Fűben fában orvosság

Airy Fairy

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves "Iackovar"!
Hálásan köszönöm a gyógynövényekről szóló részletes és lebilincselő ismertetőket.
Lenne egy kérdésem: gerincproblémákra (gerincferdülés és ebből adódó hátfájás) a jóga alkalmazható-e?
 

hangay13

Állandó Tag
Állandó Tag
Én is próbálkozom a kis kertemben (tényleg pici, kb. 100 m2) különféle gyógynövényeket betelepíteni.
Van ami túl jól sikerült. (Borsmenta, fodormenta, körömvirág, citromfű, vérehulló fecskefű.) Ezeket már irtani kell.
Van ami csak vegetál. (Tárkony, kakukkfú.)
Van ami nem akar megmaradni, bár közülük volt olyan, ami először úgy látszott, hogy szépen beindul. (Izsóp, szurokfű, pemetefű.)
Van amit évente kell ülteni, de sokszor nem sikerül. (Borsikafű, bazsalikom, tárkony.)
A gyógynövények termesztése engem is érdekel, remélem olvashatok itt róluk.
Természetesen, ha úgy érzem, hogy véletlenül tudok valakinek újat mondani, kérdésére válaszolni, szívesen megteszem.
 

janiki

Állandó Tag
Állandó Tag
Volt egy ismerősöm, aki esküdött a fokhagymára, rendszeresen fogyasztotta. Korához képest nagyon jól tartotta magát, szerinte ezt a fokhagymának köszönhette. De, ha egy kis boltba bement, hosszan szellőztettek utána.
Kedves hangay13!

Van a fokhagymának egy személyre szabott tinktúra készítési módja. Több fajta verzió lehetséges a mennyiségre nézve. Szagtalan. Ha a teljes mennyiséget elkészíted és lefolytatod a teljes kúrát, 5 évig nem szabad megismételni. De több féle verziója van. Írd be a keresődbe -Tündértej- szót. Ott találsz több féle változatot.
 

Jáspis64

Új tag
Szia!
Friss belépő vagyok, jógát oktatok, és elsőként a Te üzidet találtam meg (ilyenek a "véletlenek")
Szóval a jóga jó, feltéve, ha egy jó oktatót találsz, aki a csoportban egyénileg is tud rád figyelni. Létezik már gerincjóga is, speciálisan összeállított ászanák a gerinc problémáira. Ha ezt tudod kombinálni masszázzsal, nagyon sokat lehet javítani az állapotodon (a thai masszázst javasolnám, passzív jógának is nevezik...)
szép napot Neked: Jáspis64
 

mayky75

Állandó Tag
Állandó Tag
sziasztok a csalánt ismeritek -e tea és forrázott növény dunsztba nagyonjo cisztára külsőleg , kivan próbálva az édesanyámnak volt "műtteni kellet volna de elmulasztotta " pl melre"
 

hangay13

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves hangay13!

Van a fokhagymának egy személyre szabott tinktúra készítési módja. Több fajta verzió lehetséges a mennyiségre nézve. Szagtalan. Ha a teljes mennyiséget elkészíted és lefolytatod a teljes kúrát, 5 évig nem szabad megismételni. De több féle verziója van. Írd be a keresődbe -Tündértej- szót. Ott találsz több féle változatot.
Köszönöm a választ, ezt a receptet már régebben megismerem, bár ezt a nevet még nem hallotam. Itt is van egy fórum, amelyik ezt már közölte.
http://canadahun.com/forum/showthread.php?t=9199
Én szeretem a fokhagymát, a fokhagymás ételeket, ha a környezetemből más is eszik, egy-egy cikket szívesen el is rágok (a környezetemnek van problémája vele, ha ők nem akarják fogyasztani, amikor én megkívánom, ezért meg kell vonni magamtól), már kipróbáltam ezt a receptet, de a tejjel problémáim vannak, ezért inkább más módon használom inkább a fokhagymát ritkábban.
 

Katalin/Anyoka

Kitiltott (BANned)
[Quote = Kis Sarkcsillag; 2076576] Sziasztok!

A medve hagyma "tartósítására" Tud valaki ötletet Valamit AMI tartózkodás mellett tinktúra formájában történik? Lefagyasztva próbáltam, borzalom lesz belőle! Ráadásul tartózkodás mellett vagyok meggyőződve arről, Hogy annyira Gyors a fagyasztási ido, Hogy megmaradnak benne a hatóanyagok ..

AZ a gondom, Hogy Kévés ideig szedhető ÉS Geofizikai a "természetes" Forrás Hamar megszünik, AZ alkoholos formáját Pedig annyira tartózkodás mellett kedvelem!

Üdv:
Kis Sarkcsillag [/ quote]

Nyitott sütőajtó Mellett, nagyon kicsi hőfokon száritás utána sötét helyen, sötét üvegben vagy tárolás a megoldás.

mint a fűszernövények esetében.

Én ily modon tartósítom a növényeket, aztán vagy forrázom teának, vagy étekbe teszem.

[Quote = vizov; 2076413] tudna nekem segíteni valaki hányás hasmenésre gyógyteát? [/ Quote]

Borsosmenta tea. egy teásbögre szüröjébe 1 teáskanál teafüvet Pupos raksz, forróvízzel leöntöd, ES a bögrét letakarod. kb 10 perc utan mar fogyasztható. 1 bögre elfogyasztását 1 órára osszd el kortyolgatva. naponta 3x2dl.
Nekem bevált télen amikor a fertözéses időszakok voltak.
Én ízesités mentesen önmagában ittam.
 

serferi

Állandó Tag
Állandó Tag
tudna nekem segíteni valaki hányás hasmenésre gyógyteát?


Hasmenésre a következő teakeveréket tudom javasolni:
apróbojtorján 3 rész
diólevél 1 rész
összekeverni, egy púpozott teáskanál teafűből teát készíteni. Reggel és este egy-egy csésze tea elfogyasztása.
A tea fogyasztásával párhuzamosan fél liter élő flórás kefírbe tegyünk 3 teáskanál őrölt! lenmagot és fogyasszuk el,addig amíg a hasmenés meg nem szűnik. A hasmenés elmúltával a baktériumpótlást őrölt lenmag elhagyásával egy hónapig folytassuk!
Ha a teakeverék 3 nap alatt sem szűnteti meg a hasmenést, akkor feltétlenül forduljunk orvoshoz.
Valamint felhívnám a figyelmet arra, hogy krónikus hasmenés esetén az elektrolitháztartás rendbentartása végett pótolni kell a kiürülő ásványi anyagokat.
 

Kis Sarkcsillag

Állandó Tag
Állandó Tag
Hasmenésre - tea

Kedves Serferi?

Gyereknek is lehet venni ugyanezeket az arányokat? Egyáltalán lehet adni neki?

Köszönöm!

Kis Sarkcsillag

Hasmenésre a következő teakeveréket tudom javasolni:
apróbojtorján 3 rész
diólevél 1 rész
összekeverni, egy púpozott teáskanál teafűből teát készíteni. Reggel és este egy-egy csésze tea elfogyasztása.
A tea fogyasztásával párhuzamosan fél liter élő flórás kefírbe tegyünk 3 teáskanál őrölt! lenmagot és fogyasszuk el,addig amíg a hasmenés meg nem szűnik. A hasmenés elmúltával a baktériumpótlást őrölt lenmag elhagyásával egy hónapig folytassuk!
Ha a teakeverék 3 nap alatt sem szűnteti meg a hasmenést, akkor feltétlenül forduljunk orvoshoz.
Valamint felhívnám a figyelmet arra, hogy krónikus hasmenés esetén az elektrolitháztartás rendbentartása végett pótolni kell a kiürülő ásványi anyagokat.
 

Tibi16

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!!
nagyszerű ez a topic!! gratulálok hozzá!!

Érdeklődöm,hogy izületekre milyen jellegű gyógynövények alkalmazhatóak??
 

Salom

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves lackovar !
Nagyon hasznosnak találom amit írtál, sok sok információt találtam amit máshol nemigazán.
Nagyon köszönöm
Salom
 

Thalia

Állandó Tag
Állandó Tag
Szép napot mindenkinek!

Keresnék fitoterápiával kapcsolatos könyveket,jegyzeteket.

Előre is köszönet minden segítségért!

Thalia
 

Vukk1

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok, új vagyok errefelé, és még csak szagolgatom a topiksokaságot, de errefelé többször fogok jarni, tetszik ,amiket írtok.
HAsznos hozzászólás: szárított cickafarkfü sóval összekeverve nagyon finom és epesegítö füszersót produkál. Nyaranta grillezéskor csak azzal, meg egy kis olajjal kenem a húst.
 

takihal

Állandó Tag
Állandó Tag
hasmenés

Én propolisszal oldottam meg a hasmenést, igen sikeresen, a tömény propolisz oldatból egy jó kortyot ittam és ez megállította, a hasmenést.
 

hangay13

Állandó Tag
Állandó Tag
Lehet, hogy többeknek meglepően hangzik, de használ komoly gyomorrontás esetén a jófajta házi pálinkába kevert őrölt bors. (Nem olyan elviselhetetlen, mint első hallásra gondolná az ember.)
Valamikor hallottam egy ismerőstől, kétkedtem benne. Azután egy csoporttal voltunk Törökországban. Többünknél jelentkeztek komoly gyomorpanaszok, a higiéniai viszonyok nem voltak igazán jók. Aki kipróbálta, annak gyorsan segített, aki nem, az sokáig szenvedett, köztük volt olyan, aki visszaérkezés után még kórházba is került.
A szesz fertőtlenítő hatását mindenki ismeri, a borsot is sokan használják gyomorpanaszokra. Együtt hatásosabb. Én azóta is használtam már, majdnem mindíg segített (hatása nyilván függ attól, hogy mi okozta a panaszokat, ha idegi problémák miatt vannak gyomorrontási tünetek, akkor nem biztos, hogy használ -volt olyan ismerősöm, akinek minden vizsga előtt ment a hasa, bármit szedett rá, nem múlt el, de a vizsga után megszűnt a problémája). Gyermeknek nyilván nem adható!
 

hangay13

Állandó Tag
Állandó Tag
Szép napot mindenkinek!

Keresnék fitoterápiával kapcsolatos könyveket,jegyzeteket.

Előre is köszönet minden segítségért!

Thalia

Egy régi könyv: NÖVÉNYEK ES GAZ A TERMÉSZETES GYÓGYKEZELÉSBEN.
Fel akartam tölteni még:
A GYÓGYNÖVÉNYEK HATÁSA ÉS HASZNÁLATA
IRTA ÉS KIADJA
Dr. ZELENYÁK JÁNOS LEKÉRI PLÉBÁNOS, BUDAPEST 1908.
A mérete nagyobb, mint a megengedett, nem lehet letölteni. De ha beírod a keresőbe, megtalálod, letöltheted.
(Gondolom ezek érdekesebbek, mint a jelenleg is forgalomban lévők.)


 
Oldal tetejére