Gyermekdalok, versek, mesék, találós kérdések.. I.

Csukás István: Dal a hóemberről - DONÁSZY MAGDA: Hóember

Csukás István:
Dal a hóemberről


Majd megdermed.
Kinek jó ez? Csak a kövér
Hóembernek!

Szeme szénből, az orra meg
Paprikából.
Lába nincs, de minek is, ha
Úgysem táncol.


Tökfödője,
Megbecsüli, hiszen jó lesz
Még jövőre.

Sétapálca,
El is mehetne, ha tudna,
Véle bálba.

Ilyen ő, az udvarunkon
Nagy gavallér,
Bár rajta csak ujjal rajzolt
Az inggallér,

Mégse fázik, mikor minden
Majd megdermed,
El is mennék, ha lehetne,
Hóembernek!


DONÁSZY MAGDA:
Hóember

Mérgesen néz
a hóember!
Hozzányulni<
senki sem mer.

seprű nyele,
megbírkózni
ki mer vele?

Mozdulatlan
áll a helyén,
szalmakalap
Van a fején.

Se nem eszik,
se nem iszik,
mégis egész
télen hízik.

Ha jönnek a
meleg napok,
nagyot sóhajt:
-elolvadok!-

Tavaszra csak
helye marad…
meg a seprű,
mag a kalap.

ENYEDI GYÖRGY:
A hóember<O


szép sudár a termetem ,<O</O
orrom répa, nagy darab,<O</O
a fejemen vaskalap. <O</O


hónom alatt seprűnyél,<O</O
s hósubámon - még ilyet<O</O
kilenc apró gomb fityeg.<O</O


szállt a vállamra elébb:<O</O
arra volt kíváncsi tán,<O</O
hogyan szelel a pipám?


HÓEMBER<O</O


Hóból van a kabátja. <O</O
Orra répa, szeme szén, <O</O
És a feje tetején <O</O
Lyukas fazék díszeleg. <O</O

Sarkadi Sándor:
Hóember


Elkészül a hóember<O</O
Hótenger, hótenger<O</O
Répaorrú hóember!<O</O


Vasfazék a fejébe<O</O
Hótenger, hótenger<O</O
Répaorrú hóember!


Hóember

ragyog, mint az ezüst,<O</O
s repül a sivalkodó szélben,<O</O
akár a por, a füst.<O</O
Serényen dolgozik három gyerek:<O</O
fagyos kezeikkel<O</O
gyúrják a havat, mint agyagot,<O</O
készül a hóember:
hadd nézze: a világ,<O</O
milyen fehér! S milyen szépek<O</O
az ezüst téli fák.<O</O


ZSADÁNYI LAJOS:
Répaorrú hóember


szénfekete szemekkel<O</O
Fején vasfazék, kajla,<O</O
csuhéból van a bajsza<O</O
Szájában rossz csutora, <O</O
őrködik, mint katona.<O</O

dorina0606 írta:

Tudom,hogy még nincs itt a Tél,de azokra gomdolván,akik pedagógusok és előre kell dolgozniuk,összegyüjtöttem a verseimet a Télről.Legyen az első téma : HÓEMBER​

Kattints a kibontásához...

Remek ötlet. Akinek van még hóemberes verse, ide irja, igy a könnyebb lesz a keresés...

csak a szeme szén,<O</O

- Hej, de pompás hideg van! Csak úgy csikorog minden tagom! - kiáltott fel elégedetten a hóember. - Új életet lehel belém ez a jeges szél! De mit bámul rajtam az az izzó képű oda&shy;fönn? - A napot gondolta, amely éppen akkor hajlott nyugovóra. - Felőlem bámulhat, ugyan nem hunyorgok, szemem se rebben!
Csakugyan, meg se rebbent a szeme, a két háromszögletű széndarab. De annál jobban villogtatta a fogait; tehette, mert egy gereblye feje volt a szája. Gyereksereg ujjongó kiáltásai közepette született, szánkócsilingelés, ostorpattogás köszöntötte.
Lenyugodott a nap, átadta helyét a teliholdnak; most annak fényes, kerek arca ragyogott az égen.
- No, most meg a másik oldalról bámészkodik! - bosszankodott a hóember, mert azt hitte, megint a nap jelent meg az égen. - Úgy látszik, sikerült leszoktatnom róla, hogy olyan utálatos meleget árasszon rám. Most már nincs ártásomra, inkább világít nekem, hogy láthassam magamat. Csak azt tudnám, mit kell csinálni, hogy az ember elmozdulhasson a helyéről! De szeretnék lábra kelni! Akkor lemehetnék a jégre, korcsolyázhatnék, ahogy a fiúktól láttam. De hiába, moccanni se tudok!
- Tudsz! Tudsz! - ugatta a házőrző. Kicsit rekedt volt, amióta a meleg kályha mellől kiküldték házat őrizni. - Tudsz majd futni, ne félj! Megtanít rá a nap! Láttam tavaly, hogy elbánt az elő&shy;döddel. Ti mind futni szeretnétek, s a végén másképp kell futnotok, mint ahogy elképzeltétek. Majd a nap megtanít.
- Mit mondasz, pajtás? - fülelt fel a hóember. - Az tanítana meg rá, az a fényes képű odafönn? Hiszen az fél tőlem! Az előbb keményen ránéztem, s mindjárt elbújt előlem, most aztán a másik oldalról próbál megközelíteni!
- Nem tudsz te semmit! - csaholta fölényesen a kutya. - Nem is csoda, hiszen most pacs&shy;ma&shy;goltak össze! Ez, amit most látsz, a hold, ami meg elbújt a föld alá, a nap volt. Holnap majd előbújik megint, és úgy megfuttat, hogy az árokpartig szaladsz, meglásd! Hamarosan időválto&shy;zás lesz, jelzi már a hátsó lábam, úgy szaggat, hogy az csak az idő fordulását jelentheti.
- Nemigen értem, mit beszél - tűnődött magában a hóember -, de valami rosszat sejtek a szavai mögött. Aki az előbb úgy rám sütött és megbámult, akit a kutya napnak nevezett, az rosszakaróm, úgy sejtem.
- Úgy! Úgy! - ugatott a kutya, aztán hármat fordult a maga tengelye körül, és behúzódott a házába.
Igazat jósolt a kutya hátsó lába: reggelre csakugyan megváltozott az idő. Nedves, sűrű köd ülte meg a tájat. Napkelte előtt szél kerekedett, kemény téli szél, csontjáig hatolt az embernek. Aztán előbukkant a nap, és tündérkertté varázsolta a vidéket. A fákon, bokrokon zúzmara fehér&shy;lett, mintha illatos virágzuhatag lepte volna el az ágakat. A megszámlálhatatlan ágak, gallyak finom rajzú erezete, amit a nyári lomb elrejtett a szem elől, most tisztán látszott, fehéren sugárzott külön-külön minden apró ágacska. A szomorúfűz olyan elevenen hajlado&shy;zott a szélben, mint nyáron. Csodálatos tündöklés volt a táj. Hát még amikor magasabbra hágott a nap! Úgy villogott, szikrázott a hólepte vidék, mintha gyémántpor szitált volna az égből, s a hótakarón fehér fényű, nagy gyémántdarabok sziporkáznának. De azt is hihette volna, aki látta, hogy ezer meg ezer kicsi gyertya hófehér lángja libeg a földön.
- Ó de gyönyörű! - kiáltott fel egy fiatal lány, aki egy ifjúval lépett ki a kertbe. Éppen a hóember előtt álltak meg, s elgyönyörködtek a tündöklő fákban. - Nyáron se látni szebbet! - mondta, és felragyogott a szeme.
