Auto verseny F1

T

TH6777

Vendég
Forma-1 Magyar Nagydíj - Több mint 600 ezer dollárral nőtt a jogdíj


<right>

</right>

hungaroring_xlsport.jpg


Több mint 600 ezer dollárral emelkedett a 2012-es Forma-1-es Magyar Nagydíj megrendezésének jogdíja.



A keddi Magyar Közlönyben megjelent 1214/2012. kormányhatározatban az áll, hogy az idén kifizetendő jogdíj összege

körülbelül 6,1 milliárd forint. A kormány egyúttal visszavonta az 1093/2009-es határozatot, amelyben a 2012-es futam megrendezésének jogdíját kb. 5,9 milliárd forint rögzítették.

Nem változott az, hogy a 2012 utáni években kifizetendő jogdíj összege az előző éves jogdíj 7,5 százalékával emelkedik majd. Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt keddi határozatban az áll, hogy az érintett minisztereknek kell gondoskodniuk arról, hogy a jogdíjfizetéshez szükséges költségvetési támogatás "törvényekben való tervezését folyamatosan biztosítsák úgy, hogy az adott évre esedékes rendezői jogdíj kifizetéséhez szükséges forrás fedezetét az adott év költségvetésébe betervezik."

A Hungaroring Sport Zrt.-nek jelenleg 2016-ig van érvényes szerződése a világbajnoki sorozat kereskedelmi jogait birtokló Formula One Administration Ltd.-vel a mogyoródi futam megrendezésére.
 
T

TH6777

Vendég
[h=2]Montezemolo: A Ferrai versenyképes, de a sikerhez több kell[/h]


Luca di Montezemolo, a Forma-1-es Ferrari csapat elnöke szerint az autó versenyképes, de ha komoly sikereket szeretnének elérni, akkor ennél jóval több szükséges.

"Egy csodálatos pilótával, no meg a csapat elképesztően jó munkájának köszönhetően, de nem a legjobb autóval vezetjük a bajnokságot" - mondta Montezemolo.

Fernando Alonso vasárnap nagyszerű versenyzéssel a 11. helyről startolva nyerte meg a Valenciában rendezett Európa Nagydíjat és húszpontos előnnyel vezeti a vb-pontversenyt.

Montezemolo arra hívta fel a figyelmet, hogy a Red Bull nagyon gyors, ezért ha csapata azt szeretné, hogy a világbajnoki sorozat végén is Alonso álljon az élen, akkor mindenképpen tenniük kell egy lépését előre.
 
T

TH6777

Vendég
Sauber: Optimistán várjuk Silverstone-t

113549_middle.jpg



<right>

</right>

A legutóbbi, Európa Nagydíjon a Sauber F1 Team vegyes szerencsével zárt, most a csapatnak nagyobb elvárásai vannak a jövő hétvégén, Silverstone-ban megrendezésre kerülő Brit Nagydíjra.

A Sauber-Ferrari C31-hez fejlesztések készülnek a világbajnokság kilencedik futamára. Kamui Kobayashi, aki nagyszerű teljesítményt mutatott a valenciai időmérő edzésen és kezdetben a negyedik helyen haladt, továbbra is pozitíven nyilatkozik, annak ellenére, hogy rajtrács büntetéssel kell számolnia. Sergio Perez szeretne jobb időmérő edzést teljesíteni, mint legutóbb és ezért elsődlegesen a szombati munkára koncentrál.

Kamui Kobayashi:

"Örömmel várom ezt a versenyt és egészen magasak az elvárásaim. Silverstone az egyik kedvenc pályám. Autóink mindig jók voltak a közepes és nagy sebességű kanyarokban, de a Sauber C31-gyel javítottunk a lassú kanyarokban mutatott teljesítményen, amely azt jelenti, nem lehet problémánk a pálya új részével, melyet 2010-ben alakítottak ki. Annak ellenére, hogy büntetéssel kell számoljak, amely öt helyes hátrasorolást jelent a rajtrácson, optimista vagyok a versenyt illetően. Úgy érzem, valami különlegeset tudunk elérni Angliában és remélem, több szerencsém lesz."

Sergio Perez:

"Tetszik a silverstone-i pálya. Nyertem itt a Formula 3-ban és a GP2-ben is és tavalyi első Formula-1-es versenyem jó volt. A hetedik lettem és ez volt a legjobb eredményem 2011-ben. Őrült verseny volt, nehezek voltak a körülmények a száradó pályával. Azt hiszem, autónk jó lesz Silverstone-ban és szeretnék újabb dobogós helyezésért harcolni. Véleményem szerint Silverstone-ban még nehezebb előzni, mint Valenciában, ezért az időmérő edzés fontos lesz. Jobb rajtpozíciót kell szereznem, mint a legutóbbi versenyen. Nagyon tetszenek a gyors és száguldó kanyarok, így ez nagyon élvezetes része a pályának. A silverstone-i verseny különleges - a rajongók és a hangulat miatt, valamint személy szerint nekem is. Három évet éltem Oxfordban és van néhány barátom itt, Angliában."

Giampaolo Dall’Ara, vezető pályamérnök:

"A silverstone-i pálya nagyon eltér attól a két pályától, ahol legutóbb versenyeztünk. Kihívást jelentő nagy sebességű kanyarok vannak itt és egy olyan beállításra van szükség, amely optimalizált az aerodinamikára, valamint az irányváltoztatásokra. Silverstone a régi pályákra emlékeztet felszínével, amely nem tökéletes és néhány helyen egészen huplis. Emellett valódi kihívást jelent a pilóták számra. Az egyenesek nem túl hosszúak, ennek következtében egészen nagy leszorítóerővel megyünk. A DRS zóna ugyanott lesz, ahol tavaly, azon a részen, melyet néhány éve építettek meg. A hossza egészen korlátozott, így előzni nem könnyű. A lágy és a kemény gumikeveréket kapjuk, amely várhatóan jól fekszik majd a pályának és a felmelegítése nem jelent majd problémát. Mindig fontos tényező Silverstone-ban az időjárás, ezt figyelembe kel venni, amikor a versenyhétvégére készülünk és a verseny során ehhez alkalmazkodni kell. A Sauber C31-re aerodinamikai fejlesztési csomag kerül, amely módosított motorborítást tartalmaz és az autó hátsó része is átalakításra került. A pálya vonalvezetését és az autónk karakterét nézve azt hiszem, optimistán készülhetünk a versenyhétvégére."



2013-tól a McLaren is vonórudas felfüggesztést használna

113480_middle.jpg



A spanyol Marca értesülései szerint a McLaren azt fontolgatja, hogy a 2013-as autóján a Ferrari által visszahozott innovatív vonórudas első felfüggesztést fogja használni.

Az év elején a Ferrari sokak értetlenkedését kiváltotta, hogy az F2012-es autójánál visszatért a 2001 óta az F1-ben nem használt vonórudas első felfüggesztéshez. A kezdeti problémák után azonban úgy tűnik, hogy a maranellóiak megtanulták megfelelően használni az alacsonyabb súlypontot jelentő vonórudas felfüggesztést, ez pedig a hírek szerint a McLaren technikai igazgatójának, Paddy Lowe-nak figyelmét is felkeltette.

A Marca szerint ezért Lowe jelenleg komoly figyelmet fordít a 2013-as MP4/28-as tervezésének első lépései alatt a Ferrari F2012-es tanulmányozására, hiszen állítólag a vonórudas első felfüggesztés segítségével a diffúzor irányába is több levegőt lehet beengedni.




Ralf Schumacher ma 37 éves

111818_middle.jpg


A hétszeres világbajnok Michael Schumacher öccsének lenni egyszerre jelentett előnyt és hátrányt a Formula-1-be vezető úton, majd az F1-ben, ahol Ralf több mint egy évtizedre vetette meg a lábát, de a futamgyőzelmei ellenére sem tudott megragadni az élmezőnyben.

Ralf Schumacher ma 37 éves.

Ralf Karl-Heinz Schumacher 1975. június 30-án született a németországi Hürth-Hermülheimben. A bátyjához Michael Schumacherhez hasonlóan, Ralf a szülei által Kerpenben működtetett gokart pályán nőt fel. A három éves kora óta gokartozó Ralf számos német és európai sikert követően 17 évesen 1992-ben a Forma autók között folytatta a pályafutását. A Formula Junior után 1994-ben már a Formula-3-ban versenyzett, ahol Jorg Müller és Alex Wurz mögött a 3. helyen fejezte be az évet, majd 1995-ben Norberto Fontana mögött a 2. helyen végzett. Fontana és Ralf 1996-ban is összetalálkozott, ezúttal a japán Formula-3000-ben vívtak a bajnoki címért, amit végül a német pilóta vihetett haza. Ralf teljesítménye és az ekkor már kétszeres világbajnok báty jól csengő neve miatt a fiatal német pilótára felfigyelt Eddie Jordan és leszerződtette őt az 1997-es szezonra.

Ralf Schumacher 22 évesen a Jordan csapat színeiben mutatkozhatott be a Formula-1-ben. Az ekkor középcsapatnak számító Jordannál már a harmadik futamán, az Argentin Nagydíjon a dobogóra álló Ralf az év végén a 11. helyen fejezte be a bajnokságot, amit a következő szezonban már két dobogós eredménnyel a 10. helyre javít. A kezdeti sikerek hatására 1999-ben Ralfot leszerződteti a Williams istálló. A gyári támogatás híján maradó Williams autóival Ralf 1999-ben remek szezont futva 16 futamból, 11-szer pontszerző helyen végezve a bajnokság 6. helyén végez, amin 2000-ben egy újabb pozíciót javít köszönhetően a csapat új partnere a BMW által biztosított erőforrásoknak, amelyek 2001-ben végre hozzásegítik az időközben már elég tapasztalatot gyűjtött pilótát az első futamgyőzelemhez. A San Marinói Nagydíjon aratott győzelmét pedig Kanadában bátyját, Michaelt legyőzve, majd Hockenheimben csapattárasa, Juan Pablo Montoya kiesését követően is meg tudja ismételni, így az év végén legjobb szezonját futva a 4. helyen fejezi be a világbajnokságot. Ralf pályafutásában ezt követően még két „jó” szezon következik, 2002-ben az év elején mutatott teljesítménye és malajziai győzelmének köszönhetően egy összetett 4. helyet, majd 2003-ban két újabb futamgyőzelmet szerez, amivel sokáig a bajnokság egyik esélyesének számított. 2004-ben azonban egy kiegyensúlyozatlan év és egy Indianapolisban elszenvedett baleset árnyékolja be Ralf teljesítményét, majd 2005-ben a csapatot váltó és a Toyotához szerződő német Indianapolisban egy újabb balesettel és rohamosan hanyatló formával hívja fel magára a figyelmet, aminek eredményeképpen a 2007-ben 5 ponttal csak a bajnokság 16. helyén végző pilóta szerződését nem hosszabbítja meg a csapat. A csak sztár gázsiért szerződő német pilóta után azonban nem kapkodtak a Formula-1-es istállók, így Ralf végül a Német Túraautó bajnokságban (DTM) folytatta a pályafutását, ahol a Mercedes csapat színeiben 2010-ben megszerezte az első pole pozícióját, majd 2011-ben egy harmadik és egy második hely képében az első dobogóit is.

Ralf Schumacher 181 futamon indult a Formula-1-ben, 6 futamgyőzelmet, 6 pole pozíciót, 8 leggyorsabb kört, 27 dobogót és 329 világbajnoki pontot szerzett.
 
T

TH6777

Vendég
Sauber: Optimistán várjuk Silverstone-t

113549_middle.jpg



<right>

</right>

A legutóbbi, Európa Nagydíjon a Sauber F1 Team vegyes szerencsével zárt, most a csapatnak nagyobb elvárásai vannak a jövő hétvégén, Silverstone-ban megrendezésre kerülő Brit Nagydíjra.

A Sauber-Ferrari C31-hez fejlesztések készülnek a világbajnokság kilencedik futamára. Kamui Kobayashi, aki nagyszerű teljesítményt mutatott a valenciai időmérő edzésen és kezdetben a negyedik helyen haladt, továbbra is pozitíven nyilatkozik, annak ellenére, hogy rajtrács büntetéssel kell számolnia. Sergio Perez szeretne jobb időmérő edzést teljesíteni, mint legutóbb és ezért elsődlegesen a szombati munkára koncentrál.

Kamui Kobayashi:

"Örömmel várom ezt a versenyt és egészen magasak az elvárásaim. Silverstone az egyik kedvenc pályám. Autóink mindig jók voltak a közepes és nagy sebességű kanyarokban, de a Sauber C31-gyel javítottunk a lassú kanyarokban mutatott teljesítményen, amely azt jelenti, nem lehet problémánk a pálya új részével, melyet 2010-ben alakítottak ki. Annak ellenére, hogy büntetéssel kell számoljak, amely öt helyes hátrasorolást jelent a rajtrácson, optimista vagyok a versenyt illetően. Úgy érzem, valami különlegeset tudunk elérni Angliában és remélem, több szerencsém lesz."

Sergio Perez:

"Tetszik a silverstone-i pálya. Nyertem itt a Formula 3-ban és a GP2-ben is és tavalyi első Formula-1-es versenyem jó volt. A hetedik lettem és ez volt a legjobb eredményem 2011-ben. Őrült verseny volt, nehezek voltak a körülmények a száradó pályával. Azt hiszem, autónk jó lesz Silverstone-ban és szeretnék újabb dobogós helyezésért harcolni. Véleményem szerint Silverstone-ban még nehezebb előzni, mint Valenciában, ezért az időmérő edzés fontos lesz. Jobb rajtpozíciót kell szereznem, mint a legutóbbi versenyen. Nagyon tetszenek a gyors és száguldó kanyarok, így ez nagyon élvezetes része a pályának. A silverstone-i verseny különleges - a rajongók és a hangulat miatt, valamint személy szerint nekem is. Három évet éltem Oxfordban és van néhány barátom itt, Angliában."

Giampaolo Dall’Ara, vezető pályamérnök:

"A silverstone-i pálya nagyon eltér attól a két pályától, ahol legutóbb versenyeztünk. Kihívást jelentő nagy sebességű kanyarok vannak itt és egy olyan beállításra van szükség, amely optimalizált az aerodinamikára, valamint az irányváltoztatásokra. Silverstone a régi pályákra emlékeztet felszínével, amely nem tökéletes és néhány helyen egészen huplis. Emellett valódi kihívást jelent a pilóták számra. Az egyenesek nem túl hosszúak, ennek következtében egészen nagy leszorítóerővel megyünk. A DRS zóna ugyanott lesz, ahol tavaly, azon a részen, melyet néhány éve építettek meg. A hossza egészen korlátozott, így előzni nem könnyű. A lágy és a kemény gumikeveréket kapjuk, amely várhatóan jól fekszik majd a pályának és a felmelegítése nem jelent majd problémát. Mindig fontos tényező Silverstone-ban az időjárás, ezt figyelembe kel venni, amikor a versenyhétvégére készülünk és a verseny során ehhez alkalmazkodni kell. A Sauber C31-re aerodinamikai fejlesztési csomag kerül, amely módosított motorborítást tartalmaz és az autó hátsó része is átalakításra került. A pálya vonalvezetését és az autónk karakterét nézve azt hiszem, optimistán készülhetünk a versenyhétvégére."



2013-tól a McLaren is vonórudas felfüggesztést használna

113480_middle.jpg



A spanyol Marca értesülései szerint a McLaren azt fontolgatja, hogy a 2013-as autóján a Ferrari által visszahozott innovatív vonórudas első felfüggesztést fogja használni.

Az év elején a Ferrari sokak értetlenkedését kiváltotta, hogy az F2012-es autójánál visszatért a 2001 óta az F1-ben nem használt vonórudas első felfüggesztéshez. A kezdeti problémák után azonban úgy tűnik, hogy a maranellóiak megtanulták megfelelően használni az alacsonyabb súlypontot jelentő vonórudas felfüggesztést, ez pedig a hírek szerint a McLaren technikai igazgatójának, Paddy Lowe-nak figyelmét is felkeltette.

A Marca szerint ezért Lowe jelenleg komoly figyelmet fordít a 2013-as MP4/28-as tervezésének első lépései alatt a Ferrari F2012-es tanulmányozására, hiszen állítólag a vonórudas első felfüggesztés segítségével a diffúzor irányába is több levegőt lehet beengedni.




Ralf Schumacher ma 37 éves

111818_middle.jpg


A hétszeres világbajnok Michael Schumacher öccsének lenni egyszerre jelentett előnyt és hátrányt a Formula-1-be vezető úton, majd az F1-ben, ahol Ralf több mint egy évtizedre vetette meg a lábát, de a futamgyőzelmei ellenére sem tudott megragadni az élmezőnyben.

Ralf Schumacher ma 37 éves.

Ralf Karl-Heinz Schumacher 1975. június 30-án született a németországi Hürth-Hermülheimben. A bátyjához Michael Schumacherhez hasonlóan, Ralf a szülei által Kerpenben működtetett gokart pályán nőt fel. A három éves kora óta gokartozó Ralf számos német és európai sikert követően 17 évesen 1992-ben a Forma autók között folytatta a pályafutását. A Formula Junior után 1994-ben már a Formula-3-ban versenyzett, ahol Jorg Müller és Alex Wurz mögött a 3. helyen fejezte be az évet, majd 1995-ben Norberto Fontana mögött a 2. helyen végzett. Fontana és Ralf 1996-ban is összetalálkozott, ezúttal a japán Formula-3000-ben vívtak a bajnoki címért, amit végül a német pilóta vihetett haza. Ralf teljesítménye és az ekkor már kétszeres világbajnok báty jól csengő neve miatt a fiatal német pilótára felfigyelt Eddie Jordan és leszerződtette őt az 1997-es szezonra.

Ralf Schumacher 22 évesen a Jordan csapat színeiben mutatkozhatott be a Formula-1-ben. Az ekkor középcsapatnak számító Jordannál már a harmadik futamán, az Argentin Nagydíjon a dobogóra álló Ralf az év végén a 11. helyen fejezte be a bajnokságot, amit a következő szezonban már két dobogós eredménnyel a 10. helyre javít. A kezdeti sikerek hatására 1999-ben Ralfot leszerződteti a Williams istálló. A gyári támogatás híján maradó Williams autóival Ralf 1999-ben remek szezont futva 16 futamból, 11-szer pontszerző helyen végezve a bajnokság 6. helyén végez, amin 2000-ben egy újabb pozíciót javít köszönhetően a csapat új partnere a BMW által biztosított erőforrásoknak, amelyek 2001-ben végre hozzásegítik az időközben már elég tapasztalatot gyűjtött pilótát az első futamgyőzelemhez. A San Marinói Nagydíjon aratott győzelmét pedig Kanadában bátyját, Michaelt legyőzve, majd Hockenheimben csapattárasa, Juan Pablo Montoya kiesését követően is meg tudja ismételni, így az év végén legjobb szezonját futva a 4. helyen fejezi be a világbajnokságot. Ralf pályafutásában ezt követően még két „jó” szezon következik, 2002-ben az év elején mutatott teljesítménye és malajziai győzelmének köszönhetően egy összetett 4. helyet, majd 2003-ban két újabb futamgyőzelmet szerez, amivel sokáig a bajnokság egyik esélyesének számított. 2004-ben azonban egy kiegyensúlyozatlan év és egy Indianapolisban elszenvedett baleset árnyékolja be Ralf teljesítményét, majd 2005-ben a csapatot váltó és a Toyotához szerződő német Indianapolisban egy újabb balesettel és rohamosan hanyatló formával hívja fel magára a figyelmet, aminek eredményeképpen a 2007-ben 5 ponttal csak a bajnokság 16. helyén végző pilóta szerződését nem hosszabbítja meg a csapat. A csak sztár gázsiért szerződő német pilóta után azonban nem kapkodtak a Formula-1-es istállók, így Ralf végül a Német Túraautó bajnokságban (DTM) folytatta a pályafutását, ahol a Mercedes csapat színeiben 2010-ben megszerezte az első pole pozícióját, majd 2011-ben egy harmadik és egy második hely képében az első dobogóit is.

Ralf Schumacher 181 futamon indult a Formula-1-ben, 6 futamgyőzelmet, 6 pole pozíciót, 8 leggyorsabb kört, 27 dobogót és 329 világbajnoki pontot szerzett.
 
T

TH6777

Vendég
A csapatok már a jövő évi terveiket készítik





A Formula-1-es csapatok már elkezdhetik készíteni terveiket a téli tesztre és a jövő évi bajnokságra, a téli felkészülés februárban kezdődik Spanyolországban, míg a szezonnyitóra március 17-én kerül sor.

Az Auto Motor und Sport arról számolt be, hogy a csaptok már elkészítették előzetes terveiket, 2013-as autójukat első alkalommal február 5-én tesztelnék.

Az első jerezi teszt dátumát annak fényében határozták meg, hogy a FOM döntésétől függően az ausztrál futam a tervek szerint március 17-én kerül megrendezésre.

A csapatoknak ennek következtében a 12 napos szezon előtti tesztről kell dönteniük, mely háromszor négy nap lesz.

A német hír szerint a csapatok megegyeztek a szezon közbeni teszt eltörléséről.

Az Auto Motor und Sport úgy értesült, az alakulatok Jerez után február közepén Barcelonába utaznak, majd ugyanitt futják az utolsó tesztet is, melyre március 3-ig sor kerül.

"Van egy készenléti terv arra az esetre is, ha a melbourne-i versenyre március 10-én kerülne sor" - közölte a McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh.

Ebben az esetben a februári tesztek egy héttel korábban kerülnének megrendezésre. Azonban ez problémát okozhat az első, jerezi teszt esetében, mivel a pálya február 5 előtt más eseménynek ad otthont.



Dennis: Hamilton marad a McLarennél








A McLaren Csoport elnöke, Ron Dennis bízik benne, hogy Lewis Hamilton 2013-ban is a McLarent erősíti.

A korábbi csapatfőnök arra számít, az év későbbi szakaszában kerülhet sor a szerződéshosszabbításra. Annak ellenére, hogy szégyenfolt esett rajtuk, Ron Dennis bízik benne, a csapat visszatért a jó útra és folyamatosan a győzelemért tud harcolni.



"Kisebb szégyenfolt esett hírnevünkön, de azt hiszem, most ismét egészen erősek vagyunk" - nyilatkozta Dennis.

"Remélhetőleg a nyári szünetre egy jó magyarországi eredményt követően vonulhatunk. Kilenc verseny lesz még, így jó esélyünk van a bajnokságban. Nincs ok ra, amiért Lewis nem vezethetné autónkat a jövőben."

Hamilton jelenleg 62 pontos hátrányban van a világbajnokságot vezető Fernando Alonsóval szemben, amely több, mint két futamgyőzelmet jelent. Azonban Dennis bízik a Hockenheimben bevetett fejlesztésekben.

"Azt hiszem, az a tény, hogy majdnem megnyertük a legutóbbi futamot (Németországban) azt mondatja, egészen jó a teljestményünk. Ha a dolgok úgy alakulnak, ahogy számítom, akkor biztos vagyok benne, Hamilton a jövő évben is a McLarennél lesz."



A bwin szerint Vettel nyeri a Magyar Nagydíjat

2012.07.26, csütörtök 14:20






A Forma1 versenysorozat épp félidőben érkezik Magyarországra. Az idei szezon eddig is rengeteg izgalmat tartogatott és a hátralévő tíz futamon is számíthatunk meglepetésekre.
A bwin oldalán fogadhatunk a futam eredményére, ám ismerve az előzményeket ez nem is olyan egyszerű.



Az eddigi tíz futam során összesen hét versenyző nyert, az esélyek tehát nagyon kiegyensúlyozottak. Mindössze két versenyzőnek, Alonsonak és Webbernek sikerült megismételnie győzelmét. Ennek megfelelően ők állnak a világbajnoki ranglista élén, míg a harmadik jelenleg Sebastian Vettel. A csapatoknál is jól látható, milyen szoros a verseny. Itt a Red Bull vezet, második helyen a Ferrari, míg a harmadik McLaren Mercedes. Azonban mind a versenyzők, mind a csapatok rangsora bármikor változhat, hiszen sokszor csak egy-két pont határoz a jelenlegi sorrendről.

A bwin szerint a Hungaroringen a szombati időmérőt Sebastian Vettel nyeri, erre 3,00-ás szorzóval lehet fogadni. A második rajtkockából a sportfogadási oldal szerint Hamilton indul majd (szorzó 4,50), míg a harmadik helyre az idei háromszoros győztes Alonsónak van esélye (szorzó (5,50).

A vasárnapi futamon alig változik majd a helyzet a bwin szerint.

A sportfogadási oldal szerint itt Vettel és Alonso is esélyes. A szorzó mindkettejük győzelme esetén 3,50. Őket követi Hamilton 5,50-es szorzóval. oldalon talál.



Kijelölték a Hungaroring előzési zónáját

2012.07.26, csütörtök 14:00






Au FIA eldöntötte, és kihirdette, hogy a 2012-es Magyar Nagydíjon, hol lehet majd használni a DRS rendszert, magyarán eldőlt, hol lesz majd a Hungaroringen a mesterséges előzési zóna.



Először 2011-ben használhatta a mezőny a nyitható hátsó szárnyat, vagyis a DRS rendszert. Minden pályán kijelölnek egy, illetve két olyan szakaszt, ahol ez a berendezés alkalmazható a verseny alatt. A Hungaroringen tavaly magától értetődően ez a hely a célegyenes volt, és be is vált. Ebből fakadóan az FIA-nak nem volt oka, hogy változtasson a bevált rendszeren, így idén is ez az egyenes biztosíthatja a látványos előzéseket a közönségnek.



hun-f1-2012-circuit.jpg



A DRS használata idő-intervallumhoz kötött. Csak akkor használhatják a pilóták, ha nincsen sárga zászlós periódus, valamint az előzésre törekvő versenyző egy másodpercen belül követi az előtte haladót. Hogy ez így működik-e, azt a zóna előtti DRS mérőponton ellenőrzik. Ez a pont a szektor előtti kanyar bejáratánál helyezkedik el, jelen esetben a célegyenesre fordító 180 fokos hajtűkanyar előtt. Aktiválni a fordító kijáratánál lesz módja a pilótáknak a rendszert, egészen pontosan a kanyar csúcspontját követő 70. méternél.
A zóna az egyenes végén záródik be.






 
T

TH6777

Vendég
Magyar Nagydíj - A program


A Forma-1-es XXVII. ENI Magyar Nagydíj programja:


péntek:
-------

8:30-09:15 GP3, szabadedzés

10:00-11:30 Forma-1, 1.szabadedzés12:00-12:30 GP2, szabadedzés

14:00-15:30 Forma-1, 2. szabadedzés16:00-16:30 GP2, időmérő edzés

17:00-17:45 Porsche Szuperkupa, szabadedzés


szombat:
--------

9:45-10:15 GP3, időmérő edzés

11:00-12:00 Forma-1, 3. szabadedzés12:25-12:55 Porsche Szuperkupa, időmérő edzés

14:00-15:00 Forma-1, időmérő edzés15:40-16:45 GP2, 1. futam (39 kör vagy 60 perc)

17:20-17:55 GP3, 1. futam (16 kör vagy 30 perc)


vasárnap:
---------

9:25-10:00 GP3, 2. futam (16 kör vagy 30 perc)

10:30-11:25 GP2, 2. futam (28 kör vagy 45 perc)

11:45-12:20 Porsche Szuperkupa, futam (14 kör vagy 30 perc)

12:30 Forma-1, versenyzői parádé12:45-13:15 Forma-1, rajtrács ünnepség


14:00-16:00 Forma-1, Magyar Nagydíj, futam (70 kör vagy 120 perc)

 
T

TH6777

Vendég
[h=2]Magyar Nagydíj - Hamilton a második szabadedzést is megnyerte[/h]
Lewis Hamilton, a McLaren brit pilótája a Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki második szabadedzését is megnyerte a Hungaroringen.

A 2008-ban világbajnok szigetországi autóversenyző mögött a 2007-es vb-győztes finn Kimi Räikkönen (Lotus) érte el a második időt, míg a harmadik a brazil Bruno Senna (Williams) lett.

A negyedik és az ötödik helyen a Ferrari két pilótája, a pontversenyben jelenleg éllovas spanyol Fernando Alonso és a brazil Felipe Massa végzett, míg a hatodik pozícióban a brit Jenson Button (McLaren) zárt.

A vb-címvédő német Sebastian Vettel (Red Bull) nyolcadik lett, honfitársa, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher (Mercedes) a tizedik időt érte el. A pilóták dolgát egy futó zápor is nehezítette, a gyakorlás második felében emiatt kevesebbet köröztek a versenyzők.

Az F1-es Magyar GP harmadik szabadedzése szombaton 11 órakor kezdődik.


Eredmények:
2. szabadedzés:
---------------
1. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 1:21.995 perc
2. Kimi Räikkonen (finn, Lotus) 1:22.180
3. Bruno Senna (brazil, Williams) 1:22.253
4. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 1:22.417
5. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1:22.582
6. Jenson Button (brit, McLaren) 1:22.747
7. Paul Di Resta (brit, Force India) 1:22.794
8. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1:22.824
9. Romain Grosjean (francia, Lotus) 1:22.922
10. Michael Schumacher (német, Mercedes) 1:23.160
11. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:23.164
12. Pastor Maldonado (venezuelai, Williams) 1:23.337
13. Nico Hülkenberg (német, Force India) 1:23.713
14. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 1:23.814
15. Kobajasi Kamui (japán, Sauber) 1:23.841
16. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) 1:24.328
17. Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso) 1:24.345
18. Sergio Perez (mexikói, Sauber) 1:24.623
19. Vitalij Petrov (orosz, Caterham) 1:24.823
20. Heikki Kovalainen (finn, Caterham) 1:25.220
21. Timo Glock (német, Marussia) 1:27.104
22. Pedro de la Rosa (spanyol, HRT) 1:27.106
23. Charles Pic (francia, Marussia) 1:27.185
24. Narain Karthikeyan (indiai, HRT) 1:27.822


korábban: 1. szabadedzés:
---------------------------
1. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 1:22.821 perc
2. Jenson Button (brit, McLaren) 1:22.922
3. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1:23.397
4. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:23.628
5. Romain Grosjean (francia, Lotus) 1:23.633
6. Michael Schumacher (német, Mercedes) 1:23.845
7. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 1:23.904
8. Kimi Räikkönen (finn, Lotus) 1:23.983
9. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1:24.152
10. Sergio Perez (mexikói, Sauber) 1:24.268
11. Pastor Maldonado (venezuelai, Williams) 1:24.300
12. Kobajasi Kamui (japán, Sauber) 1:24.394
13. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 1:24.546
14. Paul di Resta (brit, Force India) 1:24.559
15. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1:24.608
16. Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso) 1:25.354
17. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) 1:25.559
18. Jules Bianchi (francia, Force India) 1:25.715
19. Vitalij Petrov (orosz, Caterham) 1:26.440
20. Charles Pic (francia, Marussia) 1:26.705
21. Heikki Kovalainen (finn, Caterham) 1:26.755
22. Timo Glock (német, Marussia) 1:27.015
23. Pedro de la Rosa (spanyol, HRT) 1:27.101
24. Daniel Clos (spanyol, HRT) 1:28.176


A további program:
szombat:

3. szabadedzés
11 ó

időmérő edzés 14 ó

vasárnap:

futam 14 ó
 
T

TH6777

Vendég
Magyar Nagydíj - Webber nyerte a harmadik szabadedzést


Mark Webber, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte meg a Forma-1-es Magyar Nagydíj harmadik szabadedzését szombaton, a Hungaroringen.

A világbajnoki pontverseny második helyén álló, 35 esztendős versenyző mögött a pénteki első és második gyakorláson is leggyorsabb brit Lewis Hamilton (McLaren) végzett a második, a vb-címvédő német Sebastian Vettel (Red Bull) pedig a harmadik helyen.

A pontversenyt vezető spanyol Fernando Alonso (Ferrari) ezúttal az ötödik időt autózta, a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher (Mercedes) csak 17. lett.


A 27. Magyar Nagydíj időmérő edzése 14 órakor kezdődik.


Eredmények, 3. szabadedzés:
---------------------------
1. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 1:21.550 perc
2. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 1:21.643
3. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1:21.671
4. Bruno Senna (brazil, Williams) 1:21.876
5. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1:21.884
6. Kimi Räikkönen (finn, Lotus) 1:21.953
7. Romain Grosjean (francia, Lotus) 1:22.110
8. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 1:22.136
9. Paul di Resta (brit, Force India) 1:22.191
10. Jenson Button (brit, McLaren) 1:22.233
11. Pastor Maldonado (venezuelai, Williams) 1:22.381
12. Kobajasi Kamui (japán, Sauber) 1:22.387
13. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) 1:22.492
14. Nico Hülkenberg (német, Force India) 1:22.530
15. Sergio Perez (mexikói, Sauber) 1:22.597
16. Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso) 1:22.716
17. Michael Schumacher (német, Mercedes) 1:22.868
18. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:22.931
19. Heikki Kovalainen (finn, Caterham) 1:24.036
20. Vitalij Petrov (orosz, Caterham) 1:24.547
21. Charles Pic (francia, Marussia) 1:25.224
22. Timo Glock (német, Marussia) 1:25.497
23. Pedro de la Rosa (spanyol, HRT) 1:26.785
24. Narain Karthikeyan (indiai, HRT) 1:26.898




Magyar Nagydíj - Lewis Hamilton indul az élről


Lewis Hamilton, a McLaren brit autóversenyzője indul az élről vasárnap a 27. Forma-1-es Magyar Nagydíjon.

A Hungaroringen rendezett szombati időmérő edzésen a 2008-as világbajnok Hamilton mögött meglepetésre a francia Romain Grosjean (Lotus) lett a második, a világbajnoki címvédő német Sebastian Vettel (Red Bull) pedig a harmadik.

A vb-pontversenyben éllovas spanyol Fernando Alonso (Ferrari) a harmadik sorból, a hatodik pozícióból indulhat, míg második helyen álló ausztrál Mark Webber (Red Bull) nem jutott be a kvalifikáció harmadik szakaszába, a 11. helyen zárt.


A hétszeres világbajnok német Michael Schumacher (Mercedes), aki fénykorában négyszer nyerte meg a Magyar GP-t, és ezzel vezeti az örökranglistát, ezúttal csak a 17. lett.



A rajtsorrend:

1. sor:
Lewis Hamilton (brit, McLaren)
Romain Grosjean (francia, Lotus)

2. sor:

Sebastian Vettel (német, Red Bull)
Jenson Button (brit, McLaren)

3. sor:

Kimi Räikkonen (finn, Lotus)
Fernando Alonso (spanyol, Ferrari)

4. sor:

Felipe Massa (brazil, Ferrari)
Pastor Maldonado (venezuelai, Williams)

5. sor:

Bruno Senna (brazil, Williams)
Nico Hülkenberg (német, Force India)


6. sor:

Mark Webber (ausztrál, Red Bull)
Paul Di Resta (brit, Force India)

7. sor:

Nico Rosberg (német, Mercedes)
Sergio Perez (mexikói, Sauber)

8. sor:

Kobajasi Kamui (japán, Sauber)
Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso)

9. sor:

Michael Schumacher (német, Mercedes)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso)

10. sor

Heikki Kovalainen (finn, Caterham)
Vitalij Petrov (orosz, Caterham)

11. sor:

Charles Pic (francia, Marussia)
Timo Glock (német, Marussia)

12. sor:

Pedro de la Rosa (spanyol, HRT)
Narain Karthikeyan (indiai, HRT)


a további program:


vasárnap:
futam 14 ó

 
T

TH6777

Vendég
A McLaren ismét megállíthatatlan volt a Hungaroringen






A pole-ból induló Lewis Hamilton a McLaren csapat 11. győzelmét szerezte a 27. Magyar Nagydíjon, míg a csapat másik pilótája, Jenson Button a 6. helyen ért célba.



Lewis Hamilton:

„Nos, mit is mondhatnék? A holdon járok! A csapat fantasztikus munkát végzett. Abszolút briliáns! Igazán élveztem a versenyt, pedig nem volt könnyű. Valójában ez volt az egyik legnehezebb futam, amin valaha indultam, de ezért csak még inkább élveztem. Mind a 69 körben komoly nyomás alatt voltam, először Romain Grosjean, majd Kimi Raikkönen volt mögöttem, közben pedig úgy kellett vigyáznom az abroncsokra, hogy azért a tempóm is meglegyen, ez pedig nagyon trükkös volt. Nem volt üresjárat. Úgy éreztem, hogy az autóm folyamatosan változik, minden körben más jeleket kaptunk az abroncsoktól, de végül kezelni tudtam őket. Minden körben tartanom kellett az előnyömet, különösen az utolsó kanyarban kellett erre odafigyelnem, hogy ne tudjanak megelőzni a DRS zónában. Ezt minden körben sikeresen végre tudtam hajtani. Ahogy azt már mondtam a csapat hihetetlen munkát végzett és itt Budapesten nem csak az angol, de a helyi magyar szurkolók is támogattak engem, ami fenomenális volt! Futamot nyertem az angliai olimpia alatt, amit remélem, hogy sok angol siker követ még a játékokon. Valaki azt mondta, hogy már meg is van az első angol aranyérem az Olimpián, ami fantasztikus. A szezon tekintetében világos, hogy a nyári szünetet követően sok munkánk lesz, de a mai nap a családdal, a rokonokkal és a rajongókkal való ünneplésé, már felvettük a piros Vodafonos pólókat. És senki sem ünnepel úgy, mint mi!”

Jenson Button:

„Először is szeretnék gratulálni Lewisnak és az egész Vodafone McLaren Mercedes csapatnak. Fantasztikus munka volt fiúk! Számomra a mai nap frusztrálóbb volt, mint Lewis számára! Nagyon örültem, hogy az első körben Sebastian Vettel elé kerültem, kívülről megelőzve őt a 2-es kanyarban és ezt követően tartani tudtam a remek harmadik helyet. Ugyanarra a tempóra voltam képes, mint a versenyben vezető pilóták. Még az első kerékcserét követően is láttam az élen állókat, így nyilvánvalóan nagyon szoros volt a verseny. Ezt követően a három kerékcserés stratégia mellett döntöttünk, de a második és a harmadik kerékcserét követően forgalomba kerültem, így lassabb voltam, mint amilyen tiszta pályán lehettem volna. De nagyon sok pozitívummal távozhatunk erről a versenyről, az autónk nyilvánvalóan gyors, amit már Hockenheimben is meg tudtam mutatni, és ezt most Lewis itt is megerősítette. A szezon második felével kapcsolatban azonban a Vodafone McLaren Mercedesnél mindenki tudja, olyan keményen kell dolgoznunk, amennyire az csak lehetséges, hogy folytassuk az autó fejlesztését. Most azonban szünetre megyünk egy kicsit pihenni, amit én már nagyon várok.”

Martin Whitmarsh, csapatvezető:

„Lewis egész délután óriási nyugalommal vezetett, így egy jó megérdemelt győzelmet szerzett. Ő remek rajtot vett a pole pozícióból, ezt követően pedig mesterien kontrolálta a futamot, remek egyensúlyt találva a gyors körök és a gumik életben tartása között. A mai 25 ponttal együtt már 117 pontja van a bajnokságban és bár még elég hátul van az egyéni bajnokságot vezető pilótától, mégis nagyon jó pozícióban van ahhoz, hogy megnyerje a bajnoki koronát a hátralévő kilenc futamon. És híd el nekem, hogy a bajnoki cím még nem lelte meg a gazdáját. Jensonnak küzdelmes versenye volt, de nagyon fontos 8 pontot szerzett a 6. helyével. Lewishoz hasonlóan úgy várhatja a nyári szünetet, hogy képes lesz támadni a szezon második felében miután feltöltődött energiával. És Lewishoz hasonlóan neki is az lesz a célja, hogy mindenhol pontokat szerezzen Spa-Francorchamps és Interlagos között. Tegnap Lewis megszerezte e McLaren 150. pole pozícióját, ma pedig a 101. futamán a csapat 178. győzelmét. Nem is lehetne ugye ennél jobban kezdeni a pályafutása következő 100 futamát? A konstruktőri bajnokságban hála Lewis és Jenson 33 pontjának feljöttünk a 2. helyre és közelebb kerültünk az első helyhez, mert ezt a címet is szeretnénk megszerezni a bajnokság végén. Szeretném megköszöni a kemény és áldozatos munkáját az egész Vodafone McLaren Mercedes csapatnak, akik Woking-ban és a Mercedes-Benz AMG HighPerformancePowertrains Brixworth-i gyárában dolgoznak. Különösen nagy köszönet illeti a Stuttgart-i barátainkat, akikkel közösen ma a McLaren/Mercedes-Benz partnerség 75. győzelmét ünnepelhetjük. Micsoda lenyűgöző statisztika! Most szabadságra megyünk, hogy feltöltsük az akkumulátorainkat, de egy hónap múlva Spa-Francorchampsban harcra készen visszatérünk, hogy ismét belevessük magunkat a küzdelembe.”
 

urbankomargo

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem tudok hozzászólni, nem nagyon értek hozzá. de muszáj valamihez hozzászólni, hogy egyáltalán meg tudjam nézni a kedvenc ujságomat
 
T

TH6777

Vendég
Versenyfutás az idővel



Vajon elkészül-e időben a Circuit of the Americas Austin első Forma-1-es versenyéig? A július 27-i helyszíni szemle során a fény derült a pálya jelenlegi állapotára.​

Az aszfaltcsík (a képen az 1-es kanyar felé vezető emelkedő) még mindig készül, az utolsó réteg valószínűleg augusztus 14-15-én kerül rá. A Forma-1-es versenyek magas szintű igényeinek megfelelően egyszerre kell leteríteni, három aszfaltozó dolgozik egymás mellett, hogy biztosítsák a sima felületet.

pols_feature56.jpg

A fő állandó elemek - a tribün (jobbra), a média center (balra) és a csapatok garázsai - már megépültek és elkészültek. Eközben a kilátótornyot - amely a nemrégiben bejelentett 15 ezres befogadóképességű Tower Amphitheater fölött fog állni - öt előre gyártott elemből szerelik össze. Az építkezés tavaly késett a projekt létrehozója, Tavo Hellmund és a befektetők közötti harc miatt. A konfliktus miatt több időre volt szükségük a mérnököknek, így a verseny az eredeti június 17-ről a jelenlegi november 18-ra helyeződött át a versenynaptárban.Most a pálya újra versenyt fut az idővel. Mielőtt a futamra sor kerülne, a pályának el kell érnie az előírt biztonsági és teljesítménybeli követelményeket. A mérnökök biztosak benne, hogy készen lesznek, mire az FIA Formula-1 versenyigazgatója, Charlie Whiting szeptember 25-én megkezdi a verseny előtti ellenőrzést.​
 
T

TH6777

Vendég
Még Buttonnak is több esélye van a Ferrarinál, mint Raikkönennek


116437_middle.jpg
<right>

</right>

Az olasz csapat célja, hogy szeptember végéig véglegesítsék a 2013-as pilótafelállásukat, azaz bejelentsék, hogy ki lesz Fernando Alonso csapattársa.

Az olasz csapat célja, hogy szeptember végéig véglegesítsék a 2013-as pilótafelállásukat, azaz bejelentsék, hogy ki lesz Fernando Alonso csapattársa.


Szinte hihetetlen, de miután a Ferrari cáfolta a híreket, miszerint újra alkalmaznák Raikkönent, az is kiderült, hogy a Ferrari ülésre még Jenson Buttonnak is jobb esélye van, mint a finnek. Jelöltek hosszú sora van a listán: elsősorban a két Force India pilóta, Nico Hülkenberg és Paul di Resta, valamint a Sauberes Sergio Perez.

Ami Buttont illeti, jelenleg az első évét tölti 2+1-es szerződésének, ami azt jelenti, hogy idén és jövőre fix, hogy a McLarennél marad, 2014-re pedig a csapatnak ’elővásárlási joga’ van a britre. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy Button kétéves szerződésekben gondolkodik, míg a Ferrari csak egy évre keres – ami előre vetítheti Sebastian Vettel 2014-es érkezését. Hogy Vettel valóban aláírta a szándéknyilatkozatot, az csak akkor fog kiderülni, ha végre valahára látja is valaki, és persze a tényt bizonyítani is tudja.

Raikkönen úgy jött el a Ferraritól, miután világbajnokságot nyert nekik, hogy a csapat kifizette, konkrétan elküldte, hogy helyet csináljanak Fernando Alonsónak, így eleve hihetetlen volt a Magyar Nagydíj hétvégéjén felröppent pletyka, hogy a finn majd Alonso csapattársa lesz.

Könnyen lehet tehát, hogy sem Button, sem Raikkönen nem lesz Ferrari pilóta jövőre, de még így is maradt választási lehetősége a Ferrarinak. Olyan fiúk állnak sorba a másodpilóta állásért, akikkel bizonyára jobban járnak majd, mintha Massát megtartanák.

Montezemolo korábban azt nyilatkozta, hogy Sergio Perez, a Ferrari Akadémia tagja, még nem elég tapasztalt a Ferrarihoz, de némileg megdönti ezt az állítást, ha megnézzük, hogy hol áll a két pilóta. Massa a 14. a tabellán a Ferrarival, Perez a 9. a Sauberrel, két dobogós helyezéssel.

A Ferrari régi vágya, hogy megszerezze Robert Kubicát, csak az a baj, hogy a lengyel 2011-es rali balesete keresztülhúzta a számításokat. Igaz, hogy a 27 éves versenyző utcai, illetve rali autót gond nélkül vezet, a jobb karja annyira roncsolódott a baleset során, hogy ahhoz már nem elég jó, hogy egy Forma-1-es autót kezeljen.
„Nem vagyunk semmiféle rohanásban a döntést illetően, a megfelelő időben megtesszük a bejelentést. Teljes az összhang Felipével, őt védjük, mert fontos ez a bajnokság, ez a helyzet”mondta el Stefano Domenicali a Magyar Nagydíjon.

Az a baj a Ferrarinál, hogy nem szeretnék, ha Massa még ennél is rosszabbul teljesítsen, így valószínűleg olyat is publikálnak a nagyközönség felé, amely nem igaz, például, hogy nincs kizárva a brazil szerződéshosszabbítása, vagy, hogy meg vannak elégedve a munkájával. Amíg tehát – ezek szerint szeptember végén – hivatalos bejelentést nem tesznek, valóban csak találgatni lehet, és maximum szűkíteni a jelöltek körét.




McLaren: Be is zárunk, meg nem is


<right>
116430_middle.jpg


</right>

Hivatalosan is kezdetét vette a nyári szünet a Forma-1-ben. De pontosan mit is jelent ez, és vajon miért kötelező, miért nem önkéntes a leállás?



Hivatalosan is kezdetét vette a nyári szünet a Forma-1-ben. De pontosan mit is jelent ez, és vajon miért kötelező, miért nem önkéntes a leállás?


A Forma-1-es nyári szünetnek már több mint tíz éves története van, 2001-ben volt először, akkor még nem hivatalos leállás a folyamatosan bővülő versenynaptár miatt, pedig akkor ’csak’ 17 futam volt. A szervezők szükségesnek érezték, hogy a családjuktól sokat távol lévő dolgozók az iskolai nyári szünettel egy időben szabadságot kapjanak, így három hetes szünetet vezettek be a Magyar és a Német Nagydíj között.

Aztán amikor a költségcsökkentés is fontos szempont lett, hivatalosan is bevezették a leállást, egészen pontosan, 2008 év végén, amikor a csapatok aláírták a költségcsökkentő megállapodást, abban már a 2009-es nyári szünet is benne volt. A megállapodás része volt a teszttilalom, és a két hetes kötelező gyárbezárás is.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ilyenkor minden gyár egy szellemvároshoz hasonlít. A McLaren Technology Centre például nagyon is aktív. Míg a McLaren Racing csapat tagjai jól megérdemelt pihenésüket töltik, addig a többi részleg keményen dolgozik. A McLaren Applied Technologies Electronicsra, az Absoulte Taste-re és a marketing részlegre nem vonatkozik a leállás, és továbbra is a megszokott módon, bár némileg csökkentett kapacitással üzemelnek.

A Vodafone McLaren Mercedesnél mindenki hálás a szünetért, nagyszerű lehetőség, hogy feltöltsék az akkumulátoraikat a szezon második felére, ahol sűrűbben lesznek futamok, mint valaha. Annak ellenére, hogy a pályán nem láthatjuk őket, a McLaren a hosszú szünet alatt is igyekszik majd ellátni rajongóit hírekkel a csapat háza tájáról.

 
T

TH6777

Vendég
A Lotus biztos benne, hogy Raikkönen győzni tud

<right>
116502_middle.jpg
</right>​
<right>
</right>

James Allison műszaki igazgató teljesen biztos abban, hogy Kimi Raikkönen továbbra is képes megnyerni második világbajnoki címét.


A korábban Toleman, Benetton és Renault néven futó csapat három alkalommal nyerte meg a konstruktőrök bajnoki címét, amihez hozzájárult Michael Schumacher és Fernando Alonso egyénileg összesen négyszer. Bár Raikkönen még idén nem nyert futamot, ötször végzett a dobogón és csupán nyolc ponttal van lemaradva Mark Webber mögött, aki az egyéni pontversenyt vezető Fernando Alonsót üldözi.
"Miért ne?" - válaszolta Allison a Sky Sports News azon kérdésre, hogy a 2007-es világbajnok visszatérésének évében esélyes-e még egy újabb trófeára. "Még nagyon sok futam van hátra, ahol borzasztó sok pontot gyűjthet. A megszerezhető pontszámhoz képest kevés a versenyt vezető előnye."

"Az egyik dolog, amit az elmúlt néhány szezonban a csapatunk rosszul csinált, hogy túl korán szerettek volna az új autó fejlesztésével foglalkozni, így idén tudatosan úgy indultunk neki, hogy egy kicsit hosszabb ideig fejlesztünk."



116501_middle.jpg



Webber: Unalmas taktika a Red Bullon vitázni



<right>

</right>

Mark Webber a Red Bull körüli nagy technikai vitákat a rivális csapatok által alkalmazott taktikaként jellemezte.

A héten az állítólag "dühös" Ferrari visszavágott Helmut Marko azon állítására, miszerint az olasz csapat is kézzel állítgatja 2012-es versenyautóját. Marko a Red Bull legújabb technikai botránya után jelentette ezt ki, de eddig 2012-ben már volt szó kézzel állítható menetmagasságról, a motorszabályozásról, lyukakról a padlón, és egyebekről.A csapat pilótája, Webber szerint azonban számtalan hasonló történet terjeng a bokszutcában, amelyekből a regnáló bajnok csapat mindig nagyobb figyelmet kap.
"Tudom - tudok róla - hogy más csapatoktól is kérték, hogy foglalkozzanak az autóik alkatrészeivel" - idézete az ausztrál AAP hírügynökség.

"De azok nem általános felhasználásra valók, néhány a miénk közül viszont arra. Úgy tűnik, a Red Bull dolgait mindig felkapja a média."
Webber szerint a Red Bull vitái iránt mutatott nagy érdeklődés csak a rivális csapatok "taktikája". "Elég unalmas taktika tőlük, nem?" - mondta.

"Elég kiszámítható."

Webber jelenlet a 2012-es pontversenyben a második helyen áll Fernando Alonso mögött, és úgy véli, hogy a közeljövőben még több Red Bull vita várható.

"Ígérem, valami más lesz, de mindig átmegyünk minden egyes teszten" - mondta Londonban, ahol az F1 augusztusi szünetében ellátogatott az Olimpiára.
 
T

TH6777

Vendég
Mark Smith: Még mindig nem vagyunk ott, ahol lenni akarunk


2012. 08. 07. 06.07
<right>

116425_middle.jpg


</right>




A Caterham csapat technikai igazgatója, Mark Smith szerint rengeteg munka vár rájuk, ha az idei szezonban teljesíteni akarják a maguk elé kitűzött célokat.

A Caterham tulajdonosa, Tony Fernandes a szezon előtt úgy fogalmazta meg a csapat célkitűzését, hogy pontot akarnak szerezni és meg akarják nehezíteni a középcsapatok életét. A 2012-es szezonban ebből vajmi kevés vált eddig valóra, amit a csapat Magyar Nagydíjon elért 17. (Heikki Kovalainen) és 19. (Vitalij Petrov) helye is jól szemléltet. Smith szerint azonban folyamatosan közelednek a középmezőnyre.

„A Magyar Nagydíj jól mutatja, hogy hol is vagyunk jelenleg” – nyilatkozta Smith. – „Mindkét pilótánk olyan jól teljesített, amennyire csak tudott és hiba nélkül vezettek. A stratégiánk és a kerékcserénk jó volt, és nem kérdés, hogy mindenki megtette a magáét itt a pályán és a gyárban is. Bár még nem vagyunk ott, ahol lenni akarunk, és tudjuk, hogy dolgoznunk kell, hogy elérjük az idei szezonra kitűzött céljainkat. Az azonban pozitív, hogy a szünetben feltölthetjük majd az elemeinket és akkor majd a 2012-es szezon második felében elérhetjük azt a teljesítményt, amit akartunk. Helyén van az infrastruktúránk, jó embereink vannak, Leafield-be költöztünk, ahol van egy gyárunk, szóval minden a helyére került.”

A Caterham ügyvezető igazgatója, Riad Asmat is biztos benne, hogy a szezon második felvonása jobb lesz a számukra.

„Én egészen elégedett vagyok a szezon első felének a végével. Mindkét pilótánk és a csapat is jól teljesített a Hungaroringen. Megértettük, hogy sokkal többet kell dolgoznunk, hogy olyan tempóban fejlődjünk, mint ahogyan szeretnénk, de én hiszem azt, hogy a szünetet követően energiával feltöltve térhetünk vissza az újabb előrelépésekre összpontosítva.”





Button visszavonulása előtt még egy bajnoki címet szerezne


116661_middle.jpg
<right>

</right>




Jenson Button közölte, nem szeretne addig visszavonulni a Formula-1-ből, míg második világbajnoki címét meg nem szerzi.



Button három évre szóló szerződést írt alá a McLarennel a múlt évben, így legalább 2014-ig a mezőny tagja lesz. Miután látta, hogy Michael Schumacher és Kimi Räikkönen visszavonulása után két, vagy három évvel visszatért, Button szeretne jó döntést hozni.

A Daily Mailnak nyilatkozva a visszavonulásról Button elmondta: "Ez csak az én fejemben fordult meg. Néhány sportban azt a trükk, hogy a megfelelő időben kell visszavonulni. Sok pilóta úgy nyilatkozik, hogy várja a Formula-1-es visszavonulást és a sokkal nyugodtabb életet. Négy hónap távollét után azonban kissé őrülté válnak, mert hiányzik a folyamatos bizsergés. Ahhoz, hogy megérthessük a Formula-1-es autó vezetéséhez kötődő intenzitást, benne kell élni. Amikor egy 750 lóerős autót vezetsz 200 mérföld/órás sebességgel a hang és a vibráció hihetetlen. Amikor kemény kanyarokban mész a G-erő akkor, hogy majdnem letépi a fejed. Rálépsz a fékre és azt érzed, kibújsz bőrödből. Sokat izzadok a verseny során, három liter folyadékot veszítek. Az adrenalin szint magas, szívem percenként 150-et ver. Az élmény nem hasonlítható semmihez."

Button elmondta, szeretné megszerezni második bajnoki címét mielőtt elhagyja a sportot és szeretne pályafutása befejezése előtt Londonban versenyezni. Egy londoni futamról már sok szó esett az elmúlt hónapokban, egy promóciós filmet is forgattak a pálya lehetséges vonalvezetéséről.

"Még sok célom van a Formula-1-ben. Egy újabb bajnoki cím fantasztikus teljesítmény lenne. És visszavonulásom előtt szeretnék részt venni a Londoni Nagydíjon. Bernie Ecclestone próbálja ezt megvalósítani és Boris Johnson úgy tűnik, vevő rá. Tetszik az ötlet, hogy a Formula-1-es autók Londonban versenyezzenek, olyan ikonikus helyszíneket érintsenek, mint a Big Ben és a Trafalgar Tér. A Londoni Nagydíj megnyerése lenne számomra a tökéletes búcsú."





Petrov helikoptergyárba és gyermekotthonba látogatott


<right>
116704_middle.jpg


</right>


Még nem adta át magát teljesen az otthoni pihenésnek a Caterham versenyzője, bár már Oroszországban van, egyelőre a Forma-1 és saját csapata népszerűsítésével van elfoglalva.
Vasárnap Rostov-on-Don városába látogatott, ahol a JSC Rostrevtol helikoptergyárat látogatta meg. Petrov a gyártás minden szakaszába betekinthetett, találkozott a személyzettel és a vezetőkkel, majd autogramot osztott és fotózáson vett részt, majd válaszolt az újságírók kérdéseire. A Caterham F1 versenyautója is ott volt, de igencsak eltörpült a Mil Mi-26T2 mellett, amely a legnagyobb és legerősebb helikopter a világon.
Oroszország vezető helikoptergyártó cége után Petrov egy gyermekotthonba látogatott el. Nem érkezett üres kézzel, sok ajándékot, többek között miniatűr versenyautókat vitt az ott élőknek. Mindemellett a rostovi VertolCity Expo Centerben augusztus 4.-én és 5.-én minden érdeklődő megtekinthette a pilóta versenygépét.

A múlt hónapban a Moscow Raceway-en tartottak bemutatót, elmondható tehát, hogy a Caterham csapat és Vitalij Petrov mindent megtesznek, hogy az orosz közönségben felkeltsék az érdeklődést a Forma-1 iránt, mielőtt
az első Orosz Nagydíj megrendezésre kerülne 2014-ben, Szocsiban.



Nyári szünet a Lotusnál


<right>
116702_middle.jpg


</right>



Félidőhöz érkezett a szezon, a Lotusnál itt az ideje a jól megérdemelt pihenésnek, a Száguldó Cirkusz is augusztusi szünetre megy.



A FOTA és a Forma-1-es csapatok megegyezése alapján 2009 óta bevezetett gyárleállás most a szezon során fáradhatatlan munkát végző embereknek némi pihenést hoz.
Természetesen időigényes folyamat, hogy az autóiparban minden tökéletesen működjön, így alapvető fontossságú, hogy a teljes ágazat számára legyen egy lélegzetvételni szünet, amely során feltöltődhetnek a szezon második felére. Nincs kivétel, minden csapat köteles 14 napra bezárni gyára kapuit. Normál körülmények között a nagydíjak közötti időszakokban is folyik a munka, új projektek, koncepciók és a jelenlegi autó fejlesztései zajlanak folyamatosan a gyárban, míg a csapat az E20 javításával és felkészülésével foglalkozik a következő versenyhétvégére. Ez egy soha nem szűnő folyamat és az új versenynaptár szerinti 20 futam közben minden résztvevő számára jól megérdemelt a pihenés, azoknak is, akik körbeutazzák a fél világot a versenyzőkkel és azok számára is, akik a gyárban maradnak és keményen dolgoznak, hogy sikerre vigyék a Lotust.
674badf5222e2dacdc7f236c2b57e0e3.jpg

Magyarországról visszatérve a csapat kipakolta a kamionokat, leparkolta az autókat, hogy a szünet után felkészítsék a következő kilenc versenyre. Azonban pénteken eljött az idő, hogy összecsomagoljanak és hazainduljanak.
Paul Seaby, a csapat menedzsere szerint: "A csapat minden tagja kezdett már egy kicsit fáradt és zsémbes lenni mostanában, hogy ilyen sokáig úton voltunk, így a szünet mindenkit motivál. Mindenki meglátogathatja a családját és pihenhet, ami tényleg fontos, ha megnézzük, hogy ezek a srácok - és a paddockban mindenki - mennyit dolgozik egy versenyhétvége során. Tudom, hogy már mindenki várja és megérdemlik a kemény munka után járó jutalmat."
Nem a teljes csapat áll le ilyenkor, csak a gyár legénysége, akik éjjel-nappal dolgoznak, hogy a teljes szezon során ellássák az E20-at új alkatrészekkel és Kimi és Romain számára új versenyautót építsenek. Ben Tiley, kompozittechnikus szerint "A Forma-1 éjjel-nappali üzem, tehát szerintem néha mindannyiunknak szüksége van egy kis pihenésre, hogy feltöltődjünk és visszanyerjük régi formánkat. Egész évben keményen dolgozunk és összpontosítunk és amikor ez az intenzitás az, ami motiváltan tart minket, az szintén ... tud lenni! Ez a szezon különsen sűrű a csapat sikereivel és a szükséges fejlesztésekkel ezen teljesítmény fenntartásához. A jó eredményekkel a munkedv, a teherbírás is nőtt, ugyanakkor ntm tágítunk attól a célunktól, hogy előrébb lépjünk a rajtrácson. Remélhetőleg lesz esélyünk nyár végén megtartani az idei előnyünk és frissen visszatérni!"
0b01fa424bb07ca11355c6e4ebf6f8d3.jpg

Amikor Enstone lámpái újra kigyulladnak, ötszáz embert köszönthetnek újra a bázison, sok tennivaló lesz még, mire az autók újra pályára gurul. A verseny legénysége például elmegy egy napra Wight szigetére vitorlázni a part közelében egy kis felfedezésre csapatépítő programként.
Természeten mindenki számára mérföldő is ez. Az egy hetes felkészülés a Belga Nagydíjra, valamint Kimi és Romain autójának újjáépítése nem kezdődik meg egészen a szünet utáni szerdáig. A csapatnak lesz ideje leporolni az emlékeket és visszatérni a megszokott rutinhoz a kerékcserék gyakorlásával.
Tizenegy verseny túl, kilenccel a vége előtt... eljött az idő a pihenésre,de hogy mi lesz utána, az a jövő zenéje.

 
T

TH6777

Vendég
A Mercedes motorok koptatják a Pirelliket


116937_middle.jpg
<right>

</right>

A McLaren, a Mercedes és a Force India is szenved a szezonban a túlzott gumikopástól.



A német Auto Motor und Sport szerint a probléma oka valószínűleg a trió közös motorszállítójában keresendő. "A Lotusnál, a Red Bullnál és a Ferrarinál sokkal tovább tart egy szett gumi, mint nálunk" - mondta Lewis Hamilton, a McLaren pilótája.
Az Auto Motor und Sport egyik elmélete, hogy a Mercedes V8-as motor a hátsó Pirelliket túlságosan megviseli.
"A kanyarokból kifelé tudjuk tartani a tempót" - mondta a Sauber versenyzője, Sergio Perez. "De jön egy fázis, amikor a Force India el tud húzni, egészen addig, míg frissek a gumijaik."
A Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn elismerte, hogy a "motor karakterisztikája befolyásolja az abroncsok kopását".
Az Auto Motor und Sport szerint a Mercedes "felismerte a problémát" és teljes gőzzel azon dolgozik, hogy javítson a motor nyomatékán.



 
T

TH6777

Vendég
Hamilton: A Lotus nyerni fog még az idei szezonban


2012. 08. 11. 06.35
<right>


</right>
116874_middle.jpg
<right>
</right>


Lewis Hamilton szerint nem kérdés az, hogy a Lotus fog még futamot nyerni az idei szezonban, ami talán már a következő, Belga Nagydíjon is megtörténhet.

A Lotus csapat pilótái, Kimi Raikkönen és Romain Grosjean már többször a futamgyőzelem közelében jártak, amit Hamilton szerint előbb vagy utóbb el is fognak érni, és csak egy tökéletes hétvégére lesz szükségük a Lotus pilótáinak, mert bizony a 2008-as bajnok szerint az E20-as versenytempója talán a legjobb az egész mezőnyben.

„Mi isgyorsak voltunk a Magyar Nagydíjon, de ha a két Lotus az első sorba kvalifikálta volna magát, akkor nyerhettek volna” nyilatkozta Hamilton.

Ugyanakkor Hamilton nagyon bízik a McLaren új fejlesztéseiben, amikre szerintük szükségük is lesz, mert a Lotus Spában bemutatkozó szuper DRS rendszere hatékony fegyver lehet Raikkönen és Grosjean kezében.

