Aki a kutyát szereti...

Szia Jászladány!

A komondor is elég önfejű, következetes és határozott gazdát igényel (főleg a termete miatt), de ez megint csak számos kutyára igaz. Hiszen németjuhászból is láttam olyat, ami elég félelmetes volt és nem volt túl meggyőző, ahogy a gazdájának szót fogadott.
Ismerőseim között is nem egy mesélte, hogy rendre utasítja a másikat ha pl. helyette megy intézkedni a kerítéshez.
A kajánál szintén vigyázni kell. Ami a mi Borcsánkra jellemző, hogy nagyon tud őrizni és egyelőre még nem mindig tudom követni az észjárását. Van olyan, hogy az elől hagyott cipőt, táskát, ruhát őrzi. Mi a párommal elmehetünk a holmi mellett, de hirtelen odaugrik vagy csak odakapja a fejét jelezvén, hogy most őrző üzemmódban van. Idegennel még nem teszteltük ezt a tulajdonságát, de pl. Ferkót valószínűleg tegnap ezét utasította rendre, mert szerinte a cipőmhöz túl közel ment.
Borcsa nem igazán domináns és nincs nagy önbizalma, ami onnan látható, hogy házon kívül inkább elkerül minden konfliktust állatokkal, emberekkel, sőt néha behúzott farokkal próbál elsomfordálni, de okozott már meglepetést.
Mikor Ferkóért voltunk, Borcsa akkor is velünk volt. A tulaj azt mondta, hogy nyugodtan álljunk be kocsival az udvarra. Borcsi a hátsó ülése feküdt (ülés lehajtva) és mivel egyterű, természetesen a csomagtartó kinyitása is Borcsa hozzáférésével párosult. Az udvaron 2 nagy kutya és a 2 csöppség volt. Amikor benyúltam a csomagtartóba, hogy Ferkónak elővegyem az odakészített nyakörvet, Ferkó anyja bedugta a fejét a kocsiba. Borcsa abban a pillanatban felemelkedett és fenyegetően egy mélyet és hosszan morrantott. Egy picit megijedtem, hogy esetleg kiugrik a kocsiból és harc lesz, de eszembe jutott, hogy Borcsa be van kötve, így nem tudott volna kijönni, de ilyen fenyegető mély morgást még nem hallottam tőle, ami másik kutyának szólt volna.
Egyébként köztük is sokféle tulajdonságú van, csak ugye az emberek büszkeségből, vagy egyéb okból nem szeretik bevallani, hogy bizony vannak gyenge pontjai a kutyájuknak, azaz nem tökéletesek. Pedig miért pont a kutyák lennének tökéletesek, amikor mi magunk sem vagyunk azok?

Az biztos, hogy a jó komondor nem marcangolja szét a betolakodót, csak ártalmatlanná teszi.
Ha érdekel a sztori, szívesen elmesélem, ami Borcsa-1 -gyel esett meg és amiért végül is kikötöttem a komondor mellett, de most megyek Borcsának fület pucolni és szőrt tépni a füléből, amit nem nagyon szeret, de ez van.

Ferkó készségfejlesztő játéka

A felvétel a fényképezőgéppel történt nem túl nagy világítás mellet, így egy kicsit sötétre sikeredett, de remélem a lényeg így is átjön. Ma jó idő volt és próbáltam az udvaron a hancúrozást és a birkózást is felvenni, de az sokkal nehezebb, mivel mire kézbe veszem a fényképezőgépet, addigra vagy abbahagyják, vagy a lábam alatt folytatják a játékot.

Fecó62 írta:

Egyébként köztük is sokféle tulajdonságú van, csak ugye az emberek büszkeségből, vagy egyéb okból nem szeretik bevallani, hogy bizony vannak gyenge pontjai a kutyájuknak, azaz nem tökéletesek. Pedig miért pont a kutyák lennének tökéletesek, amikor mi magunk sem vagyunk azok?

Kattints a kibontásához...

Persze, így van, egy fajtán belül is nagy különbségek vannak!

Hát igen, aki már annyi kutyával találkozott, mint én is, aligha hisz a "tökéletes kutya" nimbuszában. Szerintem olyan nincs.
De tudod hogy van, ha az ember szeret valakit, nem csak elnézi a hibáit, de még azokat is szereti.

Volt olyan kutyánk, akit nemes egyszerűséggel "Pusztító utálatosság"-nak becéztünk, miután szó szerint darabokra szedte a lakást és a bútorokat. Amúgy egy édes, játékos kopó volt, és Csülök volt a becsületes neve (a vasutasok hívták így, mert a pályaudvaron kóborolt, onnan fogadtuk be.) Aztán egy kertes házba adtuk, egy másik kutya mellé, jó helyre, és ott már nem csinált semmi kárt.

