Az arabok döntöttek, a kanadaiak öngyilkosságba menekülnek

Az olajipari elbocsátásokkal magyarázzák, hogy az első félévben 30%-kal nőtt azoknak a száma, akik önkezükkel vetettek véget életüknek Kanadában. A feketeleves pedig még csak ezután következik.

Alberta tartományban az első félévben 327 öngyilkosság történt, míg tavaly ugyanebben az időszakban 252. A prevenciós központban döbbenten állnak a fejlemények előtt, a központ vezetője, Mara Grunau azt mondta, ez a szám messze felülmúl minden negatív várakozást.

A segélyközpontban is megnőtt a telefonhívások száma, amit azzal hoznak összefüggésbe, hogy nagyon sok embert bocsátottak el az olajiparban. Emiatt megnövelték azt a költségvetési támogatást, amelyet a lelki egészségre fordíthatnak Albertában.

A gazdasági válságnak azonban még messze nincs vége Kanadában. Hétfőn 11 éves mélységbe esett a kanadai dollár, miután az olajtermelő országok szervezete, az OPEC pénteken úgy döntött, hogy gyakorlatilag feladja azt a hosszú távú stratégiáját, hogy a kitermelés korlátozásával tartsa magasan az olajárakat.

A kanadai dollár egy év alatt 15 százalékot gyengült. 2015-ig az olaj volt Kanada legjelentősebb exportterméke. Most azonban az észak-amerikai országnak még rosszabb esélyei lesznek, hogy értékesítse a nyersanyagot a világpiacon, pedig a munkanélküliség novemberi adatai a várakozásoknál is nagyobb mértékben, 7 százalék fölé nőttek.

Az olaj ára az elmúlt egy évben 40 százalékkal csökkent, ami veszteségessé tesz számos kitermelési módot. Emiatt sok beruházást is elhalasztottak az olajiparban világszerte és Kanadában is.

olaj2.jpg
 
N
Hát ezt nagyon szomorúan olvasom. Valahogy nekem mindig úgy tűnt, hogy Kanada a boldog emberek országa. Az olajjal valóban nincs minden rendben, érthetetlen az egész, hisz eddig folyton azt hallottuk, hogy fogynak a készletek, ezért egekbe szökik majd az ára. Erre aztán minden fordítva van.

Én azt hiszem nem csak az olajjal van a baj. Mivel mi magyarok sokkal többen és sokkal régebb óta nyomorgunk, ezért sokkal régebb óta is törjük a fejünket azon, hogy mi a baj és ki/kik okozzák világunknak ezt az eszeveszett erkölcsi és anyagi süllyedését.

A pénzügyi és gazdasági okokról nagyon sok videót látni az interneten okos emberektől. Az alapokkal van baj, sajnos. Mi kisemberek egyet tehetünk, elviseljük, ami jön és megpróbálunk úgy élni, ahogy engedik. Egyre szerényebben. Nálunk az öngyilkosság is gyakori, főleg a deviza-hitelek rendezték el a népet. (Épp ma hallottam, hogy valaki vett fel kölcsönt az autójára, 2, 6 millió forintot. Ezt már visszafizette, de még tartozik 6 millióval, az autója meg már alig ér valamit...:eek:)

Jó lenne, ha képesek lennénk szemléletet váltani és belátni, nem csak akkor lehetünk boldogok, ha anyagi javakban dúskálhatunk. Talán találnának az emberek más örömet is az életükben, amiért szegényen is érdemes élni. Az biztos, hogy nem a közmédiát kell figyelni.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Kanada a világ egyik leggazdagabb országa. Nem hiszem, hogy ott bárkit visszavonhatatlanul éhezés, nyomor és kilátástalanság fenyegetne, ha elveszíti az állását.
Ha mégis ez az öngyilkossági hullám oka, akkor ott egy baj van: nem azt nézik, amijük van, hanem azt, amijük nincs.
 
Kanada a világ egyik leggazdagabb országa. Nem hiszem, hogy ott bárkit visszavonhatatlanul éhezés, nyomor és kilátástalanság fenyegetne, ha elveszíti az állását.
Ha mégis ez az öngyilkossági hullám oka, akkor ott egy baj van: nem azt nézik, amijük van, hanem azt, amijük nincs.
Az emberek közérzete mindenhol erősen környezetfüggő. Állítom, hogy ma Magyarországon egy kisnyugdíjas él olyan színvonalon, mint egy 300 évvel ezelőtti gazdag ember. Ő mégis azt érzékeli, hogy a környezetének mire telik és ahhoz viszonyít. Amije van, az a természetes kategória. Nagyon bölcs embernek kell lenni annak, aki először azt sorolja, amije van, és a tényleges szükségletei szerint szelektál azok között, amije nincs.
 
Hát ezt nagyon szomorúan olvasom. Valahogy nekem mindig úgy tűnt, hogy Kanada a boldog emberek országa. Az olajjal valóban nincs minden rendben, érthetetlen az egész, hisz eddig folyton azt hallottuk, hogy fogynak a készletek, ezért egekbe szökik majd az ára. Erre aztán minden fordítva van.

Pontosan a nem hivatalos altalad preferalt oldalak akik mast mondtak mind a valosag. Az itteni sajto mindig errol beszelt.

Az emberek a kilatastalansagot nem ugy elik meg amijuk nincs hanem aki elment az olaj uzletagba dolgozni azok nagyon jol kerestek, igen kemey munkaval mert nem ritka arra fele a 40-50C hideg.

Ergo a haz arak magasak mert jo fizeto munka volt boven vettek is szep hazakat sot meg a kert ar felett is adtak licitaltak ki ad tobbet a hazert.
Ahogy megszunt a munka vagy csokkent az arak lezuhantak es amit beletett indulonak sok esetben el is veszette es meg szazezrekkel tartozik a bankoknak.

Rengeteg ember ment csodbe.Se penz se munka csak a nagy haz adossag es lehet meg kocsi adossag is. A penztelenseg a kilatastalansag mindenkit kikeszit. Talan ez lehet egyik magyarazat a tagediaknak.
 
Pontosan a nem hivatalos altalad preferalt oldalak akik mast mondtak mind a valosag. Az itteni sajto mindig errol beszelt.

Az emberek a kilatastalansagot nem ugy elik meg amijuk nincs hanem aki elment az olaj uzletagba dolgozni azok nagyon jol kerestek, igen kemey munkaval mert nem ritka arra fele a 40-50C hideg.

Ergo a haz arak magasak mert jo fizeto munka volt boven vettek is szep hazakat sot meg a kert ar felett is adtak licitaltak ki ad tobbet a hazert.
Ahogy megszunt a munka vagy csokkent az arak lezuhantak es amit beletett indulonak sok esetben el is veszette es meg szazezrekkel tartozik a bankoknak.

Rengeteg ember ment csodbe.Se penz se munka csak a nagy haz adossag es lehet meg kocsi adossag is. A penztelenseg a kilatastalansag mindenkit kikeszit. Talan ez lehet egyik magyarazat a tagediaknak.
mikor a felmillios felarazott hazad hirtelen a tizedet SEM eri DE a banknak felmilla + kamatok a hiteled
+ nincs munkad DE elmenni nem tudsz a hazat eladni nem tudod a kor bezarul
es van ki(k)nek ez olyan nyomas amibol az ongyilkossag az egyetlen kivezeto ut .
A cikk felcimkezese az a valosagtol elrugaszkodott
az arabokhoz keves koze
ami itt bekovetkezett egy rossz dontes eredmenye
a homokolaj kinyerese egy koltseges valami az olaj ara pedig hol fel hol le
belekezdtek es beruhaztak a homokolaj kinyeresere kozben az olaj ara lezuhant es maris gazdasagtalan a kitermelese
ennyi tortent oszt slussz
egyetelen vallalkozas SEM termel rafizetest
 
Utoljára módosítva:
A hír igaz lehet, de alapja nem valóság.
Az olajipar problémáját összekötni az öngyilkosságok számával bizarr feltevés.
Talán, amit a miniszterelnökünk mondott e kérdéskörben, idézném:

"Ha valaki leugrik a 10-ik emeletről, akkor a liberálisok azt mondják, hogy szabad akaratából tette és tehette.
A normális ember azt mondja, hogy öngyilkos lett, mert akarta."

És a szokás szerint mindenkinek e fórumon Jó napot!
 
N
A hír igaz lehet, de alapja nem valóság.
Az olajipar problémáját összekötni az öngyilkosságok számával bizarr feltevés.
Talán, amit a miniszterelnökünk mondott e kérdéskörben, idézném:

"Ha valaki leugrik a 10-ik emeletről, akkor a liberálisok azt mondják, hogy szabad akaratából tette és tehette.
A normális ember azt mondja, hogy öngyilkos lett, mert akarta."

És a szokás szerint mindenkinek e fórumon Jó napot!

Akkor ki a normális? A liberális, vagy az öngyilkos? :) Ha jól belegondolunk ez a rajz összesíti a világunk minden baját. Kicsit helyre kellene rázni liberálisaink fejecskéjében az agysejteket, mert ha nem tesszük, akkor ránk fogják erőszakolni a fura elméleteiket.


liberálisok öngyilkosok.jpg
 
N
Kik ezek a liberálisok? Borzasztó veszélyesek lehetnek.....így gondolkodni.?

Mi már el is felejtettük őket, olyan régóta kiestek a hatalomból. Érdekes, hogy ez a mi médiánkon egy cseppet sem látszik. Ott még tartják magukat.;)

Egyébként ők azok, akiknek ilyen agyament ötleteik vannak, mint ez a kifestőkönyv gyerekeknek az ISIS ellen! Tényleg veszélyesek.

http://nyomaban.blogger.hu/2015/12/...acra-az-isis-ellen-a-nyu-gat-ujabb-ostobasaga


greenalienn3.gif
 
Mi már el is felejtettük őket, olyan régóta kiestek a hatalomból. Érdekes, hogy ez a mi médiánkon egy cseppet sem látszik. Ott még tartják magukat.;)

Egyébként ők azok, akiknek ilyen agyament ötleteik vannak, mint ez a kifestőkönyv gyerekeknek az ISIS ellen! Tényleg veszélyesek.

http://nyomaban.blogger.hu/2015/12/...acra-az-isis-ellen-a-nyu-gat-ujabb-ostobasaga


greenalienn3.gif
Belenéztem. Eszembe jutott, hogy mennyire le lettünk itt fasisztázva, mert az óvónéni kivitte a gyerekeket a katonabácsikhoz, akik a határt őrizték.
Egy kép, amit a gyereknek ki kell színezni, miközben jó alaposan elgondolkodhat rajta:
kif2-489x640.jpg
 
Kik ezek a liberálisok? Borzasztó veszélyesek lehetnek.....így gondolkodni.?
Miért? Te is az vagy? Te is megtiltod, hogy más véleményem legyen?
Inkább járj utána, miszerint a liberálisok a szólás szabadságát tömjénezik!
Akkor miért nem mondhatok mást, mink ők? Meg van tiltva? Ők megtiltják?
Az a Te véleményed, hogy nem szabad másképpen gondolkodni?
Sajnos, én pedig válaszul csak RÁD tudom mondani, hogy "így gondolkodni 2015-ben" egy normális embernek ?
 
Ömlik az olaj az OPEC országokból
Szaúd-Arábia nyomására rekord mértékben folyik az olajkitermelés az OPEC országokban.

Három éve napi 31,1 millió hordó nyersolajat termeltek ki a tagországok. A következő években valamennyit csökkent, majd idén novemberben ismét megugrott a kitermelés, ami 31,7 millió hordó olajat jelent naponta. Az év utolsó hónapjára napi 32 millió hordó nyersolajat hoznak a felszínre.

Gazdasági elemzők szerint napi 900 000 hordóval több kerül a piacra, mint amire szükség lenne. Piaci hatalma megvédése érdekében, főleg szaúdi nyomásra, a piaci túlkínálat ellenére az OPEC nem kívánja csökkenteni a termelést.

Az OPEC számításai szerint a szervezeten kívüli kőolaj exportőrök a rájuk nehezedő nyomás hatására akár napi 380 000 hordóval csökkenteni fogják a 2016-os kitermelést. Ez főként az amerikai és észak amerikai kutakat fogja érinteni. A Brent és WTI típusú nyersolaj világpiaci ára már így is hat éves mélypontra zuhant a héten.
 
Ez igen, :onem tudom ki adta ki ezt az ellemzest de sokat nem olvas mostanaban , akkor tudna miert is nem csokkentik a termelest. A legjobb olaj piac idejen is amerikaba 17% ment az arab olajbol.
Amerika nem lesz bajba mert Canada fulladozik az olajba Venezuela es Mexico annyit ad amennyit akar mert ok is tele vannak es tuladni akarnak az olajon ,mert nekik is a legnagyobb bevetele volt idaig a koltsegvetesukbe az olaj eladas.
Nyomjak ezerrel hogy tobbet adjanak el hogy olcsobb az ar ezt igy tudjak behozni.
Az itteni ellemzok azt mondjak soha nem fog regi arra visszamenni az olaj ar, megha a hitukbol kiternenek a szaudiak akkor se, sot van aki $25 korulire araza a jovobe az also hatart.
 
