Advent és Karácsony
- Téma inditó kata53
- Kezdés dátuma
Szent Miklós eredeti legendája!
<o></o> Krisztus után 245-ben Kis-Ázsiában, Patara városában született, egy gazdag család gyermekeként. Már gyermekkorában is történtek vele csodák. Alig kezdte el iskoláit, mikor Patara városában nagy járvány tört ki, és mint kisgyermek, árvaságra jutott. Ezért a szüleitől örökölt hatalmas vagyonával érsek Nagybátyjához, Patara város kolostorába költözött. Az Ő felügyelete mellett nevelkedett, s gyermekévei alatt megszerette a kolostori életet, majd iskoláinak befejeztével a papi hivatást választotta. Életét az emberiségnek és a gyerekek tanítására szentelte. Bárki kérte, mindig segített. Ember szeretete, segítõkészségének híre messze földre eljutott. Az emberek kezdték imáikba foglalni a nevét. 270-ben Jeruzsálembe tartó zarándokúton történtek miatt a vált! Zarándokútról visszafelé, betért imádkozni Anatólia fővárosába, Myra városába, ahol legendás körülmények között. 52 évig volt püspök. Évek alatt a szeretete, a gyerekekkel, emberekkel való törõdése miatt annyira megszerették, hogy nem csak püspökük, de még vezetõjüknek is tartottak. Vagyonát a gyerekek és az emberek, megsegítésére fordította. Egyszerû emberként élt a nép között, miközben tanított és szeretetet hirdetett. Éhínség idején a teljes Egyházi vagyont a nép étkeztetésére fordította, amiért szembe került az Egyházzal, halála után, ezért az engedetlenségért egy idõre ki is tagadták az Egyházból!
Minden este órákig sétált a városka utcáin, beszélgetett az emberekkel, figyelt a gondjaikra. Így történt a legendáját alkotó eset is:
A kolostor szomszédságában él egy elszegényedett nemes ember, aki úgy elnyomorodott, hogy betévõ falatra is alig jutott. Három férjhez menés előtt álló lánya azon vitatkozott egy este, hogy melyikük adja el magát rabszolgának, hogy tudjon segíteni a családon, és hogy a másik férjhez tudjon menni. Ekkor ért a nyitott ablak alá Miklós püspök, és meghallotta az alkut. Visszasietett a templomba, és egy marék aranyat kötött keszkenõbe, és bedobta az ablakon. A lányok azt hitték csoda történt. Majd egy év múlva ugyanebben az idõben még egy keszkenõ aranyat dobott be a második lánynak. Kisiettek, mert lépteket hallottak az ablak alól, s akkor látták, hogy egy piros ruhás öregember siet el a sötétben. Harmadik évben ezen a napon nagyon hideg volt, és zárva találta az ablakot. Ekkor felmászott a sziklaoldalban épült ház tetejére, és a nyitott tûzhely kéményén dobta be az aranyat. A legkisebb lány éppen ekkor tette harisnyáját a kandalló szerû tûzhelybe száradni, és, az pont bele esett. Az ismeretlen jótevõrõl kezdték azt hinni, a hóborította Taurus hegyrõl, mivel mindig ilyenkor télen történtek ezek a csodák, hogy maga a Tél-apó jön el ezekkel az ajándékokkal. Az idõ folyamán mégis kitudódott a titok, hogy a jótevõ maga Miklós püspök. Ugyanis a legkisebb lánynak bedobott aranyban volt egy olyan darab, amit a helyi aranykereskedõ elõzõleg adományozott Miklós püspöknek egy szerencsés üzletet követõen. Ezt felismerve, már mindenki tudta, hogy ki a titokzatos segítõ! De kiderült ez abból is, hogy december 5-én a névnapja elõestéjén a hideg idõ beköszöntével rendszeresen megajándékozta a gyerekeket mindenféle édességgel. Ezért az adakozásaiért a nép elnevezte " Noel Baba" -nak, ami azt jelenti " Ajándékozó Apa". A keresztényüldözések alatt õt is elfogták, éheztették, kínozták, de kivégezni nem merték. Fogságából végül kiszabadult, hosszú, békés öregkort ért meg. A legenda szerint lelkét (326-ban) angyalok vitték végsõ nyughelyére, ahol egy tiszta forrás eredt. Ebbõl a tiszta forrásból áradó szeretettel küldi legendája a mai gyerekekhez utódát, a Mikulást.
<o></o>
Minden este órákig sétált a városka utcáin, beszélgetett az emberekkel, figyelt a gondjaikra. Így történt a legendáját alkotó eset is:
A kolostor szomszédságában él egy elszegényedett nemes ember, aki úgy elnyomorodott, hogy betévõ falatra is alig jutott. Három férjhez menés előtt álló lánya azon vitatkozott egy este, hogy melyikük adja el magát rabszolgának, hogy tudjon segíteni a családon, és hogy a másik férjhez tudjon menni. Ekkor ért a nyitott ablak alá Miklós püspök, és meghallotta az alkut. Visszasietett a templomba, és egy marék aranyat kötött keszkenõbe, és bedobta az ablakon. A lányok azt hitték csoda történt. Majd egy év múlva ugyanebben az idõben még egy keszkenõ aranyat dobott be a második lánynak. Kisiettek, mert lépteket hallottak az ablak alól, s akkor látták, hogy egy piros ruhás öregember siet el a sötétben. Harmadik évben ezen a napon nagyon hideg volt, és zárva találta az ablakot. Ekkor felmászott a sziklaoldalban épült ház tetejére, és a nyitott tûzhely kéményén dobta be az aranyat. A legkisebb lány éppen ekkor tette harisnyáját a kandalló szerû tûzhelybe száradni, és, az pont bele esett. Az ismeretlen jótevõrõl kezdték azt hinni, a hóborította Taurus hegyrõl, mivel mindig ilyenkor télen történtek ezek a csodák, hogy maga a Tél-apó jön el ezekkel az ajándékokkal. Az idõ folyamán mégis kitudódott a titok, hogy a jótevõ maga Miklós püspök. Ugyanis a legkisebb lánynak bedobott aranyban volt egy olyan darab, amit a helyi aranykereskedõ elõzõleg adományozott Miklós püspöknek egy szerencsés üzletet követõen. Ezt felismerve, már mindenki tudta, hogy ki a titokzatos segítõ! De kiderült ez abból is, hogy december 5-én a névnapja elõestéjén a hideg idõ beköszöntével rendszeresen megajándékozta a gyerekeket mindenféle édességgel. Ezért az adakozásaiért a nép elnevezte " Noel Baba" -nak, ami azt jelenti " Ajándékozó Apa". A keresztényüldözések alatt õt is elfogták, éheztették, kínozták, de kivégezni nem merték. Fogságából végül kiszabadult, hosszú, békés öregkort ért meg. A legenda szerint lelkét (326-ban) angyalok vitték végsõ nyughelyére, ahol egy tiszta forrás eredt. Ebbõl a tiszta forrásból áradó szeretettel küldi legendája a mai gyerekekhez utódát, a Mikulást.
Egy csillag története
A világmindenség teremtésekor az Úristen összegyűjtötte a csillagokat. Köztük volt a mi napunk is. Végignézett a nyüzsgő sokaságon és beszédet intézett hozzájuk:
- Figyeljetek rám! - kezdte. - Gondjaitokra bízom a teremtett világot. Mindegyikteknek adok néhány bolygót. Az lesz a feladatotok, hogy kiárasszátok a fényt, a meleget ezekre a bolygókra, s ezáltal ott élet sarjadjon. Legyenek rajtuk növények, állatok, emberek, mindenféle élőlények nagy változatosságban, gazdagságban.
Ekkor Isten elé járultak a csillagok, s mind kapott a bolygókból, amivel tele volt a zsebe. Kisebb csillagocskák egy-két bolygót, nagyobbacskák ötöt-tízet, óriáscsillagok száz bolygót. Ezután az Úr elhelyezte őket a világmindenségben, ahol jó nagy hely van, elfértek mind. A gondjaikra bízott bolygók pedig ott keringtek körülöttük. De élet még nem volt rajtuk, sivár, kopár volt valamennyi. Akadtak csillagok, amik jó helyre kerültek, ahol nem volt nagyon hideg, némi víz is csillogott a bolygóikon elszórt tócsákban, mások viszont ott dideregtek az Univerzum csücskén, sanyarú körülmények közt. Különbözőképpen indult az életük.
Telt-múlt az idő. Évezredek jöttek-mentek, bizony egymillió év is elmúlt, s a csillagok közt versengés támadt. Némelyikük már négy-öt bolygóján is fel tudott mutatni valami életet. Akadt, ahol már nőtt a petrezselyem, a másikon virágok nyíltak, sőt akadt olyan csillag, amelyiknek legközelebbi bolygóján már az első hangya is megjelent!
Aztán, ahogy tovább teltek az évmilliók, ezek a csillagok elhatározták, hogy százezer évente összegyűlnek, mindenki megmutatja, milyen előrelépést tett az elmúlt időszakban, és akik semmilyen életet nem tudnak fakasztani, azokat megbüntetik, mert rossz csillagok; elveszik a bolygóikat, s magányos, kóbor vándorrá kell lenniük. Otthontalanul, üstökösként járják majd a mindenség útjait.
Az Univerzum szélén volt egy egészen kicsike csillag. Erejét megfeszítve igyekezett ontani a fényt, a meleget, hogy három bolygóján élet sarjadjon, de nagyon nehéz dolga akadt: mindhárom bolygó olyan kis szerencsétlen volt. Néhány csepp víz árválkodott mindössze a felszínükön, egyébként csak mérgező gázok meg nagy kövek.
Jó szándékú társai figyelmeztették:
- Vigyázz, már csak ötven év és összeül a nagytanács, s ha nem mutatsz fel eredményt, kötheted a vándortarisznyát! No, megszeppent a kis csillag, s úgy elkezdte sugározni a meleget, hogy maga is beleizzadt. Nem is maradt el a gyümölcse! A legközelebbi bolygón egyik napról a másikra kinőtt a földből egy kaktusz. Volt nagy öröm!
Jó, jó, nem egy gyümölcsfa, csak holmi tüskés gumó, dehát az is valami! Nem nagy igényű, beéri azzal a pár csöpp vízzel, s ha ritkán is, de szép virágot bont. A kis csillag vigyázott rá, mint a szeme fényére. Büszke is volt. Jöhet már a nagytanács! Megmutatja, hogy ő nem mihaszna, lusta csillaga az égnek!
Már az első bimbó is megjelent a kaktuszon, amikor nagy baj történt. Azon a bolygón ugyanis működött egy mihaszna vulkán, s ez egyszer csak kitört, elborította izzó lávával a föld felszínét, és hamuvá égette a növényt: hiába a tüskék, nem tudott védekezni ellene. Elcsüggedt a kis csillag:
- Mi lesz velem? - sóhajtozott. - Senki sem hiszi majd el, hogy itt volt ez a növény.
Bizony így is lett. Letelt az ötven év, odaállították a tanács elé.
- Na, mutass fel valami eredményt!
Ő mondani kezdte a szomorú történetet, mesélt, de ezzel nem hatotta meg gőgös csillagtársait.
- Add át a bolygóidat! Nem vagy méltó arra, hogy gondjukat viseld! - parancsoltak rá, és felosztották egymás között a három bolygót, pedig nekik már tán ezer is volt akkoriban.
Elindult vándorútra a kis csillag. Még a könnyei is potyogtak, és csóvaként szegődtek a nyomába. Meddig vándorolt? Évekig, évszázadokig, évmilliókig? Annyi bizonyos, hogy egy szép napon megérkezett a mi naprendszerünkbe. Megcsodálta vakítóan világító Napunkat, megszámolta a bolygókat, jót nevetett a Mars vörös ábrázatán, gyönyörködött a Saturnus gyűrűjében, a távoli, pici Plútót pedig először észre sem vette. Legjobban azonban a harmadik bolygó tetszett meg neki. Kék színben pompázott. Óceánnyi víz volt rajta.
- Na - gondolta -, ezt megnézem közelebbről! Nézte a hegyeket, folyókat.
- Ügyes csillag lehet a gazdája - gondolta egy kicsi irigységgel a szívében -, hiszen itt mintha már a teremtés koronája, az ember is színre lépett volna.
Közel repült a bolygóhoz, ahogy csak bírt, csak arra vigyázott, hogy a nagy vonzerő le ne rántsa. Már látta az embereket parányi pontként mozogni odalent. Azok is észrevették őt. Hárman is fölnéztek az égre, meglátták, elcsodálkoztak. S azt is látta, hogy ez a három föltarisznyáz, s elindul a nyomába.
- Lassítok egy kicsit - gondolta a kis csillag -, nehogy nyomomat veszítsék - s szép lassan úszott az ég alján, minduntalan hátratekintve: követik-e még. Követték, bizony! S már nem is külön-külön, hanem együtt, mert ahogy egy irányban haladtak, egy éjjel egy útkereszteződésnél összetalálkoztak.
Így teltek a hetek. Lassan megváltozott a táj. Feltűnt egy város, majd egy kisebb falu, a szélén egy barlanggal. A kis csillag kíváncsi természetű volt, bekukkantott ide is. Elnyílt a szeme a csodálkozástól! A barlangban egy pici csecsemő feküdt állatok etetőjében, mellette egy fiatalasszony és egy férfi: biztosan a szülei. Állt ott még néhány jószág, lehelték a csöpp gyereket, hogy ne fázzék.
- Nagyon hideg lehet ott lent - vélte a kis csillag -, megállok itt egy órácskára, és adok nekik némi fényt, meleget. Le is táborozott az ég alján, észre sem vette, hogy követői, a vándorok is megérkeztek időközben. Hanem azt már hallotta, hogy valaki megszólítja őt, hatalmas, erős hangon, mintha az egész mindenség szózattal telt volna meg.
- Jól van, kis csillag, derék munkát végeztél! - dicsérte meg maga a Mindenség Ura. - Igaz, hogy a kaktuszodat elpusztította a vulkán, mégis többet tettél, mint a nagytanács leghatalmasabb csillagai együttvéve, mert te voltál az, aki megmutatta a világnak Fiam születését. Jöjj velem, most megjutalmazlak!
Isten a tenyerébe vette a csillagot, és elhelyezte országának közepébe, azóta is világít az ott élő embereknek és angyaloknak.
A világmindenség teremtésekor az Úristen összegyűjtötte a csillagokat. Köztük volt a mi napunk is. Végignézett a nyüzsgő sokaságon és beszédet intézett hozzájuk:
- Figyeljetek rám! - kezdte. - Gondjaitokra bízom a teremtett világot. Mindegyikteknek adok néhány bolygót. Az lesz a feladatotok, hogy kiárasszátok a fényt, a meleget ezekre a bolygókra, s ezáltal ott élet sarjadjon. Legyenek rajtuk növények, állatok, emberek, mindenféle élőlények nagy változatosságban, gazdagságban.
Ekkor Isten elé járultak a csillagok, s mind kapott a bolygókból, amivel tele volt a zsebe. Kisebb csillagocskák egy-két bolygót, nagyobbacskák ötöt-tízet, óriáscsillagok száz bolygót. Ezután az Úr elhelyezte őket a világmindenségben, ahol jó nagy hely van, elfértek mind. A gondjaikra bízott bolygók pedig ott keringtek körülöttük. De élet még nem volt rajtuk, sivár, kopár volt valamennyi. Akadtak csillagok, amik jó helyre kerültek, ahol nem volt nagyon hideg, némi víz is csillogott a bolygóikon elszórt tócsákban, mások viszont ott dideregtek az Univerzum csücskén, sanyarú körülmények közt. Különbözőképpen indult az életük.
Telt-múlt az idő. Évezredek jöttek-mentek, bizony egymillió év is elmúlt, s a csillagok közt versengés támadt. Némelyikük már négy-öt bolygóján is fel tudott mutatni valami életet. Akadt, ahol már nőtt a petrezselyem, a másikon virágok nyíltak, sőt akadt olyan csillag, amelyiknek legközelebbi bolygóján már az első hangya is megjelent!
Aztán, ahogy tovább teltek az évmilliók, ezek a csillagok elhatározták, hogy százezer évente összegyűlnek, mindenki megmutatja, milyen előrelépést tett az elmúlt időszakban, és akik semmilyen életet nem tudnak fakasztani, azokat megbüntetik, mert rossz csillagok; elveszik a bolygóikat, s magányos, kóbor vándorrá kell lenniük. Otthontalanul, üstökösként járják majd a mindenség útjait.
Az Univerzum szélén volt egy egészen kicsike csillag. Erejét megfeszítve igyekezett ontani a fényt, a meleget, hogy három bolygóján élet sarjadjon, de nagyon nehéz dolga akadt: mindhárom bolygó olyan kis szerencsétlen volt. Néhány csepp víz árválkodott mindössze a felszínükön, egyébként csak mérgező gázok meg nagy kövek.
Jó szándékú társai figyelmeztették:
- Vigyázz, már csak ötven év és összeül a nagytanács, s ha nem mutatsz fel eredményt, kötheted a vándortarisznyát! No, megszeppent a kis csillag, s úgy elkezdte sugározni a meleget, hogy maga is beleizzadt. Nem is maradt el a gyümölcse! A legközelebbi bolygón egyik napról a másikra kinőtt a földből egy kaktusz. Volt nagy öröm!
Jó, jó, nem egy gyümölcsfa, csak holmi tüskés gumó, dehát az is valami! Nem nagy igényű, beéri azzal a pár csöpp vízzel, s ha ritkán is, de szép virágot bont. A kis csillag vigyázott rá, mint a szeme fényére. Büszke is volt. Jöhet már a nagytanács! Megmutatja, hogy ő nem mihaszna, lusta csillaga az égnek!
Már az első bimbó is megjelent a kaktuszon, amikor nagy baj történt. Azon a bolygón ugyanis működött egy mihaszna vulkán, s ez egyszer csak kitört, elborította izzó lávával a föld felszínét, és hamuvá égette a növényt: hiába a tüskék, nem tudott védekezni ellene. Elcsüggedt a kis csillag:
- Mi lesz velem? - sóhajtozott. - Senki sem hiszi majd el, hogy itt volt ez a növény.
Bizony így is lett. Letelt az ötven év, odaállították a tanács elé.
- Na, mutass fel valami eredményt!
Ő mondani kezdte a szomorú történetet, mesélt, de ezzel nem hatotta meg gőgös csillagtársait.
- Add át a bolygóidat! Nem vagy méltó arra, hogy gondjukat viseld! - parancsoltak rá, és felosztották egymás között a három bolygót, pedig nekik már tán ezer is volt akkoriban.
Elindult vándorútra a kis csillag. Még a könnyei is potyogtak, és csóvaként szegődtek a nyomába. Meddig vándorolt? Évekig, évszázadokig, évmilliókig? Annyi bizonyos, hogy egy szép napon megérkezett a mi naprendszerünkbe. Megcsodálta vakítóan világító Napunkat, megszámolta a bolygókat, jót nevetett a Mars vörös ábrázatán, gyönyörködött a Saturnus gyűrűjében, a távoli, pici Plútót pedig először észre sem vette. Legjobban azonban a harmadik bolygó tetszett meg neki. Kék színben pompázott. Óceánnyi víz volt rajta.
- Na - gondolta -, ezt megnézem közelebbről! Nézte a hegyeket, folyókat.
- Ügyes csillag lehet a gazdája - gondolta egy kicsi irigységgel a szívében -, hiszen itt mintha már a teremtés koronája, az ember is színre lépett volna.
Közel repült a bolygóhoz, ahogy csak bírt, csak arra vigyázott, hogy a nagy vonzerő le ne rántsa. Már látta az embereket parányi pontként mozogni odalent. Azok is észrevették őt. Hárman is fölnéztek az égre, meglátták, elcsodálkoztak. S azt is látta, hogy ez a három föltarisznyáz, s elindul a nyomába.
- Lassítok egy kicsit - gondolta a kis csillag -, nehogy nyomomat veszítsék - s szép lassan úszott az ég alján, minduntalan hátratekintve: követik-e még. Követték, bizony! S már nem is külön-külön, hanem együtt, mert ahogy egy irányban haladtak, egy éjjel egy útkereszteződésnél összetalálkoztak.
Így teltek a hetek. Lassan megváltozott a táj. Feltűnt egy város, majd egy kisebb falu, a szélén egy barlanggal. A kis csillag kíváncsi természetű volt, bekukkantott ide is. Elnyílt a szeme a csodálkozástól! A barlangban egy pici csecsemő feküdt állatok etetőjében, mellette egy fiatalasszony és egy férfi: biztosan a szülei. Állt ott még néhány jószág, lehelték a csöpp gyereket, hogy ne fázzék.
- Nagyon hideg lehet ott lent - vélte a kis csillag -, megállok itt egy órácskára, és adok nekik némi fényt, meleget. Le is táborozott az ég alján, észre sem vette, hogy követői, a vándorok is megérkeztek időközben. Hanem azt már hallotta, hogy valaki megszólítja őt, hatalmas, erős hangon, mintha az egész mindenség szózattal telt volna meg.
- Jól van, kis csillag, derék munkát végeztél! - dicsérte meg maga a Mindenség Ura. - Igaz, hogy a kaktuszodat elpusztította a vulkán, mégis többet tettél, mint a nagytanács leghatalmasabb csillagai együttvéve, mert te voltál az, aki megmutatta a világnak Fiam születését. Jöjj velem, most megjutalmazlak!
Isten a tenyerébe vette a csillagot, és elhelyezte országának közepébe, azóta is világít az ott élő embereknek és angyaloknak.
Csatolás megtekintése 133738
Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni a
maradék ajándékokat, amiket korábban nem tudtam.
Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamnak: "
Egy örökkévalóságig fogok itt rostokolni és még annyi más helyre kell
mennem"
"Karácsony kezd egyre idegesítőbbé válni minden egyes évvel.
Mennyire szeretnék csak lefeküdni és átaludni az egészet."
Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra és el is kezdtem
átkozni az árakat, azon tűnődve hogy a gyerekek tényleg játszani is fognak
ezekkel a drága játékokkal? Amíg nézelődtem a játékosztályon, észrevettem egy
kisfiút aki olyan öt évesforma lehetett, egy babát szorítva a mellkasához.
Csak a haját simogatta a babának és olyan szomorúan nézett. Aztán a
kisfiú odafordult a mellette álló idős hölgyhöz:
"Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem hogy megvegyem
ezt a babát?" Az idős hölgy ezt felelte: " Tudod te is: nincs elég pénzed hogy
megvedd ezt a babát, kedveském"
Aztán megkérte a fiút, hogy várjon meg itt öt percet, amíg ô elmegy
szétnézni. Hamar el is ment. A kisfiúnak még mindig a kezében volt a baba.
Végül, elindultam felé, és megkérdeztem tőle, kinek szeretné adni ezt a babát? ffice
ffice" /><O
></O>
"Ezt a babát szerette a húgom leginkább és ezt akarta a legjobban most Karácsonyra. <O></O>
Nagyon biztos volt benne hogy a Télapó elhozza neki.<O></O>
"Azt válaszoltam, hogy talán télapó tényleg el is viszi neki, de a kisfiú
sajnálkozva válaszolt.
"Nem, Télapó nem viheti oda neki ahol most ô van. Oda kell ahoz adnom
anyukámnak, és így ô odaadhatja a húgocskámnak, amikor odamegy. "
A szemei olyan szomorúak voltak amíg ezt mondta. "A húgom Istenhez ment,
hogy vele legyen.
"Apa az mondja, hogy Anya is el fog menni Istenhez hamarosan,
úgyhogy azt gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz."
Megkértem a kisfiút hogy várjon meg míg visszajövök az üzletből.
Ezután mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról, amelyen éppen
nevetett. Aztán azt mondta nekem: "És meg azt is akarom, hogy Anya elvigye neki ezt
a képet is, így soha nem fog engem elfelejteni."
"Szeretem anyukámat és azt kívánom bárcsak ne kellene elhagynia
engem, de apa azt mondja hogy el kell mennie, hogy a húgommal legyen." Aztán
ismét a babára nézett a szomorú szemeivel, nagyon csendesen. Gyorsan a
pénztárcámhoz nyúltam, és kivettem belőle pár papírpénzt és
megkérdeztem a fiút: "Mi lenne ha megszámolnánk a pénzed, hátha mégis lenne elég?"
Oké - mondta. "Remélem van elég." Én hozzáadtam némi pénzt a
fiúéhoz, anélkül hogy látta volna, majd elkezdtük a számolást. Elég pénz volt a
babára, még egy kicsivel több is.
A fiú ezt mondta: "Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt." Aztán
rám nézett és hozzátette: "Megkértem tegnap Istent mielőtt lefeküdtem
aludni, hogy segítsen, legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a
babát, így anyukám neki tudná adni a húgomnak. Meghallgatott! Még
szerettem volna annyi pénzt is, hogy vehessek egy szál fehér rózsát anyukámnak, de
azért ezt már nem mertem kérni Istentől.
"De ô mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a babát és a
fehér rózsát.
Tudod, anyukám szereti a fehér rózsát." Pár perc múlva az idős hölgy
visszajött, majd távoztak. Teljesen más hangulatban fejeztem be a <O></O>
Bevásárlást, mint ahogy elkezdtem. Sehogy se tudtam kiverni a kisfiút a fejemből.
Aztán eszembe jutott egy helyi újság cikke két nappal ez előttről,
amelyik említett egy részeg embert, aki ütközött egy másik kocsival, amelyben
egy fiatal nő és egy kislány volt. A kislány azonnal meghalt, az anya<O></O>
kritikus állapotban van.
A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az életfunkciók <O></O>
fenntartását, szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem tudna felkelni
a komából, amibe esett.
Ez a család lenne a kisfiú családja?
Két nap múlva, hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a szemem egy
újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatal asszony elhunyt.
Nem tudtam megállítani magam, hogy ne vegyek egy csokor fehér <O></O>
rózsát, majd ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony ki volt téve a
látgatóknak, akik így megtehették az utolsó búcsújukat a temetés előtt.
Ott feküdt, a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a kezében a
fotóval, a baba a mellkasára volt helyezve.
Sírva hagytam el a helyet, úgy érezve, hogy az életem örökre megváltozott.
Az a szeretet amit ez a kisfiú érzett az anyukájáért és a húgáért - még a
mai napig is nehéz elképzelnem.
<O></O>
És a másodperc törtrésze alatt mindezt egy részeg ember elvette tőle.
Most két választásod van kedves olvasó:
1) Elküldöd az ismerőseidnek ezt az üzenetet
2)Kitörlöd, és úgy csinálsz, mintha meg sem érintette volna a szíved.
~~Ha úgy döntesz, hogy elküldöd, talán miattad nem fog valaki
részegen vezetni.
A BARÁTOK OLYANOK MINT AZ ANGYALOK, AKIK SEGITENEK
REPÜLNI, MIKOR A SZÁRNYAINK MÁR ELFELEJTETTÉK A REPÜLÉST. <O></O>
<O></O>
Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni a
maradék ajándékokat, amiket korábban nem tudtam.
Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamnak: "
Egy örökkévalóságig fogok itt rostokolni és még annyi más helyre kell
mennem"
"Karácsony kezd egyre idegesítőbbé válni minden egyes évvel.
Mennyire szeretnék csak lefeküdni és átaludni az egészet."
Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra és el is kezdtem
átkozni az árakat, azon tűnődve hogy a gyerekek tényleg játszani is fognak
ezekkel a drága játékokkal? Amíg nézelődtem a játékosztályon, észrevettem egy
kisfiút aki olyan öt évesforma lehetett, egy babát szorítva a mellkasához.
Csak a haját simogatta a babának és olyan szomorúan nézett. Aztán a
kisfiú odafordult a mellette álló idős hölgyhöz:
"Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem hogy megvegyem
ezt a babát?" Az idős hölgy ezt felelte: " Tudod te is: nincs elég pénzed hogy
megvedd ezt a babát, kedveském"
Aztán megkérte a fiút, hogy várjon meg itt öt percet, amíg ô elmegy
szétnézni. Hamar el is ment. A kisfiúnak még mindig a kezében volt a baba.
Végül, elindultam felé, és megkérdeztem tőle, kinek szeretné adni ezt a babát? ffice
ffice" /><O></O>"Ezt a babát szerette a húgom leginkább és ezt akarta a legjobban most Karácsonyra. <O
></O>Nagyon biztos volt benne hogy a Télapó elhozza neki.<O
></O>"Azt válaszoltam, hogy talán télapó tényleg el is viszi neki, de a kisfiú
sajnálkozva válaszolt.
"Nem, Télapó nem viheti oda neki ahol most ô van. Oda kell ahoz adnom
anyukámnak, és így ô odaadhatja a húgocskámnak, amikor odamegy. "
A szemei olyan szomorúak voltak amíg ezt mondta. "A húgom Istenhez ment,
hogy vele legyen.
"Apa az mondja, hogy Anya is el fog menni Istenhez hamarosan,
úgyhogy azt gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz."
Megkértem a kisfiút hogy várjon meg míg visszajövök az üzletből.
Ezután mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról, amelyen éppen
nevetett. Aztán azt mondta nekem: "És meg azt is akarom, hogy Anya elvigye neki ezt
a képet is, így soha nem fog engem elfelejteni."
"Szeretem anyukámat és azt kívánom bárcsak ne kellene elhagynia
engem, de apa azt mondja hogy el kell mennie, hogy a húgommal legyen." Aztán
ismét a babára nézett a szomorú szemeivel, nagyon csendesen. Gyorsan a
pénztárcámhoz nyúltam, és kivettem belőle pár papírpénzt és
megkérdeztem a fiút: "Mi lenne ha megszámolnánk a pénzed, hátha mégis lenne elég?"
Oké - mondta. "Remélem van elég." Én hozzáadtam némi pénzt a
fiúéhoz, anélkül hogy látta volna, majd elkezdtük a számolást. Elég pénz volt a
babára, még egy kicsivel több is.
A fiú ezt mondta: "Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt." Aztán
rám nézett és hozzátette: "Megkértem tegnap Istent mielőtt lefeküdtem
aludni, hogy segítsen, legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a
babát, így anyukám neki tudná adni a húgomnak. Meghallgatott! Még
szerettem volna annyi pénzt is, hogy vehessek egy szál fehér rózsát anyukámnak, de
azért ezt már nem mertem kérni Istentől.
"De ô mégis adott nekem eleget, hogy megvehessem a babát és a
fehér rózsát.
Tudod, anyukám szereti a fehér rózsát." Pár perc múlva az idős hölgy
visszajött, majd távoztak. Teljesen más hangulatban fejeztem be a <O
></O>Bevásárlást, mint ahogy elkezdtem. Sehogy se tudtam kiverni a kisfiút a fejemből.
Aztán eszembe jutott egy helyi újság cikke két nappal ez előttről,
amelyik említett egy részeg embert, aki ütközött egy másik kocsival, amelyben
egy fiatal nő és egy kislány volt. A kislány azonnal meghalt, az anya<O
></O>kritikus állapotban van.
A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az életfunkciók <O
></O>fenntartását, szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem tudna felkelni
a komából, amibe esett.
Ez a család lenne a kisfiú családja?
Két nap múlva, hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a szemem egy
újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatal asszony elhunyt.
Nem tudtam megállítani magam, hogy ne vegyek egy csokor fehér <O
></O>rózsát, majd ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony ki volt téve a
látgatóknak, akik így megtehették az utolsó búcsújukat a temetés előtt.
Ott feküdt, a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a kezében a
fotóval, a baba a mellkasára volt helyezve.
Sírva hagytam el a helyet, úgy érezve, hogy az életem örökre megváltozott.
Az a szeretet amit ez a kisfiú érzett az anyukájáért és a húgáért - még a
mai napig is nehéz elképzelnem.
<O
></O>És a másodperc törtrésze alatt mindezt egy részeg ember elvette tőle.
Most két választásod van kedves olvasó:
1) Elküldöd az ismerőseidnek ezt az üzenetet
2)Kitörlöd, és úgy csinálsz, mintha meg sem érintette volna a szíved.
~~Ha úgy döntesz, hogy elküldöd, talán miattad nem fog valaki
részegen vezetni.
A BARÁTOK OLYANOK MINT AZ ANGYALOK, AKIK SEGITENEK
REPÜLNI, MIKOR A SZÁRNYAINK MÁR ELFELEJTETTÉK A REPÜLÉST. <O
></O><O
></O>
BŐSZE ÉVA: LEVÉL JÉZUSKÁNAK
Kedves Jézuska, összes égiek!
Már rövid az idő, hát sietek.
Tudjátok, néha csintalan vagyok,
s Anya azt mondta, semmit sem kapok.
Segítsetek nekem! Kérlek Benneteket!
Karácsonyig még jó is lehetek.
Egy kislánybabát már régen kinéztem,
hogy anyukája leszek, -megígértem.
Hiába mondom, hogy megváltozok,
Szüleim arcára mosolyt hozok.
Igyekezetemben a szívem majd megszakad,
Segíts Jézusom! Talán az Ünnep alatt!
Nem csak talán! Biztosan tudom,
ha a copfos babát megkaphatom!
Vagy ha szeretnéd cserébe Jézuskám,
Neked adom a kis piros csizmám!
Csatolás megtekintése 133739
Kedves Jézuska, összes égiek!
Már rövid az idő, hát sietek.
Tudjátok, néha csintalan vagyok,
s Anya azt mondta, semmit sem kapok.
Segítsetek nekem! Kérlek Benneteket!
Karácsonyig még jó is lehetek.
Egy kislánybabát már régen kinéztem,
hogy anyukája leszek, -megígértem.
Hiába mondom, hogy megváltozok,
Szüleim arcára mosolyt hozok.
Igyekezetemben a szívem majd megszakad,
Segíts Jézusom! Talán az Ünnep alatt!
Nem csak talán! Biztosan tudom,
ha a copfos babát megkaphatom!
Vagy ha szeretnéd cserébe Jézuskám,
Neked adom a kis piros csizmám!
Csatolás megtekintése 133739
Karácsony
<BASEFONT>Karácsony a keresztények legfontosabb ünnepe, Jézus születésének az ünnepe.A betlehemi történet a Bibliában található, az Új Testamentum két könyvében,a Máté és Lukács evangéliumaiban.
Ki mikor ünnepli a karácsonyt?
Különféle keresztény egyházak különböző dátumokon ünneplik: a katólikusok és a reformátusok december 25-én,a görög keleti ortodox, a sziriai és az etióp egyházak január 6-ikán, az örmények pedig január 18-ikán. S ma már a volt kommunista országokban is szabadon ünnepelhető, hivatalos ünneppé vált.
A Karácsony története.
Majdnem kétezer évvel ezelőtt élt Izrael egyik kis városában, a galileai Názáretben, egy leány, Mária. Egy éjjel megjelent előtte Gábor arkangyal és bejelentette neki, hogy tervei vannak Istennek a Mária számára, ő lesz majd Isten Fiának az édesanyja. Mária megijedt, de az angyal megnyugtatta, hogy igaz, amit mond, és úgy helyes.
Nemsokára férjhez ment Mária Józsefhez, és, amikor a király bejelentette, hogy vissza kell menni arra a helyre ahol születtek, mert népszámlálás lesz, együtt mentek a Jeruzsálemhez közeli Betlehembe. Amikor megérkeztek késő este Betlehembe, Mária érezte, hogy eljött ideje, hogy megszülessen a bébi, de már nem volt hely a számukra sehol. Végülis sikerült behúzódniuk egy istállóba és ott született meg a kis Jézus. Bölcső nem volt, helyette a jászolba fektették az újszülöttet.
Egy közeli mezőn pásztorok legeltették a juhaikat és egy angyal jelent meg előttük mondván, hogy egy közeli istállóban megszületett az Isten Fia. Amikor a pásztorok ott találták a bébit a szüleivel, tudták, hogy az angyal igazat mondott.
Három bölcs is tudta, hogy itt az ideje a Messiás megszületésének, és, amikor látták a csillagot a betlehemi istálló fölött, tudták, hogy az a jele annak, hogy ott is fogják megtalálni. Amint ott látták a kis Jézust Máriával és Józseffel, térdre borultak előttük és ajándékokkal halmozták el őket.
Hogyan ünnepelik a Karácsonyt világszerte?
Bizony, ahány ország, annyi szokás! De általában mindenhol december 25-ikén kezdődik Karácsony és január 6-ikán végződik, amikor a hagyományok szerint a bölcsek érkeztek. Bár vannak olyan keresztény vallások is, ahol január 6-ika a Karácsony. (Lásd fentebb) A Karácsonyt megelőző hónap, az Ádvent, szintén fontossággal bír, ez az ideje a Megváltóra való várakozásnak. S az Ádventen belűl bizonyos napok különböző országokban nagyobb fontosságot kaptak, mint pl. a svéd Szent Lucsia nap, Európában pedig a Mikulás. Ez alatt az idő alatt világszerte sok a parti, finomságokat esznek az emberek és tradicionális karácsonyi énekeket énekelnek. Egyre elterjedtebb az a szokás is, hogy egy örökzöld fát bevisznek a házba és kidíszítik csillogó diszekkel, édességekkel és igazi, vagy elektromos gyertyácskákkal - bár ez még a déli országokban ritka.
Karácsony este Európában mindenki hazamegy korán, naplemente után "megjön az angyal", ünnepi vacsora van és kibontják az ajándékokat. Sokan később elmennek az Éjféli Misére, vagy másnap reggel a templomba, hogy megünnepeljék Jézus születése napját. Az angolul beszélő országokban a gyerekek korán lefeküsznek, és az éjjel folyamán egy idős, pocakos bácsi, a Santa Claus (úgy ejtjük ki, hogy Szenta Klausz) körbejárja a világot egy repülő szánkóval, amit 12 rénszarvas húz. Ő aztán lemászik a kéményen és ott hagyja az ajándékokat a már egy hónappal azelőtt felállított karácsonyfa alatt. A gyerekeknek mindég sikerűl jó korán felkelni és kiabálva rohannak be a szüleik szobájába, mutogatva nekik, mit hozott a Santa Claus. Ez a szokás ma már erősen terjed a nem keresztény országokban is, mint Kína és India, - most már oda is megy a Santa Claus!
Argentína
Zarándoklat Betlehembe
A közösség hajnalig a szabadban ünnepli a karácsonyt
Egész Dél-Amerikában nagyon várják Jézus születésnapját. Az egyház liturgikus időszakával megegyezően a karácsonyra való készülés a nagy várakozás. Ahogy húsvét előtt a bűnbánati időszakot, ezt a várakozást is mélyen átélik a dél-amerikai emberek.
Argentínában ez az időszak egyben az ősz vége, ekkor változik a klíma, és változik a nép hangulata is - mondja az onnan érkezett verbita szerzetes pap, Joaquín Quintana.
Az előkészületek kezdete tulajdonképpen a Szeplőtelen Fogantatás ünnepe, december 8-a, ekkor kezdik el a gyerekek díszíteni a karácsonyfát. A reggeli és az esti imát a folyamatosan díszített fa köré gyűlve együtt mondják el. A fa formája a köztudatban a betlehemi istállót szimbolizálja. Mária figurája - akár kép, akár szobrocska formájában - már ott van az adventi időszakban a fa alatt. Végül, mire a család hazatér az éjféli miséről, már ott van a Kisjézus is a fa alatt. Az ország más területein, például északon a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén felállított karácsonyfa arra emlékeztet, hogy a család most indul Betlehem felé, és az adventet úgy élik meg, mint egy zarándokutat.
A családok vagy az egész közösség az éjféli mise után sokszor hajnalig együtt marad - ez tulajdonképpen a szentmise folytatása, az agapé. Az ünnepi vacsorát legtöbbször kint a szabadban költik el, hiszen hőség van. Beszélgetnek, zenélnek, táncolnak. Egy-egy kisebb faluban az is előfordul, hogy utcabált hirdetnek meg.
Mexikó
Egy hagyományos mexikói betlehem
Az első misszionáriusok 1522-ben érkeztek Nueva Espańába, Új-Spanyolországba - kezdi beszámolóját Zabos Róbert, Mexikóban tanuló verbita szerzetes. - Kevesebb mint tíz év alatt az indián lakosság megértette Krisztus üzenetét, és saját szimbólum-rendszerébe helyezte azt.
1531. december 12-én egy indián fiúnak megjelent egy Szűz, aki összekulcsolta a kezét, barna volt a bőre, és övet viselt.
Nekünk, keresztényeknek az összetett kéz az Isten felé fordulást, az imát jelképezi; az ősi azték vallásban a lelki egyensúlyt jelentette. A barna bőrszínből talán a szolidaritásra következtethetünk; az indiánok számára egyértelmű volt, hogy "minden ember anyja" jelent meg, aki annyira azonosult velük, hogy még bőrszínében sem különbözik tőlük. Az is világos volt számukra, hogy az övet viselő nő életet fog adni egy gyermeknek, hogy ő a Megváltó édesanyja.
A kérdés, hogy a Guadalupei Szűz képében vajon Szűz Mária vagy Tenontzin földanya jelent-e meg, csak számunkra, európaiak számára létezik, akik nem ismerjük jól ennek a kultúrának a nyelvét. Egy mexikói indián előtt teljesen világos, hogy ugyanarról a személyről van szó: Mária, aki elhozta számunkra az Üdvözítőt, ugyanaz a személy, mint aki jóságosan tekint a föld minden teremtményére Guadalupe völgyéből - majdnem ötszáz éve.
December 5-től kezdve tízmillió mexikói kel zarándokútra a Guadalupei Szűzhöz - ekkor kezdődik meg a karácsonyra való készülődés. Tarisznyával a vállukon egyesek több száz kilométert gyalogolnak, hogy december 12-én éjfélkor a Mańanitast, a híres ünnepi köszöntőéneket énekelhessék minden ember Anyjának Tepeyac hegyének lábánál, Guadalupe völgyében.
Mexikóban hatvankét különböző indián törzset tartanak számon. Mindegyik saját szimbólumaival és hagyományaival várja, hogy Krisztus ismét eljöjjön hozzájuk. A náhuatl törzs Veracruz hegyei között él, Orizaba városkától körülbelül kétórányira, egy magas vulkán oldalában. December 16-ig már mindenki visszaérkezik a zarándoklatból, így megkezdődhet a karácsonyi készülődés. Minden este az egész falu - körülbelül harmincöt család - összegyűlik a templomban, amelynek ajtaja kelet felé néz, így a nyugvó nap a szentély felől még besüt a templomba. Az egész falu csendben ül, és várakozik. "Amikor a napkorong vérvörösre festi a templom falait", a közösség vezetője feláll, köszönt mindenkit, és megkéri a kórust, hogy énekeljék el a Józsefet és Máriát váró éneket. Ezzel is arra biztatják őket, hogy ne fáradjanak el a szállás keresésében, ők mindannyian elkísérik a szent párt, amíg meg nem találják azt. Innen ezeknek a napoknak a neve: posadas, vagyis szállások. A közösség egyik tekintélyének felesége megkezdi a rózsafüzért, és mindenki útra kel, hogy közösen szállást keressenek a Szent Család számára. A körmenet élén két fiatal viszi Mária és József szobrát. Mindennap más-más ház látja vendégül a zarándokokat. Amikor megérkeznek ahhoz a házhoz, mely aznap befogadja a szálláskeresőket, az egész közösséget vendégül látják. József és Mária pedig a vendéglátóknál marad másnapig. December 24-én aztán a szobrok bekerülnek a felállított betlehembe, a templomból kihozott Kisjézus-szobor mellé.
</BASEFONT>
<!-- / message --><!-- sig -->
<BASEFONT>Karácsony a keresztények legfontosabb ünnepe, Jézus születésének az ünnepe.A betlehemi történet a Bibliában található, az Új Testamentum két könyvében,a Máté és Lukács evangéliumaiban.
Ki mikor ünnepli a karácsonyt?
Különféle keresztény egyházak különböző dátumokon ünneplik: a katólikusok és a reformátusok december 25-én,a görög keleti ortodox, a sziriai és az etióp egyházak január 6-ikán, az örmények pedig január 18-ikán. S ma már a volt kommunista országokban is szabadon ünnepelhető, hivatalos ünneppé vált.
A Karácsony története.
Majdnem kétezer évvel ezelőtt élt Izrael egyik kis városában, a galileai Názáretben, egy leány, Mária. Egy éjjel megjelent előtte Gábor arkangyal és bejelentette neki, hogy tervei vannak Istennek a Mária számára, ő lesz majd Isten Fiának az édesanyja. Mária megijedt, de az angyal megnyugtatta, hogy igaz, amit mond, és úgy helyes.
Nemsokára férjhez ment Mária Józsefhez, és, amikor a király bejelentette, hogy vissza kell menni arra a helyre ahol születtek, mert népszámlálás lesz, együtt mentek a Jeruzsálemhez közeli Betlehembe. Amikor megérkeztek késő este Betlehembe, Mária érezte, hogy eljött ideje, hogy megszülessen a bébi, de már nem volt hely a számukra sehol. Végülis sikerült behúzódniuk egy istállóba és ott született meg a kis Jézus. Bölcső nem volt, helyette a jászolba fektették az újszülöttet.
Egy közeli mezőn pásztorok legeltették a juhaikat és egy angyal jelent meg előttük mondván, hogy egy közeli istállóban megszületett az Isten Fia. Amikor a pásztorok ott találták a bébit a szüleivel, tudták, hogy az angyal igazat mondott.
Három bölcs is tudta, hogy itt az ideje a Messiás megszületésének, és, amikor látták a csillagot a betlehemi istálló fölött, tudták, hogy az a jele annak, hogy ott is fogják megtalálni. Amint ott látták a kis Jézust Máriával és Józseffel, térdre borultak előttük és ajándékokkal halmozták el őket.
Hogyan ünnepelik a Karácsonyt világszerte?
Bizony, ahány ország, annyi szokás! De általában mindenhol december 25-ikén kezdődik Karácsony és január 6-ikán végződik, amikor a hagyományok szerint a bölcsek érkeztek. Bár vannak olyan keresztény vallások is, ahol január 6-ika a Karácsony. (Lásd fentebb) A Karácsonyt megelőző hónap, az Ádvent, szintén fontossággal bír, ez az ideje a Megváltóra való várakozásnak. S az Ádventen belűl bizonyos napok különböző országokban nagyobb fontosságot kaptak, mint pl. a svéd Szent Lucsia nap, Európában pedig a Mikulás. Ez alatt az idő alatt világszerte sok a parti, finomságokat esznek az emberek és tradicionális karácsonyi énekeket énekelnek. Egyre elterjedtebb az a szokás is, hogy egy örökzöld fát bevisznek a házba és kidíszítik csillogó diszekkel, édességekkel és igazi, vagy elektromos gyertyácskákkal - bár ez még a déli országokban ritka.
Karácsony este Európában mindenki hazamegy korán, naplemente után "megjön az angyal", ünnepi vacsora van és kibontják az ajándékokat. Sokan később elmennek az Éjféli Misére, vagy másnap reggel a templomba, hogy megünnepeljék Jézus születése napját. Az angolul beszélő országokban a gyerekek korán lefeküsznek, és az éjjel folyamán egy idős, pocakos bácsi, a Santa Claus (úgy ejtjük ki, hogy Szenta Klausz) körbejárja a világot egy repülő szánkóval, amit 12 rénszarvas húz. Ő aztán lemászik a kéményen és ott hagyja az ajándékokat a már egy hónappal azelőtt felállított karácsonyfa alatt. A gyerekeknek mindég sikerűl jó korán felkelni és kiabálva rohannak be a szüleik szobájába, mutogatva nekik, mit hozott a Santa Claus. Ez a szokás ma már erősen terjed a nem keresztény országokban is, mint Kína és India, - most már oda is megy a Santa Claus!
Argentína
Zarándoklat Betlehembe
A közösség hajnalig a szabadban ünnepli a karácsonyt
Egész Dél-Amerikában nagyon várják Jézus születésnapját. Az egyház liturgikus időszakával megegyezően a karácsonyra való készülés a nagy várakozás. Ahogy húsvét előtt a bűnbánati időszakot, ezt a várakozást is mélyen átélik a dél-amerikai emberek.
Argentínában ez az időszak egyben az ősz vége, ekkor változik a klíma, és változik a nép hangulata is - mondja az onnan érkezett verbita szerzetes pap, Joaquín Quintana.
Az előkészületek kezdete tulajdonképpen a Szeplőtelen Fogantatás ünnepe, december 8-a, ekkor kezdik el a gyerekek díszíteni a karácsonyfát. A reggeli és az esti imát a folyamatosan díszített fa köré gyűlve együtt mondják el. A fa formája a köztudatban a betlehemi istállót szimbolizálja. Mária figurája - akár kép, akár szobrocska formájában - már ott van az adventi időszakban a fa alatt. Végül, mire a család hazatér az éjféli miséről, már ott van a Kisjézus is a fa alatt. Az ország más területein, például északon a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén felállított karácsonyfa arra emlékeztet, hogy a család most indul Betlehem felé, és az adventet úgy élik meg, mint egy zarándokutat.
A családok vagy az egész közösség az éjféli mise után sokszor hajnalig együtt marad - ez tulajdonképpen a szentmise folytatása, az agapé. Az ünnepi vacsorát legtöbbször kint a szabadban költik el, hiszen hőség van. Beszélgetnek, zenélnek, táncolnak. Egy-egy kisebb faluban az is előfordul, hogy utcabált hirdetnek meg.
Mexikó
Egy hagyományos mexikói betlehem
Az első misszionáriusok 1522-ben érkeztek Nueva Espańába, Új-Spanyolországba - kezdi beszámolóját Zabos Róbert, Mexikóban tanuló verbita szerzetes. - Kevesebb mint tíz év alatt az indián lakosság megértette Krisztus üzenetét, és saját szimbólum-rendszerébe helyezte azt.
1531. december 12-én egy indián fiúnak megjelent egy Szűz, aki összekulcsolta a kezét, barna volt a bőre, és övet viselt.
Nekünk, keresztényeknek az összetett kéz az Isten felé fordulást, az imát jelképezi; az ősi azték vallásban a lelki egyensúlyt jelentette. A barna bőrszínből talán a szolidaritásra következtethetünk; az indiánok számára egyértelmű volt, hogy "minden ember anyja" jelent meg, aki annyira azonosult velük, hogy még bőrszínében sem különbözik tőlük. Az is világos volt számukra, hogy az övet viselő nő életet fog adni egy gyermeknek, hogy ő a Megváltó édesanyja.
A kérdés, hogy a Guadalupei Szűz képében vajon Szűz Mária vagy Tenontzin földanya jelent-e meg, csak számunkra, európaiak számára létezik, akik nem ismerjük jól ennek a kultúrának a nyelvét. Egy mexikói indián előtt teljesen világos, hogy ugyanarról a személyről van szó: Mária, aki elhozta számunkra az Üdvözítőt, ugyanaz a személy, mint aki jóságosan tekint a föld minden teremtményére Guadalupe völgyéből - majdnem ötszáz éve.
December 5-től kezdve tízmillió mexikói kel zarándokútra a Guadalupei Szűzhöz - ekkor kezdődik meg a karácsonyra való készülődés. Tarisznyával a vállukon egyesek több száz kilométert gyalogolnak, hogy december 12-én éjfélkor a Mańanitast, a híres ünnepi köszöntőéneket énekelhessék minden ember Anyjának Tepeyac hegyének lábánál, Guadalupe völgyében.
Mexikóban hatvankét különböző indián törzset tartanak számon. Mindegyik saját szimbólumaival és hagyományaival várja, hogy Krisztus ismét eljöjjön hozzájuk. A náhuatl törzs Veracruz hegyei között él, Orizaba városkától körülbelül kétórányira, egy magas vulkán oldalában. December 16-ig már mindenki visszaérkezik a zarándoklatból, így megkezdődhet a karácsonyi készülődés. Minden este az egész falu - körülbelül harmincöt család - összegyűlik a templomban, amelynek ajtaja kelet felé néz, így a nyugvó nap a szentély felől még besüt a templomba. Az egész falu csendben ül, és várakozik. "Amikor a napkorong vérvörösre festi a templom falait", a közösség vezetője feláll, köszönt mindenkit, és megkéri a kórust, hogy énekeljék el a Józsefet és Máriát váró éneket. Ezzel is arra biztatják őket, hogy ne fáradjanak el a szállás keresésében, ők mindannyian elkísérik a szent párt, amíg meg nem találják azt. Innen ezeknek a napoknak a neve: posadas, vagyis szállások. A közösség egyik tekintélyének felesége megkezdi a rózsafüzért, és mindenki útra kel, hogy közösen szállást keressenek a Szent Család számára. A körmenet élén két fiatal viszi Mária és József szobrát. Mindennap más-más ház látja vendégül a zarándokokat. Amikor megérkeznek ahhoz a házhoz, mely aznap befogadja a szálláskeresőket, az egész közösséget vendégül látják. József és Mária pedig a vendéglátóknál marad másnapig. December 24-én aztán a szobrok bekerülnek a felállított betlehembe, a templomból kihozott Kisjézus-szobor mellé.
</BASEFONT>
<!-- / message --><!-- sig -->
Hasonló témák
