Ezoterika

Elöször is szeretnék Kövesi Péternek gratulálni az irásához.(ha mindezt ö irta?)
Az utóbbi idök egyik legjobb irása.
Na ha már ilyes szépen összejöttünk Péterrel én is beraknám a honlapomról, hogy én ezt a témát hogyan látom. Jó lenne ha sok keresö végre már megtalálná a helyes utat és nem a zsákutcákban keresné a megoldásokat.

A spirituális fejlődésünk feltételei és buktatói

Szeretnék pár gondolatot leírni, mit is kell a spirituális fejlődésünkön érteni és mi az az út, amit egy szellemi fejlődés alkalmával bejárunk.

Előszór is röviden tisztáznunk kell mit értünk szellemi fejlődés alatt és mi az emberi életünk célja?
A szellemi fejlődést röviden úgy tudnánk összefoglalni, hogy az Egységhez, az Egységbe való törekvés, visszatérés oda, ahonnan elindultunk. Ez a hétköznapi nyelven a Teremtő elfogadását jelenti, az Ö benne való hitet és bizalmat a szereteten keresztül. A szellemi fejlődés csakis a felismerés által következhet be, mégpedig a személyes tapasztalatok alapján. A szellemi fejlődést nem lehet könyvekből vagy tanfolyamokon megtanulni, azt meg kell élnünk, azt meg kell tapasztalnunk. Mi midig szellemi fejlődésen megyünk keresztül, akár akarjuk, akár nem. Sőt még akkor is ha nem is tudunk róla. Ennek az üteme lehet lassú (nem tudatos fejlődés), de lehet gyors ütemű is (egy tudatos fejlődés, előrehaladás)

Nos akkor vizsgáljuk meg röviden egy mondatban, mi az emberi élet célja. (sokan nem is tudják és sokan nem is próbálják ezt így elfogadni, mégis ez megváltoztathatatlan).
Az emberi élet, a lét célja az anyagtól való elrugaszkodás és a szellemi úton való fejlődés, az Isteni Törvények felismerése és elfogadása. Hogy ez milyen ütemben történik (és ez előbb vagy utóbb megtörténik), annak a tudati szintünk a meghatározója. Aki még csak alacsony tudati szinten van a szellemi evolúció fokán, az nem vagy csak nehezen fogja ezt felismerni.

Akkor térjünk vissza az alaptémánkhoz, a spirituális fejlődéshez. A spirituális fejlődésünknek több szakasza ismeretes. Az első szakasz a kereséssel kezdődik, majd a második szakaszban megtörténik a felismerés (ha egyáltalán) és végül pedig egy beavatáson megyünk keresztül. Természetesen ez a beavatás a saját belsőnkben fog végbemenni, aminek a hatására egy teljesen más életszemlélettel és spirituális gondolkodással fogunk rendelkezni. A dualitás (anyag) világából az Egység felismeréséig fogunk eljutni, ahol már más értékek fogják az életünket meghatározni, mint azelőtt. A szellemi fejlődést egy, a kiinduló pontjából visszatérő görbének foghatjuk fel. Egy pontból indul el és ugyanebben a pontba tér is vissza, egy hosszú utat megjárva.

Kezdjük talán a születéssel. Amikor a gyermek megszületik még egységben van a spirituális Léttel, az Egységgel (Istennel).Fejlődése, növekedése során azután elszakad ettől az Egységtől és egyre jobban az anyag törvényei lesznek azok, amik meghatározzák az életét és átveszik az uralmat felette. A társadalmi elvárások, a pénz, a karrier, a mindennapi problémák, a szexualitásra helyezett központosítás, mind azok a jelenségek, amik a dualitás és az ego törvényei szerint elfelejtetik az emberrel az Egységből való származását. Minél jobban az anyag lesz az, ami meg fogja az életét határozni. A dualitás feszültséget és problémákat fog okozni az életében, amik azután kudarcokhoz, félelmekhez, csalódásokhoz és a betegségekhez fognak vezetni. A tudat teljes mértékben beszűkül, a fizikai világra és ezen értékeire irányítja a figyelmet. A fizikai test és a fizikai lét kerül a középpontba. A problémák megoldását a fizikai síkban keresi és meg van győződve, hogy ott meg is fogja találni. Eltávolodik attól a ponttól, ahonnan kiindult, tehát eltávolodik az Egységtől. Egy válság lesz az életére a jellemző, ami viszont megint magával hozza a szenvedéseket és a félelmeket, válságokat. Sokszor meg van róla győződve, hogy az élet célja csak a szenvedés és a biztonság elvesztése. A problémák fogják végigkísérni az útját. Betegségek és kudarcok veszik át a szerepet az életében. Egy válságos időszakba kerül, ahonnan keresi a kiutat. Ha minden jól megy ezek a szenvedések és problémák el fogják indítani a gondolkodás útján. Mi a szenvedésének az oka? Hol kell a problémák megoldását keresni? Miért van szenvedés egyáltalán a földön és miért éppen ö vele történnek azok a dolgok, amik megtörténnek vele? Ezer kérdés halmozódik fel benne, amire keresi a választ. Talán rájön arra, hogy életét rajta kívül álló erők irányítják és nem az anyagi formák. Felteszi magában a kérdést, hogy ki a hibás az élete alakulásáért?

Nos itt vizsgáljuk meg röviden mi a szenvedésnek a jelentősége és miért van szükségünk a szenvedésre?Elsősorban a szenvedés lehetőséget ad az elgondolkodásra. Megnyitja a szellemi tudatot és felismeréseknek ad utat. Ezek a felismerések azután elvezetik öt a szellemi fejlődés útjának a megtalálásához. Ha viszont nem történik meg a felismerés, akkor a világot és Istent teszi felelősé a szenvedéséért. A világ rossz, önző és kegyetlen és ez arra sarkalja öt, hogy ö is rossz és kegyetlenné váljék(szemet szemért, fogat fogért) A dualitás áldozatává válik, még mélyebbre fog süllyedni az anyagban és még több szenvedés és kudarc lesz a része. Aki eljut a felismerésig, az rá fog lépni a szellemi fejlődés útjára és megint a kiinduló pont felé fog haladni. Úgy hogy a fejlődése végén megint oda jut vissza, ahonnan mint gyermek elindult. Mégpedig visszatér az Egységhez. A kör be fog zárulni. Az energiák már nem a földi síkon fognak rá hatással lenni, hanem a szellemi síkokon. Fontossá válik számára a szellemi gondolkodás, a belső munkálkodás és a szellemi világokkal való kapcsolat keresése.

Napjainkban a szellemi, spirituális fejlődés nem egy egyszerű feladat. Olyan korban élünk ahol az emberi tudat nagyon alacsony fokon áll, ahol nincsenek szellemi normák csak káosz. Nincsenek útmutatók és jelzőtáblák. A kereső nehéz helyzetben van és sokszor nem is tudja, melyik irányba induljon el. Az alacsony emberi értékek azok, amik meghatározzák a fizikai és a szellemi normákat. A butítás a média részéről, az önzés, a kapzsiság, a butaság, a szex, a pénz, a természet rongálása, a háborúk, a félelmek azok, amik hatással vannak a hétköznapjainkra és gondolkodásunkra. Az igénytelenség, az emberi és a szellemi értékek elutasítása a jellemző. A dohányzás, az alkohol fogyasztás, a kábítószerek, az egészségtelen táplálkozás ezek azok, amik fontosak az emberek nagy többségnek a számára. Társadalmunkban a szeretet szó egy ismeretlen fogalom, sőt sokan még össze is tévesztik a szexualitással. Félelmeink a betegségek ellen megnövekedtek, de nem vesszük észre, hogy ezeket a betegségek mi okozzuk saját magunknak, az életformánkkal és a gondolkodásunkkal. A mindennapos párkapcsolati problémák, a stressz, az önismeret hiánya és az elfordulás a szellemi világtól az, ami kialakítja a konfliktusokat bennünk és a környezetünkbe, társadalmunkba.

Sokan a szellemi fejlődésük útján azt gondolják, hogy majd a mesterek lesznek azok, akik nekik megmutatják a helyes utat. Vagy majd a könyvekből meg fogják tanulni a szellemi fejlődés módját.
Ma már minden második ember az ezotériával foglakozik vagy közvetlenül vagy közvetve. A tanfolyamok és a szemináriumok száma már végtelen és szegény kereső azt sem tudja, hogy melyik tanfolyamot végezze el kínjában. A spirituális könyvek száma is úgy elszaporodott, mint a sündisznó a kukoricásban. Egyik könyv helytelenebb információkat és tanításokat tartalmaz, mint a másik. Mindegyik tanfolyam vagy tanító egymással vetélkedve megpróbálja bebizonyítani, hogy csak az az út járható, amit ö felajánl. Ma már jó pénzekért lehet gyógyítást, spirituális képességeket, jövőbelátást, médiumi hozzáértést és minden mást megvásárolni, ami a spiritualitáshoz szükséges vagy valami jó ezoterikus pénzszerzési lehetőségeket biztosít. Pár tíz ezer forintért vehetünk megvilágosodást, spirituális tudást és még a jobb helyeket is lefoglalhatjuk a halálunk után az asztrális síkokban. Ennyi guru, tanító, messiás, médium, jós, látó nem volt még ezalatt a 2 ezer év alatt összesen, mint manapság. Sőt ma már nap mint nap találkozhatunk Jézus vagy az apostolok inkarnációival. az újságosnál, a közértben vagy a spirituális előadásokon. A tv csak úgy ontja a távgyógyítókat, jövendőmondókat, horoszkópkészítőket, sámánokat, táltosokat és egyéb négylábúakat. Csodálom, hogy még vannak egyáltalán betegségek vagy betegek. Ma már mindenkinek probléma nélkül kellene élnie, nem szabadna párkapcsolati vagy egzisztenciális problémáknak lenniük, mert mindenre találhatunk már minden utcasarkon szellemi gyógyítót vagy spirituális gyógyírt. Milyen jó nekünk.

A szellemi fejlődésünkben még nagyon nagy szerepe van a meditációnak. Sokan nem is tudják, hogy milyen fontos dolog a rendszeres meditálás. Most nem akarok a meditációk formájáról beszélni, mert mindenki azt a meditációs technikát válasza, ami a legmegfelelőbb a számára. A meditáció lényege egy befelé fordulás, saját szellemi értékeink felismerése. Ilyenkor egy tudatos összeköttetésbe kerülünk az Isteni Énünkkel, ami segítséget nyújt a tudati rezgésszintünk megemeléséhez. És még nagyon sok szükséges információt megkapunk, ami azután a szellemi fejlődésünk útján segíteni fog minket.

Szóval minden szónak a hallgatás a vége, a szellemi fejlődésünket nem bízhatjuk senkire, önmagunkban kell megtennünk. Abban nekünk senki nem adhat útmutatást esetleg csak jó tanácsokat. A szellemi fejlődés csakis a saját tapasztalatainkon keresztül érhető el. A beavatásunk is magunk által fog megtörténni, senki nem tudja azt nekünk megadni. Egy belső átalakuláson kell végigmennünk, ami sajnos egy nagyon nehéz és hosszú folyamat. A szellemi fejlődés célja visszatérni a Teremtőhöz és megint egyesülni Vele, eggyé válni a Spirituális Léttel.

Köszönet a szerzőknek! Ritka, hogy ennyit értelmeset olvashat az ember egy helyen!

Titkok, tanok, társaságok
<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o> </o>
Úgy vagyunk megalkotva, hogy ösztönösen vonzódunk minden titokhoz. Úttörő korunkban (már aki volt) őrsi búvóhelyet kerestünk, legjobb barátunkkal, esetleg első szerelmünkkel titkosírással leveleztünk, és igyekeztünk elkapni mások rejtjeles üzeneteit, kitudni titkait. Akkori titkainkon pár év múlva csak mosolygunk. Izgultunk a kémfilmeken, ahol a zseniális felderítő az ellenség legféltettebb titkait is kifürkészte. Eltelt pár év, és ha kiküldetésbe utaztunk nyugatra, kioktattak, hogyan lehet felismerni az ellenséges ügynököket, akik államtikokat akarnak kiszedni belőlünk (!). Egymásnak adogattuk tovább a Ceausescuról titokban készült videót, vagy a „KGB titkos dokumentuma” című stencilezett irományt arról, hogy kell a leigázott (értsd: testvéri szocialista) országok gyanús elemeit kiiktatni, a zsarolhatókat beszervezni, és a legtehetségtelenebb elvtársakat pozícióba juttatni. Ez persze hamisítvány is lehetett, mindenesetre igaznak tűnt. Talán ez a kiszivárogtatott titok fő vonzereje.
<o> </o>
Titkok mindig voltak és mindig is lesznek. Vannak magán-titkok és vannak közösségiek. Kell is, hogy legyenek titkaink, ezek nélkül nem létezne intim szférája az életnek. A titok lehet valami szégyellni való (vagy amit annak tartunk), és lehet olyasmi, amiről egyszerűen csak úgy érezzük, nem tartozik másra. Valójában nehéz határt vonni a titok és az egyszerű magánügy között, a között, amit mi tartunk, és amit mások vélnek annak. Olykor azt játsszuk, hogy nincsenek titkaink - ami hazugság, mert még aki a legközelebb áll hozzánk, az se tud mindent rólunk. Különben csakhamar ránk is unna. Máskor meg rájátszunk, hogy érdekesebbnek tűnjünk mások szemében. Elejtett félszavak, jelentőségteljes utalások kapcsolatokra, fontos személyekre, megbizatásokra. – és lessük a hatást. Persze könnyű túljátszani, nevetségessé válni, vígjátéki szituációkba kerülni. „Mindenkinek van valami rejtegetnivalója, kivéve engem és a majmomat” – énekelte Lennon egyik dalában, de ő sem mondott igazat. Legalábbis saját magáról.
<o> </o>
Titkaik voltak már az ókori uralkodóknak, hadvezéreknek, ellenségeiknek és az ellenük lázadó rabszolgáknak is. Titkos összejöveteleket tartottak a szövetséges vezérek. Ők semmi olyat nem tudtak, amit más elvileg nem tudhatott volna – csak éppen nem akarták másokkal megosztani. Egészen másfajta titkokat őriztek a vallási és okkult közösségek. Az ő tudásukat nem beavatott meg se érthette, illetve beavatás nélkül hozzá sem juthatott. A beavatás, beavatottság a kulcs. A nagy ókori misztériumokban hosszú évekig is tarthatott a beavatásra való felkészülés, akárcsak a papi rendekben. A megszerezhető tudás a materiálison túli világ és lényeinek ismerete, különleges képességek és okkult erők birtoklása, a világra és másokra való (pozitív vagy negatív) ráhatás volt. A titok megsértőjére többnyire halál, de legalábbis számüzetés, kiközösítés várt. Olyannyira sikerült megőrizni a titkaikat, hogy évezredek múltával is csak sejteni, találgatni lehet, mit tudtak. Igaza volt Guénonnak a XX. század elején, amikor azt mondta, a titkos társaságok addig voltak az igazi tudás letéteményesei, amíg a titkosságot meg tudták őrizni.
<o> </o>
Teltek-múltak az évszázadok. Újabb és újabb titkos társaságok alakultak, régi és új tanításokkal, Idővel és bizonyos társaságoknál a szabályok enyhültek, egyszerűbb volt bekerülni, a beavatások formálisabbá váltak, könnyebb volt hozzájutni egykor titkos ismeretekhez, praxisokhoz. Volt, ahol az okkultizmus feladták és tudásukat világi célok szolgálatába állították. Vagy a világi – politikai, gazdasági – hatalom emberei szivárogtak be ezoterikus körökbe, vagy ők „nyitottak” materiális célok felé, nehéz mindig tisztán látni, annyi bizonyíthatatlan feltételezés, vád, rágalmazás fűződött és fűződik máig is néhányukhoz. Az összefonódás olykor nyilvánvaló, máskor csak sejthető. Számos politikus és gazdasági nagyság vonzódott okkult páholyokhoz, ki jó szándékkal (mint például Kossuth a szabadkőművességhez Amerikában), ki a zsarnoki ambíciói valóra váltásáért (mint Hitler és bizony Sztálin is a fekete mágus rendekhez). Utóbbi aztán titkos szerveződéseket, ellenségeket látott mindenütt, mindenkiben – tipikus paranoiás tünet, amit remek hatásfokkal sikerült átplántálnia valamennyi későbbi kommunista vezetőbe.
<o> </o>
Titkos társaságok ma is vannak. Vannak, akik valóban okkult tudományokkal foglalkoznak – kik a fehér, kik a fekete úton – de ha valóban titkosak, nem reklámozzák magukat, nem adják ki a tudásukat, nem is lehet megtalálni őket, ők találják meg, akikre szükségük van. Léteznek persze afféle félig-meddig titkos, inkább csak zártkörű társaságok, amelyek kívülállók számára nem adnak ki információt, de elvileg bárki a tagok sorába léphet. És sajnos titkos (de legalábbis informális) társaságaik vannak azoknak a hatalmi köröknek, akik ma a világ gazdasági elitjét képezik (Bilderbergiek, Bohemia klub, Római klub, Külügyek Tanácsa, Essexi közösség, Trilaterális Bizottság és még páran), de a maffiát, a Cosa Nostrát, vagy a kínai Triádokat is nyugodtan ide lehet sorolni. Bár divat azt hinni, hogy ezek egytől-egyig cionista körök, a valóság az, hogy a pénz-és hatalomvágy vallási felekezettől függetlenek. Néha, egy-egy botrány, politikai gyilkosság kapcsán reflektorfénybe kerül egy-egy társaság neve, (mint például az olasz P-2), de csakhamar ismét eltűnnek. Az évezredek folyamán kifinomult rejtezkedési és dezinformációs módszereket dolgoztak ki. Ilyen például, hogy egy legális, sőt humanitárius célokat szolgáló szervezet mögé húzódnak, máskor nyilvánosságra hozzák a feloszlásukat, hogy aztán más néven működjenek tovább (feltételezések szerint ilyen lehet a közelmúltban Brown regényeiből elhíresült Sion-rend vagy az Illuminátusok társasága is). A manipulatív célú titkos társaságok felépítésének, működésének iskolapéldája volt a német Thule Társaság, amely alsóbb fokozataiban „egyszerű” okkultizmussal, spiritizmussal fogalakozott, vallásos, jóindulatú misztikusok gyülekezete volt, akik maguk se tudták, hogy létezik egy belső kör, ahol sátánista fekete mágiát űznek. Mint ismert, Hitlerrel együtt a náci legfelsőbb vezetők mind a Thule (és azon belüli még titkosabb) csoportok tagjai voltak. Hasonló elveket követ például az amerikai Ku Klux Klán is. Bevált trükk, hogy a titkos társaságok a tényleges információk nyilvánosság elé kerülését megelőzendő, önmagukat járatják le, és teszik hiteltelenné a közvélemény előtt, olyan túlzó és fantasztikus „kiszivárogtatott” információkkal, amelyek minden józan ember számára őrültségnek tűnnek. Magas rangú beépített embereik gondoskodnak sérthetetlenségükről és gazdasági mindenhatóságukról. Nem kell közgazdász zseninek lenni, hogy lássuk, a globalizáció is az ő malmukra hajtja a vizet.
<o> </o>
Úgy tűnik, a pozitív célokat szolgáló szervezetek jobban működnek. Nincsenek botrányaik, őrült, zsarnok tagjaik, nem lepleződnek le, szerényebbek, jobban konspirálnak – van is miért, hiszen a „másik oldal” nyilván szívesen elpusztítaná őket, és velük ellentétben az előbbiek nem szívesen folyamodnak erőszakhoz. Jó hír az emberiség javáért aggódóknak, hogy ilyen spirituális tárasaság(ok) is van(nak), évezredek, de legalábbis századok óta, tagjaik között zseniális tudósokkal, művészekkel, pápákkal és főpapokkal, szellemi vezetőkkel. Erejük a névtelenség, hatásukat közvetlen jelenlét nélkül, szellemi eszközökkel fejtik ki.
<o> </o>
Tény, hogy nagy divat összeesküvés-elméletekkel előállni – a napi politika is bőven szolgál ilyesmivel. Többségük nyilvánvalóan „kacsa” rágalom, manipuláció. Jellemzően mindig válsághelyzetekben szaporodnak a titkos összeesküvésről szóló „bombabiztos” értesülések: a bűnbakkeresés, felelősség-áthárítás unalomig ismert módszerei ezek – mégis mindig „bejönnek”. A másság el nem fogadása is hasonló gyanúsításokhoz szokott vezetni – talán felesleges példákkal előállni. A valóság az lehet, hogy aki bejutott egy valóban titkos társaságba, az többnyire nem fecseg, aki pedig nem (bár esetleg szeretett volna) az szokott összeesküvést gyanítani, híresztelni. Féltékenységből, bosszúból, őszinte aggodalomból, felelősségtudattal – ki tudja?
<o> </o>
Az ezotéria világában a dolog természetéből fakadóan mindig ott lebeg a titkosságnak némi nyoma, érzése. Bár – ahogyan sokan és sokszor megírtuk, elmondtuk már – valójában nem lehetne ezotériáról beszélni nyilvánosan meghirdetett előadások tanfolyamok, boltban kapható könyvek esetében (legalábbis a szó eredeti értelmében nem, vagy megjegyezve, hogy átértékelődött a szó jelentése és nem titkos, belső tudásról van szó). A titkosság mindig nagy vonzerő. Könyvek, tanfolyamok, előadások címe ígér titkos tudást a legkülönbözőbb tájakról és korokból. Holott, ha valami nyilvánosságra kerül, már nem titkos. A régiek úgy őrizék titkaikat, hogy az sírba szállt az utolsó beavatottal, ha kihalt az átadási vonal, vagy olyan „rejtjelezett” tanítások maradtak fenn, amelyhez a kulcs veszett el. Voltaképp ilyen tanítások az indiai Upanishadok, a szútra-formában átadott tanítások, amelyek értelmezése a külön kommmentár-irodalom, vagy a guru szóbeli tanítása nélkül nehéz, vagy félrevezető. Nagy valószínűséggel számos, ma már lefordított keleti tanítással is ez a helyzet: a jelentés valamely rétegét értjük, de a lényegibb üzenetek rejtve vannak előlünk. Az ezoterikus hagyomány szerint az egyiptomi hieroglif írásnak is több értelmezési szintje van. A ma ismert olvasat csak a kívülállóknak szól, de van egy – sokak szerint két – titkos értelmezési szint, amelyet a beavatás adott szintjén állók ismerhettek csak meg. A Kabbala nyíltan beszél arról, hogy a szent iratoknak négyszintű olvasata van, a konkrét cselekménytől az erkölcsi tanításon át a szimbolikus és misztikus szintig, mely utóbbi a Mindenség működésének titkait rejti, és csak a legmagasabb beavatott számára tárja fel értelmét. Így közelítve titkos tanítás a Biblia is, amelyből a hétköznapi hívő (de még az egyszerű klérikus számára is) jobbára csak az alsó két szint érthető, felsőkhöz misztikusnak kell lenni.
<o> </o>
A titkos tanításról sokaknak azonnal H.P. Blawatsky asszony azonos című főműve jut eszébe, amely beszédes példája annak, mi történik, ha valaki nem érti, félremagyarázza a tikos tanokat. A Teozófiai Társaság egykori nagymesterének (sajnos teljes terjedelmében magyarul nem olvasható) könyve a nácik számára bátorítást és igazolást jelentett a fajelmélethez és sok millió „alsóbb fajokhoz” tartozó ember legyilkolásához, holott a teozófusok a „nem ártani” elve alapján a világ legbékésebb emberei közé tartoznak.
<o> </o>
Ha valaki egy létező titkos rend tagja, az ma se fog fecsegni. Amit a kívülálló tudhat, az semmiképp se titkos tudás. Korrekt lehet esetleg „egykor titkos” ismeretek átadásáról beszélni, hiszen idővel változhatnak a titkosság határai is. Inkább arról lehet szó, hogy valaki egyébként meglévő tudását szeretné egy hajdan létezett, vagy talán egy hangzatos nevű, de sohasem volt társaság, páholy, rend nevében átadni. Egy közkézen forgó – és nagyon igaz iromány, eredetileg talán Popper Pétertől – szerint a hamis tanító ismérve, hogy híveit csodákkal és titkokkal „fizeti ki”.
<o> </o>
A „Fehér Páholy”, Nagy Fehér Testvériség” „Fehér Lótusz Rendje”, „Shamballa Szerzete”, „Melchizedek Rendje” „Kilencek Társasága” olyan, mindenütt ott lévő, mégis sehol sem megtalálható társaságok, amelyek minden bizonnyal léteznek, talán évezredek óta, szerte a földkerekségen, valószínűleg nem is különálló, hanem egyetlen, az emberiség egyetemes üdvét szolgáló szervezetként. Aki kapcsolatban áll velük, netalán tagjuk, az hallgat, vagy csak általánosságban beszél, fogadalom köti, nem tehet másként. Aki bennfentességével kérkedik, szinte bizonyos, hogy semmi köze hozzájuk.
<o> </o>
Kövesi Péter

Tapasztalataim antidepresszánsokkal


Íme a történetem, melyet nevem nélkül felhasználhat, ha gondolja. Nos, 5 évvel ezelőtt, egy akkor már 1,5 éve tartó "kapcsolat" annyira csúnya véget ért, hogy még a mai napig sem tudtam feldolgozni. Nem tudtam aludni, gyomoridegem volt, napi egy könnyű kis leves a menzán, és kész. A magánéleti problémám persze rányomta bélyegét a munkámra is, így a főnököm kirúgni készült engem a karácsonyi ünnepek után. Abszolút padlóra kerültem. A barátaim elfordultak tőlem, amúgy sem helyeselték azt a kapcsolatot, a szüleim elváltak, és nem is jó a viszonyunk. Ekkor voltam 30 éves. Teljesen magamra maradtam. Dolgozni ilyen idegállapotban nem tudtam, összeomlottam. Az idegorvos egyből Xanaxot írt fel, és Cipralexet, melyet "rossz" szokásomnak köszönhetően el sem kezdtem szedni, mert hát én előbb tudni akarom a lehetséges mellékhatásokat, aztán majd én mérlegelek, elvégre az én testemről, az én életemről. rólam van szó! A Xanax jó is volt, de úgy 4-5 hónap után úgy éreztem, talpra álltam, ezért fokozatosan abbahagytam... Amúgy is migrénes vagyok - köszönhetően a Tri-Regol nevű magyar csodának, fogamzásgátlónak, mely kitágított egy homloki eret... és majdnem agyvérzést kaptam 17 évesen... A migrén megmaradt. A Xanax csökkentése iszonyú migrénes rohamokat okozott, hetente, de volt, hogy naponta többet is! Addig kb. 2 havonta volt migrénem, ami nem sétagalopp, de ezek a rohamok messze felülmúlták. Nem tudtam felmérni szemmértékkel a lépcsőfokokat, nem tudtam kontrollálni a mozgásomat, így estem-keltem... És mivel ez az új munkahely a világ végén volt, jelentkeztek az újabb problémák, így elkezdtem szedni a Cipralexet, amitől iszonyú rosszul voltam, mindenáron öngyilkos akartam lenni - és ehhez képest még csak 1 hete szedtem! Az orvos a Cymbaltát írta ki helyette, és a Rivotrilt. A Cymbaltától konkrétan annyira mindenáron öngyilkos akartam lenni, hogy heteket töltöttem az Internetet böngészve, mert olyan megoldást kerestem, amivel nem lehet hibázni, nem gondolhatom meg magam, mikor már képtelen lennék segítséget kérni. Így döntöttem a 44 Magnum mellett. Megszállottan elkezdtem keresni. Nincs fájdalom, mert az érzékelés központját szétviszi, konkrétan szétrobbantja, túlélni, elhibázni nem lehet, és a ravasz meghúzása után meggondolni sem. Elmondtam az orvosomnak is, aki szó szerint harsányan röhögött... Én pedig halálosan komolyan gondolom. (Itt azért az feltétlenül muszáj megjegyeznem, hogy se előtte nem jutott volna eszembe kioltani a saját életemet, sem pedig most, újra tisztán. Nem is értem, hogyan merülhetett fel bennem a gondolat! Azt meg végképp fel se tudom fogni, hogy majdnem meg is tettem... Pedig tisztán, saját magamként sose tennék ilyet!!! Harcolni kell, kivárni, de semmiképp sem feladni. Mindig is harcos típus voltam.) Aztán láttam egy műsort az m1-en, hogy gyakorlatilag bárkinek kiírnak antidepresszánst, holott csak egy kis megértésre, bátorításra lenne szüksége. Ekkor döntöttem úgy, hogy fokozatosan abbahagyom a Cymbaltát is és a Rivotrilt is. Orvosi segítséget nem kértem, tisztában voltam vele, hogy csak rábeszélne, hogy akkor hogyan fogom majd feldolgozni a stresszt, higgyem el, szükségem van rá, és életem végéig vagy legalább is, amíg találok egy társat és rendeződik az életem, addig feltétlen. Szóval tudtam, hogy tőle segítséget nem várhatok. A leszokás leírhatatlan volt. A legvadabb horrort is felülmúlta. Iszonyú hallucinációim voltak, és borzalmas rémálmaim. Ideiglenesen elvesztettem a szaglásomat, az ízlelés képességét. 1,5 éve tiszta vagyok, de a szemem és a kezem nem működik úgy együtt, mint régen. Híresen soha nem mértem el távolságokat, nem öntöttem mellé semmit - de most igen, mind a mai napig. Már nem is áltatom magam, hogy ez egyszer majd elmúlik. Ugyanez a helyzet a memóriámmal. Elvonási tünetként iszonyú hányingerem volt, rettegtem, nem mertem elaludni, csak hajnalban, iszonyúan rosszul láttam, fel kellett nagyítanom a számítógépen a betűket. Amit még fontosnak tartok: említettem a doktornőnek, hogy feszült vagyok, muszáj az előírtnál több Rivotrilt szednem, és az is csak akkor hat, ha 4-5 sört vagy valamilyen alkoholt iszom rá - vagy éppen azzal veszem be, amitől aztán öntudatlan leszek, és a gyomromból visszaköszön... Mondanom sem kell gondolom, hogy őt ez sem érdekelte... Nekem az alkoholbetegséggel, mint mellékhatással is meg kellett küzdenem, és a világon senki nem volt, aki mellettem lett volna, segített volna.

irta Szendi Gábor
<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o> </o>

Karsay István írta:

Tapasztalataim antidepresszánsokkal


Íme a történetem, melyet nevem nélkül felhasználhat, ha gondolja. Nos, 5 évvel ezelőtt, egy akkor már 1,5 éve tartó "kapcsolat" annyira csúnya véget ért, hogy még a mai napig sem tudtam feldolgozni. Nem tudtam aludni, gyomoridegem volt, napi egy könnyű kis leves a menzán, és kész. A magánéleti problémám persze rányomta bélyegét a munkámra is, így a főnököm kirúgni készült engem a karácsonyi ünnepek után. Abszolút padlóra kerültem. A barátaim elfordultak tőlem, amúgy sem helyeselték azt a kapcsolatot, a szüleim elváltak, és nem is jó a viszonyunk. Ekkor voltam 30 éves. Teljesen magamra maradtam. Dolgozni ilyen idegállapotban nem tudtam, összeomlottam. Az idegorvos egyből Xanaxot írt fel, és Cipralexet, melyet "rossz" szokásomnak köszönhetően el sem kezdtem szedni, mert hát én előbb tudni akarom a lehetséges mellékhatásokat, aztán majd én mérlegelek, elvégre az én testemről, az én életemről. rólam van szó! A Xanax jó is volt, de úgy 4-5 hónap után úgy éreztem, talpra álltam, ezért fokozatosan abbahagytam... Amúgy is migrénes vagyok - köszönhetően a Tri-Regol nevű magyar csodának, fogamzásgátlónak, mely kitágított egy homloki eret... és majdnem agyvérzést kaptam 17 évesen... A migrén megmaradt. A Xanax csökkentése iszonyú migrénes rohamokat okozott, hetente, de volt, hogy naponta többet is! Addig kb. 2 havonta volt migrénem, ami nem sétagalopp, de ezek a rohamok messze felülmúlták. Nem tudtam felmérni szemmértékkel a lépcsőfokokat, nem tudtam kontrollálni a mozgásomat, így estem-keltem... És mivel ez az új munkahely a világ végén volt, jelentkeztek az újabb problémák, így elkezdtem szedni a Cipralexet, amitől iszonyú rosszul voltam, mindenáron öngyilkos akartam lenni - és ehhez képest még csak 1 hete szedtem! Az orvos a Cymbaltát írta ki helyette, és a Rivotrilt. A Cymbaltától konkrétan annyira mindenáron öngyilkos akartam lenni, hogy heteket töltöttem az Internetet böngészve, mert olyan megoldást kerestem, amivel nem lehet hibázni, nem gondolhatom meg magam, mikor már képtelen lennék segítséget kérni. Így döntöttem a 44 Magnum mellett. Megszállottan elkezdtem keresni. Nincs fájdalom, mert az érzékelés központját szétviszi, konkrétan szétrobbantja, túlélni, elhibázni nem lehet, és a ravasz meghúzása után meggondolni sem. Elmondtam az orvosomnak is, aki szó szerint harsányan röhögött... Én pedig halálosan komolyan gondolom. (Itt azért az feltétlenül muszáj megjegyeznem, hogy se előtte nem jutott volna eszembe kioltani a saját életemet, sem pedig most, újra tisztán. Nem is értem, hogyan merülhetett fel bennem a gondolat! Azt meg végképp fel se tudom fogni, hogy majdnem meg is tettem... Pedig tisztán, saját magamként sose tennék ilyet!!! Harcolni kell, kivárni, de semmiképp sem feladni. Mindig is harcos típus voltam.) Aztán láttam egy műsort az m1-en, hogy gyakorlatilag bárkinek kiírnak antidepresszánst, holott csak egy kis megértésre, bátorításra lenne szüksége. Ekkor döntöttem úgy, hogy fokozatosan abbahagyom a Cymbaltát is és a Rivotrilt is. Orvosi segítséget nem kértem, tisztában voltam vele, hogy csak rábeszélne, hogy akkor hogyan fogom majd feldolgozni a stresszt, higgyem el, szükségem van rá, és életem végéig vagy legalább is, amíg találok egy társat és rendeződik az életem, addig feltétlen. Szóval tudtam, hogy tőle segítséget nem várhatok. A leszokás leírhatatlan volt. A legvadabb horrort is felülmúlta. Iszonyú hallucinációim voltak, és borzalmas rémálmaim. Ideiglenesen elvesztettem a szaglásomat, az ízlelés képességét. 1,5 éve tiszta vagyok, de a szemem és a kezem nem működik úgy együtt, mint régen. Híresen soha nem mértem el távolságokat, nem öntöttem mellé semmit - de most igen, mind a mai napig. Már nem is áltatom magam, hogy ez egyszer majd elmúlik. Ugyanez a helyzet a memóriámmal. Elvonási tünetként iszonyú hányingerem volt, rettegtem, nem mertem elaludni, csak hajnalban, iszonyúan rosszul láttam, fel kellett nagyítanom a számítógépen a betűket. Amit még fontosnak tartok: említettem a doktornőnek, hogy feszült vagyok, muszáj az előírtnál több Rivotrilt szednem, és az is csak akkor hat, ha 4-5 sört vagy valamilyen alkoholt iszom rá - vagy éppen azzal veszem be, amitől aztán öntudatlan leszek, és a gyomromból visszaköszön... Mondanom sem kell gondolom, hogy őt ez sem érdekelte... Nekem az alkoholbetegséggel, mint mellékhatással is meg kellett küzdenem, és a világon senki nem volt, aki mellettem lett volna, segített volna.

irta Szendi Gábor
fficeffice" /><o>></o>>

Kattints a kibontásához...

Bocsánat, kedves István, látom, hogy ez a topik nem vitafórumnak van szánva, de ehhez szeretnék hozzászólni.
Előre bocsátom, hogy ezek a történetek az antidepresszánsok árnyoldalairól igazak. A gyógyszeriparról és az egészségügy gyógyszerközpontú és legtöbbször a legkisebb moralitást is nélkülöző működéséről meg van a magam nagyon nagyon elítélő véleménye.

Az igazsághoz tartozik azonban, hogy vannak kivételek. Ilyen az én esetem is.

Hasonlóan nehéz helyzetemből képtelen voltam kikeveredni, mert bár eszemmel tudtam, hogy mit kellene tennem, az ösztöneim diktáltak és én magam rongáltam a viselkedésemmel a saját és a gyermekem sorsát. Mivel nem csak magamért voltam felelős, ezért úgy döntöttem, hogy ha sehogy másképp nem megy, akkor gyógyszeres segítséget kérek. Így jutottam oda, hogy a mai napig szedem a Paroxátot (kezdetben Seroxátot). Abbahagyni sajnos nem tudom, mert a 3-4. nap után már érzem a hiányát és mindent jobban elviselek, mint azt az érzést, amit egy mély depresszió okoz.
Ez sajnos nagy hátránya annak, hogy el kellett kezdenem a gyógyszer szedését, de ezzel számoltam és még így is vállaltam.

Az előnye: képes voltam talpra állni, gyerekemet rendesen felnevelni, jól vagyok, szeretek élni minden ügyemet egyedül elrendezni, a körülöttem élő hozzátartozóimat segíteni. Egészségem teljesen rendben van és ezen az egy szeren kívül semmiféle más gyógyszerre nincs szükségem.

Belegondolni is rossz mi történhetett volna, ha nincs ez a kapaszkodó, aminek a segítségével képessé váltam magamat és nem csak magamat(!) kihúzni egy mélységes mély gödörből.

Én hálával gondolok arra a pszichiáter hölgyre, aki ennyire pontosan eltalálta, hogy mire van szükségem.

Szia, minden az adagoláson múlik. Feleségem is szedte, sőt a nagyobbik fiam is egy időben, de valóban minden az adogoláson múlik, azt kell eltalálni.
Ők napi egy szem helyett fél majd negyed szemet szedtek, és pár év múlva meggyógyultak teljesen, a doktornő veszekedett velük, hogy többet kell szedni. Igaz, ez azért volt, mert magánredelőbern irta fel, és a felirásért is fizetni kellett egész jó kis pénzt!

sajnos a gyakorlatban is bebizonyitotta Szendi Gábor irásának igazságát az élet, mert nagyon sokan kerestek meg, hogy öngyilkoss lett a rokonuk - ismerősük, és kiderült, hogy antidepresszánsokkal kezelték őket.

fontos tudni, hogy sok embernek hatásos, de sokat az öngyilkosságba kerget......

szeretettel:

István

Karsay István írta:

Szia, minden az adagoláson múlik. Feleségem is szedte, sőt a nagyobbik fiam is egy időben, de valóban minden az adogoláson múlik, azt kell eltalálni.
Ők napi egy szem helyett fél majd negyed szemet szedtek, és pár év múlva meggyógyultak teljesen, a doktornő veszekedett velük, hogy többet kell szedni. Igaz, ez azért volt, mert magánredelőbern irta fel, és a felirásért is fizetni kellett egész jó kis pénzt!

sajnos a gyakorlatban is bebizonyitotta Szendi Gábor irásának igazságát az élet, mert nagyon sokan kerestek meg, hogy öngyilkoss lett a rokonuk - ismerősük, és kiderült, hogy antidepresszánsokkal kezelték őket.

fontos tudni, hogy sok embernek hatásos, de sokat az öngyilkosságba kerget......

szeretettel:

István

Kattints a kibontásához...

Ehhez még annyit szeretnék hozzátenni, hogy a betegségeinket a gyógyszerekkel nem tudjuk meggyógyitani, csak a tünetet elnyomni.
Sokak esetében ez használ és jobban is érzik magukat, de ezzel nem mulik el a betegségük.
A betegségek gyógyitását magunkban kell felismerni, mert mi (elméletileg) képesek vagyunk meggyógyitani magunkat.
Az elsö lépés, fel kell (ha kell segitséggel) ismernünk, mi a kiváltója a betegségünknek és ennek gyóygitására meg kell a módszert keresnünk. A betegségek általában lelki szinten jönnek létre és ezért is van az, hogy a lelket kell gyógyitani, nem a fizikai test tüneteit elnyomni. Sok esetben a gyóygszeres (orvosi) kezelés nem hoz eredményeket, (mint pl nálam - pánikbetegségben és depresszióban szenvedtem és a gyóygyszerek még súlyosbitottak a helyzetemen)
&Agrave;ltalában nem a gyógyszereket kell felelössé tenni, ha nem érünk el eredményeket (vagy pl ha valaki öngyilkos lesz), mert nem a gyóygszerek okozzák a tragédiákat, hanem a kilátástalanság.
Sokan sajnos (csak) a gyógyszerek hatásában biznak és ha nem hoz gyógyulást, elkeserednek, söt meggondolatlan cselekedetekre is rászánhatják magukat. Aki spirituális értelemben kiegyensúlyozott életet él, tehát nem az anyagi energiákat helyezi a középpontba, azt kevesebb anyagi energia hatás (rezgés) éri az egészségeseb is marad.

T.K írta:

Ehhez még annyit szeretnék hozzátenni, hogy a betegségeinket a gyógyszerekkel nem tudjuk meggyógyitani, csak a tünetet elnyomni.
Sokak esetében ez használ és jobban is érzik magukat, de ezzel nem mulik el a betegségük.
A betegségek gyógyitását magunkban kell felismerni, mert mi (elméletileg) képesek vagyunk meggyógyitani magunkat.
Az elsö lépés, fel kell (ha kell segitséggel) ismernünk, mi a kiváltója a betegségünknek és ennek gyóygitására meg kell a módszert keresnünk. A betegségek általában lelki szinten jönnek létre és ezért is van az, hogy a lelket kell gyógyitani, nem a fizikai test tüneteit elnyomni. Sok esetben a gyóygszeres (orvosi) kezelés nem hoz eredményeket, (mint pl nálam - pánikbetegségben és depresszióban szenvedtem és a gyóygyszerek még súlyosbitottak a helyzetemen)
Àltalában nem a gyógyszereket kell felelössé tenni, ha nem érünk el eredményeket (vagy pl ha valaki öngyilkos lesz), mert nem a gyóygszerek okozzák a tragédiákat, hanem a kilátástalanság.
Sokan sajnos (csak) a gyógyszerek hatásában biznak és ha nem hoz gyógyulást, elkeserednek, söt meggondolatlan cselekedetekre is rászánhatják magukat. Aki spirituális értelemben kiegyensúlyozott életet él, tehát nem az anyagi energiákat helyezi a középpontba, azt kevesebb anyagi energia hatás (rezgés) éri az egészségeseb is marad.

Kattints a kibontásához...

Hogyan és mitől sikerült meggyógyulnod? Egy helyzet felismerése meggyógyíthat valamit? Ha igen,akkor hogyan?

Chris Kresser:
Amit mindenkinek tudnia kéne (de nem tud) a gyomorégésről és a GERD-ről. I.rész
Forrás: Healthy Skeptic
Fordította: Mezei Elmira

Az alábbi két cikkben Chris Kresser a GERD (Gastro Esophageal Reflux Disease, magyarul: gastro-oesophagealis reflux betegség) járványról és annak orvosi félrekezeléséről ír. Az első cikkben bizonyítékokat sorakoztat fel arról, hogy - a közhiedelemmel ellentétben - a gyomorégést és a GERD-et a túl kevés, és nem a túl sok gyomorsav okozza. A második cikkben elmagyarázza, hogy pontosan hogyan okoz az alacsony gyomorsavszint gyomorégést, GERD-et és egyéb emésztőszervi problémákat. A két cikk után az olvasó remélhetőleg rá fog jönni, hogy a reflux és GERD a nyugati táplálkozás velejárója. A tapasztalatok szerint a paleo táplálkozásra áttérőknek gyorsan meg szokot szünni a reflux, a nyelőcső irritáció és társai.


A gyomorégés és a GERD nem vicc
A National Institute of Diabetes and Kidney Digestive Diseases szerint hatvan millió ember szenved gyomorégéstől minimum havonta egyszer, huszonöt millió pedig naponta tapasztalja a tüneteket.
A GERD, a savas reflux súlyosabb formája, az Egyesült Államokban leggyakrabban előforduló emésztőszervi rendellenesség. Az idevonatkozó tanulmányokból kitűnik, hogy a lakosság 10-20%-a minimum heti rendszerességgel tapasztal GERD tüneteket és előfordulásának gyakorisága folyamatosan nő.
A savas reflux és a GERD elleni gyógyszerek hatalmas bevételt generálnak a gyógyszergyáraknak. 2004-ben több mint 60 millió ilyen recept került felírásra. Az amerikaiak 2006 folyamán 13 milliárd dollárt költöttek savlekötő gyógyszerekre. A Nexium, a legnépszerűbb, önmagában 5,1 milliárdot hozott - így a Lipitor után a második leggyakrabban eladott gyógyszerré vált.
Ezek a statisztikák már így is kijózanítóak, ám a GERD gyakorisága minden valószínűség szerint még ennél is jóval magasabb, hiszen a savlekötők recept nélkül is kaphatók. Ez lehetővé teszi a páciensek számára az öngyógyszerezést, anélkül, hogy az orvost informálnák betegségükről.
Nem is olyan rég a gyomorégést még nem vették igazán komolyan. Többnyire a nagyi főztjéről keringő rossz viccekhez szolgáltatott témát. De ma már tudjuk, hogy a gyomorégésnek, illetve a GERD-nek lehetnek olyan komoly, néha életveszélyes komplikációi, mint pl. a hegesedés, a légzési nehézségeket okozó torok összeszorulás, nyelőcsőgörcs, fekélyesedés, és végül a nyelőcső elrákosodása.
A közelmúlt tanulmányai ugyancsak kimutatják, hogy a rossz gyomor funkcióból és a GERD-ből eredő károsodás nemcsak fölfelé, a nyelőcső érzékeny nyálkahártyája felé terjed, hanem az emésztőrendszeren keresztül lefelé is. Így hozzájárul az IBS (irritábilis bélszindróma) és egyéb gasztroenterológiai betegségek kialakulásához is. Az IBS ma a nátha után a munkából való hiányzás második leggyakoribb oka.


A konvencionális elmélet problémái
Ha megkérdezzük az utca emberét, hogy mi okozza a gyomorégést, akkor ezt fogja válaszolni: "A túl sok gyomorsav." A reklámok többsége is ezt sugallja. Biztos láttak már savlekötő gyógyszert kínáló TV és magazin reklámokban olyan képeket, mint a fenti nőt ábrázoló kép. De ezzel a teóriával van egy óriási probléma: a gyomorégés és a GERD előfordulása az életkor előrehaladtával nő, míg a gyomorsav szint általában csökken. (1-es ábra).


Szemben a közhiedelemmel, a a gyomorsav kiválasztás az életkor előrehaladtával csökken.
Számos tanulmány kimutatta, hogy a gyomorsav kiválasztás a korral csökken. Egy bizonyos tanulmányban a kutatók azt találták, hogy a 60 feletti nők és férfiak több mint 30%-a szenved atrophiás gastritis-ben. Ezt a kondíciót a gyomorsav kiválasztás csökkenése vagy teljes megszűnése jellemzi. Egy másik tanulmány azt találta, hogy a 80 év fölötti nők 40%-a egyáltalán nem termel gyomorsavat.

Ahogy a tanulmányok kimutatják, hogy a gyomorsav kiválasztás a korral csökken, a tudományos irodalomban az is megállapított tény, hogy a GERD rizikója a kor előrehaladtával nő.
Ha a gyomorégést a túl sok gyomorsav okozná, akkor nem az idősek, hanem a tinédzserek kapkodnák befelé a Rolaid-et (amerikai forgalomban kapható savlekötő gyógyszer). Azonban ennek pont az ellenkezőjét tapasztaljuk.
Dr. Jonathan Wright, a Washington állambeli Tahoma Klinika orvosa szerint, valójában amikor gyomorégésben és GRED-ben szenvedő páciensek gyomorsav szintjét megmérik, akkor azt találják, hogy az majdnem mindig alacsony, és nem magas. Why Stomach Acid is Good For You (Miért jó a gyomorsav?) c. könyvében Dr. Wright elmagyarázza:
"Amikor alaposan megvizsgáljuk azokat a negyvenen túli embereket, aki gyomorégéstől és puffadástól szenvednek, akkor kiderül, hogy több mint 90 %-nál elégtelen gyomorsav termelést találunk."
Dr. Wright 25 éven át végzett vizsgálatai során nagyon kevés olyan embert talált, akiknek túlzott a gyomorsav termelése. Túl sok gyomorsav kizárólag néhány nagyon ritka kondícióban jeletkezik, mint pl. a Zollinger-Ellison szindróma (ez egy gasztrint termelő rosszindulatú tumoros betegség). A GERD rendkívül ritkán párosul túlzott gyomorsav szinttel.
Ami még ennél is meggyőzőbb, hogy Dr. Wright és klinikus társai azt tapasztalták, hogy ha sósav tartalmú gyógykészítményt adnak gyomorégéstől és GERD-től szenvedő pácienseknek, ez gyakran megszünteti a problémát:
"24 éves táplálkozással kapcsolatos szakmai működésem során több ezer emberrel dolgoztam, akiknek a gyomorégését a túl alacsony gyomorsav szint okozza. Közel az összes ilyen esetben a tünetek enyhültek és az emésztés javult, amikor sósav és pepszin tartalmú táplálékkiegészítő kapszulákat vettek be."
Az én saját klinikai tapasztalom, ami ugyan sokkal szerényebb, mint Dr. Wrighté, ugyanezt támasztja alá. Idáig minden gyomorégéssel vagy GERD-val küszködő páciensem jól reagált a sósav tartalmú gyógykészítményekre. Ha ezeket a problémákat a túl magas gyomorsav okozná, akkor ennek pont az ellenkezője lenne igaz.
A tünet nem az ok
Amikor elmagyarázom a pácienseimnek, hogy a GERD-t a túl kevés és nem a túl sok gyomorsav okozza, eleinte kétkednek. "Ha ez igaz", mondják, "akkor miért hoz enyhülést, ha beveszem a savlekötőmet?" Nem titkolom, hogy a gyomorégés és a GERD tüneteit a nyelőcsőbe visszaáramló gyomorsav okozza. Azzal sem vitatkozom, hogy a gyomorsav szintet csökkentő vagy elimináló gyógyszerek enyhítik a tüneteket.
Amit meg kell értenünk, az az, hogy bármilyen mennyiségű sav problémát okoz a nyelőcsőben. Ez azért van, mert a nyelőcső érzékeny nyálkahártyája nem véd a sav ellen úgy, mint a gyomoré. Nem szükséges túl sok gyomorsav ahhoz, hogy gyomorégést okozzon.
A tünetek enyhülése nem jelenti azt, hogy a probléma mögöttes okát is megcéloztuk. A nyugati orvoslás gyakran a tünetek elnyomására koncentrál, anélkül, hogy figyelmet szentelne annak a kérdésnek, hogy mi okozta őket eredetileg. Ennek a megközelítésnek a félrevezető mivolta világosan megnyilvánul abban a gyakorlatban, hogy a gyomorégést és a GERD-t savlekötő gyógyszerekkel kezelik, amikor a problémát az elégtelen mennyiségű gyomorsav okozza!

Az ok figyelmen kívül hagyásának következményei
Amint már említettem, az amerikaiak évente több mint 13 milliárd dollárt költenek savlekötő gyógyszerekre. Ez a kiadás indokolt lenne, ha ezek a gyógyszerek valóban meggyógyítanák a gyomorégést és a GERD-t. De ennek pont az ellenkezője igaz. Nemhogy nem gyógyítják meg, de még rontják is a mögöttes állapotot (túl kevés gyomorsav). Ez gyakorlatilag élethosszig tartó gyógyszerszedést tesz szükségessé. Miközben ez egy remek üzleti stratégia a gyógyszergyárak részéről, a gyomorégéstől és GERD-től szenvedőknek nehéz lenyomni a torkán (igen, a szójáték szándékos).
Egy betegség meggyógyítása azt jelenti, hogy megszüntetjük az okát. Amikor egy betegség meggyógyul, akkor a tünetek nem térnek vissza a kezelés megszüntetése után. Ez pedig nem igaz a gyomorégés és a GERD elleni gyógyszerek esetében. Ahogy a páciens abbahagyja a szedésüket, a tünetek visszatérnek, és gyakran még erősebbek, mint a gyógyszerszedés megkezdése előtt voltak.
Sajnos a gyógyszergyárak nem érdekeltek a gyógyulásban, hiszen az nem jövedelmező. Sokkal profitábilisabb dolog olyan gyógyszereket árulni, amelyeket az emberek életük végéig szedhetnek, mint táplálkozási és életmódbeli változásokat javasolni, amelyek megoldják a problémát.
Ugyan a gyógyszergyárak pontosan tisztában vannak azzal, hogy a GERD-t nem a túl sok gyomorsav okozza, és hogy az alacsony gyomorsav szint súlyos egészségi problémákat és komplikációkat okozhat, mégis folytatják a milliárd dollárokat érő savlekötők árusítását a gyanútlan tömegeknek. És ami még ennél is rosszabb, ezek az erős gyógyszerek már recept nélkül is megvásárolhatók, így a használatuk veszélyeire semmilyen felszólítás nem hívja fel a figyelmet


folyt.köv..

sirkan49 írta:

Hogyan és mitől sikerült meggyógyulnod? Egy helyzet felismerése meggyógyíthat valamit? Ha igen,akkor hogyan?

Kattints a kibontásához...

&Agrave;ltalában a pánikbetegségeknek az okát már a gyerekkorban kell keresni.
Ha valakit úgy nevelnek, hogy "letörik a szarvát" az késöbb pszihologiai feszültségeket okozhat.(persze nem mindenkinél).
&Egrave;n az a tipus voltam, aki mindig és minden szituációban meg akartam felelni.
Megfelelni magamnak és a környezetemnek.Soha nem vitatkoztam senkivel és mindig igazat adtam mindenkinek.
Söt még a saját igazam mellet sem akartam kiállni, hogy ezzel nehogy feszültséget okozzak a környezetemben.
Ez azután egy idö után egy belsö lelki feszültéghez vezetett, mert a lélek nem mindig hajlandó"behódólni".
Ehhez még hozzájött egy nagy adag stressz is (évekig 3 müszakban dolgoztam, keveset aludtam és rendszertelenül étkeztem), ami azután gyengitette az immun rendszeremet.
A fizikai testem megelégelte ezeket a belsö kényszeri állapotokat és azt mondta, ezt nem csinálom igy tovább.
Miután ezekre rájöttem, hogy az életben nem a megfelelés a döntö, hanem az egyéniségünk kifejezése, annak ellenére, hogy ez tetszik valakinek vagy nem, lassan kigyógyultam a betegségemböl.
Persze ez nem egy gyors folyamat volt, hanem ez évekig tartott nálam.
Ehhez természetesen, még több szellemi felismerés is járult.

T.K írta:

Àltalában a pánikbetegségeknek az okát már a gyerekkorban kell keresni.
Ha valakit úgy nevelnek, hogy "letörik a szarvát" az késöbb pszihologiai feszültségeket okozhat.(persze nem mindenkinél).
Èn az a tipus voltam, aki mindig és minden szituációban meg akartam felelni.
Megfelelni magamnak és a környezetemnek.Soha nem vitatkoztam senkivel és mindig igazat adtam mindenkinek.
Söt még a saját igazam mellet sem akartam kiállni, hogy ezzel nehogy feszültséget okozzak a környezetemben.
Ez azután egy idö után egy belsö lelki feszültéghez vezetett, mert a lélek nem mindig hajlandó"behódólni".
Ehhez még hozzájött egy nagy adag stressz is (évekig 3 müszakban dolgoztam, keveset aludtam és rendszertelenül étkeztem), ami azután gyengitette az immun rendszeremet.
A fizikai testem megelégelte ezeket a belsö kényszeri állapotokat és azt mondta, ezt nem csinálom igy tovább.
Miután ezekre rájöttem, hogy az életben nem a megfelelés a döntö, hanem az egyéniségünk kifejezése, annak ellenére, hogy ez tetszik valakinek vagy nem, lassan kigyógyultam a betegségemböl.
Persze ez nem egy gyors folyamat volt, hanem ez évekig tartott nálam.
Ehhez természetesen, még több szellemi felismerés is járult.

Kattints a kibontásához...

Köszönöm,hogy elmondtad. Azt hiszem,értem miről beszélsz.Én például soha nem akartam kötelezően megfelelni senkinek: szabadnak születtem. A családomat,gyermekeimet önként szolgálom,de soha nem estem a kötelesség csapdájába.

Szendi Gábor írásait nagyon szeretem és általában egyet is értek vele. A gyógyszerektől valóban nem várhatunk megváltást és tényleg megvan minden betegségünk eredője és ésszel tudhatjuk mit kellene tenni, hogy gyógyszerek nélkül is képesek legyünk visszanyerni az egészségünket.

Sőt, a legjobb az, ha már az első lépésnél visszahőkölünk és nem tesszük azt, ami a romlásba visz! Csak hát ezt addig könnyű belátni, amíg nem süllyedsz egy mélységes mély depresszióba és nem tapasztalod, ahogyan szép lassan elfordul tőled mindenki, mert elviselhetetlen energia-vámpír lettél. És ráadásul mindezt tisztán látod is!

Chris Kresser:
A gyomorégés és a GERD rejtett okai II. rész
Forrás: Healthy Skeptic
Fordította: Mezei Elmira

A médiában és a közvéleményben még mindig népszerű az az elmélet, hogy a gyomorégést a túl sok gyomorsav okozza. De bárki, aki ismeri a tudományos irodalmat, megmondhatja, hogy a gyomorégést és a GERD-t nem sorolják a túlzott gyomorsav szint miatt kialakult betegségek közé.


Sőt, az általános tudományos elmélet szerint a GERD-t a nyelőcső alsó végét és a gyomrot elválasztó simaizomból álló alsó nyelőcső zárógyűrű, más néven cardia működési zavara okozza.
Ez a záróizom normális esetben szélesre nyílik, hogy a lenyelt étel és ital könnyen átjuthasson a gyomorba. A büfögésen kívül, ez az egyetlen eset, amikor a cardiának nyitva kell lennie.
Ha a cardia jól működik, akkor mindegy, hogy mennyi sav van a gyomrunkban, az nem fog visszajutni a nyelőcsőbe. De ha működési zavar lép fel, mint a GERD esetében, akkor a gyomorsav visszakerül a nyelőcsőbe és károsítja annak érzékeny belső falát.
És itt van a kulcs pont. Mindegy, hogy mennyi sav van a gyomorban. A nyelőcsőben egészen kis mennyiség is komoly károkat tud okozni. Nem úgy, mint a gyomor, a nyelőcső belső fala nem védett a sav ellen.
A kérdésfeltevésünk eddig helytelen volt
A Gastroenterology c. folyóiratban nemrég megjelent cikkben a szerző megjegyzi:
"A gastro-oesophagealis (gyomor-nyelőcső) reflux betegséget erős savlekötőkkel kezelni soha nem lesz ideális megoldás, mert a savkiválasztás nem az elsőszámú mögöttes rendellenesség".
Maximálisan egyetértek. Az orvosi intézményrendszer évtizedeken át arra koncentrált, hogy hogyan redukálható a gyomorsav kiválasztás olyan emberek esetében, aki gyomorégésben és GERD-ben szenvednek, pedig közismert tény, hogy ezeket a problémákat nem a túlzott gyomorsav szint okozza.
Ehelyett a kutatóknak inkább azt kellett volna kérdezniük, hogy: "mi okozza a cardia hibás működését?" Mivel általánosan elfogadott tény, hogy ez a mögöttes mechanizmus okozza a GERD tüneteit, nem lenne ésszerűbb az erőfeszítéseinket ez irányba fordítani?

Ebben a cikkben pontosan ezt fogjuk tenni.
A GERD-t a megnövekedett hasüregen belüli nyomás okozza
A tudományos irodalomban elfogadott tény, hogy a GERD-t a megnövekedett hasüregi nyomás okozza. Savas reflux akkor alakul ki, amikor a hasüregi nyomás gyomor felfújódást okoz és ez felnyomja a gyomor tartalmát a savval együtt a cardián keresztül a nyelőcsőbe.
A jelenlegi gondolatmenet szerint a kiváltó okok között szerepel a túlzott evés, az elhízottság, az evés után való hajolgatás, lefekvés, illetve a fűszeres vagy zsíros ételek fogyasztása.
Például számos tanulmány rámutat az elhízottság és a GERD közötti kapcsolatra. A Gastroenterology-ban egy a közelmúltban megjelent tanulmánynak az a konklúziója, hogy a fokozott hasüregi nyomás a GERD kiváltó mechanizmusa.
Miközben egyetértek azzal, hogy minden jelenleg elfogadott faktornak szerepe van, nem gondolom, hogy ezek a megnövekedett belső hasi nyomás és a GERD elsődleges okai.
A megnövekedett belső hasüregi nyomás két elsődleges oka
Ehelyett én arról vagyok meggyőződve, hogy a hasüregi nyomás (és így a gyomorégés és a GERD) oka a baktériumok túlszaporodása és a szénhidrátok elégtelen emésztése - mindkettőt részben az alacsony gyomorsav szint okozza.


Nézzük a lépéseket egyenként !
Az alacsony gyomorsav szint baktérium túlszaporodást okoz
Az gasztrin knockout egér (a gyomorsav kiválasztást serkentő gasztrin hormon génjétől megfosztott egér), amelyik nem tud gyomorsavat termelni, túlzott baktérium felszaporodástól, illetve gyulladásoktól, károsodástól és rákot megelőző stádiumú bél polipoktól szenved. A tudományos irodalomban jól dokumentált tény, hogy a gyomorsav szintet csökkentő gyógyszerek elősegítik a baktériumok túlszaporodását. Hosszútávú Prilosec szedés (az egyik legerősebb gyomorsav csökkentő gyógyszer), a gyomorban közel nullára csökkenti a sósav kiválasztást. Egy kísérletben 30 GERD-ben szenvedő embert kezeltek magas dózisú Prilosec-el (40g/nap) minimum 3 hónapon át. A 30 Prilosec-et szedő ember közül 11-nél alakult ki jelentős bakteriális túlszaporodás, míg a kontroll csoportban csak egynél a tíz közül.

Az alacsony gyomorsav szint következménye a szénhidrátok elégtelen emésztése
A gyomorsav segíti a szénhidrátok emésztését és felszívódását azáltal, hogy stimulálja a hasnyálmirigy enzimek kibocsátását a vékonybélbe. Ha a gyomor ph-ja túl magas, (az elégtelen gyomorsav miatt), a hasnyálmirigy enzimek nem választódnak ki a vékonybélbe, és a szénhidrátok lebontása nem lesz teljes.
Baktérium túlszaporodás + elégtelen szénhidrát = GÁZ!
Ugyan a mikróbák képesek metabolizálni a fehérjéket, sőt a zsírokat is, ideális energia forrásuk a szénhidrátok. Az elégtelenül emésztett szénhidrátok erjedése gázokat termel. A gáz megnöveli a hasüregen belüli nyomást, ez pedig a savas reflux és a GERD kiváltó oka.
Amikor a gyomorsav szint elégséges és kevés az elfogyasztott szénhidrát mennyisége, akkor a szénhidrátok rendesen lebomlanak glukózzá, és gyorsan felszívódnak a vékonybélbe, mielőtt a mikróbák megerjesztenék őket. De ha a gyomorsav szint túl alacsony és/vagy túlzott a szénhidrát fogyasztás, egy részük kimarad a felszívódásból és a bélrendszeri mikróbák erjeszteni kezdik.

Veszélyes ördögi kör: a hidrogén gáz szerepe
A hidrogén (H2) egy a szénhidrátok bakteriális erjedéseáltal termelt gáz. Bélrendszert érintő műtétek alatt robbanások is történnek a magas hidrogén gáz termelődés miatt. Ez jelentős tény, mert egy nemrég készült irányadó tanulmány kimutatta, hogy a hidrogén gáz táptalajt szolgáltat a kóros baktériumoknak.
Tehát minél több emésztetlen szénhidrát van a belekben, annál több hidrogén gázt termelnek a baktériumok. Minél több hidrogén gáz termelődik, annál több baktérium fog termelődni. És minél több baktérium van a belekben, annál több gázt fog termelni az emésztetlen szénhidrát erjedése. Az egész egy ördögi körré válik.
Jelentős mennyiségű bizonyíték van arra, hogy a "sztenderd amerikai táplálkozásban" elfogyasztott szénhidrát mennyiség hozzájárul ehhez a jelenséghez. A fruktóz különösen problémás. Egy tanulmányban a kutatók 15 normális felnőttnek adtak fruktózt. Azt találták, hogy a 15-nek több mint a felénél már 25gr után fruktóz felszívódási zavar jelei mutatkoztak, és a kétharmadot is meghaladó résztvevőnél pedig 50gr után jelentkezett felszívódási zavar. A jobb közérthetőség kedvéért: egy 3,5dl-es doboz Coca-Cola-ban 30gr fruktóz van.
A tanulmányban a felszívódási zavart többek között hidrogén légzés teszttel mérték. Mind a 25gr-os, mind az 50g-os adag jelentős H2 emelkedést okozott, különösen az 50gr-os dózis (ötszörös emelkedést). A szénhidrátok bakteriális erjedése az egyetlen hidrogén forrás az emberi szervezetben. Ez azt jelenti, hogy a tanulmányban a mért hidrogén valóban a belekben lévő megemésztetlen fruktózból származott.
Bizonyos fajta rostok és keményítők ugyancsak hozzájárulnak a hidrogén termeléshez. Az általunk elfogyasztott rost majdnem teljes mennyisége, és a keményítő kb. 15-20%-a nem szívódik fel. Az emésztetlen szénhidrátok által termelt gáz mennyisége hihetetlenül nagy lehet. Suarez and Levitt szerint, egy nap alatt 30gr szénhidrát (egy kis muffin fele), ami elkerülte a felszívódást, több mint 10,000 ml hidrogén gázt tud termelni. Ez annyi, mint tíz literes üveg tele bélgázzal!

Végezetül, egy új tanulmány kimutatta, hogy a laktóz fogyasztás (a tejben található szénhidrát) emelt számú átmeneti alsó nyelőcsövi záróizom elernyedést és reflux epizód előfordulást okoz, valamint a nyelőcsőbe gyakrabban jut sav, és a GERD tüneteit is felerősíti. Egy másik kísérletben kimutatták, hogy a szájon át adagolt frukto-oligoszacharid (FOS) hasonló következményekkel jár. Ezek a tanulmányok együttesen arra mutatnak rá, hogy az emésztetlen szénhidrátok bélrendszerben történő erjedése hozzájárul a GERD kórfejlődéséhez.
Egyéb alátámasztó bizonyítékok
Ha a mikróbák szénhidrát erjesztése által termelt gáz savas refluxot okoz, akkor elvárható, hogy a refluxot kezelni lehet vagy 1) a baktériumok túlszaporodásának csökkentésével , vagy 2) a szénhidrát bevitel csökkentésével.
És tényleg, pontosan ezt tapasztaljuk. Egy Pehl által vezetett vizsgálatban az erythromycin nevű antibiotikum adagolása jelentősen lecsökkentette a nyelőcsövi refluxot. Egy másik, Pennathur által vezetett vizsgálatban az erythromycin megerősítette a savas refluxban szenvedő pácienseknél a hibásan működő alsó nyelőcsövi záróizom gyűrűt.
Legjobb tudomásom szerint csak két kisebb tesztet végeztek a szénhidrát bevitel csökkentésének GERD-re tett hatásának vizsgálatára. Mindkettő pozitív eredményt mutatott. Egy kisebb eset tanulmány sorozat elhízott egyéneknél jelentős, szinte azonnali megoldást hozott a GERD tüneteire, amikor nagyon alacsony szénhidrát tartalmú diétát kezdtek. Egy még frissebb tanulmány kimutatta, hogy a nagyon alacsony szénhidrát tartalmú diéta csökkentette a disztális nyelőcső szakaszba jutó savat, és csökkentette a GERD tüneteit. Talán az a legfontosabb eredmény, hogy a javulás mértéke hasonló volt a proton pumpa gátlókkal (savlekötó gyógyszerek) elért eredményekéhez.
Sok kutató meggyőződése, hogy az irritábilis bélszindrómát (IBS) a vékonybélben végbemenő bakteriális túlszaporodás okozza. A Los Angeles-i GI Motility Center egy 2002-es felmérésében azt találták, hogy a GERD betegeknél 71%-ban volt pozitív az IBS teszt, míg a megvizsgált nem-GERD pácienseknél csak ennek a fele. Az IBS magas előfordulása a GERD pácienseknél, plusz az a felismerés, hogy a baktérium túlszaporodás IBS-t okoz, újabb bizonyíték arra nézve, hogy a bakteriális túlszaporodás a GERD oki tényezője.
Egy egységes teória
Összefoglalva, a GERD-t a gyomorban megnövekedett nyomás okozza, ami a cardia rendellenes működéséhez vezet. A megnövekedett nyomás a bakteriális túlszaporodás és a szénhidrátok elégtelen emésztésének következménye. Mindkét jelenséget az alacsony gyomorsav szint váltja ki. Mind a bakteriális terhelés, mind a szénhidrát bevitel csökkentése jelentősen javítja, és bizonyos esetekben teljesen meggyógyítja a savas refluxot és a GERD-t.
<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o> </o>

Az Élő mátrix c. filmet szeretném a figyelmetekbe ajánlani. Lehet, hogy itt már mindenki látta, hozzám még csak most jutott el (éppen azon vagyok, hogy letöltsem, de...cssssssss). A film lényege előzetese magyarul az alábbi oldalon látható:

http://www.youtube.com/watch?v=6gwYfv1jVkg

A SZÍV ENERGIAELLÁTÁSÁNAK GYAKORLATA: Ez a gyakorlat erősíti a szívszövetet és a körülötte lévő vérereket.<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o></o>
Állva vagy ülve, nyújtsák előre a karjukat, vállmagasságban. Két tenyerük között egy-két cm rés maradjon.<o></o>
Szemükkel nézzenek el mereven az ujjak között, távolabbra kb. 1 méterre.<o></o>
Próbálják érzékelni az ujjak közötti energiaáramlást. Karjukat tartsák kinyújtva, ameddig csak bírják, koncentráljanak az energiaáramlásra. Lazítsanak néhány percig, majd a gyakorlatot háromszor ismételjék meg.<o></o>
Ez a gyakorlat olyan energiafolyamatot teremt, amely a jobb kézből a balba megy át, miközben áthalad a mellkason és a szíven. A szíven áthaladó energia erősíti a szív szövetét és a szívet körülvevő vérereket. Ha csak nehezen érzékelik az energia haladását, ne legyenek türelmetlenek, folytassák a gyakorlatot. Nemsokára az ujjak hegyében kis szúrást éreznek, ez a szíven és a mellkason keresztül áramló energia. Tudni fogják, ez erősíti a szívüket.<o></o>
<o> </o>
A CSONTOK LÉGZÉSE: A túlzott feszültség és a stressz nagyon sok betegség okozója, talán még a ráké is. A betegség elleni legjobb védekezés a test és a szellem mindennapos teljes lazítása. A relaxálás alapvetően fontos az öngyógyításban, mert megelőzi az energiaáramlásban beálló elakadásokat, blokkolásokat.<o></o>
1. Feküdjön a hátára, lábait kissé tárja szét, karja a test mellett legyen, a tenyerek lazán felfelé. Lazítsa el teljes egészében az izomzatát úgy, hogy a föld vagy ágy viselje teljes súlyát. Szemét csukja be és szabályosan lélegezzen.<o></o>
2. Belégzéskor, érezze, amint behatol a friss levegő, az energia és az életerő teste minden részébe.<o></o>
3. A kilégzésnél képzelje maga elé, ahogy a mérgek, a fájdalom és az elhasznált levegő elhagyja testét.<o></o>
4. Következő belégzésnél képzelete kövesse a levegő útját, ahogy behatol a lábujjakon, végig halad a láb minden csontján majd végül eljut a mellkasba.<o></o>
5. Kilégzésnél érezze, ahogy a levegő lefelé halad, a mellkasból a lábak felé, majd a lábujjaknál távozik.<o></o>
6. Mindkét lábával külön-külön ismételje el a 4. és 5. részt háromszor-háromszor.<o></o>
7. Most képzelje azt, hogy a levegő a kezén hatol be és a karon keresztül jut el a mellkasig és a fejig.<o></o>
8. Kilélegezve kövesse a levegő útját az ellenkező irányban.<o></o>
9. A 7. és 8. részt háromszor ismételje, mindkét karral külön-külön háromszor-háromszor.<o></o>
A csontlégzés gyakorlata biztosítja a test és az agy teljes ellazítását. Ez után a gyakorlat után teljesen felerősödve kezdhetik meg a napot. A gyakorlat hatása ezen kívül a test teljes méregtelenítése a csontok belsejétől kezdve megifjítja a sejteket.<o></o>
Ez a gyakorlat nagyon gyorsan segít a csontritkulásos betegeknek, hogy megszabaduljanak a fájdalmaktól, &iexcl;II. ismét teljes életet élhessenek.<o></o>
Sok sikert és jó egészséget kívánok a gyakorláshoz: Fogarassy Zsuzsanna <o></o>

VESE GYAKORLAT: Ez a gyakorlat serkenti a mellékvese és a vese működését is. A hátalji fájdalom gyakran valami veseproblémából ered. Ez a gyakorlat nem csak a vese, ill. veseműködéssel összefüggésben lévő bajokat (hátfá&shy;jás, magas vérnyomás) szünteti meg, hanem erősíti a szemet, a veséből távozó méreganyag kiürülése miatt a bőrünk is fiatalabb,szebb lesz. Ezt a gyakorlatot állva, vagy hason fekve végezhetjük.<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o></o>
1. Erősen dörzsöljék össze a tenyerüket, hogy jó meleg legyen.<o></o>
2. Helyezzék a tenyerüket a vesére. Érezzék, hogyan áramlik a kéz melege a vese felé.<o></o>
3. Masszírozzák a hát alsó részét először fentről lefelé, majd körkörösen.<o></o>
4. Majd a kezük hátával néhány másodpercen keresztül ütögessék meg gyengéden a vese területét.<o></o>
5. Ismételjék meg háromszor ezeket a mozdulatokat.<o></o>
A gyakorlatot reggel végezzék, S ezen kívül bármikor, amikor fájdalmat éreznek a hátukban.<o></o>
<o> </o>
MÁJ GYAKORLAT: A tüdőn kívül a testnek még két szűrője van: a vese és a máj. A máj eltávolítja a toxinokat, a májgyakorlat feladata, hogy működését jó állapotban tartsa. A gyakorlat alatt koncentráljanak a mozdulatokra, és érezzék, amint az energia, melegség a tenyerükből áthatol a mellkasukon. A koncentráció megsokszorozza a gyakorlat hatékonyságát és egyesíti a testet a szellemmel. A gyakorlatot reggelenként folytassák, miután már elvégezték a vese-gyakorlatot.<o></o>
1. Üljenek vagy kényelmesen feküdjenek le.<o></o>
2. Jobb tenyerüket helyezzék testük jobb oldalára, mellkasuk alá.<o></o>
3. A kezüket tolják a mellkas közepe felé, követve a bordák vonalát a gyomorszájig, majd a borda ívében lefelé végig a baloldalon.<o></o>
4. A gyakorlatot 12 x ismételjék meg. Egy nagyon enyhe nyomást gyakoroljunk csak a máj területén, ez segíti a májban lerakódott méreganyag távozását.<o></o>
A meridiánok csatornák, amelyek összekötik és erősítik a szerveket annak az energiának köszönhetően, mely bennük kering.<o></o>
<o> </o>
LÁB SIMÍTÁS GYAKORLATA: A máj, a lép-hasnyálmirigy, vese energetikai csatornái vagy meridiánjai egy pontban találkoznak, a comb belső részén. A test egész felső részét ellátják energiával. Ha megfelelően masszírozzuk e pontot, stimulálni tudjuk az egész testet, a nemi szerveket is, mert ennek felfelé menő ága átszeli a medencét. Ugyanúgy működik ellenkező irányban a meridiánok energiája, az epehólyag és a gyomor felé, a comb külső részén, tehát lefelé.<o></o>
A gyakorlatnak köszönhetően a lábdagadás, vizesedés (ödéma) teljesen megszünethető! Magas vérnyomás, visszérgyulladás, láb görcsölés, vérkeringési problémák, epehólyag, gyomorpanaszok, tüdő és ízületi gyulladás gyógyítására, enyhítésére alkalmazhatjuk ezeket a gyakorlatokat.<o></o>
1. A gyakorlatot lehet állva, vagy ülve is végezni. Dörzsöljék össze a tenyerüket, hogy jó meleg legyen, majd a láb külső oldalán csípőtől a bokáig lefelé simítsák kezüket.<o></o>
2. Most a tenyerünket áthelyezzük a boka belső oldalára éscombtőig felfelé simítjuk.<o></o>
3. A gyakorlatot 12 x ismételjük meg reggel.<o></o>
<o> </o>
KAR SIMÍTÁS GYAKORLATA: Ugyanúgy masszírozhatják a karjukat, mint a lábat, ezzel a szív, a tüdő, a vastagbél és a vékonybél meridiánjait stimuláljuk, illetve ezekkel a szervekkel kapcsolatos betegségekre végezhetünk öngyógyítást.<o></o>
1. A gyakorlatot lehet állva, vagy ülve is végezni. Dörzsöljék össze a tenyerüket, hogy jó meleg legyen, majd a válltól a könyökig a külső oldalon a csuklóig lefelé simítsák kezüket.<o></o>
2. Majd a tenyerünket áthelyezzük a csukló belső oldalára és hónaljig felfelé simítjuk.<o></o>
3. Először az egyik karon , majd a másik karon végezzük el <o></o>
a gyakorlatot 12 x.<o></o>
<o> </o>
Sok sikert és jó egészséget kívánok a gyakorláshoz: Fogarassy Zsuzsanna (Szellner Péterné)<o></o>

Hogyan okoznak az antidepresszánsok impotenciát?

Az antidepresszánsok igen sok embernek okoznak kisebb-nagyobb szexuális zavart, azonban ezek általában a gyógyszer elhagyása után pár hónappal elmúlnak. Vannak azonban olyan szexuális zavarok, amelyek maradandóak, vagy legalábbis senki nem tudja, mikorra és mitől múlhatnak el. Az alábbi történet egy fiatalembertől származik, aki, mint sokszázezer ember évente hazánkban, gyanútlanul lépre ment - és most már nagy el van tőle keseredve. Kívánom neki, hogy problémája előbb-utóbb megoldódjon. Levele közléséhez hozzájárult, abban a reményben írta, hogy hátha más még időben olvassa és elkerüli az ő nehezen kezelhető szexuális problémáját.

Kedves Szendi Gábor!
A minap nyitottam egy új topikot "PSSD avagy szexuális diszfunkció antidepresszáns szedésének ..." címmel a Tények és Tévhitek fórumára. (A cím vége a hosszúsági korlát miatt lemaradt: "...befejezése után")
Az egyik fórumozó (Mazsola), aki olvasta, javasolta, hogy küldjem el közvetlenül Önnek/Neked is. Íme:
Az én történetem pontosan három éve kezdődött. A megelőző hosszú időszakban folyamatos stresszben éltem, mind munkahelyi mind családi oldalról nagyon nagy nyomás nehezedett rám.
Egy nyilvános helyen voltam a feleségemmel, ahol minden komolyabb előjel nélkül hirtelen iszonyatosan szédülni kezdtem, úgy éreztem, mintha a fejemben elpattant volna egy ér, és meg voltam győződtem róla, hogy azonnal meg fogok halni. Soha hasonlót nem éreztem korábban. A kihívott mentő nagyon magas vérnyomást mért, előtte mindig normális, kicsit inkább alacsonyabb volt vérnyomásom. Ezután a rosszullét után még többször jöttek rám hasonló, de kisebb rohamok, aztán még egy alkalommal az utcán lettem ismét nagyon rosszul, ekkor ismét mentőt kellett hívni hozzám.
Akkor rögtön bevittek a kórházba. Több napon át nagyon alaposan kivizsgáltak belgyógyászati, illetve kardiológiai szempontból, de semmilyen kórosat nem találtak. A rosszullétek mellett gyakran fájt a fejem (ami korábban csak nagyon ritkán fordult velem elő), illetve folyamatosan kimerültnek éreztem magam. Neurológushoz is elküldtek, aki szintén nem talált kóros eltérést és javasolta, hogy menjek el pszichiáterhez. Ettől eléggé ódzkodtam, mivel azonban a problémám nem szűnt meg és nagyon rosszul éreztem magam a bőrömben, végül valamikor júniusban elmentem pszichiáterhez.
Miután elmondtam neki a tüneteimet és megmutattam az összes leletemet, azt mondta, hogy pánikbeteg vagyok, illetve, hogy kiégtem. Elmondta, hogyha módom lenne három hétig folyamatosan pihenni és teljesen kikapcsolni, akkor attól meggyógyulnék. Mivel erre nincs lehetőségem az aktuális munkahelyem mellett, a családom eltartásához meg szükségem van a munkahelyre, két módon tudna kezelni: pszichoterápiával, illetve gyógyszerrel. A kettőnek teljesen ugyanaz a hatása, de a gyógyszer sokkal gyorsabban hat. Én nagyon nem akartam a gyógyszeres kezelést, mert volt bennem egy jó adag félelem vele kapcsolatban. Ő nagyon határozottan a gyógyszeres kezelés mellett érvelt és mivel megbíztam benne, mint orvosban, végül sikerült meggyőznie.
Elmesélte nekem a tüneteim fiziológiai hátterét és a gyógyszer működési mechanizmusát. A kiégési tünetek illetve a pánikrohamok közvetlen oka, hogy az egyik agyi ingerületátvivő anyag (szerotonin) szintje lecsökken illetve túl gyorsan "visszavevődik" az információátadás során, és a gyógyszerek ezt a gyors visszavételt gátolják meg (SSRI - Selective Serotonin Reuptake Inhibitors). Azt mondta, hogy a gyógyszer szedésének elkezdésétől számítva kb. két múlva lesznek észlelhetők a pozitív hatások és úgy egy hónap múlva valószínűleg meg is gyógyulok. Persze azt is hozzátette, hogy a tartós hatás érdekében az életmódomon is változtatom kéne, legalább annyiban, hogy lehetőség szerint vegyem kevésbé komolyan a dolgokat, illetve amikor tudok, lazítsak.
Napi fél tabletta 50mg-os Zoloft-tal kezdtem, aztán néhány hét múlva már napi egy tablettát szedtem. A pánikrohamok jóval ritkábban jelentkeztek és enyhébbek voltak, de a fejfájás, levertség és kimerültség egyáltalán nem akart megszűnni.
Meg kell említenem azt is, hogy éjszakára nyugtatót (Xanax-ot) is felírt nekem. Azt javasolta, hogy este lefekvés előtt vegyem be vagy akkor, ha felébredek éjszaka. Érdekes, hogy az antidepresszáns szedése előtt még ebben a rossz állapotomban is csak ritkán voltam álmatlan. Az antidepresszáns szedésének elkezdésével párhuzamosan azonban rendszeresen felébredtem éjszaka és nem tudtam visszaaludni, és ezen valóban segített a Xanax.
Mivel a kiégés tünetei nem enyhültek, a pszichiáterem fokozatosan növelte a gyógyszer napi adagját, 5-6 hónap múlva már napi 3 tablettát szedtem. (A gyógyszer leírásában szokásos napi adagként 50 mg van megadva, ami egy tablettának felel meg. Legmagasabb adagként napi 200 mg szerepel, ami négy tabletta.) Az a tény időközben valahogy elfelejtődött, hogy a gyógyszeres megoldás azért lett favorizálva, mert az hamarabb (sőt nagyon hamar) meggyógyít majd engem.
A 2-3 hetenkénti találkozásaink alkalmával a pszichiáterem beszélgetett is velem kb. fél-háromnegyed órát, figyelmesen meghallgatott, hangsúlyozta nekem, hogy a gyógyulásom szempontjából a lazítás, pihenés nagyon fontos, mindig nagyon pozitív volt. Ez ugyanakkor nem volt pszichoterápia, ezt egyszer ő is megerősítette.
Ezeken a beszélgetéseken minden alkalommal jeleztem neki, hogy a gyógyszer szedése nagyon negatívan hat a szexualitásomra, ez egyébként már az első gyógyszeres hét után így volt. A libidóm drasztikusan lecsökkent, kb. a pubertás korom előtti szintre. A péniszem, a herezacskóm és a többi erogén zónám érzéketlenné vált, időnként majdnem annyira, mint mikor a fogorvos kezelés előtt érzéstelenít egy területet és az ember szinte nem is érzi azt a részt. Ezekkel párhuzamosan merevedési és merevség fenntartási problémáim lettek.
Mindig megnyugtatott, hogy ezek csak ideiglenes jelenségek, előbb-utóbb el fognak múlni.
A történet teljessége érdekében említést kell tennem arról, hogy kicsi gyerekkorom óta voltak bizonyos kényszeres tüneteim (többszöri visszamenés, lámpa kapcsolgatás stb.), amelyek soha nem akadályoztak a normális életvitelben és engem sem zavartak igazán. Tudom, hogy nagyon sok embernek van ilyen tünete, és őket sem zavarja különösebben, ez nem egy valódi betegség. Mikor a pszichiáterem véletlenül megtudta (szerintem azután beszéltem róla neki, hogy elmondta a gyógyszernek a kényszeres tünetekre gyakorolt pozitív hatását), hogy nekem is vannak ilyen tüneteim, láthatóan fontosnak érezte, hogy ezt a "bajomat" is meggyógyítsa. És valóban, nagyobb mennyiség (talán napi két tabletta szedésekor) a kényszeres tüneteim szinte teljesen elmúltak.
A kiégés tünetei enyhültek valamelyest, ugyanakkor a nem szűnő szexuális problémáim egyre jobban aggasztottak, így nyolc hónap után, 2008 februárjában úgy döntöttem, hogy abbahagyom a gyógyszer szedését. Fokozatosan, néhány hét alatt csökkentettem le a napi adagomat nulla tablettára és közben megadózisú vitaminokat szedtem. A hatás nekem is meglepő volt: nem jelentkezett semmilyen elvonási tünet az antidepresszáns elhagyása miatt, ugyanakkor a kimerültség és fejfájás teljesen megszűnt, sokkal jobban kezdtem érezni magamat a bőrömben, mint a megelőző hónapokban bármikor.
Egy dolog, a súlyos szexuális zavar azonban megmaradt, sőt az elvárttal (a gyógyszer elhagyása után meg fog szűnni) éppen ellentétes módon, még fel is erősödött. A merevedés fenntartása még nehezebbé vált, és új jelenségként megjelent a korai magömlés (amikor egyre ritkábban, de sikerült elérni a merevedést).
A libidó kialakulásával, illetve nem kialakulásával kapcsolatos tapasztalatom, hogy érzem, hogy egy jó nő látványára meg kéne, hogy mozduljon valami bennem (mint régen mindig), és azt érzem, hogy az agyamból mintha elindulna egy jel, de az nem tud eljutni a péniszembe, mert azt valami gátolja, szinte érzem mintha a két pont közötti "drót" kontakthibás lenne és a jel nem tudna rajta átmenni.
Kb. két hónapig vártam, hátha elmúlnak a tüneteim, de mivel ez nem következett be, felhívtam telefonon a pszichiátert. Elpanaszoltam neki a tüneteimet. Az volt a válasza, hogy az ő praxisában soha nem hallott olyat, hogy a gyógyszer szedésének befejezése után ezek a szexuális problémák megmaradjanak. Elmondtam neki, hogy körülnéztem az Interneten és találtam írásokat, amelyek hasonló tüneteket írtak le antidepresszáns szedése után. Valami olyasmit mondott, hogy az egész csak valamilyen pszichés dolog, az a probléma, hogy a gyógyszer szedése alatt romlott a szexuális teljesítőképességem és így csökkent az ilyen irányú önbizalmam, ezért nem megy a szex. Különben meg ne olvassak ilyen anyagokat az Interneten, mert csak ront az állapotomon, még jobban bemagyarázom magamnak, hogy tényleg bajom van.
Mivel a pánikbetegség elején a vérnyomásom időnként a megengedettnél magasabb volt (nem vészes módon), "alternatív magyarázatként" azzal a feltételezéssel is élt, hogy a magas vérnyomás a hajszálereimet tehette annyira tönkre, hogy az erekciós zavarokat okoz. Ezért azt is javasolta, hogy menjek el egy urológushoz.
Javasolta még, hogy én írjak közvetlenül a gyógyszergyárnak az általam tapasztaltakról. A végén azért hozzátette, hogy sajnálja a dolgot, de azt nem magyarázta meg, hogy ezt hogy érti.
Megdöbbentő, hogy a pánikbetegségre azonnal a gyógyszeres pszichiátriai kezelést javasolta, a súlyos szexuális zavarok esetében azonban feltette a kezét. Azt is elképesztőnek tartottam, hogy nekem kelljen a gyógyszergyárnak írnom a tapasztalt tünetekről és nem neki hivatalból.
Egyébként jól mutatja, hogy a leírt szexuális probléma nem "pszichés" eredetű, hogy még az álmok szintjén sem jelenik meg erős szexuális tartalom, nincs éjszakai magömlésem a hosszú "önmegtartoztatások" után sem, s ha néha van is reggeli pénisz merevedésem, annak erőssége és tartóssága összehasonlítva a gyógyszerszedés előtti időszakban megéltekkel, szánalmas.
Persze 2008 nyarán elmentem urológushoz, aki megoldásként a Viagra, a Cialis vagy egy harmadik, hasonló hatású gyógyszer szedését javasolta. Én a Cialist választottam. Egyszer kipróbáltam: elég kellemetlen mellékhatása volt, vérbőséget okozott mindenütt, persze a péniszemben is. A merevedés rendben lett tőle, de semmi más. A libidómat nem javította egyáltalán és a korai magömlést sem.
Az urológus ennyit tudott "segíteni". Egyébként egy pillanatra se vonta kétségbe, amit az antidepresszáns hatásairól mondtam, és ki is fejtette, hogy rossz véleménnyel van a pszichiátriáról.
Egy éven keresztül nem következett be változás a tüneteimben. Így 2009 nyarán kétségbeesésemben elhatároztam, hogy elmegyek egy andrológushoz, hátha az tud segíteni nekem. Annyit sikerült kiderítenie, hogy magas a prolaktin szintem, amely okozhat libidó zavart. Egy hónapig szedtem Bromocriptint, ami normális szintre vitte a le prolaktint, de a tüneteimen semmit nem változtatott.

folyt.köv..

Karsay István írta:

Hogyan okoznak az antidepresszánsok impotenciát?

Az antidepresszánsok igen sok embernek okoznak kisebb-nagyobb szexuális zavart, azonban ezek általában a gyógyszer elhagyása után pár hónappal elmúlnak. Vannak azonban olyan szexuális zavarok, amelyek maradandóak, vagy legalábbis senki nem tudja, mikorra és mitől múlhatnak el. Az alábbi történet egy fiatalembertől származik, aki, mint sokszázezer ember évente hazánkban, gyanútlanul lépre ment - és most már nagy el van tőle keseredve. Kívánom neki, hogy problémája előbb-utóbb megoldódjon. Levele közléséhez hozzájárult, abban a reményben írta, hogy hátha más még időben olvassa és elkerüli az ő nehezen kezelhető szexuális problémáját.

Kedves Szendi Gábor!
A minap nyitottam egy új topikot "PSSD avagy szexuális diszfunkció antidepresszáns szedésének ..." címmel a Tények és Tévhitek fórumára. (A cím vége a hosszúsági korlát miatt lemaradt: "...befejezése után")
Az egyik fórumozó (Mazsola), aki olvasta, javasolta, hogy küldjem el közvetlenül Önnek/Neked is. Íme:
Az én történetem pontosan három éve kezdődött. A megelőző hosszú időszakban folyamatos stresszben éltem, mind munkahelyi mind családi oldalról nagyon nagy nyomás nehezedett rám.
Egy nyilvános helyen voltam a feleségemmel, ahol minden komolyabb előjel nélkül hirtelen iszonyatosan szédülni kezdtem, úgy éreztem, mintha a fejemben elpattant volna egy ér, és meg voltam győződtem róla, hogy azonnal meg fogok halni. Soha hasonlót nem éreztem korábban. A kihívott mentő nagyon magas vérnyomást mért, előtte mindig normális, kicsit inkább alacsonyabb volt vérnyomásom. Ezután a rosszullét után még többször jöttek rám hasonló, de kisebb rohamok, aztán még egy alkalommal az utcán lettem ismét nagyon rosszul, ekkor ismét mentőt kellett hívni hozzám.
Akkor rögtön bevittek a kórházba. Több napon át nagyon alaposan kivizsgáltak belgyógyászati, illetve kardiológiai szempontból, de semmilyen kórosat nem találtak. A rosszullétek mellett gyakran fájt a fejem (ami korábban csak nagyon ritkán fordult velem elő), illetve folyamatosan kimerültnek éreztem magam. Neurológushoz is elküldtek, aki szintén nem talált kóros eltérést és javasolta, hogy menjek el pszichiáterhez. Ettől eléggé ódzkodtam, mivel azonban a problémám nem szűnt meg és nagyon rosszul éreztem magam a bőrömben, végül valamikor júniusban elmentem pszichiáterhez.
Miután elmondtam neki a tüneteimet és megmutattam az összes leletemet, azt mondta, hogy pánikbeteg vagyok, illetve, hogy kiégtem. Elmondta, hogyha módom lenne három hétig folyamatosan pihenni és teljesen kikapcsolni, akkor attól meggyógyulnék. Mivel erre nincs lehetőségem az aktuális munkahelyem mellett, a családom eltartásához meg szükségem van a munkahelyre, két módon tudna kezelni: pszichoterápiával, illetve gyógyszerrel. A kettőnek teljesen ugyanaz a hatása, de a gyógyszer sokkal gyorsabban hat. Én nagyon nem akartam a gyógyszeres kezelést, mert volt bennem egy jó adag félelem vele kapcsolatban. Ő nagyon határozottan a gyógyszeres kezelés mellett érvelt és mivel megbíztam benne, mint orvosban, végül sikerült meggyőznie.
Elmesélte nekem a tüneteim fiziológiai hátterét és a gyógyszer működési mechanizmusát. A kiégési tünetek illetve a pánikrohamok közvetlen oka, hogy az egyik agyi ingerületátvivő anyag (szerotonin) szintje lecsökken illetve túl gyorsan "visszavevődik" az információátadás során, és a gyógyszerek ezt a gyors visszavételt gátolják meg (SSRI - Selective Serotonin Reuptake Inhibitors). Azt mondta, hogy a gyógyszer szedésének elkezdésétől számítva kb. két múlva lesznek észlelhetők a pozitív hatások és úgy egy hónap múlva valószínűleg meg is gyógyulok. Persze azt is hozzátette, hogy a tartós hatás érdekében az életmódomon is változtatom kéne, legalább annyiban, hogy lehetőség szerint vegyem kevésbé komolyan a dolgokat, illetve amikor tudok, lazítsak.
Napi fél tabletta 50mg-os Zoloft-tal kezdtem, aztán néhány hét múlva már napi egy tablettát szedtem. A pánikrohamok jóval ritkábban jelentkeztek és enyhébbek voltak, de a fejfájás, levertség és kimerültség egyáltalán nem akart megszűnni.
Meg kell említenem azt is, hogy éjszakára nyugtatót (Xanax-ot) is felírt nekem. Azt javasolta, hogy este lefekvés előtt vegyem be vagy akkor, ha felébredek éjszaka. Érdekes, hogy az antidepresszáns szedése előtt még ebben a rossz állapotomban is csak ritkán voltam álmatlan. Az antidepresszáns szedésének elkezdésével párhuzamosan azonban rendszeresen felébredtem éjszaka és nem tudtam visszaaludni, és ezen valóban segített a Xanax.
Mivel a kiégés tünetei nem enyhültek, a pszichiáterem fokozatosan növelte a gyógyszer napi adagját, 5-6 hónap múlva már napi 3 tablettát szedtem. (A gyógyszer leírásában szokásos napi adagként 50 mg van megadva, ami egy tablettának felel meg. Legmagasabb adagként napi 200 mg szerepel, ami négy tabletta.) Az a tény időközben valahogy elfelejtődött, hogy a gyógyszeres megoldás azért lett favorizálva, mert az hamarabb (sőt nagyon hamar) meggyógyít majd engem.
A 2-3 hetenkénti találkozásaink alkalmával a pszichiáterem beszélgetett is velem kb. fél-háromnegyed órát, figyelmesen meghallgatott, hangsúlyozta nekem, hogy a gyógyulásom szempontjából a lazítás, pihenés nagyon fontos, mindig nagyon pozitív volt. Ez ugyanakkor nem volt pszichoterápia, ezt egyszer ő is megerősítette.
Ezeken a beszélgetéseken minden alkalommal jeleztem neki, hogy a gyógyszer szedése nagyon negatívan hat a szexualitásomra, ez egyébként már az első gyógyszeres hét után így volt. A libidóm drasztikusan lecsökkent, kb. a pubertás korom előtti szintre. A péniszem, a herezacskóm és a többi erogén zónám érzéketlenné vált, időnként majdnem annyira, mint mikor a fogorvos kezelés előtt érzéstelenít egy területet és az ember szinte nem is érzi azt a részt. Ezekkel párhuzamosan merevedési és merevség fenntartási problémáim lettek.
Mindig megnyugtatott, hogy ezek csak ideiglenes jelenségek, előbb-utóbb el fognak múlni.
A történet teljessége érdekében említést kell tennem arról, hogy kicsi gyerekkorom óta voltak bizonyos kényszeres tüneteim (többszöri visszamenés, lámpa kapcsolgatás stb.), amelyek soha nem akadályoztak a normális életvitelben és engem sem zavartak igazán. Tudom, hogy nagyon sok embernek van ilyen tünete, és őket sem zavarja különösebben, ez nem egy valódi betegség. Mikor a pszichiáterem véletlenül megtudta (szerintem azután beszéltem róla neki, hogy elmondta a gyógyszernek a kényszeres tünetekre gyakorolt pozitív hatását), hogy nekem is vannak ilyen tüneteim, láthatóan fontosnak érezte, hogy ezt a "bajomat" is meggyógyítsa. És valóban, nagyobb mennyiség (talán napi két tabletta szedésekor) a kényszeres tüneteim szinte teljesen elmúltak.
A kiégés tünetei enyhültek valamelyest, ugyanakkor a nem szűnő szexuális problémáim egyre jobban aggasztottak, így nyolc hónap után, 2008 februárjában úgy döntöttem, hogy abbahagyom a gyógyszer szedését. Fokozatosan, néhány hét alatt csökkentettem le a napi adagomat nulla tablettára és közben megadózisú vitaminokat szedtem. A hatás nekem is meglepő volt: nem jelentkezett semmilyen elvonási tünet az antidepresszáns elhagyása miatt, ugyanakkor a kimerültség és fejfájás teljesen megszűnt, sokkal jobban kezdtem érezni magamat a bőrömben, mint a megelőző hónapokban bármikor.
Egy dolog, a súlyos szexuális zavar azonban megmaradt, sőt az elvárttal (a gyógyszer elhagyása után meg fog szűnni) éppen ellentétes módon, még fel is erősödött. A merevedés fenntartása még nehezebbé vált, és új jelenségként megjelent a korai magömlés (amikor egyre ritkábban, de sikerült elérni a merevedést).
A libidó kialakulásával, illetve nem kialakulásával kapcsolatos tapasztalatom, hogy érzem, hogy egy jó nő látványára meg kéne, hogy mozduljon valami bennem (mint régen mindig), és azt érzem, hogy az agyamból mintha elindulna egy jel, de az nem tud eljutni a péniszembe, mert azt valami gátolja, szinte érzem mintha a két pont közötti "drót" kontakthibás lenne és a jel nem tudna rajta átmenni.
Kb. két hónapig vártam, hátha elmúlnak a tüneteim, de mivel ez nem következett be, felhívtam telefonon a pszichiátert. Elpanaszoltam neki a tüneteimet. Az volt a válasza, hogy az ő praxisában soha nem hallott olyat, hogy a gyógyszer szedésének befejezése után ezek a szexuális problémák megmaradjanak. Elmondtam neki, hogy körülnéztem az Interneten és találtam írásokat, amelyek hasonló tüneteket írtak le antidepresszáns szedése után. Valami olyasmit mondott, hogy az egész csak valamilyen pszichés dolog, az a probléma, hogy a gyógyszer szedése alatt romlott a szexuális teljesítőképességem és így csökkent az ilyen irányú önbizalmam, ezért nem megy a szex. Különben meg ne olvassak ilyen anyagokat az Interneten, mert csak ront az állapotomon, még jobban bemagyarázom magamnak, hogy tényleg bajom van.
Mivel a pánikbetegség elején a vérnyomásom időnként a megengedettnél magasabb volt (nem vészes módon), "alternatív magyarázatként" azzal a feltételezéssel is élt, hogy a magas vérnyomás a hajszálereimet tehette annyira tönkre, hogy az erekciós zavarokat okoz. Ezért azt is javasolta, hogy menjek el egy urológushoz.
Javasolta még, hogy én írjak közvetlenül a gyógyszergyárnak az általam tapasztaltakról. A végén azért hozzátette, hogy sajnálja a dolgot, de azt nem magyarázta meg, hogy ezt hogy érti.
Megdöbbentő, hogy a pánikbetegségre azonnal a gyógyszeres pszichiátriai kezelést javasolta, a súlyos szexuális zavarok esetében azonban feltette a kezét. Azt is elképesztőnek tartottam, hogy nekem kelljen a gyógyszergyárnak írnom a tapasztalt tünetekről és nem neki hivatalból.
Egyébként jól mutatja, hogy a leírt szexuális probléma nem "pszichés" eredetű, hogy még az álmok szintjén sem jelenik meg erős szexuális tartalom, nincs éjszakai magömlésem a hosszú "önmegtartoztatások" után sem, s ha néha van is reggeli pénisz merevedésem, annak erőssége és tartóssága összehasonlítva a gyógyszerszedés előtti időszakban megéltekkel, szánalmas.
Persze 2008 nyarán elmentem urológushoz, aki megoldásként a Viagra, a Cialis vagy egy harmadik, hasonló hatású gyógyszer szedését javasolta. Én a Cialist választottam. Egyszer kipróbáltam: elég kellemetlen mellékhatása volt, vérbőséget okozott mindenütt, persze a péniszemben is. A merevedés rendben lett tőle, de semmi más. A libidómat nem javította egyáltalán és a korai magömlést sem.
Az urológus ennyit tudott "segíteni". Egyébként egy pillanatra se vonta kétségbe, amit az antidepresszáns hatásairól mondtam, és ki is fejtette, hogy rossz véleménnyel van a pszichiátriáról.
Egy éven keresztül nem következett be változás a tüneteimben. Így 2009 nyarán kétségbeesésemben elhatároztam, hogy elmegyek egy andrológushoz, hátha az tud segíteni nekem. Annyit sikerült kiderítenie, hogy magas a prolaktin szintem, amely okozhat libidó zavart. Egy hónapig szedtem Bromocriptint, ami normális szintre vitte a le prolaktint, de a tüneteimen semmit nem változtatott.

folyt.köv..

Kattints a kibontásához...

Tulajdonképpen minden nyugtató hatású tabletta csökkenti a nemi vágyat,és hosszú ideig tartó szedése pedig akár impotenciát is okozhat/azért a feltételes mód,mert ezt is "szervezete" válogatja/.

Kiábrándító volt egyébként az andrológus reakcióját hallani a történetemre. Érdemben csak annyit mondott, hogy az a tapasztalat, hogy a Zoloft jó ellenszere a korai magömlésnek, de ő különben nem ért a neurokémiához. A végén megadta egy szexuálpszichológus telefonszámát, mondván, hogy majd ő fog segíteni a problémámon. Mivel egyáltalán nem hittem abban, hogy a tüneteim mögött pszichológia problémák húzódnak meg, a pszichológust nem hívtam fel.

Persze tovább agyaltam a dolgon, hogy ki segíthet nekem. 2009 őszén mentem el egy endokrinológushoz. Megnézte az összes hormonom szintjét. Néhány közülük kívül esett a megfelelő értékek tartományán, de nem vészes mértékben. Szelén szedését javasolta, ami az ő általa neki tulajdonított regeneráló hatáson keresztül, úgy tűnt ténylegesen helyrebillentette az értékeket, mondjuk úgy nagyjából. Persze a tüneteim mit sem változtak.
És amikor tünetekről beszélek, meg kell említenem még egy tünetcsoportot. Erre korábban, a szexuális problémák árnyékában nem is annyira figyeltem (bár az első pillanattól kezdve érzékeltem), de később egyre egyértelműbbé vált, hogy végbement bennem egyfajta érzelmi elsivárosodás is. A gyógyszer szedése óta minden sokkal szürkébbnek, tompábbnak tűnik az életben. Nem érintenek meg a korábban oly ismerős furcsa, érdekes, csak költők vagy írók által leírható, régi emlékekhez (akár szagokhoz, illatokhoz, hangokhoz) kapcsolódó hangulatok. Másrészt az érzéseim "amplitúdója", mind negatív, mind pedig pozitív irányban jóval kisebb lett. A korábbi, szerintem bőven a normalitás határán belüli, egyáltalán nem kóros szintű szorongásaim (pl. éjszaka közepi vagy reggeli ébredéskor) gyakorlatilag nem jelentkeznek. Valami nagyobb ijedtségre nem rándul össze ismerős módon a gyomrom. Egy sok ember előtt elmondandó beszéd előtt jóval kevésbé izgulok, mint régen. Nagyon jól jelzi ezt a fajta "tompultságot", hogy ezt a súlyos szexuális problémát is egészen jól elviselem, normális esetben tombolnom, üvöltenem, törnöm-zúznom kéne, azért hogy (egyelőre úgy néz ki) visszafordíthatatlan módon tönkretették az életemet.

Ugyanakkor igazán nem tudok örülni semminek, legalábbis nem úgy, mint korábban. Sem komolyabb, sem apróbb dolgoknak. Régen pl. egy jó zene hatására időnként kicsit borsódzott a hátam, régi emlékek, hangulatok jöttek fel bennem, ilyen ma csak nagyon korlátozott mértékben jelentkezik nálam.
A fenti tünetek kapcsán elmondtam az endokrinológusnak, hogy az egész olyan, mintha kémiai lobotómiát hajtottak volna végre rajtam. (Ezzel a kifejezéssel Szendi Gábor honlapján találkoztam.) Látszott rajta, hogy elhiszi, amit mondtam neki, és azt mondta, hogy valóban erről van szó. Azt is elmondta, hogy óvatosan kell bánni az antidepresszánsok adásával a mennyiséget és az időtartamot illetően, mert ezek minden esetben hatnak az egyes hormonok szintjére és a hormonok alapvetően befolyásolják az élettani folyamatainkat, hangulatunkat és ezzel általában a pszichiáterek egyáltalán nem szoktak foglakozni.
Szóval több, mint két évvel az antidepresszáns szedésének befejezése után úgy élek, mint egy eunuch, akinek még az érzelmi élete is sivár. Bár folyamatosan reménykedem, úgy érzem visszafordíthatatlan változásokat okozott a gyógyszer az agyamban. "Csak" pánikbeteg voltam, nem voltam soha depressziós, nem is diagnosztizált annak a pszichiáter sem, mégis hosszú ideig, szerintem óriási adag gyógyszerrel kezeltek. És ki tudja meddig folytatta volna a pszichiáter ezt a fajta kezelést, ha én magam nem döntöm el, hogy kiszállok belőle.
Otrombán becsaptak, félrevezettek! Nem tájékoztattak, sőt utólag még le is tagadták a gyógyszer lehetséges súlyos mellékhatásait. Rábeszéltek valamire, amitől eleve tartottam, szó szerint azt mondták, a gyógyszer szedésének ugyanaz a hatása, mintha csak beszélgetnénk.
Az is döbbenetes és szerintem igencsak gyanús, hogy a pszichiáter, ellentétben az összes előbb említett többi orvossal, egyetlen kezelés alkalmával sem adott olyan papírt a kezembe, amin rajta lett volna az aktuális diagnózisa, illetve a felírt gyógyszer típusa és mennyisége. (Mindig csak az aktuális receptet és a vizitdíj befizetéséről szóló bizonylatot kaptam meg tőle.) Egyébként az összes orvosnál, beleértve a pszichiátert, a magánpraxisukon voltam.
Ha az esetem nem egyedi eset, márpedig ennek a valószínűsége gyakorlatilag a nullával egyenlő, akkor itt valami világraszóló szörnyűség történik. A fejlett világban nap mint nap százmilliók szednek hasonló készítményeket és ezeknek az embereknek az életéből utána eltűnik valami, ami fontos és alapvető volt. A velem történtek után komolyan elgondolkodtam egyébként azon is, hogy vajon a múltban, az antidepresszánsok ilyen mértékű elterjedése előtt is ilyen keresett áru lett volna (ha akkor létezik) a Viagra és a hozzá hasonló készítmények. Nem tartom kizártnak, hogy a két dolog egy "gyönyörű" árukapcsolás. Már mért lenne az természetes, hogy negyvenes férfiak tömegeinek nem áll fel a pénisze? Így volt ez a múltban is?
Az emberi agy az ismert világ messze legbonyolultabb entitása. A tudósok ismerete róla nevetségesen kicsi. A pszichiáterek ebbe az elképzelhetetlenül komplex és az egyes emberi életek szempontjából mindenek fölött álló rendszerbe túrnak bele egy olyan eszközzel, amelynek a pontos hatását nem is ismerhetik, hiszen csak "tudogatnak" valamit a működéséről. Rémisztő belegondolni abba, hogy a mai pszichiáterek elődei, még néhány évtizeddel ezelőtt is villamos árammal sokkolták a betegek agyát, illetve lobotómiát alkalmaztak. Akkor azok elfogadott megoldások voltak. Vajon mit fognak mondani húsz év múlva az akkori vezető pszichiáterek a mai antidepresszánsokról?
Elgondolkodtam azon, hogy soha nem mérték az aktuális szerotonin szintet az agyamban (állítólag ez nem is nagyon lehetséges), viszont a tüneteim meg nem szűnése miatt egyre több gyógyszert kaptam, gyakorlatilag pusztán tapasztalati alapon. Arányos volt ez a kezelés? Megfelelt-e a hippokratészi eskü szellemének: "Ne árts!" Vajon a pszichiátereknek van saját maguk által megélt tapasztalata a gyógyszerek hatásáról? Az volna a becsületes, ha ők is kipróbálnák őket magukon.
Nagyon kíváncsian várom azok beírásait, akik szedtek antidepresszánst, de már abbahagyták és a szexuális diszfunkcionalitás megmaradt náluk.
Üdvözlettel: HB

Hozzászólás a fenti levélhez
Megdöbbentve olvastam a legújabb "tények-tévhitek" levélben az antidepresszánsok és impotencia, erektilis diszfunkció kapcsolatáról. A levélíró nem áll ezzel egyedül. Úgy bő tíz évvel ezelőtt, végzős egyetemistaként nagyon sok problémám volt, szorongtam stb., és elmentem egy pszichiáterhez... Már az első rendelés után három gyógyszert kaptam: Seroxat, Truxal, Xanax. A Seoxat-ot idővel lecserélte Seropram-ra. Bő négy hónapig szedtem... Élőhalottként jártam-keltem, a szám kiszáradt, éjjel soha nem tudtam rendesen aludni, a Truxal pedig úgy leütött, hogy szinte képtelen voltam a munkámat elvégezni. A rendelések, "kontrollok" alatt folyton mondta az orvos, hogy ez így jó, szó szerint, hogy meglátom, a problémáim ettől a gyógyszertől lesüllyednek a mélybe, mint a tenger fenekére és szétoszlanak... A problémáim maradtak, én egyre érzéketlenebb lettem, a szexuális vágy teljes mértékben megszűnt bennem, tompa voltam és mégis agresszív. Négy hónap "kezelés" után önkényesen abbahagytam a "terápiát", és először felezve, majd teljesen elhagytam a Seroxat-ot és a Truxal-t, a Xanaxot még hónapokig szedtem, mert nem tudtam elaludni... Lassan helyrejöttem, két hónap eltelte után kezdtem ismét embernek érezni magam, és kezdtem tudni észlelni-érezni a környezetem, hogy van kezem, lábam, hogy van körülöttem mosoly, könny stb. De a szexuális vágyam ki volt ölve... Én is megjártam az urológusokat, andrológusokat, sehol semmi eredmény, egészséges vagyok, és még sincs erekcióm, hormonok rendben, de... Csak megjegyzem, hogy tíz évvel a gyógyszerek abbahagyása után, mostanra kezdek valamelyest helyrejönni, legalábbis mostanra múlt el az erektilis diszfunkcióm... Újra és újra nem értem, hogy miért és miként engedélyezhetnek ilyen gyógyszereket. Folyton felmerül bennem: tudomány-e a pszichiátria egyáltalán, hiszen a "ne árts!" helyett bizonyítottan tönkreteszik emberek életét...
<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o> </o>

Bölcs asszonyok, ostoba férfiak (Beszélgetés Müller Péterrel)<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o></o>
<o> </o>
Kezdetben volt a természetgyógyászat, s egy másik kezdetben volt a Természetgyógyászat. Idővel mindkettő meghalt egy kicsit, de ma már újból él a természetgyógyászat, s van Természetgyógyász Magazin is. Müller Péter neve sokaknak egyet jelent a bölcsességgel. Ha vele beszélget az ember, egyszerre éli meg ugyanazon dolog ellentéteit. Mert Müller Péter egyszerre gyermek és aggastyán. Spirituális és praktikus. Nagylelkű, ugyanakkor egészségesen kategorikus. S ezek a tulajdonságok nála nem állnak harcban, nem forgatják ki a személyiségét. Tökéletes egységben, hihetetlenül finom egyensúlyban vannak. Lehet, hogy ez a bölcsesség?
<o> </o>
Visszanézve Müller Péter úgy látja: születésekor hozta magával azt a világot, amelyet később, immár érettebb fejjel kibontott.
<o> </o>
– Már gyermekkoromban tudtam, hogy az akkor uralkodó elmélet hamis, a marxizmus nem az igazságról szól. Tudtam azt is, hogy amit az akkori jelentős filozófusok nem tudnak, azt a nagymamám pontosan látja és érti. Kiskoromban sok túlvilági élményben volt részem. Fölnéztem az égre, a csillagokra, s átéltem a fölismerést, hogy én onnan jöttem, oda térek majd vissza. Itt a földön csupán vendégségben járok. Ez az élmény hasonlatos volt ahhoz, mint amikor később az ember a világűrbe lépett, és onnan ismert a szülőbolygójára, csak éppen fordítva. Én innen lentről tekintettem fölfelé. A földre születést nagy kalandnak tartottam már akkor is. Hoztam még valamit magammal. A vágyat, a tudást, hogy egyszer jó lenne híres emberré válni. Ennek azonban nem adtam meg a kért árát, hiszen soha nem voltam hajlandó a politikába folyni.
<o> </o>
– Röviden hogyan jellemezné az akkori világot?
– Olyan világban éltem, ahol az embertől elvették a transzcendenciát. Azt gondolom azonban, hogy a sorsunkat jelentősen befolyásolja az önmagunkhoz való hűség. Arra a hűségre gondolok, amely az emlékeinkhez fűz bennünket. Minden ember mást és más élményt hoz magával a földre, s vannak nagyon súlyos karmák is, de ezektől eltekintve, alapvetően képesek vagyunk emlékezni és boldogulni.
<o> </o>
– Az Atlantisz gyermekei című filmben az öreg így szól a kisfiúhoz: gyermekként az ember gondtalan és boldog, majd felnő, és megszakad a szíve.
– Az emberi lélek valamilyen okból visszavágyik a földre, szabályosan kiforszírozza a születését. Újból testben akar létezni, mert a szenvedély és az ambíciók lehúzzák ide, a földi, anyagjellegű dolgok közé. A törvényszerűség burkát áttöri az önakarat. Attól kezdve, hogy megszületik, az ember félni kezd a haláltól. Sírásunk nem más, mint a szenvedés kifejezése. A helytől szenvedünk. Az édesanyák pontosan tudják is, hogy a csecsemő sírdogálása sokkal többről szól, mint az éhség, az álmosság vagy a hasfájás. A testet öltött lélek létfájdalma van benne. Minden színdarabom erről a fájdalomról szól. Először 1990-ben kezdtem nyíltan beszélni a Kígyó és keresztben ilyen kérdésekről.
<o> </o>
– Miért fontos, hogy megőrizzük magunkban a gyermeket?
– A gyermek ezoterikus gondolkodású lény. Jézus is úgy tekintett a gyermekekre, mint ártatlan, nyílt és szelíd lelkekre. Intett is, hogy csak az ártatlanság tiszta hitével lehet az igaz hazába kerülni. A hagyomány tudja, hogy minden emberben benne van a teljesség, ez az ember elidegeníthetetlen sajátja. Más kérdés persze, hogy ez a teljesség az idők során milyen mértékben fojtódik el, szorul háttérbe az emberben. Ha sötét erőknek engedelmeskedünk, akkor a ragyogó, tiszta fények elhalványulnak bennünk.
<o> </o>
– Igaz, hogy csak akkor ismerjük meg a helyes utat, ha elvétjük azt?
– Ez így van. Sorsszerűen átmegyünk az első tévedés állapotán. Az elinduló gyermek és a jézusi gyermek nem ugyanaz. Az egyik még tiszta, a másik már megtisztult. Az egyik még gyanútlan, a másiknak már kifinomult hallása v an. Az egyik még nem ismeri a saját erejét, a másik viszont már levágta a sárkányfejeket. A magunkkal hozott tisztaság még bármikor megkísérthető, a visszaszerzett tisztaság viszont már nem. Ez a különbség nagyon lényeges.
<o> </o>
– Ma már nyíltan beszélhet. Miért a Természetgyógyász Magazint választotta legfőbb közvetítőként?
– A lappal már nagyon régi a kapcsolatom. Meghatározó az is, hogy a főszerkesztőt igazán szeretem, becsülöm. Külön előny, hogy hölgy.
<o> </o>
– Ezt ritkán hallani egy férfi szájából.
– Lehet, de csak sajnálni tudom, ha mások nem látják, mennyi minden múlik manapság a nőkön. Úgy tapasztalom, hogy spirituális szempontból magasabb szinten állnak, mint a férfiak. S miközben a nők egyre érettebbé, kiforrottabbá váltak, mi valahogy lemaradtunk mögöttük. A különbség jól érzékelhető. Tulajdonképpen a bölcs anyák és az ostoba apák korát éljük.
<o> </o>
– Milyen az igazi férfi?
– Papírforma szerint az úgynevezett igazi családban az apa, vagyis az atya bölcs, erélyes, hősies, tökéletesen megbízható, vagyis olyan, akinek a személyiségét mintául véve a gyermek kialakíthatja magában az istenképzetet. Na de hol van ilyen férfi manapság? Ha van is, nagyon ritka. Ez az emberiség nagy családjával kapcsolatban is így van. Egy jó vezető a szélesebb társadalomért, az egész földi életünkért képes a felelősségvállalásra. Okosan irányít, rendíthetetlenül, s nem roppan össze az első nehézség súlya alatt. De nincs ilyen atyja a látható világnak. Az emberek nagyon megszenvedik a hiányát, ezért hajlamosak bármilyen idiótát atyaként tisztelni. Márpedig ha igazi papája van a világnak, akkor abban a világban nagyon jó élni. Ha törődés, figyelem van, akkor nagyobb az esély arra, hogy érthető különbséget tegyünk a világosság és a sötétség között.
<o> </o>
– A nők is csak emberek...
– Igen, de valahogy lehagyták a férfiakat. Miközben nincsenek igazi atyák, vannak nagyon jó anyák. Ezt világméretekben is meg lehet figyelni. Az atyák bölcsességének hiányáról árulkodik a harc, a nyomor, a halál. Nagyon sok helyen kell az életnek végérvényesen elromolnia ahhoz, hogy nyilvánvaló legyen: a férfiaknak komolyan fejlődniük kell. Magam is nőként, szinte anyaként élem meg például a háborút. Nem üzletet, pillanatnyi sikert, hatalmat látok benne, hanem halált, lelki gyötrelmet, sötét erőket. Azt hiszem, manapság az anya egyet jelent a nagybetűs emberrel. Aki a pusztulást nem anyaként éli meg, az nem igazi emberként éli meg. Nem azt állítom, hogy a nők szentek, de azt igen, hogy tudnak valamit, amit a férfiak nem. A Szűzanyáról szóló, Tolcsvayval készített színpadi művünknek nem véletlenül van egy ilyen sora: „Jöjjön el az anyák kora végre.”
(Természetgyógyász Magazin, 2003. július)