Erdély világa...
- Téma inditó szanté
- Kezdés dátuma
Ismeritek a padlizsánkrémet? Ez is akkor az igazi, ha faszénparázson készíted. A padlizsánt héjastól megsütöd, közben forgatod. Ha puha lett, kiszeded a héjából. Turmixgépbe hagyma, olaj, fokhagyma, bors, só, citromlé és persze a padlizsán. Pirítóssal kell enni.
Helló Tmba!
Hoztam egy erdélyi receptet, de sokat találsz a Főzöcske magyarosan topicomban.
Erdélyi fatányéros
Hozzávalók:
25 dkg sertéskaraj,
25 dkg borjúcomb,
25 dkg bélszín,
16 dkg füstölt szalonna,
pirospaprika,
5 dkg liszt,
2 dl olaj,
só,
friss saláták,
hasábburgonya.
Elkészítése:
A húsokat kb 6 dekás darabokra vágom, kiverem, sózom, lisztbe mártom
és forró olajban hirtelen kisütöm. A szalonnát 4 szeletre vágom, a
szeleteket 2 centiméterenként mélyen bevágom és szintén kisütöm. Egy
megfelelő méretű fatányér szélét csinosan megpakolom vöröskáposzta-,
paprika-, paradicsom-, uborka- és céklasalátával.
Középre hasábburgonyát halmozok, arra a hússzeleteket, a legtetejére
pedig a paprikába mártott kakastaréjokat.
Jó étvágyat kívánok!
Erdélyi étel recepteket kérsz kedves Timba78 s elgondolkodtam rajta, hogy mi is teszi annyira érdekessé az erdélyi konyhát, de Barta Lászlónál szebben megfogalmazni nem tudnám...
Erdély különleges ételei
Nézze meg videónkat!
Transilvania, Zilbenburger, Dacia, Erdély ugyanazt a tájat jelenti. Magyar, román, szász, örmény, zsidó úgy élt itt együtt évszázadokon át, hogy mindegyik gazdagította a másikat, és mindegyik gazdagodott a másikból. Erdély földjének és a rajta élő népeknek sajátos egyéniségük van. Az erdélyi tájakon lakó népekben a történelem közös egyéniséget alakított ki, de közelről nézve végtelenül változatos ez az arc tájegységenkint, népcsoportonkint, sőt falvanként is. Kalotaszeg és a Székelység két külön világ, és ami földrajzilag összeköti őket, a mezőség jobban különbözik tőlük, mint ők egymástól.Ez jellemző az erdélyi konyhára is. Megízleli az erdélyi ember a szomszéd főztjét is, értékeli, megbecsüli, el is tanulja tőle, de mindig megkülönbözteti a magáét. És ez még az erdélyi magyarságon belül tájankint és házankint is így van.
Az erdélyi konyha olyan emberé, aki keményen dolgozik, aki mértékkel, beosztással él, de amikor ünnep van, áldoz, tud ünnepelni. Az erdélyi – magyar konyha azon túl, hogy erdélyi, éppúgy szerves része a magyar konyhaművészetnek, mint az alföldi, vagy a dunántúli. Mi adja a jellegzetességét? Több minden is. Így a helyi fűszerek hagyományhűbb, nagyobb mértékű használata, a lisztneműek közül a pogácsafélék, kőttesek és más sült tészták különleges kultusza a főtt tésztákkal szemben. A gyümölcslevesek és mártások gyakoribb jelenléte, végül pedig egy erős kapcsolat a román, a balkáni, az orosz – ukrán ételek stílusával, ami egyes zöldségek merészebb használatával tűnik ki.
Szereti az erdélyi konyha a borsot, az édes és csípős paprikát, de csak ott, ahol annak helye van, és csak módjával. Aki igazán fűszeres erdélyi ételt akar enni, az kóstolja meg a tárkonyos báránylevest, vagy a kaporral és csomborral készült lucskos káposztát. Aztán a gyümölcslevesek nem csak édesen, de füstölt hússal is. Aki nem idevaló, csak csodálkozik ezen, amíg meg nem kóstolja. A másik sajátossága az erdélyi konyhának, hogy az eltett füstölt húst vagy akár a száraz babot is merészen frissíti fel valamiféle zöldséggel. A tavaszi paszulylevesbe aprítanak például zöldsalátát, vagy zöld komlót. Alig van olyan növény, fű, fa, virág, aminek ne lenne meg a maga különleges szerepe az erdélyi konyhában. Mintha az erdélyi ember is az ősi sumér közmondáshoz tartaná magát: „Ne tépj ki semmit, egyszer gyümölcsöt teremhet!” Vajon melyik korszerűnek mondott konyha használ olyan fűszerarzenált, mint ami az erdélyi gazdasszony polcán megtalálható? Például: bors, ánizs, babérlevél, bazsalikom, borsikafű, boróka, borsmenta, citromfű, kömény, édeskömény, fahéj, szegfűszeg, szurokfű, tárkony, turbolya, metélőhagyma, majoránna, kakukkfű, kapor, csombor, koriander, lestyán, gyömbér, zsálya, szerecsendió, imponáló felsorolás.
Jellegzetes erdélyi húsételek a tokányok és vetrecék, kisebb szakácskönyvet lehetne róluk írni. Rokonságban állnak a pörköltekkel, azzal a különbséggel, hogy sokkal több fűszert használunk hozzájuk, és csíkokra vágjuk általában a húst. Az erdélyi konyha különlegessége a kürtös kalács, ami fahengerre tekert ujjnyi vastagságú, de leheletkönnyű kőttes tészta, amelyre mézes tojássárgás mázt kennek, tört dióval szórnak, és csak faszénparázson sül meg igazán.
Erdély különleges ételei
Nézze meg videónkat!
Az erdélyi konyha olyan emberé, aki keményen dolgozik, aki mértékkel, beosztással él, de amikor ünnep van, áldoz, tud ünnepelni. Az erdélyi – magyar konyha azon túl, hogy erdélyi, éppúgy szerves része a magyar konyhaművészetnek, mint az alföldi, vagy a dunántúli. Mi adja a jellegzetességét? Több minden is. Így a helyi fűszerek hagyományhűbb, nagyobb mértékű használata, a lisztneműek közül a pogácsafélék, kőttesek és más sült tészták különleges kultusza a főtt tésztákkal szemben. A gyümölcslevesek és mártások gyakoribb jelenléte, végül pedig egy erős kapcsolat a román, a balkáni, az orosz – ukrán ételek stílusával, ami egyes zöldségek merészebb használatával tűnik ki.
Szereti az erdélyi konyha a borsot, az édes és csípős paprikát, de csak ott, ahol annak helye van, és csak módjával. Aki igazán fűszeres erdélyi ételt akar enni, az kóstolja meg a tárkonyos báránylevest, vagy a kaporral és csomborral készült lucskos káposztát. Aztán a gyümölcslevesek nem csak édesen, de füstölt hússal is. Aki nem idevaló, csak csodálkozik ezen, amíg meg nem kóstolja. A másik sajátossága az erdélyi konyhának, hogy az eltett füstölt húst vagy akár a száraz babot is merészen frissíti fel valamiféle zöldséggel. A tavaszi paszulylevesbe aprítanak például zöldsalátát, vagy zöld komlót. Alig van olyan növény, fű, fa, virág, aminek ne lenne meg a maga különleges szerepe az erdélyi konyhában. Mintha az erdélyi ember is az ősi sumér közmondáshoz tartaná magát: „Ne tépj ki semmit, egyszer gyümölcsöt teremhet!” Vajon melyik korszerűnek mondott konyha használ olyan fűszerarzenált, mint ami az erdélyi gazdasszony polcán megtalálható? Például: bors, ánizs, babérlevél, bazsalikom, borsikafű, boróka, borsmenta, citromfű, kömény, édeskömény, fahéj, szegfűszeg, szurokfű, tárkony, turbolya, metélőhagyma, majoránna, kakukkfű, kapor, csombor, koriander, lestyán, gyömbér, zsálya, szerecsendió, imponáló felsorolás.
Jellegzetes erdélyi húsételek a tokányok és vetrecék, kisebb szakácskönyvet lehetne róluk írni. Rokonságban állnak a pörköltekkel, azzal a különbséggel, hogy sokkal több fűszert használunk hozzájuk, és csíkokra vágjuk általában a húst. Az erdélyi konyha különlegessége a kürtös kalács, ami fahengerre tekert ujjnyi vastagságú, de leheletkönnyű kőttes tészta, amelyre mézes tojássárgás mázt kennek, tört dióval szórnak, és csak faszénparázson sül meg igazán.
Barta László
AZ ERDÉLYI FATEMPLOMOK DISZE
A fatemplomok erdélyi építőmesterei diszítésbeli ügyességüket leggyakrabban a templomajtókon fejtették ki. A szabadból vagyis a tornácból a templomba rendesen egy, ritkábban két ajtó vezet. Ha egy ajtó van, az mindig a templom pitvarába nyílik. Széles gerendákból áll az ajtó kerete és azt csaknem minden fatemplomnál faragott dísz ékesíti, néha színes festéssel is pompázik. Nem ritka az oly ajtókeret, melyet csaknem méternyi szélességben borítanak a domború, vagy a vésett s hornyolt díszítések változatos sorai. Erdély középrészén s Torda-Aranyos vármegye területén a kenderből font kötelet utánzó motívum van leginkább elterjedve. Az ily dísz azonban nemcsak az erdélyi, hanem a balkáni s nevezetesen a romániai szent épületeken is nagyon gyakori, sőt el van terjedve a nyugati országokban is, hisz Portugáliában a belemi kolostor mesés szépségű épületein is ott látható. Néhány templomon a kötélszerű díszítés nemcsak az ajtókat kereteli, hanem végigvonul az épület egész külsején, így a különben is gazdag faragott díszével kitűnő nagyoklosi gör. keleti és az asszonyfalvi gör. kath. fatemplomok hajójának s szentélyének gerendáit az ily faragott kötél mintegy összetartani, összekötni látszik. Egyike a legrégebb ily díszítésnek a mezőkeménytelki gör. kath. templom ajtaját kereteli s az ajtó felett, valamint két oldalon egy-egy koszorút is képez. A szintén díszítés-számba vehető cirill-betűs felirat elkopott állapotában is hirdeti, hogy ezt az ajtót Apaffi király 1670-ben (tehát még a gör. kath. vallás elterjedése előtti időben) készíttette.
Kétsoros kötéldiszítés domborodik a m.-szentjakabi régi fatemplom törpe ajtója körül. Itt a két sor kötéldísz közötti teret zig-zug vonal tölti ki s a mélyedésekben fenmaradt festék tanúsága szerint régebben az egész ajtó színes festéssel volt bevonva. Úgy a zig-zug vonal, mint a szentjakabi ajtón látható rozetták alkalmazása, igen gyakori. A rozetták többnyire az ajtófélfák tövén a díszítésnek mintegy kiinduló pontjául szolgálnak.
A topánfalvi havasok között fekvő Felsőgirdán a gör. keleti fatemplom ajtóján a kötéldísz mellett borostyánlevelek bevésett sora vonul végig s indul ki egy az ajtófél tövét díszítő keresztvirágból.
Feltűnően gazdag a nagyoklosi fatemplom ajtóinak ékessége. A kötéldísz itt alárendel-tebb szerepet játszik s inkább csak szegélyül van alkalmazva; a főbb szerep a kidomborodó díszedényeknek, a renaissance-stílusú virágoknak és a bemélyített kis gödrökből alakított soroknak s csoportoknak jut. Szinte kár, hogy itt a faragómester a rendes szokástól eltérve, ezt a díszítést nem keményfába, hanem csak fenyő-gerendába véste.
Kis-Okloson a kötéldísz mellé a ferdén elhelyezett négyszögekből alakított; mélyített és azáltal részben domborított diszítés sorakozik. (Ily díszítéshez, valamint részben a nagy-oklosihoz és több más templomajtóéhoz hasonlóan ékesített, 1755. évszámmal ellátott ajtórészletet találtak közelebbről egy régi ház lebontása alkalmával Tordán. Miből azt következtetem, hogy régebben ez a diszítés vagy Tordán is használatban volt, avagy a vidéken előforduló ily díszítések egy részét is tordai mesteremberek faragták. A tordai régi ajtófél rajzát szintén bemutatom.)
Figyelemreméltó a félreeső kis Szelistye község gör. kath. fatemplomának ajtaját ékesítő csipkeszerű, széles diszítés is, mely háromféle motívum egymásmellé helyezett soraiból van alakítva. Itt az ajtó bélletére derékszöget képezően kis hengerek vannak faragva. Ehhez hasonló sajátságos díszítést bár ritkábban, de széles területen találtam s bizánci ízlésűnek vélem.
A mezőuralyi fatemplom ajtaját a magyaros ízlésű virágok kidomborodó sora koszorúzza, melyhez hasonlót Hesdáton s Lunka-Újfalun is láthatni.
Néhol a díszítések között vagy azok mellett feliratok s évszámok is vannak bevésve s gyakori, hogy a betűk monogrammszerűen vannak egyesítve. Például Várfalván, hol egy hosszabb felirat utolsó sora a következő : 1744. Esz. VARFALY OLAH ECCLESIA.
Ez a felirat azt is igazolja, hogy akkor Erdélyben még a görög kath. templomon is alkalmazták a magyar feliratot s éppen nem találták szégyelni valónak a nép régi „oláh" elnevezését.
A templomba vezető ajtó ritkán négyszögletű, de gyakrabban köríves s legtöbb esetben oly törpe, hogy csak alázatosan meghajolva lehet a templomba belépni. Régebben a fatemplomok ajtaján fából volt a zár is, de a haladó korral azok a legtöbb helyen úgy eltűntek, hogy ma már nyomuk is alig ismerhető fel. Én használatban csakis Asszonyfalván, Kis-Fenesen és Felsőfülén találtam. A felsőfüleit rajzban is bemutatom. A hozzátartozó kulcs vasból van s a falusi cigány kovács primitív műve. Ez egy kis cséphez hasonlít s rövidebb szára úgy van a hosszabbhoz erősítve, hogy szabadon lóghat. Miután a kulcsot az ajtókeretbe fúrt lyukon át vízszintes irányban bedugjuk, a kulcs kisebb szára függélyesen aláhull és hegye a zárat képező s vízszintes irányban előre és hátra tolható gerenda rovátkáinak egyikébe akad. Most hogyha a kulcs hosszabb szárát jobbfelé csavarjuk, a rövidebb szár a gerendát jobbra, azaz hátrafelé tolja. Egy újabb csavarintásra a kulcs hegye kiugrik a rovátkából és az időközben a kulcslyuk alá jutott második rovátkába helyezkedik el s annak segélyével folytatja a gerenda hátrább tolását, míg a templomajtó kinyílik. Az asszonyfalvi templom zárja is ehhez hasonló, de kulcsa annyiban különbözik, hogy az nem áll két részből, hanem csak egyetlen nagy horgot képez. Ott a kulcslyuk valamivel nagyobb s a horgot dugják azon keresztül és a horog vége tolja a gerendát rovátkáinál fogva előre vagy hátra.
A görög vallásúak temploma három részből: pitvar, hajó és szentélyből áll. Legelőbb a pitvarba lépünk. Ez a fatemplomok legnagyobb részénél egy alig 2-5 méter magas s 30 négyszögméter terjedelmű törpe, szűk és szerfölött hiányosan világított kis helyiség, melyen néhol ablak nincsen is, de a legjobb esetben is csak egyetlenegy van és az is alig pár arasznyi nagyságú. A régebbi templom-pitvarok a hajótól annyira el vannak különítve, hogy a pitvarban ajtatoskodó asszonyok a hajóba nyíló keskeny és törpe ajtón kívül csakis két ablakszerű nyíláson át tekinthetnek a templom belsejébe s néhány templomnál még az a két ablak is rácscsal és fatáblákkal elzárható. Ülőpadok vagy székek a pitvarban nincsenek. Ritkaságszámba megy, hogy néhány templom pitvarában az egyik ablak közelében egy keskeny kis pad áll, melyen a papné foglal helyet. A templom ezen előcsarnokának falait és lapos deszkamennyezetét meglehetősen kezdetleges kivitelű festmények borítják s azonkívül néhány szentkép is függ ott. A festmények tárgya rendesen a szentírásból van véve, de itt a tornác felé nyíló ajtó mögötti falterületen van számos régi templomban a pokol borzasztó-ságait feltüntető festmény is, míg a pitvar északi falát a tíz okos és tíz balgatag szűz alakja foglalja el. Mindannyian egy-egy díszes edényt tartanak, de a balga nők úgy tartják, hogy tartalmuk kicsorog. A pokol kapuját egy iszonyú állat nagy fogakkal megrakott tátott szája, a mennyországét pedig egy díszes tornyos kastély kapuja személteti.
A hajóba vezető ajtó a legtöbb templomban faragással s festéssel ékes. A hajó fölött a mennyezetet elég magasra felhatoló íves boltozat képezi, mely a hajó hosszának megfelelő hosszúságú gerendákból ügyesen van összeállítva. A hajó mintegy 40 — 50 négyszögméter terjedelmű helyiség, hová az északi oldalon is egy és a déli oldalon is egy kis keskeny ablakon át szűrődik be némi kevés világosság. A fal mellett egyszerűen minden dísz nélkül faragott székek sora áll, melyen az öregebb vagy előkelőbb férfiak foglalnak helyet. Azonkívül az északi ablak közelében a gondnok, a déli oldalon lévő ablak mellett pedig a kántor számára emeltebb helyen áll egy-egy pad. Ezeket „strana"-nak hívják s előállításukra a régebbi időben szintén több gondot fordítottak. A m.-szilvási régi strana magyaros ízlésű virágokból alakított díszítése 1802-ből való.
A hajónak a szentély felé eső vége, egy lépcsőfokkal magasabbra emelkedett kis terület. Ez az isteni tiszteletre van szánva. Ott állanak a színes takarókkal letakart s szentképekkel és díszes faragású keresztekkel megrakott szent asztalok mellett az oszlopszerű s igen sok községben nagy gonddal és ízléssel faragott vagy esztergályozott hatalmas nagy fagyertyatartók s a szent asztalok fölött csüngenek a sok községben szintén helyi háziiparként előállított csillárok, melyek közül nem egy a figyelemre méltó díszes munka. A gyertyák gyér világánál csak homályosan látszik a magas boltív és az ikonosztáz minden szabadon lévő területét elborító szentképek nagy sokasága. Az ide-oda lobogó lángok gyér világánál a merev állású s komoly tekintetű szentek mintegy kilépnek a sorból és mozogni látszanak. Kiválóan az éjjeli istentiszteletek s nevezetesen a havasi községekben itt-ott még gyakorlatban lévő fureszálás (átokmondás) alkalmával, midőn a magát megnevezni nem akaró, avagy jelentkezni nem akaró bűnösre a pap a gör. keleti szent könyvben előírt átkokat felolvassa s midőn a stranából fel-felhangzik a kántor siralmas éneke és a pitvarból behallszik a megborzadt asszonyok suttogása és zokogása, nem csoda ha a kemény, edzett férfiakat is megszállja itt az ily környezetben a bűnbánat.
Az ikonosztázon három ajtó nyílik a szentélybe, azok függönyökkel vannak ellátva s a középső ajtó alsó felén kétfelé nyíló ajtószárnyak is vannak. Ezen ajtószárnyak ékes faragással, lombfűrész-munkával, vastag aranyozással, angyalok és szentek képeivel teljesen el vannak borítva. Ez a szent ajtó, melyen át csak a szolgálattevő papnak szabad belépnie. A szentély három ajtaja mellett jobbról is, balról is, összesen négy régi szentkép függ, melyek fára vannak festve s keleti stílusú aranyozott széles keretekbe vannak foglalva. Ezeket szokták ünnepek alkalmával a hívek rendre megcsókolni.
A szentély a hajónál törpébb s alig 15— 20 négyszögméter terjedelmű kis helyiség, mely a legtöbb fatemplomnál poligon záró-dású. Közepén áll a kőalapra helyezett kő-asztal, vagyis az oltár. Azonkívül a szentélyben- rendesen csak egy szerény polc, egy kis láda és egy fogas található. A szent edények és a szent könyvek nincsenek elzárva s a papi ruhák nagyobb része is a fogason függ. Igen gyakran itt a szentélyben vannak felhalmozva a hívek által egyes ünnepek alkalmával a pap számára hozott ajándékok is, minők pl. : faedények, csuprok stb., stb. A strana, a szent asztalok és az oltár többnyire színes háziszőtt takarókkal vannak beterítve, azok között gyakran láttam fáradságos szedett szövéssel vagy stilizált hímzett díszszel ékesített darabokat is s találtam olyanokat is, melyek magyar eredetűek. Az alsó-detrehemi fatemplomban egy vörös és kék fonallal hímzett térítőn olvasható : „Az All. Detrehemi Unita Eklesi számára készítette T. Thót Józsefné Deési Anna 1840."
A szentélyben gyakran falkrónika maradványai is láthatók, melyek nagyobb része a templom építésére, kijavítására vagy kifestésére vonatkozik, de néha más eseményre is kiterjed, így Muncselen viaszgyertya segélyével a falra mázolt cirill betűk hirdetik, hogy "1780. 1804. 1807. cindu au nins holdele". Azaz ott akkor aratás előtt nyomta el a vetést a hó.
A szentélyt rendesen két ablak világítja s egy harmadik ablak helyén lévő vakablak a szentelt gyertya s tömjén stb. elraktározására szolgál. Sok helyen az ablakot lombot utánzó stilizált vasrostély, avagy mint Gyéresen is, csak egy egyszerű vaskereszt védi.
A szentély külsejének sajátságos képet nyújt a több szög minden egyes záródásánál a fal felső néhány gerendája végeinek lépcsőzetesen kinyúló csoportja, mely nemcsak ékesség, hanem a- gerendák egybekötését is szilárdítja s a szélesre kinyúló födélnek is biztosabb támaszt nyújt. Itt-ott a szentély külsejére is, sőt a tornác falára is festettek szent képeket; ma már azonban a templom belső részének kifestését is sok helyen beszüntették. A régebbi fatemplomok mind ki voltak festve. Ezen célból a templom egész belsejét, azaz a kifestendő területet beragasztották vászonnal s arra a vászonra festette azután a festő a megrendelt képeket. Az a vászon egyszersmindt arra is jó volt, hogy a fal gerendák közötti részeit betakarja.
A görög vallásúaknál több száz éves szokás alakította, szinte megmerevítette azt a stílust és rendet, melyhez a templom kifesté-sében a festőnek alkalmazkodnia kell s így egyéni ízlése, ügyessége és tehetsége ezen munkájában meglehetősen korlátozva van. Az igaz, hogy a mi erdélyi szegényes fatemplo-maink kifestésére nem is vállalkoztak világhírű művészek. Itt a festők is csak az egyszerű falusi emberek sorából kerültek ki és soha semmiféle festőiskolát nem látogattak, legfeljebb a nikolai barátok primitiv festésű szent képeit tanulmányozták s egy-egy öregebb falusi festő munkáját kisérték figyelemmel. A veres, fehér, sárga, zöld, kék és fekete s kiválóan a fekete színnel ugyancsak merészen bántak, a távlat elméletének gyakorlati alkalmazásától pedig gyakran eltekintettek, de az egyszerű, igénytelen festők sorában is találunk olyanokat, kik csekély tanulmányaik mellett is figyelemre érdemes munkát végeztek s kiválóan a szegély-, a párkánydísz és a háttér mintázásában igen jól sikerült stilizált ornamentumokkal remekeltek s igazolták be jó ízlésüket. Sajnálom, hogy jelen czikkem keretében nem térhetek ki ezen érdekes díszítések ismertetésére is.
A régebbi templomok festései az évek hosszú sora alatt megkoptak s a gyertyák f üstjétől csaknem láthatatlanná feketedtek, minek következtében gyakran kellett azokat megujít-tatni avagy részletesen kijavíttatni. Ez lehet az oka, hogy bár számos fatemplom festését megtekintettem, eddigelé 1700-nál régebbi időből festő nevét feljegyezve nem találtam. A mezőkeménytelki templom cirill betűs felirata szerint ott 1711-ben Bán Vaszilia festő működött. Asszonyfalván így találtam feljegyezve : „Anul Domnului 1706 acesta santa biserice sau sugravit cu chietuala satuim prin George din Agris". (Az Úr 1766-ik. évében ezt a szent templomot a falu költségén kifestette György Ruhaegresről.) Maros-Keczén egy hosszabb felirat végső sora szerint 1783-ban Nikoláj Popa Fajszról volt a festő. Csákón 1795 ben Boér György, a Jakab fia festette ki, még pedig kívül-belül a templomot.
A már lebontott sósszentmártoni régi fatemplomban talált felirat szerint ott Teodor inakfalvi festő és két fia Jakab és Nikuláj 1806-ban munkálkodtak. Ez az Inakfalva a Maros partján fekvő szerfölött szegényes kis község, ahol ma semmi nevezetes nincsen, de a múlt század elején az ottani festő-család révén számos község templomában jegyezték fel a nevét. A havasok között fekvő Lupsa gör. kath. templomában magam is olvastam: „Simon Selasi din Abrud, Nikulai Csungar din Inoc Zugrav 1810." E szerint tehát ott egyszerre két festő és pedig az abrudbányai Selasi Simon és az inakfalvi Csungar Miklós végezte a festői teendőket. Lupsán is volt egy festő-család, melynek tagjai bejárták a fatemplomos vidékeket s a maguk módja szerint javították ki a templomok falképeit. Ez a Kuk-család volt. Nikuláj Cuc 1827-ben Szártoson, 1843-ban Nagy-Okloson, Jüan Cuc pedig Kunkon jegyezte fel a nevét.
Meg kell még emlékeznem arról is, hogy néhány fatemplomon nincsen torony s ott a harangok elhelyezésére haranglábat építettek. Sok helyen a harangláb külsejét igen érdekesen borították be deszkával vagy zsindely-lyel s néhol az ily campanile alul kiszélesedik s felül kicsiny toronyban végződik, mi által igen érdekes képet nyer.
TÉGLÁS ISTVÁN
A fatemplomok erdélyi építőmesterei diszítésbeli ügyességüket leggyakrabban a templomajtókon fejtették ki. A szabadból vagyis a tornácból a templomba rendesen egy, ritkábban két ajtó vezet. Ha egy ajtó van, az mindig a templom pitvarába nyílik. Széles gerendákból áll az ajtó kerete és azt csaknem minden fatemplomnál faragott dísz ékesíti, néha színes festéssel is pompázik. Nem ritka az oly ajtókeret, melyet csaknem méternyi szélességben borítanak a domború, vagy a vésett s hornyolt díszítések változatos sorai. Erdély középrészén s Torda-Aranyos vármegye területén a kenderből font kötelet utánzó motívum van leginkább elterjedve. Az ily dísz azonban nemcsak az erdélyi, hanem a balkáni s nevezetesen a romániai szent épületeken is nagyon gyakori, sőt el van terjedve a nyugati országokban is, hisz Portugáliában a belemi kolostor mesés szépségű épületein is ott látható. Néhány templomon a kötélszerű díszítés nemcsak az ajtókat kereteli, hanem végigvonul az épület egész külsején, így a különben is gazdag faragott díszével kitűnő nagyoklosi gör. keleti és az asszonyfalvi gör. kath. fatemplomok hajójának s szentélyének gerendáit az ily faragott kötél mintegy összetartani, összekötni látszik. Egyike a legrégebb ily díszítésnek a mezőkeménytelki gör. kath. templom ajtaját kereteli s az ajtó felett, valamint két oldalon egy-egy koszorút is képez. A szintén díszítés-számba vehető cirill-betűs felirat elkopott állapotában is hirdeti, hogy ezt az ajtót Apaffi király 1670-ben (tehát még a gör. kath. vallás elterjedése előtti időben) készíttette.
Kétsoros kötéldiszítés domborodik a m.-szentjakabi régi fatemplom törpe ajtója körül. Itt a két sor kötéldísz közötti teret zig-zug vonal tölti ki s a mélyedésekben fenmaradt festék tanúsága szerint régebben az egész ajtó színes festéssel volt bevonva. Úgy a zig-zug vonal, mint a szentjakabi ajtón látható rozetták alkalmazása, igen gyakori. A rozetták többnyire az ajtófélfák tövén a díszítésnek mintegy kiinduló pontjául szolgálnak.
A topánfalvi havasok között fekvő Felsőgirdán a gör. keleti fatemplom ajtóján a kötéldísz mellett borostyánlevelek bevésett sora vonul végig s indul ki egy az ajtófél tövét díszítő keresztvirágból.
Feltűnően gazdag a nagyoklosi fatemplom ajtóinak ékessége. A kötéldísz itt alárendel-tebb szerepet játszik s inkább csak szegélyül van alkalmazva; a főbb szerep a kidomborodó díszedényeknek, a renaissance-stílusú virágoknak és a bemélyített kis gödrökből alakított soroknak s csoportoknak jut. Szinte kár, hogy itt a faragómester a rendes szokástól eltérve, ezt a díszítést nem keményfába, hanem csak fenyő-gerendába véste.
Kis-Okloson a kötéldísz mellé a ferdén elhelyezett négyszögekből alakított; mélyített és azáltal részben domborított diszítés sorakozik. (Ily díszítéshez, valamint részben a nagy-oklosihoz és több más templomajtóéhoz hasonlóan ékesített, 1755. évszámmal ellátott ajtórészletet találtak közelebbről egy régi ház lebontása alkalmával Tordán. Miből azt következtetem, hogy régebben ez a diszítés vagy Tordán is használatban volt, avagy a vidéken előforduló ily díszítések egy részét is tordai mesteremberek faragták. A tordai régi ajtófél rajzát szintén bemutatom.)
Figyelemreméltó a félreeső kis Szelistye község gör. kath. fatemplomának ajtaját ékesítő csipkeszerű, széles diszítés is, mely háromféle motívum egymásmellé helyezett soraiból van alakítva. Itt az ajtó bélletére derékszöget képezően kis hengerek vannak faragva. Ehhez hasonló sajátságos díszítést bár ritkábban, de széles területen találtam s bizánci ízlésűnek vélem.
A mezőuralyi fatemplom ajtaját a magyaros ízlésű virágok kidomborodó sora koszorúzza, melyhez hasonlót Hesdáton s Lunka-Újfalun is láthatni.
Néhol a díszítések között vagy azok mellett feliratok s évszámok is vannak bevésve s gyakori, hogy a betűk monogrammszerűen vannak egyesítve. Például Várfalván, hol egy hosszabb felirat utolsó sora a következő : 1744. Esz. VARFALY OLAH ECCLESIA.
Ez a felirat azt is igazolja, hogy akkor Erdélyben még a görög kath. templomon is alkalmazták a magyar feliratot s éppen nem találták szégyelni valónak a nép régi „oláh" elnevezését.
A templomba vezető ajtó ritkán négyszögletű, de gyakrabban köríves s legtöbb esetben oly törpe, hogy csak alázatosan meghajolva lehet a templomba belépni. Régebben a fatemplomok ajtaján fából volt a zár is, de a haladó korral azok a legtöbb helyen úgy eltűntek, hogy ma már nyomuk is alig ismerhető fel. Én használatban csakis Asszonyfalván, Kis-Fenesen és Felsőfülén találtam. A felsőfüleit rajzban is bemutatom. A hozzátartozó kulcs vasból van s a falusi cigány kovács primitív műve. Ez egy kis cséphez hasonlít s rövidebb szára úgy van a hosszabbhoz erősítve, hogy szabadon lóghat. Miután a kulcsot az ajtókeretbe fúrt lyukon át vízszintes irányban bedugjuk, a kulcs kisebb szára függélyesen aláhull és hegye a zárat képező s vízszintes irányban előre és hátra tolható gerenda rovátkáinak egyikébe akad. Most hogyha a kulcs hosszabb szárát jobbfelé csavarjuk, a rövidebb szár a gerendát jobbra, azaz hátrafelé tolja. Egy újabb csavarintásra a kulcs hegye kiugrik a rovátkából és az időközben a kulcslyuk alá jutott második rovátkába helyezkedik el s annak segélyével folytatja a gerenda hátrább tolását, míg a templomajtó kinyílik. Az asszonyfalvi templom zárja is ehhez hasonló, de kulcsa annyiban különbözik, hogy az nem áll két részből, hanem csak egyetlen nagy horgot képez. Ott a kulcslyuk valamivel nagyobb s a horgot dugják azon keresztül és a horog vége tolja a gerendát rovátkáinál fogva előre vagy hátra.
A görög vallásúak temploma három részből: pitvar, hajó és szentélyből áll. Legelőbb a pitvarba lépünk. Ez a fatemplomok legnagyobb részénél egy alig 2-5 méter magas s 30 négyszögméter terjedelmű törpe, szűk és szerfölött hiányosan világított kis helyiség, melyen néhol ablak nincsen is, de a legjobb esetben is csak egyetlenegy van és az is alig pár arasznyi nagyságú. A régebbi templom-pitvarok a hajótól annyira el vannak különítve, hogy a pitvarban ajtatoskodó asszonyok a hajóba nyíló keskeny és törpe ajtón kívül csakis két ablakszerű nyíláson át tekinthetnek a templom belsejébe s néhány templomnál még az a két ablak is rácscsal és fatáblákkal elzárható. Ülőpadok vagy székek a pitvarban nincsenek. Ritkaságszámba megy, hogy néhány templom pitvarában az egyik ablak közelében egy keskeny kis pad áll, melyen a papné foglal helyet. A templom ezen előcsarnokának falait és lapos deszkamennyezetét meglehetősen kezdetleges kivitelű festmények borítják s azonkívül néhány szentkép is függ ott. A festmények tárgya rendesen a szentírásból van véve, de itt a tornác felé nyíló ajtó mögötti falterületen van számos régi templomban a pokol borzasztó-ságait feltüntető festmény is, míg a pitvar északi falát a tíz okos és tíz balgatag szűz alakja foglalja el. Mindannyian egy-egy díszes edényt tartanak, de a balga nők úgy tartják, hogy tartalmuk kicsorog. A pokol kapuját egy iszonyú állat nagy fogakkal megrakott tátott szája, a mennyországét pedig egy díszes tornyos kastély kapuja személteti.
A hajóba vezető ajtó a legtöbb templomban faragással s festéssel ékes. A hajó fölött a mennyezetet elég magasra felhatoló íves boltozat képezi, mely a hajó hosszának megfelelő hosszúságú gerendákból ügyesen van összeállítva. A hajó mintegy 40 — 50 négyszögméter terjedelmű helyiség, hová az északi oldalon is egy és a déli oldalon is egy kis keskeny ablakon át szűrődik be némi kevés világosság. A fal mellett egyszerűen minden dísz nélkül faragott székek sora áll, melyen az öregebb vagy előkelőbb férfiak foglalnak helyet. Azonkívül az északi ablak közelében a gondnok, a déli oldalon lévő ablak mellett pedig a kántor számára emeltebb helyen áll egy-egy pad. Ezeket „strana"-nak hívják s előállításukra a régebbi időben szintén több gondot fordítottak. A m.-szilvási régi strana magyaros ízlésű virágokból alakított díszítése 1802-ből való.
A hajónak a szentély felé eső vége, egy lépcsőfokkal magasabbra emelkedett kis terület. Ez az isteni tiszteletre van szánva. Ott állanak a színes takarókkal letakart s szentképekkel és díszes faragású keresztekkel megrakott szent asztalok mellett az oszlopszerű s igen sok községben nagy gonddal és ízléssel faragott vagy esztergályozott hatalmas nagy fagyertyatartók s a szent asztalok fölött csüngenek a sok községben szintén helyi háziiparként előállított csillárok, melyek közül nem egy a figyelemre méltó díszes munka. A gyertyák gyér világánál csak homályosan látszik a magas boltív és az ikonosztáz minden szabadon lévő területét elborító szentképek nagy sokasága. Az ide-oda lobogó lángok gyér világánál a merev állású s komoly tekintetű szentek mintegy kilépnek a sorból és mozogni látszanak. Kiválóan az éjjeli istentiszteletek s nevezetesen a havasi községekben itt-ott még gyakorlatban lévő fureszálás (átokmondás) alkalmával, midőn a magát megnevezni nem akaró, avagy jelentkezni nem akaró bűnösre a pap a gör. keleti szent könyvben előírt átkokat felolvassa s midőn a stranából fel-felhangzik a kántor siralmas éneke és a pitvarból behallszik a megborzadt asszonyok suttogása és zokogása, nem csoda ha a kemény, edzett férfiakat is megszállja itt az ily környezetben a bűnbánat.
Az ikonosztázon három ajtó nyílik a szentélybe, azok függönyökkel vannak ellátva s a középső ajtó alsó felén kétfelé nyíló ajtószárnyak is vannak. Ezen ajtószárnyak ékes faragással, lombfűrész-munkával, vastag aranyozással, angyalok és szentek képeivel teljesen el vannak borítva. Ez a szent ajtó, melyen át csak a szolgálattevő papnak szabad belépnie. A szentély három ajtaja mellett jobbról is, balról is, összesen négy régi szentkép függ, melyek fára vannak festve s keleti stílusú aranyozott széles keretekbe vannak foglalva. Ezeket szokták ünnepek alkalmával a hívek rendre megcsókolni.
A szentély a hajónál törpébb s alig 15— 20 négyszögméter terjedelmű kis helyiség, mely a legtöbb fatemplomnál poligon záró-dású. Közepén áll a kőalapra helyezett kő-asztal, vagyis az oltár. Azonkívül a szentélyben- rendesen csak egy szerény polc, egy kis láda és egy fogas található. A szent edények és a szent könyvek nincsenek elzárva s a papi ruhák nagyobb része is a fogason függ. Igen gyakran itt a szentélyben vannak felhalmozva a hívek által egyes ünnepek alkalmával a pap számára hozott ajándékok is, minők pl. : faedények, csuprok stb., stb. A strana, a szent asztalok és az oltár többnyire színes háziszőtt takarókkal vannak beterítve, azok között gyakran láttam fáradságos szedett szövéssel vagy stilizált hímzett díszszel ékesített darabokat is s találtam olyanokat is, melyek magyar eredetűek. Az alsó-detrehemi fatemplomban egy vörös és kék fonallal hímzett térítőn olvasható : „Az All. Detrehemi Unita Eklesi számára készítette T. Thót Józsefné Deési Anna 1840."
A szentélyben gyakran falkrónika maradványai is láthatók, melyek nagyobb része a templom építésére, kijavítására vagy kifestésére vonatkozik, de néha más eseményre is kiterjed, így Muncselen viaszgyertya segélyével a falra mázolt cirill betűk hirdetik, hogy "1780. 1804. 1807. cindu au nins holdele". Azaz ott akkor aratás előtt nyomta el a vetést a hó.
A szentélyt rendesen két ablak világítja s egy harmadik ablak helyén lévő vakablak a szentelt gyertya s tömjén stb. elraktározására szolgál. Sok helyen az ablakot lombot utánzó stilizált vasrostély, avagy mint Gyéresen is, csak egy egyszerű vaskereszt védi.
A szentély külsejének sajátságos képet nyújt a több szög minden egyes záródásánál a fal felső néhány gerendája végeinek lépcsőzetesen kinyúló csoportja, mely nemcsak ékesség, hanem a- gerendák egybekötését is szilárdítja s a szélesre kinyúló födélnek is biztosabb támaszt nyújt. Itt-ott a szentély külsejére is, sőt a tornác falára is festettek szent képeket; ma már azonban a templom belső részének kifestését is sok helyen beszüntették. A régebbi fatemplomok mind ki voltak festve. Ezen célból a templom egész belsejét, azaz a kifestendő területet beragasztották vászonnal s arra a vászonra festette azután a festő a megrendelt képeket. Az a vászon egyszersmindt arra is jó volt, hogy a fal gerendák közötti részeit betakarja.
A görög vallásúaknál több száz éves szokás alakította, szinte megmerevítette azt a stílust és rendet, melyhez a templom kifesté-sében a festőnek alkalmazkodnia kell s így egyéni ízlése, ügyessége és tehetsége ezen munkájában meglehetősen korlátozva van. Az igaz, hogy a mi erdélyi szegényes fatemplo-maink kifestésére nem is vállalkoztak világhírű művészek. Itt a festők is csak az egyszerű falusi emberek sorából kerültek ki és soha semmiféle festőiskolát nem látogattak, legfeljebb a nikolai barátok primitiv festésű szent képeit tanulmányozták s egy-egy öregebb falusi festő munkáját kisérték figyelemmel. A veres, fehér, sárga, zöld, kék és fekete s kiválóan a fekete színnel ugyancsak merészen bántak, a távlat elméletének gyakorlati alkalmazásától pedig gyakran eltekintettek, de az egyszerű, igénytelen festők sorában is találunk olyanokat, kik csekély tanulmányaik mellett is figyelemre érdemes munkát végeztek s kiválóan a szegély-, a párkánydísz és a háttér mintázásában igen jól sikerült stilizált ornamentumokkal remekeltek s igazolták be jó ízlésüket. Sajnálom, hogy jelen czikkem keretében nem térhetek ki ezen érdekes díszítések ismertetésére is.
A régebbi templomok festései az évek hosszú sora alatt megkoptak s a gyertyák f üstjétől csaknem láthatatlanná feketedtek, minek következtében gyakran kellett azokat megujít-tatni avagy részletesen kijavíttatni. Ez lehet az oka, hogy bár számos fatemplom festését megtekintettem, eddigelé 1700-nál régebbi időből festő nevét feljegyezve nem találtam. A mezőkeménytelki templom cirill betűs felirata szerint ott 1711-ben Bán Vaszilia festő működött. Asszonyfalván így találtam feljegyezve : „Anul Domnului 1706 acesta santa biserice sau sugravit cu chietuala satuim prin George din Agris". (Az Úr 1766-ik. évében ezt a szent templomot a falu költségén kifestette György Ruhaegresről.) Maros-Keczén egy hosszabb felirat végső sora szerint 1783-ban Nikoláj Popa Fajszról volt a festő. Csákón 1795 ben Boér György, a Jakab fia festette ki, még pedig kívül-belül a templomot.
A már lebontott sósszentmártoni régi fatemplomban talált felirat szerint ott Teodor inakfalvi festő és két fia Jakab és Nikuláj 1806-ban munkálkodtak. Ez az Inakfalva a Maros partján fekvő szerfölött szegényes kis község, ahol ma semmi nevezetes nincsen, de a múlt század elején az ottani festő-család révén számos község templomában jegyezték fel a nevét. A havasok között fekvő Lupsa gör. kath. templomában magam is olvastam: „Simon Selasi din Abrud, Nikulai Csungar din Inoc Zugrav 1810." E szerint tehát ott egyszerre két festő és pedig az abrudbányai Selasi Simon és az inakfalvi Csungar Miklós végezte a festői teendőket. Lupsán is volt egy festő-család, melynek tagjai bejárták a fatemplomos vidékeket s a maguk módja szerint javították ki a templomok falképeit. Ez a Kuk-család volt. Nikuláj Cuc 1827-ben Szártoson, 1843-ban Nagy-Okloson, Jüan Cuc pedig Kunkon jegyezte fel a nevét.
Meg kell még emlékeznem arról is, hogy néhány fatemplomon nincsen torony s ott a harangok elhelyezésére haranglábat építettek. Sok helyen a harangláb külsejét igen érdekesen borították be deszkával vagy zsindely-lyel s néhol az ily campanile alul kiszélesedik s felül kicsiny toronyban végződik, mi által igen érdekes képet nyer.
TÉGLÁS ISTVÁN
Mikes Kelemen szobra a zágoni Mikes–Szentkereszty-kúria kertjében Bocskai Vince alkotása.
Mikes Kelemen élete
(1690–1761)
Mikes Kelemen 1960 augusztusában született a háromszéki Zágonban, református köznemes családból, Mikes Pál ésTorma Éva fiaként.
Gyermekéveit Zágonban és az anyai rokonok abafáji és fiátfalvi birtokain, valamint a szomszédos zabolai Mikes-udvarházban töltötte. Atyját korán elvesztette, a Tökölyhez pártolt nemest a császáriak foglyul ejtették s a Fogarasi börtönben halálra kínozták. Anyja később férjhez ment Szilágysomlyó várkapitányához, Boér Józsefhez, akinek hatására fiával együtt áttért a katolikus hitre. Kelemen 1700-ban került a kolozsvári jezsuita kollégiumba. A kuruc hagyomány és a katolikus vallásosság együtt igen alkalmassá teszi, hogy Rákóczi Ferenc fejedelmi udvarába kerüljön. Tizenhét éves korában a fejedelem apródja lesz.
Példaképe, eszményképe Rákóczi, akit híven szolgál mindhalálig. A bukás után Rákóczival megy a számkivettetésbe. Párizsban és
Versailles-ban már a hontalan fejedelem bizalmas titkára, az is marad mindvégig.
Öt évig élnek Franciaországban. Ez idő alatt Mikes nemcsak jól megtanul franciául, hanem megismerkedik a kor francia, sőt némiképpen angol irodalmával is. Amikor Rákóczi csalódott a francia udvar külpolitikájában, nem volt mit keresnie tovább Versailles-ban, a szultán pedig meghívta. Most az ősi ellenségben, a törökben reménykedtek, hogy előbb-utóbb segítséget nyújt Bécs ellen. Ebben is csalódniuk kellett, de legalább biztonságos otthont találhattak Törökországban, ahol végül is Rodostóban jelölték ki lakhelyüket. 1717-től 1761-ben bekövetkezett haláláig, tehát negyvennégy évig élt Mikes Kelemen Törökországban. Élete nyugodalmasan egyhangú volt. Egyetlen nagy szerelme reménytelennek bizonyult: Kőszeghy Zsuzsika inkább az idős és kopasz, de gróf és gazdag Bercsényi Miklóshoz ment feleségül, s el is költöztek Rodostóból.
Az emigránsok lassanként kihaltak, 1735-ben meghalt a fejedelem is. Ezután volt némi remény egy felszabadító háborúra, Rákóczi idősebbik fia, Rákóczi József állt az élükre. De ebből a háborúból sem lett semmi, és Rákóczi József is ifjan meghalt. Ebben az időben Mikes egy ízben Moldvában járt követségben, és távolból látta az erdélyi hegyeket. Fellángolt újra szüntelen parázsló honvágya. Később III.Károly halála után bujdosó társaival kérelmezte, hogy hazamehessen, de nem kapott rá engedélyt. Idővel már csak Mikes élt a Rákóczival elindultak közül, de érkeztek új hontalanok is. Ekkor ő a magyar emigránsok hivatalos elöljárója.E végső években (1759–61) engedélyt kapott, hogy levelet válthasson a családtagjaival, Huszár József báróval, s könyveiből is küldött haza. 1761. október 2-án Rodostóban halt meg.
Gyermekéveit Zágonban és az anyai rokonok abafáji és fiátfalvi birtokain, valamint a szomszédos zabolai Mikes-udvarházban töltötte. Atyját korán elvesztette, a Tökölyhez pártolt nemest a császáriak foglyul ejtették s a Fogarasi börtönben halálra kínozták. Anyja később férjhez ment Szilágysomlyó várkapitányához, Boér Józsefhez, akinek hatására fiával együtt áttért a katolikus hitre. Kelemen 1700-ban került a kolozsvári jezsuita kollégiumba. A kuruc hagyomány és a katolikus vallásosság együtt igen alkalmassá teszi, hogy Rákóczi Ferenc fejedelmi udvarába kerüljön. Tizenhét éves korában a fejedelem apródja lesz.
Példaképe, eszményképe Rákóczi, akit híven szolgál mindhalálig. A bukás után Rákóczival megy a számkivettetésbe. Párizsban és
Versailles-ban már a hontalan fejedelem bizalmas titkára, az is marad mindvégig.
Öt évig élnek Franciaországban. Ez idő alatt Mikes nemcsak jól megtanul franciául, hanem megismerkedik a kor francia, sőt némiképpen angol irodalmával is. Amikor Rákóczi csalódott a francia udvar külpolitikájában, nem volt mit keresnie tovább Versailles-ban, a szultán pedig meghívta. Most az ősi ellenségben, a törökben reménykedtek, hogy előbb-utóbb segítséget nyújt Bécs ellen. Ebben is csalódniuk kellett, de legalább biztonságos otthont találhattak Törökországban, ahol végül is Rodostóban jelölték ki lakhelyüket. 1717-től 1761-ben bekövetkezett haláláig, tehát negyvennégy évig élt Mikes Kelemen Törökországban. Élete nyugodalmasan egyhangú volt. Egyetlen nagy szerelme reménytelennek bizonyult: Kőszeghy Zsuzsika inkább az idős és kopasz, de gróf és gazdag Bercsényi Miklóshoz ment feleségül, s el is költöztek Rodostóból.
Az emigránsok lassanként kihaltak, 1735-ben meghalt a fejedelem is. Ezután volt némi remény egy felszabadító háborúra, Rákóczi idősebbik fia, Rákóczi József állt az élükre. De ebből a háborúból sem lett semmi, és Rákóczi József is ifjan meghalt. Ebben az időben Mikes egy ízben Moldvában járt követségben, és távolból látta az erdélyi hegyeket. Fellángolt újra szüntelen parázsló honvágya. Később III.Károly halála után bujdosó társaival kérelmezte, hogy hazamehessen, de nem kapott rá engedélyt. Idővel már csak Mikes élt a Rákóczival elindultak közül, de érkeztek új hontalanok is. Ekkor ő a magyar emigránsok hivatalos elöljárója.E végső években (1759–61) engedélyt kapott, hogy levelet válthasson a családtagjaival, Huszár József báróval, s könyveiből is küldött haza. 1761. október 2-án Rodostóban halt meg.
Egyedül hallgatom tenger mormolását,
Tenger habja felett futó szép zúgását -
Egyedül, egyedül
A bujdosók közül
Nagy Törökországban!...
Hacsak itt nem lebeg sírjában nyugovó
Rákóczi nagy lelke, az eget csapkodó
Tenger haragjában!
Tenger habja felett futó szép zúgását -
Egyedül, egyedül
A bujdosók közül
Nagy Törökországban!...
Hacsak itt nem lebeg sírjában nyugovó
Rákóczi nagy lelke, az eget csapkodó
Tenger haragjában!
Peregnek a fákról az őszi levelek,
Kit erre, kit arra kergetnek a szelek
S más vidékre száll a
Csevegő madárka
Nagy Töröországból...
Hát én merre menjek, hát én merre szálljak,
Melyik szögletébe a széles világnak,
Idegen hazámból?!
Kit erre, kit arra kergetnek a szelek
S más vidékre száll a
Csevegő madárka
Nagy Töröországból...
Hát én merre menjek, hát én merre szálljak,
Melyik szögletébe a széles világnak,
Idegen hazámból?!
Zágon felé mutat egy halovány csillag,
Hol a bércek fején hókorona csillog
S a bércek aljában
Tavaszi pompában
Virágok feselnek...
Erdély felé mutat, hol minden virágon
Tarka pillangóként első ifjúságom
Emléki röpködnek.
Hol a bércek fején hókorona csillog
S a bércek aljában
Tavaszi pompában
Virágok feselnek...
Erdély felé mutat, hol minden virágon
Tarka pillangóként első ifjúságom
Emléki röpködnek.
Ah! miért nem szállhatok hozzád, szülőföldem,
Mikor minden bokrod régi ismerősöm!
Mért vagy szolgaságban,
Gyászos rabigában
Oly hosszú ideig?
Ha feléd indulok, lelkem visszatartja
Az édes szabadság bűvös-bájos karja.
Vissza, mind a sírig!...
Mikor minden bokrod régi ismerősöm!
Mért vagy szolgaságban,
Gyászos rabigában
Oly hosszú ideig?
Ha feléd indulok, lelkem visszatartja
Az édes szabadság bűvös-bájos karja.
Vissza, mind a sírig!...
Itt eszem kenyerét a török császárnak,
Ablakomra titkos poroszlók nem járnak
Éjjeli sötétben
Hallgatni beszédem
Beárulás végett...
Magános fa vagyok, melyre villám szakad,
Melyet vihar tördel, de legalább szabad
Levegővel élhet!
Ablakomra titkos poroszlók nem járnak
Éjjeli sötétben
Hallgatni beszédem
Beárulás végett...
Magános fa vagyok, melyre villám szakad,
Melyet vihar tördel, de legalább szabad
Levegővel élhet!
Egyedül hallgatom tenger mormolását,
Tenger habja fölött futó szél zúgását -
Egyedül, egyedül
A bujdosók közül
Nagy Törökországban.
Körülöttem lebeg sírjában nyugovó
Rákóczi nagy lelke, az eget csapkodó
Tenger haragjában.
Tenger habja fölött futó szél zúgását -
Egyedül, egyedül
A bujdosók közül
Nagy Törökországban.
Körülöttem lebeg sírjában nyugovó
Rákóczi nagy lelke, az eget csapkodó
Tenger haragjában.
Marosszentgyörgy
Marosszentgyörgy (románul Sângeorgiu de Mureş, németül Sankt
Georgen) község Romániában Maros megyében. Tófalva és Csejd
tartozik hozzá.
A falu a Maros bal partján, Marosvásárhelytől északkeletre, annak
közvetlen szomszédságában fekszik.
A falu környéke már az őskorban lakott volt. Először 1332-ben említik
Sancto Georgio alakban. Római katolikus temploma a 13. század második
felében épült. A 16. században lakossága református hitre tért. 1661-ben
a falut Ali pasa serege dúlta fel. 1675-ben az itteni kastély kertjében
végeztette ki I. Apafi Mihály fejedelem Tóth Mihályt, mivel a kért 100
katona kiállítását megtagadta. 1700 körül Petki Dávid visszafoglalta a
templomot a reformátusoktól, majd helyükre cigányokat telepítettek.
1910-ben 1952 lakosa volt, melyből 891 magyar és 812 román. A trianoni
békeszerződésig Maros-Torda vármegye Marosi felső járásához tartozott.
1992-ben 7120 lakosa volt, melyből 4394 magyar, 2295 román, 426
cigány. 2002 -ben 7899 lakosa volt, melyből 4596 magyar, 2712 román, 444 cigány
Látnivalók
Római katolikus temploma 13. századi román eredetű, 1731-ben a
beomlott tetejű templomot megújították, kazettás mennyezete 1750-ből
való, tornya 1823-ban készült.
A faluban református (1930 ortodox (19. század), görög katolikus és
unitárius (1997) templom is áll.
A Petki-kastély az országút mellett kis magaslaton áll, későreneszánsz
stílusú, emeletét 1870-ben építették. Mivel a közelmúltban gazdasági
épületként használták, állapota nagyon leromlott.
Határában sós-jódos ásványvíz tör fel, amelyre kis fürdőtelep épült.
Marosszentgyörgy (románul Sângeorgiu de Mureş, németül Sankt
Georgen) község Romániában Maros megyében. Tófalva és Csejd
tartozik hozzá.
A falu a Maros bal partján, Marosvásárhelytől északkeletre, annak
közvetlen szomszédságában fekszik.
A falu környéke már az őskorban lakott volt. Először 1332-ben említik
Sancto Georgio alakban. Római katolikus temploma a 13. század második
felében épült. A 16. században lakossága református hitre tért. 1661-ben
a falut Ali pasa serege dúlta fel. 1675-ben az itteni kastély kertjében
végeztette ki I. Apafi Mihály fejedelem Tóth Mihályt, mivel a kért 100
katona kiállítását megtagadta. 1700 körül Petki Dávid visszafoglalta a
templomot a reformátusoktól, majd helyükre cigányokat telepítettek.
1910-ben 1952 lakosa volt, melyből 891 magyar és 812 román. A trianoni
békeszerződésig Maros-Torda vármegye Marosi felső járásához tartozott.
1992-ben 7120 lakosa volt, melyből 4394 magyar, 2295 román, 426
cigány. 2002 -ben 7899 lakosa volt, melyből 4596 magyar, 2712 román, 444 cigány
Látnivalók
Római katolikus temploma 13. századi román eredetű, 1731-ben a
beomlott tetejű templomot megújították, kazettás mennyezete 1750-ből
való, tornya 1823-ban készült.
A faluban református (1930 ortodox (19. század), görög katolikus és
unitárius (1997) templom is áll.
A Petki-kastély az országút mellett kis magaslaton áll, későreneszánsz
stílusú, emeletét 1870-ben építették. Mivel a közelmúltban gazdasági
épületként használták, állapota nagyon leromlott.
Határában sós-jódos ásványvíz tör fel, amelyre kis fürdőtelep épült.
Kovászna
Kovászna (románul Covasna, németül Kovasna) város Romániában
Kovászna megyében. Az egykori Orbaiszék központja, 1876-tól járási
székhely, 1952-óta város, 1968-óta Kovászna megye névadó települése.
Az idők során Vajnafalva olvadt bele, 1968-óta Csomakőrös is hozzá
tartozik. Kovásznán számos ásványvíz-kút illetve több gyógyhatású
gázfürdő (mofetta) található. a Pokolsárt régen közfürdőként használták.
Kovászna Kézdivásárhelytől 20 km-re délre a Kárpátok kanyarulatában,
a Berecki-havasok lábánál fekszik. A várost a Kovászna-patak szeli ketté.
Több féle változat fűződik Kovászna nevének eredetéhez. Sokan azt
állítják, hogy az Erdélyben portyázó törökök nevezték el ezt a
helyet 'kvasna'-nak, ami ásványvízet jelentett, mivel Kovászna ásványvíz
forrásairól híres. Mások azt tartják, hogy régen élt itt egy szabó aki
vásznat árult. A szabó neve Kó volt. Mivel sokan megvették az áruját,
hírességnek számított, ami után elnevezték Kovásznának (Ko+vászna)
a várost, ahol élt.
1548-ban Kowazna néven említik. 1840-ben vásártartási jogot kapott.
1756-ban, 1863-ban, 1869-ben, 1874-ben és 1887-ben tűzvész pusztított.
Régi református temploma 1754 és 1764 között épült. Az 1802. évi
földrengés annyira megrongálta, hogy le kellett bontani. A település
világhírű klimatikus gyógyhely, üdülőváros, a határában fakad a legtöbb
fajta borvíz Erdélyben. Közel 1500 különböző összetételű borvízforrása
van. A fürdőélet az 1880-as években kezdődött, 1889-ben megalakult
a fürdő részvénytársaság, a vajnafalvi Horgászkút vízét 1891-óta
palackozzák. Ma Kovásznán napi 5000 liter ásványvizet palackoznak.
