Karsay István
Kitiltott (BANned)
Mi az a vérnyomás?<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o></o>
A vérnyomás általában csak akkor kerül szóba, mikor problémák adódnak vele kapcsolatban: ha túl magas, vagy ha túl alacsony. Ahhoz azonban, hogy ezekről a gondokról komolyabban is beszélni lehessen, tisztázni kell, hogy mi is az a vérnyomás.
A verőerekben mindig kell lennie egy bizonyos nyomásnak, azaz erőnek, hogy a vér eljusson minden érelágazásig, majd végül a hajszálerekig - a test minden szervébe és szövetébe. Az összetett idegi és hormonális mechanizmusok által szabályozott nyomást az erekben a szív ismételt összehúzódása, pumpafunkciója biztosítja. A szívünk naponta körülbelül 100 ezerszer dobban, így áramoltatja a tüdőből érkező, oxigénnel teli vért az ereken keresztül a sejtjeinkhez. Minden egyes dobbanás két ütemből áll: összehúzódásból (szisztolé) és elernyedésből (diasztolé). A szisztolé során a szív az üregeiben összegyűlt vért a fő verőerekbe pumpálja; a korlátozottan rugalmas falú erekben ilyenkor a megnövekedett vérmennyiség hatására megnövekszik a nyomás. A diasztolés fázisban a szív kitágul, hogy friss vérrel telhessen meg, ekkor az erekben - a kiürülő vér nyomán - hirtelen csökken a nyomás.
A vérnyomás mérésekor valójában a vérnek az erek belső falára kifejtett hatását, erejét mérik, tulajdonképpen ellentartva a belső nyomásnak. Az elv egyszerű: minél nagyobb a nyomás egy csőben, annál nagyobb erővel kell szorítani, hogy megálljon benne az áramlás. Vérnyomásméréskor ezt a szorítást a felkarra helyezett, felpumpálható mandzsettával érik el; a szerkezet első, mai elven működő ősét 1896-ban készítette Scipione Riva-Rocci, egy olasz orvos. A vérnyomást higanymilliméterben mérik: ez annak a higanyoszlopnak a magassága, amelynek ugyanakkora a nyomása, mint a vér nyomása az érben. Ha azt mondjuk, hogy egy felnőtt ember normális vérnyomása 120/80, az azt jelenti, hogy a szisztolés, legnagyobb nyomás értéke 120 (a mandzsetta épp annyira lazul el, hogy elindulhasson az elszorított véráram), a diasztolésé pedig 80 Hgmm (a mandzsetta annyira laza, hogy a vér a teljes ciklus alatt szabadon tud áramlani az erekben).
Az egyén vérnyomása csak megközelítőleg állandó érték; több tényezőtől függően valójában folyton változik. Ilyen befolyásoló faktor lehet például a napszak, az idegrendszer aktuális állapota - pl. stressz - és a pillanatnyi fizikai aktivitás mértéke is. Szintén befolyásolja a kapott értékeket az, hogy hol mérjük a vérnyomást, mivel ez az érfal vastagságától és a szívtől való távolságtól is függ. Míg a szívhez közel, a nagyerekben (pl. a felkaron mérve) 120-130 Hgmm a maximális, egészséges nyomás, addig a hajszálerekben vagy a vénákban ennek csak a töredéke mérhető<o></o>
<HR align=center width="100%" color=#3c3c3c noShade SIZE=1>
A vérnyomás általában csak akkor kerül szóba, mikor problémák adódnak vele kapcsolatban: ha túl magas, vagy ha túl alacsony. Ahhoz azonban, hogy ezekről a gondokról komolyabban is beszélni lehessen, tisztázni kell, hogy mi is az a vérnyomás.
A verőerekben mindig kell lennie egy bizonyos nyomásnak, azaz erőnek, hogy a vér eljusson minden érelágazásig, majd végül a hajszálerekig - a test minden szervébe és szövetébe. Az összetett idegi és hormonális mechanizmusok által szabályozott nyomást az erekben a szív ismételt összehúzódása, pumpafunkciója biztosítja. A szívünk naponta körülbelül 100 ezerszer dobban, így áramoltatja a tüdőből érkező, oxigénnel teli vért az ereken keresztül a sejtjeinkhez. Minden egyes dobbanás két ütemből áll: összehúzódásból (szisztolé) és elernyedésből (diasztolé). A szisztolé során a szív az üregeiben összegyűlt vért a fő verőerekbe pumpálja; a korlátozottan rugalmas falú erekben ilyenkor a megnövekedett vérmennyiség hatására megnövekszik a nyomás. A diasztolés fázisban a szív kitágul, hogy friss vérrel telhessen meg, ekkor az erekben - a kiürülő vér nyomán - hirtelen csökken a nyomás.
A vérnyomás mérésekor valójában a vérnek az erek belső falára kifejtett hatását, erejét mérik, tulajdonképpen ellentartva a belső nyomásnak. Az elv egyszerű: minél nagyobb a nyomás egy csőben, annál nagyobb erővel kell szorítani, hogy megálljon benne az áramlás. Vérnyomásméréskor ezt a szorítást a felkarra helyezett, felpumpálható mandzsettával érik el; a szerkezet első, mai elven működő ősét 1896-ban készítette Scipione Riva-Rocci, egy olasz orvos. A vérnyomást higanymilliméterben mérik: ez annak a higanyoszlopnak a magassága, amelynek ugyanakkora a nyomása, mint a vér nyomása az érben. Ha azt mondjuk, hogy egy felnőtt ember normális vérnyomása 120/80, az azt jelenti, hogy a szisztolés, legnagyobb nyomás értéke 120 (a mandzsetta épp annyira lazul el, hogy elindulhasson az elszorított véráram), a diasztolésé pedig 80 Hgmm (a mandzsetta annyira laza, hogy a vér a teljes ciklus alatt szabadon tud áramlani az erekben).
Az egyén vérnyomása csak megközelítőleg állandó érték; több tényezőtől függően valójában folyton változik. Ilyen befolyásoló faktor lehet például a napszak, az idegrendszer aktuális állapota - pl. stressz - és a pillanatnyi fizikai aktivitás mértéke is. Szintén befolyásolja a kapott értékeket az, hogy hol mérjük a vérnyomást, mivel ez az érfal vastagságától és a szívtől való távolságtól is függ. Míg a szívhez közel, a nagyerekben (pl. a felkaron mérve) 120-130 Hgmm a maximális, egészséges nyomás, addig a hajszálerekben vagy a vénákban ennek csak a töredéke mérhető<o></o>