Kedves Jaszladany!
Amiket írsz, nagyon szép és nagyon igaz.
Én csak azt sajnálom, hogy nekem ez annak idején nem sikerült...
Ám a mostani párkapcsolatomban nagyon óvjuk a lángot
Köszönöm.
Igen, a lángot óvni kell, még ha sokan úgy gondolják, hogy lángol az magától is. A házasság egy élő valami, amit ugyanúgy gondozni, táplálni kell, mint bármit, ami él.
Gyökössy Endre írt nagyszerű könyveket a házasságról: ő azt írta, a házasságnak is van gyerekkora, ifjú kora, érett kora, mint az embernek. Vannak gyerekbetegségei és egyéb betegségei, sőt születési rendellenességei is, és meg is halhat. Tehát úgy kell rá vigyázni, mint egy érzékeny élőlényre.
Én azt hiszem, minden jó tanács mellett nagyon sokat segít, ha az ember gyerekkorában példát lát a jó házasságra.
Én a nagyszüleim házasságát vettem alapul a saját házasságomhoz. Az ő egymás iránti szeretetük, tiszteletük, megértésük, türelmük, megbocsátás készségük, kompromisszum készségük, áldozat készségük és az elkötelezettségük, nekem mindig példa értékű volt a problémáink megoldásában.
Mondanék az elkötelezettség helyett hűséget, de azt ma már mindenki a szexuális hűségre érti. Pedig a házastársi hűség szerintem vonatkozik az érzelmi területre is, és benne van a kitartás is a másik mellett minden körülmények között. És ez sem magától jön; ez is tudatos döntés kérdése.
A szerelem pedig nem lényegül át szeretetté, viszont egy olyan szerelemmé válik, amilyen kezdetben sosem lehet. Mert míg kezdetben azért szeretem a másikat, mert szép, mert okos, mert művelt, mert kedves, mert udvarias, ésatöbbi, az évek vagy évtizedek múltával már nem ilyenekért vagyok belé szerelmes; hanem azért, mert az, aki. Már nem számítanak a tulajdonságai: önmagáért szeretem, feltételek nélkül.
Egyszer egy barátnőm megkérdezte, miért szeretem a férjemet. Hogy mit szeretek benne. És meghökkentem azon, hogy nem tudtam megmondani.
Persze eszembe jutottak jó tulajdonságai, esetek, események, amikor különösen büszke voltam rá, vagy olyan dolgai, amik miatt különösen hálás vagyok neki... de rájöttem, hogy ezek nélkül is szeretném.
Aztán később olvastam valahol, talán épp Gyökössynél, hogy akkor igazi egy szerelem, amikor már nem tudom megmondani, miért szeretem a másikat. Mert akkor szeretem őt önmagáért.
Sosem felejtem el, hogy nagymamám ötven évnyi házasság után is milyen szeretettel ölelte magához nagypapám fejét, és közben megindultan mondogatta: "Én emberem..."
Igen. Azért szeretem őt, mert ő az "én emberem".
