Hírek Az EU kidobta a fideszes alapítványi egyetemeket a támogatotti körből

Mivel az Orbán-kormány továbbra is fideszes politikusok irányítása alatt tartja az alapítványi működtetésű egyetemeket, egyelőre kihagyják azokat az EU egyes oktatási- és kutatási projektjeiből.

Ez azt jelenti, hogy ezek az "alapítványi" vezetésű egyetemek nem kaphatnak friss támogatásokat az Európai Unió által finanszírozott Erasmus+ együttműködési és oktatási csereprogramból, valamint a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramból sem.

Erről az Európai Bizottság illetékes főigazgatóságai már december végén értesítették a testület szolgálatait és a pénzek kezelésével megbízott nemzeti hatóságokat. A 21 magyarországi alapítványi egyetem többsége mostanáig jelentős támogatásokban részesült, és 2020-ban 22 622 magyar vett részt az Erasmus+ külföldi csereprogramjaiban 40,45 millió eurónyi értékben.

Az ok, hogy ezeknek az alapítványi fenntartású egyetemeknek a működési modellje "nem biztosította a közösségi források átlátható kezelését, ugyanis sem a közbeszerzési, sem az összeférhetetlenségi szabályok nem vonatkoztak rájuk".

Például magasrangú politikai tisztségviselők is bekerülhetnek az alapítványok vezető testületeibe, a kuratóriumokban főként fideszes politikai kinevezettek ülnek, akik teljhatalmat élveznek az egyetemek irányításában, ezért a kiszervezett egyetemektől egyelőre megvonták a jelzett támogatást.

1673354621864.png
 
Csak ez nem igy mukodik!
A szamitogep vagy okostelefon ma már csak eszkoz.
Meg 15 éve is olyan dolog volt aminek az ismerete diplomasok kivaltsaga volt, ma már viszont olyan mint eegy ceruza, vagy toltotoll.

A mindennapok hasznalatara tervezik a vasat is és a szoftvereket is.
A mai fiatalok jo resze mire eljut iskolás korig a szakkifehezések zomét azt márc vágja, fel kezzel sms-ezik pillanat9ok alatt rátalál a keresovel a legbonyolultabb dologra is!

Anno mikor meg kvizeket vezettem tomegével szunet elott mindig kitalalando9 zenet tettem be kerdesként. Aztan errol le kellett szokni, mert a Shazam és a hozzá hasonlo zenefelismero programok pillanatok alatt hoztak a választ.
Ugyan akkor egy normal kerdesnel eselkye nem volt azoknak akik a google segitsegevel válasuózoltak! Mig egy muvelt ember szamara legfeljebb a gepekesi sebesség a hatar, addig a szamitogepnek nibinun 7-8 mp mig raztalalsz a talalatok kozul arra mi a k4erdes volt
Akkor is, a számítógép mégiscsak egy elektromos árammal működő szerkezet, amit nem bízunk felügyelet nélkül a gyerekre. Mert az online óvodapedagógus, meg az online tanítópedagógus az baj esetén a távolban nem sokat ér.
 
Magyarazd ezt el a szulok 90 szazalékanak!
(én már sokrszor probaltam sikertelenul!)

Azt viszont meg kell tnulni elfogadni, hogy ezek a dolgok tenyleg csak eszkozok.
Segitik - vagy sokszor megnehezitik - az eletunket, de keves ember szamara cel a szamitogep.
Egy ezzel foglalkozo kutatonak talan igen, de szamunkra ez csak szerszam.

Ahogy az ovoneni a gyerek kezebe adja a szines ceruzakat és az megtanulja megfogni, hasznalni, szinezni rajzolni vele, egy szamitogep sem lehet mas!
Sok fugg az alkalmazott programoktol, de csak szerszam.

A tanitonenik, tanarok dolga ma már csak másdolagosan az, hogy megtanitsak ezeknek a hasznalatat.
Az elsodleges cél az kell, hogy arra neveljek a gyewreket, mire hasznalja ac szamitogepet!
 
A számítógép akkor sem pótolja az óvónénit, meg a tanítónénit! (szándékosan nem pedagógust írtam, pedig tudom, hogy ma már ez a titulusuk)
 
A számítógép akkor sem pótolja az óvónénit, meg a tanítónénit! (szándékosan nem pedagógust írtam, pedig tudom, hogy ma már ez a titulusuk)
Most olyan dolgokat emlitesz amiket en semmi keppen nem mondanek mert elveim ellen valok!
Persze hogy nem potolja!!!!!!!!

Aki ilyet allit az egy elvakult ostoba szakbarbar!

Nem potolja, de nagyon sokban segiteni tudja a munkajukat!
Csak egy egyszeru pelda:
masold ezt a cimsorba, és egy olyan vilag nyilik meg amihez korabban el kellett menned egy konyvtarba, és talan egy reszet megtalalhattad ott.
Ma csak ctrl-c és aztan ctrl-v

A kotelezo olvasmanyok, az ajanlott o9lvasmanyok mind fellelhetok egy ket kattintasra.
Egy kis telepules konyvtara nem engedhette meg hogy egy konyvbol 36 peldanyt tartson, mert annyi kellene a 5. osztalyosoknak!
Itt meg itt van!
Persze csak ha tudod hol keresd!
Egy oktqatonak ezt kellene tudnia, és ezt kellene tovabbadnia!

Szentgyörgyi korabban meg a konyvtarak hasznalatanak elmenyerol beszelt, arrol, hogy a nevelésnek ezek hasznalatara kell megtanitani a gyermekeinket.
Mára ez már modosult!
A web ma már a vilagunk tukorképe, csak jo lenne tudni merre menjunk benne!

Egy mobiltelo sokszopr csak a bosszankodasunk eszkoze.
Hat en meg emlekszem arra, hogy nem is olyan rég ha elmentem a baratomhoz, és az anyukaja azt mondta, hogy mar elment, aznap mar nem talaltam rá!
Ma ez egy kattintás!

Gondolom nem kell ezt neked magyarazni!

Egyszeruenn azt kell elfogadni, hogy a tanaraink feladata kicsit meg kellett hogy valtozzon !

Ahogy nekunk el kell fogadnunk a valtozasokat, nekik is el kell tudni fogadni, hogyc ma már sokkal hatékonyabb munkat tudnak vegezni korszeru eszkozok hasznalataval!
 
A kotelezo olvasmanyok, az ajanlott o9lvasmanyok mind fellelhetok egy ket kattintasra.
Egy kis telepules konyvtara nem engedhette meg hogy egy konyvbol 36 peldanyt tartson, mert annyi kellene a 5. osztalyosoknak!
Ötödikes! De nem 6 éves első osztályos, akinek online felügyelet mellett kellett volna megtanulni írni, olvasni, számolni.
Nem beszélve az ovisokról, akiknek szintén nem volt "jelenléti oktatás"
 
Ötödikes! De nem 6 éves első osztályos, akinek online felügyelet mellett kellett volna megtanulni írni, olvasni, számolni.
Nem beszélve az ovisokról, akiknek szintén nem volt "jelenléti oktatás"
Ok legyen igazad:)
Akkor nem irom ide az olvasast és szamolast megkonnyito programok nevet, amit elso masodik osztalyosoknak keszitettek
(nem tanar helyett!%!!!! hanem hogy mergkonnyitsek a tanitonenik munkajat veluk!)
 
Ez nem a padagogusok megalazasa, hanem egy korosztalyi kérdés!
Ők ebbe nottek bele, és ezt nehez lenne lketagadni!
Attol hogy mas kormanyok lennenek magyarorszagon a gyermekeink nem lennenek hulyebbek!
Ez pedagogus generacio evtizedek ota hasznal szamitogepet, tanulta az egyetemen. Hogy errol nem tudsz meglepo.
 
Ok legyen igazad:)
Akkor nem irom ide az olvasast és szamolast megkonnyito programok nevet, amit elso masodik osztalyosoknak keszitettek
(nem tanar helyett!%!!!! hanem hogy mergkonnyitsek a tanitonenik munkajat veluk!)
Ti otthon biztos többet hallottatok róla, hogy ezeket a gyerekeket hogyan szándékoznak kompenzálni a kimaradt oktatásért, és mindazon hátrányokért, amit el kell emiatt szenvedniük, ami nagy valószínűséggel az egész iskolai pályafutásuk alatt végigkíséri őket.
 
Ez pedagogus generacio evtizedek ota hasznal szamitogepet, tanulta az egyetemen. Hogy errol nem tudsz meglepo.
Valoban meglepo!
Az egyik nagy programunk - érdekes, hogy pedagoguskorkben nem volt tapasztalhato ez a nyilt ellenséges hozzáállás- a miskolci egyetem valamint az egri tanarkepzo foiskolaval kozosen vegzett melo, ahol az általános iskolai okjtatásban a szamitogepek tanulasban tanitasban valo hatekonyságának novelésére iranyult.
Hidd el sok iskolaban jartunk és volt modunk megitelni az ott dolgozok felkészultségét.
Valoban sok esetben meglepoen kepzettek, nyitottak voltak az uj dolgokra, de sok esetben csak vitakat generáltak azok az elvek amiket foiskolai oktatok probaltak a fejukbe verni.

Amit korabban leirtam zommel ennek a melonak - nekem csak munka volt, akik a felsooktatasbol reszt vettek benne azoknak foleg kutatási téma - kosoznheto.Amit foleg sikerult itt megtanulni, az az, hogy a tanar ugyan olyan ember mint en!!
Vannak koztuk nyitottak, és vannak vaskalaposok.
Vannak koztuk akik érdeklodo kivancsisaggal fogadjak az ujat, és vannak akik ragaszkodnalk a regihez.
Olyanok mint Te vagy én adott esetben!
 
Minden tiszteletem a pedagogusoke, Nem volt konnyu orakat tartani a gyerekeknek otthon.
Az en unokameknal, a netten tortent minden. A lanyom minden nap fejgorcse volt attol a hangzavartol ami ilyen oran volt. Egyik gyerek evett masik kirohant mert jott valaki hozzajuk. A mama fozott es oda egetett valamit egy csaladi kiabalas, a masik megmutatta a neten az uj jatekat, a kisteso elkezdett uvolteni szoval a gyerekek elveztek ezt a tanulasi format de a szulok, pedagogusok idegei a cernaszalon tancolt.
Vegul csak megtanultak a lecket mert mire iskolaba mehettek pontosan jottek a felmerok es jol sikerult nekik.
A jatekok mar ovis kortol a szamitogep korul van, Igaz mindenkinek van ha nincs akkor adnak laptopot de ez otthon is igy van. A jovo ez , nem tudom mikor irtam le tollal ceruzaval barmit, rajzolni is a neten csinaltak ott szineztek verset tanultak eneket. A sport volt az ami szabadon valasztott egy ora es ki kell menni futni setalni stb
Szamon kertek ki mit sportolt.
 
Én sosem álmodom escort hölgyekkel, ennek ellenére nekem is hasonló ugrott be. :)
Jaj, a fantáziátok! A felnőttbarát azt jelenti, hogy nem vihető gyerek. Tudjátok, mint máshová háziállat. Aztán van háziállatbarát is, vagy házibarát... izé... hehehe
Egyébként, komolyra fordítva a szót: van pár ilyen már Magyarországon, azoknak, akik nyugalomra vágynak, csendre, stb.. Mert, ugye, a gyerekek általában zajosak. Részemről én szeretem a gyerekricsajt, az maga az élet. De hát kinek a pap, kinek a papné.
 
Szerintem ide csak feleségeket nem visznek. De igazuk is van, ami helyben is megkapható, azt minek otthonról hurcibálni?
Ezert tartjuk kovetendo peldanak az angolokat.
Az angol konnyulovas tisztek tradicionalis pohárkoszontoje volt: isten éltesse a feleségeinket és szeretoinket, és szinten ő gondoskodjon arrol hogy soha ne talalkozzanak egymassal :p
 
Gondolod, hogy lenne egyetlen telefontársaság is a világon, ha mind soha meg nem térülő befektetés lenne? Én nem gondolom egyről sem, hogy pusztán jótékony cél vezérelné.
A hozzászólásom lényege az, hogy 660 000 000 000, azaz 660 ezer millió forintot a jövőbe kell fektetni, az ország jövőjébe, s nem rövid távon megvalósuló esetleges haszonba (bár a hitelfizetés mellett, ami az országot terheli nem a köpcöst, aligha beszélhetünk még haszonról).

A jövő pedig a leszakadó térségek felzárkóztatása - oktatás, szakképzettség, kultúra, munkalehetőségek.

Nem pedig egy vacak telefoncég.
 
A fenébe, élesedik a helyzet :(
Az ABC news hire szerint:

USA elérte az adóssághatárt; A Pénzügyminisztérium most „rendkívüli intézkedéseket” hoz​

Ez nekunk magyaroknak sem jelent igazan sok jot :(

"Washington, DC – Az Egyesült Államok csütörtökön elérte a Kongresszus által meghatározott adósságplafont, ami arra kényszerítette a Pénzügyminisztériumot, hogy rendkívüli intézkedéseket tegyen a kormány nyitva tartása érdekében, és fokozza a nyomást a Capitol Hillre a katasztrofális fizetésképtelenség elkerülése érdekében."

"
Brian Deese, a Nemzeti Gazdasági Tanács igazgatója csütörtökön ismételten felszólította a Kongresszust, hogy teljesítse az Egyesült Államok kötelezettségeit az adósságkorlát emelésével, figyelmeztetve a "gazdasági káoszra", amely akkor következhet be, ha a Kongresszus ezt nem tenné meg.

"Ez a gazdasági stabilitásról szól a gazdasági káosz ellen" - mondta Deese Kaitlan Collinsnak a "CNN This Morning" című műsorban, és ezt a Kongresszus "alapvető, alapvető kötelezettségének" nevezte."

"A keményjobboldali kormánypárti képviselő, Andy Biggs még tovább ment egy keddi tweetben, és azt írta: "Nem emelhetjük meg az adósságplafont. A demokraták hanyagul költötték el az adófizetők pénzét és leértékelték a valutánkat. Megvetették az ágyukat, ezért hazudniuk kell benne."

Ekkora bizonytalaság eményen meg fogja rázni a pénzugyi vilagot, és az a láosz, amit az olaj és gázár emelkedése okozott kismiska lesz ehhez kepest :(

Valoban meglepo!
Az egyik nagy programunk - érdekes, hogy pedagoguskorkben nem volt tapasztalhato ez a nyilt ellenséges hozzáállás- a miskolci egyetem valamint az egri tanarkepzo foiskolaval kozosen vegzett melo, ahol az általános iskolai okjtatásban a szamitogepek tanulasban tanitasban valo hatekonyságának novelésére iranyult.
Hidd el sok iskolaban jartunk és volt modunk megitelni az ott dolgozok felkészultségét.
Valoban sok esetben meglepoen kepzettek, nyitottak voltak az uj dolgokra, de sok esetben csak vitakat generáltak azok az elvek amiket foiskolai oktatok probaltak a fejukbe verni.

Amit korabban leirtam zommel ennek a melonak - nekem csak munka volt, akik a felsooktatasbol reszt vettek benne azoknak foleg kutatási téma - kosoznheto.Amit foleg sikerult itt megtanulni, az az, hogy a tanar ugyan olyan ember mint en!!
Vannak koztuk nyitottak, és vannak vaskalaposok.
Vannak koztuk akik érdeklodo kivancsisaggal fogadjak az ujat, és vannak akik ragaszkodnalk a regihez.
Olyanok mint Te vagy én adott esetben!
Aki úgy beszél oktatásban dolgozó szakemberekről, mint te, az az ember mit keresett az oktatás környékén?

Jah, hogy "csak munka" volt?!

Na, ez a baj, hogy oktatáshoz nem értők akarják elmagyarázni, mihez hogyan állj hozzá.
Mintha megállnék egy csoport orvos előtt és elmagyaráznám hogyan operáljon hatékonyabban.

Honnan ez a polihisztor-öntudat?

Ja, bocs, megint beugrott: "csak munka volt".
 
Sajnalom, hogy szamodra az elcsépelt politikai szlogenek hangsulyozasa fontosabb mint a munka!
Ez jellemzi ma magyarorszagot!
 
Mi lenne "elcsépelt politikai szlogen"?
Be hari de nem fogok butaságokon vitazni!

Tisztelem a tanarok, pedagogusok jorészének a munkajat!
Nem azert mert pedagogusok, hanem mert sokan tenyleg kiteszik szivuket lelkuket azert amit celul tuztek maguk elé!
Dolgoznak azert hogy a jovo generáciojanak szebb, jobb legyewn!

Ja és hogy mit tartok elcsépelt szlogennek: azt a hozzaallast, hogy ebben az orszagban csak egy bizonyos csopotrt, egy réteg dolgozik!
A tobbinek nem lehet véleménye sem, mert neki nem ez a szakmaja, hat fogja be a szajat!

Hidd el, hogy ez igy nem fog menni!
Az orszag, vagy csak kisebb régioi is csak akkor fognak elore lépni, ha egyutt tudunk dolgozni!
Nem azt szajkozzuk ki a fideszes meg ki a dk.s hanem hogy mit tehetunk, hogy jobb legyen!

ezt most igyx utolag: kaptam egy kokit a fejemre a baratnomtol aki elolvasta mit irok, de azt inkabb nem irom le milyen szavakat hasznalt arra, amire reagaltam!
Egyebkent magyar tortenelem szakos tanar!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,999
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére