Folytasd a történetet...

...meglátták a postást, aki ott settenkedett az ablak alatt.

.. A postást, a hír hozóját, és a hír vivőjét!

Ekkor sietve bazárták maguk mögött az ajtót, és az öreghez léptek.
Tudták, hogy a nesztelenség most a barátjuk.

Lehúzták fejükről a fekete fejfedőt.

Ekkor az öreg már tudta, itt a helyük nála.
Míly régóta várta ezt a pillanatot! És megérte, ahogy jósolta egykor neki az édesanyja, mielőtt az áldott asszony elhagyta e földi Világot!

"Édesanyám, van az embernek sorsa, küldetése e Világon?" - kérdezte az öreg akkor Édesanyjától.

A választ tudnia kellet ahhoz, hogy tovább menjen az úton.

És tudta, hogy azt a választ, amit ő oly régóta keres, csak az Édesanyja adhatja meg számára.

és az Édesanyja ránézett a fiára. Olyan fény tündökölt a szemében, mint még soha azeőtt.

Talán már nem is csak földi fény volt ez már, hanem a remény, az örök élet fénye is.

És az öreg akkor, oly réges rég megérezte ezt.

Megérezte, és fgyelmesen és alázatosan hallgatta Édesanyját, ezt az igaz asszonyt.

Megfogta Édesanyja kezét, ezt a kezet, amely oly sokat adott már neki.

Ezt a kezet, mely oly sokat óvta, vigyázta őt.

Leült mellé, és várta a választ.

Azt a választ, amelyre azóta várt, hogy fiát és unokáját elrabolták tőlük.

Azon az esős, embertelen éjszakán, amikor tizenkét lovas ugyanúgy rontott be az ajtón, mint ma a várva várt idegenek.

A tizenkét lovas más céllal jött akkor, egészen más céllal.

Más gonosz, félelmetes céllal...

Azért, hogy fiát és unokáját elrabolják tőle.
És ő nem tudta megvédeni őket. A tizenkét lovas kiszakította őket a család melegéből az éjszaka sötétjén, és ő többé nem tudott róluk, hiába kereste, kutatta őket szüntelen hosszú éveken át.

Úgy éretze sokáig, hogy az ő élete, léte attól a szörnyű éjszakától kezdve céltalan, hiába való.
Így érezte mindaddig, amíg Édesanyja meg nem adta számára a választ azon az éjszakán arra a kérdésre, hogy
"Van az embernek sorsa, küldetése e Világon?".
A választ, erre a kérdésre, mely kérdést oly sokszor föltett magának azóta a sötét éjszaka óta, melynek pillanata örökre az emlékeibe ivódott.
És akkor, azon az éjszakán válaszként az Édesanyja így szólt: