Az élet (azért is) szép !

<SCRIPT language=JavaScript> MenuController.getInstance().bindHandlers($('zoomedOutMenu'),{"zoomedOutMenu":{"on":"#F7F7F7","off":"#BDBDBD","link":"#000000","border":"#000000"},"btn_decorateimage_menu_out":{"on":"#E3E4E6","off":"#F7F7F7","link":"#000000","border":"#000000"},"btn_share":{"on":"#E3E4E6","off":"#F7F7F7","link":"#000000","border":"#000000"}});</SCRIPT><SCRIPT language=JavaScript> FullViewMenuController.getInstance().bindHandlers($('zoomedOutMenu'),'out');</SCRIPT>​

Gámentzy Eduárd​

Hozhatok neked​

Hervadó virágok helyett,
Hozhatok neked színeket!
Kéket az égről,
Aranyló sárgát,
Legyen belőle
Takaród, párnád!
Ezüstöt csillogó
Forrás vizéből,
Hozhatok neked
Feketét, mélyről.
Nem olyan gyászos
Elszomorítót,
Csak olyan elfedő
Menedékadót.
Hozhatok neked
Hófehér márványt,
Legyen a tükröd!
Hozok szivárványt!
Kifeszítem föléd
Nem sírhatsz már soha!
Hozhatok neked!...
- Csak tudnám, hogy hova!​

***​

netversfeszt.hu​

Szádeczky-Kardos György​

Nincs időd !​

Szoktál-e néha meg-megállni,
És néhány percre megcsodálni
A zöld mezőt, a sok virágot,
Az ezerszínű, szép világot,
A dús erdőt, a súgó fákat,
A csillagfényes éjszakákat,
A völgy ölét, a hegytetőt?
Nem, neked erre nincs időd!​

Szoktál-e néha simogatni,
Sajgó sebekre enyhet adni,
A hulló könnyeket letörülni,
Más boldogságán is örülni,
Meghallgatni, akinek ajka
Bánatra nyílik és panaszra,
Vigasztalni a szenvedőt?
Nem, neked erre nincs időd!​

S ha est borul a késő mára,
Készülni kell a számadásra,
Mérlegre tenni egész élted,
Tettél-e jót, láttál-e szépet,
És nincs más vágyad csupán ennyi:
Nem rohanni, csak ember lenni,
Hiszen már látod a temetőt!
De most már késő!...... Nincs időd!​

Aki nem kockáztat semmit, az nem csinál semmit, nincsen
semmije, az élete is semmi, és semmi sem lesz belőle.
Lehet, hogy így elkerülheti a bánatot és a szenvedést,
de ugyanakkor megfosztja magát az esélytől, hogy tanuljon,
gyarapodjon, érezzen, változzon, növekedjen,
szeressen és éljen.
Megfosztja önmagát a saját szabadságától.
Mert csak az lehet igazán szabad, aki mer kockáztatni.​

Ne fékezd magad.
Ha megtagadod magadtól szíved vágyait, keserű
és frusztrált leszel.
Ha elfojtod az önkifejezést, alkotókészséged megposhad.
Ha visszatartod magad a cselekvéstől, a gyávaság gúzsba köt.
Ne hagyj félbe semmit!
Engedd egyediségedet szabadon áramlani.​

***
OSHO​

László Noémi​

Engedj időznöm​

vegyél magadhoz ahogyan a bort
a reggel hűvösét a kenyeret
a keretbe nem foglalható tájat
amint lehet​

tegyél el apró dolgaid közé
engedj időznöm ott egy keveset
felejts el lassan észrevétlenül
amint lehet​

felejts magadban ne törődj velem
viselj mint bőrödön fehér heget
hogy növekedjem majd a pórusokkal
amint lehet​

vegyél magadhoz ahogyan a szó
még ismeretlen ízeit veszed
takarj be gondod rejtett vánkosába
amint lehet​

Madách Imre ​

Életbölcsesség​

Az ifjú lélek ha világba lép,
Mint nap, fényárban lát mindent körében,
Míg végre eszmél s látja, hogy mocsár,
Miről lopott sugár reng gazdag ékben.
Boldog, ha megbékélve a világgal,
Tovább ragyog s nem gondol a mocsárral.​