„Jó lenne egy kényelmes verseny, ahol elől lennénk és Jensonnal kettős győzelmet szereznénk. De ez csak akkor fog megtörténni, ha nagyobb teljesítmény jön majd az autónkból, ez az, amiért mi dolgozunk. Nagyon remélem, hogy Spában lesz egy újabb fejlesztési csomagunk, én ezt nagyon várom, mert úgy vélem, hogy a Lotusnak is lesznek fejlesztései. Nincs kétségem afelől, hogy a Lotus, ha nem is Spában, de valamelyik pályán nyerni fog, ezért nekünk biztosítanunk kell azt, hogy legalább ugyanakkora előrelépést tudunk majd tenni, mint ők.”






Maldonado: Más is hibázott már


2012. 08. 10. 14.20
<right>


116969_middle.jpg
</right>






Pastor Maldonado úgy gondolja, a hibák, melyeket a szezon eleje óta vétett normális egy feltörekvő fiatal pilótától.



Maldonado lenyűgöző teljesítményt nyújtva megnyerte a Spanyol Nagydíjat, de azóta számos hibát vétett és büntetést kapott. Maldonado azonban úgy érzi, a hibák nem rendellenesek, habár beismerte, szeretne belőlük tanulni.

"Ezek normál hibák. Ha megnézzük a többi pilótát, ők is ugyanezt tették régebben."

Maldonado többek szerint sok balesetet okoz:

"Mielőtt Spanyolországban nyertem, senki nem akart interjút készíteni velem, most, mindenki itt van. Ez a versenyzés, tudják. Számos hibát vétettem, ennyi. Mint mindig, próbálom a legjobbat nyújtani. Néha nem úgy sikerült, ahogy vártam, de fontos dolog, hogy gyorsak vagyunk és annak is kell maradnunk."






 
T

TH6777

Vendég
Bottas sokáig szeretne a Williams csapat tagja lenni



2012. 08. 11. 12.39 <right>


116988_middle.jpg
</right>



A finn tesztpilóta ismét kifejezte az iránti vágyát, hogy versenyzői ülést kapjon a Williams csapatnál - és ha már elérné ezt a célt, hosszú távra tervezne a csapattal.


Attól függően, hogy honnan nézzük, szerencsés is, meg nem is a Williams csapat. Jelenleg is két jó, fiatal pilótájuk van, és a tartalékosuk is nagy jövő előtt áll. Ha azonban helyet akarnak adni Valtteri Bottasnak valamelyik versenyautóban, az egyik jelenlegi pilótának mennie kell. Az idő előrehaladtával egyre valószínűbb, hogy Bruno Senna lesz a vesztese ennek a háromszögnek, és nem csak azért, mert csapattársa, Maldonado győzött már idén a Williamsszel, bár nyilván ez is sokat nyom a latban.

A Williamsnél Bottasról mindenki pozitívan nyilatkozik, és az sem mellékes, hogy a frissen kinevezett ügyvezető igazgató, Toto Wolff is mögötte áll. Maga a versenyző is bízik benne, a tartalékos szerepét már nem sokáig játssza.
„Jó dolog, ha tudok versengeni Maldonadóval, néha le is győzöm őt, és ez még csak jobb lenne, ha többet tudnék vezetni. Nagyon élvezem a közös munkát ezekkel az emberekkel, és a Williams csapatnak nagy történelme van. Otthon érzem magam itt. Az ideális az lenne, ha itt maradhatnék, reményeim szerint egy hosszú karrierre a Williamsnél” – nyilatkozta Bottas a GP Weeknek.

Egyetlen szépséghibája van csupán ennek a történetnek, ez pedig az elengedhetetlen mecénás, egy nagy pénzügyi támogató biztosíthatná ugyanis a csapat szükséges forrásait, egyúttal Bottas helyét. „Segít, ha van némi financiális háttér, és természetesen erre hajtunk” – tette hozzá Bottas.
 
T

TH6777

Vendég
Sikeres és sikertelen visszatérések az F1-be


2012. 08. 12. 06.53
<right>


116431_middle.jpg
</right>



A jól megérdemelt nyugdíjból visszatérni bizony nem könnyű a Formula-1-ben, a sikeres visszatéréshez pedig sok mindenre szükség van, például egy jó ,,fegyverre" is, mert jó autó nélkül bizony nagyon küzdelmes lehet a visszatérés. Erről talán Michael Schumacher tudna a legtöbbet mesélni. Kimi Raikkönen azonban úgy tűnik, egyike a Formula-1 kisszámú, sikeresen visszatérő pilótáinak. Paul Fearnley cikke.


A két évet kihagyó 2007-es bajnok, Kimi Raikkönen, Schumachertől eltérően folyamatosan fejlődik, még akkor is, ha a győzelem - Bahreinhez hasonlóan - a Magyar Nagydíjon is elérhetetlennek bizonyult. Ezzel szemben Schumacher teljesítménye Raikkönen WRC-s működéséhez hasonlít: időnként gyors, de nem egy egész futamon és gyakran hibázik. Persze a hétszeres német bajnok autója nem hasonlítható össze a Lotus E20-asával, de ezzel nem lehet mindent megmagyarázni, mert bizony nem az ő ezüstnyila a legrosszabb autó a mezőnyben. És egy olyan profi, mint Schumacher, aki már mindent megtanult erről a sportról mit csinál? Leállítja a motort, amikor nem kellett volna.

Azért Schumacher teljesítménye messze van attól, hogy szörnyűnek nevezzük, elég csak a monacói időmérő edzésen futott leggyorsabb körére, vagy a valenciai dobogójára gondolnunk, ugyanakkor gyerekképű csapattársa, Nico Rosberg bizony nagyon sokszor tör borsot a hétszeres bajnok orra alá, így Schumacher már nagyon, de nagyon messze van attól, ahol egykoron állt. Ez szomorú, de már 40 volt, amikor visszatért, így talán itt az idő, hogy valami másba kezdjen.

Raikkönen ezzel szemben csak 33 lesz októberben, és valószínűleg jövőre is a Lotus csapatnál láthatjuk majd, a zord felszín alatt egy James Huntot rejtegető pilótát. Ő a hírek szerint élvezi, hogy a Lotus egy laza csapat és kevés PR kötelezettségnek kell eleget tennie, és az is a kedvére van, hogy egy fiatal és sikerre éhes csapattárssal szemben kell felvennie a kesztyűt. De vajon tényleg Kimi visszatérése volt a legjobb és Schumacheré a legrosszabb az F1 történetében? A kérdés eldöntésére nézzünk meg néhány példát az F1 múltjából.

1982 Niki Lauda (McLaren)

A mindig számító osztráknak nyugdíjas éveiben szüksége volt némi shillingre, hogy finanszírozni tudja a légitársaságát, míg a McLaren újdonsült tulajdonosának, Ron Dennisnek egy sztárra volt szüksége, aki segít felépíteni új birodalmát. Az üzlet így gyorsan megkötetett, Lauda pedig januárban a Dél-Afrikai Nagydíjon munkába is állt egy 4. helyet elérve. Két futammal később Long Beach-ben már a dobogó legmagasabb fokára is felállhatott, majd a Brit Nagydíjon Brands Hatch-ben egy újabb tökéletes teljesítménnyel szerzett újabb győzelmet Dennisnek. Az 1983-as szezonban nem mutatottk kimagasló formát az idősödő osztrák bajnok, a csapat azonban türelmes volt, majd miután 1984-ben Lauda megkapta a TAG erős turbómotorjait és persze a sikerre éhes Alain Prostot is a nyakába 5 győzelemmel és négy második hellyel, ha fél ponttal is, de megnyerte a világbajnoki címet a McLarennek. Végül 1985-ben, még egy utolsó győzelmet szerezve a Holland Nagydíjon, visszatért a jól megérdemelt nyugdíjas évekhez.

1982 Mario Andretti (Ferrari)

A Ferrari mindig tudta, hogyan is kell nagy médiafelhajtást csinálni, így 1982 szeptemberében, olasz származású, 1978-as világbajnok, a már 42 éves Mario Andretti ott állt az Alitalia repülőgépének ajtajában a milánói Malpensa reptéren, a fején egy Ferrari sapkával. Andretti pedig jött látott és majdnem győzött, mert sajnos a meglepetés pole pozícióját végül nem tudta győzelemre váltani a monzai pályán. Mindenesetre most már Patrick Tambay hockenheimi győzelme után senkinek sem lehetett kétsége a felől, hogy milyen éve is lehetett volna a halálos balesetet szenvedő Gilles Villeneuve-nek és a F1-es karrierjét a Német Nagydíjon örökre összetörő Didier Pironi-nak az 1982-es szezonban. Mindenesetre Andretti megtette, amiért hívták, így már senkit sem érdekelt, hogy az amerikai legenda F1-es pályafutása két héttel később a Las Vegas-i Caesars Palace poros parkolójában örökre véget ért, mert bizony a CART-ban két év múlva bajnok címet szerző veterán amerikai már sohasem tért vissza a száguldó cirkuszba.

1983 és 1985-1986 Alan Jones (Arrows és FORCE)

Miután a harsány ausztrál megnyerte a világbajnoki címet 1980-ban, a következő év végén, a csapattársával vívott ádáz küzdelmet követően a Caesar Palace-i Nagydíjon aratott győzelme után úgy döntött, 35 évesen befejezi Formula-1-es pályafutását. Két évvel később azonban olyan hírek kaptak szárnyra, melyek szerint a vagy 20 kilót magára szedő, de a pénztárcájának tartalma tekintetében lesoványodó Jones a visszatérésen gondolkodik. És valóban, az Arrows csapat pilótájaként Jones feltűnt a Nyugat-Amerikai Nagydíjon Long Beach-ben. A 12. helyet szerezte meg az időmérő edzésen, tehát kijelenthetjük, hogy sokkal jobb helyre kvalifikálta magát a versenyképtelen autóval, mint amire számítani lehetett. A futamon azonban 75 kör várt rá a göröngyös és kegyetlen utcai pályán. Jones 58 körön keresztül bírta, majd fáradtságra hivatkozva fel kellett adnia a versenyt. Valójában két hónappal korábban leesett a lováról és eltörte a combcsontját, s a még nem teljesen rendbejött sérülés komoly fájdalmakat okozott neki a futamon, pedig korábban, még a sérülés előtt a 3. helyen végzett Brands Hatch-ben a Race of Champions versenyen. Két évvel később már Carl Haas csapatában, a FORCE színeiben újra próbálkozott. A feltételek most jobbnak tűntek: Ford, Cosworth, Teddy Mayer, Neil Oatley, Ross Brawn és Adrian Newey, és mindez egy világbajnok, Alan Jones mögött. A projekt azonban csúfos kudarcnak bizonyult, Jones legjobb eredménye egy 4. hely volt a kiesésekkel tarkított Osztrák Nagydíjon, 1986-ban. Így talán mégis jobb lett volna, ha Jones otthon marad, Ausztráliában.

1993 Alain Prost (Williams)

Miután a háromszoros francia bajnok, Alain Prost az 1991-es szezon végén tett néhány nyílt és őszinte észrevételt Ferrarijának teljesítményéről, a maranellóiak azonnal kirúgták őt a csapatból, a főszponzor Marlboro pedig egy halom pénzt fizetett neki, hogy az 1992-es szezonra otthon maradjon. Prost azonban még nyerni akart, akárcsak a Renault, akik Mansell világbajnoki címe után egy francia pilótával is a csúcsra akartak jutni. A Renault nyomására, így a Williams és Prost egymásra talált, a kis francia pedig beváltotta a hozzáfűzött reményeket és 16 futamon 13 pole pozícióval, 6 leggyorsabb körrel és 7 futamgyőzelemmel, magabiztos fölénnyel szerezte meg 4. világbajnoki címét. Majd miután a Williams csapat bejelentette Ayrton Senna szerződtetését, Prost ugyanúgy eltolta a biciklit a csapattól, mint ahogyan egy évvel korábban az ő érkezése miatt távozott a csapattól Nigel Mansell.

1995 Nigel Mansell (McLaren)

Miután Mansell végre valahára 1992-ben megnyerte a világbajnoki címet, némi haraggal szakított a Williams istállóval, mivel leszerződtették a csapathoz azt az Alain Prostot, akivel 1990-ben igencsak viharos szezont töltött a Ferrarinál. Az angol így 1993-ban az amerikai CART-ban próbált szerencsét, ahol egyből meg is nyerte a bajnoki címet. Nem vitás, hogy az ingerlékeny brit briliáns volt az USA-ban, ahol a rajongók egyből meg is szerették, Mansell azonban inkább az F1-re vágyott, ezért amikor Ayrton Senna halálos balesetet szenvedett a San Marinói Nagydíjon, engedett a Williams csapat hívószavának és néhány futam erejéig visszatért a Formula-1-be, ahol, ha kis szerencsével is, de megnyerte a szezonzáró Ausztrál Nagydíjat Adelaide-ben. Ekkor sokan azt gondolták, hogy milyen csodálatos befejezése is ez a 41 éves Mansell Formula-1-es karrierjének. Ő azonban nem így gondolkodott, és a McLaren, valamint a Mercedes ígéreteitől elcsábulva beült a meglehetősen csúnyácska, pisze orrú McLaren MP4/10-be. Illetve csak beült volna, mert az időközben egy kicsit kikerekedett Oroszlán még csak-csak befért az autóba, azt vezetni azonban már nemigen tudta. Az 1995-ös szezon első két futamát így a B autóra váró Mansellnek ki kellett hagynia, a következő, San Marinói és Spanyol Nagydíjak azonban katasztrofálisan sikerültek számára. Ezután a csapat végül - közös megegyezéssel - szerződést bontott vele. Bizony, ez a bátor és izgalmas pilóta talán szebb búcsút is megérdemelt volna.

A legjobb, legmeglepőbb, vagy ép legrosszabb visszatérésekről még sokat lehetne írni, de talán zárszónak annyi elég, hogy a legjobb visszatérés mindig az, ami sohasem történik meg. Jackie Stewart vagy Jody Scheckter tudták, mikor kell abbahagyni, a megfelelő időben vonultak vissza, és ami még fontosabb: tartották is magukat ehhez. Mert bizony később visszatérve már nehéz megítélni, hogy valaki a legjobb, vagy éppen a legrosszabb formáját mutatja-e.



Kubica már soha nem tér vissza


116990_middle.jpg



Robert Kubica a hírek szerint már soha nem tér vissza a Formula-1-be.A lengyel pilóta még tavaly februárban szenvedett súlyos balesetet egy olasz raliversenyen. Először úgy tűnt, amputációra lesz szükség, ám az orvosok munkájának köszönhetően Kubica már mozgatni tudja kezét és járni is tud.

"Robert számára a Formula-1 örökre lezárult .

"Ez érthető, hiszen hosszú ideje semmi hír nem szólt a lengyel pilótáról. Teljesen a feledés homályába merült, ez természetes folyamat. Az orvosok hosszan és keményen harcoltak Robert sérült karjával és a Ferrari már készen állt egy teszt biztosítására, így a jövőben Felipe Massa utódja lehetett volna. De sem a modern terápia, sem az operációk nem segítettek abban, hogy Kubica visszanyerje kezének teljes működőképességét. Már utcai autót vezet, de ez a szupergyors Formula-1-hez nem elég. A sérülései túl súlyosak ahhoz, hogy Robert visszatérjen a versenyzésbe."



 
T

TH6777

Vendég
A legsikeresebb angol istálló


116572_middle.jpg


2012. 08. 13. 06.14
<right>

</right>




Sokan azt gondolhatják, hogy a legsikeresebb angol istálló a McLaren, hiszen Lewis Hamilton a Magyar Nagydíjon már a csapat 178. futamgyőzelmét szerezte, de ha nem kizárólag a Formula-1-re gondolunk, akkor bizony van olyan istálló Angliában, amelyik még ennél is többször győzött. Ez pedig a Carlin. Ed Foster cikke.


A Magyar Nagydíj versenyhétvégéje nemcsak Lewis Hamiltonnak sikerült ragyogóan, aki a Hungaroringen megszerzett 25 pontjával magabiztosan mehet a jól megérdemelt nyári pihenőre, hanem az angol Carlin istállónak is remek hétvégéje volt, ugyanis pilótái egy időben két pályán is remek teljesítményt nyújtottak. A Hungaroringen a brit Max Chilton a saját és a csapat első GP-2-es futamgyőzelmét szerezte, míg Antonio Felix da Costa a GP3-ban mindkét magyarországi futamot megnyerte, közben pedig Carlos Sainz Jnr a legendás spái pályán aratott győzelmet egy Formula-3-as futamon.

Lenyűgöző teljesítmény, pedig maga Trevor Carlin gyakran hangoztatja, hogy a csapata „inkább csak egy doboz világos sör, mintsem francia pezsgő”, amely kijelentés annak a fényében, hogy a Carlin istálló 13 éves fennállása alatt 236 futamgyőzelmet szerzett túlzott szerénységre vall. „Az emberek ismernek bennünket, így azt is tudják, hogy mindent megteszünk a siker érdekében”magyarázkodik Trevor Carlin a hasonlat miatt.

A csapat jelenleg az angol Formula-3-as bajnokság mellett a Formula Renault 3.5 sorozatban, valamint a GP3-as és a GP2-es bajnokságokban indít autókat. A Carlin a Formula-1 előszobájának számító GP2-es bajnokságba 2011-ben szállt be először, és bizony az első évük nem volt valami sikeres, két 6. és egy 7. helyükkel (4 pont) csak a bajnokság utolsó, 13. helyén zárták az évet. „Aerodinamikailag ez egy új autó volt a számunkra, és az abroncsok is teljesen ismeretlenek voltak, ezért bárki gyors lehetett” – nyilatkozta Carlin. A csapat azonban gyorsan tanul, amire jó példa, hogy az idei szezonban 153 pontjukkal már a bajnokság 5. helyén állnak és hátrányuk a 4. helyezett spanyol Racing Engineeringgel szemben mindössze 3 pont.

De vajon mitől is lehet ennyire hatékony egy csapat?

„Ebben semmi varázslat sincs”- mondja Trevor Carlin. -
„Nincsenek rejtett titkok. Csak kemény munka és ez többé-kevésbé varázsszer, ez teszi ugyanis az autót kiegyensúlyozottá. Minden pályán jártunk már, a Formula-3-mal biztosan, így azonnal megvan a tempónk, ez a kiegyensúlyozottság pedig a pilótának magabiztosságot ad, és így egy kicsit gyorsabbak is lesznek.”

A Formula-3 valaha volt legsikeresebb istállója, a Carlin vajon az F1-ben is jobb munkára lenne képes, mint például a HRT? És a GP2 azt jelenti, hogy a Carlinnak a következő lépés már a Formula-1 lesz? „Először is érdeklődnöd kell a Formula-1 iránt, ha be akarsz lépni. Én imádom nézni, imádom a technikai oldalát. Az üzleti oldal azonban nehéz, igazi mélyvíz. Bernivel és azokkal a fiúkkal tárgyalni igen kemény, ők mind pénzt akarnak húzni az egészből. Számomra az autóversenyzés szeretete a győzelemről szól csak. Légy versenyképes, és ez az, amit imádok. De a legerősebb akarat sem elég ahhoz, hogy valaki a McLaren ellen versenyezzen. Ők már 40 éve csinálják ezt és sok-sok millió dollár áll mögöttük. Évekbe, hosszú évekbe kerülne, hogy felvegyem velük a versenyt. Az F1-et nagyon szép kívülről csodálni, örülök, hogy van némi kapcsolatom vele és nézem a fiaimat (Sebastian Vettel, Jean-Eric Vergne, Narain Karthikeyan, Daniel Ricciardo, Bruno Senna és Nico Rosberg is versenyeztek korábban a Carlinnál). De felmenni az F1-be és ott nyerni… Én nem látom ezt reálisnak.”

Hát igen a Formula-1-ben nagyon résen kell lenni, mert ha az ember nem vigyáz, Bernie lenyúlja a pezsgőt, így az embernek csak a dobozos sör marad. A Carlin ezért sem akar a Formula-1 közelébe menni, amiért nem is hibáztathatjuk, már csak azért sem, mert a legsikeresebb angol istálló minden bizonnyal a jövőben is szállítani fogja majd a világbajnokokat az F1-nek, hiszen ne legyen kétségünk a felől, hogy az első GP2-es győzelműket sok-sok győzelem fogja még követni.






Jackie Stewart: Alonso szárazon és vízen is a legjobb


2012. 08. 13. 06.05
<right>

</right>


1_f1_xlsport.jpg


Jackie Stewart, a korábbi háromszoros Forma-1-es világbajnok "mélységesen tiszteli" Frenando Alonsót, a Ferrari spanyol pilótáját, aki jelenleg vezeti a vb-pontversenyt.




"Fernando nélkül nagy bajban lenne az olasz istálló" - olvasható az As című spanyol sportnapilap internetes oldalán a britek emblematikus autóversenyzőjének nyilatkozata.

"Fantasztikus pilóta, számára tökéletesen mindegy, hogy szárazon vagy vízen száguldozik, mindenütt ő a legjobb."

Stewart, aki 1969-ben, 1971-ben és 1973-ban nyert vb-t, a közelmúltban azt tanácsolta a címvédő német Sebastian Vettelnek, hogy addig ne szerződjön a Red Bulltól a Ferrarihoz, amíg Alonso a tűzpiros gépet vezeti.

"Sebastian helyében én maradnék, Alonso túl erős" - mondta a skót.



 
Oldal tetejére