, hanem 10-12-őt, és utána...Mit neveljen este 10-kor a gyerekén :( Nem 5 napos a munkahét, hanem általában 7... vagy éppen 8 :) Sajnos eljutottunk odáig, hogy a szülők belefásulva, belefáradva a reménytelenségbe már a gyerekeikkel sem törődnek. Tisztelet a kivételnek. Azért merem ezt mondani, mert én is ilyen voltam, én is befásultam a napi robotba. De szerencsére megismerkedtem a mostani feleségemmel, és teljesen megváltozott az értékrendem. Mert mondjuk ki: önzőek vagyunk. Mert kényelmesebb a gyereket engedni számítógépezni meg DVD-t nézni, mint kimenni vele focizni, vagy leülni babázni. És ezt is leírhatom, mert a 13 éves fiammal focizok, az 5 éves lányommal meg babázok... Hát igen, idáig IS el lehet jutni. De ehhez két ember kell... Nekem sem ment volna egyedül. Szerencsére a párom eléggé jól... hm... meggyőzött... :)
Hát, remélem nem bántottam meg senklit :)

Hát én veled értek nagyon egyet. 75-ben születtem van 3 gyermekem 14,5,3 évesek.
És igen én is érzem magamon hogy mire a munkából haza érek,megfőzök semmi kedvem és időm leülni a gyerekekkel játszani,vagy lemenni a térre.
Az én gyerek koromban nagyobb volt a közbiztonság,most nem igazán szeretem a 14 éves fiamat leengedi az utcára ha besötétedik. Az igazság az,hogy ő erőteljesen számítógép függő (ez részben az én hibám lehet),de ha bele gondolok,hogy inkább üljön itthon,minthogy rossz társaságba keveredve drogozzon itt a téren.
 

Pearlie

Állandó Tag
Állandó Tag
A körülmények persze változtak (legevidensebb példa, hogy mennyivel több kemikáliát eszünk/lélegzünk be manapság, min mondjuk 20-30 évvel ezelőtt.), és ehhez kénytelenek vagyunk alkalmazkodni.
De az, hogy pl. milyenné neveljük a következő generációkat, hogy mit fognak értékesnek tartani, hogy mivel és hogyan töltik az idejüket, az viszont a MI FELELŐSSÉGÜNK!!!
Én 76-ban születtem, van két pici gyermekem. Elborzadok, hogy a játszótéren mennyi önző, gonosz kis manó szaladgál, akiket bizony ez a "hős" generáció nevel olyanná...
 

bodusbi

Állandó Tag
Állandó Tag
Egyszereűen más volt a világ ! Melyik szűlő szeretné azt, hogy rosszabb legyen a gyerekének a válasz egyértelmű senki sem. Az álmainkat és vágyainkat szeretnénk látni bennük s hogy sikeres szűlők vagyunk nevelés terén késöbb fog kiderülni, talán akkor amikor már ők is szűlők lesznek.Szavazzunk nekik bizalmat és legyünk nyitottak feléjük.Mi is csináltunk hülyeséget meg még fogunk is csak éppen nem tudjuk, de ez nem mindig baj.
 

majszoló

Állandó Tag
Állandó Tag
1979-es vagyok! :)
még a '70-es évek vége, és érzem magamon, mennyit változott a világ. A párom 4 évvel fiatalabb nálam, de egy csomó mindent már ő nem ismert vagy fordítva. A mai gyerekeken látom, hogy iszonyatos mértékben másképpen nevelődnek, és ennek sok hátul ütője is van :(
 

orsolyhathor

Állandó Tag
Állandó Tag
nekem akkor is az egy féle szögletes dobozos tejföl és az ugyan olyan csomagolású ivólé hiányzik. :) nem is beszélve az akkor még filléres krémtúróról :)
 
Oldal tetejére