Számos szénsavas melegfürdője és mofettája van. A főtéren levő
Pokolsár az egykori vulkanikus kitörés nyomán keletkezett szénsavas-sós
ízű iszapvulkán volt. Mára egy kőmedencébe foglalt csendes fortyogó
maradt belőle. Egykor hideg gyógyfürdőként használták. A 19. században
több kitörését is feljegyezték. 1910-ben 5451 lakosából 4154 magyar,
1105 román, 92 rutén, 48 német. A trianoni békeszerződésig Háromszék
vármegye Orbai járásához tartozott. 2002-ben 11 369 lakosából 7539
magyar, 3673 román, 117 cigány, 10 német volt.
Kovászna (románul Covasna, németül Kovasna) város Romániában
Kovászna megyében. Az egykori Orbaiszék központja, 1876-tól járási
székhely, 1952-óta város, 1968-óta Kovászna megye névadó települése.
Az idők során Vajnafalva olvadt bele, 1968-óta Csomakőrös is hozzá
tartozik. Kovásznán számos ásványvíz-kút illetve több gyógyhatású
gázfürdő (mofetta) található. a Pokolsárt régen közfürdőként használták.
Kovászna Kézdivásárhelytől 20 km-re délre a Kárpátok kanyarulatában,
a Berecki-havasok lábánál fekszik. A várost a Kovászna-patak szeli ketté.
Több féle változat fűződik Kovászna nevének eredetéhez. Sokan azt
állítják, hogy az Erdélyben portyázó törökök nevezték el ezt a
helyet 'kvasna'-nak, ami ásványvízet jelentett, mivel Kovászna ásványvíz
forrásairól híres. Mások azt tartják, hogy régen élt itt egy szabó aki
vásznat árult. A szabó neve Kó volt. Mivel sokan megvették az áruját,
hírességnek számított, ami után elnevezték Kovásznának (Ko+vászna)
a várost, ahol élt.
1548-ban Kowazna néven említik. 1840-ben vásártartási jogot kapott.
1756-ban, 1863-ban, 1869-ben, 1874-ben és 1887-ben tűzvész pusztított.
Régi református temploma 1754 és 1764 között épült. Az 1802. évi
földrengés annyira megrongálta, hogy le kellett bontani. A település
világhírű klimatikus gyógyhely, üdülőváros, a határában fakad a legtöbb
fajta borvíz Erdélyben. Közel 1500 különböző összetételű borvízforrása
van. A fürdőélet az 1880-as években kezdődött, 1889-ben megalakult
a fürdő részvénytársaság, a vajnafalvi Horgászkút vízét 1891-óta
palackozzák. Ma Kovásznán napi 5000 liter ásványvizet palackoznak.
Számos szénsavas melegfürdője és mofettája van. A főtéren levő
Pokolsár az egykori vulkanikus kitörés nyomán keletkezett szénsavas-sós
ízű iszapvulkán volt. Mára egy kőmedencébe foglalt csendes fortyogó
maradt belőle. Egykor hideg gyógyfürdőként használták. A 19. században
több kitörését is feljegyezték. 1910-ben 5451 lakosából 4154 magyar,
1105 román, 92 rutén, 48 német. A trianoni békeszerződésig Háromszék
vármegye Orbai járásához tartozott. 2002-ben 11 369 lakosából 7539
magyar, 3673 román, 117 cigány, 10 német volt.
Maros völgye, Ratosnya
Ratosnya községközpont a hozzátartozó falvakkal (Borzia, Galonya, Jód, Andrástelep) a Görgényi- és a Kelemen-havasok lábánál fekszik, felezi a Szászrégen és Maroshévíz közötti távolságot (35 km), valamint a Marosvásárhely - Gyergyószentmiklós (70 km) útvonalat. Ratosnyán, Galonyán, Andrástelkén műút halad keresztül a Maros folyó jobb partján, a bal parton pedig a Marosvásárhely - Brassó vasútvonal, amely érinti Borziatelep, Jód településeket is. Nagyon könnyen megközelíthető minden település amely a községközponthoz tartozik, akár autóval is. Az említett települések a Maros valamint a hegyi patakok alkotta völgyekben jöttek létre. A településeket erdővel borított hegyek veszik körül, amelyek széppé, kellemesé tesznek minden, ember által létrehozott létesítményt is. Szászrégenből Maroshévíz felé haladva (műúton), a községközponthoz tartozó első település Galonya. Teljes egészében a Maros jobb partján fekszik, alig néhány szétszórt házból álló település. Galonya utolsó házait el sem hagyjuk és máris feltűnnek a Maros bal partján Borzia első házai. Borzia vasútállomással rendelkezik, de a műútról is megközelíthető, vashíd van a Maroson keresztül a faluba. Egy kilométert tovább haladva a műút bal oldalán egy ideiglenes lakótelep található, amelyet az épülőben levő vízierőmű műhelyei és szolgálati lakásai alkotnak. Nemsokára láthatók az első jódi házak, amelyek a Maros bal partján fekszenek L alakban nyúlva a Jód patak völgyében. Maroshévíz felé haladva a völgy egyre jobban összeszűkül, olyannyira, hogy a következő település, Ratosnya - községközpont, a Maros jobb partján fekszik és T alakban nyúlik a Kelemen-havasok felé, a Ratosnya patak völgyében. Ratosnyához tartozik a következő település, Andrástelke, amely teljes egészében a jobb parton fekszik.
1910-ben 907, többségben magyar lakosa volt, jelentős román kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Maros-Torda vármegye Régeni felső járásához tartozott.
1992-ben 1588 lakosából 1428 román, 144 magyar, 13 cigány, 2 ukrán, 1 szlovák volt. Lakossága a jelenben: a községben három nemzetiség található, román 78%, magyar 20%, roma 2%. Borzián és Galonyán hivatalosan magyarok nincsenek, a magyarok 82%-a Jódon, 12%-a Ratosnyán lakik.
A faluban 1820-ban épített fatemplom áll. 2005-töl minden évben megrendezett "Maros Völgyi Fesztivál"
A lakosság megélhetését 90%-ban a fakitermelés és feldolgozás biztosítja, más vállalkozások 10%-ot tesznek ki. A településen több fűrésztelep működik, amelyek kis létszámú munkaerőt igényelnek. A terület mezőgazdaságra nem alkalmas, az állattartás is többnyire saját célokra történik. Nyári időszakban az erdei gyümölcsök begyűjtése biztosít kisebb jövedelmet a családoknak.
A község területén több felekezet él együtt. A román lakosság nagy része ortodox, kis százalékban találunk neoprotestánsokat. A magyar lakosság 80%-a református, 19%-ban római katolikus, 1%-ban más vallású. Önálló lelkészi állást az ortodox és református egyház tart fenn, míg a többi felekezet istentiszteleteire más helyekről jön lelkész. Az ortodox, református, római katolikus egyházaknak saját templomjuk van.
A lakosság megélhetését továbbra is a fakitermelés fogja biztosítani. A faállomány csökkenése munkanélküliséget von maga után. Ennek megakadályozására arra kell törekedni, hogy a kitermelt famennyiséget minél nagyobb százalékban feldolgozzák. A természet adta lehetőségek maximális kihasználása: turizmus, táborozási lehetőségek teremtése, sípálya, stb. létesítése által történhet.
1910-ben 907, többségben magyar lakosa volt, jelentős román kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Maros-Torda vármegye Régeni felső járásához tartozott.
[IMG]http://turulbaratikor.hu/-pictures/erdely2008/erdely4.jpg
Ratosnya községközpont a hozzátartozó falvakkal (Borzia, Galonya, Jód, Andrástelep) a Görgényi- és a Kelemen-havasok lábánál fekszik, felezi a Szászrégen és Maroshévíz közötti távolságot (35 km), valamint a Marosvásárhely - Gyergyószentmiklós (70 km) útvonalat. Ratosnyán, Galonyán, Andrástelkén műút halad keresztül a Maros folyó jobb partján, a bal parton pedig a Marosvásárhely - Brassó vasútvonal, amely érinti Borziatelep, Jód településeket is. Nagyon könnyen megközelíthető minden település amely a községközponthoz tartozik, akár autóval is. Az említett települések a Maros valamint a hegyi patakok alkotta völgyekben jöttek létre. A településeket erdővel borított hegyek veszik körül, amelyek széppé, kellemesé tesznek minden, ember által létrehozott létesítményt is. Szászrégenből Maroshévíz felé haladva (műúton), a községközponthoz tartozó első település Galonya. Teljes egészében a Maros jobb partján fekszik, alig néhány szétszórt házból álló település. Galonya utolsó házait el sem hagyjuk és máris feltűnnek a Maros bal partján Borzia első házai. Borzia vasútállomással rendelkezik, de a műútról is megközelíthető, vashíd van a Maroson keresztül a faluba. Egy kilométert tovább haladva a műút bal oldalán egy ideiglenes lakótelep található, amelyet az épülőben levő vízierőmű műhelyei és szolgálati lakásai alkotnak. Nemsokára láthatók az első jódi házak, amelyek a Maros bal partján fekszenek L alakban nyúlva a Jód patak völgyében. Maroshévíz felé haladva a völgy egyre jobban összeszűkül, olyannyira, hogy a következő település, Ratosnya - községközpont, a Maros jobb partján fekszik és T alakban nyúlik a Kelemen-havasok felé, a Ratosnya patak völgyében. Ratosnyához tartozik a következő település, Andrástelke, amely teljes egészében a jobb parton fekszik.
1910-ben 907, többségben magyar lakosa volt, jelentős román kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Maros-Torda vármegye Régeni felső járásához tartozott.
1992-ben 1588 lakosából 1428 román, 144 magyar, 13 cigány, 2 ukrán, 1 szlovák volt. Lakossága a jelenben: a községben három nemzetiség található, román 78%, magyar 20%, roma 2%. Borzián és Galonyán hivatalosan magyarok nincsenek, a magyarok 82%-a Jódon, 12%-a Ratosnyán lakik.
A faluban 1820-ban épített fatemplom áll. 2005-töl minden évben megrendezett "Maros Völgyi Fesztivál"
A lakosság megélhetését 90%-ban a fakitermelés és feldolgozás biztosítja, más vállalkozások 10%-ot tesznek ki. A településen több fűrésztelep működik, amelyek kis létszámú munkaerőt igényelnek. A terület mezőgazdaságra nem alkalmas, az állattartás is többnyire saját célokra történik. Nyári időszakban az erdei gyümölcsök begyűjtése biztosít kisebb jövedelmet a családoknak.
A község területén több felekezet él együtt. A román lakosság nagy része ortodox, kis százalékban találunk neoprotestánsokat. A magyar lakosság 80%-a református, 19%-ban római katolikus, 1%-ban más vallású. Önálló lelkészi állást az ortodox és református egyház tart fenn, míg a többi felekezet istentiszteleteire más helyekről jön lelkész. Az ortodox, református, római katolikus egyházaknak saját templomjuk van.
A lakosság megélhetését továbbra is a fakitermelés fogja biztosítani. A faállomány csökkenése munkanélküliséget von maga után. Ennek megakadályozására arra kell törekedni, hogy a kitermelt famennyiséget minél nagyobb százalékban feldolgozzák. A természet adta lehetőségek maximális kihasználása: turizmus, táborozási lehetőségek teremtése, sípálya, stb. létesítése által történhet.
1910-ben 907, többségben magyar lakosa volt, jelentős román kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Maros-Torda vármegye Régeni felső járásához tartozott.
[IMG]http://turulbaratikor.hu/-pictures/erdely2008/erdely4.jpg
Gyimesbükk
Gyimes a Székelyföld peremén, az egykori Csíkszékben fekszik. Gyimesbükk Bákó megyében található. A Keleti Kárpátokban a Fügés telek nevű 1050 m magas hegycsúcs alatt eredő Tatros folyó felső völgye. A Tatrosba ömlő patakok tucatjaitól gyorsan megduzzadó folyó mintegy 30 km-en kanyarog az egyre szélesebb völgyben, amíg az 1663-as m magas Tarhavas lábánál egy szurdokon át elhagyja a szorost, s egyben Erdélyből is kilép.
Mai ismereteink szerint első határerődjét, egy bástyát Bethlen Gábor emeltette 1626 körül a kereskedelem védelmére. Talán a szolgálatra rendelt őrállók lehettek a vidék első állandó lakói. 1694-ben vágtattak át a völgyön tatár csapatok, hogy a törökellenes felszabadító háborúban Erdélyt hátba támadva gyengítsék az alföldi hadszíntéren mozgó császári csapatokat. A beszámolók nem említik, hogy Gyimes völgyében elpusztítanivalót találtak volna.
<!--[if gte vml 1]><v:shapetype id="_x0000_t75" coordsize="21600,21600" o:spt="75" o
referrelative="t" path="m@4@5l@4@11@9@11@9@5xe" filled="f" stroked="f"> <v:stroke joinstyle="miter"/> <v:formulas> <v:f eqn="if lineDrawn pixelLineWidth 0"/> <v:f eqn="sum @0 1 0"/> <v:f eqn="sum 0 0 @1"/> <v:f eqn="prod @2 1 2"/> <v:f eqn="prod @3 21600 pixelWidth"/> <v:f eqn="prod @3 21600 pixelHeight"/> <v:f eqn="sum @0 0 1"/> <v:f eqn="prod @6 1 2"/> <v:f eqn="prod @7 21600 pixelWidth"/> <v:f eqn="sum @8 21600 0"/> <v:f eqn="prod @7 21600 pixelHeight"/> <v:f eqn="sum @10 21600 0"/> </v:formulas> <vath o:extrusionok="f" gradientshapeok="t" o:connecttype="rect"/> <o:lock v:ext="edit" aspectratio="t"/> </v:shapetype><v:shape id="_x0000_i1025" type="#_x0000_t75" style='width:243pt; height:172.5pt'> <v:imagedata src="file:///C:\DOCUME~1\Zoli\LOCALS~1\Temp\msohtml1\01\clip_image001.png" o:title=""/> </v:shape><![endif]--><!--[if !vml]-->
<!--[endif]--> <!--[if gte vml 1]><v:shape id="_x0000_i1026" type="#_x0000_t75" style='width:252pt;height:225pt'> <v:imagedata src="file:///C:\DOCUME~1\Zoli\LOCALS~1\Temp\msohtml1\01\clip_image003.png" o:title=""/> </v:shape><![endif]--><!--[if !vml]-->
<!--[endif]-->
Gyimes völgyét többségben magyarok és kevés számban románok lakják. A gyimesiek hagyománytudatában úgy él, hogy őseik, akik elsőnek telepedtek le erre, a világtól elzárt és akkor még lakatlan, erdő borította vidékre, több okból telepedtek le. Az 1764-es madéfalvi veszedelem alkalmával elmenekült székelyek lopózkodtak vissza a Székelyföld, a szülőföld peremére, mert nem tudtak távol élni a szülőfalujuktól, és haza nem tudtak menni, mert az osztrákok letartóztatták volna őket a szökésük miatt. Így a Gyimes völgyében a havasokban telepedtek le. Másrészt ide telepedtek be a Székelyföld túlnépesedett falvaiból is, ahol a kevés föld nem biztosíttotta a megélhetéshez való feltételeket a családoknak. Az ide települtek állattartással kezdtek foglalkozni, erdőt irtottak, hogy az állataiknak tudják előteremteni a táplálékot. Véleményünk megegyezik abban, hogy a Gyimes völgyébe betelepedett emberek bujdosó, menekülő emberek voltak, mert hol Moldvába menekültek, hol Moldvából jöttek vissza a Székelyföld permvidékére. Régi székely viseletükkel menekültek be Moldvába és abban is jöttek a Gyimes völgyébe vissza.
<!--[if gte vml 1]><v:shape id="_x0000_i1027" type="#_x0000_t75" alt="" style='width:236.25pt;height:156.75pt'> <v:imagedata src="file:///C:\DOCUME~1\Zoli\LOCALS~1\Temp\msohtml1\01\clip_image005.jpg" o:href="http://www.3szek.ro/kepek2/20090601230153.jpg"/> </v:shape><![endif]--><!--[if !vml]-->
<!--[endif]--> <!--[if gte vml 1]><v:shape id="_x0000_i1028" type="#_x0000_t75" style='width:234pt;height:161.25pt'> <v:imagedata src="file:///C:\DOCUME~1\Zoli\LOCALS~1\Temp\msohtml1\01\clip_image006.png" o:title=""/> </v:shape><![endif]--><!--[if !vml]-->
<!--[endif]-->
Idén második alkalommal érkezett a magyarországi zarándokok nosztalgiavonata, a magyar címeres Nohab mozdony által vontatott Székely gyors a csíksomlyói pünkösdi búcsúra, a több mint nyolcszáz utas vasárnap jelen volt a Gyimesbükkön felújított Kontumáci-kápolnánál tartott ünnepi szentmisén is. A történelmi Erdély legkeletibb településén, Gyimesbükkön lévő, Pfaff Ferenc építész tervei alapján emelt vasútállomáson a falu lakossága és elöljárói fogadták a zarándokokat. A nosztalgiavonat utasai a falu lakosságával együtt, csángó zenészek kíséretében vonultak a Kontumáci-kápolnához.. Az ünnepély a csíkszeredai Role együttes Pille című, csángó népzenéből építkező rockballada előadásával, majd gyimesi hagyományőrző zenészek produkciójával zárult. Végül a zarándokok a Rákóczi-vár tövében álló, tavaly felavatott őrháznál gyűltek össze ismét, majd a tavalyi eseményre emlékeztető szónoklatok, valamint a magyar és a székely himnusz elhangzása után a Székely gyors a Csíki-medence felé vette útját.
<o> </o>
> </o>Mai ismereteink szerint első határerődjét, egy bástyát Bethlen Gábor emeltette 1626 körül a kereskedelem védelmére. Talán a szolgálatra rendelt őrállók lehettek a vidék első állandó lakói. 1694-ben vágtattak át a völgyön tatár csapatok, hogy a törökellenes felszabadító háborúban Erdélyt hátba támadva gyengítsék az alföldi hadszíntéren mozgó császári csapatokat. A beszámolók nem említik, hogy Gyimes völgyében elpusztítanivalót találtak volna.
<!--[if gte vml 1]><v:shapetype id="_x0000_t75" coordsize="21600,21600" o:spt="75" o
referrelative="t" path="m@4@5l@4@11@9@11@9@5xe" filled="f" stroked="f"> <v:stroke joinstyle="miter"/> <v:formulas> <v:f eqn="if lineDrawn pixelLineWidth 0"/> <v:f eqn="sum @0 1 0"/> <v:f eqn="sum 0 0 @1"/> <v:f eqn="prod @2 1 2"/> <v:f eqn="prod @3 21600 pixelWidth"/> <v:f eqn="prod @3 21600 pixelHeight"/> <v:f eqn="sum @0 0 1"/> <v:f eqn="prod @6 1 2"/> <v:f eqn="prod @7 21600 pixelWidth"/> <v:f eqn="sum @8 21600 0"/> <v:f eqn="prod @7 21600 pixelHeight"/> <v:f eqn="sum @10 21600 0"/> </v:formulas> <vath o:extrusionok="f" gradientshapeok="t" o:connecttype="rect"/> <o:lock v:ext="edit" aspectratio="t"/> </v:shapetype><v:shape id="_x0000_i1025" type="#_x0000_t75" style='width:243pt; height:172.5pt'> <v:imagedata src="file:///C:\DOCUME~1\Zoli\LOCALS~1\Temp\msohtml1\01\clip_image001.png" o:title=""/> </v:shape><![endif]--><!--[if !vml]-->
Gyimes völgyét többségben magyarok és kevés számban románok lakják. A gyimesiek hagyománytudatában úgy él, hogy őseik, akik elsőnek telepedtek le erre, a világtól elzárt és akkor még lakatlan, erdő borította vidékre, több okból telepedtek le. Az 1764-es madéfalvi veszedelem alkalmával elmenekült székelyek lopózkodtak vissza a Székelyföld, a szülőföld peremére, mert nem tudtak távol élni a szülőfalujuktól, és haza nem tudtak menni, mert az osztrákok letartóztatták volna őket a szökésük miatt. Így a Gyimes völgyében a havasokban telepedtek le. Másrészt ide telepedtek be a Székelyföld túlnépesedett falvaiból is, ahol a kevés föld nem biztosíttotta a megélhetéshez való feltételeket a családoknak. Az ide települtek állattartással kezdtek foglalkozni, erdőt irtottak, hogy az állataiknak tudják előteremteni a táplálékot. Véleményünk megegyezik abban, hogy a Gyimes völgyébe betelepedett emberek bujdosó, menekülő emberek voltak, mert hol Moldvába menekültek, hol Moldvából jöttek vissza a Székelyföld permvidékére. Régi székely viseletükkel menekültek be Moldvába és abban is jöttek a Gyimes völgyébe vissza.
<!--[if gte vml 1]><v:shape id="_x0000_i1027" type="#_x0000_t75" alt="" style='width:236.25pt;height:156.75pt'> <v:imagedata src="file:///C:\DOCUME~1\Zoli\LOCALS~1\Temp\msohtml1\01\clip_image005.jpg" o:href="http://www.3szek.ro/kepek2/20090601230153.jpg"/> </v:shape><![endif]--><!--[if !vml]-->
Idén második alkalommal érkezett a magyarországi zarándokok nosztalgiavonata, a magyar címeres Nohab mozdony által vontatott Székely gyors a csíksomlyói pünkösdi búcsúra, a több mint nyolcszáz utas vasárnap jelen volt a Gyimesbükkön felújított Kontumáci-kápolnánál tartott ünnepi szentmisén is. A történelmi Erdély legkeletibb településén, Gyimesbükkön lévő, Pfaff Ferenc építész tervei alapján emelt vasútállomáson a falu lakossága és elöljárói fogadták a zarándokokat. A nosztalgiavonat utasai a falu lakosságával együtt, csángó zenészek kíséretében vonultak a Kontumáci-kápolnához.. Az ünnepély a csíkszeredai Role együttes Pille című, csángó népzenéből építkező rockballada előadásával, majd gyimesi hagyományőrző zenészek produkciójával zárult. Végül a zarándokok a Rákóczi-vár tövében álló, tavaly felavatott őrháznál gyűltek össze ismét, majd a tavalyi eseményre emlékeztető szónoklatok, valamint a magyar és a székely himnusz elhangzása után a Székely gyors a Csíki-medence felé vette útját.
Tamási Áron egyik publicisztikai írása
„Nekünk már van önálló magyar irodalmunk. Ezt írónak és olvasónak egyaránt éreznie kell, mint ahogy megérzi az erdő a melegszívű szellemek jövését, kik korán tavasszal örvendezve jönnek rügyet bontani. A sok keserűség között még nincs se más adományunk, se más örömünk, mint ez az elindult önálló magyar irodalmunk.<o></o>
Erdély mindig egyes-egyedül állott, mint egy hatalmas, szomorú fenyő, amelyik csodát cselekszik a viharban. Emberei is egyedül állottak és állanak, míg a világ világ lesz. A kincs pedig, ami itt nálunk rajta ül a levélen is, csak az erdélyi ember megbabonázására született, s valahogy van, ez a kicsi, búbánatos ország szívét soha ki nem tárta, csak a fiának. Virágok is sokan nőttek, de fél szeme valakinek, aki nem mi voltunk, mindig rajta volt, s így szakasztódtak le a mi virágaink mindig kinyílás előtt. A legtöbbet Magyarország szakasztott le – igaz, hogy Pesten, vagy valahol máshol, de sohasem erdélyi levegőben, cserépbe ültette. Aztán, akik így megmaradtak, azok színtelenül éltek tovább. Ha egy-egy csodálatos hajnalon isnét erdélyi színben kacagtak, tátott szájjal, értelmetlenül állott meg mindenki előttük. Ismét halovány színt, fakót kívántak rájuk – s nekünk ilyenkor, itthon Erdélyben, mindig meghasadt a szívünk, és keservesen sírtunk. Ezért nem volt ennek előtte nekünk önálló erdélyi magyar irodalmunk.<o></o>
Most a föld, ahová ültetett az Isten, más gazdának a kerítésén fekszik belül. Édestestvérünk, ki szívdobbanás nélkül leszakaszthatna, most nincs. Aki egy kertben nő mivelünk, az értelmetlenül csodálkozik mirajtunk, de nem bánt még, mert azon gondolkozik, hogy kertjének ékességei vagyunk-e. Ha pedig egyszer rájönnek a mi ékességünkre – s talán már rá is jöttek – akkor az idő megtorlása nélkül minket a legkissebb virágtól a legnagyobbig, soha nem bántanak. Mert mi olyan erősen eresztettünk sok keservünkben gyökeret, hogy az is erejét veszítené, aki innen kiszakasztani akarna.<o></o>
Mi magunk is tudjuk már, hogy szárazság idején senki meg sem öntöz, hogy hűvös nagy árnyékunkban fényességet reánk senki nem süt. Könnyeink másnak simogató kezére sohasem hullanak, de lábunk mellett új és új fájdalmak nőnek azokból. Amíg a zivatar hajlíthatott, erősséget senki mellénk nem adott, a amikor fáradtan tántorogtunk, senki, de senki meg nem támasztott. Mert mi egyedül vagyunk, s a bánatos szívünkön kívül semmink sincsen. Minket sírni senki nem lát, csak a fa, a virág, a kő, a madár, a fű, a bogár – de ezek szeretnek is jobban mindenkinél. Könnyeink ízét az erélyi földön kívül soha senki nem ízlelte, de ez szívesen fogadta, s ha soványodott is tőle, magába szívta. Ezért öleljük mi éjjel-nappal ezt a földet, s ezért hull vissza rá meghasadt szívünk, ha elszakasztanak tőle. Ha testvérünk, kedvünk, örömünk nincs, legalább ez a sovány földünk legyen, melynek jóságát szomorúan köszönjük, melynek titkát rongyosan is megőrizzük. Ezt a földet nekünk kell fénnyel behintenünk, ezt nekünk kell kedvvel, kultúrával, sok vágy beteljesítésével, mint egy karácsonyfát, feldíszítenünk. Ezt érezzük, ezt valljuk, ezt vállaljuk.<o></o>
Aki itt termett, ezeket az igazságokat már ösztönszerűleg is adományként magában hordozza. Aki pedig nem hordozza, az nem erdélyi, de az nem is fog az erdélyi magyar kincshez egy mákszemet sem hozzátenni.”<o></o>
Tamási Áron<o></o>
„Nekünk már van önálló magyar irodalmunk. Ezt írónak és olvasónak egyaránt éreznie kell, mint ahogy megérzi az erdő a melegszívű szellemek jövését, kik korán tavasszal örvendezve jönnek rügyet bontani. A sok keserűség között még nincs se más adományunk, se más örömünk, mint ez az elindult önálló magyar irodalmunk.<o
></o>Erdély mindig egyes-egyedül állott, mint egy hatalmas, szomorú fenyő, amelyik csodát cselekszik a viharban. Emberei is egyedül állottak és állanak, míg a világ világ lesz. A kincs pedig, ami itt nálunk rajta ül a levélen is, csak az erdélyi ember megbabonázására született, s valahogy van, ez a kicsi, búbánatos ország szívét soha ki nem tárta, csak a fiának. Virágok is sokan nőttek, de fél szeme valakinek, aki nem mi voltunk, mindig rajta volt, s így szakasztódtak le a mi virágaink mindig kinyílás előtt. A legtöbbet Magyarország szakasztott le – igaz, hogy Pesten, vagy valahol máshol, de sohasem erdélyi levegőben, cserépbe ültette. Aztán, akik így megmaradtak, azok színtelenül éltek tovább. Ha egy-egy csodálatos hajnalon isnét erdélyi színben kacagtak, tátott szájjal, értelmetlenül állott meg mindenki előttük. Ismét halovány színt, fakót kívántak rájuk – s nekünk ilyenkor, itthon Erdélyben, mindig meghasadt a szívünk, és keservesen sírtunk. Ezért nem volt ennek előtte nekünk önálló erdélyi magyar irodalmunk.<o
></o>Most a föld, ahová ültetett az Isten, más gazdának a kerítésén fekszik belül. Édestestvérünk, ki szívdobbanás nélkül leszakaszthatna, most nincs. Aki egy kertben nő mivelünk, az értelmetlenül csodálkozik mirajtunk, de nem bánt még, mert azon gondolkozik, hogy kertjének ékességei vagyunk-e. Ha pedig egyszer rájönnek a mi ékességünkre – s talán már rá is jöttek – akkor az idő megtorlása nélkül minket a legkissebb virágtól a legnagyobbig, soha nem bántanak. Mert mi olyan erősen eresztettünk sok keservünkben gyökeret, hogy az is erejét veszítené, aki innen kiszakasztani akarna.<o
></o>Mi magunk is tudjuk már, hogy szárazság idején senki meg sem öntöz, hogy hűvös nagy árnyékunkban fényességet reánk senki nem süt. Könnyeink másnak simogató kezére sohasem hullanak, de lábunk mellett új és új fájdalmak nőnek azokból. Amíg a zivatar hajlíthatott, erősséget senki mellénk nem adott, a amikor fáradtan tántorogtunk, senki, de senki meg nem támasztott. Mert mi egyedül vagyunk, s a bánatos szívünkön kívül semmink sincsen. Minket sírni senki nem lát, csak a fa, a virág, a kő, a madár, a fű, a bogár – de ezek szeretnek is jobban mindenkinél. Könnyeink ízét az erélyi földön kívül soha senki nem ízlelte, de ez szívesen fogadta, s ha soványodott is tőle, magába szívta. Ezért öleljük mi éjjel-nappal ezt a földet, s ezért hull vissza rá meghasadt szívünk, ha elszakasztanak tőle. Ha testvérünk, kedvünk, örömünk nincs, legalább ez a sovány földünk legyen, melynek jóságát szomorúan köszönjük, melynek titkát rongyosan is megőrizzük. Ezt a földet nekünk kell fénnyel behintenünk, ezt nekünk kell kedvvel, kultúrával, sok vágy beteljesítésével, mint egy karácsonyfát, feldíszítenünk. Ezt érezzük, ezt valljuk, ezt vállaljuk.<o
></o>Aki itt termett, ezeket az igazságokat már ösztönszerűleg is adományként magában hordozza. Aki pedig nem hordozza, az nem erdélyi, de az nem is fog az erdélyi magyar kincshez egy mákszemet sem hozzátenni.”<o
></o>Tamási Áron<o
></o>
Berettyócsohaj
Berettyócsohaj (Csohaj) Árpád-kori település, nevét az oklevelek már 1141-1162 között említették, mint a szent-jobbi apátság birtokát Thura néven.
1229-ben Chueytora, 1291-ben Chuey, 1332-ben Choc, Couey, 1342-ben Chohuay, Chouaj, 1488-ban Choay, 1808-ban Csohaj, 1913-ban Berettyócsohaj néven írták.
Tora falut II. Géza király adta a szentjobbi apátságnak a hozzá tartozó 12 háznép kézművessel együtt.
1229-ben egy birtokperrel kapcsolatban írtak róla az oklevelek.
1291-1294 között Csohaj falu 20 kepe tizedet ad a püspöknek, papja 1 unciát fizetett.
1336-ban a pápai tizedjegyzék szerint papja 11 garas pápai tizedet adott.
1488-ban Csohaj (Choay) település birtokosai az Albisi Zólyomi család tagjai voltak.
1888-ban Bihar vármegye Szalárdi járásához tartozott. Az 1900-as évek elején 616 görögkeleti vallású oláh lakosa volt, 100 házban.
1913-tól nevét Berettyócsohaj-nak írják.
Földrajzi szempontból Berettyócs ohaj község Románia nyugati részén, a 47 o 15 l északi szélességi és 22 o 8 l keleti hosszúsági körök metszéspontjában található. Bihar megye területén belül Berettyócsohaj község a közép - északi részen helyezkedik el.
A község székhelye Berettyócsohaj település, amely egy km - re van a 191-es számú Nagyvárad – Margitta megyei úttól, illetve 35 km - es távolságra Nagyvárad municípiumtól.
Szent Isván jobb karját, a csodás mívű gyűrűvel együtt a csaknem ezeréves Árpád-kori településre egy bizonyos Mercurius nevű székesfehérvári őrkanonok hozta 1061 után.
Abban az évben, a Vata-féle pogánylázadás idején exhumálták először és választották le teteméről a jobb kart. A település akkor már létezett. Ugyanis a bencés szerzetes nem egy lakatlan helyet választott a különleges, nagyra becsült vallási ereklye őrzésére.
A Szent Jobbot közel 400 éven át őrizték Szentjobbon. A féltett és nagy becsben tartott kincset a Szent Benedek-rendi szerzetesek (bencések), 372 éven át őrizték, különös gonddal és nagy odaadással. Vagyis 1061-tól 1433-ig.
Berettyócsohaj (Csohaj) Árpád-kori település, nevét az oklevelek már 1141-1162 között említették, mint a szent-jobbi apátság birtokát Thura néven.
1229-ben Chueytora, 1291-ben Chuey, 1332-ben Choc, Couey, 1342-ben Chohuay, Chouaj, 1488-ban Choay, 1808-ban Csohaj, 1913-ban Berettyócsohaj néven írták.
Tora falut II. Géza király adta a szentjobbi apátságnak a hozzá tartozó 12 háznép kézművessel együtt.
1229-ben egy birtokperrel kapcsolatban írtak róla az oklevelek.
1291-1294 között Csohaj falu 20 kepe tizedet ad a püspöknek, papja 1 unciát fizetett.
1336-ban a pápai tizedjegyzék szerint papja 11 garas pápai tizedet adott.
1488-ban Csohaj (Choay) település birtokosai az Albisi Zólyomi család tagjai voltak.
1888-ban Bihar vármegye Szalárdi járásához tartozott. Az 1900-as évek elején 616 görögkeleti vallású oláh lakosa volt, 100 házban.
1913-tól nevét Berettyócsohaj-nak írják.
Földrajzi szempontból Berettyócs ohaj község Románia nyugati részén, a 47 o 15 l északi szélességi és 22 o 8 l keleti hosszúsági körök metszéspontjában található. Bihar megye területén belül Berettyócsohaj község a közép - északi részen helyezkedik el.
A község székhelye Berettyócsohaj település, amely egy km - re van a 191-es számú Nagyvárad – Margitta megyei úttól, illetve 35 km - es távolságra Nagyvárad municípiumtól.
Szent Isván jobb karját, a csodás mívű gyűrűvel együtt a csaknem ezeréves Árpád-kori településre egy bizonyos Mercurius nevű székesfehérvári őrkanonok hozta 1061 után.
Abban az évben, a Vata-féle pogánylázadás idején exhumálták először és választották le teteméről a jobb kart. A település akkor már létezett. Ugyanis a bencés szerzetes nem egy lakatlan helyet választott a különleges, nagyra becsült vallási ereklye őrzésére.
A Szent Jobbot közel 400 éven át őrizték Szentjobbon. A féltett és nagy becsben tartott kincset a Szent Benedek-rendi szerzetesek (bencések), 372 éven át őrizték, különös gonddal és nagy odaadással. Vagyis 1061-tól 1433-ig.
Farkaslaka - Tamási Áron síremléke
Fotó: Jaeger Tibor
Fotó: Jaeger Tibor
Tamási Áron 1966. május 26-án Budapesten hunyt el . Kérésére szülőfalujában,Farkaslakán temették el. Itt látható a sírja a templomkertben, melynek sírkövét Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor erdélyi szobrászok alkották. A kövön ez a felirat olvasható:
„Törzsében székely volt, fia Hunniának
Hűséges szolgája bomlott századának.”
Hűséges szolgája bomlott századának.”
<!-- / message --><!-- sig -->
