A madarak tanácskozása

George Sand írta:

'mindet' értek, sok mindent nem úgy
(és itt megkímélem a végülismindenarrólazEGYrőlszól elme elfutározásomtól )

Kattints a kibontásához...

Kedves jó Szandi, felnőttség kérdésében véltem egyet-érteni (egy apró megjegyzése kapcsán), a mesét természetes, hogy másként értjük, s rendben van. Számomra a magam tapasztalatán kívül referencia két szimbólumfejtő tudott lenni: egy néprajzkutató és egy élő csoportmunkán kísérletező ember...., de sajátos a forrás, és csak a mindenEGy tapasztalata teszi itt létjogosultá. Ezért hoztam el magának.
(Kétnyelvű közegben élek, és láttam olyan jelenséget, hogy szomszédban élő emberek nem beszélték az egymás nyelvét hát csak a magukén mondták, amit tudtak, s mégis értették egymást. Én is csak a magamén beszéltem. kiss)

Kedves Prominor, nem is tudom mit kellene kifejteni. Eltértem a madaras téma forrásaitól.

Szandi repülni szeretne .

És nincs egyedül.

Mi mentehetné meg a kultúráknak ezt a látszólag sarkos találkozását, s ... a madarat is, a repülést is, a mesét is..., a fórumot is...., ami mindenikünknek saját légterében sajátosan fontos, mint a szabadság is?

Én egy ilyen szimbólumokban, s képekben nagyon tobzódó mesét találtam.

S röppenek is el.

[video=youtube;TIWgdu2Tb8M]http://www.youtube.com/watch?v=TIWgdu2Tb8M[/video]

"A nyelv teszi személyessé a tapasztalatainkat, s épp ez a személyesség akadályozza meg, hogy a világot olyannak érzékeljük, amilyen. Ahhoz, hogy megtapasztalhassuk a valóságot, el kell tehát vetnünk a nyelvet?
Igen is meg nem is. A kínai Csuang Csou, a zen kialakulásában fontos szerepet játszó taoista filozófia egyik alapítója azt írja, hogy a szavakat hálónak kell tekinteni, amellyel halat foghatunk. Háló nélkül nem érnénk célt, de a halat esszük meg. "A szavaknak", mondja Csuang Csou, "mély értelmük van; őrizzük meg az értelmüket, és felejtsük el őket." [23] Ahhoz, hogy halat foghassunk, ki kell vetnünk a hálónkat. De vigyáznunk kell, nehogy belegabalyodjunk. A nyelv nélkülözhetetlen eszköz, de úgy kell bánnunk vele, hogy amikor használhatatlanná válik, közvetlen tapasztalással és direkt cselekvéssel tölthessük ki az általa hagyott űrt. A Rinzai-szekta - a két fő zen iskola egyike -, a kanna-zen (azaz a szavakon való meditálás) technikájának alkalmazásával igyekszik elérni ezt a célt. E meditációs forma a kóanokra támaszkodik."

http://terebess.hu/keletkultinfo/dtdoris.html

... olvasom a fenti könyben, s gondoltam megosztom, hisz madártársamnál
ismereteim szerint Lin-csi, Su-la-ce és tsi a jó fej, nem pedig a futottak még kategoria.
talán neki többet mondanak. Nekem sajnos és gyaníthatólag, a kaoanokkal csak intellektuális viszonyom van.
aztán meg azért is, mert itt is ott is fel-feltünedeztek a szavakkal való viskodások. in urme,
csak nyomokban. mint kalácsban a mogyoró...

és ha a fenti link "Egy nagy probléma: hogyan nevezzük az apróságokat?" fejezete bejön,
lehet kalandozni tovább... http://japankalligrafia.hu/book/export/html/143

George Sand írta:

"A nyelv teszi személyessé a tapasztalatainkat, s épp ez a személyesség akadályozza meg, hogy a világot olyannak érzékeljük, amilyen. Ahhoz, hogy megtapasztalhassuk a valóságot, el kell tehát vetnünk a nyelvet?
Igen is meg nem is. A kínai Csuang Csou, a zen kialakulásában fontos szerepet játszó taoista filozófia egyik alapítója azt írja, hogy a szavakat hálónak kell tekinteni, amellyel halat foghatunk. Háló nélkül nem érnénk célt, de a halat esszük meg. "A szavaknak", mondja Csuang Csou, "mély értelmük van; őrizzük meg az értelmüket, és felejtsük el őket." [23] Ahhoz, hogy halat foghassunk, ki kell vetnünk a hálónkat. De vigyáznunk kell, nehogy belegabalyodjunk. A nyelv nélkülözhetetlen eszköz, de úgy kell bánnunk vele, hogy amikor használhatatlanná válik, közvetlen tapasztalással és direkt cselekvéssel tölthessük ki az általa hagyott űrt. A Rinzai-szekta - a két fő zen iskola egyike -, a kanna-zen (azaz a szavakon való meditálás) technikájának alkalmazásával igyekszik elérni ezt a célt. E meditációs forma a kóanokra támaszkodik."

http://terebess.hu/keletkultinfo/dtdoris.html

... olvasom a fenti könyben, s gondoltam megosztom, hisz madártársamnál
ismereteim szerint Lin-csi, Su-la-ce és tsi a jó fej, nem pedig a futottak még kategoria.
talán neki többet mondanak. Nekem sajnos és gyaníthatólag, a kaoanokkal csak intellektuális viszonyom van.
aztán meg azért is, mert itt is ott is fel-feltünedeztek a szavakkal való viskodások. in urme,
csak nyomokban. mint kalácsban a mogyoró...

és ha a fenti link "Egy nagy probléma: hogyan nevezzük az apróságokat?" fejezete bejön,
lehet kalandozni tovább... http://japankalligrafia.hu/book/export/html/143

Kattints a kibontásához...

Köszönöm. Közelállnak hozzám ezek a gondolatok. A szónak ezt a nélkülözhetetlenségét és haszontalanságát (ill. csapdáját) is érzékelem.
A közvetlen tapasztalást és direkt cselekvést tartom alapnak, s azon túl azzal, hogy megragadsz valamit ezek által, tulajdonképpen a tudat szeme elé emeled. (Kiveted a hálót rá és megmutatkozik a víz lakója )
Lin csi amolyan ideális mester képét öltötte számomra, mert az ő értése is mintha szemem előtt születne sokszor.
Képes bármilyennek lenni ott a Huoto folyó partján (dühösnek, akár egoistának, örül, értelmet keres és nem talál, vagy éppen előttem fedezi fel..., teljesen emberi, és minden arcát fölvállalhatja, fölvállalható ellentmondásai vannak, így aztán a válaszokat néha kénytelen megszülje az ember maga magának.
A zennel pedig úgy vagyok mint az első találkozásokkal az ember, nagyon intenzíven éli, s megpróbálja magába szívni néhány szóból az egészet, megérteni közvtelenül a forrást a szavak mögött. Ismerkedem vele. (Nagyon tetszik a zen és a kaligráfia c. írás, ajánlom mindenkinek!)

S álljon itt Lin csi, aki talán tud valamit a közvetlen tapasztalás fontosságáról, tud és éppen tapasztalja is, előttem sejlik fel valami "megértésének" pillanata is ....



"Egy kis semmi a víz alatt"

Lin-csi kolostorában élt egyszer egy jóravaló öreg szerzetes, név szerint Ling. Hallgatag, töprengő öreg volt, a tudás titkát kutatta egész életében.
"Mi a titka annak, hogy egyesek tudás nélkül is bölcsen elhelyezkednek a világban, s boldogan élnek benne, mások meg kiolvassák a kolostorok és a paloták összes könyvtárát, s mégsem boldogulnak?" Ilyen kérdéseket tett föl magának Ling, s Lin-csit is rendszerint effélékről faggatta.
- Mondd, Mester! Tudás-e az, amit a felhőkből olvasunk ki nem a könyvekből? Tudás-e az, amit a könyvekből olvasunk ki, de nem tudjuk, mire való? – kérdezte egy nap az apáttól.
Az apát a kérdésére kérdéssel válaszolt.
- Tudod-e, jó öreg Ling, hogy mi a lótusz, amikor még nem bujt ki a víz alól?
- Nem tudom- felelte Ling. – Talán semmi. Egy kis semmi a víz alatt.
- Egy kis semmi a víz alatt. Miként minden csak az, míg teljességében elénk nem tárulhat, valódi természete meg nem mutatkozhat- szólt az apát, s máris intett, hogy a kérdésről nincs több mondanivalója. Ling szerzetes megértette a választ. Meghajolt Lin-csi előtt, majd kiballagott a folyópartra.

"Ahol a szónak helye nincs,
Tanult szavakkal ha felelsz,
Locsogsz összevissza,
S az útra rá nem lelsz."

Idézte magában a régi strófát séta közben, s hirtelen mintha könnyebbé vált volna a járása.

“Lám, mindenből támadhat tudás! Csak a szavak hínárja vissza ne húzza a megtalált gondolatot a víz alá. Támadhat felhőkből, szívekből, szemekből- csak a szó, mi róla mondható nem felhőkből, szívekből, szemekből való. Nincs öröktől való szó!” Így emlékezett Ling szerzetes a Huo-to folyó partján, szavainak rongyfoltos ruhájába próbálván öltöztetni a mélyből fölbukkant gondolatot. Milyen jó, hogy hosszú sétáin annyit bámulta az eget! Milyen jó, hogy az eget bámulva hallgat az ember.




kiss

"Nekem éppenséggel a talpam alatt van"



Lin-csi kolostorában egy nap így fordult idősebb társához Jen-csao szerzetes.
- Mondd, öreg Hszi-jüan! Hogy lehet, hogy hiába keresem az elmém, sehol nem lelem?
- Hol Keresed Jen-csao?
- Hát bennem. Itt kell lennie valahol a testemben.
- És miért kell az neked ilyen sürgősen?
- Buddha, a nagy Tanító egyszer azt mondta Vaccshagotta remetének, hogy a Tanítást nem hinni, hanem érteni kell. Szeretném érteni a Tanítást. Te érted?
- Persze, hogy értem! Vágta rá az öreg Hszi-jüan. – Én már megtaláltam az elmém, tudom, hogy hol lakozik bennem.
- Ne mondd! És hol? – kérdezte kíváncsian Jen-csao.
- Nekem éppenséggel a talpam alatt van. Látod?
És valóban, mintha az öreg talpa alól Jen-csao valami nagy fényességet látott volna sugározni."Ez tehát az elme!" Állapította meg, de hiába kereste a testén a világító felületet. Bekopogtatott hát Lin-csihez, igazítsa el őt a Mester.
- Nagy Tanító! Kérlek, segíts meglelni az elmém, hogy értsem a Tanítást! Nem találom, hiába keresem!
- Felejtsd el a szavakat, Jen-csao! Felejts el olvasni, írni, beszélni! S az elméd megleled- tanácsolta neki Lin-csi, de Jen-csao hitetlenkedett.
- Mester! Gúnyt űzöl belőlem, pedig én a Tanításért jöttem. A segítségedet kérem.
- Szűnj meg a szavak körül forgolódni, szerzetes! Az elme egyetlen szó csupán. Te kipányváztad magad e szóhoz, akár egy szamarat a gazda, s most körülötte forogsz. Elméd minden erejével az elmédet keresed. Felejtsd el a szavakat! Mielőtt teljesen elmenne az eszed - mondta Lin-csi, s őszintén sajnálta a szavak hálójába gabalyodott szerzetest.

-A szavak sosem a dolgok
Ne figyeld a sok beszédet!
A szavak közt csak bolyongsz,
Ki csak beszél, eltéved. –

Figyelmeztetett még a Mester, s elbocsátotta magától Jen-csao szerzetest. A jóravaló Jen-csao lassan ballagott visszafelé a cellájába. Fejében mint mérges darazsak dongtak a szavak. De mióta a Mester leleplezte őket, már nem voltak olyan hatalmasak.

egyetlen szál virág az egész világ

régi buddhista szövegek mesélik, hogy
a tanítványok a Tanítás értelmét firtató kérdésére, válaszul
a Buddha egyszer felmutatott egy szál virágot. de nem szólalt meg. hiába várták.
ez volt a Beérkezett minden mondanivalója... na meg egy mosoly hozzá, hogy világosabb, érthetőbb legyen...

De nem értette meg senki. Csak Mahákásjapa.
(Kasjapa jelentősége a buddhizmusban kb. olyan, mint a kereszténységben Szent Péter és Pál apostolok együttesen
ha ő nincs, ma nincs buddhizmus... és egyáltalán nem mellesleg őt tartják a zen első pátriárkájának)
A zen a szavak erdejétől óvja híveit. a "Titkot" szavak nélkül kell felismerni...
mondják, ez a végső, ez az abszolút. azt is mondják, hogy lehetetlen szavakba önteni.
Kasjapa megértette a virágot és megértette a Buddha mosolyát. Ezért ő a zen első mestere.

(Ebben a sorban a híres Saolin-kolostor alapítója csak a huszonnyolcadik.
„A Szent Tanítás végső értelme a kozmikus semmi" – mondta egyszer ez a huszonnyolcadik a kínai császárnak -
“Nincs benne semmi Szentség és semmi Igazság"– tette még hozzá.
hát így keserítette a császárt a pátriárka, s keseríti mind a mai napig a szandihoz hasonló balga értetlenkedők életét...)


ja! és majdnem elfelejtettem
a napokban meglátogatott Lin-csi apát, és nyaggattam is rendesen ebben a témában,
de az Öreg csak ezzel a talányos versikével válaszolt:

A szavak csak rabigák;
bennük falak közé szorul a világ.
A szavak nem maguk a dolgok;
aki ezt nem érti, sosem lesz boldog
Ha az Úton sok a beszéd,
a vándor elveszíti eszét,
nem érti meg az Egészet.
Nem jut el céljáig, eltéved.

...és mégis...

Amikor Lin-csit olvasom megkérdőjeleződik bennem egyenesen a beszéd, a megszólalás értelme.
Nekünk most nem áll rendelkezésünkre más ezeken az oldalakon:razz:, ezért a szavak huncut természetével számolni kell.
Mégis nyitják a figyelmem! Tapasztalat velük (is) élni.


Én W.A. Goethével beszélgettem kicsit hosszabban, és állandó párbeszédben vagyunk, mióta ezekre a szavaira rátaláltam:

"– Mi pompásabb az aranynál? – kérdezte a király.

– A fény – válaszolta a kígyó.

– Mi üdítőbb a fénynél? – kérdezte amaz.

– A beszélgetés – hangzott a válasz."

(A Zöld Kígyó és a Szép Liliom)


Az jut erről eszembe, hogy mikor valódi találkozások történnek fölfénylik a szó. Innen is látni, hogy nincs önálló fénye csak hordozó. Lehet jól és rosszul élni vele.

Mást jelent szavak erdejében bolyongani, vagy pl. valóságos erdőben beszélgetni:razz:.

Egyszer volt alkalmam több napig csendben maradni (csendes lelkigyakorlat volt)..., egyszerre a dolgok élete sokkal fontosabb lett a szónál, utána minden kimondott szavam mintha más súlyt kapott volna, egyszerűen mert a helyén volt, csak közvetített valami magánál nagyobbat.

A maga virága ez a szónál is nagyobb valóság, a teremtés maga.

S a teremtő OM (világOM) ebben a szellemben a teremtőt idézi számomra, aki "sokasodni foszlik" (J.A.)
Örömmel tölt el ez a "virág-fölmutatás", nagyon-nagyon szép. Ezért fogadd szeretettel:razz::


[video=youtube;OE-jPFqvUTo]http://www.youtube.com/watch?v=OE-jPFqvUTo[/video]


(„A Szent Tanítás végső értelme a kozmikus semmi" – mondta egyszer ez a huszonnyolcadik a kínai császárnak -
“Nincs benne semmi Szentség és semmi Igazság"– tette még hozzá.

Ez meditációs téma lesz számomra. Tele vagyok kérdésekkel.
A Tanítás értelmét kérdőjelezi meg...A kozmikus Semmi most a Tanítás paródiájának tűnik...
A tapasztalattal szemben Semmi a Tanítás...Szentsége, igazsága nincs, mert nem Ő a lényeg, csak hordozó, de ha ez vezet, Semmihez vezet...,nem ő a forrás. Így fordítgatom magamnak....Bocsásd meg, ha időnként semmit sem értek.)
:razz:

[video=youtube;Jxr-brK1GdM]http://www.youtube.com/watch?v=Jxr-brK1GdM[/video]

"...Kint álltam ma délután a Huoto folyó partján, a víz felől lassan repült felém egy sirály, és miközben elszállt fölöttem, lenézett rám. Többet tud mindannyiunknál, sokkal többet tud az a vén sirály.(...)"

a hallgatás tornya

(huszonkét hely Földünkön, melyekről nehéz elhinni, hogy léteznek)
13. a hallgatás tornya - Tianzi hegység, Kína

