Hírek Eltűnt egy utasszállító repülő a radarról 239 emberrel a fedélzeten, senki sem tudja hová lett

A járat mintegy 40 perccel a felszállás után déli irányba fordult, majd végleg eltűnt a radarokról.
A közelmúltban kiéleződött helyzet és az Irán térségében zajló háború kapcsán az internetet szabályosan elárasztották a Flightradar különböző képernyőmentései.


A repülésrajongók és az aggódó szemlélők szinte versenyezve figyelik a háború övezetének légteret, hogy a legkülönlegesebb, gyanús útvonalon haladó vagy éppen katonai feladatot ellátó repülőgép mozgását osszák meg a közösségi médiában, különösen kiélezve Irán környezetére.

Ez a fokozott figyelem a Flightradar rendszerén azonban emlékeztet minket a repüléstörténet egyik legsötétebb és legrejtélyesebb eseményére is, amely éppen most érkezett el egy szomorú mérföldkőhöz.

Tíz éve történt: Az MH370-es repülőgép rejtélye​

Pontosan tíz évvel ezelőtt, 2014. március 8-án tűnt el a maláj légitársaság MH370-es járatát teljesítő Boeing 777-200-as típusú repülőgépe. A 9M-MRO lajstromjelű gép Kuala Lumpurból Pekingbe tartott, fedélzetén 227 utassal és 12 fős személyzettel. A járat mintegy 40 perccel a felszállás után, Malajzia és Vietnám légterének határán váratlanul eltért a tervezett útvonaltól, déli irányba fordult, majd végleg eltűnt a radarokról.

Különös körülmények az eltűnés pillanatában​

A szakértőket és a közvéleményt azóta is foglalkoztatja, mi történhetett a fedélzeten. A személyzet nem adott le segélykérést, az utolsó rádióüzenetig minden teljesen szokványosnak tűnt. Az útvonaltól való eltérés után a gép transzponderét és kommunikációs rendszereit manuálisan kikapcsolták.


Bár a polgári irányítás elveszítette a kapcsolatot, a maláj katonai radarok még egy ideig érzékelték az elsődleges radarjeleket, mielőtt a gép végleg eltávolodott volna. A Boeing 777-es haladását utólag az Inmarsat műholdas rendszer monitorozó adatai alapján próbálták behatárolni, amelyek még órákig vették a jeleket az Indiai-óceán déli térsége felé haladva.

Sikertelen expedíciók és roncsdarabok​


Az intenzív kutatások ellenére a gépet a mai napig nem sikerült megtalálni. Számos expedíció indult több száz millió dollár értékben, amelyek során a legfejlettebb technológiát, kutatóhajókat és robot-tengeralattjárókat is bevetették Ausztrália partjaitól távol.

Bár a törzset nem lelték fel, az Indiai-óceán áramlatai által több ezer kilométerre sodródott roncsdarabok Afrika partjainál, Madagaszkáron és Réunion szigetén kerültek elő. Ezekről bebizonyosodott, hogy a 777-eshez tartoznak.

Teóriák és az újabb reménysugár​


A tragédiával kapcsolatban számos elmélet született, a műszaki hibától kezdve a terrorcselekményen át egészen a pilóta öngyilkossági szándékáig. Utóbbit erősítette, hogy a kapitány lakásában talált szimulátoron korábban olyan útvonalakat is repültek, amelyek az Indiai-óceán déli része felé vezettek.


A tizedik évforduló előtt azonban újabb fordulat történt: a maláj kormány tárgyalásokat folytat Ausztráliával, hogy az Ocean Infinity magáncég bevonásával újabb kutatóexpedíciót indítsanak a gép felkutatására. Talán a modern technológia segítségével végre fény derülhet arra, mi történt valójában azon a végzetes márciusi éjszakán.

Az alább videóban látható a CNN dokumentumfilmje az eltűnt repülőgép és a légitársaság titkairól:​




Papp Kinga

1773054803628.png
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Kolonel0708 wrote on petrucy's profile.
Szia! Tudnál segíteni? Hiányzik az első link elérhetősége:
Jones, Lisa Renee - Gyilkos lány - Lilah Love 1.
Gyilkossági feljegyzések

Köszönettel: Kolonel0708.
könyveket forditok szabadidőmben
Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.

Statisztikák

Témák
39,199
Üzenet
5,050,767
Tagok
630,547
Legújabb tagunk
yuqiluv
Oldal tetejére