Várom a történetet, mi esett meg Borcsa1-gyel.

Én Cesar Millan néhány megállapításával egyetértek, de a módszereit a hétköznapi életben nem tartom reálisan kivitelezhetőnek, némelyikkel nem is értek egyet. Nem véletlenül mondják a sorozat végén, hogy senki ne próbálkozzon ezekkel.

A másik sorozat, Victoria Stilwell (ha jól emlékszem a nevére) sorozata, A póráz két végén szerintem lényegesen hasznosabb egy mezei kutyás számára. Azok többnyire bárki által megvalósítható kutyanevelési módszerek, amik többnyire működnek is.

Cesar Millan energia-közvetítési módszerei nekem eléggé elvontak. Én azt tapasztalom, hogy a kutyának és gazdának egymásra kell találnia. Olyan ez, mint egy szerelem. És akkor létrejön egy szoros lelki kapcsolat a kutya és az ember között. Ilyenkor pedig nincs harc a falkavezérségért, sem azért, hogy ki kit sétáltat, mert ezeket ez a bensőséges kapcsolat már mindkét fél számára magában foglalja.

Számomra legjobb példa erre az ír szetterem és nagyapám kapcsolata. A kis szettert, Dorkát, én kaptam gyerekkoromban, ő volt az első kutyám, de ő a nagypapámat választotta. Nagypapám nem közvetített a kutya felé semmiféle energiát. Egyszerűen csak kialakult köztük egy olyan lelki összeolvadás, ami miatt a kutya számára nem létezett más, csak nagyapám. Pedig még csak nem is nagyapám etette.

Mi, gyerekek is sétáltattuk Dorkát, játszottunk vele, és ő nekünk is szót fogadott, de amint meghallotta nagyapám füttyjelét, kilőtte magát, és se látott se hallott, úgy rohant nagyapámhoz. Olyan rajongással nézett nagyapámra, ahogy senki másra.
Pedig nagyapám nem fegyelmezte, nem is nevelte vagy ilyesmi. De a kutya csüggött minden szaván, minden mozdulatán, és a gondolatát is kitalálta nagyapámnak. Már a homloka ráncolásából látta, jó kedve van-e vagy se, vagy ha ma nem lesz séta, és akkor visszakullogott a házába. Egy lélek voltak ketten.

Negyven év távlatából is előttem van, ahogy nagyapám leült a kis sámlira, a kutya ilyenkor rögtön odaballagott hozzá, és nagyapám azt mondta neki: "Szeressél mán, Dorka!"
És a kutya szorosan odabújt hozzá, ölébe mászott, odadörzsölte a hozzá a fejét, szinte átölelte nagyapámat.

Irigyeltem ezt a kapcsolatot a kutyával nagyapámtól. Azt hiszem ehhez egy ilyen egyéniség is kell (nagyapámat az emberek is szerették), és hozzá egy ilyen kutya.
Nem hiszem, hogy ilyen kapcsolatot egy állattal bármilyen energiasugárzással el lehet érni.

Sziasztok!

Nekem is van egy Tappancs névre hallgató rajzos gyönyörű szép német juhász kan kutyám aki lassan betölti a 10. évét. Ennél szeretetre méltóbb kutya nem kell. Az igaz, hogy öntörvényű, csalafinta, és eszes. Ha tudja, hogy rosszfát tett a tűzre akkor sunyin kerülővel közelít meg. Két és fél hónapja vettünk mellé egy pumi kiskutyát akinek a neve Csillag lett. Most 4 hónapos a kis zsivány és Tappancsot folyamatosan ingereli. Olykor beleharap Tappancsba és utána visít mert kap Tappancstól vissza harapást. Ha velük akarok játszani Tappancs igyekszik megvédeni a Csillagtól.
Mindannyian szeretjük a kutyákat. Én úgy tartom, hogy kutya nélkül lehet élni de amit ők nekünk nyújtanak megfizethetetlen.

Fénnyel teli áldott szép napot kívánok.:Kati

Szia Kati!

Képet nem tudnál feltölteni arról a "rajzos gyönyörű szép német juhász kan kutyám " -ról ? És a Csillag nevű kis zsiványról?
A pumi tudatos választás volt? miért éppen a pumi mellett döntöttetek? A méret, a temperamentum vagy egyéb tulajdonságok voltak az okok?
A német juhász (bár a nevében benne van a juhász szó) úgy tudom, hogy munkakutya, míg a pumi terelő pásztorkutya már ösztönös tulajdonságokkal? Nem ismerem a pumit, de úgy tudom, hogy egy kategória a puli, pumi, mudi, - mind terelő pásztorkutyák, akik egyben igen csahosak és jó jelzőkutyák is. Egy kis örökmozgók. A komondorosok között páran a komondor mellett pulit is tartanak, mert a puli a jelzőkutya a komondor pedig megy és intézkedik.

Fáni - Ferkó - Borcsa

Szia Jászladány!

A válasz is érkezni fog, de előbb még vér rám egy kis itthoni munka és egy kis Ferkó nevelés, Borcsa sétáltatás és alvásilag is lenne mit bepótolnom. Addig is két kis videó a Ferkó - Fáni párosról.
https://www.youtube.com/watch?v=4bMCUfyHqYE&feature=plcp

Fáni a 11 éves öreg tacskónk, aki igen házsártos és magának való lett. Borcsával nem is jönnek ki. A gondok akkor lettek igazán komolyak, amikor Borcsa is ivarérett lett. Csak séták alkalmával lehet őket összeengedni, itthon nem mert csak harc lenne belőle és annak a kis öreg tacskónk inná meg a levét. (A múltkor is egy kis rendreutasítást követően - ami nem verekedést jelent, hanem csak egy odacsípést - négy helyen kellett összevarrni a Fánika vékony bőrét.

Itt pedig Ferkó és Borcsa játéka látható.
https://www.youtube.com/watch?v=z9TyeKQL658&feature=plcp

Fecó62 írta:

Szia Kati!

Képet nem tudnál feltölteni arról a "rajzos gyönyörű szép német juhász kan kutyám " -ról ? És a Csillag nevű kis zsiványról?
A pumi tudatos választás volt? miért éppen a pumi mellett döntöttetek? A méret, a temperamentum vagy egyéb tulajdonságok voltak az okok?
A német juhász (bár a nevében benne van a juhász szó) úgy tudom, hogy munkakutya, míg a pumi terelő pásztorkutya már ösztönös tulajdonságokkal? Nem ismerem a pumit, de úgy tudom, hogy egy kategória a puli, pumi, mudi, - mind terelő pásztorkutyák, akik egyben igen csahosak és jó jelzőkutyák is. Egy kis örökmozgók. A komondorosok között páran a komondor mellett pulit is tartanak, mert a puli a jelzőkutya a komondor pedig megy és intézkedik.

Kattints a kibontásához...

Szia Fecó!

Meg fogom oldani a héten új képeket fogok készíteni és teszek föl belőlük!
Igen a pumi tudatos választás volt. Ugyanis kerestünk olyan kutyát ami nem túl nagy testű, éber, és hamis is a hívatlan betolakodóval. Egy távoli ismerősünkkel beszélgettünk miközben a kutyákra terelődött a szó és elmondta, hogy milyen megbízható jó kutya a pumi. Az Ő lakatlan házukat semmi nem őrizhetné jobban. Mi ekkor hallottunk először a pumi fajtáról. Most kerestem rá a mudi fajtára hát ezek is gyönyörűek.
Kuvasz kutyánk volt nagytestűben még, de Ő sem volt hamis, csak ha étel volt a közelében. Amikor már szinte nem is látott ételt akartam fölvenni a földről Ő bizony odakapott a kezemhez finoman figyelmeztetett, hogy majd Ő megtalálja. Amikor gennyes volt a lába és kezeltem akkor Ő már nyújtotta is nem ellenkezett. A kötözést nem szedte le. Ő 17 évig volt velünk.
Komondort a közelünkben senki nem tart. De elképzelhető, hogy a német-juhász után bevállalunk egyet de csak abban az esetben ha gyermekbarát és viszont a betörőt elriasztja. Itt a porta elég nagy ahhoz, hogy kimozoghassák magukat. Kész kutya paradicsom.

Fénnyel teli áldott szép napot kívánok.:Kati

Szia Kati!

Csillagot nevelitek, tanítgatjátok vagy ezt meghagyjátok Tappancsnak?

Nekünk Borcsa az első fajtatiszta komondorunk. Előtte egy kuvasz-komondor keverékünk volt meg bernáthegyink.
Borcsa-1 -ről rövidesen írok, megígértem Jászladánynak.
Ha gondolod, akkor adok e-mail címet olyan komondoros fórumosét, ahol 3 gyerek mellett van komondor, vagy olyat, akiknél komondor és gyerek is van, vagy csak már a sokadik komondoruk van és mesélni tudnak erről a fajtáról.
(Na ez egy kissé idétlen mondatnak sikeredet )

Azt azért tudni kell, hogy a komondor másfél-két éves korára lesz igazán felnőt. Addig egy nagy játékos gyerek.
Amit az ismerősöknél látok és én magam is tapasztalom, egy határozott következetes gazdát igényel. Ha lazán veszi az ember, hamar a fejére nő és akkor nehezebb vele, mint egy kistestűvel. de ezt gondolom Te is tudod és megtapasztaltad már. Pl a páromnak is szót fogad, de amíg én egyszer szólók, vagy csak csettintek egyet, őneki van hogy 3-4x is kell szólnia. Fánikával viszont jól el van, ő hamarabb szót fogad neki, mint Borcsa.

Szia Jászladány!

Először is MINDEN ELISMERÉSEM A TIED, HOGY MENTETT KUTYÁKAT NEVELSZ ! Biztos sok türelem és kitartás kell hozzá, mert azok a kutyák, akik már egyszer megjárták a menhelyet, biztos, hogy lelki traumán estek át.

A komondorom története, amit megígértem:

Mint már írtam, bernáthegyivel kezdtük, az volt a párom kedvenc kutyája. Gyakorlatilag egy kis bernáthegyi kölyköt kapott eljegyzési gyűrű helyett. Azután öreg napjaira lett mellé még egy, hogy be tudja tanítani.
Egyszer munkából hazajövet (ekkor már csak a második bernáthegyink volt), a párom egy fehér kis gombolyaggal fogadott, aminek piros rántottleveses volt a szája. Pár utcával arrébb születtek kuvasz-komondor keverékek, akik inkább a komondorra hasonlítottak és gazdát kerestek nekik. Így került hozzánk Borcsa-1. Karakán harcias kis kutya volt ellentétben a bernáthegyik jámborságával. Kicsit küzdöttünk egymással, mert határozott egy jellem volt. már kicsinek is morgott, ha a tányérja felé nyúltunk. Erről később leszoktattuk. Annyira összeszoktunk, hogy ha mellette voltam, akkor bármit lehetett vele csinálni, injekciót beadni, bundát nyírni (még ha ezt nem is szerette).
Nagyon hűséges volt és csak úgy sugárzott a szeretet a szeméből.

Sztori, ami egy örök emlék.
Borcsa-1 nem volt nevelve-tanítva. Még sétálni sem jártunk el akkoriban, mondván eleget mozognak az udvaron a bernáthegyivel (Dórikával). Akkoriban még nem volt végig kerítésünk, csak ott, ahol a kutyákat tartottuk. Odavoltunk dolgozni, amikor jött a telefon, hogy Borcsa kiszökött és a szomszédok nem tudnak hazamenni. (Nyeles telken állt a házuk, a mi kerítésünk mellett volt a feljáratuk a házukhoz.) Nem ment el, csak a telek határa menté körbe járt és senkit sem engedett a telekhatár mellet elmenni. Nem ment neki, csak morgott és ugatott. Próbálták csirkecombbal elcsalni. Elvette a csirkecombot, megette és továbbra sem engedett senkit a telek közelébe. Csak nagy nehezen és egy kis kerülővel tudtak csak haza menni.

Éppen nyaralni voltunk és a szüleim vigyáztak a kutyákra, amikor jött a telefon, hogy este még semmi baja nem volt, reggelre meg a kapunál volt eltávozva az örök kutyamezőkre. Nemsokára rá Dórika is meghalt és utána hosszú szünet jött. Azóta Borcsa az első kutyánk.

Azt még el akartam mondani a múltkori üziben, hogy amikor a bernáthegyik vedlettek, akkor minden tele volt szőrrel.
A komondornak alig hullik a szőre. Gyakorlatilag az elhalt szőrszálak összeállnak és nemezesednek, amit időnként gondozni kell. Ez azt jelenti, hogy az összeállt bundát csikokra tépjük. Így alakul ki a jellegzetes szalagos vagy zsinóros bunda. A füléből rendszeresen ki kell tépni a szőrt, mert összeáll, bezsírosodik és fülgyulladást kap. A bunda kölyökkorban fehér és olyan mint a bobtailé. Kb. 1 éves kora után kezd el összeállni és akkor kell elkezdeni a tépését. Lehet fürdetni is, de nehezen szárad. A felnőt bunda már szürkés színű de öntisztuló.
A kocsiban nem mondom, hogy nem lehet találni kutyaszőrt, vagy a ruhánkon, de közel sem annyit, mint más bundás kutyák esetében. Viszont ha kint sáros idő van, akkor nem lehet lábat mosni a bunda miatt, így amikor kiszárad a bunda, rengeteg homok pereg ki belőle, amit nem győzünk felseperni utána. Na de csak ennyi baj legyen

Köszönöm a történeteket, a kutyás sztorik nekem mindig érdekesek.
Kedves vagy, de a kutyamentés az én esetemben inkább valamiféle átok, mint érdem, mert egyszerűen nem tudom sorsára hagyni, ha egy gazdátlan, bajban lévő kutyát látok, és már az ésszerűség határán túl is befogadom. Szerencsére most egy kertvárosban lakunk, itt általában csak önsétáltató kutyusokkal lehet találkozni, de mint a példa mutatja, nekem mégis sikerült begyűjteni segítségre szorulót. A német-juhászomat a gyerekeim iskolájánál találtam, onnan pedig muszáj hazahozni, ha kutya bemegy a suliba, mert máskülönben ráhívják a sintért. Úgyhogy gyorsan kértem a gondnoktól egy madzagot, és hazahoztam. Na aztán itt ragadt, pedig előző évben elajándékoztam egy lelencet. Nem akartam két kutyát, de most már mindegy.

Fáni történetéhez annyit, hogy nekünk is volt egyszer egy talált tacskónk, és valami elképesztően okos kutya volt, talán a legintelligensebb mind közt, de lehetetlen volt együtt tartani a többi kutyával. Füstinek hívták. Még a séták alkalmával se lehetett összeengedni a másik kutyánkkal, mert pórázon is összeverekedtek az úttest közepén. Ezért kénytelen voltam másik otthont találni neki, ahol ő volt az egyetlen kutya a családban, és bár jó helyre került, nagyon sajnáltam odaadni, mert ritka okos volt.

A szőrhullással kapcsolatban hasonló a tapasztalatom, a hosszú szőrű kutyáktól, pl. a skót juhászoktól sokkal kevesebb szőr volt a lakásban, mint pl. a német juhásztól, vagy a hasonló szőrhosszúságú kutyáktól. A skót szőrében benne maradt a kihulló aljszőr, és séta alkalmával szépen ki lehetett fésülni. A rövidebb szőrűeknél pedig bokáig jártunk a szőrben.

Egyébként nekem van kutyafajta vágyam (amit a befogadott kutyák mindig megfúrnak), de megfogadtam, hogy nem halok meg anélkül, hogy ne legyen egyszer egy orosz agaram. Egyszerűen imádom azt a tapír fejét, meg a nyakiglábságát!
Egyszer felhívtam egy orosz agár tenyésztőt, egy idős nénivel beszéltem, megkérdeztem, hogy amúgy az orosz agár őrzi-e a házat (mert tudtam, hogy ez nem épp a fajta sajátja). A néni nem is nagyon értette miről beszélek, úgyhogy pontosítottam, hogy hát ugatnak-e, ha jön valaki, őrjöngenek-e a kerítésnél, meg ilyesmi. Mire a néni meglepetten felelte: "Á, olyat ezek nem csinálnak!" :razz:
Én azért mégis szeretnék egy orosz agarat. De hogy mikor lesz nálunk üresedés...

Termálvízben gyógyulnak az ebek


Veresegyház — Termálvízben tempózva gyógyulnak az ebek Várhelyi Dóránál (32) és Ringhofer Nikolettnél (23).

​

A veresegyházi gazdik az ország első kutyauszodáját és hidroterápiás központját hozták létre. Az egész egy balesettel indult, amit Dóra kutyája szenvedett el.

Nikolett (balra) és Dóra a spánieleket is edzi munkára

— Amie kutyusom csak egyéves volt, amikor elszakadt a hátulsó lábában a keresztező szalag. Bár átesett egy műtéten, az orvosok szinte biztosra vették: a másik szalag is hasonló sorsra jut – mesélte a Blikknek Dóra, aki az újabb beavatkozást mindenképp szerette volna elkerülni. Az ilyen jellegű sérülések leghatékonyabb rehabilitációja pedig az úsztatás.
– Az angol és amerikai fórumokon a gazdik hosszasan áradoztak a jótékony hatásairól, így a veresegyházi tóhoz hordtam a kutyámat minden hajnalban, de ez hivatalosan tilos.

Dóra Zizit sportoltatja a termálmedencében

Nikolettel összefogva ezért Dóráék házának alagsorában építették meg az uszodát.

​

De jó!
Nem is tudtam, hogy már nálunk is van kutyagyógyúszás!

Szia Jászladány!

Megnéztem, hogy mit ír a Wikipédia az orosz agárról. Nem akarok udvariatlan lenni, de akkor rövidesen bővíteni kellene a falkát, amíg fiatal vagy és bírod az agárral együtt futást-mozgást, mivel úgy tudom, hogy az agarak az egyik legtöbb mozgást igénylő fajták (akár csak a vizslák, de még annál is többet)
Idézet a Wikipédiából:
"A legnagyobb s talán a legszebb agárfajta. Hazai viszonyok között tartását csak azoknak ajánljuk, akik eleget tudják járatni a hatalmas mozgásigényű állatot."

Azért jó tudni, hogy másnak is vannak kivételezett kutyfajtái. A Páromé a bernáthegyi és a tacskó. Fiatal koromban és az airedale terrierért voltam oda (bár sohase volt ilyenem), de azután megismertem a komondort és rabul ejtett.
Kívülről nézve mindig felteszem magamnak azt a kérdést, hogy vajon mi a fene tetszik egy hatalmas koszos szőrcsomón, amilyennek mások láthatják a komondort? Erre azt válaszolom magamnak, hogy igazából ezt nem lehet megválaszolni, mert mit mondana erre pl. a degu szerelmese, vagy azok, akik madarakat tartanak, vagy ékszerteknőst.

A múltkor kihoztam a könyvtárból egy könyvet, amely a világirodalom legszebb kutyatörténeteit vagy azokból egy-egy részletet tartalmazott. Nem tudtam végigolvasni, olyan szívfacsaró történetek voltak benne.

"a kutyamentés az én esetemben inkább valamiféle átok, mint érdem, mert egyszerűen nem tudom sorsára hagyni, ha egy gazdátlan, bajban lévő kutyát látok, és már az ésszerűség határán túl is befogadom." - akkor viszont nagyszerű és megértő családod lehet.

Eddig nem akadt olyan könyv a kezembe, ami kutyapszichológiával foglalkozott volna, kivéve JAN FENNELL KUTYAPSZICHOLÓGIA c. könyvét, ami nem igazán fogott meg. Ami Cesar módszerét illeti, sok dolgot más megvilágításban mutat be, amivel részben egyet tudok érteni és elgondolkodtat, de mindennel azért én sem értek egyet, vagy nem tartom kivitelezhetőnek a hétköznapi életben. Viszont nekem segített másképp látni a kutyanevelést.
Ezalatt nem a kutyakiképzést értem (ülj, feküdj stb), hanem mit miért tesz vagy nem tesz a kutya. A második magyarul megjelent könyvében (Cesar Millan: Hogyan neveljünk tökéletes kutyát.) pedig olyan dolgokra híja fel a figyelmet, amiről eddig máshol még nem olvastam és jó lett volna ha másfél évvel ezelőtt Borcsa nevelésekor tisztában lettem volna.
Így azt mondhatom utólag, hogy féltudással kissé türelmetlen és nem elég következetes voltam Borcsa nevelésében, ami most már nehezebben korrigálható, mint kölyökkorban.

Victoria Stilwell sorozatát, A póráz két végén is néztem annak idején a TV-ben. Igen ő másképpen közelítette meg a kutyanevelést.

A saját tapasztalatom eddig az, hogy ezek a sorozatok (mindkettőre értem) arra jók, hogy némi alapot adjanak arra, hogy miként neveljük helyes viselkedésre a kutyánkat. Borcsával sokáig nehezen ment a séta, mert vagy húzott állandóan és elől szeretett volna menni - ezalatt ne azt értsd, mint a Frakk c. mesében a Károly bácsi, repkedtem a kutya után - vagy megállt, nézelődött előre, hátra ment minden kis zajra megállt és odakapta a tekintetét és addig nem akart tovább jönni, míg a zaj forrása kellően el nem távolodott. Rengeteg dolgot kipróbálta, a jutifalatos csalogatástól kezdve a vonszolom magam utánig, míg végre azután a sokadik módszer kipróbálása után sikerült (el ne kiabáljam) megtalálni az összhangot. A másik ami még ezekről a TV-ben bemutatott módszerekről az eszembe jut, az a következő.
Én napi szinten vezetek (nem vagyok fuvaros, de sokszor megyek árúért, vagy szállítok ki). A párom szintén vezet, de nagyon ritkán. Hiába mondom neki, hogy mit kellene csinálni, sokszor ahhoz, hogy ő is jól csinálja, a számomra értelemszerű, rutinból menő dolgokat nem tudom neki átadni, mert adott pillanatban nem is jut eszembe, hogy amit csinálok, azt a rutin hozza és hogy ezt is el kellene mondanom, míg másoknak ez nem természetes. (ugye azért sikerült valamelyest érthetően leírnom azt amire gondoltam)

A másik, amivel nem értek egyet ezen sorozatokban bemutatottakkal, hogy a mindennapi élet azért másabb, mint az ott látottak. Ha csak a magam időbeosztását nézem, 1/2 7-kor elmegyek dolgozni és este 1/4 6 kor érek haza. Akármennyire felelősség kutyát tartani, de más kötelezettségei is vannak az embernek. Estére már én is fáradt vagyok, a ház körül is van mindig munka, nehéz időnként megtalálni az egyensúlyt. Nincs rendszeres napi séta, mert nem jut rá idő. Marad a hétvége, vagy a hétköznapi nyáron 2-3. Így télen nehezebb, mert mire hazaérek már nagyon sötét van és ilyenkor már nem tudunk kimenni az erdőbe, az utca meg kész életveszély mifelénk a száguldozó autósok miatt. Sokszor van emiatt lelkiismeret furdalásom, hogy nem tudok eléget foglalkozni a kutyákkal, mert nincs már időm és energiám rájuk annyi, amennyit megérdemelnének. Kárpótlásul maradnak a hétvégi nagy séták.
.
Ja és még egy megjegyzés Cesar-hoz, nincs minden embernek egy DADY-je és egy rehabilitációs kutyafalkája, hogy segítsen megoldani a problémát, de akkor hogyan? Viszont ötleteket, jó gondolatoka lehet találni mind a két sorozatban.

Szia Fecó!

Teljesen egyetértünk a két kutyanevelési sorozatot illetően. Én is úgy gondolom, hogy mindegyikben vannak hasznos és megfontolandó tanácsok, és segítenek a kutya szemszögéből látni és felfogni a dolgokat. Ez különösen hasznos kezdő kutyásoknak, de én is tudok hasznosítani belőle. Kezdőként én számos kutyanevelési könyvet elolvastam, akkoriban pl. a 400 tanács kutyakedvelőknek volt a sláger, hát abban is sok minden felhasználható volt, de sok dolgot ma már másképp csinálok. Kutyapszichológiai könyvet nem olvastam, arra már az élet tanított meg.

Kutyás történeteket én gyerekkoromban olvastam, ma már nekem sincs lelkem hozzá. Viszont gyerekkoromban biztos hozzásegítettek a kutyák iránti érzékenységhez, bár lehet, hogy ezzel születik is az ember, mivel már kezdettől csak játék kutyákkal játszottam sosem babáztam, vagy ilyesmi. És az első pillanattól kutyára vágytam.
Ami egyébként jó kutyás könyv és nem szomorú, az Capek: "Egy kis foxi élete" volt, a Dásenka, azt nagyon élveztem. De jó volt még Csehovtól a "Kastanka" is. Na meg a Lassie. De Szász Imre Basája pl. nagyon megviselt azokról a kuvaszokról. Ma már a kutyákról szóló filmeket se nézem meg. Még ha jó vége van, akkor is megvisel.

Én megértelek, nekem is nagyon tetszik a komondor, ha több tucat kutyát tarthatnék, biztos köztük lenne. Hát az orosz agár nálam régi szerelem, bár kezdetben a skót juhász volt számomra a non plusz ultra, de sajnos mára teljesen megváltoztatták azt a fajtát. Lekicsinyítették a marmagasságát, kis hegyes fejet csináltak neki, és egy kis spicc-szerű, szalmaboglya kutya lett belőle, ami alig különböztethető meg a sheltie-től. Az én skótjaim nagyok voltak, különösen a második, 65 centi marmagasság fölött, gyönyörű nagy erős kutya volt, légies, térölelő mozgással, nem tipegett, mint a mostaniak. Nagyon jó idegzetű volt mindkét skótom, remekül csibészeltek, házat őriztek, nem voltak félősek, nem ugattak feleslegesen. Ez a lekicsinyített változat félénk, ugatós és ideggyenge. Valójában nem használhatók semmire, csak szobadíszek.
Szóval miután a skót juhász, ahogyan én szerettem, gyakorlatilag eltűnt, maradt az orosz agár, ami nyomokban egy kicsit emlékeztet a skótjamra (azzal keverték a fajtát).
Persze, tudom, hogy a barzojt sokat kell futtatni, de akkorra már nagyok lesznek a gyerekek és ráérek agárversenyekre járni. Szigorúan csak kedvtelésből, a kutyák szórakozása érdekében. Legalábbis ilyen terveim vannak nyugdíjas koromra És az orosz agarat szobában kell tartani, mint a régi királyoknál, mert szeretik a meleget és az ember állandó közelségét. Szóval újra együtt aludhatnék a kutyáimmal.

A kutya húzásával kapcsolatban Te szép eredményt értél el, ha Borcsa már nem húz. Nekem az a tapasztalatom, hogy amelyik kutya húz, és nem szokik le erről felnőtt korára, az élete végéig húz, ha fejre állok akkor is. A Kopi nevű tündéri kopókeverékünk is húzott egész életében (inkább szabadon hagytuk jönni mellettünk, lehet, hogy ezt akarta elérni), na de amikor már lebénult szegény, és egy heveder segítségével sétáltattam, még akkor is húzott.
A mostani német-juhászom is húz, de már nem is érdekel.

