Karsay István
Kitiltott (BANned)
Koleszterin és szívhalál <?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com
fficeffice" /><o
></o>
Kezdjük ott, hogy mint Lawrence Broxneyer 2004-es tanulmányában idézi, az Amerikában regisztrált infarktusok felében a koleszterinszint normális. Vagyis alacsony koleszterinszinttel pontosan ugyanannyi az infarktus veszélye, mint magas koleszterinszinttel. Már ez azt sugallja, hogy szívhalálozás szempontjából teljesen mindegy a koleszterinszint. John P. DiMarco és David E. Haines 1990-es tanulmányában rámutattak, hogy koszorúér elzáródást a szívhalálban elhunytak harmadánál lehetett csak kimutatni. Ez azt jelenti, hogy a hirtelen szívhalálban meghaltak jó részénél nem a beszűkült koronáriaerek, hanem a stressz okozta ritmuszavar a halál oka. Szegény koleszterin, mint látjuk, főszereplőből lassan epizódszereplővé vedlik át. Persze nem ő tehet róla, ezt a szerepet ráerőltették.
Az említett „Hét ország” vizsgálatban mérték ám a koleszterinszintet is. Kelet és Nyugat Finnországban a koleszterinszint lényegében azonos volt, Kelet-Finnországban mégis két és félszer több volt szívbetegség. Krétán és Korfun szintén azonos volt a koleszterinszint, Korfun mégis 16-szor gyakoribb volt a szívbetegség.
A Framingham vizsgálatban 47 év fölött a vér koleszterinszintje már nem bizonyult kockázati faktornak a szívhalálozás szempontjából, ami azért meglepő, mert éppen ez az a kor, amikortól az emberek tartani kezdenek a szívhaláltól. Mi több, az egész vizsgálati mintát egybevéve pontosan az ellenkező jött ki annak, amit vártak: az alacsonyabb koleszterinszint fokozottabb kockázatot jelentett a szíveredetű és a bármilyen egyéb halálozás szempontjából. Az emberben felmerül az a hagymázas gondolat, hogy a koleszterin netán védőfaktor lenne?
Dmitri B. Shestov és munkatársai 1993-as tanulmányukban 6431 orosz férfi 12 éves követésének eredményeit elemezték, és arra következtettek, hogy az alacsony koleszterinszint fokozott kockázatot jelent a szívhalál szempontjából. Gondolhatnánk, na persze Szibériában talán fordítva tartották a műszert, azért jött ki ez a furcsa eredmény.
Csakhogy Ravnskov 2002-es összefoglalója szerint majd minden nagy vizsgálatban az jött ki, hogy a szívinfarktus szempontjából a legkritikusabb idősebb életkorban a magas koleszterinszint nemhogy fokozná a szívhalál kockázatát, hanem ellenkezőleg, védőfaktornak bizonyult. Magasabb koleszterinszint – hosszabb élet? Az amerikai Geriátriai Társaság lapjában Nicole Schupf és munkatársai 2005-ben tanulmányt közöltek, miszerint az alacsony koleszterinszintű idősek kétszer valószínűbben halnak meg valamilyen betegségben, mint a magas koleszterinszintűek. Az "eldugult lefolyócső" hipotézis tehát csődöt mondott, ezt minden háziasszony beláthatja, aki már viaskodott a fellázadt mosogatószifonjával. Ha tényleg a koleszterin dugítaná el az ereket, akkor ez az életkorral egyre rosszabbá válna.
Nők esetében pedig még gyászosabban leszerepelt a koleszterin hipotézis, mert nők esetén semmilyen életkorban nem mutatnak a vizsgálatok fokozott kockázatot.
Ezeket a tényeket kissé nehézkes az amúgyis ezerszer toldozott-foldozott koleszterin hipotézisbe beépíteni.
