Hírek Amerikai és kanadai önkéntesek jelentkeznek Zelenszkij „nemzetközi alakulatába”

Amerikai és kanadai önkéntesek jelentkeztek Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnapi nemzetközi felhívására, hogy a létrehozandó nemzetközi alakulatban az orosz katonai csapatok ellen harcoljanak Ukrajnában.

Az amerikai sajtó szerint a több ezer nemzetközi önkéntes között van több tucat amerikai és kanadai, köztük egy texasi programozó és egy brit-kolumbiai szakács is.

A washingtoni és az ottawai kormány döntése értelmében ezek az országok – az esetleges világháború elkerülése érdekében – nem küldenek katonai csapatokat Ukrajnába, de az amerikai és a kanadai önkéntesek arról nyilatkoztak, az ukránok kitartó ellenállása arra indította őket, hogy jelentkezzenek. Sokan közülük úgy gondolják, hogy végsősoron a demokratikus jogaik kerülhetnek veszélybe saját hazájukban, ha nem tesznek semmit Európa megvédése érdekében.

Zelenszkij vasárnap „Ukrajna területének védelmére létrehozott nemzetközi alakulat” megalakítására hívott fel, és néhány fiatal önkéntes egyenesen Ukrajnába utazott, hogy jelentkezzen – erősítette meg a brit Daily Mail is. Sokan az ukrán nagykövetségeken és konzulátusokon adták be a jelentkezésüket, mielőtt felmondtak a munkahelyükön vagy abbahagyták az egyetemi tanulmányaikat.

Az önkéntesek mozgósítása hétfőn is folytatódott, miközben az orosz tüzérség már Ukrajna második legnagyobb városát, Harkivot bombázta a háború ötödik napján. „Lelkiismeret-furdalásom lenne, ha nem mennék” – mondta a 26 éves Dax, az amerikai hadsereg 82. ejtőernyős elit hadosztályának veteránja, aki további leszerelt amerikai katonákkal együtt tervezett Ukrajnába utazni. Sok más önkénteshez hasonlóan az Alabama állambeli Dax sem volt hajlandó teljes nevét elárulni, miután a közösségi médiában élénk vita bontakozott ki arról, hogy biztonsági okok miatt jobb, ha titokban tartják személyazonosságukat és utazásuk útvonalát.

Bryson Woolsey kanadai szakács vasárnap mondott fel, miután látta Zelenszkij elnök felhívását. Nem kapott korábban katonai kiképzést, de Lengyelországba akar repülni, majd onnan Ukrajnába utazni, ahol harci szolgálatra jelentkezik. „Úgy éreztem, tennem kell valamit” – mondta el a 33 éves Woolsey, aki a kanadai Brit-Kolumbia tartomány Powell River városában él. Azt mondta, nem volt maradása, miután meglátta a sebesült ukrán nőket és gyerekeket.

Mélanie Joly kanadai külügyminiszter a vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta, minden kanadai állampolgár maga dönti el, csatlakozik-e Ukrajna nemzetközi katonai csapatához. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője emailben közölte: az amerikai állampolgárokat arra kérték, ne utazzanak Ukrajnába.

De nem minden önkéntes akar harcolni: a 35 éves québeci Julien Auger, a Montréal mellett fekvő Szent Jeromos kórház fájdalomcsillapításra specializálódott szakorvosa a fiatal kanadai családját hátrahagyva azt tervezi, hogy az ukrán egészségügyi minisztériumban jelentkezik orvosnak, hogy katonailag „semleges” humanitárius segítséget nyújtson.

(MTI)

1646169927409.png
 
Szomorú hír ..majdnem azt írtam tragikomikus.
Azt mondják néhányan, hogy ne bántsuk az oroszokat, ne orkozzunk, stb.
Persze, egyetértek, nem minden orosz ork.
De azok akik civil létesítményekre lövik szakmányban a nagy rombolóerejű nem precíziós és (főleg a) precíziós fegyvereket, azok akik fosztogatnak, kínoznak, tepsibe szarnak, stb. nos azok igenis olyanok mint az orkok.
És azok (ezek) az orosz civilek, hááát....
"Majd az apuka megmutatja az új családi Ladát, elmagyarázva, azt a fiúk emlékére vásárolták. A narrátor el is magyarázza: az autót abból az összegből vették, amit a köznyelv csak „koporsópénznek” hív, és ami minden, a háborúban elhunyt személy családjának jár.
Hogy az egész még betegesebb legyen, végül elmondják: a fiú, Alekszej mindig is egy fehér autóra vágyott, márpedig a Lada is fehér, és az első útja rögtön nem is vezethetne máshová, mint a temetőbe."
Azt hiszem ezek pedig az egybitesre agymosott orkok.
1658229719481.png

Az orosz állami médiában lement egy hirdetés arról, hogy ha az embernek meghal egy gyereke a háborúban, milyen jó pénz üti a markát, amiből akár egy szép fehér Ladát is lehet venni.
 
"Közel öt hónappal az Ukrajna elleni értelmetlen háborúja után Oroszország új, vad magyarázatot talált ki arra, hogy a Kreml gyors hatalomátvételre vonatkozó tervei miért omlottak össze olyan látványosan - természetesen azért, mert az ukrán katonákat emberfeletti gyilkológépekké változtatták "titkos kísérletek" során az amerikai biolaborokban."
 
Aki azt fájlalja, hogy Ukrajna még mindig ellenáll a nálánál gazdaságilag és katonailag sokkal de sokkal erősebb Oroszország inváziója ellen, az gondoljon bele, hogy lenne e még Ukrajna e nélkül?

Putyin egy villámháborúval szerette volna bekebelezni Ukrajnát és Kijevnél kezdte a támadást-
Ha Kijev elesett volna ma már nem lenne Ukrajna, Orbán kapott volna egy területet a koncból,
az állampolgárságok már ki vannak osztva.
 
"Szélsőjobboldali körökben népszerű narratíva, hogy Putyin valójában a kereszténység utolsó védelmezője az elfajzott Nyugattal szemben. Ehhez képest mit nyilatkozott most Magomed Daudov, a csecsen parlament szóvivője?"

A csecsenek az iszlámot védik Ukrajnában, és legszívesebben meg sem állnának Berlinig

 
Amerika ugyan és az összes "demokratikus és békés" állam
Juttatom eszetekbe és Csombe-t és Kongót

Kongó múltja kísért Belgiumban

az 1961-ben meggyilkolt Patrice Lumumba gyermekei el nemévülő háborús bűnök elkövetésével vádolják őket – ötven évvel az ország függetlenségének kikiáltása után.
Nagy nagy lapítani-valója van az összes nagy mellényű nyugati államnak
Moise Csombe (Moïse Kapenda Tshombe, 1919. november 10. – 1969. június 29.) kongói politikus, 1960–1963 között a nyugati államok által támogatott szakadár Katangai Állam elnöke,

1960 májusában pártja megszerezte a többséget a tartományi törvényhozásban, egy hónap múlva pedig kikiáltották Kongó függetlenségét, így Csombe a tartományi kormány elnöke lett.[3] Mivel az ország elnökét, Patrice Lumumbát a Szovjetunió támogatta, a nyugati államok az ő ellenfeleit kezdték támogatni, kirobbantva a kongói válságot. Július 11-én Csombe kikiáltotta az ásványkincsekben gazdag Katanga függetlenségét, amihez segítséget kapott egy belga ejtőernyősezredtől is.[4] Államát támogatta egy brit–belga érdekeltségű cég, a Union Minière du Haut Katanga is. Lumumba elnök az ENSZ beavatkozását kérte.[1] Az ENSZ Biztonsági Tanácsa július 14-én kelt 143. számú határozatában felhatalmazta Dag Hammarskjöld főtitkárt, hogy minden lépést tegyen meg a katonai segítségnyújtáshoz, ami többek között az UNOC békefenntartó misszió létrehozását jelentette.[4]
Csombe európai és dél-afrikai zsoldosokat fogadott fel államának megvédésére, köztük Roger Trinquier volt francia ezredest, és segítségükkel képeztette ki hadseregét. 1961-re már mintegy kétezer külföldi irányította ötvenezer fős hadseregét.

A történész felteszi a kérdést: a kongói megemlékezéseken szó lesz-e vajon arról, milyen szerepet játszottak a nagyhatalmak a demokratikusan megválasztott első kormány megbuktatásában, a rá következő öt év megtorlásaiban, nagyjából félmillió ember halálában és Mobutu diktatúrájának fenntartásában?

Ukrajna körül is úgy acsarkodnak
Mint Kongó körül és hogy kit támogatnak és mennyi pénzzel és fegyverrel
Több bűnt hoz el mint az olvasók képzelik


A videó nyelv nélkül is tudatja mennyi bajjal és kegyetlenséggel járhat a "jó nyugat"-i érdekek

És rettenetesen képmutatók
A fordítás:



Moise Ciombè kongói miniszterelnök római látogatáson A sorozat leírása: egy belga ejtőernyős átöleli a családtagokat a tömegben; egy másik ejtőernyős köszönti a családtagokat; Baudouin király gratulál Laurent ezredesnek; Baldwin üdvözli az ejtőernyős osztályt; néhány sebesült ejtőernyős ül és nézi a szertartást; Baldwin Laurent ezredest díszíti; Baldwin néhány tisztet díszít; az ejtőernyősök a tömeg által elismert brüsszeli utcákon parádéznak; konfetti és szalagok záporoznak az ejtőernyősökre, miközben az utcákon vonulnak; a Kongóban meggyilkolt emberekről, köztük európaiakról készült képek a földre ömlöttek; a kongói miniszterelnök leszáll a Fiumicino repülőtéren; Ciombè üdvözli az őt fogadó embereket; a kongói miniszter sok emberrel körülvéve elhagyja a repülőteret, és autóba száll; a kongói miniszter ünnepi ruhában érkezik egy épület bejárata elé, ahol sokan megállnak; a miniszter üdvözli az embereket; a miniszter által közzétett képek az interjúról; fényképfelvétel a kongói miniszter Olaszországba érkezése elleni zavargásokról és tiltakozásokról; falra írva: "Le Ciombèval, le a pápával";
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,971
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére