A kanadai munka hőse: Mr. X, a közalkalmazott

A csak Mr. X-nek nevezett férfi az Ottawa Sun szerint olyan gusztustalan volt, hogy a szomszédos munkaállomáson dolgozó kollégája bíróságon nyerte el a jogot, hogy másik épületben dolgozhasson.

Mr. X ugyanis a következőkkel tette lehetetlenné a munkát:

  • mezítláb járt, és eleve egész hónapban szandált hordott
  • ecettel mosta a lábát az asztalánál
  • folyton krákogott
  • a konyhában hangosan evett büdös kajamaradékot
  • ordítva mesélt vicceket, üvöltözött a kollégákkal, és káromkodott
  • hangosan turkált a cuccai között
  • fehér zajt szóró gépet üzemeltetett
  • fingott
Line Emond szerint 2009 novemberén kezdődtek a problémák, amikor Mr. X a szomszédja lett a kanadai kegyelmi bizottság Laurier Street-i irodájában.

A nő a felettesénél, Sheila Ouellette-nél panaszkodott, aki viszont Mr. X pártjára állt, mondván a fickó kedves, és jó munkaerő, csak kicsit furcsa, ezért sok kolléga csúfolja, de összességében Ouellette szerint a nő volt a probléma, aki szerette, ha az ő szájíze szerint mennek a dolgok.

Bíróságra vitték az ügyet, és Ouellette Mr. X mellett tanúskodott. Mr. X zaklatásért panaszt tett Emond ellen, aki erre a stressz miatt betegszabadságra ment.

Az ügy a szövetségi munkaügyi testület elé került, ami 7 napon át elemezte az ügyet (Mr. X nem tanúskodott). Végül úgy döntöttek, hogy Emond panasza jogos, és csak akkor javulhat az egészségi állapota, ha másik épületbe költöztetik, a kormánynak pedig kompenzálnia kell az elmaradt juttatásai miatt.

444
gepelo.jpg
 
Tényleg, belegondolni is szörnyű
  • fehér zajt szóró gépet üzemeltetett! Biztos ettől krákogott annyit!:cool2:
Mennyivel jobb lehet szivárvány színű zajt szóró gép mellett dolgozni!

Esetleg "sajt szóró" és ezért mossa ecettel a lábát?o_O
 
  • mezítláb járt, és eleve egész hónapban szandált hordott
  • ecettel mosta a lábát az asztalánál
  • folyton krákogott
  • a konyhában hangosan evett büdös kajamaradékot
  • ordítva mesélt vicceket, üvöltözött a kollégákkal, és káromkodott
  • hangosan turkált a cuccai között
  • fehér zajt szóró gépet üzemeltetett
  • fingott
A legtöbb helyen van öltözködési előírás,a higiéniáról ne is beszéljünk. Ezeknek a dolgoknak a fele felháborító a másik fele meg nem bizonyítható, de ami igazán dühítő az hogy a fönöke nem tett semmit a probléma megoldása ügyében.
 
Hát az én drága kolléganőm viselt dolgai sajnos számomra bizonyítottak. Mondjuk nem jár mezítláb, de folyamatosan köhög, bele a pofámba, de a kezét nem használja, volt hogy már nem bírtam ki, és rászóltam, erre az volt a válasza, hogy "Kapd be a f@szom".
Félóránként megy ki rágyújtani, addig sem kell csinálni semmit. A tüdeje már kész van, ezért is köhög, de ha éppen megfázik, akkor sem zavartatja magát.
Egyfolytában káromkodik, legtöbbször az a baja, hogy csinálni kell valamit. A többi kollégát is rövid úton elküldi melegebb égtájakra, ha épp olyan kedve van. Valami magánéleti gondja lehet, arra már rájöttünk, de eléggé elviselhetetlen. Az mi főnökünk sem tesz semmit a helyzet ellen, pedig már többször jeleztük neki a problémát. :(
 
Igen ez a dohányzás annyira jó alibi elfoglaltság.
 
