38 éve felemelt jobb karral él

toncsi64

Állandó Tag
Állandó Tag
A háborúnak nyilván lesznek persze részükről halálos áldozatai. Lehet hogy sok is. Ez azonban mégsem azonos az egész nép kiirtásával, mert remélhetőleg java részük azért mégis megmarad, és civilizálódik. Végeredményben csak kb 1 nemzedéken át kell az erőszak náluk, aztán ahogy a következő felnő és beleszokik a civilizációba, már nem fog barbárkodni, vagy legalábbis nem annyira.

Affene, nehéz abbahagynom :rolleyes:

Mi van a Mi oldalunkon az áldozatokkal ?! Te mennél a támadó alakulat élén ?! Esetleg biztatnád erre családtagjaid, szeretteid ?!
Mint mondottam volt feljebb, leegyszerűsíted a problémát. Nem lehet mindent erőszakkal megoldani. Jó példa erre akár Vietnam és Afganisztán is (hogy mindkét oldal érintve legyen). Azt hiszem egyik sem egy sikertörténet a "civilizálók" oldaláról.
 
cromwell

Állandó Tag
Állandó Tag
nanaaa...a svastika indiai eredetü jel. Ez meg itt felemelt jobb karral el....

Azert kivancsi lennek ra, hogyan tudja igy ket kezzel szorni a penzt. :)

Persze az is lehet hogy fiatal koraban Ö volt a Superman es megszokta, hogy repüles közben egyik kezet elöre tartja. Most is repül csak nem uugy;)

Ne veszekedjetek gyerekek, make love not war........:p
 
cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves toncsi64, a "sikertörténet" kibontakozásához idő kell. Az általad felhozott példákban még nem telt el elegendő idő. Kultúránk erőszakos terjesztének sikertörténete Közép-. Dél- és Észak-Amerika "civilizálása". A történelmüket, hagyományaikat felperzseltük, hiszen "barbárok" voltak, az ellenállókat megöltük, az aranyukat elhoztuk. Párszáz év, és kétségbevonhatatlanul mienk a földjük, a természeti kincseik. Aki betagozódott a "civilizációnkba", azt befogadtuk, aki meg nem, az lehet wc-pucoló, esetleg nagyvárosi koldús, nyomortelepek lakója. Nagyon rendes helyeken kijelölnek rezervátumokat a számukra, ahol nem nagyon kell elviselni a társaságunkat. Éljen a fehér ember és az ő kultúrmissziója a "barbár" világ civilizálására!! :mad:
 
Utoljára módosítva:

Zoli_USA

Ember, ezt te komolyan kérdezed?! Már bocs, de ha durva is amit írok ezt nem lehet finomabban megfogalmazni: TISZTESSÉGES NÉP efféle esetben LESZARJA hogy az Ő RÉSZÉRŐL mekkora áldozatba kerül a háború, akár anyagiakban akár emberéletekben! Azért, mert tudja, hogy neki KÖTELESSÉGE segíteni azokon a szerencsétleneken akik abban a másik, barbár társadalomban el vannak nyomva, s megfosztva emberi méltóságuktól! ERKÖLCSI KÖTELESSÉGE! Konkrétan, itt most a megcsonkított egyiptomi (meg pár más állam beli) nőkre gondolok, meg a másféleképp iszonyatos sorsban élő pakisztáni, iráni nőkre, stb.

Az a baj hogy nem érted, hogy egy háború indítása nemcsak az empátia HIÁNYA miatt történhet meg, hanem igenis lehet hogy éppen pontosan az empátia nagy foka miatt indítják meg azt!

Épp az hogy egy nép így gondolkodik és kész roppant áldozatokra is mások érdekében, ez a legfőbb bizonyítéka az ő KULTÚRFÖLÉNYÉNEK, érted?!

És igen, szükség esetén én igenis mennék magam is efféle küldetésre. Bár már nem vagyok épp mai fiatal, de ha kéne, mennék, s megtenném ami tőlem telik, és habozás nélkül kész lennék mértéktelen életveszélyt is vállalni azért, hogy megmentsek valami efféle helyzetben levő szerencsétlen nőt vagy kislányt. Nem is vitás előttem, hogy ezt megtenném, el se tudom képzelni hogy másképp is cselekedhetnék, ennek a puszta feltételezése is a számomra merő képtelenség, matematikai lehetetlenség, abszurdum és nonszensz!

Már a költő is megmondta: „mert vétesek közt cinkos aki néma”. Azaz amely ország ezt eltűri, nem lép közbe, MAGA IS BŰNÖS a szememben!

És igen, az USA néha megpróbálkozott effélével, és melléfogott. Nem tagadom. De egyrészt: csak az nem hibázik aki semmit se csinál! Aztán, minden kudarcából tanult. Eleve, csak a kudarcainkból tanulhatunk... Továbbá, nem biztos az, hogy ezek teljesen kudarcok voltak. Ki tudja, nem lenne-e rosszabb a helyzet, ha NEM avatkozik be. És amikor ezt az USA szemére vetik, érdekes módon mindig elfeledkeznek a SIKEREKRŐL... pedig volt azokból is egypár! Például, ha nincs az USA, akkor ma Európában vagy fasizmus lenne, vagy az egész kommunista (=orosz) megszállás alatt. Ha nincs az USA vagy van de nem lép közbe, Kuvait még mindig iraki megszállás alatt lenne. Aztán, tuti hogy ezesetben Dél-Korea is úgy nézne ki mint Észak-Korea. De szerintem lehetne ezen felül is még felhozni pár efféle példát.
 
cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
nanaaa...a svastika indiai eredetü jel. Ez meg itt felemelt jobb karral el....

Azert kivancsi lennek ra, hogyan tudja igy ket kezzel szorni a penzt. :)

Persze az is lehet hogy fiatal koraban Ö volt a Superman es megszokta, hogy repüles közben egyik kezet elöre tartja. Most is repül csak nem uugy;)

Ne veszekedjetek gyerekek, make love not war........:p

;) Figyu! Ha egyetértünk, akkor miről beszélgessünk? A vita nem ellenségeskedés, hanem a nézetek ütköztetése. :p
 
Zoli_USA

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves toncsi64, a "sikertörténet" kibontakozásához idő kell. Az általad felhozott példákban még nem telt el elegendő idő. Kultúránk erőszakos terjesztének sikertörténete Közép-. Dél- és Észak-Amerika "civilizálása". A történelmüket, hagyományaikat felperzseltük, hiszen "barbárok" voltak, az ellenállókat megöltük, az aranyukat elhoztuk. Párszáz év, és kétségbevonhatatlanul mienk a földjük, a természeti kincseik. Aki betagozódott a "civilizációnkba", azt befogadtuk, aki meg nem, az lehet wc-pucoló, esetleg nagyvárosi koldús, nyomortelepek lakója. Nagyon rendes helyeken kijelölnek rezervátumokat a számukra, ahol nem nagyon kell elviselni a társaságunkat. Éljen a fehér ember és az ő kultúrmissziója a "barbár" világ civilizálására!! :mad:

Na persze. A „gonosz sápadtarcú” elpusztítja a „nemes vadembert”.

Az a baj hogy a „nemes vadember” fogalma is olyasmi, amit a gonosz sápadtarcúak találtak ki az 1800-as évek vége felé. Valójában soha sehol nem voltak a vademberek olyan igazán „nemesek”...

Maradjunk csak a felhozott amerikai indiánoknál. Mennyire nemes és tiszteletre méltó része is a kultúrájuknak a KÍNZÓCÖLÖP...

Vagy az emberáldozat a Közép-Amerikai indiánoknál, amikor a maja, olmék, tolték népeknél EZERSZÁMRA tépték ki a hadifoglyok szívét, a húsukat pedig megkajálták... Tényleg olyan remek, nemes és civilizált viselkedés a kannibalizmus szerinted?!

Vagy ott vannak az andoki indiánok, akik GYERMEKEKET ÁLDOZTAK az isteneiknek, a saját gyermekeiket! Ha nem hiszed, itt a forrás magyar nyelven, de akad még egypár másik is:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Juanita

Nem, nem hiszem én azt, hogy az Amerikába beözönlő fehérek kultúrája ennél rosszabb lett volna. Sőt, megtippelem hogy sokkal jobb. De ha ezen lehet is vitatkozni, hogy nem rosszabb, az biztos!
 
