Kedves Donald, az USA-ban évente közel 50 ezer (!) ember lesz fegyveres gyilkosság áldozata (szemben pl. a kanadai 200 esettel). Egy amerikai középiskolás nagyobb eséllyel hal meg iskolai lövöldözésben, mint autóbalesetben; a tettesek többsége jobboldali fehér férfi. Ez nem közbiztonság, szedjétek már össze magatokat!
Talán a kedves olvasó is érzi, mennyire abszurd lenne, ha a magyar kormányfő ilyen felhívással találná meg az amerikai elnököt. Pedig a fenti adatok abszolút pontosak – ellenben amikor Orbán Viktor a minap hasonló beszólást engedett meg magának svéd kollégájával szemben, nem csak a házszámot tévesztette el (idehaza sem javuló tendenciát mutatnak a bűnözési statisztikák), hanem a nagyságrendet is.
Annak, amit Orbán Svédországgal (Norvégiával, Finnországgal, Dániával) művel, egyszerűen nincs értelme: fölöslegesen veszett össze a nevünkben a norvégokkal a civil szervezeteknek járó támogatások, a svédekkel és a dánokkal a bűnözés meg a bevándorlás, a finnekkel pedig – végképp irracionálisan – a NATO-tagságuk késleltetése miatt. Egyrészt magyarként mindegy nekünk, hogy hogyan élnek a skandinávok, nem szomszédunk egyik sem. Másrészt ezek gazdag, az EU kasszájába rengeteget befizető államok; az elmúlt években jelentős részben az ő pénzükből éltünk – különös tekintettel az Orbán-, Tiborcz- és Mészáros-famíliákra.
Nehéz megérteni, mi vezetett oda, hogy ha Orbánnak valamilyen belpolitikai problémája van, választ magának – mint egy svédasztalról – gumicsontnak egy random skandináv országot, és pocskondiázni kezdi. Különösen disszonáns mindez a svédek esetében; a jobbközép-kereszténydemokrata kisebbségi kormánykoalíció Orbán elvbarátai, a masszívan idegenellenes Svéd Demokraták külső támogatásával van hatalmon.
Ha közelebbről megnézzük, hogy ezeket az országokat mi különbözteti meg a NER-Magyarországtól, egy tételt azonnal kipipálhatunk: biztosan nem a migrációs politika – vagy legalábbis nem úgy, ahogy képzelnénk. Ahhoz, hogy valaki svéd polgár lehessen, először tartózkodási engedélyre, majd legalább öt éven át állandó tartózkodásra van szükség, miközben a Migrationsverket folyamatosan ellenőrzi az életvitelét, a külföldi utazásait, a kapcsolatait, a jövedelmét, a munkáját, a családi életét stb. Azt is előírják, hogy évente hány napot tartózkodhat más országban. Egyetlen közlekedési szabálysértés akár esztendőkkel meghosszabbíthatja a várakozást – vessük össze ezt azzal, hogy a magyar kormány bizonyítottan több (tíz)ezer olyan embernek adott magyar állampolgárságot mindenféle ellenőrzés nélkül, akik még papíron sem voltak soha magyar származásúak, nem is éltek itt, és nem tudunk róluk valójában semmit.
A különbség egész más természetű: a skandináv kormányoknak nem szokásuk meglopni a saját adófizetőiket, és azt sem szeretik (sőt szóvá is teszik olykor), ha más kormányok csinálnak ilyesmit. A helyzet most az, hogy a közismert tolvaj próbálja leckéztetni Európa legbecsületesebb nemzeteit – nem csoda, ha kikérik maguknak, és még jól ki is röhögik.
Talán a kedves olvasó is érzi, mennyire abszurd lenne, ha a magyar kormányfő ilyen felhívással találná meg az amerikai elnököt. Pedig a fenti adatok abszolút pontosak – ellenben amikor Orbán Viktor a minap hasonló beszólást engedett meg magának svéd kollégájával szemben, nem csak a házszámot tévesztette el (idehaza sem javuló tendenciát mutatnak a bűnözési statisztikák), hanem a nagyságrendet is.
Annak, amit Orbán Svédországgal (Norvégiával, Finnországgal, Dániával) művel, egyszerűen nincs értelme: fölöslegesen veszett össze a nevünkben a norvégokkal a civil szervezeteknek járó támogatások, a svédekkel és a dánokkal a bűnözés meg a bevándorlás, a finnekkel pedig – végképp irracionálisan – a NATO-tagságuk késleltetése miatt. Egyrészt magyarként mindegy nekünk, hogy hogyan élnek a skandinávok, nem szomszédunk egyik sem. Másrészt ezek gazdag, az EU kasszájába rengeteget befizető államok; az elmúlt években jelentős részben az ő pénzükből éltünk – különös tekintettel az Orbán-, Tiborcz- és Mészáros-famíliákra.
Nehéz megérteni, mi vezetett oda, hogy ha Orbánnak valamilyen belpolitikai problémája van, választ magának – mint egy svédasztalról – gumicsontnak egy random skandináv országot, és pocskondiázni kezdi. Különösen disszonáns mindez a svédek esetében; a jobbközép-kereszténydemokrata kisebbségi kormánykoalíció Orbán elvbarátai, a masszívan idegenellenes Svéd Demokraták külső támogatásával van hatalmon.
Ha közelebbről megnézzük, hogy ezeket az országokat mi különbözteti meg a NER-Magyarországtól, egy tételt azonnal kipipálhatunk: biztosan nem a migrációs politika – vagy legalábbis nem úgy, ahogy képzelnénk. Ahhoz, hogy valaki svéd polgár lehessen, először tartózkodási engedélyre, majd legalább öt éven át állandó tartózkodásra van szükség, miközben a Migrationsverket folyamatosan ellenőrzi az életvitelét, a külföldi utazásait, a kapcsolatait, a jövedelmét, a munkáját, a családi életét stb. Azt is előírják, hogy évente hány napot tartózkodhat más országban. Egyetlen közlekedési szabálysértés akár esztendőkkel meghosszabbíthatja a várakozást – vessük össze ezt azzal, hogy a magyar kormány bizonyítottan több (tíz)ezer olyan embernek adott magyar állampolgárságot mindenféle ellenőrzés nélkül, akik még papíron sem voltak soha magyar származásúak, nem is éltek itt, és nem tudunk róluk valójában semmit.
A különbség egész más természetű: a skandináv kormányoknak nem szokásuk meglopni a saját adófizetőiket, és azt sem szeretik (sőt szóvá is teszik olykor), ha más kormányok csinálnak ilyesmit. A helyzet most az, hogy a közismert tolvaj próbálja leckéztetni Európa legbecsületesebb nemzeteit – nem csoda, ha kikérik maguknak, és még jól ki is röhögik.
