Advent és Karácsony

​

​

Azt minden gyerek nagyon jól tudja, hogy a kisbabákat a gólya hozza, de azt már kevesebben tudják, hogy ez a feladat, milyen nehéz és komoly. Nem minden gólya alkalmas rá, hogy kisbabákat szállíthasson. A gólyáknak külön iskolát kell elvégezniük ahhoz, hogy ilyen komoly feladatot bízzanak rájuk.
Gólyarobi piciny fióka kora óta arra vágyott, hogy elvégezhesse ezt az iskolát, és kisbabákat vihessen az embereknek. Ezért aztán, mielőtt még beíratták volna szülei ebbe az iskolába, ő máris kívülről tudta, hogy honnan hozzák a gólyák a csecsemőket, hogy hogyan kell egy babát óvatosan a csőrében vinni, és azt is, hogy hogyan kell a házak kéményén vigyázva leereszteni. Ezt a sok mindent pedig onnan tudta, hogy alaposan megfigyelte munka közben szüleit és nagyszüleit, mert az ő családjában minden felnőtt gólyának ez volt a foglalkozása.
Gólyarobi nagyszülei még azt is megengedték unokájuknak, hogy néha elkísérje őket egy-egy ilyen útra.
Így történhetett meg a következő eset is:
Egy szép nyári napon, Gólyarobi nagypapájának el kellett vinnie egy kisbabát egy fiatal házaspárhoz, akiknek addig még nem volt gyermekük. Mint már máskor is néhányszor, a nagypapa most is megengedte unokájának, hogy elkísérje őt ezen az úton.
A kisgólya végig nagyapja mellett repült és a babát csodálta, folyton neki kelepelt. Így aztán nem vette észre a gonosz orvvadászt sem, aki őket figyelte a földről, és rájuk szegezte a puskáját. Egyszer csak, egy irtózatosan nagy dörrenést hallott, és észrevette, hogy nagyapjának vérzik a szárnya, elvesztette egyensúlyát és zuhan a föld felé. Gólyarobi nagypapáját eltalálta az orvvadász lövése, és majdnem lezuhant a kisbabával együtt. Szerencsére azért az utolsó pillanatban, néhány méterre a talajtól, még összeszedte minden erejét, és sikerült zuhanás helyett ügyesen leereszkednie a földre. Óvatosan letette csőréből a gyermeket, és leült, mert a nagy vérveszteségtől teljesen elszédült.
Amint felfogta Gólyarobi a történteket; nagyapja mellé ereszkedett, és aggódva kérdezte, hogy mit segíthet.
Az öreg gólya megnyugtatta unokáját, hogy nem túl komoly a sérülése, de azt is bevallotta, hogy egy darabig biztosan nem tud majd repülni, és elképzelése sincs, hogy mi lesz most a kisbabával, mert gyalog bizony, nagyon későn érne oda vele.
A kisgólyának az az ötlete támadt, hogy majd ő elviszi a csecsemőt a szüleihez, hiszen már nincsenek nagyon messze a céltól, és olyan sokszor látta már, hogy hogyan is kell ezt csinálni.
Az öreg gólya először nem akart beleegyezni, hiszen Gólyarobi kicsi még, és az iskolát sem végezte el, de aztán hamarosan rájött, hogy nincs más választásuk, beletörődött hát a dologba.
Viszont mielőtt Gólyarobi nekiindulhatott volna, még alaposan kioktatta minden mozdulatról. A kisgólya legalább háromszor felmondta a leckét, aztán nagyapja aggódó tekintetétől kísérve, óvatosan csőrébe fogta a kisbabát, és elindult vele a türelmetlenül várakozó ifjú szülők felé, ahova rövid idő elteltével, szerencsésen meg is érkezett, ügyesen leengedte a csecsemőt a kéményen, és boldogan indult hazafelé.
Útközben leereszkedett nagyapjához, elmesélte neki, hogy minden a legnagyobb rendben zajlott, és úgy döntött, hogy nem repül gyorsan haza, hanem inkább nagyapjával gyalogol.
Az öreg megdicsérte unokáját, aztán elkezdte nógatni, hogy repüljön, siessen haza, mert így gyalogosan későn érkeznek meg, és az egész gólyacsalád rettenetesen aggódik majd.
Gólyarobi viszont hajthatatlan volt, nem akart repülni. Csak egy félórás huzavona után vallotta be, hogy olyan nagyon-nagyon nehéz volt neki a kisbaba, hogy teljesen kimerült, elzsibbadtak a szárnyai, és még egy métert sem tudna tovább repülni. Túl gyenge volt ő még egy ekkora teherhez.
Ezért aztán mindketten gyalog tették meg a hátralevő utat hazáig, ahol valóban nagyon aggódott már értük a család.
A nagypapa kórházba került, egy-két hét alatt meggyógyult a szárnya, és újra tudott repülni. Gólyarobit pedig, kitüntették ügyességéért, és bátorságáért.
A kisgólya később sikeresen elvégezte az iskolát, miközben szárnyai is megerősödtek, és azóta is lelkesen szállítja a kisbabákat az emberek otthonába.
Lehet, hogy téged is éppen ő hozott…



