Gyógypedagógusoknak, logopédusoknak, szülőknek... 2014

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

habibzita

Állandó Tag
Állandó Tag
habibzitának!
Dékány Judit, Juhász Ágnes dr. - Kézikönyv a diszkalkulia felismeréséhez és terápiájához - megtalálható evacsohi és Tundikam feltöltését itt:
http://canadahun.com/temak/fejlesztőpedagógusok-kincsestára-2013.35074/page-9
Megnéztem, mindkettő feltöltési link él, letölthető.
Hasznos lehet még a témában:
***A rejtett tartalom, beidézésnél nem jelenik meg.***
és ez:
***A rejtett tartalom, beidézésnél nem jelenik meg.***
Köszönöm a válaszod, de a kézikönyv megvan, és nem erre gondoltam, hanem az új, sztenderidzált változatra.
 
liamilla

Állandó Tag
Állandó Tag
Ti találkoztatok már efféle infóval? Egyik 6 éves SNI ovisom anyukája írta nekem:
A szakvéleményünkön lévő dátum miatt felhívtam a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálatot (ők állították ki), és azt a magyarázatot kaptam, hogy a "következő felülvizsgálat: 2017/18" azért került a papírra, mert akkor kell legközelebb mennünk a protokoll szerint (felülvizsgálatot az első felülvizsgálat után már csak 2 évente végeznek). A hölgy azt mondta, hogy egyszerűen olyan iskolát kell keresni, ahol továbbra is biztosítani tudják ugyanazt az előírt fejlesztést, amit eddig is kapott.
Azt mondta, hogy ha bizonytalanok vagyunk az iskolaválasztásban, lehet kérni ún. "rendkívüli felülvizsgálatot", csak az előzőtől 6 hónapnak el kell telnie. A rendkívüli felülvizsgálatot az óvoda kezdeményezheti a szülő beleegyezésével, indokként azt kell beírni hogy segítséget kérünk az iskola kijelölésében.

Ezt bármikor lehet kezdeményezni, csak minél előbb (azt sajnos elfelejtettem megkérdezni, hogy akkor Esztinek ez lesz az iskolaérettségi vizsgálata is tulajdonképpen, és ha esetleg nem kérjük a vizsgálatot akkor ez hogy lenne...?).

Megszűnt a bizottságok intézménykijelölési kötelezettsége???
 
honolululu

Én úgy tudom, hogy nincs változás, a kijelölés kötelező. Ha másként lenne, kérlek hozd tudomásomra...
 
sofiread

Nem vagyok egészen biztos, hogy az idézet elegendő-e a helyes értelmezéshez. Olyan óvodásról van szó, aki most ősszel lesz iskolás, vagy olyan ovisról, aki jövő szeptemberben lesz iskolás?
Ahol én dolgoztam ott az volt a gyakorlat, hogy a beiskolázás évében vizsgált nagycsoportos óvodai és szeptember 1-től iskolai kijelölést is kapott. Ha középsős volt, akkor viszont következő évben "iskolaérettségi" = "beiskolázási" felülvizsgálatra hívtuk és úgy kapott intézménykijelölést, vagyis mindkét esetben nevesítve, kijelölve lett az iskola!
 
Ez is járható út, amit te írsz.Nálunk ez BTMN-re érvényes. SNI kicsit más.
 
Márti2

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem vagyok egészen biztos, hogy az idézet elegendő-e a helyes értelmezéshez. Olyan óvodásról van szó, aki most ősszel lesz iskolás, vagy olyan ovisról, aki jövő szeptemberben lesz iskolás?
Ahol én dolgoztam ott az volt a gyakorlat, hogy a beiskolázás évében vizsgált nagycsoportos óvodai és szeptember 1-től iskolai kijelölést is kapott. Ha középsős volt, akkor viszont következő évben "iskolaérettségi" = "beiskolázási" felülvizsgálatra hívtuk és úgy kapott intézménykijelölést, vagyis mindkét esetben nevesítve, kijelölve lett az iskola!
SNI-sek esetében a szakértői bizottság jelöli ki az intézményt, nekik van egy listájuk arról, hogy a hozzájuk (megyében/kerületben) tartozó iskolák pedagógiai programjában milyen SNI-s gyerekek fogadásának lehetősége szerepel. Tehát ha jól működik a rendszer, akkor pl. autistának azok közül az intézmények közül jelölnek ki, akik fogadhatnak autista gyereket. Ha több intézmény is szóba jön, akkor a szülő véleményét is megkérdezik, van választási lehetősége. A BTMN-hez nem kell a ped.programban semmi extra legyen, tehát az sokkal egyszerűbb emiatt.
 
liamilla

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem vagyok egészen biztos, hogy az idézet elegendő-e a helyes értelmezéshez. Olyan óvodásról van szó, aki most ősszel lesz iskolás, vagy olyan ovisról, aki jövő szeptemberben lesz iskolás?
Ahol én dolgoztam ott az volt a gyakorlat, hogy a beiskolázás évében vizsgált nagycsoportos óvodai és szeptember 1-től iskolai kijelölést is kapott. Ha középsős volt, akkor viszont következő évben "iskolaérettségi" = "beiskolázási" felülvizsgálatra hívtuk és úgy kapott intézménykijelölést, vagyis mindkét esetben nevesítve, kijelölve lett az iskola!
Az utolsó szakvéleményét 5 év 5 hónaposan kapta, középsős korában. Most szeptemberben töltötte a hatot, de felülvizsgálatra csak 17/18-ban kell menjen. Szülő, óvónő döntse el, hogy áprilisban iskolaérettnek tartják majd, vagy sem, és ettől függően keressen iskolát a szülő, vagy maradjon oviban.
Az óvónő meg én a szegregált iskolát tartanánk jónak, ismerve az integrált iskolai SNI ellátás gyakorlatát itt nálunk, a szülő még a hárítás, bagatellizálás szakaszában van, normál iskolában gondolkodik.
 
Utoljára módosítva:

editkicsi

Állandó Tag
Állandó Tag
Szeretném kérni, hogy akinek van jó minőségű SNI-s rehabilitációs fejlesztéshez külíve, az scannelje be. Sajnos ami nekem van, nagyon rossz minőségű, a fénymásolók miatt, s most már a több évi minőségromlást tekintetbe véve olvashatatlan fekete csík van ott, ahová az adatokat kellene írnom.
Nagyon köszönöm!
 
bb0119

Állandó Tag
Állandó Tag
sziasztok!

Logopédiai kérdésem: Szeretném megkérdezni, hogy így év elején ki milyen vizsgálatokat, méréseket végez el a gyerekekkel. SNI gyerekekre gondolok (beszédfogy., kevert spec.) Van-e valakinek saját maga által összeállított, minden területre kiterjedő felmérő anyaga?
Köszönöm!
 
sofiread

Állandó Tag
Állandó Tag
Az utolsó szakvéleményét 5 év 5 hónaposan kapta, középsős korában. Most szeptemberben töltötte a hatot, de felülvizsgálatra csak 17/18-ban kell menjen. Szülő, óvónő döntse el, hogy áprilisban iskolaérettnek tartják majd, vagy sem, és ettől függően keressen iskolát a szülő, vagy maradjon oviban.
Az óvónő meg én a szegregált iskolát tartanánk jónak, ismerve az integrált iskolai SNI ellátás gyakorlatát itt nálunk, a szülő még a hárítás, bagatellizálás szakaszában van, normál iskolában gondolkodik.
Így már nagyon érthető, de elszomorító is egyben.... Felénk ebben az esetben 2017 tavaszára kapott volna felülvizsgálati időpontot. Hárítós szakaszban még a szakértői bizottságnál is nehéz megértetni a szülővel egy ilyen döntést, valószínű, hogy nektek is nehéz dolgotok lesz. Ha bármilyen teszttel sikerült már a szakértői bizottságnál tényleges IQ-t mérni és az jelentősen elmaradt, abban az esetben érdemes a szülőt a szegregáció felé terelni. Ha nincs nagy eltérés sok esetben maga a szakértői bizottság is "habozik" még egy évet és "kivárja" hogyan sikerül teljesíteni a gyermeknek integrált formában. Sajnos a helyzet nem túl kecsegtető szerintem....
 
erdeiné

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Szükségem lenne a következő könyvre:
Eva Maria Engl – Dr. Anneliese Kotten – Ingeborg Ohlendorf – Elfi Poser: Gyakorlatok az afázia terápiájához
Ha megvan valakinek, akkor töltse fel legyen szíves.
Köszönöm.
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére