A világ legmocskosabb emberei állnak Orbán mögött

A “Keresztény Magyarország” vezetője magának az ördögnek adta el a lelkét, az ördöggel kötött szövetséget a kizárólagos hatalomért. Elfogadta a legaljasabb módszereket, hogy szándékosan becsaphassa a magyar embereket, és uralkodhasson felettük.

Orbán arra vállalkozott, hogy elfogad és gátlástalanul felhasznál minden eszközt, amivel a hatalma alá hajthatja a magyar népet. A világ legaljasabb emberei adták Orbán kezébe a csodafegyvert, akik zsidó létükre adták át neki az antiszemita gyűlöletkeltés és a náci bűnbakképzés technikáját.

Orbán titkos tanácsadóinak egyike, George Eli Birnbaum most rezzenéstelen arccal kitálalt, a 24.hu oldalán olvashatók az interjú részletei. Cinikusan elmondta, hogy a Soros-elleni gyűlöletkampányt és hazugságokat ők találták ki. Ez az egyik legsikeresebb termékük, Orbán a legjobb tanítványuk, aki ezt tökéletesen megvalósította. Egy olyan országban, ahol az antiszemitizmus parázsa soha nem aludt ki.

Arthur Finkelstein maga az ördög, Birnbaum pedig Finkelstein haláláig az üzlettársa volt. Birnbaum holokauszt-túlélő apától származik, zsidók leszármazottja, akárcsak Finkelstein. Lehet-e mocskosabb ember valaki annál, hogy zsidó létére, holokauszt-túlélő apa gyermekeként, a zsidó-világösszeesküvés hazugságát és technikáját adja gátlástalan kalandorok kezébe, hogy ezzel a “jól bevált” módszerrel szerezzék meg a korlátlan hatalmat és egy nép lelke fölött az uralmat? Finkelstein halála után Habony Árpád vette át a londoni irodájuk vezetését, ami azt jelenti, hogy Orbán vette át a finkelsteini örökséget.

Az sem véletlen, hogy Finkelstein sátáni módszereire kizárólag jobboldali pártok és politikusok vevők az egész világon. A finkelsteini “kampánystratégia” maga az aljasság, az emberiség pöcegödre. Nekik áll útjukban a “politikai korrektség” és a demokratikus jogállam.

Netanjahu személyében Finkelstein képes volt Izraelnek is egy fasisztoid, illiberális miniszterelnököt adni, aki képes volt átvenni egy antiszemita, náci kampányt. Netanjahu-n keresztül jutottak el Orbánhoz, akit nem zavartak ezek a módszerek, mindenre hajlandó volt a hatalomért. Birnbaum elmondása szerint Orbánnak mindennél és mindenkinél fontosabb volt az ördögi “kampányguru”, Finkelstein, és az ő tanácsai.

Veszélyhelyzetek generálásával, az emberek megfélemlítésével hoztak létre mesterségesen a világ bármely részén olyan krízishelyzeteket, amelyekért a liberálisokat és a baloldaliakat tették felelőssé. Szándékosan lejárattak minden pozitív emberi értéket, emberi jogokat, sajtószabadságot, politikai korrektséget, a demokráciába és a szabadságba vetett hitet, a liberalizmust. A technikát hamar átvette és alkalmazta az erre mindig is fogékony orosz titkosszolgálat, amely felerősítette a szélsőjobboldali kampányokat és politikusokat. Akarva-akaratlanul a szélsőjobbot Moszkva szolgálatába állította.

Az ő találmányuk a gátlástalanul hazudozó, demagóg szóvivő is, aki a náci Goebbels technikáját alkalmazza: minél nagyobb a hazugság, annál jobban elhiszik, csak sokat kell ismételni, és mindent abból kell levezetni. A sátáni technika a negatív kampány, a tudatos karaktergyilkosság, az ellenfél szándékos tönkretétele és lejáratása. Ne feledjük, 2010-ben a Fidesz úgy nyerte meg a választást, hogy nem volt programja. Csak a pusztítás és a rombolás eszközével nyertek. A magyar közéletben nem maradt egyetlen ember, akinek hitele maradt volna, mert aki felbukkan, és hatása van, azt morálisan kivégzik.

Az orbáni stratégia két lábon áll: az egyik a tudatos történelemhamisítás, amit milliárdokért Schmidt Mária végez el. Erre azért volt szükség Birnbaum szerint, mert “Orbánnak az a rögeszméje volt, hogy létre kell hozni egy alternatív, az eddigieknél drámaibb történelmi narratívát Magyarország számára”. Vagyis, Orbán szándékosan meghamisította a magyar történelmet a magyarok számára, tudatos agymosást végez, ezért kellett központosítani az oktatást az általános iskoláktól az egyetemig. Az ártatlan Magyarortszág, amely nem tehet semmiről, hanem mindig bántják. Legfőképp a zsidók. Ez Schmidt világképe.

A másik elem „a Magyarországot megtámadó finánctőke” motívumának továbbfejlesztése. Ez már antiszemita és náci elmélet, a zsidó pénztőke támadása a keresztény nemzetek ellen, az adósrabszolgaság és az ország identitásának felszámolása érdekében. Orbán mint a kereszténység, a keresztény Magyarország és a keresztény Európa védelmezője jelenik meg ebben a hazugságtengerben. Itt találkozik a két mozzanat, a szegény ártatlan keresztény Magyarország, amelyet a zsidó világ-összeesküvés támad.

Ez a két gátlástalan ember (Finkelstein és Birnbaum) zsidó létére képes volt Orbánnak a náci technikát átadni, aki azt a mindennapokban tökélyre fejlesztette. Ehhez hozzátették Soros György személyét, aki megtestesíti mindezt: arcot ad a zsidó világ-összeesküvésnek, akit mindenért támadni lehet. Egyetlen ócska trükkel összekapcsolták Soros Györgyöt a menekültválsággal is, s csináltak belőle mesterségesen egy univerzális bűnbakot. Egy keresztényellenes zsidó ellenséget, akitől Orbán védi meg szegény magyarokat.

Itt jegyezzük meg, hogy Bimbaum a svájci Magazin nevű lapnak hazudott, amikor tagadta ezeknek a kampányoknak az antiszemita jellegét. Eljátszotta a “hülyét”, mintha nem tudták volna, kicsoda Soros György. Mintha nem tudták volna azt, hogy Soros zsidó, sőt a neonáci irodalomban a zsidó világ-összeesküvés egyik megtestesítője. Éppen ezt lovagolták meg. Soros, a zsidó spekuláns, aki az olyan gyanús liberális dolgokat támogatja, mint az emberi jogok, a parlamentarizmus, ami zsidó trükk a szélsőjobb szerint. Ők pontosan tudták, hogy Soros személyével milyen érzelmekre hatnak.

Birnbaum erről azt mondta: “Ez volt az összes termékünk közül a legegyszerűbb. Csak be kellett csomagolni és piacra dobni.” Ők találták ki a náci propagandát másoló “Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén” feliratú plakátokat is, ami egyértelműen a “nevető zsidó” náci toposzának felhasználása. Birnbaum olyan nevetséges dolgokra hivatkozik, hogy Orbán nem lehet antiszemita, mert a lányának a Ráhel nevet adta. Orbán liberális volt, amikor Ráhel született, gyerekeit a kisegyházi Iványi Gábor keresztelte, ezekben a körökben gyakran adnak keresztények is bibliai neveket, például Ráhelt.

Birnbaum cinizmusára és aljasságára jellemző, hogy az antiszemitizmus vádjára ezt mondja: “Ha valaki zsidó, akkor már nem is támadhatom meg?” De igen, csak mindenkiről kötelező lenne az igazat mondani. Nem ellenségképet gyártani belőle és gyűlöletpropagandát folytatni ellene olyasmiért, amit soha nem tett. De igen, lehet zsidókat támadni, ha megérdemlik. De a holokauszt után náci propagandát folytatni nem lehet. Aki erre hajlandó, ráadásul zsidóként, egy holokauszt-túlélő gyerekeként, az a világ legmocskosabb embere. Ugye, hogy lehet tárgyilagosan is támadni valakit, akkor is, ha zsidó?

Orbán ezzel az interjúval lebukott. Ez az ő őszödi beszéde, pedig nem is ő mondta el. Kiderült, hogy minden hazugság, amit mondtak, az egészet mesterségesen találták ki ezek a gátlástalan gazemberek, hogy becsapják vele a magyarokat. Ezután Orbánnak mennie kell. Eddig is mennie kellett volna, de a magyar emberek becsapása és félrevezetése, az antiszemita propaganda tudatos felhasználása miatt egy percre sem maradhat hatalomban. A hatalmát hazugsággal szerezte és tartja fenn. Hol van ehhez képest az őszödi beszéd?

Érthetetlen, hogy Orbán teljes lebukásának bizonyítéka mellékesen jelenik meg a magát függetlennek tartó magyar sajtóban is. Erről kellene szólnia mindennek. Hangszórókon kellene sugározni Budapest utcáin Birnbaum szavait. Orbán csalásáról lehullott a lepel. Ez az elmúlt kilenc év legfontosabb magyar belpolitikai eseménye és botránya, amiről még az ellenzék sem beszél, nincs a lapok főcímeiben, nem erről szól minden cikk.

Ezért nincs sajtó Magyarországon. Az a sajtó, amely ezt nem dolgozza fel, nem kérdez körbe, nem tárgyalja ki, nem vonja le a tanulságait, nem gördíti tovább, nem tartja napirenden, az nem sajtó. A magyar miniszterelnök egész politikájáról, rendszeréről derült ki, hogy hazugságra épül. Az utcán kellene lenni az embereknek, hogy lebukott a zsarnok, vége a hazugságnak. De Magyarországon erre két nap múlva már nem emlékszik senki, és nem foglalkozik vele senki. Így soha nem lesz szabad ez az ország, hanem a világ harmadik legmocskosabb embere vezeti. Az első kettő az, aki erre kiképezte.

Amerikai Népszava

birnbaum-e1547493834553-900x425.jpg
 
a cikk címe a világ legmocskosabb...
Ő is az:
nov%25C3%25A1k.jpg

Országos botrány! Ilyen gusztustalanul még senki nem osztotta ki a családokat, mint ahogy Novák Katalin tette: "Nem értem mit háborognak, amikor...


Novák Katalin államtitkár már ünnepek előtt is "beleharapott" a nyugdíjasokba, amikor egyetértett azzal, hogy ne kapjanak Erzsébet utalványt.
Mostani bejelentése azonban megalázó minden családra nézve, hisz mindenkinél találunk nyugdíjas hozzátartozót.
Rendkívüli közleményben olvasott be a családoknak:
" Értetlenül állunk a családok, azon belül a nyugdíjasok elégedetlensége előtt.
2,7%-os nyugdíjemelést kaptak, amivel véleményem szerint többet adtunk, mint kellett volna.
Az idősebb korosztály az, akinek bőven van ideje arra, hogy megkeresse az akciós termékeket, nekik már nem kell új ruhát venniük.
 
az előbb leírtam, de a kedvedért megismétlem:
"Az osztrákok a külföldi munkavállalókat akarják megkülönböztetni az osztrák munkavállaóktól, szerintük ugyananannyi adó, járulék befizetés után más juttatás jár egy osztrák állampolgárságu munkavállalónak, mint egy EU tagországbeli munkavállalónak ... tehát egy munkaügyi probléma, minden EU tagországot érint."
-
Csodálom, hogy nem veszed észre a "logikai lapsus-t" az érvelésedben.
Ha Orbán "átreformálja az EU-t" akkor nem lesz a Magyar vendégmunkásnak semi jogalapja családi pótlékra. Az osztrák nemzeti jog ugyanis nem ismer ilyet.
-
tessék parancsolni ... így néz ki mikor az osztrákok lezárnak egy határátkelőt

http://www.blikk.hu/aktualis/politika/harckocsik-varjak-a-menekulteket-az-osztrak-hataron/z7zgdeq

esetleg Te hazudozol, hogy ez csak egy hír és nem vezényelték ki a katonaságot védeni a határátkelőt.
Te biztos egy hívó ember vagy, ha minden féle internetoldalnak hiszel még annak is amin áll:
"Készült a magyar kormány megbizásábol... Gyarmati István biztonságpolitikia szakértő 2017. júl. 6."
-
Két videó között van az amit gondolsz.
A videók tartalma "Magyarország mindenkinél jobban teljesit" :rolleyes:
-
En ebböl csak azt a következtetést tudom levonni, hogy a Magyar kormány becsap benneteket, hazudik.
Hogy csak egy bizonyítékot mutassak. Egy osztrák lap (nekik jobban kell tudni mit csinálnak) ez áll.
-
upload_2019-1-19_15-17-33.png

-
Az akkori kancellár Kern modja: "Nem fognak páncélosokat felállítani a Brennernél"
"A Kancellár megpróbálja, az osztrák és Olasz kormány közötti diplomáciai krízist elsimítani és hangsúlyozza, csupán egy veszély esetére elkészített tervről van szó."
-
"Bundeskanzler Christian Kern (SPÖ) hat am Mittwoch klargestellt, dass Österreich derzeit keine Grenzkontrollen am Brenner durchführen wird und auch kein Einsatz des Bundesheeres unmittelbar bevorsteht: "Es werden keine Panzer am Brenner auffahren." Derzeit gebe es keine Truppen und kein militärisches Gerät am Brenner. Österreich habe aber für einen möglichen Bedarfsfall einen Notfallplan beschlossen."

-
Mikor voltál utoljára autóval Olaszországban? :(
-
Őszintén mondom sírni tudnék amikor látom, hogy egy kormány szabad embereket mind te becsap.
Ez olyan mid ha kirabolnának valakit a szemem előtt.
-
Anyira fogékonyak vagytok hamis dolgokat elhinni, hogy csoda.
Te beszélsz idegen nyelven, informáljad magadat, van rengeteg forrás.
 
Utoljára módosítva:
természetesen informálódom, itt van például egy angol nyelvű cikk
https://www.thesun.co.uk/news/39483...-italian-border-to-prevent-flood-of-migrants/

idézet a cikkből : "Four Austrian Pandur vehicles have been sent to the Italian border"

Nem voltál elég figyelmes. Figyelj a kronológiai sorrendre:
-
4th July 2017, 11:50 pm - diplomatic row between Vienna and the neighbouring nation.
-
05.07.2017 um 14:06 - Der Kanzler versucht, in der diplomatischen Krise zwischen Österreich und Italien zu beschwichtigen. Es sei lediglich ein Notfallplan beschlossen worden.
-
2017.07.04 - diplomáciai krízis Bécs és a szomszédai között ( mert ök nem akarnak határzárt)
2017.07.05 - a kancellár megnyugtatja a szomszédait, csupán egy tervről van szó vészhelyzet esetére
-
Ha még ez sem elég akkor menj oda és nézd meg.
 
A mocskos szó mögé bármit be tudok csatolni.
Mocskos a médiája a rezsimnek élen az MTVA-val
Most éppen ez a cikk az érdekes:

MTVA-vezér: Hibáztunk, amikor a tüntetésnél az üres utcát mutattuk

Elég súlyos interjút készített Hadházy Ákos képviselő Papp Dániel tévéelnökkel írásban. A korábban hírhamisítóként ismertté vált, majd az MTVA vezetését kiérdemlő Pappnak a köztelevízió vezetőjeként elvileg törvényi kötelessége, hogy segítse a képviselők munkáját, értelmezése szerint viszont ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy szóba is kell állnia velük.

Miért üres utcát mutatnak a tömegtüntetésen? Miért kairói videót mutogatnak, miközben a kölni eseményekről van szó? Miért vagdossák úgy az anyagaikat, hogy az eredeti megszólalás az ellenkezőjét jelentse? Miért a kormány narratívája szerint tudósítanak mindenről?


Itt a hírhamisító Papp Dániel még kinevezés előtt
6sm430JbDpnN8G4es.jpeg

 
Utoljára módosítva:
Csak szorgalmasan böngésszél az oldalon és várjál amig a video beindul és befejeződik.
Már csúsztat
Azon az oldalon nincs
Ha azt mondod böngésszek akkor az már nem ott lesz az elugrik valahová
Ott nincs
Hátra tedd kezedet ne baszogasd ne kattintgass
Kizárólag az oldalt olvasd
Ott nincs:
http://www.blikk.hu/aktualis/politika/harckocsik-varjak-a-menekulteket-az-osztrak-hataron/z7zgdeq


Itt a natur szöveg:
Ausztria — Az Alpok egyik legfelkapottabb turistahelye volt, mostanra viszont háborús állapotokat idéz az osztrák-olasz határnál fekvő Brenner-hágó.

Hirdetés

Ausztria közel ezer katonát és négy nehézfegyverzettel felszerelt páncélost vezényelt a határszakaszra. Gyakorlatról szó sincs, az Olaszországot elárasztó közel százezer menekültet akarják feltartóztatni az osztrákok abban az esetben, ha azok esetleg átlépnék a határt.

2017-ben 85 ezer menekült érkezett Líbiából Olaszországba, csak az elmúlt héten 12 ezer ember ért partot az olasz csizma csúcsán. Nem véletlen, hogy exodusról, vagy a II. világháború óta nem látott népvándorlásról beszél mindenki. 2015 óta összesen másfél millió ember érkezett Európába.

A krízist már egy érintett ország sem veszi fél vállról: Olaszország lezárta a kikötőit a menekülteket szállító hajók elől, Ausztria most a hadsereget vetette be, nálunk pedig már áram alá helyezték a déli határon lévő kerítést.

– A tömegoszlatásnak megvannak a módszerei, a hadsereg felvonultatása is a protokoll része lehet. Harckocsik persze nem azért jelentek meg, hogy azokat a rendeltetésük szerint használják is – mondta Gyarmati István biztonságpolitikia szakértő.
 