A koleszterin hipotézisre a végső csapást azonban az örökletesen magas koleszterinben tobzódok, a familiáris hiperkoleszterolémiások mérték. Ők ugye a hipotézis szerint már születésükkor halálra vannak ítélve. Kezdetben így is tűnt, ugyanis a kutatók „látóterébe” értelemszerűen azok kerültek, akiknek hiperkoleszterolémiája volt és a családjukban hullottak az emberek a szívbetegségtől, mint a legyek. 2001-es tanulmányuk szerint Eric Sijbrands és munkatársai azonban találtak három olyan személyt, akiknél bizonyítható volt a genetikai terheltség, és a dán anyakönyvi nyilvántartásnak köszönhetően évszázadokra visszamenően fel tudtak kutatni 412 rokont. Az elemzésből az a megdöbbentő következtetést vonták le, hogy a 19 században és a 20. század elején élt rokonok teljesen normális élethosszat éltek meg, sőt a 19. században az átlagosnál hosszabb életet éltek. 1915 után azonban a halálozási arány rohamosan nőni kezdett, s a csúcsát 1935 és 1964 közt érte el. Különös párhuzam, hogy Angliában és az USA-ban szintén ez idő alatt ugrott meg tízszeresére a szívhalálozás. Tanulság: nem a magas koleszterin öl, hanem valami más. Ez a valami más legvalószínűbben az életstílus, a stressz, a hajszoltság. <o></o>
A koleszterinszint csökkentőkről <o></o>
Gondolom nem kelt riadalmat ezek után az az tény, hogy a koleszterinszint csökkentő gyógyszerek hiába csökkentik a koleszterinszintet, ez nincs sok hatással a szív és agyi eredetű halálozásra. A legújabb és talán a legveszélyesebb koleszterinszint csökkentő "család" a sztatinok; ennek egyik változatát a Baycolt, több tucat haláleset után kivonták a forgalomból.
A sztatinok előtti, de manapság is forgalomban lévő koleszterinszint-csökkentők összesen 110 000 embert felölelő 40 vizsgálatának elemzése azt mutatja, hogy semmilyen mértékben nem javította a szív és érrendszeri halálozást, bár a koleszterinszintet csökkentették. Végülis ez a dolguk. A sztatinokkal kicsit más a helyzet. Bár az idős férfiak és a nők bármely életkort nézve is, fikarcnyit sem profitáltak a kezelésből, a középkorú férfiaknál némi csökkenés mutatkozott a szívhalálozás tekintetében. Ennek oka nem világos, de az eddigiek alapján is biztosan nem a koleszterinszint csökkenésből fakad a csekély védőhatás. De mekkora is ez a védőhatás? Az ALLHAT vizsgálatban 10 000 emberen nyolc év alatt semmi védőhatást nem találtak. A CARE vizsgálatban 5 év alatt a sztatin csoportban 5.7% halt meg infarktusban, míg a placebocsoportban 4.6%. A különbség 1.1%. Ezért a különbségért 2081 ember 5 éven át szedte a sztatint. A WOSCOP vizsgálatban a két csoport közti különbség 0.6%, ezért 3302 ember szedett sztatint 5 éven át. Egy ember kezelése egy éven át 40 000 és 200 000 dollár közt mozog. A WOSCOP vizsgálatnak csak a gyógyszerköltsége 3.3 milliárd dollárba került. Amerikában legalább 10-20 millió ember szedi a sztatinokat élete végéig! Ki meri valaki számolni, mekkora piac ez évente? Az AstraZeneca gyógyszercég a Crestor forgalomba hozatalára 1 milliárd dolláros kampányt indított, biztos meg fogja érni neki. Na persze az emberi élet felbecsülhetetlen. Éppen ezért kell vastag betűkkel írnunk, hogy míg a szívhalálozás a sztatinvizsgálatokban igen csekély mértékben, de csökkent, ugyanakkor az összhalálozás a sztatincsoportbannem változott, vagyis a gyógyszer mellékhatásai miatt legalább ugyanannyian haltak meg "ráadásként" pl. rákban, mint ahányat megmentett a gyógyszer. Ráadásul az öt éves vizsgálatok alatt nem tud kiderülni a 10-20 éves szedés kockázata. <o></o>
Kérdezzük meg talán orvosunkat, gyógyszerészünket?<o></o>
Fölösleges. Ők csak ugyanazt ismételgetik, amit nekik is mondanak. Ők csak eszközök, visszamondják a reklámszlogeneket.
Nagy tanulság, mint a só-mitosz esetén is láttuk, hogy ne higgyünk el kritikátlanul mindent. Nehéz persze szembeszállni a betegségiparral, amely mindentudó nagyhatalommá nőtte ki magát, és maga mögött tudhatja az orvostársadalmat és a minden lében kanál médiát. A koleszterin-mítosz elterjesztésében nagy szerepe volt a szabad amerikai sajtónak, amely címoldalon hozta a gyilkos koleszterinről a híreket, nem tudván, hogy épp most áll be a gyógyszeripar szekértolójának. A tudóstársadalom felelősségét majd egy későbbi kor tudománytörténete fogja igen súlyosan megítélni. A koleszterin-mítosz cáfolata ugyanis minden kutató számára elérhető, csak éppen a negatív, cáfoló eredményeket senki nem idézi. A világhírű orvosi lapban, a Journal of American Medical Association-ben jelent meg 1985-ben Miettinen és munkatársai vizsgálata, amely cáfolta a "diet-heart" hipotézist. Egy évvel korábban jelent meg a Lipid Kutatási Klinikák első eredménye, amely némi bűvészkedéssel a "diet-heart" hipotézis mellett felvonultatható volt. Miettinen-ék tanulmányát a megjelenést követő négy év alatt 15-en idézték, a Lipid Kutatási Klinikák vizsgálatot 612-en! Csak mert mindenki a jobban fizető koleszterin-üzlethez csatlakozott. A tudományban nincs "jó" és "rossz" eredmény, csak a gyógyszeripar és a koleszterin-kampányból hasznot húzók számára van ilyen különbség. A tudományban egy cáfolat többet mond, mint száz igazolás. Pláne, ha emberéletekről van szó.
2004-ben Amerikában óriási patália volt, mert a nemzeti koleszterinszint program irányelveit meghatározó bizottság leszállította az addig érvényben lévő "normális" koleszterinszintet, ezzel további 7 millió amerikait ítélve arra, hogy sztatinokat kell szednie, ha élni akar. Hamarosan kiderült azonban, hogy a bizottság 9 szakértőjéből nyolc anyagilag olyan gyógyszergyáraknak van elkötelezve, akik sztatinokat gyártanak. Miközben már a gyerekeknél is fontolóra veszik –jobb megelőzni a bajt alapon- a koleszterinszint akár gyógyszeres csökkentését is, senki nem tudja, hogy bárki által hozzáférhető adatok igazolják, a csecsemő és gyermekhalandóság annál nagyobb, minél alacsonyabb a gyerekek koleszterinszintje. Azt se kötik senki orrára, hogy időskorban nem rizikó, hanem védőfaktor a koleszterin, és aki időskorban csökkenti a koleszterinszintjét, kétszer valószínűbben hal meg a magasabb koleszterinszintűekhez képest. És arról vajon ki hallott, hogy a sztatinokat szedő nők körében a súlyos születési rendellenességek aránya 50%-os? És arról hallott valaki is, hogy a sztatinok fokozzák a rák, az izomdegeneráció, vagy a májdegeneráció kockázatát? Hogy izomsejtszétesést okozhatnak, ami halálos betegség? Hogy gátolják a Q10 termelődését, ami szívizom gyengeséghez és szívleálláshoz vezethet. Hogy csökkentik az immunrendszer működését?
Na de hagyjuk a sipákolást. Épp elég az, hogy sok százmillió ember fosztja meg magát naponta a normális táplálkozástól egy téveseszme nevében, és sok tízmillió ember teszi kockára egészségét a koleszterinszint-csökkentők szedésével. A veszteségek mind anyagilag, mind egészségben, horribilisek. És akkor még nem beszéltünk az én húsz éven át kidobott tojássárgáimról! De ennek vége!<o></o>
<o> </o>
fficeffice" /><o></o>Kezdjük ott, hogy mint Lawrence Broxneyer 2004-es tanulmányában idézi, az Amerikában regisztrált infarktusok felében a koleszterinszint normális. Vagyis alacsony koleszterinszinttel pontosan ugyanannyi az infarktus veszélye, mint magas koleszterinszinttel. Már ez azt sugallja, hogy szívhalálozás szempontjából teljesen mindegy a koleszterinszint. John P. DiMarco és David E. Haines 1990-es tanulmányában rámutattak, hogy koszorúér elzáródást a szívhalálban elhunytak harmadánál lehetett csak kimutatni. Ez azt jelenti, hogy a hirtelen szívhalálban meghaltak jó részénél nem a beszűkült koronáriaerek, hanem a stressz okozta ritmuszavar a halál oka. Szegény koleszterin, mint látjuk, főszereplőből lassan epizódszereplővé vedlik át. Persze nem ő tehet róla, ezt a szerepet ráerőltették.
Az említett „Hét ország” vizsgálatban mérték ám a koleszterinszintet is. Kelet és Nyugat Finnországban a koleszterinszint lényegében azonos volt, Kelet-Finnországban mégis két és félszer több volt szívbetegség. Krétán és Korfun szintén azonos volt a koleszterinszint, Korfun mégis 16-szor gyakoribb volt a szívbetegség.
A Framingham vizsgálatban 47 év fölött a vér koleszterinszintje már nem bizonyult kockázati faktornak a szívhalálozás szempontjából, ami azért meglepő, mert éppen ez az a kor, amikortól az emberek tartani kezdenek a szívhaláltól. Mi több, az egész vizsgálati mintát egybevéve pontosan az ellenkező jött ki annak, amit vártak: az alacsonyabb koleszterinszint fokozottabb kockázatot jelentett a szíveredetű és a bármilyen egyéb halálozás szempontjából. Az emberben felmerül az a hagymázas gondolat, hogy a koleszterin netán védőfaktor lenne?
Dmitri B. Shestov és munkatársai 1993-as tanulmányukban 6431 orosz férfi 12 éves követésének eredményeit elemezték, és arra következtettek, hogy az alacsony koleszterinszint fokozott kockázatot jelent a szívhalál szempontjából. Gondolhatnánk, na persze Szibériában talán fordítva tartották a műszert, azért jött ki ez a furcsa eredmény.
Csakhogy Ravnskov 2002-es összefoglalója szerint majd minden nagy vizsgálatban az jött ki, hogy a szívinfarktus szempontjából a legkritikusabb idősebb életkorban a magas koleszterinszint nemhogy fokozná a szívhalál kockázatát, hanem ellenkezőleg, védőfaktornak bizonyult. Magasabb koleszterinszint – hosszabb élet? Az amerikai Geriátriai Társaság lapjában Nicole Schupf és munkatársai 2005-ben tanulmányt közöltek, miszerint az alacsony koleszterinszintű idősek kétszer valószínűbben halnak meg valamilyen betegségben, mint a magas koleszterinszintűek. Az "eldugult lefolyócső" hipotézis tehát csődöt mondott, ezt minden háziasszony beláthatja, aki már viaskodott a fellázadt mosogatószifonjával. Ha tényleg a koleszterin dugítaná el az ereket, akkor ez az életkorral egyre rosszabbá válna.
Nők esetében pedig még gyászosabban leszerepelt a koleszterin hipotézis, mert nők esetén semmilyen életkorban nem mutatnak a vizsgálatok fokozott kockázatot.
Ezeket a tényeket kissé nehézkes az amúgyis ezerszer toldozott-foldozott koleszterin hipotézisbe beépíteni.
A koleszterin hipotézisre a végső csapást azonban az örökletesen magas koleszterinben tobzódok, a familiáris hiperkoleszterolémiások mérték. Ők ugye a hipotézis szerint már születésükkor halálra vannak ítélve. Kezdetben így is tűnt, ugyanis a kutatók „látóterébe” értelemszerűen azok kerültek, akiknek hiperkoleszterolémiája volt és a családjukban hullottak az emberek a szívbetegségtől, mint a legyek. 2001-es tanulmányuk szerint Eric Sijbrands és munkatársai azonban találtak három olyan személyt, akiknél bizonyítható volt a genetikai terheltség, és a dán anyakönyvi nyilvántartásnak köszönhetően évszázadokra visszamenően fel tudtak kutatni 412 rokont. Az elemzésből az a megdöbbentő következtetést vonták le, hogy a 19 században és a 20. század elején élt rokonok teljesen normális élethosszat éltek meg, sőt a 19. században az átlagosnál hosszabb életet éltek. 1915 után azonban a halálozási arány rohamosan nőni kezdett, s a csúcsát 1935 és 1964 közt érte el. Különös párhuzam, hogy Angliában és az USA-ban szintén ez idő alatt ugrott meg tízszeresére a szívhalálozás. Tanulság: nem a magas koleszterin öl, hanem valami más. Ez a valami más legvalószínűbben az életstílus, a stressz, a hajszoltság. <o
></o>A koleszterinszint csökkentőkről <o
></o>Gondolom nem kelt riadalmat ezek után az az tény, hogy a koleszterinszint csökkentő gyógyszerek hiába csökkentik a koleszterinszintet, ez nincs sok hatással a szív és agyi eredetű halálozásra. A legújabb és talán a legveszélyesebb koleszterinszint csökkentő "család" a sztatinok; ennek egyik változatát a Baycolt, több tucat haláleset után kivonták a forgalomból.
A sztatinok előtti, de manapság is forgalomban lévő koleszterinszint-csökkentők összesen 110 000 embert felölelő 40 vizsgálatának elemzése azt mutatja, hogy semmilyen mértékben nem javította a szív és érrendszeri halálozást, bár a koleszterinszintet csökkentették. Végülis ez a dolguk. A sztatinokkal kicsit más a helyzet. Bár az idős férfiak és a nők bármely életkort nézve is, fikarcnyit sem profitáltak a kezelésből, a középkorú férfiaknál némi csökkenés mutatkozott a szívhalálozás tekintetében. Ennek oka nem világos, de az eddigiek alapján is biztosan nem a koleszterinszint csökkenésből fakad a csekély védőhatás. De mekkora is ez a védőhatás? Az ALLHAT vizsgálatban 10 000 emberen nyolc év alatt semmi védőhatást nem találtak. A CARE vizsgálatban 5 év alatt a sztatin csoportban 5.7% halt meg infarktusban, míg a placebocsoportban 4.6%. A különbség 1.1%. Ezért a különbségért 2081 ember 5 éven át szedte a sztatint. A WOSCOP vizsgálatban a két csoport közti különbség 0.6%, ezért 3302 ember szedett sztatint 5 éven át. Egy ember kezelése egy éven át 40 000 és 200 000 dollár közt mozog. A WOSCOP vizsgálatnak csak a gyógyszerköltsége 3.3 milliárd dollárba került. Amerikában legalább 10-20 millió ember szedi a sztatinokat élete végéig! Ki meri valaki számolni, mekkora piac ez évente? Az AstraZeneca gyógyszercég a Crestor forgalomba hozatalára 1 milliárd dolláros kampányt indított, biztos meg fogja érni neki. Na persze az emberi élet felbecsülhetetlen. Éppen ezért kell vastag betűkkel írnunk, hogy míg a szívhalálozás a sztatinvizsgálatokban igen csekély mértékben, de csökkent, ugyanakkor az összhalálozás a sztatincsoportbannem változott, vagyis a gyógyszer mellékhatásai miatt legalább ugyanannyian haltak meg "ráadásként" pl. rákban, mint ahányat megmentett a gyógyszer. Ráadásul az öt éves vizsgálatok alatt nem tud kiderülni a 10-20 éves szedés kockázata. <o
></o>Kérdezzük meg talán orvosunkat, gyógyszerészünket?<o
></o>Fölösleges. Ők csak ugyanazt ismételgetik, amit nekik is mondanak. Ők csak eszközök, visszamondják a reklámszlogeneket.
Nagy tanulság, mint a só-mitosz esetén is láttuk, hogy ne higgyünk el kritikátlanul mindent. Nehéz persze szembeszállni a betegségiparral, amely mindentudó nagyhatalommá nőtte ki magát, és maga mögött tudhatja az orvostársadalmat és a minden lében kanál médiát. A koleszterin-mítosz elterjesztésében nagy szerepe volt a szabad amerikai sajtónak, amely címoldalon hozta a gyilkos koleszterinről a híreket, nem tudván, hogy épp most áll be a gyógyszeripar szekértolójának. A tudóstársadalom felelősségét majd egy későbbi kor tudománytörténete fogja igen súlyosan megítélni. A koleszterin-mítosz cáfolata ugyanis minden kutató számára elérhető, csak éppen a negatív, cáfoló eredményeket senki nem idézi. A világhírű orvosi lapban, a Journal of American Medical Association-ben jelent meg 1985-ben Miettinen és munkatársai vizsgálata, amely cáfolta a "diet-heart" hipotézist. Egy évvel korábban jelent meg a Lipid Kutatási Klinikák első eredménye, amely némi bűvészkedéssel a "diet-heart" hipotézis mellett felvonultatható volt. Miettinen-ék tanulmányát a megjelenést követő négy év alatt 15-en idézték, a Lipid Kutatási Klinikák vizsgálatot 612-en! Csak mert mindenki a jobban fizető koleszterin-üzlethez csatlakozott. A tudományban nincs "jó" és "rossz" eredmény, csak a gyógyszeripar és a koleszterin-kampányból hasznot húzók számára van ilyen különbség. A tudományban egy cáfolat többet mond, mint száz igazolás. Pláne, ha emberéletekről van szó.
2004-ben Amerikában óriási patália volt, mert a nemzeti koleszterinszint program irányelveit meghatározó bizottság leszállította az addig érvényben lévő "normális" koleszterinszintet, ezzel további 7 millió amerikait ítélve arra, hogy sztatinokat kell szednie, ha élni akar. Hamarosan kiderült azonban, hogy a bizottság 9 szakértőjéből nyolc anyagilag olyan gyógyszergyáraknak van elkötelezve, akik sztatinokat gyártanak. Miközben már a gyerekeknél is fontolóra veszik –jobb megelőzni a bajt alapon- a koleszterinszint akár gyógyszeres csökkentését is, senki nem tudja, hogy bárki által hozzáférhető adatok igazolják, a csecsemő és gyermekhalandóság annál nagyobb, minél alacsonyabb a gyerekek koleszterinszintje. Azt se kötik senki orrára, hogy időskorban nem rizikó, hanem védőfaktor a koleszterin, és aki időskorban csökkenti a koleszterinszintjét, kétszer valószínűbben hal meg a magasabb koleszterinszintűekhez képest. És arról vajon ki hallott, hogy a sztatinokat szedő nők körében a súlyos születési rendellenességek aránya 50%-os? És arról hallott valaki is, hogy a sztatinok fokozzák a rák, az izomdegeneráció, vagy a májdegeneráció kockázatát? Hogy izomsejtszétesést okozhatnak, ami halálos betegség? Hogy gátolják a Q10 termelődését, ami szívizom gyengeséghez és szívleálláshoz vezethet. Hogy csökkentik az immunrendszer működését?
Na de hagyjuk a sipákolást. Épp elég az, hogy sok százmillió ember fosztja meg magát naponta a normális táplálkozástól egy téveseszme nevében, és sok tízmillió ember teszi kockára egészségét a koleszterinszint-csökkentők szedésével. A veszteségek mind anyagilag, mind egészségben, horribilisek. És akkor még nem beszéltünk az én húsz éven át kidobott tojássárgáimról! De ennek vége!<o
></o><o
> </o>
