<TABLE border=0 cellSpacing=0 cellPadding=2 width="90%" align=center><TBODY><TR><TD>
Az elmúlt években a táplálkozási tanácsok közt előtérbe került az a vélekedés, amely szerint a húsfogyasztás káros az egészségre
</TD></TR><TR><TD align=justify>
Mint a legtöbb élvezeti szer (pl. kávé, alkohol) vagy akár táplálék esetében, a túlzásba vitt húsfogyasztásra is igaz lehet a megállapítás, azonban a megfelelő mennyiségben bevitt hús nemcsak hogy nem káros, hanem kifejezetten szükséges a szervezet egyensúlyának fenntartásában. Szerencsére a hazai húsipari cégek - köztük például az egyik legnagyobb, a kaposvári Kométa Rt. - kiváló minőségű, a célnak megfelelő készítményeket gyártanak, így a magyar készítmények választása egyértelműen jó döntés.
A táplálkozás célja - amellett, hogy önmagában is jelentős élvezeti értéket jelenthet - elsősorban a szervezet anyagcseréjének fenntartása. A szervezet napi tápanyagszükségletét leggyakrabban az alapvető táplálékokból bevitt kalória arányában határozzák meg az alábbiak szerint:
- Szénhidrát 50-70%
- Zsír 15-30%
- Ebből telitett <10%
- Fehérje 9-12%
Bár a fentiek alapján is látszik, hogy a fehérjében gazdag húsok fogyasztása szükséges, az nehezen meghatározható, hogy milyen mértékben. Amerikai táplálkozástudományi szakértők a mennyiség meghatározásának megkönnyítése érdekében kidolgozták az ún. táplálék-piramist, amely közérthető formában foglalja össze, melyik táplálékféleségből mennyit kell fogyasztani:
<TABLE class=kepkeret_jobb><TBODY><TR><TD>
</TD></TR></TBODY></TABLE>A piramis ajánlásai szerint e legtöbbet szénhidrát tartalmú ételekből javasolt fogyasztani, amelyet a zöldség-gyümölcs követ. A húsból - húskészítményekből napi 2-3 egység az ajánlott (egy egység: 10 dkg nyers hús vagy 5 dkg sovány felvágottat jelent). Ideális táplálék tehát nem létezik, ehelyett sokféle nyersanyagból, sokféle módon elkészített ételekből álló étrend szükséges, amelyben a megfelelő mennyiségű és minőségű húsnak feltétlenül helye van.
Miért szükséges mindennap húst / húskészítményt fogyasztani?
Elsősorban a jelentős fehérjetartalom miatt. Az emberi szervezet saját fehérjéit a növényi és állati eredetű táplálékokból építi fel úgy, hogy azokat építőelemeire, aminosavakra bontja. Bizonyos nélkülözhetetlen (esszenciális) aminosavak a természetben megfelelő mennyiségben csak a húsokban találhatóak meg.
A hús ezen felül fontos vitamin és ásványi anyag forrás. Megfelelő táplálkozás esetén a napi B12-vitamin szükséglet mintegy 70%-a húsokkal és húskészítményekkel kerül be a szervezetbe (20% tejjel, 10% tojással; növényi eredetű táplálékokban nincs B12-vitamin). A B12-vitamin többek között a vérképzésben játszik fontos szerepet, hiánya esetén vérszegénység alakulhat ki, illetve felléphetnek idegrendszeri tünetek is. Jelentős szerepe van még a húsnak a B1-, B2-, B6-vitamin-, niacin- valamint a cinkszükséglet kielégítésében is.
A szervezet számára nagy mennyiségben fontos ún. makroelemek közül a nátrium és a kálium megfelelő arányban található a húsokban. Ez a két elem együtt szabályozzák a szervezet vízegyensúlyát és normalizálják a szív ritmusát. Figyelni kell azonban a helyes mértékű bevitelre: a nátrium/kálium arány eltolódása az idegrendszer és az izomműködés zavarát okozza, illetve a túlzott nátriumbevitel magas vérnyomás kialakulásával járhat.
Külön ki kell emelni a húsok vasanyagcserében játszott szerepét. Az ún. vörös húsokból illetve a húskészítményekből a vas jól felszívódik, különösen akkor, ha C-vitamin tartalmú táplálékkal együtt fogyasztjuk (pl. Kométa Kemencés sonka és paradicsom, paprika, retek). Húsvét tájékán tehát - főleg, ha valaki betartotta a Nagyböjtöt - a finom húsfalatok mellé érdemes zöldségeket is fogyasztani, hogy a szervezet vasraktárait minél hatékonyabban feltöltsük.
forrás:ma
</TD></TR></TBODY></TABLE>