Utoljára módosítva:
Nem szeretem ha meghazudtol valaki. :(

-
Magad vagy a terelő
EREDETILEG EZ VOLT:
Mutasd hol van nem látom nincs ott:"Készült a magyar kormány megbizásábol... Gyarmati István biztonságpolitikia szakértő 2017. júl. 6."
Nem írja ki sehol azt a szöveget
De hát bánom hogy szóba álltam veled
Válaszaid mindég lekanyarodnak
Az sima csúsztatás az eleje se volt igaz hogy ott van kiírva
Csupán ennyire vártam volna választ
Ááá fenét dehogy vártam
Tőled?
 
Itt a natúr szöveg Ernő:

Ausztria — Az Alpok egyik legfelkapottabb turistahelye volt, mostanra viszont háborús állapotokat idéz az osztrák-olasz határnál fekvő Brenner-hágó.

Hirdetés

Ausztria közel ezer katonát és négy nehézfegyverzettel felszerelt páncélost vezényelt a határszakaszra. Gyakorlatról szó sincs, az Olaszországot elárasztó közel százezer menekültet akarják feltartóztatni az osztrákok abban az esetben, ha azok esetleg átlépnék a határt.

2017-ben 85 ezer menekült érkezett Líbiából Olaszországba, csak az elmúlt héten 12 ezer ember ért partot az olasz csizma csúcsán. Nem véletlen, hogy exodusról, vagy a II. világháború óta nem látott népvándorlásról beszél mindenki. 2015 óta összesen másfél millió ember érkezett Európába.

A krízist már egy érintett ország sem veszi fél vállról: Olaszország lezárta a kikötőit a menekülteket szállító hajók elől, Ausztria most a hadsereget vetette be, nálunk pedig már áram alá helyezték a déli határon lévő kerítést.

– A tömegoszlatásnak megvannak a módszerei, a hadsereg felvonultatása is a protokoll része lehet. Harckocsik persze nem azért jelentek meg, hogy azokat a rendeltetésük szerint használják is – mondta Gyarmati István biztonságpolitikia szakértő.
 
Magad vagy a terelő
EREDETILEG EZ VOLT:
Mutasd hol van nem látom nincs ott:"Készült a magyar kormány megbizásábol... Gyarmati István biztonságpolitikia szakértő 2017. júl. 6."
Nem írja ki sehol azt a szöveget
De hát bánom hogy szóba álltam veled
Válaszaid mindég lekanyarodnak
Az sima csúsztatás az eleje se volt igaz hogy ott van kiírva
Csupán ennyire vártam volna választ
Ááá fenét dehogy vártam
Tőled?

Kedves Tornando
Nem tudom mit akadékoskodsz, a screen-shot-ot elküldtem. Nem látod.
-
Van egy utolso ötletem, ha nem hiszed el, hogy a Brenner hágo nyitva van, nincs lezárva páncélosokkal akkor menj a Berrer-Web-Cam oldalára és ellenörizzed a saját szemeddel.
upload_2019-1-20_10-11-34.png

-
https://de.webcams.travel/webcam/12...ng-direction:-Bozen-Bolzano-[km-1,00]-Brenner
 
Nem tudom mit akadékoskodsz, a screen-shot-ot elküldtem. Nem látod.
Én meg a natúr szöveget küldtem el neked
Ha az oldalon vannak még linkek
Az már máshová visz Az nem ott van
arról küld de csak arról képernyőképet ahol ki van írva amit állítasz:készült a ...
Azt se veszed észre nem is a brenner hágó a téma
Hanem hogy nincs kiírva amit állítasz

minden féle internetoldalnak hiszel még annak is amin áll:
"Készült a magyar kormány megbizásábol... Gyarmati István biztonságpolitikia szakértő 2017. júl. 6."
Mellékesen ezt nem is nekem írtad én csak füllentésen kaptalak kértem mutasd
 
Utoljára módosítva:
...
Nem a mocskoshoz de hátha érdekel valakit:
Elő választás főpolgármester-jelölti vita


Alapvetően azonos állásponton van a Budapestet érintő kérdésekben Horváth Csaba és Karácsony Gergely – ez derült ki kettejük főpolgármester-jelölti vitájából. Egyedül Vitézy Dávid ténykedését ítélték meg másképp, az MSZP-s jelölt szerint a volt BKK-vezér sok kárt okozott a fővárosnak, míg a Párbeszéd jelöltje úgy véli, kiváló szakember volt. Egyébként mindketten jelezték, számítanak a másik segítségére, ha megnyerik a választásokat.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,850
Tagok
615,968
Legújabb tagunk
Greta Nagy
Oldal tetejére