Szia Jászladány!
Isten ihlette a kihagyott írásokat is.
Én csak arra tudok hivatkozni, hogy Jézusnak 12 apostola volt. Hol vannak a könyveik?.
Drága Kicsi Fecském!
Bízz egy kicsit jobban Istenben! Hidd el, nem hagyta, hogy a számodra fontos üzenetét az emberek elsikkasszák.
Miért kellett volna minden apostolnak könyvet írni? Istennek bizonyára megvoltak az okai, kit és miért választott ki az ihletett iratok megírására. A Mózes által leírt isteni törvény szerint két vagy három tanúbizonyságra megáll minden. 5 Móz. 19,15. ("két tanú szavára vagy három tanú szavára álljon a dolog."). A Te kezedben viszont
NÉGY evangéliumot adott Isten. Tehát túl van biztosítva a dolog a tanúk számát tekintve. Nem kell tehát több tanú után kutatnod, elégedj meg a négy tanúval, és fogadd el Istennek az evangéliumokban foglalt üzenetét.
Hát ebben az esetben is nem az emberek döntöttek úgy, hogy alig tettek a bibliába közülük?
Azokat tették bele, amelyekre Isten indította őket. Ezt maga a Biblia állítja nem én. "Keressétek meg majd az Úr könyvében, és olvassátok:
ezeknek egy hijjok sem lesz, egyik a másiktól el nem marad; mert az Ő szája parancsolta, és az
Ő lelke gyűjté össze őket!" Ésa 34.16.
Ráadásul Saulusból lett Paulus könyvei mindd benne vannak, pedig nem is volt Jézus életében tanítványa, akkor még üldözte, és gyilkolta a követőit, az ős keresztényeket.
Igen, de miután felismerte, hogy Jézus éppen azzal az Istennel azonos, akit ő Jézus követőivel szemben védeni akart, megbánta korábbi tetteit, újjászületett a Szent Lélek által, és leírhatta: "Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem." Gal. 2,20.
Jézusnak azzal szereznénk örömet, ha ezt mindnyájan elmondhatnánk magunkról. Mert Ő ezért halt meg. Ahogy Pálért is meghalt. És amikor ezt Pál felismerte, többet tett Krisztus szolgálatában, mint bárki más.
Még azt említeném meg, hogy Jézus sokkal közelebb élt hozzánk, mint az Ószövetségi rész, és nézd meg, hogy mennyivel vékonyabb az a könyv. Pedig Jézus mennyi évig is tanított? Mennyi tanítást adott át? Sokkal részletesebben kellene benne lennie a tanításainak, mint az Ószövetségi iratoknak, hisz az javarészt történelem, a zsidóság történelme. Annyira megrostálták az Isten által ihletett könyvet az emberek, hogy alig maradt benne valami.
Drága Kis Fecském, Jézus három évig tanított. Majd pedig az újszövetségi egyház létrejöttének, és elterjedésének idejét ölelik fel az újszövetségi iratok, kb. Kr. után 64-ig. Tehát kb. fél évszázadot. Az Ószövetség pedig 3000 évet ölel fel. Talán érthető, ha egy kicsit vastagabb.
Biztos, hogy sok minden nincs benne a Bibliában azokból, amiket Jézus tett vagy mondott, hisz János azt írta: "De van sok egyéb is, amiket Jézus cselekedett vala, amelyek, ha egyenként megiratnának, azt vélem, hogy maga a világ sem foghatná be a könyveket, amelyeket írnának. Ámen." (Ján. 21.25)
De nekünk nem azokat kell keresni, amiket nem írtak le Róla, hanem azt a keveset kell megbecsülni, és hittel elfogadni, ami lejegyzésre került Jézus cselekedeteiből és tanításaiból. Még ezeket sem vagyunk képesek megfogadni és követni!
Ha pedig Jézus tanításai után kutatsz, olvasd az Ószövetséget. Jézus ugyanis abból tanított.
Lásd pl. Luk. 24,27.:
"És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden
írásokban, amik ő felőle megirattak."
A régészeti leletek a Biblia kéziratait illetően Kr. e. 2. évszázadból már vannak. Jézus óta tehát nem vett ki az Ószövetségből senki semmit. Jézus pedig teljesnek fogadta el az Ószövetséget.
Újszövetségi kézirataink pedig már Kr.u. 2-3 századtól rendelkezésünkre állnak. Korabeli dokumentumok bizonyítják, hogy az újszövetségi időkben keletkezett iratokról már az őskeresztények is pontosan tudták, melyek ihletettek, melyek nem. Nem a kanonizáláskor döntötték el, mely iratok ihletettek, hanem azokat kanonizálták, amelyeket kezdettől fogva ihletettnek tartottak a keresztények.
Nem véletelen, hiszen Jézus tanítása ellentétes volt a zsidóság több tanításával. Pl. Nem az ember van a szombatért, hanem szombat az emberért. Stb. .
Mint említettem, Jézus az Ószövetségből tanított. Az Ószövetség sok tanítását a zsidók félreértelmezték az idők során. Jézus csak ezeket a téves felfogásokat igazította helyre. Nem tanított semmi ellentéteset az Ószövetséggel, hisz Maga mondta: "
Az írás fel nem bontható" (Ján, 10.35). Az "írás" pedig az Ószövetség volt. Azt is mondta: "nemcsak kenyérrel él az ember, hanem az Istennek minden ígéjével." (Luk. 4,4.) Isten Igéje pedig akkor az Ószövetség volt.
Jézus az Ószövetséget Isten ihletett Igéjének tekintette, felbonthatatlannak, megmásíthatatlannak tartotta, és tanította.
Ő Maga mondta:
"
Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik." (Máté 5,18.)
Tehát eszében sem volt ellentétesen tanítani a törvénnyel, megmásítani vagy érvényteleníteni azt.
Az Ószövetségben szemet-szemért elv található, míg Jézus a Szeretet Istenéről beszélt, és tanított.
Ez a törvény pontosan így szól: "Szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért, Égetést égetésért, sebet sebért, kéket kékért." Sőt néhány verssel korábban: "életért életet..." is szerepel.
(Egyébként a törvény megfelel a mai legmodernebb törvényeknek, mivel előírja, hogy csak a bűn súlyának megfelelő büntetést lehet kiszabni, és nem súlyosabbat. Szemért csak szemet lehet elvenni, és nem pl. életet.)
Jézus nem érvénytelenítette ezt a törvényt. Jézus betöltötte ezt a törvényt, azaz eleget tett neki azzal, hogy Ő szenvedte el a bűnös helyett a bűnök büntetését. Azt tanította (ez nem idézet): "Én odaadom helyettetek a szememet a szemért, a kezemet a kézért, engem sebeznek meg a sebért... és életemet adom az életért. Ezért Ti szabadok lehettek a bűneitek büntetésétől. Most tehát bánjátok meg, amit tettetek, és ne tegyétek többet, hanem szeressétek egymást."
Jézus csak úgy hirdethetett szeretet és megbocsátást az emberek között, hogy ugyanakkor az igazság is elégtételt kapott. A bűnök nem maradtak büntetlenül. Csak éppen a büntetést Ő szenvedte el a bűnös helyett, hogy a bűnösnek új esélyt adjon.
Gondolj a házasságtörő nőre, akit odavittek Jézushoz, és megkérdezték Tőle hogy megkövezzék-e. A kérdés nyilvánvaló provokáció volt, mert tudták, hogy Jézus a megbocsátást hirdeti, de ha azt mondja, ne kövezzék meg, akkor ellentmond Mózes törvényének, és lehet azzal vádolni, hogy érvényteleníti Mózes törvényét. De Jézus nem érvénytelenítette a törvényt. Nem azt mondta, hogy "Ne kövezzétek meg, hát szeretni kell egymást, gyerekek!" Ezt nem mondhatta, hisz Mózes törvénye szerint a "bűn zsoldja a halál." Ez pedig isteni alapelv.
Mit felelt tehát Jézus? "Aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ." (Ján. 8,7.)
Ez azt jelenti, hogy az asszonyt egyedül Jézus kövezhette volna meg, mivel egyedül Jézus nem volt bűnös az ott lévők közül.
És azzal, hogy elengedte az asszonyt, megszegte-e a törvényt? Nem szegte meg. Hanem Ő halt meg az asszony helyett az asszony bűnéért. Azok a kövek, amiket ott, a felbőszült emberek kiejtettek a kezükből Jézus szavára, azok kövek Nagypénteken Jézusra zuhogtak. A törvény tehát elégtételt kapott. Így jutott érvényre az isteni szeretet.
Jézus semmiben sem tanított ellentéteset az Ószövetséggel. Helyretette a félreértéseket, megmagyarázta az értelmét Isten rendelkezéseinek, rámutatott a Róla szóló próféciákra, majd pedig betöltötte a Törvényt, amelyből "
egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik".
Éppen ezért mondom, hogy Isten által ihletett bibliát emberek kiherélték, kirostálták, megcsonkították. Így már nem teljes a biblia, nagyon nem teljes.
.
Erzsikém drága, fogadd hittel és alázattal a Bibliát, ne előítélettel és kritikával, és akkor Isten Lelke el fogja Neked magyarázni, amit most félreértesz benne, vagy ami nem világos. Bízz Istenben, bízz abban, hogy gondoskodott arról, hogy az Ő szerelmes levele teljes egészében eljutott Hozzád.
Ha pedig tanulmányozod a bibliai régészet felfedezéseit, külső bizonyítékok is meg fognak győzni arról, hogy a Biblia teljes.
Neked is sok örömet és szép napot kívánok!
kiss