Hírek Egy nap alatt immár másodszor lőttek le egy azonosítatlan tárgyat – most Kanada felett

Az akciót ezúttal is egy amerikai F–22 végezte el, közben érdekes dolgok hangzottak el a tegnapi objektummal kapcsolatban is.

Egyetlen nap alatt már a második ismeretlen tárgyat szedte le egy amerikai F–22 Raptor – számol be róla a The War Zone. Az akcióra Kanada Yukon territóriuma felett került sor Justin Trudeau miniszterelnök Tweet-bejegyzése alapján. Az incidens egy nap alatt a második, egy hét alatt a harmadik – mint ismert először egy kínai kémballont lőttek le (legalábbis ez az USA álláspontja az első objektumról, Kína szerint az eszköz polgári célokat szolgált). A mostani eset kapcsán elhangzott, hogy a kilövésről Trudeau egyeztetett Bidennel, és a kanadai hadsereg a roncsok kézrekerítésén dolgozik.

A mostani tárgyról a tegnapihoz hasonlóan szintén nem tudni sokat, habár paramétereiben emlékeztet erre – vagyis a tegnapihoz hasonló magasságban repült, kisebb autó méretű, hengeres tárgyról beszélünk. Mindez a kanadai védelmi minisztertől, Anita Anandtól származó információ, aki szombat este még nem kívánt sem spekulálni, sem nyilatkozni az eszköz eredetével kapcsolatban. Trudeau Tweetje előtt nem sokkal az amerikai FAA (légügyi hatóság) a NOTAM rendszeren keresztül értesítést tett közzé, hogy a Yukon territórium Mayo város és környéke felett ideiglenes légzárat vezettek be, az intézkedés alapja a hivatal szerint akitív légvédelmi művelet (active air defense operation).

Kérdés lehet, hogy miért nem a Kanadai Királyi Légierő CF–18 Hornet vadásza végezte a műveletet – az ok az lehet a War Zone szerint, hogy az F–22 fejlettebb levegő-levegő harci képességekkel rendelkezik.

Most pedig gyorsan ejtsünk pár szót a tegnapi eszközről! Erről továbbra is kevés a részlet, feltehetően azért, mert a Pentagon vizsgálata még folyik, viszont akad három érdekes új információ. Ezek szerint az eszközön tehát nem akadt semmiféle látható hajtómű, így nem tudni, hogy egyáltalán miként tudott repülni, és néhány pilóta (de nem az összes) szerint az elfogás közben az eszköz belezavart valahogy a gépük elektronikai rendszerébe. A kilövést követően a tárgy darabokra esett szét. Az alaszkai republikánusok egyik szenátora szerint pedig a múltkori nem az első eset volt, hogy a Pentagon nyomon követett valamit, ami Alaszka felett repült, mivel már több hasonló tárgyat is láttak eddig az elmúlt hetekben. Mint a szenátor nyilatkozott:

„Voltak dolgok, amiket a radaron láttak, de nem magyarázták el (hogy mik ezek)... szóval nem tudom, mik voltak azok, de azt hiszem, a katonaságunk is megpróbálja kideríteni... De ezek hasonló jeleket produkáltak... Csatlakozom küldöttségtársaimhoz abban, hogy választ várok katonai vezetőinktől arra vonatkozóan, hogy az elmúlt hetekben hogyan hatolhattak be azonosítatlan tárgyak a légterünkbe...”

Felkai Ádám

1676266883000.png
 
Légtérzár lesz az a legzár, mert nem a levegőt zártak el, hanem a repülést állították le.
Ha már lefordította, legalabb lektoraltatta volna az újsagíró egy szakemberrel. (Bár, mivel most herélik ki a sereget.lehet nem talált ráérő repülő szakembert....)
 
Nyilvan nem Toronto felett fogjak leloni. ket ocean, eleg nagy, rengeteg a viz es a szuz terulet ahol ha megsemmisitik nem okoz kart lakott teruleten.
 
Légtérzár lesz az a legzár, mert nem a levegőt zártak el, hanem a repülést állították le.
Ha már lefordította, legalabb lektoraltatta volna az újsagíró egy szakemberrel. (Bár, mivel most herélik ki a sereget.lehet nem talált ráérő repülő szakembert....)

Vár a hadsereg ! Országos toborzó kampány indult.
Mióta olvastam folyton a Benjamin közlegény című örökbecsű filmeposz jár a fejemben... :)
 
"A holland légierő orosz vadászgépeket fogott el Lengyelország közelében"
"Három orosz vadászgép volt uton a NATO légterébe. Ez nem egyedi eset. A NATO egyre több orosz repülőgépet fog el. A "Redaktions Netzwerk Deutschland" szerint a NATO elfogó missziók száma 2022-ben csaknem megkétszereződött. Csak az elmúlt évben a NATO repülőgépei 570 alkalommal szálltak fel orosz katonai repülőgépek elfogására Európában. A 2021-es NATO-riasztások 370 indítása közül összesen 290 eset kapcsolódott orosz repülőgépekhez."

karte-kaliningrad-100~768x432
 
Megoldódni látszik az amerikai és a kanadai légtér felett szálló idegen repülő objektumok rejtélye, miután egy amatőr fizikusokból álló csoport arról számolt be, hogy az egyik rádióadóvevővel felszerelt lufijuk pontosan ugyanott tűnt el a térképről, ahol az amerikai légierő egy ufó lelövését jelentette múlt héten – írja a New York Post online kiadása. A hírportál beszámolója szerint a bármelyik hobbiboltban kapható lufi nagyjából 12 dollárba (4 ezer forint), a megsemmisítéséhez használt két Idewinder rakéta pedig egyenként 400 ezer dollárba, azaz nagyjából 143 millió forintba került.
A légköri jelenségek megfigyelésével foglalkozó, főleg nyugdíjasokból és lelkes fiatalokból álló Bottlecap Ballon Brigade csütörtökön azt nyilatkozta egy szakportálnak, hogy múlt hét pénteken eltűnt az egyik megfigyelőlufijuk, aminek az utolsó ismert pozíciója 11 kilométer magasságban, Alaszka nyugati partjainál, a Yukon terület középső része fölött volt. Pontosan ugyanott, ahol az amerikai légierő egyik F-22-es vadászgépe lelőtt egy hasonló leírású és magasságban lévő azonosítatlan repülő tárgyat, azaz ufót.
A feltehetően vadászgéppel megsemmisített K9YO kódnevű lufit az incidens előtt 123 nappal eresztették fel a levegőbe, és hatszor kerülte meg a Földet. Az eszköz kis GPS-adóval, valamint egy antennával volt felszerelve, így amatőr rádióval nyomon lehetett követni a mozgását. Az amerikai egyesület elmondása szerint ilyen és ehhez hasonló ballonokat évek óta használnak magas légköri jelenségek vizsgálatára, és ebben a pillanatban is közel két tucat száll belőlük a levegőben világszerte.
Ahogy arról a hazai és a nemzetközi sajtó is széles körben beszámolt, múlt héten az amerikai légierő furcsábbnál furcsábbnak tűnő repülő eszközöket lőtt le vadászgépek segítségével Észak-Amerika felett. A nagy hírverést kapott kínai kémballonon kívül megsemmisétettek egy-egy ismeretlen eszközt Alaszka felett február 10-én, a kanadai Yukon felett február 11-én és a Huron-tó felett február 12-én. Mint most kiderült, a kanadai Yukon felett feltehetően egy 12 dolláros lufit lőttek le.

Az amerikai honvédelemi miniszter-helyettes, Melissa Dalton a CNN-nek azt mondta: az utolsó három ismeretlen eredetű eszközt elővigyázatosságból lőtték le, semmilyen katonai vagy nemzetbiztonsági fenyegetést nem jelentettek. Hozzátette, hogy az ilyen nagy magasságban mozgó léggömböket számos vállalat, ország és kutatószervezet használhatja „nem aljas célokra, beleértve a legitim kutatásokat is”.

Glen VanHerck, az Észak-Amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság (NORAD) tábornoka szerint továbbra sem tiszta, honnan származnak az idegen objektumok, és hogy azokat mi hajtotta. A tisztségviselő szerint semmilyen magyarázat nem zárható ki, így a földönkívüli életformák lehetősége sem: „Ennek felderítését meghagyom a hírszerzési és a kémelhárítási ügynökségeknek” – fogalmazott. Később a Fehér Ház egy hivatalos közleményben azt állította, hogy a lelőtt légi eszközök biztosan nem földönkívüli eredetűek voltak.

Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (National Security Agency – NSA) volt munkatársa és szivárogtató-informátor szerint mindez csak egy mesterségesen generált pánik annak érdekében, hogy a sajtó munkatársai a léggömbös incidenssel és a földönkívüliekkel kapcsolatos témákkal foglalkozzanak, ahelyett, hogy a költségvetésre vagy az Északi Áramlattal kapcsolatos vizsgálatra fordítanák erőforrásaikat.
 
Utoljára módosítva:
"A hírportál beszámolója szerint a bármelyik hobbiboltban kapható lufi nagyjából 12 dollárba (4 ezer forint), a megsemmisítéséhez használt két Idewinder rakéta pedig egyenként 400 ezer dollárba, azaz nagyjából 143 millió forintba került.
A légköri jelenségek megfigyelésével foglalkozó, főleg nyugdíjasokból és lelkes fiatalokból álló Bottlecap Ballon Brigade csütörtökön azt nyilatkozta egy szakportálnak, hogy múlt hét pénteken eltűnt az egyik megfigyelőlufijuk, aminek az utolsó ismert pozíciója 11 kilométer magasságban, Alaszka nyugati partjainál, a Yukon terület középső része fölött volt."

Hát, ez óriási! Lelkes fiatalok nyomonkövetik azt, amit a légierő nem tud azonosítani!
Bravo!
Akkor hogyan lehet hinni bármely észlelésnek, vagy cáfolatnak a részükről?
 
Az akciót ezúttal is egy amerikai F–22 végezte el, közben érdekes dolgok hangzottak el a tegnapi objektummal kapcsolatban is.

Egyetlen nap alatt már a második ismeretlen tárgyat szedte le egy amerikai F–22 Raptor – számol be róla a The War Zone. Az akcióra Kanada Yukon territóriuma felett került sor Justin Trudeau miniszterelnök Tweet-bejegyzése alapján. Az incidens egy nap alatt a második, egy hét alatt a harmadik – mint ismert először egy kínai kémballont lőttek le (legalábbis ez az USA álláspontja az első objektumról, Kína szerint az eszköz polgári célokat szolgált). A mostani eset kapcsán elhangzott, hogy a kilövésről Trudeau egyeztetett Bidennel, és a kanadai hadsereg a roncsok kézrekerítésén dolgozik.

A mostani tárgyról a tegnapihoz hasonlóan szintén nem tudni sokat, habár paramétereiben emlékeztet erre – vagyis a tegnapihoz hasonló magasságban repült, kisebb autó méretű, hengeres tárgyról beszélünk. Mindez a kanadai védelmi minisztertől, Anita Anandtól származó információ, aki szombat este még nem kívánt sem spekulálni, sem nyilatkozni az eszköz eredetével kapcsolatban. Trudeau Tweetje előtt nem sokkal az amerikai FAA (légügyi hatóság) a NOTAM rendszeren keresztül értesítést tett közzé, hogy a Yukon territórium Mayo város és környéke felett ideiglenes légzárat vezettek be, az intézkedés alapja a hivatal szerint akitív légvédelmi művelet (active air defense operation).

Kérdés lehet, hogy miért nem a Kanadai Királyi Légierő CF–18 Hornet vadásza végezte a műveletet – az ok az lehet a War Zone szerint, hogy az F–22 fejlettebb levegő-levegő harci képességekkel rendelkezik.

Most pedig gyorsan ejtsünk pár szót a tegnapi eszközről! Erről továbbra is kevés a részlet, feltehetően azért, mert a Pentagon vizsgálata még folyik, viszont akad három érdekes új információ. Ezek szerint az eszközön tehát nem akadt semmiféle látható hajtómű, így nem tudni, hogy egyáltalán miként tudott repülni, és néhány pilóta (de nem az összes) szerint az elfogás közben az eszköz belezavart valahogy a gépük elektronikai rendszerébe. A kilövést követően a tárgy darabokra esett szét. Az alaszkai republikánusok egyik szenátora szerint pedig a múltkori nem az első eset volt, hogy a Pentagon nyomon követett valamit, ami Alaszka felett repült, mivel már több hasonló tárgyat is láttak eddig az elmúlt hetekben. Mint a szenátor nyilatkozott:

Felkai Ádám

Csatolás megtekintése 1911643
Azt gondolnám, hogy sok ilyen eset van, és ami a sajtóba is eljut az csak egy töredéke az eseteknek

Ja és még annyi, hogy a technológiarol srm tudunk. A mobiltelefon is katonai fejlesztés volt
 
Megoldódni látszik az amerikai és a kanadai légtér felett szálló idegen repülő objektumok rejtélye, miután egy amatőr fizikusokból álló csoport arról számolt be, hogy az egyik rádióadóvevővel felszerelt lufijuk pontosan ugyanott tűnt el a térképről, ahol az amerikai légierő egy ufó lelövését jelentette múlt héten – írja a New York Post online kiadása. A hírportál beszámolója szerint a bármelyik hobbiboltban kapható lufi nagyjából 12 dollárba (4 ezer forint), a megsemmisítéséhez használt két Idewinder rakéta pedig egyenként 400 ezer dollárba, azaz nagyjából 143 millió forintba került.
A légköri jelenségek megfigyelésével foglalkozó, főleg nyugdíjasokból és lelkes fiatalokból álló Bottlecap Ballon Brigade csütörtökön azt nyilatkozta egy szakportálnak, hogy múlt hét pénteken eltűnt az egyik megfigyelőlufijuk, aminek az utolsó ismert pozíciója 11 kilométer magasságban, Alaszka nyugati partjainál, a Yukon terület középső része fölött volt. Pontosan ugyanott, ahol az amerikai légierő egyik F-22-es vadászgépe lelőtt egy hasonló leírású és magasságban lévő azonosítatlan repülő tárgyat, azaz ufót.
A feltehetően vadászgéppel megsemmisített K9YO kódnevű lufit az incidens előtt 123 nappal eresztették fel a levegőbe, és hatszor kerülte meg a Földet. Az eszköz kis GPS-adóval, valamint egy antennával volt felszerelve, így amatőr rádióval nyomon lehetett követni a mozgását. Az amerikai egyesület elmondása szerint ilyen és ehhez hasonló ballonokat évek óta használnak magas légköri jelenségek vizsgálatára, és ebben a pillanatban is közel két tucat száll belőlük a levegőben világszerte.
Ahogy arról a hazai és a nemzetközi sajtó is széles körben beszámolt, múlt héten az amerikai légierő furcsábbnál furcsábbnak tűnő repülő eszközöket lőtt le vadászgépek segítségével Észak-Amerika felett. A nagy hírverést kapott kínai kémballonon kívül megsemmisétettek egy-egy ismeretlen eszközt Alaszka felett február 10-én, a kanadai Yukon felett február 11-én és a Huron-tó felett február 12-én. Mint most kiderült, a kanadai Yukon felett feltehetően egy 12 dolláros lufit lőttek le.

Az amerikai honvédelemi miniszter-helyettes, Melissa Dalton a CNN-nek azt mondta: az utolsó három ismeretlen eredetű eszközt elővigyázatosságból lőtték le, semmilyen katonai vagy nemzetbiztonsági fenyegetést nem jelentettek. Hozzátette, hogy az ilyen nagy magasságban mozgó léggömböket számos vállalat, ország és kutatószervezet használhatja „nem aljas célokra, beleértve a legitim kutatásokat is”.

Glen VanHerck, az Észak-Amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság (NORAD) tábornoka szerint továbbra sem tiszta, honnan származnak az idegen objektumok, és hogy azokat mi hajtotta. A tisztségviselő szerint semmilyen magyarázat nem zárható ki, így a földönkívüli életformák lehetősége sem: „Ennek felderítését meghagyom a hírszerzési és a kémelhárítási ügynökségeknek” – fogalmazott. Később a Fehér Ház egy hivatalos közleményben azt állította, hogy a lelőtt légi eszközök biztosan nem földönkívüli eredetűek voltak.

Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (National Security Agency – NSA) volt munkatársa és szivárogtató-informátor szerint mindez csak egy mesterségesen generált pánik annak érdekében, hogy a sajtó munkatársai a léggömbös incidenssel és a földönkívüliekkel kapcsolatos témákkal foglalkozzanak, ahelyett, hogy a költségvetésre vagy az Északi Áramlattal kapcsolatos vizsgálatra fordítanák erőforrásaikat.
Egészen addig amig el nem avult, utána kapta meg at többi ember
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,393
Tagok
615,651
Legújabb tagunk
Serényi Edit
Oldal tetejére