Az ifjú lélek ha világba lép,
Azt tartja, Isten mása minden ember,
Míg végre eszmél, s látván, hogy nem az,
Ördögnek nézi csalt kebel dühével.
Boldog, ki megbékélve a világgal
Sem ördögöt, sem angyalt nem keres már.​

Az ifjú lélek ha világba lép,
Csillagnak tartja a lány szerelmét,
Őrjöngve küzd, kételkedik, remél,
Míg eszmél s porban látja istenségét.
Boldog, ki megbékélve a világgal,
Csillag helyett beéri jó parázzsal.​

Ki is gondol, függvén a hókebel
Kéjhalmain, hogy csontváz van alattok?
Csontvázzá lesz minden gyönyör, ha azt
Hideg kebellel végig boncolátok.
Boldog, ki megbékélve végzetével,
Élvezni tud a perc költészetével.​

Edgar Allen Poe

Lee Annácska


Sok-sok hosszú esztendeje már
Tengerpart bús mezején
Élt egy kis lány - ismerhetitek
Lee Annácska nevén
S csak azzal a gondolattal élt,
Hogy szeret s szeretem én.

Gyermek volt s gyermek voltam én
Lee Annácska meg én.
De szerelmünk több volt mint szerelem
Tengerpart bús mezején -
Irigyeltek az angyalok is
Fenn a felhők tetején.

S ez lett oka, hogy sok éve már,
Tengerpart bús mezején
Felhők közül jött egy csúnya szél
S meghült Annácska szegény;
S elvitték úri rokonai
S egyedül maradtam én;
Koporsóba csukták el őt
Tengerpart bús mezején.

Irigyelték az égi angyalok,
Hogy boldogabb ő meg én,
Az lett oka (mint jól tudjuk ezt
Tengerpart bús mezején),
Hogy jött felhőből éjjel a szél
S meghült s meghalt szegény.

De szerelmünk több volt, mint soké,
Ki nagyobb, mint ő meg én,
Okosabb, mint ő meg én,
S sem az angyalok a felhők felett,
Sem az ördögök tenger fenekén
Nem tehetik, hogy szívtől a szív,
Elváljunk, ő meg én.

Mert ha kel a hold, nekem álmokat hord,
Annácska küldi felém;
S csillag ha ragyog, már véle vagyok.
Annácska szemét lesem én;
S így az éj idején veled éldelek én,
Jegyesem, szivem élete, szép kicsikém,
Melletted a sír fenekén,
Tengerpart bús mezején.

***

Babits Mihály fordítása ​

Edgar Allen Poe​

ÁLOMORSZÁG​

Bús, magányos úton át,
hol jó lélek sohse járt,
hol az Éj, egy ős eidolón
fenn uralg gyász-színű trónon,
most érkeztem épp, egy távol
ködös Óperenciából,
világtalan vidékről, hol vad varázs terem,
túl időn - túl teren.​

Fenéktelen völgyek, folyók,
szurdok, mosás, titán-bozót,
formákkal, miket senki sem sejt,
mert a harmat mindent elrejt;
part nélküli tengerek,
s rájuk hulló meredek;
tengerek, mik nem hevernek,
tűz-egekre habot vernek;
tavak, melyek hányják folyton
holt vizük, mely holt és zordon,
hűs vizük, mely halk és fáradt
s rajt a lenge liljomszálat.​

S e tavaknál, mik így folyton
holt vizet, mely holt és zordon,
hűs vizet, mely halk és fáradt
s lengetnek lenge liljomszálat;
e hegyeknél - e folyóknál,
lassan, egyre mormolóknál -
vak bozótnál s hol a rossz
béka és gyík táboroz -
e lápoknál és tarlóknál,
hol a ghoul jár -
mindez átokvert helyekben
minden néma szögeletben -
rémült utas mit lel itt ?
Múltja leples rémeit. -
Szemfedős formákat, melyek
sóhajtanak, s továbbmennek,
holt barátaiét, kik rég be-
költöztek a földbe - s az Égbe.​

Ha szívünk száz sebe fáj,
ez nyugtató és enyhe táj,
s a sötét és árny-imádó
és a csupán árnyat látó
szellem számára Eldorádó.
De szétnézni nyílt figyelemmel
az utas benne nem bír, nem mer,
s titkát halandó gyenge szem
nem issza tárva sohasem,
mert tiltja szigorú királya
rojtos pillát emelni rája.
S a vándor itt csak lopva lát
fekete szemüvegen át.​

Bús, magányos úton át,
hol jó lélek sohse járt,
hol az Éj, egy ős eidolón
fenn uralg gyász-színű trónon,
most érkeztem épp, egy távol
ködös Óperenciából.​

***
Babits Mihály fordítása​

Edgar Allen Poe​

SÖR-SOROK​

Tölts be fölt borostyánkővel,<?XML:NAMESPACE PREFIX = O /><O></O>​

Hadd ürítsem serlegem.<O></O>​

Ettől ébredezve fölkel<O></O>​

Friss örömmel szellemem -<O></O>​

Hány vad eszme, lázas álom<O></O>​

Jő s tűnik nyomban tova;<O></O>​

Száll az óra? mit se’ bánom:<O></O>​

Sört iszom ma éjszaka.​

***​

Radó György fordítása<O></O>​

Szeretnék a boldogságról írni



Szeretnék a boldogságról írni
szeretnék többé sohasem sírni
szeretném a világba kiordítani:
Ne csüggedj, van remény
az út vége a győzelem!
Nehéz a harc, de 'mi vár:
boldogság, béke, szerelem!

Szeretnék a szerelemről írni
szeretnék boldogságtól sírni
szeretném a világba kiordítani:
Istenem! Ő itt van velem!
Látom Őt, nemcsak álmodom
a perceket már nem számolom
mert eljött, s többé nem megy el
ó, áldott élet
áldott szépség
áldott szerelem!

Szeretnék csak mindig Róla írni
tündérmesét, igaz történetet
szeretném a világba kiordítani:
Szeret, szeret, szeret!
S azt is, hogy én is szeretem
jobban, mint életem
s ez a szerelem végtelen
mert kettőnké, ugye, Kedvesem?

Szeretném elmondani,
hogy szeme gyönyörű
s ajka édes.
Minden, mit mond és tesz
szivárvánnyal ékes
s csak, hogy láthatom
a Mennyország nekem.
Szeretném elmondani nektek
hogy végtelen szeretem!

Szeretném, ha mindez való lenne,
szeretném, ha egyszer Ő üzenne:
Várlak, gyere, szeretlek én is!
Szerettelek mindig,
s szeretni foglak
a világ végezetéig!

/Őri István/
​

Ne higgy!

Ne hidd, ne hidd, ami igaz,
Ami kegyetlen, ami gaz,
Mi ocsmány és alávaló
Ne hidd, ne hidd, ami való.

Hazugság, amit a lap ír,
Félrebeszél az a papír.
Meredt szemekkel aki súg
az mind gyalázatos hazug.

Ugratnak, játszanak veled.
Nem lehet az! Hogy képzeled?
Nem hiheted, ha van hited,
Gazember vagy, ha elhiszed.

Ne hidd el, ne hidd el mi gaz,
Ordítsd az égre: nem igaz!
Szeme közé kacagj neki,
Ki a borzasztót hirdeti.

Hallod? Ne hidd, mi rút, mi vad,
Mi undort és gyötrelmet ad.
A fényképed, meg a tavasz,
S az Igazság, az az igaz.

Csak ami szép, jó, mind igaz.
Mit álltál, az az igaz.
Mi nem divat, mi nem haló.
Az, ami örökkévaló.

Csak a kedvesség, az öröm,
A pardon, meg a köszönöm,
A gyöngédség, a figyelem,
Csak az az igaz idelenn.

Csak a segítség, a vigasz,
A barátság az az igaz.
Csak az a gyémánt szeretet,
S a szívekre veretett.

Belénk döfték a kést, ne hidd,
Kiszaggathatják beleid,
Míg lélegzel és eszmél agyad,
A bűnt tagadd, tagadd, tagadd!

Megmarkolom két válladat,
Szemembe nézz, ne hagyd magad!
Tiszta maradj, maradj szabad,
Ne bukj el, meg ne add magad!

Légy tiszta, hős légy,
Légy erős, holt részeg légy, légy eszelős,
A Földre a felhőkből tekints.
Te légy az Isten, hogyha nincs!