Remélem, nem gondolod komolyan, hogy az indiánok civilizációjára csak az emberáldozatok voltak jellemzők. A fennmaradt építmények, a kövek kőkorszaki eszközökkel való magas szintű megmunkálása, a csillagászati ismereteik, hogy így hirtelen kapjak elő pár dolgot.
Egyébként felhívnám a figyelmedet arra, hogy nem olyan sokkal Amerika "civilizálása" előtt Európában lobogtak a máglyák, működött a Szent Inkvizíció. Talán mégsem volt annyival jobb az a kultúra, csak a háttérben a technika volt jobb. A fegyverek és gyorsaságot biztosító lovak. Ezek húzták le az igazság serpenyőjét.
 
toncsi64

Állandó Tag
Állandó Tag

Zoli_USA

Remélem nem olvassa soraidat nálunk fejlettebb civilizáció egy olyan tagja sem aki esetleg a kiirtásunkat tervezi (pusztán "kultúráltabbsága" okán), mert a fenti hozzászólásaiddal jóváhagytad, mi több kívánatosnak minősítetted a tettét :cool:
 
Sajnos, igenis el tudok képzelni akkora kultúrfölényt, ami a szememben igazolná azon civilizáció erőszakos beavatkozását az életünkbe. Természetesen nem úgy, hogy mindegyikőnket kiirtson, de úgy, hogy rákényszerüljünk számos ellenszenves szokásunk feladására, s aki erre nem hajlandó, s fegyveresen ellenáll, na azokat - és CSAK azokat! - viszont igenis kiirtaná, mint a barbárság védelmezőit!
 
Zoli_USA

Állandó Tag
Állandó Tag
Remélem, nem gondolod komolyan, hogy az indiánok civilizációjára csak az emberáldozatok voltak jellemzők. A fennmaradt építmények, a kövek kőkorszaki eszközökkel való magas szintű megmunkálása, a csillagászati ismereteik, hogy így hirtelen kapjak elő pár dolgot.
Egyébként felhívnám a figyelmedet arra, hogy nem olyan sokkal Amerika "civilizálása" előtt Európában lobogtak a máglyák, működött a Szent Inkvizíció. Talán mégsem volt annyival jobb az a kultúra, csak a háttérben a technika volt jobb. A fegyverek és gyorsaságot biztosító lovak. Ezek húzták le az igazság serpenyőjét.

Butaságot beszélsz. Észak-Amerika meghódítóinak semmi köze nem volt az Inkvizícióhoz, sőt, többnyire épp vallási menekültek voltak. Dél-Amerika már más tészta, de tudtommal nem is az ottani spanyol nyelvű államokról lelkendeztem dicshimnuszokat.

Megjegyzem, én a technikai fejlettséget is a kultúrfölény részének tartom bizonyos mértékig, egyszerűen amiatt, mert a fejlettebb technika mérsékli az emberi szenvedést. Ha nem hiszed ezt, javaslom viselj el egy közönséges fogászati beavatkozást vagy daganateltávolítást érzéstelenítés nélkül, általában olyan módszerekkel amik 1000 évvel ezelőtt voltak szokásban, azt hiszem azonnal megváltozik a véleményed e téren, még akkor is, ha eddig netán a legőszintébb híve voltál a spártai életmód előnyeinek...
 
hg1dmt.

Kitiltott (BANned)
Nagy az isten állatkertje. Képes éhen is halni egy tehén mellett.
Siva istent szolgálhatná mondjuk úgy is, hogy a lent levő kezével kihalássza szent folyójukból a rothadó hullákat.
 
Csatolások

  • gangesz01.jpg
    gangesz01.jpg
    67.9 KB · Olvasás: 98
  • gangesz02.jpg
    gangesz02.jpg
    79.7 KB · Olvasás: 135

almamag78

Kitiltott (BANned)
Hánynom kell....a helyükbe összetömörülten levadásznánk egy palit az utcáról és cm-renként csonkolgatnám őket...

Egyszerűen nem értem: Oké nemzetközi szervezetek azt vallják, hogy nekik is csípi a szemüket a dolog, de nem avatkozhatnak be a helyi törzsek rituáléjába, jól értelmezem? Oké ez talán még elfogadható is! De akkor miért nem ajánlják fel a 4-14 éves gyereknek a döntési lehetőséget? Tehát, szerintem minden szempontból elfogadható ajánlat lehetne, ha azt mondanák: 1) bevállalod, és maradhatsz, 2) nem vállalod be de akkor el kell menned... (ez utóbbiba mondjuk lehetne segíteni...nálunk meg amúgyis "létszámhiány" van :) ). Ergo ha egyre több kislány / nő / anya mond erre nemet, egy idő után kevesebb nőnemű lesz ott és kihal ez a szokás: vagy biológiai úton, vagy a férfiak ráeszmélnek arra, hogy ez így nem mehet tovább és engedniük kell... Vagy minimum basszus, legalább szakképzett emberek csinálják altatásba steril eszközökkel...

Egyébként meg szívesen néznék egy statisztikát arról, hogy hány nő csalja meg a pasiját és hány pasi csalja meg a nőjét! Mert szerintem egy kicsit fordítva ülnek a lovon... nem is értem, hogy miért a nőket csonkolgatják, miért nem a pasikat?
 
M

magdusis

Vendég

Ahogy írják,nem a férfiak végzik ezeket a csonkolásokat,hanem a nők,családtag nők vagy a szülésznőként is szereplő nők a közösségekben.Ezenkivül még azt írják róluk,hogy közösségenként más a csonkítás mértéke,és semmi köze valláshoz vagy hithez.
Sőt még Amerikából is,Canadából is küldenek vissza lányokat ,hogy megcsináltassák,a lányok szívesen )?) várják,hogy rájuk kerüljön a sor.És az apák hiába tiltakoznak,az anyák,női rokonok kierőltetik.
Itt,Torontóban időről időre kiújul a fölháborodás olyan orvosok ellen,akik azt mondják,hogy inkább ők itt ,steril körülmányek között,később könnyebben visszafordíthatóan )?) vagy rendbehozhatóbban elvégeznek ilyesminek mondható úgymond műtéteket,semminthogy a lányok-nők külföldre -a tópusi Afrikába- menjenek csak ezért. Igazából talán ahhoz lehetne hasonlítani,ami csinálnak,mint amikor az orvosok azt mondták,hogy inkább segédkeznek az abortuszok elvégzésében,mint olyan helyzetekben ,amikor a nők kötőtűkkel,meg más szerszámokkal próbáltak végetvetni a terhességüknek,még az életük árán is.
Még azt is mondják az ilyen orvosok,hogy így lehet megnyerni a bizalmukat,és ezzel szép fokozatosan változást hozni.
 
almamag78

Kitiltott (BANned)
És az apák hiába tiltakoznak,az anyák,női rokonok kierőltetik.

Ööööö... én ezt egy kicsit másként hallottam... nemrég a tv-ben olt erről egy egy órás műsor. (Talán Hírtv?/napló? valamilyen távol keleti műsora? nem tudom pontosan, de pont oda kapcsoltam és szörnyűködtem, ez kb pár hónapja lehetett)
Nem női rokonok végzik, hanem úgy van, hogy egy egy faluban / városban / közösségben van egy nő, aki ezt az anyjától tanulta és ő végezheti kizárólag csak el! Nemrég egy ilyen bevataást végző nő (nem tudok rá mást mondani) menedékjogot (!) kért valamelyik országtól (elszökött) azért, mert azt mondta, hogy ő többet ilyet nem akar csinálni, s hogy könyörgött hogy fogadják be, mert mivel csak ő egyedül végezheti ezt el ott, és ha ő nem megy vissza akkor több kislány életét "menti meg" (=mivel nem találnak helyette mást). Sírt-rít, hogy ha visszaküldik, akkor őt halálra fogják dobálni (?)a közösségben....Erre azt hiszem a hatóságok visszatoloncolták az adott országba... volt egy snitt amikor megmutatták hogyan is történik: annyit lehetett látni hogy kb 8 nő lefogja a gyereket, majd előkerül egy koszos (mocsok, el nem mosott, más vére már rászáradt) kés/penge, és egy törlőrongy (szintén koszos, mocsokos, már bealvadt vér)...a gyerek visítva, torkaszakadtából üvöltött... had ne folytassam... én csak az utolsó 5-10 percet kaptam el a műsorból... de ha rákeresel szerintem megtalálod...
 
Így van, előszöris, nem is mindig nő végezi, de ha nő, akkor is többnyire nem „rokon” nő. De meg különben is, akárki végezze is, a FÉRFIAK miatt végzi, mert azok a rohadt mocsok hímsoviniszta fallokrata disznók ezt AKARJÁK, szerintük a nő így lesz „tiszta”... Az egész arra megy ki, hogy bármi áron is biztosítsák a nő szüzességét a házasságig, s hogy azután se legyen kedve a szexhez.

Na most amikor ilyesmit olvasok, egyszerűen szégyellem hogy én is férfi vagyok...
 
wolff László

Állandó Tag
Állandó Tag
A témától független észrevételem: javítani kellene a címet, 1973.tól 2014-ig az nem 38 év, hanem 41.

"Sadhu Amar Bharati ma már szent embernek számít Indiában, de egészen 1970-ig átlagos közép-osztálybeli életet élt"--- írja a cikk; ergo : '70 előtt született,-- viszont(a cikk szerint) '73 óta tartja így a 'kezét' tehát lehet 44 , vagy több is hmmm?
 
most

Állandó Tag
Állandó Tag
az h egyetlen! ember mit csinál önmagával az üdvössége érdekében az magánügy ! és nem média hir

ha belegondolunk megközelitőleg jól érzékelteti a gondolat- akarti harcának lassuságát
kb ...ezért mondta buddha h az aranyközép út gyorsabb könyebb...

háború
A világban számtalan helyen nagymértékű erkölcsi értékvesztés , ezt a fiatalok még kimondják,
de-és úgy érzékelik mint élecél hiányt' ... ezért történhet meg az h 15-25 évesek halál vággyal
öngilkossággal foglalkoznak, ... (épp a nemi érés idején)
génjeinkben! a kúltúra előtt ott a bármilyen' élet! kötelező tisztelete, sőt védelmének törvénye...
ez minden élő elsődleges életcélja ..! de amikor a társadalom ezzel szembe megy ,
a fiatalok érzelmi válságba kerülnek....

miért "hanyagolja" kvázi szabotálja a legfőbb törvényt a társadalom ....? (és ezért érezzük betegnek)
... a túl népesedés miatt..
ha nők gyorsabban fogynak kevesebb gyermek születik, bármennyire nem szeretném be kell lássam h
a háborúk( ffi gyors apró sebészeti eszközök) a társadalom betegségére ...( azoktól akik az életet kötelessek életükkel
is védeni )
h hol vannak a női eszözök? ... inkább ezt keresem ...ugyais ők másféle, talán?"humánusabb"megoldást tudnának nyujtani... ezért nő szerintem az utóbbi időkben a szerepük....

azt gondolom ha mintfaj büszkék vagyunk a szellemi képességeinkre azt is meg kellene vizsgálni
milyen egyéb módszereket tudunk létrehozni ...mert amivel jelenleg próbálkozunk nem más mintegy átalgos
túl népesedett populációs reakció... vagyis nem kel hozzá embernek lenni.. (biológiai késztetésekből működik)

pesze az is lehetséges... h ez a populációs nyomás nem más mint a kaptárból való kirajzás természtes nyomása ... h másbolygók is be népesülenek
 
Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Bocsi, hogy belefolyok az eszmecserétekbe. Jó 10 éve olvastam egy repülőn az ott osztogatott ujságban, hogy azok a bizonyos nők, már 10 éves korukban nem szabad akaratukból, kényszerítve kivágják minden érzéstelenítés, fertőtlenítés nélkül álltalában piszkos borotvapengével a csiklójukat. Nagyon sok leánygyermek ebbe hal bele. Sőt, mikor férjhez mennek, bevarrják a vaginájukat, és csak gyereknemzésre szedik ki a cérnát. Kínokat állnak ki minden havi vérzésük alkalmával, mert akkor tudnivaló, hogy megduzzad az a része a nőknek, és a cérna nem nyúlik. Meg azon a kicsi lyukon nagyon nehezen távozik a vér. Pisilni is nehezen tudnak. Ott az a nézet, hogy a nőnek nem szabad élvezni a szekszet, és a nyílt sebbel kell nekik szekszelni, mikor a férjük megkívánja őket. Csak kínszenvedéssel tehetik. Nem számít, hogy akkor sem tudnák élvezni, ha nem varrnák be őket, mert már nincs csiklójuk. Szerintem a nagy kínkeservesen áltélt szekszek akár pavlovi reakciót is kiválthat bennük, iszonyatosan félhetnek tőle, borzadva gondolhatnak arra az alkalomra, hogy ez bekövetkezik. Egy odavaló nőt vett el egy svájci férfi. A férfi megmondta, hogy nem közösül vele addig, míg a cérnát nem távolítják el a feleségéből, annak ellenére, hogy összeházasodtak. Nagyon dúltak fúltak a szülők, de mikor látták, hogy a férfi komolyan gondolja, megtették. Elvitte a feleségét a hazájába, és máig ott élnek. A feleség nem arab anyától, és arab apától származik. Írták az újságban, hogy csodaszép, de nagyon szomorú az élete, mert hiába szereti tiszta szívvel a férje, mégsem lehet boldog, mert kivágták 10 éves gyereklányként a csiklóját.
Mivel én nő vagyok, én nagyon is felháborítónak érzem ezt. A férfiak akármit tehetnek? A nő állat, vagy ember? Mert ha csak akkor tennék, ha a nő fehérvérű, az ottani szokásokat figyelembe véve, még valahogy el lehetne fogadni. De ezt minden egyes nővel megtnni... Igazat adok Zoli Usának, hogy annak a férfinak a makkját vágatnám le. Hadd tapasztalja meg, hogy mit él meg a felesége.
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.
 
Utoljára módosítva:
Oldal tetejére