csak a cikk nem arról szólt, hogy kinek van több olaja, hanem arról , hogy kinek éri meg még kitermelni ezen az áron

a világon a legolcsóbb az Öböl menti országokba az olaj előállítása hordónkénti 27 dolláros áron ( szaúd-arábiai kőolajmezőkön a kitermelés költsége még alacsonyabb, csupán 5-7 dollár)
A globális kőolaj-kitermelésének megközelítőleg 20 százalékát tengeri lelőhelyek adják, hordónkénti 41 dolláros áron.
Egy hordó mélytengeri olaj kitermelése 52 dollárba, az extrém mélytengerié pedig 56 dollárba kerül.
A szárazföldi készletek átlagos kitermelési költsége 51 dollár, ennél valamivel olcsóbb Oroszországban 40 -45 dollár
A kátrány és homok aszfaltszerű keverékéből, az úgynevezett szurokföldből kinyert nehézolaj kitermelési költsége 47 dollár/hordó.
A legdrágább a palaolaj, az olajhomokból származó- és a sarkvidéki kőolaj, hordónként 65 és 75 dollár közötti összegbe kerül

Az OPEC pénteki féléves közgyűlésén nem állapodtak meg új termelési kvótában, így a korábbi napi 30 millió hordós kvóta marad érvényben. Valójában azonban egyes becslések szerint a kartell termelése már meghaladja a 32 millió hordót, és a túlkínálat tovább nő, ha Irán januártól nagyobb mennyiséggel lép ki a piacra.

Az OPEC által alkalmazott napi több mint 30 millió hordós limit a napi keresletet 0,5-1 millió hordóval meghaladó kínálati bőséget okozott a piacon. Ez különösen a amerikai olaj és palaolaj-kitermelőket hozta rossz helyzetbe, akik így nagy összegű adósságot halmoztak fel.
A Brent típusú kőolaj ára hétfőn délután 3 órakor 1,09 dollárral, 42,18 dollárra csökkent pénteki záróáráról, de előtte átmenetileg 42,11 dolláron is jegyezték, (pénteken dec.11-én 37,93 dollár) 2009 márciusa óta a legalacsonyabban. Az amerikai WTI olajfajta hordónkénti ára 38,85 dollárra esett, csaknem 3 százalékkal csökkent. (Dec.11-én 35.62 dollár )Az olajár eséséhez az erős dollár is hozzájárul, mivel drágítja a nem dollárban fizetők számára a nyersanyag árát, és csökkenti a keresletet.

A Commerzbank elemzői szerint az olajárak emelkedését a jövőben nem az OPEC fogja előidézni, hanem a kereslet növekedése és a csoporton kívüli termelés csökkenése válthatja ki.

A nyersolaj ára kevesebb mint felére csökkent tavaly nyár óta a világpiaci túlkínálat miatt. Az OPEC ugyanis – szakítva hagyományosan követett olajár-szabályozó termelési politikájával – világpiaci részesedésének megvédését helyezte előtérbe. Ebben az alacsony olajárat használja fegyverként a viszonylag magas kitermelési költséggel dolgozó termelők kiszorítására a piacról.
 
Utoljára módosítva:
Azert en orulok neki hogy az OPEC tobbet nem fogja sarokba allitani a vilag gazdasagat. Az igaz hogy szaudiban alig kell furni a homok alatt van az aranytojast tojotyuk.
A nagy koltseg az amikor megepultek a kutak es hozza a letesitmenyek ma ezek a kutak mar meg vannak mind dolgoznak es versenykepesek Akar Sziberia akar Canada ahol tenyleg ropkodnek a minuszok hatalmas teruleteket tudnak elllatni, az arab olajjal szemben amit viszont az olcso kitermeles mellett el kell szallitani, ami nagy koltseg es meg raadasul ki van teve a politikai zurzavaroknak robbantgatasoknak egyeb megcsapolasoknak.
A gyogyszer iparban is azt mondjak az elso szem gyogyszer kerul felmillio dollarba a tobbi centekbe.
A vilagba elindult egy folyamat amit megallitani nem lehet meg nem is akarjak.
Az alternativ energiak kerultek eloterbe es ha nem is tudjak meg kivaltani az olajat de egyre jobban es nagyobb % ban ez iranyba tendal a jovo.
Erre rajottak mar az olaj exportalo orszagok is es probalnak mas fele lepkedni.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,992
Tagok
615,986
Legújabb tagunk
Psychiatriczex
Oldal tetejére