A torontói konzervatórium igazgatója emlékezett, milyen érzés hátrahagyni menekülés közben a zongorát.
A kanadai The Globe and Mail korábban egy riportban foglalkozott egy Szíriából elmenekült családdal, amely immár második éve él Montrealban. A Solakian család két lánya ebben arról mesélt, hogy amikor el kellett hagyniuk az országot, nem vihették magukkal a zongorát, amelyen rendszeresen játszottak. Ezt a cikket olvasta Peter Simon, a torontói konzervatórium igazgatója, amikor úgy döntött, hogy küld nekik egy zongorát.
Küldött is egy Yamaha típusút, amely egyébként egy ideiglenes kölcsönhangszer, amíg a véglegest meg nem kapják a konzervatórium raktárából, ahol sok az adományhangszer, amelynek csak egy részét használják a diákok. Ám ez igazából teljesen lényegtelen.
Ugyanis Simon azért volt képes átélni azt, amit a Solakian lányok, mert 1956-ban ő is menekülni kényszerült Magyarországról. Hétéves volt akkor, és négyéves kora óta zongorázott. A zongorát azonban nem vihették magukkal. Három hónapot töltöttek egy ausztriai menekülttáborban, mielőtt Kanadába értek volna.
Kanadában pedig egy újabb év telt el, míg a család megengedhette magának, hogy vegyen egy ötvenéves zongorát. A kis Peter Simon édesanyja kórházban sikálta a padlót, hogy képesek legyenek egy zongorát és egy mosogatógépet venni.
Peter Simon aztán zenész lett, most pedig a zeneiskolát vezeti Torontóban. Simon elmondta a lapnak, hogy tudja: lesznek még olyan menekültek, akik zongorázni szeretnének. Rajtuk is segíteni szeretne ingyenes zeneiskolai tankönyvekkel, illetve ingyenes koncertjegyekkel. Jelenleg a kanadai kormánnyal tárgyal arról, hogy miként tarthatna a konzervatórium zenekara koncerteket az ideiglenes menekültszállásokon.
Amikor a teherautó kiszállította a zongorát a Solakian családhoz, és az anyuka elolvasta Simon üzenetét, állítólag elsírta magát, emlékeztet a cikk. Mindkét Solakian lány felvételizni szeretne a helyi zeneiskolába. Egyikük Eric Satie- és Muzio Clementi-darabokat játszik.
VS.
A kanadai The Globe and Mail korábban egy riportban foglalkozott egy Szíriából elmenekült családdal, amely immár második éve él Montrealban. A Solakian család két lánya ebben arról mesélt, hogy amikor el kellett hagyniuk az országot, nem vihették magukkal a zongorát, amelyen rendszeresen játszottak. Ezt a cikket olvasta Peter Simon, a torontói konzervatórium igazgatója, amikor úgy döntött, hogy küld nekik egy zongorát.
Küldött is egy Yamaha típusút, amely egyébként egy ideiglenes kölcsönhangszer, amíg a véglegest meg nem kapják a konzervatórium raktárából, ahol sok az adományhangszer, amelynek csak egy részét használják a diákok. Ám ez igazából teljesen lényegtelen.
Ugyanis Simon azért volt képes átélni azt, amit a Solakian lányok, mert 1956-ban ő is menekülni kényszerült Magyarországról. Hétéves volt akkor, és négyéves kora óta zongorázott. A zongorát azonban nem vihették magukkal. Három hónapot töltöttek egy ausztriai menekülttáborban, mielőtt Kanadába értek volna.
Kanadában pedig egy újabb év telt el, míg a család megengedhette magának, hogy vegyen egy ötvenéves zongorát. A kis Peter Simon édesanyja kórházban sikálta a padlót, hogy képesek legyenek egy zongorát és egy mosogatógépet venni.
Peter Simon aztán zenész lett, most pedig a zeneiskolát vezeti Torontóban. Simon elmondta a lapnak, hogy tudja: lesznek még olyan menekültek, akik zongorázni szeretnének. Rajtuk is segíteni szeretne ingyenes zeneiskolai tankönyvekkel, illetve ingyenes koncertjegyekkel. Jelenleg a kanadai kormánnyal tárgyal arról, hogy miként tarthatna a konzervatórium zenekara koncerteket az ideiglenes menekültszállásokon.
Amikor a teherautó kiszállította a zongorát a Solakian családhoz, és az anyuka elolvasta Simon üzenetét, állítólag elsírta magát, emlékeztet a cikk. Mindkét Solakian lány felvételizni szeretne a helyi zeneiskolába. Egyikük Eric Satie- és Muzio Clementi-darabokat játszik.
VS.
