Athéna.
Tudod, arra gondoltam,
aki azt gondolja,
ő kevesebbet ér másoknál,
annak az embernek
felsőbbrendűségi érzése van,
mert csak azt gondolja,
hogy ő kevesebb,
aki azt hiszi, van különb,
és kevésbé különb ember,
van olyan,
aki rá fentről nézhet,
és olyan is van,
akire ő lenézhet.
Pedig nem lát az egyik ember
a másikba,
a lényeg kívülről láthatatlan,
a szemnek láthatatlan,
nem tudni,
mi lakozik legbelül,
amikor dönt valaki valakiről,
amikor megméri,
magasra vagy alacsonyra helyezi,
a lényegtelen dolgok alapján ítél,
milyen ruhát hord,
mit engednek meg a körülmélnyei,
menyire önző, mennyire önzetlen,
de ezek mind kívülről rakódtak rá.
Az emberre. Ezeket tanulta.
De az ember nem az,
amit ráaggatnak,
az mind csak a máz,
amit egyszer itt kell hagyni,
mert szükségtelen a nagy utazásra,
talán csak kétféle ember van,
az egyik kész van,
a másik még nincs,
az egyik lelkében fény lakik,
ő már befogadta a szeretetet,
a másiknak még zárva a lelke,
ő a kopogtatásra vár,
várja, hogy kitárhassa az ablakot,
ő is vágyik a fényre,
de még nem jött el az ideje,
még nem jött el,
akiért érdemes ablakot nyíitnia.
(ismeretlen)