Jézus azt mondta, hogy azok ismerhetik meg e tudományról, hogy Istentől van-e, vagy csupán saját magától szólt, akikben megvan a készség arra, hogy Isten akaratának megfelelően lépjenek tovább (Jn 7,17). Akikből ez a készség hiányzik, azok előtt soha nem fog megnyílni a Biblia, ahogy az apostoloknak is maga Jézus nyitotta meg az elméjüket, hogy egyáltalán megértsék az Írásokat (Lk 24,45). Enélkül az isteni beavatkozás nélkül esélye sincs az embernek a megértésre. Ennek a kulcsa pedig abban van, hogy Jézus beszédei szellem és élet (Jn 6,63), a Biblia azonban nem hordozója önmagában sem a szellemnek, sem pedig az életnek, mi emberek pedig kizárólag intellektuálisan tudunk a Bibliához közeledni. A szellem azonban sokkal magasabb rendű valóság, mint a mi elménk, ezért mindenkinek fentről jövő segítségre van szüksége. Ezt nevezi a Biblia kharisznak, amit magyarra a kegyelem szóval fordítottak. Kegyelem nélkül semmi sem működik, amiről a Biblia beszél, legalábbis semmi olyan, ami felülről való. Talán sokan gondolják igazságtalan dolognak, hogy a Biblia szerint Isten egyeseknek kegyelmet ad, másoknak pedig nem. A kulcsa ennek azonban nem abban van, hogy Isten kiválaszt némelyeket, másokat pedig nem. Az, hogy jön-e kegyelem valakinek az életére, az az ő személyes hozzáállásának a függvénye. Az Isten a kevélyeknek ellenük áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad (Jk 4,6). A kevély szó kicsit régies, azt jelenti, hogy büszke, méltóságteljes. Az az ember például, aki a Bibliát felülről kezeli, nem tölti be annak a feltételét, hogy kegyelem jöhessen az életére. Nem is jön. Ennyire egyszerű. Alapkérdés, hogy aki a Bibliát a kezébe veszi, legyenek kérdései, de nem úgy, mintha egy tesztlapot akarna kitölteni. Ne adjon helyet az ember prekoncepcióknak, hanem legyen kész arra, hogy akkor is meghallja az igazságot, ha az kellemetlenül érinti, esetleg mindennek ellentmond, amit korábban gondolt, vagy fontosnak tartott. Erről az emberről mondja a Biblia, hogy alázatos, nem pedig arról, aki a hasán csúszik. Azt Kígyónak nevezi (1Móz 3,14).
Sokan szeretnék, ha a Biblia mondana valamit, amit valójában nem mond, ezért előrángatnak egy-két igeverset, hogy elképzelésüket alátámasszák. Ezt az általuk kiollózott gondolatot felnagyítják, mintha erről szólna a Biblia, és nem veszik figyelembe azt sem, ha a Biblia kb. ezerkétszáz oldalával kell szembeállítaniuk azt a néhány kiemelt sort, ami amúgy is csak abban az esetben támasztaná alá a gondolatukat, ha az általuk viselt szemüvegen keresztül olvasnánk. Tipikus példája ennek a reinkarnáció mellett való kardoskodás, annak ellenére, hogy a Biblia világától teljesen idegen (Lk 9,22-31;Zsd 9,27; 2Pt 2,4:9;Jd 7), a Pokol létezésének a tagadása, Jézus Krisztus örökkévaló istenségének a tagadása, a Szentháromság tagadása vagy magának a Biblia hitelességének a tagadása, és lehetne tovább sorolni. Természetesen mindenki a maga bőrét viszi a vásárra, ehhez pedig joga van. Persze, sok esetben bölcsebben tenné az ember, ha mielőtt ezzel az önrendelkezési jogával élne, körültekintőbb lenne a maga és szerettei érdekében, de ez sem kötelező.
Gondoljunk még Jézus megtagadására.