/ Szép Ernő /​

​

A NYELVEN TÚL​

Minden, ami nagyszerű, az túl van a nyelven.
Amikor nagyon sok mindent kell elmondanod,
mindig nehéz beszélni.
Csak az apró dolgokat lehet elmondani, csak a
jelentéktelenségeket, csak a világi dolgokat lehet elmondani.
Ha valamiről úgy érzed, elsöprő erejű, nem tudsz beszélni róla,
mert a szavak túl szűkek ahhoz, hogy magukban
foglalhassanak bármi lényegeset.
A szavak haszontalanok.
A mindennapi, világi tevékenységekhez megfelelőek.
De rövidnek bizonyulnak, ha túllépsz a hétköznapi életen.
A szerelemben haszontalanok; az imádságban teljesen
alkalmatlanok.
Minden, ami nagyszerű, az túl van a nyelven, és amikor
azt látod, hogy semmit sem tudsz kifejezni a szavakkal,
akkor megérkeztél.
Akkor az élet tele van nagyszerű szépséggel, nagyszerű
szeretettel, nagyszerű örömmel, nagyszerű ünnepléssel.​

*****​

Osho: Mindennapra​

Bartalis János​

Kerestelek​

Kerestelek az éjszakában.
Kerestelek az erdő hangjában.
Kerestelek fehér jázmin-erdő lombjarázásában.
Kerestelek iszalaggal befutott ösvényeken.
Kerestelek elsurranó álom-ösvényeken.
Kerestelek egy lehajló virágban.
Kerestelek integető ágban.
Kerestelek és mindenütt megtaláltalak.
Kerestelek és sehol se találtalak. ​

​

László Noémi​

Kérdezgető​

Rózsa, rózsabimbó,
van-e párod,
ragyog-e a szirmod,
ha kitárod,
hajlik-e a szárad
üde szélben,
karmol-e a tüskéd
idejében?​

Rózsa, rózsabimbó,
fogy a színed,
fogy a hold az égen,
keseríted,
fogy a bő esztendő,
ki fogyasztja?
Hull a könny az égből.
Ki fakasztja?​

​

REICHARD PIROSKA​

NYÁRI ÉJ


Álomszerű fényét hinti a hold
varázslatos csöndbe merült a berek,
a kósza szél is álomra hajolt,
fű szála se ing, levél se remeg,
mozdulatlanul állnak a fák

Most minden küzdés, élet elpihent,
most meghalt az öröm és a bánat,
csak illat van és hő, holdfény és csend
és mozdulatlan nagy néma árnyak
s szikrázó csillaggal hintve az ég

Állok az álmodó nagy fák alatt
nehéz csöndű, kábító éjszakában
s elhagy minden emberi gondolat,
úgy érzem: gyökeret ver a lábam
s a fák sejtelmes álmát álmodom​

Edgar Allen Poe
​

A KISÉRTETES PALOTA​

Legzöldebb völgyünk ölében
- Jó angyalok laktak ott -
Hajdan büszkén, büszke-szépen
Drága kastély ragyogott.
Földjén Gondolat királynak
Fölszökött!
Sohse lengtek szeráf-szárnyak
Gyönyörűbb torony fölött.
Ormain zászlók lobogtak,
Sárga, gőgös, víg-arany,
Mindez rég volt - tűnt koroknak
Távolaiban!
Ahány enyelgő játszi szellő
Ment arra át,
A dús, bokrétás bástya mellől
Mint szárnyas illat szállt tovább!
Lantzenére ott a vándor,
Ki e boldog völgybe jött,
Láthatta, hogy szellem táncol
A lángablakok mögött
Egy trón előtt, amelyen ülvén
Bíborbanszületett
Királyuk trónolt, ki körül fény
Árasztott méltó ünnepet.
És gyönggyel a kastély kapúja
S rubinnal rakva volt,
Melyen át egyre s egyre s újra
Édes visszhangok árja folyt
Szikrázva a terembe: - rájuk
Egy munka várt,
S egy öröm: örökké királyuk
Eszét zengni, a bölcs királyt.
De bú-ruhás átkok sereggel
Szállták meg a király honát:
Sirassuk őt! mert soha reggel
Nem süt már éjszakáin át!
S háza körül a halk dicsőség
Ma már csak oly-
Mód zengi őt, mint rege hősét,
Kit elhantolt a kor.
S csak rémes árnyak bálja, mellyet
A véres ablakokon át
Ma itt disszonáns zene mellett
Az utas kavarogni lát,
A sápadt ajtóból ma rémek
Folyója foly
Örökké, s hova azok érnek,
Van kacagás - de nincs mosoly.​

***​

Babits Mihály fordítása​

Edgar Allen Poe​

CSILLAG, TITOK​

Csillag, titok!<?XML:NAMESPACE PREFIX = O /><O></O>
Álmodtalak<O></O>
Nyáréjjelen
Legyek szavad!<O></O>
Sugár te magad:<O></O>
Légy fényjelem;<O></O>
Messzi honod<O></O>
Fürdesse szivem.<O></O>
Világod: Szépség, Tisztaság!<O></O>
Sehol szenny - mindenütt virág,<O></O>
Rejti szerelmünk lugasát<O></O>
Álom-kerten, hol ott pihen<O></O>
Álomleány-had szüntelen<O></O>
S a cserkesz szél ezüstösen<O></O>
Álél ibolya-fekhelyen.<O></O>
Ó, ami Benned látható,<O></O>
Oly más, mint e földi való:<O></O>
A legkékebb szép szemet<O></O>
Őrzi hamis, hűtlen keret -<O></O>
Édes szellőkön suhan<O></O>
Ékes hang szomoruan
Szív, ha érted megtörik,<O></O>
Öröme könnyeden szökik,<O></O>
Visszhangja még elidőz,<O></O>
Kagylóbúgást felidéz.<O></O>
Bánatod hű képe kél:<O></O>
Földre perdülő levél -<O></O>
Szent varázslepel borul rád:<O></O>
A gyász még nem búskomorság ​

***​

Tandori Dezső fordítása<O></O>​

Dallam neked

​

Júniusi délután​

Meleg koranyár, késő délután…
a nap fénypászmái aranynyílként
törnek utat a tóparti erdőben
a hatalmas lombkoronákon át.
A látvány már-már őstermészeti,
bár itt-ott a civilizáció nyomai
tompítják az idill hatását…
Hangos madárkoncert fonja át
a szívek bennrekedt szavát,
úgy tűnik, két jóbarát
a madárdal s a szívdobogás -
csak a természet neszez,
míg kezed kezemre talál…
Faágak közt cikkanó barnaság,
kecses kis mókus röppenve futkos,
szembenézve velünk, meg-megáll…
percekig csendben bámuljuk a csodát,
s egyszer csak eltűnik az óriás
lombok közt, mókás farkával integet -
így ajándékozza meg a természet
a szépségre szomjas szíveket -,
vele groteszk ellentétben csap le
egyre sűrűbben és fájdalmasabban
a kiéhezett szúnyogsereg…
egy darabig küzdünk velük,
majd feladva a romantikát s vele
az erdei sétát, indulni készülünk.
De még kapunk a természettől néhány
feledhetetlen pillanatot:
láthatjuk az épp lenyugodni készülő
hatalmas, vörös napkorongot,
amint narancs-vöröses palástját
szétteríti a látóhatár fölött,
a béke és nyugalom érzését kelti
bennünk - s ember és természet között.​

***​

Jószay Magdolna​

Reményik Sándor

Pünkösdi szomorúság


A Lélek ünnepén
A Lelket lesem én.
A Lelket, amely több, mint költemény.
A Lelket, amely sosem volt enyém.
A Lelket, amely sosem lesz enyém.
A Lélek ünnepén
Szomorún zendül egyetlen igém:
"Hogy születhetik újjá, aki vén?"...

​

Lőrinczi L. Anna

Minden pillanat

Egy pillanat volt csak az élet.
Ennyi jutott nekem Tőled.
Mily balga a szív, ha nagyon szeret
Mert fájdalmában is tovább ketyeg
Nincs igazság, de vannak tények,
Hisz az a pillanat, ért ezer évet.
Meghódítottunk minden hegyet
Égbe szálltak velünk a fellegek
Miénk volt a felkorbácsolt tenger
S a tűz is, mit ajkad ajkamra lehelt.

Emlékszel a rózsára a szélben?
Rejteket kerestünk nevetve
Aztán sétáltunk is az esőben
- Ott van a templomom örökre -

Kezem kezedbe simulva születtem
És Te megmutattad, mit jelent a MINDEN.
​