A világ legfiatalabb rekorderei

Van, amit nem lehet elég korán elkezdeni – lásd a következő listánk szereplőit. Ha elég tehetséges az ember (vagy éppen jó családba születik), akkor bizony már tizenévesen is meghódíthatja a világot.

A világ legfiatalabb milliárdosa – 19 éves

A 19 éves Alexandra Andresen 1,2 milliárd dollárnyi vagyont gyűjtögetett össze, átszámolva ez 348 milliárd forintnak felel meg. Nem semmi. A norvég származású profi díjlovagló lány a Forbes magazin 2016-os listáján is szerepelt, mint a világ legfiatalabb milliárdosa.

Andersen egyébként igen jó családból származik, felmenői dohánykereskedelemmel foglalkoztak, anno 1849-ben a lány szépapja alapította meg Norvégia máig legnagyobb cigarettagyárát. A céget egyébként 2005-ben a család etikai okokra hivatkozva eladta 500 millió dollárért, a kapott pénzt pedig számos üzletbe befektetve tovább kamatoztatták.

A lány kiskora óta imádja a lovakat, számos nemzetközi díjlovagló versenyen zsebelt már be díjakat.

20170128a-vilag-legfiatalabb-rekorderei-alexandra.jpg

Alexandra Andresen

Forrás: Instagram/alexandraandresen
A világ legfiatalabb portréfestője – 17 éves

Az indiai Haris Imtiyaz Khan kilencéves volt, mikor kiérdemelte a világ legfiatalabb portréfestője címet. A fiú nemcsak tehetséges, de gyorsan is dolgozik, 30 perc alatt készít el egy képet. Khan hároméves korában autodidakta módon tanult meg rajzolni, szülei azonban csak hétéves korában fedezték fel a tehetségét. Mára már több mint 15 kiállítást rendeztek alkotásaiból, aukciókon árulják a képeit, és a világ minden tájáról kapott már elismeréseket.

A most 17 éves fiú azt tervezi, hogy építészeti pályán helyezkedik majd el.

20170128a-vilag-legfiatalabb-rekorderei-csalad.jpg

Haris Imtiyaz Khan

Forrás: Facebook/Haris Imtiyaz Khan
A világ legfiatalabb programfejlesztője – 7 éves

2013-ban az akkor hétéves Zora Ball érdemelte ki a világ legfiatalabb programfejlesztője címet, miután készített egy mobilalkalmazást. A Vampire Diamonds nevű játékot egy 12–16 éveseknek szánt felületen készítette el egy iskolai szakkörön. A kislány alkalmazását 2013-ban a Pennsylvania Egyetemen tartott Bootstrap kiállításon is bemutatták.

20170128a-vilag-legfiatalabb-rekorderei-csalad1.jpg

Zora Ball

Forrás: Harambee Institute
A legfiatalabb lány, aki megmászta a Mount Everestet – 13 éves

2014-ben az akkor 13 éves indiai Malavath Purna lett a legfiatalabb lány, aki megmászta a Mount Everestet. A kislány nagyon elszánt volt, az sem riasztotta el a csúcsra jutástól, hogy egy lavina épp az ő mászásuk idején ölt meg 16 embert a hegy egy másik oldalán. A mászást természetesen kemény felkészülés és tanulás előzte meg. Purna egyik tanára egy nyugalmazott rendőr volt, akinek az útmutatásai olyan nagy hatással voltak rá, hogy a tanulmányai befejeztével a lány is a rendőrségnél szeretne majd elhelyezkedni.

20170128a-vilag-legfiatalabb-rekorderei-csalad2.jpg

Poorna Malavath

Botás Enikő
milliardosok.jpg
 
elég tehetséges az ember (vagy éppen jó családba születik)

Nem "vagy", hanem és kapcsolat van a kettő között, sőt ez utóbbi sajnos sokkal erősebb tényező. Az emberek nagyon túlnyomó többsége valamilyen tehetséggel születik, csak kérdés, hogy ott áll-e mögötte a háttér, hogy kiderüljön mi az. Persze a maga társadalmi szintjén mindenki lehet sikeres, legfeljebb a világ egyik táján egy 100 emeletes irodaházban dolgozók életét irányítja, más helyen pedig a rizsföldön egy kisebb csapatot a napi betevő érdekében.
 
A 19 éves Alexandra Andresen 1,2 milliárd dollárnyi vagyont gyűjtögetett össze, átszámolva ez 348 milliárd forintnak felel meg. Nem semmi. A norvég származású profi díjlovagló lány a Forbes magazin 2016-os listáján is szerepelt, mint a világ legfiatalabb milliárdosa

Az már csak mellékes tény, hogy a "gyűjtögetett" azt jelenti, hogy az apa a két lányára íratta a cégcsoport ~85%-át, de azért a biztonság kedvéért a szavazati jogok 70%-a nála maradt.
Ebben az olvasatban úgy tűnik, mintha díjugratásból szerezte volna a vagyont, amiben kétség kívül tehetséges. És szép lovai vannak :)
 
Igazából minden embernek van valószínűleg egy rakás tehetsége, sikeres azonban az lesz akinek épp olyan tehetsége (is) van ami épp ott és akkor kell az adott helyen/társadalomban! Ha másfajta tehetsége van, akkor ő úgymond „tehetségtelen”.

Lehet hogy te is aki épp e sorokat olvasod, egy hihetetlenül tisztelt, befolyásos valaki lettél volna - valahol MÁSHOL és MÁS IDŐBEN, ha nem ide és mostra születsz. Lehet hogy az őskorban te lettél volna a Lángeszű Bogyógyűjtögető, vagy aki kitalálja a kutya háziasítását, vagy akár az íjat-nyilat. Lehet hogy a 45-ödik században is - a jövőben tehát - az egész világ ismerné a nevedet mert te lennél a Telepatikus Öttusa legyőzhetetlen világbajnoka, talán már 9 évesen is, amikor pedig felnőtt leszel, emiatt minden nő a lábaid előtt heverne mint manapság a nagy sztárok élvezhetik ezt, vagy ha nő vagy, megválasztanak téged hálából az Egyesült Föld planetáris elnöknőjévé.

De hiába, itt és most születtél, egyik képességedre sincs szükség, s most egy huszonhatodrangú senkiként trógerolsz 3 műszakban betanított szalagmunkát végezve.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,049
Tagok
615,922
Legújabb tagunk
Nagy-Farkas Dóra
Oldal tetejére