Vannak dolgok, amiket ebben a történetben nem értek és vannak, amiket igen:
  • mezítláb járt, és eleve egész hónapban szandált hordott - ha valakinek erős lábszaga van, akkor szokták tanácsolni, hogy minél többet járjon mezitláb a természetes szellőzés miatt. Ugyanezért nem tanácsolják a zoknik hordását sem, hacsaknem 100%-os természetes anyagbúl készülteket. Manapság mennyibe kerül egy tiszta gyapjú zokni? Nyáron?
  • ecettel mosta a lábát az asztalánál - mint előbb. Mosdó nem volt nekijük? Esetleg szoros volt a munkarend és nem volt ideje kijárni a mosdóba? Erről nem szól a cikk.
  • folyton krákogott - mondjuk refluxa volt. A gyomorból visszaszivárog a sav a garatba és állandó hörghurutot okozhat. Elmehetett volna orvoshoz ...
  • a konyhában hangosan evett büdös kajamaradékot.
    Erre egy példa fiatalkoromból, amikor egy kolesz 40 személyes hálójában laktam:
    "Apropó szag. Akkoriban az osztályban többen imádták a ruszlit. Én nem. Hiába kértem, egyék meg kint, ne a hálóban, a többség győzött. Egy darabig. Elmentem a boltba és vettem a boltban kvarglit. Akkoriban még jó békebeli gyártmány volt, lassú érlelésű, érett, puha, isteni. És persze büdös, mint a háromhetes zokni. Az már csak ilyen. No, mikor a többiek legközelebb ruszlipartit rendeztek, én elővettem a sajtot, vajat, kenyeret. Ha ti úgy, akkor én is. Lett is belőle olyan veszekedés, hogy csak na! De onnan kezdve ők is, én is a hálón kívül áldoztunk a szenvedélyeinknek."
  • ordítva mesélt vicceket, üvöltözött a kollégákkal, és káromkodott - nagyot hallott? Fehérzaj mellett az ember megsüketül.
  • hangosan turkált a cuccai között - hogy mi? Milyen cuccok? Szerszámok? Azok zörögnek. Zoknik? Azok nem zörögnek. Valami közelebbit kellene tudni.
  • fehér zajt szóró gépet üzemeltetett- hogy mi? Mi az, hogy fehérzajt szóró gép? Fehérzaj az, amikor a TV képernyőjén mákos villódzás van, mialatt zúg a készülék. Ismer valaki ilyen gépet? TV-rádió szerelő volt? Mert ha igen, akkor a szereléshez felrakhatott volna fülhallgatót, vagy használt volna oszcilloszkópot, az csak villog. Ha nem így van, az tiszta bunkóság.
  • fingott - Ez viszont tiszta bunkóság.
 
Hát az én drága kolléganőm viselt dolgai sajnos számomra bizonyítottak. Mondjuk nem jár mezítláb, de folyamatosan köhög, bele a pofámba, de a kezét nem használja, volt hogy már nem bírtam ki, és rászóltam, erre az volt a válasza, hogy "Kapd be a f@szom".
Félóránként megy ki rágyújtani, addig sem kell csinálni semmit. A tüdeje már kész van, ezért is köhög, de ha éppen megfázik, akkor sem zavartatja magát.
Egyfolytában káromkodik, legtöbbször az a baja, hogy csinálni kell valamit. A többi kollégát is rövid úton elküldi melegebb égtájakra, ha épp olyan kedve van. Valami magánéleti gondja lehet, arra már rájöttünk, de eléggé elviselhetetlen. Az mi főnökünk sem tesz semmit a helyzet ellen, pedig már többször jeleztük neki a problémát. :(

Én dolgoztam együtt egy sráccal, reggel bejött dolgozni és estig rágyógyult a telefonjára. Valami állatvédő egyesület flottájában volt tag, és egymással ingyen beszélhettek. Pár hét után szóltunk hogy zavaró az egésznapos beszélgetése, de semmi nem történt. Év vége volt és leltároztunk, Ő pakolt én számoltam. Eltelt pár óra és azt vettem észre hogy nem tudom mit számolok, egyre idegesebb voltam, és hiába kértem hogy hallgasson már el, mert lassan kiborít és baj lesz. Vigyorgott és közölte, állatvédelem és ez most tényleg fontos.
Odaléptem hozzá kivettem a telefont a zsebéből, és kivágtam az ablakon, mikor szólni akart csak annyit mondtam, hallgass vagy repülsz utána!
Még aznap felmondott!
Ez ellen a nő ellen is lehetne valamit kitalálni, maszkot venni gyógyszertárban és megkérni vegye fel, ha nem megy, elkapni a grabancát és felrakni rá! Ha irodában dolgozol kirakni az asztalát a folyosóra, vagy megfordítani az asztalt nem ülnél szemben vele. A kiközösítés is szokott működni, a beszólás is hasznos lehet, mikor káromkodik beszólni neki, hogy hasonlót neked is. Csak rájönne hogy változnia kellene.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,151
Üzenet
4,807,652
Tagok
616,031
Legújabb tagunk
fushihui445
Oldal tetejére