A világsajtó felkapta a fejét a magyar felhatalmazási törvényre

  • „Az első demokrácia, amit megölt a koronavírus”
  • „Magyarország már nem plurális demokrácia”
  • „A sokkoló koronavírus-puccs Magyarországon figyelmeztetés kell, hogy legyen”
Ez csak három cím a világsajtóból az elmúlt napokból, ahol régen szerepelt már annyit Magyarország, mint a felhatalmazási törvény megszavazása óta. Ahhoz képest is, hogy mindenhol a koronavírus a fő téma, így is kifejezetten nagy figyelmet kapott a hétfői budapesti parlamenti szavazás, amiről nemcsak hírben számolt be világlapok sora, hanem erős kommentárok is születnek.

Az első demokrácia, amit megölt a koronavírus című cikk a Washington Postban jelent meg, ebben felsorolják, hogy milyen lépések gyengítették már eddig is a magyar demokratikus rendszert, és ennek tetejébe jött a felhatalmazási törvény. A Financial Times szerkesztőségi vezércikkben ír arról, hogy Magyarország már nem plurális demokrácia.
444
EUdPlSSWkAAeZRE

Szerintük a kormányok világszerte jutnak hozzá különleges hatalomhoz a vészhelyzetben, a rendkívüli helyzet pedig rendkívüli intézkedéseket igényel, amik ütközhetnek az egyéni szabadságjogokkal. Ezek akkor legitimek, ha arányosak és ideiglenesek. Néhányan viszont meglátták a lehetőséget, hogy a válságot arra használják fel, hogy megerősítsék a hatalmukat, valamint gyengítsék az ellenzéket és a kritikus médiát, és ez leginkább Orbán Viktorra jellemző, írja a Financial Times. A cikket azzal zárják, hogy egy ilyen helyzetben az EU-nak különösen figyelnie kell az értékeire.

A magyar helyzet téma volt a CNN-en Christiane Amanpour esti műsorában is, ahol Bill Burns egykori diplomata beszélt arról, hogy Orbán a klasszikus autoriter módszert követi:

Edward Lucas, a Center for European Policy Analysis alelnöke „Üdvözlet Orbánisztánban” címmel írt a törvényről, cikkében ugyanakkor a lehetséges forgatókönyvek között említi azt is, hogy a Fidesz a járványügyi vészhelyzet elmúltával új választást akarhat majd (ezt emlegette többek között Török Gábor is). „Hogy milyen hatással lesz ez a helyzet az ország nemzetközi megítélésére, és a demokrácia állapotára, Magyarországon és máshol, az más kérdés”, írja Lucas.

A sokkoló koronavírus-puccs figyelemfelhívás kell, hogy legyen, jelent meg a Foreign Policy-ben, a puccs kifejezést pedig Anne Applebaum történész is használta Twitteren, amire Kovács Zoltán szóvivő így válaszolt:

„Már elnézést, de ez idiotizmus. Hogyan tudná egy miniszterelnök megpuccsolni saját kormányát? A törvényt a demokratikusan megválasztott parlament szavazta meg alkotmányosan.”

Kovács blogposztban osztotta ki a kritikusokat, akiknek szerinte nem fontos a magyarok élete. Szijjártó Péter tegnap arról írt, hogy a nemzetközi liberális mainstream támad minket. Vannak ugyanakkor megértőbb hangok: az orosz RT oldalán például „A magyar veszélyhelyzet Orbán hatalmáról szól, vagy ez újabb fake news a képmutató globalistáktól?” címmel közöltek kommentárt.
 
Előszeretettel hangoztatják a "demokratikusan megválasztott parlament" kifejezést. A "demokratikusan"-t nem kommentálnám, de a parlament nem szavazta meg, csak annak kormánypárti politikusai. Ugye 2/3...
És most a polgármesterek döntésjogát is elvennék. Gondolom erről is 2/3-os szavazás dönt majd.
És újfent megkérdezném, mi a fenének volt egyáltalán szükség erre a szavazásra, mikor a fontos egészségügyi döntéseket a tisztiorvos is meghozhatja (és gyanítom több fogalma van, mint a hombárfejű politikusoknak).
 