​

Pataki Edit: Szép ünnepünk
Fehér lepel a tájon,
beköszönt a karácsony,
a szeretet ünnepe.
Énekszó is köszöntse!
A család már összejött.
Körbevettük a fenyőt…
Békés, boldog karácsonyt
s szép új évet kívánok!


​

Egyszer réges-régen, egy világvégi kicsiny faluban hatalmas esőzésekkel köszöntött be a tavasz. A jég is olvadásnak indult, így aztán hamarosan akkorára duzzadt a víz a falucska folyójában, hagy az átszakította a gátakat és elöntötte a települést. Hatalmas árvíz pusztított, a falu minden háza összedőlt. S az emberek tehetetlenségükben csak sírni tudtak.
Elképzelhetitek hát, hogy ebben a szomorú időben nem volt jó soruk a vicceknek. Nem volt akkor kedve senkinek sem tréfálkozni, bolondozni, el is felejtették a falubeliek hamarosan az összes viccet, folyton csak siránkoztak, panaszkodtak, és sohasem nevettek.
Bohóka Frici nagyon népszerű vicc volt az árvíz előtt, még az is nevetett rajta, aki már vagy tizedszer hallotta. Szerették nagyon, és gyakran elmesélték egymásnak. Hanem az árvíz őt is kitörölte az emberek fejéből.
A kis vicc, akárcsak a többiek, egy ideig csendesen tűrte ezt az állapotot, de amikor már vagy egy hónap is eltelt azóta, hogy utoljára eszébe jutott valakinek a falubeliek közül, nagyon elkeseredett és komolyan elkezdte törni a fejét azon, hogy mit tehetne a kialakult szerencsétlen helyzet ellen. Persze a falu lakóit is nagyon sajnálta, és arra gondolt, hogy ha azok újra vicceket mesélnének egymásnak, akkor talán felvidulnának egy kicsit, s bánatukat feledve, vidámabban, könnyebben tudnák újraépíteni házaikat.
Sokáig töprengett ezeken a dolgokon Frici, és töprengése nem maradt hiábavaló, mert végül rájött a megoldásra, és azt rögtön el is mondta a társainak, akik Bohóka pajtás ötletén kapva-kaptak, és a tettek mezejére léptek.
Másnap reggel a falu minden lakója mosolyogva, vidáman ébredt, ugyanis éjszaka mindegyikük egy-egy viccet álmodott. Mert Frici azt eszelte ki, hogy minden falubeli álmába lopja be magát egy vicc, hogy így térjen vissza a jókedv az emberek életébe.
Bohóka Frici ötlete pedig remekül bevált. Nemcsak az álom szerzett derűs perceket az embereknek, hanem az egész napjuk vidáman telt, mert álmukat minden ismerősüknek elmesélték, felelevenítve ezzel minden rég elfeledettnek hitt tréfát.
A viccek, a nagy sikeren felbuzdulva, rögtön megállapodtak abban, hogy ezentúl bármikor is keseredik el a falu valamelyik lakója, ugyanígy fogják felvidítani; az éjszakai álmába belopakodva.
Ki is költözött innen a bánat, nem volt több sírás, panaszkodás. Az emberek vidáman, jókedvűen építették újra a falut és harsány nevetések közepette mesélték egymásnak a jobbnál jobb vicceket.


​

​