Már nagyon késő van, és nagyon kevés időm van, de Siriusnak még röviden válaszolnék:
Ezt őszintén sajnálom.
Nem hiszem, hogy létezik olyan szülő, aki (ha szereti a gyerekét), ne figyelmeztetné, amikor rossz úton jár. Az, hogy a fivére jó úton járt, nem féltékenységet kellett volna ébresztenie Kainban, hanem el kellett volna gondolkodnia saját útjáról, pláne, hogy Isten figyelmeztette rá.
Isten nem azt nézte, hogy mit hoznak, hanem hogy milyen szívvel hozzák.
Ábel elismerte, hogy bűnös, és az állat halálával fejezte ki, hogy a bűnért halált érdemel. Ez az áldozat is Krisztus áldozatára mutatott. Kain ellenben nem ismerte el, hogy bűnös, még azután sem, hogy megölte a testvérét.
A "kisbárányról" szólva pedig az újévi kismalacot érdekes módon senki sem sajnálja. A Bibliában a feláldozott állatok húsát megették, (később ebből éltek az ószövetségi papok)
csak az állatok vérét kellett az oltárnál bemutatni. A mai vágóhidak semmivel sem humánusabbak, ami az állatok lemészárlását illeti.
Az ószövetségi állatáldozatok pedig megszűntek, miután Jézus beteljesítette azt az előképet, amire mutattak: a megváltást.
Isten szövetséget kötött Ábrahámmal. A "szövetség" szó a "testamentum", azaz a "végrendelet" szinonimája.
Egy végrendelet akkor lép érvénybe, ha a végrendelkező meghal. Tehát a szövetségkötés azt jelentette, hogy mindkét fél meghal önmagának, és attól kezdve a másik félnek él, a másik fél rendelkezik az életével, és mindenével, amije van. Gyakorlatilag a másik fél helyett él, és a másik fél élete, érdekei mindenben előbbre valók önmagánál. Leegyszerűsítve ez a kölcsönös meghalás egymásért, ez az önfeláldozás a szövetség lényege a Bibliában. Isten ilyen szövetséget kötött Ábrahámmal (és Krisztusban velünk is.)
Azért gondolkodj el ezen egy kicsit, mielőtt Istent a fenti jelzőkkel illeted. És nem az Ő érdeke volt ez a szövetség, hanem az emberé.
Tehát ennek a szövetségnek az alapján kérte el Isten Ábrahámtól Izsákot. Ábrahám tudta: Isten megígérte, hogy Izsákot nagy néppé teszi. Tehát bármi történik is, bízott Istenben, tudta, hogy Isten beteljesíti az ígéretét. És vitte Izsákot, a legkedvesebbet, bizonyára nehéz szívvel, de Istenbe vetett hittel, és bizalommal.
Így mentek fel a Mórija hegyére, és útközben Izsák megkérdezi az apját: " Ímhol van a tűz és a fa; de hol van az égő áldozatra való bárány?"
És Ábrahám válasza olyan szívbemarkoló:
"Az Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való bárányról, fiam."
Egy csodálatos prófécia ez, de Ábrahám nem tudja, hogy prófétál, ő csak tiszta szívvel kifejezi a bizalmát Istenben.
Tudjuk, hogy az angyal megállítja Ábrahámot, és Izsáknak nem kell meghalnia.
Azért nem, mert 1600 évvel később azon a helyen ott állt a golgotai kereszt, amelyen Isten Fia halt meg Izsák helyett.
Igen... Isten gondoskodott az égőáldozatra való bárányról: eljött Jézus, az Isten Báránya, hogy Ő legyen az áldozat Izsák helyett, helyettem, helyettetek, mindnyájunk bűnéért.
Erről szól Ábrahám története Izsákkal, ezt üzeni nekünk, ezt a szellemi igazságot fejezi ki.
És ezért nevezi el Ábrahám azt helyet így: Jahve-jire, azaz: Az Úr gondoskodik.
Igen, Isten betartotta a szövetség ráeső részét. Meghalt Krisztusban a kereszten Ábrahám, Izsák, és mindnyájunk helyett, és Jézusban odaadta Önmagát, odaadott nekünk mindent!
Hát így nevezd vérszomjasnak és miegyebeknek az Ószövetség Istenét.
Kedves Sirius, most magad cáfoltad meg a korábbi beírásodat, miszerint az Ó és Újszövetség között nincs jogfolytonosság.
Nem ez az egyetlen ószövetségi történet, amit csak az Újszövetségből érthetünk meg, és rengeteg újszövetségi utalás van, amit csak az Ószövetségből érthetsz meg. Magam is felhoztam már néhány példát erre, pl. a páskabárányt, a kősziklát a pusztában, de vehetnénk a rézkígyót is, amire Jézus utal Nikodémusnak, és még nagyon sok példát.
Ezért mondtam Neked, hogy az Ó és Újszövetség között szoros folytonosság és összefüggés van, a kettő nem létezhet egymás nélkül, és egyik sem érthető meg a másik nélkül.
Kedves Jászladány!
"A ki elküldött engem, maga az Atya is bizonyságot tett rólam...
Az ő ígéje sincs maradandóan bennetek: mert a kit ő elküldött, ti annak nem hisztek.
Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, a melyek bizonyságot tesznek rólam."
Én ebben továbbra is azt látom, hogy Jézus Istene nem az a bosszúálló, néhol szinte vérszomjas alak, akit az Ószövetséget lapozva megismerhetünk.
Ezt őszintén sajnálom.
Amikor Káin és Ábel felkínálják neki az áldozatukat és ő látványosan elfordul Káintól - nem maga provokálja ki a gyilkosságot? Milyen szülő az, aki szándékosan teszi féltékennyé a gyermekét?
Nem hiszem, hogy létezik olyan szülő, aki (ha szereti a gyerekét), ne figyelmeztetné, amikor rossz úton jár. Az, hogy a fivére jó úton járt, nem féltékenységet kellett volna ébresztenie Kainban, hanem el kellett volna gondolkodnia saját útjáról, pláne, hogy Isten figyelmeztette rá.
Nagyon nehéz mai szemmel azt az istenképet elfogadni. Isten örömmel nézi Ábelt, aki egy kisbárányt mészárol le az ő engesztelésére, ugyanakkor Káint észre sem veszi, aki a földművesség fáradságos munkájának gyümölcsét rakja az oltárra.
Isten nem azt nézte, hogy mit hoznak, hanem hogy milyen szívvel hozzák.
Ábel elismerte, hogy bűnös, és az állat halálával fejezte ki, hogy a bűnért halált érdemel. Ez az áldozat is Krisztus áldozatára mutatott. Kain ellenben nem ismerte el, hogy bűnös, még azután sem, hogy megölte a testvérét.
A "kisbárányról" szólva pedig az újévi kismalacot érdekes módon senki sem sajnálja. A Bibliában a feláldozott állatok húsát megették, (később ebből éltek az ószövetségi papok)
csak az állatok vérét kellett az oltárnál bemutatni. A mai vágóhidak semmivel sem humánusabbak, ami az állatok lemészárlását illeti.
Az ószövetségi állatáldozatok pedig megszűntek, miután Jézus beteljesítette azt az előképet, amire mutattak: a megváltást.
Továbbra is azt érzem, hogy Jézus, ha isten fia volt, akkor nem annak az Istennek a fia, aki örömét leli az emberek kínzásában (Ábrahám és a fia...), aki felszólít arra, hogy öljenek meg másokat és akinek az a tetsző áldozat, ahol egy kisbárányt lemészárolnak.
Isten szövetséget kötött Ábrahámmal. A "szövetség" szó a "testamentum", azaz a "végrendelet" szinonimája.
Egy végrendelet akkor lép érvénybe, ha a végrendelkező meghal. Tehát a szövetségkötés azt jelentette, hogy mindkét fél meghal önmagának, és attól kezdve a másik félnek él, a másik fél rendelkezik az életével, és mindenével, amije van. Gyakorlatilag a másik fél helyett él, és a másik fél élete, érdekei mindenben előbbre valók önmagánál. Leegyszerűsítve ez a kölcsönös meghalás egymásért, ez az önfeláldozás a szövetség lényege a Bibliában. Isten ilyen szövetséget kötött Ábrahámmal (és Krisztusban velünk is.)
Azért gondolkodj el ezen egy kicsit, mielőtt Istent a fenti jelzőkkel illeted. És nem az Ő érdeke volt ez a szövetség, hanem az emberé.
Tehát ennek a szövetségnek az alapján kérte el Isten Ábrahámtól Izsákot. Ábrahám tudta: Isten megígérte, hogy Izsákot nagy néppé teszi. Tehát bármi történik is, bízott Istenben, tudta, hogy Isten beteljesíti az ígéretét. És vitte Izsákot, a legkedvesebbet, bizonyára nehéz szívvel, de Istenbe vetett hittel, és bizalommal.
Így mentek fel a Mórija hegyére, és útközben Izsák megkérdezi az apját: " Ímhol van a tűz és a fa; de hol van az égő áldozatra való bárány?"
És Ábrahám válasza olyan szívbemarkoló:
"Az Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való bárányról, fiam."
Egy csodálatos prófécia ez, de Ábrahám nem tudja, hogy prófétál, ő csak tiszta szívvel kifejezi a bizalmát Istenben.
Tudjuk, hogy az angyal megállítja Ábrahámot, és Izsáknak nem kell meghalnia.
Azért nem, mert 1600 évvel később azon a helyen ott állt a golgotai kereszt, amelyen Isten Fia halt meg Izsák helyett.
Igen... Isten gondoskodott az égőáldozatra való bárányról: eljött Jézus, az Isten Báránya, hogy Ő legyen az áldozat Izsák helyett, helyettem, helyettetek, mindnyájunk bűnéért.
Erről szól Ábrahám története Izsákkal, ezt üzeni nekünk, ezt a szellemi igazságot fejezi ki.
És ezért nevezi el Ábrahám azt helyet így: Jahve-jire, azaz: Az Úr gondoskodik.
Igen, Isten betartotta a szövetség ráeső részét. Meghalt Krisztusban a kereszten Ábrahám, Izsák, és mindnyájunk helyett, és Jézusban odaadta Önmagát, odaadott nekünk mindent!
Hát így nevezd vérszomjasnak és miegyebeknek az Ószövetség Istenét.
Persze lehet ezt úgy magyarázni, mint azt a tiszteletet érdemlő lelkész tette, de akkor lehet másképp is. Én azt gondolom, hogyha az Ószövetség istene azért nem fogadta volna el Káin áldozatát, ami az évezredekkel később létrejött János evangéliumában olvasható (mármint hogy nem a szívéből és nem alázattal szólt) akkor ezt tartalmazta volna az Ószövetség is. Isten biztos azt akarta, hogy értsék amit mond és ne csak azok, akik évezredekkel később születnek és így módjuk van János apostoltól megtudni, hogyan kell őt érteni.
Kedves Sirius, most magad cáfoltad meg a korábbi beírásodat, miszerint az Ó és Újszövetség között nincs jogfolytonosság.
Nem ez az egyetlen ószövetségi történet, amit csak az Újszövetségből érthetünk meg, és rengeteg újszövetségi utalás van, amit csak az Ószövetségből érthetsz meg. Magam is felhoztam már néhány példát erre, pl. a páskabárányt, a kősziklát a pusztában, de vehetnénk a rézkígyót is, amire Jézus utal Nikodémusnak, és még nagyon sok példát.
Ezért mondtam Neked, hogy az Ó és Újszövetség között szoros folytonosság és összefüggés van, a kettő nem létezhet egymás nélkül, és egyik sem érthető meg a másik nélkül.