Madár-érdekességek

... micsda madár kiss

ezt a gyöngyön járót más is látta, és meg is kérdezte tőle:
"kis madár te hogy tudsz élni, mikor nem es tudsz beszélni?
lám én tudok beszélgetni, méges alig tudok élni"

hogy mit válaszolt a madár...?

gs

(ha "a magyar népdal zöld erdőben, sík mezőben sétáló madarát Isten jelképének" értelmezném
nem tudna nem eszembe jutni, hogy az Isten az élet.
... ezt Tolsztoj fogalmazta meg szépen és egyszerűen a Háború és békében:
"Az élet minden. Az élet az Isten. Minden változik, minden mozog, és ez a mozgás Isten. És amíg van élet, megvan az istenség, az öntudat élvezete is. Az életet szeretni annyit jelent, mint Istent szeretni.

ezek szerint Zelk Zoltán olyankor írhatta a fenti versét épp amikor
annak a madárnak "véres [...] a bóbitája,/tolla csupa sár"...?
hát igen, de hol írja elő, hogy az életnek bár féloldalason is, de habosnak lennie!?
Tolszoj is így zárja a fent idézett mondatát:
"A legnehezebb, de a legboldogítóbb dolog: szeretni ezt az életet szenvedéseink,
ártatlanul kapott szenvedéseink közepette is."... akár dér gyöngyén állva is...)

" Dér gyöngyén megáll"

Az jutott eszembe, hogy ahány ember annyi madár.
Még a kétéves kicsi fiam is madárrá lesz , amikor a Zelk Zoltán versét énekelem neki, nem is akarja, hogy abbahagyjam:
-Egyedül van a madár? - számára ez lesz a kérdés, mert félteni kezdi (sajátmagából nézi. )

"Isten az élet" : Rúmi szúfi mester és költő egyik versét idézi, ami istenhez szól, ezzel válaszolok hát, miközben örülök, és fel is tölt az életigenlés, amit a fenti üzenetből érződik (számomra).

Mondd, hogy te én vagyok
Malik Tóth István fordítása

Porszem vagyok a napfényben,
A napkorong én vagyok.
Maradj! - mondom a porszemnek,
A napnak pedig: Csak haladj!
Reggeli köd vagyok,
Én vagyok mindennek lélegzete.
A liget koronáján én vagyok a szellő,
S én vagyok a sziklán megtörő tajték.
Árboc, kormány, kormányos és tőkesúly,
De én vagyok a korallzátony is, melyen a hajó megfeneklik.
Én vagyok a fa, s ágain a beszélő papagáj,
A csend, a gondolat és a hang,
A fuvolán lebbenő dallamos lég,
A kőből kicsapó szikra, a fémben a villanás.
A gyertya s az őrülten köröző
Molylepke is.

A rózsa és a fülemüle,
Ki elvész az illatárban,

Én vagyok a létezők minden rendje,
A keringő galaxis,
A fejlődő értelem,
A felemelkedés és a zuhanás.
Ami van és ami nincs.
Te, ki ismered Dzsaláladdínt,
Te, a mindenben Egy,
Mondd meg, ki vagyok!
Mondd, hogy te én vagyok!
Senki sem tudja, hogy miért
Ébred a lélek oly boldogan.
Talán a hajnali szellő fellibbentette
Isten orcájáról a fátylat.
Ezer újhold kél fel,
S a rózsák kacagva nyílnak.
A szívek tökéletes rubintokká válnak,
Mint Badahsán drágakövei,
A test teljesen szellemmé lesz,
A levelek ágakká válnak ebben a szélben!
Miért oly könnyű most az önátadás,
Még azoknak is, kik már lemondtak magukról?
Ezekre a kérdésekre ne várj választ,
Senki sem ismeri az öröm forrását.

A költő pásztorsípjába fúj,
És minden hajszála muzsikál.
Samsz sárrögöket szór le a háztetőről,
Mi pedig ajtónállóiként szolgáljuk.
​

(Szamszról: Samsz ad-Dín Muhammad Tabrízí, a "Hit Napja", az 1180-as években született a nyugat-iráni Tabrízban. Samsz idejében legalább hetven élő szentet tartottak számon Tabrízban, de talán egyik sem volt olyan megfoghatatlanul ellentmondásos, mint a "Gnosztikus Szellem Tengelye". Egyesek szerint Samsz, a vándordervis, hétköznapi kalandor volt (ghálándár), faragatlan utcai árus, mások szerint pedig maga a "Tiszta Fény". Bejárta kora nagy tanulóközpontjait, köztük Bagdadot, Damaszkuszt és Aleppót, és olyan hírességeket hallgatott, mint Ibn al-'Arabí, de a kielégíthetetlen vágy, hogy megtalálja az igazi mestert, nem hagyta sehol sem leragadni. Samsz nem kereste iskolák, intézmények támogatását, alkalmi munkákból élt, teljes inkognitóban utazgatott hosszú éveken keresztül, és időről időre elkeseredetten kereste a saját mesterét, vagy legalábbis egy olyan embert, aki képes elviselni a társaságát.....

Samsz a mesterét kereste, de Rúmí nem az volt. És Samsz mégis megtalálta azt, akit keresett. Rúmí nem keresett senkit, és nem vált Samsz tanítványává sem, viszont a találkozás gyökeresen megváltoztatta az életét: kapcsolatuk meghaladta az ortodox szúfi mester és tanítvány viszonyát is. Ez a találkozás nem egy életre szólt, hanem azon is túl. Samsz életéről nem maradt fen szinte semmi adat, a Rúmíéról pedig túl sok is talán.
Az aszketikus, tudós teológus Rúmí életében, Samsz hatására, helyet kapott a misztikus rajongás, életöröm, költészet és zene. A számát, a rituális tánccal együttjáró zenehallgatást egész családjával, feleségével, lányaival együtt művelte, nyíltan áttért a versírásra, és napokra bezárkózott Samsszal, hogy misztikus, bensőséges beszélgetésüket (szohbet) zavartalanul folytathassák.
Szabó Imola

http://terebess.hu/keletkultinfo/rumi.html )




​

​

kettétört toll

George Sand írta:

A miszticizmussal átitatott szerelmi egyesülés a szufi irodalomban lépten nyomon sokszor ugyanannak a versnek egyik sorában szól a földi, majd egy másikban az égi szerelemről (végülis mindkettőben feloldódnak az én és a te korlátai, nem? :razz

tessék csak olvasni ezt töredéket Dzsalál-Ad-Dín Rúmí verséből...

Szerelmesem egy fürt haját küldte borravalónak;
azt zsebre vágtam, s őt magát kerestem, s nem találtam.

Kutattam krisztiánusok közt, a Golgotán álltam,
hol a keresztből vér buzog, de Őt ott nem találtam.

Jártam a hindu templomok mélyén, s pagodákban,
míg sarum talpa elkopott, de Őt mégsem találtam.

Megmásztam Herát hegyeit, bolyongtam Kandahárban,
dombon, síkságon, ott meg itt, de Őt csak nem találtam.

A Káf sziklája égmagas, lihegtem, míg fölértem,
ott fészkel a főnix-kakas, de Őt ott sem találtam.

Azt hittem, hogy a Kábakő majd megsegít, s csalódtam:
hány férfi jár ott, mennyi nő! De Őt mégsem találtam.

És Avicenna könyvei! Mely bölcsesség és bőség!
De Isten túl nagy őneki, ezért ott sem találtam.

Mondják: Ő egy araszra sincs az oroszlánudvartól,
de ez az arasz végtelen, mert Őt ott sem találtam.

Így futottam utána, míg szívem mélyére szálltam,
és ráébredtem: ott lakik, bár máshol nem találtam."

Kattints a kibontásához...

"Sámsz-i Tábrízí, te tiszta szív! Nem élt még soha részegebb,
zavarosabb két színbolond a földön, mint te s én veled."


ennyi maradt le a fenti költeményből. az utolsó két sor.
...és ezzel a kis kiegészítéssel minimum 'gyanússá' vállik a dolog...,
a beidézett hsz bevezető sorai is igazolást nyernek és a vers is totál más színben tűnik fel...
mert ez a jómadár amikor "

napokra bezárkózott Samsszal,​

hogy misztikus, bensőséges beszélgetésüket (szohbet) zavartalanul folytathassák."...

​

:smile:
nekem is gyanus:smile: , ugyanakkor tudom, h. lehet olyan intenzív a vallásos rajongás, isten élése is mint a szerelem...S két ilyen szerelemből születhet más is...Itt végülis egy nagyon nagy találkozásnak is tanuja az ember, ami Rúmi és Sámsz-i Tábrízí találkozását illeti... Egyszerre mester s tanítvány mindkettő. S ahol ketten találkoznak az Ő nevében... minden valódi találkozásban Ott van Ő...

(Sokminden keveredhetett ebben a tapasztalatban, azt hiszem több mint amit materialista szemmel, spontánul belelátna az ember, és kevesebb, mint amit a megidealizáltság tükréből sejteni vágyik...
Mindenképpen nagyon földi, emberi élmény...S talán éppen ez a szúfi út törekvése az értelmezésem szerint, hogy emberileg megélhetővé tegye az istenit...Olyan találkozást megélni, ahol fölragyog a párbeszéd mindennel, ...valójában itt ez válik az isteni felismerésének forrásává, ez a találkozás..., valamiként mindenben ez a találkozás élődik meg, s ezáltal mutatkoznak meg a dolgok az ember számára...Aki nem élte meg, az nem érti.

Ami végtelenül emberi az lehet színbolond, zavaros egy kialakult értékrend , felfogás, egy tan, egy megformáltság szemszögéből, valójában a megélés válik lényeggé a tannal szemben...Ketté törik a toll, ha írni kell róla..., nem a fej éli...
S ki mondhatná nagy bizonyossággal, hogy csak a test éli?
Sokkal inkább minden érzék ott van.
A szelid istenfélő szúfi számomra ismeretlen . Ahhoz túl bátor kísérletet él.
Sokkal inkább egy olyan létérzés létjogosultságát élteti, ami más tudatállapotból mozdul mint a tanok embere. Ezt a tudatállapotot itt egy nagy intenzitású találkozás idézi elő, és ebből a forrásból válik minden élővé, és találkozássá, felismeréssé.)

p különben igaza lehet, csak úgy éreztem ennek a fenti találkozásnak "gazdagsága" van, nem véletlenül születik belőle valami, ami többek számára iránytadó lesz...).

még mielőtt belebonyolodnánk a sok elvarratlan szálba, máris újat gombolyítok...

erre a merényletre egy ideje készülök. látszólag messze röppenek, de!
ha igaz - és igaz! - hogy Attar szárnyasainak beszélgetése kőkemény önismereti didaktika
(ja, hogy Istenkeresés láccata mögé rejti? nagy kaland...
százezer más helyen, úgy a szufik, mint a szintén topictopos középkori keresztény misztikusok
megszámlálhatatlanul sokszor elmondták, ők mire jutotottak: bennünk van...
aki nem hiszi járjon utána... és épp ez az Út a fontos. az Út a dolgok alfája és omegája),
... nos egy hasonló Útnak a megmutatását szeretném megosztani
mely épp amennyire távol áll térben, időben és formában pl. a szufiktól,
annyira idegen a didaktika is tőle... 20. századi amerikai független film.
de no para, mert road movie (szóval utazunk...)



JIM JARMUSCH – HALOTT EMBER

„A vízből ácsolt hídhoz tartunk. A víz tükréhez. Ott átjutsz a világ következő szintjére - ahonnan William Blake jött -, az a lelke lakhelye. Visszajuthatsz a tükör túloldalára, ahol a víz az éggel összeér.” - mondja Johnny Deepnek a Senki nevű kövér indián „aki sokat beszél és semmit sem mond”.

- Lelőtted azt a fehér embert mielőtt megölt?
- Én nem vagyok halott!
(...)
- Egész életedben halott voltál. Halott, mert képtelen voltál felébredni...

ismerős ez a szöveg? az utolsó mondat...

Ez a western is, road movie is és egyik sem, ezzel a fenti (pár)beszédes finom utalással jelzi, hogy itt jóval többről van szó, mint egy átlagos filmről. Bármelyikünkkel előfordulhat, hogy rádöbben egy szép napon, vagy még inkább fokozatosan, arra a felismerésre jut, hogy ezt az egyszeri meg nem ismételhető izét, az életet, valójában nem is élte. Csak látszatélte, túlélte, átszórakozta, és más ilyenek. Na ez a film nem az értékek szétszórásáról szól. Nem a szórakoztató kategória...("nem jobb gyönyörre kelni fel,/mint űzni éjen át?" - W. Blake)
Egyik legjobb spirituális film amit láttam.
(a szó nemes értrelmében használom e jelzőt, mentesen minden ezoterikus pornográf felhangtól)
A pszichedelikus gitárszaggatás váltakozó tónusai, a vászon ismétlődő elsötétülése nagyon jól hangolódnak a választásnélküliség lehetőségeire. Aki fel tudja venni a ritmust, ráébredhet, hogy a film eleji könyvelővel együtt talán egész életében csak egy illeszkedő darabja volt a gépezetnek, aki elhiszi, hogy számít, hogy számítanak rá, hogy számíthatnak rá mások is, és sosem borítja fel a rendet…
Aztán eljön az ideje az ébredésnek, ha a rend őt akarja felborítani...
Ne mulaszd el a lényeget ha eddig elmulasztottad volna, itt az ébredés ideje…
Ám Senki szavai megfontolandóak: "A sasnak csak időpazarlás a hollótól tanulni."
(csak hollótársaimnak mondanám: ettől a Jarmusch nevű sastól van mit tanulni...)

A Halott ember, utazás a halálba.
És ez az utazás Jim Jarmuscht többször foglalkoztatta. Egy pasas útja, aki ahogy megyünk előre a történetben, változik, egyre jobban megváltozik, és egyre többször öl míg eléri a folyót, melyen átkelhet a "túlvilágra"… az ilyen folyók szimbólumrendszerét, jelentéstartamát annak aki ismeri minimum a görög-római mitológiát, talán nem kell ragozni. De ezzel természetesen az utazásnak korán sincs vége, mint ahogyan a film sem ezzel a képpel zárul. A sluszpoén még hátravan…

Ma, amikor dübörög hálivúd, özönlik a 3D, a sok szellemi hulladék és a kommersz a popcorn-mozikból, érdemes ráfigyelni, hogy fekete-fehérben 95-ben ez a pasas néhány laza képsorral lám mennyi mindent kifejezett…
Szóval, ez egy ilyen film…
suttyomba úgy telepakolva súlyos mondanivalóval, mint a Mikulás-puttony kincsekkel decemberben.

HALOTT EMBER (magyar felíarttal): http://www.youtube.com/watch?v=lpHywU2U

​

végezetül még egy Blake szösszenet, ami tökéletesen passzol a filmhez... nem véletlen a pejot kaktuszos kultikus-sámános miszticizáló-trippes jelenete, és az abban elhangzottak...
“Ha az érzékelés ajtói megtisztulnának, minden úgy tűnne fel az ember előtt, amilyen valójában: Végtelennek.” (Blake: Menny és pokol házassága)

:656:

Megpróbáltam megfogalmazni a reggel, de mindig amolyan dadogássá vagy túl naggyá válnak a szavak, azt, hogy ahova a Senki tart, a Halott ember az nem ismeretlen. Mintha ugyanarról beszélnénk csak más szavakkal, vagy éppen az igazságnak más-más odalát ragadjuk meg, mintha ellentmondhatnánk egymásnak abban, ami igaz.., tévedés lenne azt mondani, hogy amit a másik mond nem igaz (és hát persze az elefánt-mese hasonlata jól szemlélteti ezt).
Én azt hiszem nincs ember, aki a Senki "földjével" legalább egyszer ne találkozott volna. Csak döntések vannak, s igy másfelé ágazó utak...s amikor látszólag elmegyünk a lényeg mellett, lehet hogy csak a már megnyilatkozónak egy másik oldalát mutatjuk meg, hiszen mi értelme volna ugyanazt mondani. És persze önáltatások és hazugságok is vannak, de ezek szövedéke is mindig fölfeslik valahol.
Én azt hiszem van egy renden túli rend..., ami a dolgok valódi természetéből fakad. És csak azért törvényszerű, mert a dolgoknak természete van. Ezt sohasem szolgálta, vagy csak igen ritkán a külső rend, a társadalmi berendezkedés...
Biztos tudod , miről beszélek, ezek olyan áramvonalak, amelyeken a rendenkívüli Senki mégis jár..., úttalan utak, amik valamit tanusítanak azzal szemben, ami uralmon van, s aminek hatalma van a külső világban.
Nem mondtam újat.

Nekem most jól esik a fenti utat végigélni, lebontani a lebonthatót, és nem egy aktuális rend megkövetelte értékrendet követni, hanem azt ami belülről számomra felismerhetően emberi...Figyelek erre a forrásra.

Szeretettel: Csillagvirág

a pohárhasonlat...



forrás: https://www.facebook.com/pressinglajos