A lelkifurdalásodat én is osztom, nekem is sokkal kevesebb időm jut a kutyáimra, mint kellene, és mint régen, amikor még nem volt gyerekem. Persze lehet, hogy el is kényelmesedtem a kertes ház miatt, mert azért itt elég nagy területe van a kutyáinknak a mozgásra. Mondjuk a keverékem az a séta során is csak álldogál és szagolgat, a német juhász meg így is lefutkossa a maga többszáz kilométerét naponta a kerítés mellett
De már kutyaiskolába járni meg ilyesmi, hát az csak álom, arra semmiképp se lenne időm, úgy mint egykor.

Hát a kutyák befogadásához még annyit, hogy a férjem azért a végére már kezdett idegsokkot kapni (bár ő is hozott haza kutyát!), de szerencsére mire kritikussá vált a helyzet, kiköltöztünk a belvárosból. A gyerekek meg egyáltalán nem bánják ezt a "dilimet", sőt attól félek, ők fogják folytatni. Ha mindenki hazahoz időnként egy kutyát menhelyet nyithatunk.
Reménykedem, hogy egyszer tényleg megérem, hogy a mi országunkban is csip legyen minden kutyában. Mert sok esetben nem kidobott kutyákról van szó. A talált kutyákat mindig hirdettük, újságban, plakátokon, interneten kerestük a gazdáját, de szinte lehetetlen megtalálni a gazdát. Aki meg elveszti a kutyáját, az meg nem találja. Áldatlan állapot.
Ezért nagyban megkönnyítené az ilyen kutyamentő eszelősök életét (mint én) ha lenne a csip a kutyákban. (Mindig megnézettem az állatorvossal, de egyikben sem volt).

Viszont ha a kutya nagyon rossz állapotban volt, lelkileg, testileg, akkor nem nagyon kutattam a gazda után. Olyan helyre úgyse adtam volna vissza. Inkább kerestem neki egy jó gazdát. Kopinak pl. lehet, hogy kinyomozhattuk volna a gazdáját, mert egy ismerősünk felismerte, de az ő elmondása és a kutya állapota alapján inkább eltitkoltuk, hogy nálunk van.
És ez a mostani német juhászom is nagyon lerobbant állapotban volt, csont és bőr volt, koszlott volt a szőre, a nyakán kikopva, biztos láncon tartották, mert semmi izom nem volt rajta. Hát nem kerestem a gazdáját. A fajtamentőknél érdeklődtem, nem lopták-e el valahonnan, vagy ilyesmi, de tré helyre nem adtam volna vissza.
Hát nem könnyű szenvedély ez.

De egy orosz agár, az még jöhet! Vagy egy nagytestű, régi típusú skót juhász, ha még létezik olyan valahol. Én már a másodikat is csak hosszas kutatás után találtam meg, Győrben. 95-ben halt meg, én azóta nem láttam olyan skócit.

Különbség a régi és újtípusú collie-k között

Hogy lásd, mi a különbség a régi és új típusú skót juhász között, illusztrációnak ideteszek két képet:

Ez a régi típus, amilyenek az enyémek voltak (állítólag már csak az amerikaiak tenyésztik):




És ez az új, amilyeneket manapság a kiállításokon látsz:



Bár a méreteket így nem igazán lehet érzékelni (kb. 15-20 centi a marmagasság különbség a régi javára), azt így is lehet látni, hogy az új típusú collie testarányai is mások, a teste szögletes, a lábai rövidebbek, a szőr már zavaróan sűrű és hosszú. A fej is jóval kisebb, más a formája és a szemforma is más. De a legnagyobb baj az idegrendszeri különbség, ami mindig probléma, ha lekicsinyítenek egy fajtát.

A két típus között most már azért vannak átmenetek, de az igazi nagyméretű régi típus teljesen eltűnt.

És találtam egy képet az enyémről, Sziezről, itt még majdnem kölyök volt (mindkét füle lebillent, csak itt a szél felfújja ):

Szia Jászladány!

A komondoros fórumon is azon vitatkoztak, hogy a sok eladásra tenyésztett kiállítási komondornak már lassan köze sincs az eredeti komondorhoz, sem küllemben, ami igen látványos, sem pedig tulajdonságaiban. Nehéz ebben igazságot tenni, mert az is igaz, hogy a körülmények sem olyanok, mint pár évtizeddel ezelőtt.

A "régi típus" valóban sokkal szebb, mint a feltupírozott kiállítási collie.

A város közepéből melyik irányba mozdultatok el (É. K. D. Ny)?

Napközben még számtalan gondolat volt a fejemben, hogy mit is fogok írni, de így este felé már csak az ágy hívogat. Na de ami késik, az nem múlik és holnap is lesz nap.

Addig is egy ismerősöm, aki nem tenyésztő, de nagyon szereti a komondorokat, képét rakom most fel.

Mit csinálok rosszul, hogy csak a kép címe jelenik meg a hozzászólásomban (belépés nélküli üzemmódban ) és a kép csak akkor, ha rákattintok?