Hogyne ! Remek ötlet, hogy a tisztiorvos irányítsa a katonákat , rendőröket . Fenomenális ötlet! Másrészt a 2/3 azt jelenti, hogy a többség...
és ez a féltett demokráciánk ugyebár arról szól, hogy a többség dönt, a kisebbség pedig jó képet vág hozzá.
 
Azért volt szükséges hogy bemutassák hogy ŐK mindent megtehetnek és az ellenzés semmi.
Itt a vírus fertőzés alatt totális háború folyik az ellenzék ellen is...
 
Hogyne ! Remek ötlet, hogy a tisztiorvos irányítsa a katonákat , rendőröket . Fenomenális ötlet! Másrészt a 2/3 azt jelenti, hogy a többség...
és ez a féltett demokráciánk ugyebár arról szól, hogy a többség dönt, a kisebbség pedig jó képet vág hozzá.
A magyarorszagi statisztika szerint a COVID 19 gorbeje majdnem egyenes az osztrak es a romanokehoz kepest.Amennyiben ilyen jo a halyzet(legyen igy azt kivanom)akkor miert kell rendeleti kormanyzas es korhazparncsnokok?????
Mo.haboruban all vagy csak a min.e.agyaban van???Millyen tobbseg?mikor megmondtak,ha az ellenzek nem szavazza meg,akkor ok is elegendoek hozza.Egyyebkent az ellenzeket allandoan leseprik az asztalrol,akkor most miert rinyaltak,hogy az ellenzeknek
nem erdeke a virus elleni intezkedesek.
 
Ne haragudj Ildikó, de mikor egészségügyi válsághelyzet van, aki ki irányítson? A bunkó katona, meg a jogászdoktor politikus? Egyébként a tisztiorvos jog- és hatásköre elrendelni a határzárat, a kantént stb, tehát kvázi mindent, ami összefügg ezzel. Nézz utána!
Többség 49%-kal. Aki pedig ehhez jóképet vág, annak gratulálok.
 
A magyarorszagi statisztika szerint a COVID 19 gorbeje majdnem egyenes az osztrak es a romanokehoz kepest.Amennyiben ilyen jo a halyzet(legyen igy azt kivanom)akkor miert kell rendeleti kormanyzas es korhazparncsnokok?????
Mo.haboruban all vagy csak a min.e.agyaban van???Millyen tobbseg?mikor megmondtak,ha az ellenzek nem szavazza meg,akkor ok is elegendoek hozza.Egyyebkent az ellenzeket allandoan leseprik az asztalrol,akkor most miert rinyaltak,hogy az ellenzeknek
nem erdeke a virus elleni intezkedesek.
Mondjuk az a görbe azért egyenes, mert alig tesztelnek. Romániában meg azért meredek, mert kialakult egy tényleges gócpont, ahol totál ellenőrizetlenül terjed az egész, főként az önkéntes karantént megszegő, olaszból meg spanyolból hazalógó idióták miatt.
 
Az intézkedések 2 fő okra vezethetők vissza.
Az egyik az EU 2000 Md Ft-os támogatása, a másik Soros 1 millió eurója Budapestnek. A mellékes okok az egyéb pénzforrások. A plusz lehetőség: a kicsinyes pitiánerség arroganciájának kiélése.
 
Ne haragudj Ildikó, de mikor egészségügyi válsághelyzet van, aki ki irányítson? A bunkó katona, meg a jogászdoktor politikus? Egyébként a tisztiorvos jog- és hatásköre elrendelni a határzárat, a kantént stb, tehát kvázi mindent, ami összefügg ezzel. Nézz utána!
Többség 49%-kal. Aki pedig ehhez jó képet vág, annak gratulálok.
Kedves Viktor, nem haragszom... Tehát elrendeli a határzárat és a karantént. Ennek betartását a karhatalom betartatja. És? A többi? Megmondja a pénzügyminiszternek adjon forrást eszközökre? Törvényeket alkot, hogy a bajba jutottak kapjanak adómentességet? stb. Remélem te is érzed, hogy nagyon nem életszerű amit írtál... Amikor csapatban kell dolgozni, mindíg kell vezető és azt ugyebár választottunk pár éve, kézenfekvő ki legyen. ( nem a tisztiorvos )...
A 49 % pedig annyit, hogy a Parlamentben 67 %-os a többségük, és aki ebben nem nyugszik bele, háborogjon, vagy fusson neki a csukott ajtónak mandinerből, hogy még bohócot is csináljon magából.
 
Az intézkedések 2 fő okra vezethetők vissza.
Az egyik az EU 2000 Md Ft-os támogatása, a másik Soros 1 millió eurója Budapestnek. A mellékes okok az egyéb pénzforrások. A plusz lehetőség: a kicsinyes pitiánerség arroganciájának kiélése.
Támogatás, ami teljesen másra lett adva? És most szabad módosítani és vírus elleni harcra fordítani??? Ezt imádom az EU-ban , a nagyvonalúságát... Sorost meg hagyjuk. Bepofátlankodik és megveszi Pestet 1 millióért? És van aki még ennek tapsol is..
 
Kedves Viktor, nem haragszom... Tehát elrendeli a határzárat és a karantént. Ennek betartását a karhatalom betartatja. És? A többi? Megmondja a pénzügyminiszternek adjon forrást eszközökre? Törvényeket alkot, hogy a bajba jutottak kapjanak adómentességet? stb. Remélem te is érzed, hogy nagyon nem életszerű amit írtál... Amikor csapatban kell dolgozni, mindíg kell vezető és azt ugyebár választottunk pár éve, kézenfekvő ki legyen. ( nem a tisztiorvos )...
A 49 % pedig annyit, hogy a Parlamentben 67 %-os a többségük, és aki ebben nem nyugszik bele, háborogjon, vagy fusson neki a csukott ajtónak mandinerből, hogy még bohócot is csináljon magából.
Ja, és ehhez az új jogszabályalkotáshoz határozatlan ideő felhatalmazás kell, ugye? Nem lehet, úgy, mint minden más országban, hogy x hét után meghosszabbítható... Ez orbánisztán.
Csapatban dolgozni? Arról mit tud a mostani kormány? Mikor ellenzékben voltak, szerinted csapatban játszottak? Akinek ez tetszik, az nyugodtan köpködjön tovább és adja oda nekik a többi pénzét is...

Támogatás, ami teljesen másra lett adva? És most szabad módosítani és vírus elleni harcra fordítani??? Ezt imádom az EU-ban , a nagyvonalúságát... Sorost meg hagyjuk. Bepofátlankodik és megveszi Pestet 1 millióért? És van aki még ennek tapsol is..

Nem az a gond, hogy másra adták és nem lehet módosítani, hanem, hogy már előre elhasználták valami másra és most nicns több forrás. Én értem, te hogyhogy nem?
 
Támogatás, ami teljesen másra lett adva? És most szabad módosítani és vírus elleni harcra fordítani??? Ezt imádom az EU-ban , a nagyvonalúságát... Sorost meg hagyjuk. Bepofátlankodik és megveszi Pestet 1 millióért? És van aki még ennek tapsol is..
Te most hivatalból vagy itt, vagy ingyen tudsz ennyit nyújtani?
 
Tényleg elhiszed, hogy jótékonyságból adja, mert olyan rendes jóravaló ember??? Nem lehetsz ennyire naiv
Sajnos hogy azt hiszed ha valaki ad valamit azt azért adja mert utána akar valamit tőled.
Vannak önzetlen emberek is igaz ez számodra nem értelmezhető kifejezés.
 
Látom, elfogytak a politikai vagy bármilyen érvek, helyette az én ócsárolásom vette kezdetét. Erre viszont nem vagyok kíváncsi. Csacsogjatok magatokban tovább nyugodtan, a fórum nyilvánvalóan nem eszmecserére indult, hanem , hogy a saját hangotok hallgassátok. Nah.. ellenzék , csak így tovább, remélem nem juttok vele többre mint ez alatt a 10 év alatt, csak így tovább.
Igen ez a kormány stílusa. Ha problémát lát rögtön az ellenzék a hibás.
Nincs megbeszélés csak eltaposás. Hisz 2/3 -al rendelkezünk...
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,865
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére