A tánc hatalmáról...

<dl><dl><dl><dl><dl><dt>William Butler Yeats: A DOONEYI HEGEDŰS </dt><dt>
</dt><dt>Mikor Dooneyben hegedülök, </dt><dt>táncol a nép, mint tengeren a hab. </dt><dt>Bátyám pap s unokaöcsém is. </dt><dt>De én vagyok köztük legboldogabb. </dt><dt>
</dt><dt>Ők imakönyvüket lapozzák, </dt><dt>belémerülnek, mint a holdasok. </dt><dt>Nekem daloskönyvem imakönyvem, </dt><dt>Sligóba vettem, abból olvasok. </dt><dt>
</dt><dt>Ha véget ér a földi élet, </dt><dt>Szent Péter áll künn a menny küszöbén, </dt><dt>hármunkra néz majd mosolyogva, </dt><dt>de én jutok hozzá először, én. </dt><dt>
</dt><dt>Mivel a jók mindig vidámak, </dt><dt>kiket sosem gyötört a lánc sokat, </dt><dt>szeretik ők a hegedűszót </dt><dt>és szeretik nagyon a táncokat. </dt><dt>
</dt><dt>Tudom, ha meglát ott a népem, </dt><dt>mind fölkiált és mind felém szalad: </dt><dt>"Itt a dooneyi hegedűs is!" </dt><dt>S táncolni kezd, mint tengeren a hab. </dt><dt>
</dt><dt>Kosztolányi Dezső fordítása</dt></dl></dl></dl></dl></dl>

Dálnoky Erzsébet:
ANGYALOKKAL TÁNCOLOK




Sivatagi hőség
Perzsel az aszfalt
Galamb sétál át a járdán tikkadtan, szürkén pihegve
Zöld fényben lángolnak a fák
A szél a szoknyámmal játszik



Üres vagyok
Súlytalan
Lebegek
Vajúdva szülöm most új önmagam



De álmomban angyalokkal táncolok



Ismerős arcú hajléktalan fekszik a kopott padon
a több százéves fák alatt.
Reszketőn nyújtja felém tenyerét
Pénzt teszek bele, s közben megérintem kezét
A ködös szemekben parányi zöld csillag gyúl
S a mélyében meglátom Istent



A víz kékje hívogat
Belemerülök
Behunyt szemmel úszom
Majd lebegek mozdulatlanul
Otthon vagyok…
Hajdanán sellő voltam, vagy delfin talán?



Végtelen a nyugalom…
A víz ölel, simogat
Boldog is vagyok



Fölnézek
Előttem az üvegfalon túl az erdő
Zöld világ…
Minden moccanatlan
Levél sem rezzen
Madár sem rebben
De e zöld világtól most
elválasztanak a vastag üvegfalak..



Falak
Falak…



Minden falat virágzó cseresznyefákkal öveznék,
hogy a fáradt vándor és a kívül rekedő
a virágzó, hűs lombok alatt megpihenhessen



Minden fal elé tavacskákat építenék,
s a tavakon lótuszvirágok nyílnának


Lótuszvirágok,
melyek a mocsárból, az iszapból nőnek ki
s mégis mindig fenségesen lebegnek…



Hatvanfokos gőzben tisztulva ég ki belőlem
s napbarnított testemen kigyöngyözik
a még bent rekedt fájdalom



Gőzben égek
Vízben fagyok
Bármit teszek
E Földön idegen vagyok.
S örökre idegen maradok.



De éjszaka…
Éjszaka angyalokkal táncolok.

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="98%" align=center><TBODY><TR><TD style="PADDING-BOTTOM: 6px" class=idezet colSpan=3 align=center>Bedekovics Péter Pál:
Tangó
Forró léptek, nyak-váll égnek, láz van bennünk,
Izzó rigmus, ránk nőtt ritmus, egy lett testünk.
Pár kör, s még egy, máris érzed: él e zene,
Vágyunk lobban, a föld dobban, s két szív vele.

Tompa fények, két fél lélek most már egész,
Vörös színek, sós bors-ízek, s a vágy tetéz.
Járd, mint még nem, legyél fényem, én meg neked,
Legyél mátkám a tánc fátylán, s te én leszek.
</TD></TR><TR><TD align=left></TD><TD class=idezet align=center>

</TD></TR></TBODY></TABLE>

Szilas Ildikó

Kezek tánca

Nem hallanak és nem beszélnek
nincs más, csak játéka a kéznek
- a mozdulat -
nem kellenek szavak
és mégis érted
vagy inkább: érzed
pillangók tánca
ezer kézen
hajlongó nád a szélben
beszédes, csillogó szemek és
kezek - kezek - kezek
néma a száj most
nincsenek szavak
mindent elmond
a mozdulat...

Gönczöl János:
Tangó


Szabad?...
A hölgy feláll,
és a pár
suhan.
A férfi libben
s belép,
szeme bús-sötét,
dönti a nőt,
derekát fogva
szédíti őt,
és egymásra nézve mélyen,
izzó tekergetésben,
pár méteren rohannak,
majd hirtelen,
tág orrlikkal,
megállnak mereven,...
egyet rándulnak,
aztán mélyet, hosszat lépnek,
büszke-kevélyen
jobbra-balra dőlnek,
arcuk egymáshoz tapad,
befonnak szenvedéllyel
széket, ágyat, falat,
az egész fülledt szobát,
magukra tekerik
a félhomályt...
és az édes, forró kéjben,
váratlan láb kalimpát
diktál a vágy,
négy térd, boka, comb
kergeti egymást, hadonász,
dobban cipősarok,
összecsap tekintetük,
- érted már mit akarok, -
és két tekerés után,
hajlítva, mint az íj,
a férfi karján
omlik a nő...
hirtelen minden mozgás megáll,
örök élő-kép lesz a pár,
csak a szenvedély zihál.

Hajnal Anna: Concerto


Elmálló idegen hegyek
égre rajzolva rémlenek,
északkeletről délnyugatra
ferde óriás völgyek hossza
sötét csúcsok közt kanyarog,
szelek szalagokra szakadva
belobognak a katlanokba,
száz méter magas bükkök, tölgyek
óriás markokban hörögnek,
tisztásokon idegen ünnep,
idegen bőrdobok büfögnek,
mokaszin talpak dobbanása,
tenyerek tapsa, csattanása,
mennydörgőn forgó tánckarok
őrjöngő ritmusa forog:
kavarog, kavarog, kavarog!
Füttyök, jajgató fuvolák,
őrült nyüszítő dúdolás,
sírás, mint záporsuhogás,
jaj Magyarország, jaj hazám!
Köztünk mélységes óceán.
Milyen messziről sírok én,
messze mentem a föld színén,
világomból kimentem én.
Jaj, édes otthoni beszéd!
Jaj, szélben elkevert zenéd,
szívem szűri szétszórt neszét!
Milyen messziről zokogok,
szívemben üszkös szél forog.
Útitarisznyám tele van,
neked gyűjtögettem aranyam,
haza már nem viszem magam.

Kányádi Sándor
Fekete-piros csütörtök
és vasárnap délután
- amikor kimenős a lány -,
fekete-piros fekete
táncot jár
a járda szöglete.
Akár a kéz, ha ökölbe kékül.
Zeneszó, énekszó nélkül.
Egy pár lány, két pár lány
fekete-piros fekete
táncot jár.
Kolozsvári telefonház,
száz az ablak, egyen sincs rács,
ki-bejár a világ rajta,
de azt senki sem láthatja.
Egy pár lány, két pár lány
fekete-piros fekete
táncot jár.
A magnó surrog így,
amikor hangtalan másol.
Sír a csizma, sír
a szédítő tánctól:
tatár öröm, magyar bánat,
megszöktették a rózsámat.
Ha megnyerte, hadd vigye!
Fekete-piros, fekete
táncot jár
a járda szöglete.
Mintha tutajon, billegőn,
járnák süllyedő háztetőn,
alámerülő szigeten,
úszó koporsófödelen.
Fejük fölött neon-ág,
csupa világ a világ!
Ecet ég a lámpában,
ecet ég a lám-pá-ban.
Anyám, anyám, édesanyám,
gondot mért nem viselsz reám.
Föl-föllobban
egy-egy dallam,
- amit talán csak én
a botfülű hallhatok,
akiben kézzel-lábbal
mutogatnak a dallamok, -
föl-föllobban
egy-egy dallam,
s mint a gyertya a huzatban
kialszik.
Szamos partján mandulafa
virágzik;
fekete-piros, fekete
táncot jár
a járda szöglete.
Körbe-körbe
majd pörögve
majd verődve
le a földre
föl az égre
szembenézve
sose félre:
egy pár lány, két pár lány
fekete-piros fekete
táncot kár.
Honnan járják, honnan hozták,
honnan e mozdulat-ország?
Szétlőtt várak piacáról,
csűrföldjéről, még a sátor
vagy a jurta
tüze mellől, röptette föl
a csípők, a csuklók, térdek
katapultja?
Vagy régebbről, húszezerből?
Még a nyelv előtti ködből
teremti újra - az ösztön?
Akár a szemek mandula-
metszését az anyaméh
szent laboratóriuma?
Honnan járják, honnan hozták?
Honnan e mozdulat-ország?
S milyen titkos adó-vevők
fogják, folyton sugározván,
az egyazon vér és velő
hullámhosszán?
Akár a kéz, ha ökölbe kékül.
Zeneszó, énekszó nélkül.
Egy pár lány, két pár lány
fekete-piros-fekete
táncot jár.
A magnó surrog így.
S amit ha visszajátszol?
Koporsó és Megváltó-jászol.
1972

"Nem te vagy az élet ritmusában, hanem a ritmus van benned."

Boór János: Falusi emlék

<SMALL><!-- by boorjanos --></SMALL>
A szén piros,
fúj a kohó,
izzik a vas,
kész a patkó.

Az éj zajos,
nyerít a ló,
az út poros,
gyí, te fakó.

Sári csinos,
szép arca hó,
öle szoros,
tüzet adó.

Pista csikós
bevonuló,
csizma, fokos
táncra való.

Zeng, peng zajos
citeraszó,
víg és dalos
búcsúztató.

Járd, te táncos!
nyeríts, csikó!
idő, ne fuss,
táncolni jó.

Őri István: Örök tánc

Amit a sorstól csak kérhetünk:
legyen örök tánc életünk
dallamok, ének, léptek, suhanás
könnyelmű-könnyed, szélvész-rohanás.

Mindegy! Csak táncoljunk!
erősen fogd kezem
ölelj, szoríts,
égess el örök táncban
szerelem!

<table border="0" cellpadding="0" cellspacing="0" width="100%"><tbody><tr><td style="padding-left: 10px; padding-right: 10px;" width="98%">Alexandru Macedonski

A rózsák keringője

A zöld gyepes domboldalon
egy rózsatő nőtt egymagában:
de szél támadt az éjszakában
s táncolni hívta szilajon.
Előbb a lomb közé hatolt,
szelíden suttogott, dorombolt,
minden vágyát elmondta volt,
sóhajtozott, sóhajtozott ott.

Sóhajtozott, sóhajtozott ott...

Hószínű rózsakelyheket
mosolyra késztetett a harmat,
bennük a tavaszos fuvallat
édes sejtést remegetett.
Megannyi kárneváli árny,
bársony-puhán csak rengetőztek,
báli ruhában valahány, s a szellő csókolgatta őket,

s a szellő csókolgatta őket.

Fürdette testük égi fény,
áztak a hold ezüst vizében,
s áltatva és csábítva szépen
elkapta őket könnyedén,
csak suttogott édesdeden,
és vitte-vitte már a szellő,
s forgatta őket sebesen
az egyre gyorsuló keringő,

az egyre gyorsuló keringő.
(Ford.: Jékely Zoltán)</td> <td width="1%"> </td> </tr> <tr> <td colspan="3" width="100%"> </td></tr></tbody></table>

Hepp Béla

Tánc romokon

Most halk zene emel az összedőlt világ fölé,
kicsit talán a végtelen idő repít,
nézlek, e széttört zöld tükör magába rejtené
kimondott kínját, cseppnyi, fénylő csendjeit.

Még minden léptünk fáj, őszinte, eltört mozdulat
követ egy sóhajt, hangszilánkja felsebez...
alattunk összetört tegnapban botlik a tudat,
ahogy belénk kuszál egy régi hanglemez,

s minden újabb csendből lágyan kibomló dallamív
továbblendíti tört varázsú éjszakánk,
minden lassan ringó léptünk megállni visszahív,
hogy száz képét a nyárnak úgy borítsa ránk,

ahogy megéltük mind. Ezernyi féktelen öröm,
már sodor a tánc, test a testnek válaszol,
egy szó dobol csak bennem újra, újra: köszönöm,
szállhattam Veled, percekre, valahol...

Lábunk alá a csend a hajnal fényeit veti,
élesen hasít belém a józan értelem.
Nem, a tiszta ész hogy vesszelek, azt nem jelentheti.
Múltam romjain is táncolj, táncolj velem.

Karafiáth Orsolya: Holdfény-szonetta

Van úgy, hogy ennél nincs jobb állapot:
árnyékát ismeri és mégse bánja.
Változzon úgy, ahogy csak én tudok –
könnyű moonlight könnyed fogyatkozása.

Hogy néha tánc lesz, észre sem veszem.
Felkér, megpörget – mesecina – mondja.
Szemében épp fel-felvillan szemem –
átjózanít szédültebb kábulatba.

Ha néha Mondschein, hűvös, szűkszavú,
de parttalan a megszabott mederben.
Zene s mégis egy újabb válaszút,
mert hallgatás, mert hárfa, brácsa egyben.

Csak annyit enged, hogy még érthetem.
A Hold nyelvén szól tisztán, fényesen.

Juhász Magda - Egyedül

Egyedül állok a parton,
hallgat a nyári este,
a víz fölött pára lebeg,
és a Hold megbújik benne.
Suttog a nádas zizegve,
halk szava róla mesél,
múltat idéz a sötétben,
s ringat a nyáresti szél.
Emlékek hullnak szívemre,
kibomlik sok kedves kép,
jön felém újra a parton
sietve, úgy ahogy akkor rég.
Felkér egy táncra vidáman,
hallom, hogy szól a zene,
hajamat csókolja lágyan,
s átkarol erős keze.
Karjába símulok,
néznek a csillagok,
a hold is minket csodál,
forog a föld velem,
árnyékát ölelem...
- egyedül táncolok zokogva én.

Baranyi Ferenc


Három a tánc

<table class="art" cellspacing="0" width="100%"><tbody><tr class="art_b"></tr><tr class="art_b"><td colspan="3">1.

KÁLLAI KETTŐS

Felülről fúj mindig a szél
s tarolja lent, amit elér,
fű szálsága, hová lettél,
talán a sárba görnyedtél?

Fű szálsága, egyenesség,
megtörtek, mint Krisztus testét,
lehajlítottak a sárba
fű egyenessége, szálsága!

Felülről fúj mindig a szél,
fű, fa, virág földre alél,
hiába hull csöndes eső
fű, fa, virág fel sose nő,

csak ha tarlók lyukaiból
búvik elő a szél, mikor
lentről ver fel a förgeteg!
Ahogy néhányszor megesett.


2.

CSÉVHARASZTI CSŰRDÖNGÖLŐ

Egyszer jobbra, egyszer balra, hujjujujujujjuj,
s fejed nem vered a falba, hoppodáré hopp hopp hopp,

holtodig van jó állásod, hujjujujujujjuj,
ha nincs állásfoglalásod, hoppodáré hopp hopp hopp,

rágd a csepűt, ahol éred, hujjujujujujjuj,
ezzel is a békét véded, hoppodáré hopp hopp hopp,

vasököl a munkásököl, hujjujujujujjuj,
már az ököl is könyököl, hoppodáré hopp hopp hopp,

ha nem leszünk erős bástya, legalább legyünk rés,
amannak taps volt az ára - ennek meg legyintés.

Hujjujujujujujjuj!
Sok újmódi burzsuj emel nekünk kalapot -
hoppodáré hopp hopp hopp!

3.

SZATMÁRÖKÖRITÓI FERGETEGES

Nézz ide, nézz! Idenézz! Idenézz!
Lám, csak a pénz, csak a nincs-szaga pénz
teszi a zsiványt is emberré
s szinezi a kontárt mesterré.

Láss ide, láss! Ideláss! Ideláss!
Sikk a csalás meg a képmutatás:
kacat a vörös, ha lelkes láz,
divat a vörös, ha festett máz.

Süss ide, süss! Idesüss! Idesüss!
Törpe a láng - de hatalmas a füst!
Kicsi ez a tűz már, nem perzsel -
pecsenyesütéshez több nem kell.




</td></tr></tbody></table>

„A tánc az, amivel nem lehet betelni, amiből sosem lehet elég, ugyanegy forma százféle alakítása, ugyanegy téma sokszoros variációja...”
(Szabolcsi Bence)