Hírek A Spiegel szerint ha a Fidesz nyer, „az EU nem fogadhatja tovább Magyarországot soraiban”

„Ki kell-e zárni Magyarországot az EU-ból?” – teszi fel a kérdést olvasóinak a Spiegel, cikkünk megjelenéséig pedig a kérdésre érkezett válaszok 92 százaléka igen volt.

A szavazás megjelenésével egyidőben az egyik legolvasottabb német lap vezércikkében arról értekeznek, hogy a magyar miniszterelnök, vagyis Orbán Viktor „választási kampányt folytat az EU ellen, és nyíltan zsarolja azt”, illetve hogy „a német adófizetői pénzek nem folyhatnak tovább egy olyan országba, amely Moszkvához igazodik”.

Ezután a cikkben a következő kérdéseket teszik fel:

  • „A magyarok továbbra is olyan miniszterelnököt akarnak, aki az országot orosz mintára korrupt autokráciává akarja alakítani?
  • Vagy inkább egy liberális, jogállamiságon alapuló Európának akarnak továbbra is részesei lenni?”
  • A cikk ezután azzal folytatódik, hogy „az elmúlt hetek eseményei után egyértelmű, hogy a kettő egyszerre nem lehetséges”, és „ha Orbán Viktor ismét megnyeri a választásokat, az EU nem fogadhatja tovább Magyarországot soraiban”.
Azt írják, „nem megengedhető”, hogy „egy Orbánhoz hasonló kormányfő alattomos eszközökkel hangulatot keltsen Brüsszel és demokratikus képviselői ellen, blokkolja az egész EU-t, és egyúttal továbbra is Brüsszelből érkező segélyekkel tömje korrupt rendszerét. A német adófizetők nem fizethetnek tovább azért, hogy Orbán Moszkva felé vezesse országát”.

Mészáros Juli

1772125978605.png
 
Viszont egy ujabb olyan offtopic ami tenyleg gopnd jelenleg!

Lejart a bankkártya.
A netes elofizetéseket ac PAypalrol fizetem.
Az uj kartyat keptelenség hozzaadni!
A paypalt mar leellenoriztek, az jo.
A mastercard ID rendben
Viszont az otp-s applet egyszeruen nem mukodik!
Nem kuldi ki az ellenorzo kodot!
Hivtam az OTP forrodrotot tegnap este, ott is van egy Elvirahoz hasonlo borzaszto okos automata.
Aztan beszeltem vagy 5 élo emberrel is, egyik tajekozatlanabb volt mint a masik.
Volt amelyiknek azt is hiaba magyaraztam mi az a paypal.
Járt már igy valaki az OTP netes verifikaciops ablakaval(ezt hivja be a paypal utolso ellenorzesre, hogy as bank igazolja-e a hitelképességemet)

Bocs az off-ért de tegnap este az otodik emberrel folyatatott párbeszed utan mar azt hittem elsirom magam a duhtol!
Már felfuggesztették a netflix fiokomat, a napokban fogjak a tidalt, spotify-t szoval nagyonm égeto!
 
Elsosorban a temahoz erto embereknek egy kis off, de mar regota torom a fejem ezen:
Hogy a budos istenbe tudnam meg az 1990 tajan kotott szerzodesemhez tartozo internetjelszomat!
Jott a szeles sáv és a modem lekerdezi automatikusan a dolgokat, a jelszot csak csillagosan irja be.
A hajdani matav-os email cimem amire rtegisztraltam megszunt, egyszeruen nem birok rajonni, aztan ha jon egy gikszer itt állok majd lehutzott gatyaval :(
Ha cvalakinek van rá tippje, ne kimeljen(a telekom nem ad errol informaciot, onaluk mar probaltam)
Jelszot kopiroz, bevág pl Open Officeba, s lát
 
Na, akkor tessen a MI-t olvasni. Én azért Udvarfy kollega urat kérdezném inkább.

Tény: autopályák mellett, nagyvárosokban van jó internet. Azon kivül réz telefondrót, 2-3 MB/sec sebességgel, szakadozva. Való igaz, az üvegszálas összeköttetést elkezdték kiépiteni. Azt ami ezer lélekszámu magyar faluban 3 éve megvan :p .
De, inkább tessen tankolni menni.A gondolat gratis.

Árak,sebesség:
2 telefonvonal, 100 MB/s, együtt 53 €. Ez autopálya mellett van.

A kiépitési költséget is tessen számolni
A sok hülye mégis oda akar menni dolgozni. :D
 
Gondolod akkor is az lenne ha az árak nyugati szinten lennének?
Nem hiszem. Nem azért jönnek mert szeretik a magyarokat.
A hollandok közismerten a kontinens "skótjai".
Hozzánk jön egy mert hallotta, hogy olcsó és hívja a barátait.
Egymás között maradnak. Ők mennének.

A németek is számolnak. A tömegturistás német nő mindig "jutányosat vettem"
sosem "szépet" :D
Ez semmi túlzás. Számtalanszor hallottam tőlük ezt a kifejezést.
Keresnének maguknak olcsóbb helyet.
A németek vagányak és kalandorok tudnak lenni. Thaiföldön rengeteg német nyugdíjas él.
 
Meg a lakhatás, fütés, energia árát.Ugye. Üsd csak be: átlaglakbér.München.Berlin.
Nekem ez jött ki:

Münchenben a lakbérek jelentősen magasabbak, mint Berlinben. München a legdrágább német város, ahol a hidegbérleti díj gyakran meghaladja a 20-25 €/-t, míg Berlinben – bár a drágulás gyors – az átlag alacsonyabb, jellemzően 15-20 €/

körüli. Átlag netto kb 43 000 € /év.
Gaguly ,
nefelejtsd el megirni ezek a m² árai a lakásoknak ! Állitolag az átlag nyugdij ca. 1200€ , most nyugdijat értek én nem pensiot mely az állami alkalmazottaknak jár és a politikai elitnak akik tegnap emelték meg újra 500€-val a havi fizetésüket !
Az internethez csak annyit , hogy 2017-ben kaptunk "normális" összekötettést addig az ország nyugati felén vidéken csak ISDN összekötettés volt ! Közben meg Cigándon már 2010-ben ha nemtévedek a német Telekom már üvegszállas vezetékeket felktetett le Magyaroszágon ! Ha a mobillal szeretnék telefonálni akkor ca. 100 méterre kell a föuthoz kimenem hogy összekötetésünk legyen ! A mai "úralkodó osztály" szerint a nagyvárosokon kivül élet nincsen , de nemakarok politizálni mert mindenkinek más és más a véleménye .
 
Gaguly ,
nefelejtsd el megirni ezek a m² árai a lakásoknak ! Állitolag az átlag nyugdij ca. 1200€ , most nyugdijat értek én nem pensiot mely az állami alkalmazottaknak jár és a politikai elitnak akik tegnap emelték meg újra 500€-val a havi fizetésüket !
Az internethez csak annyit , hogy 2017-ben kaptunk "normális" összekötettést addig az ország nyugati felén vidéken csak ISDN összekötettés volt ! Közben meg Cigándon már 2010-ben ha nemtévedek a német Telekom már üvegszállas vezetékeket felktetett le Magyaroszágon ! Ha a mobillal szeretnék telefonálni akkor ca. 100 méterre kell a föuthoz kimenem hogy összekötetésünk legyen ! A mai "úralkodó osztály" szerint a nagyvárosokon kivül élet nincsen , de nemakarok politizálni mert mindenkinek más és más a véleménye .
Köszönet a gondolatért, korrigáltam. m². A meglátásokat csak megerösiteni tudom. Ez a realitás. A mobiltelefon hálozata alkalmanként katasztrofális. A német minisztert Berlin közepén autoban hivták.S nem tudott telefonálni...Lehuzott redöny mögött nincs erö. Ez persze, lehet, hogy jo is az egészségnek.
Vagy, kollega a kertje elejében tud telefonálni - a ház mögött meg nem.

A legnagyobb gondom: ez Mo-ra is át fog - átvitten . gyürüzni.
 
kollega a kertje elejében tud telefonálni - a ház mögött meg nem
Lehuzott redöny mögött nincs erö.
Elég valószínű, hogy már az "elmaradott" németeknél is van wifi hanghívás.
A hívásoknak és az SMS-eknek pontosan annyi az ára mintha mobil toronyhoz kapcsolódna.
Kicsit ügyeskedik a mobil, azon kommunikál amelyiken stabil a kapcsolat.
Nálam a szabadban is alig van mobil térerő,
de a wifin bárhol használhatom a házban és az udvaron is.
A lehúzott akumínium redőny se problémás.
A legtöbb mobil alkalmas erre pár éve.
Ha máshol használom, automatikusan tornyot keres.

Wifi Hang.Jpg

Nincs plusz díja, csak aktiválni kell, és azonnal használható.
 
Utoljára módosítva:
Elárulok valamit... orbánék már jó pár év óta a kilépést készítik elő... csupán a birkáiknak kell még beadniuk hogy ez nekik jó... csak utánna mehetnek legelni mert más nem marad...
 
csak itt ép nem a korrupció a lényeg, az pont hogy lényegtelen.

segítek és kiemelem a lényeget, mert látom ez túl nehéz feladat megugrani :

"hogy Orbán Moszkva felé vezesse országát”.
Én is segítek! Van egy alapszerződés és BENNE a játékszabályok! Állandóan belebotlanak az eljárásba! Nem tudják végigvinni, mert a "kicsik" között is akad 2-3 aki beakaszt a küllők közé, mert ha eggyel megcsinálják ...!
OV viszi a balhét, ők a háttérben rásegítenek! Megy ez a mese már évek óta és csak beszélnek, beszélnek róla! Még a megelőző eljárások sem léptek semmit előre! Szóval egy (vagy több) gumicsont van a kör közepén, s ha nincs más téma valaki rágni kezdi ..., mint Nemecsek gittet ( bocsi, elfelejtettem, hogy őt kisbetűvel jegyezték, tehát nemecsek)!
ov.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Kolonel0708 wrote on petrucy's profile.
Szia! Tudnál segíteni? Hiányzik az első link elérhetősége:
Jones, Lisa Renee - Gyilkos lány - Lilah Love 1.
Gyilkossági feljegyzések

Köszönettel: Kolonel0708.
könyveket forditok szabadidőmben
Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.

Statisztikák

Témák
39,197
Üzenet
5,050,523
Tagok
630,539
Legújabb tagunk
anitato
Oldal tetejére