- Ilyen legényt se látni nyáron, mint ez! - mutatott az ifjú a hóemberre. - Daliás legény!
A lány fölnevetett, intett a hóembernek, aztán játékosan elszaladt a havon, amely úgy ropogott a lába alatt, mint a keményített gyolcs.
- Hát ezek kicsodák? - kérdezte a hóember a házőrző kutyától. - Te régóta itt szolgálsz, nem ismered őket?
- Dehogynem - felelte a kutya. - A lány néha megsimogat, az ifjú meg csontot ad. Őket nem harapom meg.
- De mifélék? - faggatózott a hóember.
- Jegyesek - morogta a kutya. - Majd beköltöznek egy ilyen házikóba, mint az enyém, és együtt rágják a csontot.
- Van olyan tekintélyük, mint nekem vagy neked? - kíváncsiskodott tovább a hóember.
- Hogyne volna! Hiszen az uraságokhoz tartoznak! Mondhatom, édeskeveset tud, akit csak teg&shy;nap gyúrtak! Bezzeg én eleget éltem, sok mindent tapasztaltam, ismerem az udvar meg a ház népét. Volt olyan idő is, amikor még nem tartottak láncon. Úgy, úgy!
- De jólesik ez a hideg! - mondta kis idő múlva a hóember. - No, hát mesélj tovább! Csak a láncodat ne csörgesd, mert attól fejfájást kapok.
- Úgy bizony, úgy, úgy! - folytatta a kutya. - Én is voltam valamikor kicsi kutya, kicsi és kedves, ahogy mondták rólam. Bársonyszéken heverésztem odabenn az uraságék házában, a legfőbb uraság ölében feküdtem, simogattak, becézgettek, hímzett kendőcskével törülgették tisztára a lábaimat; „gyönyörűségem, aranyos kutyácskám", mást se hallottam egész nap. Egy nap aztán azt mondták, hogy már igen nagy vagyok, s a szakácsnénak ajándékoztak. Lekerül&shy;tem hát a pincelakásba. Te éppen beláthatsz oda, megláthatod a kamrát, ahol olyan nagy úr voltam, mert az voltam a szakácsné kamrájában is. Ez már nem volt olyan fényes hely, de sokkal kényelmesebb: nem cibáltak, ráncigáltak a gyerekek, mint odafönn. Enni még többet kaptam, mint azelőtt. Külön vánkosom volt, amin aludtam, s még kályha is volt a szobában. Ilyenkor, télidőben, az a legnagyobb kincs a világon! Úgy megbújtam alatta, hogy még a farkam csücske se látszott ki. Ó, még ma is arról a meleg kályháról álmodom! Úgy, úgy!
- Hát olyan szép az a kályha? - kérdezte a hóember. - Hasonlít hozzám? - Mindenben az ellentéted! - felelte a kutya, és elábrándozott: - Fekete, mint a szén, hosszú, karcsú nyaka van és réztrombitája. Hasábfát eszik, s ha evett, láng csap ki a szájából. Ó, milyen gyönyörűség a közelében lenni, hozzásimulni, alája bújni. Onnan, ahol állsz, éppen leláthatsz a szakácsné kamrájába.
A hóember odanézett, s meg is látta azt a fekete, fényesre dörzsölt, réztrombitás jószágot, amelyből pirosan világított a tűz. Különös érzés szállta meg a hóembert, maga se tudott rajta eligazodni, mit érez. Aki nem hóembernek született, talán úgy nevezné: szerelem.
- És mért hagytad el őnagyságát? - kérdezte a hóember. Úgy érezte, a kályha csak női lény lehet.
- Mert kényszerítettek rá! - mondta a kutya. - Kitessékeltek a kamrából, és láncra kötöttek. Megharagudtak rám, mert a legkisebb úrfinak beleharaptam a lábába. Pedig igazam volt - mért rúgta félre a csontot, amit rágtam! De ők nem adtak igazat nekem, s azóta láncot hordok, még szép érces hangom is odalett, hallod, milyen rekedt vagyok? Úgy, úgy! Ez lett a nóta vége!
De a hóembernek már máshol járt az esze: a pincelakás ablakát bámulta, nézte a kályhát, amely négy vaslábon állt, és éppen olyan derék termetű volt, mint ő maga.
- Olyan furcsán ropog bennem valami! - mondta aztán a kutyának. - Bejuthatok-e valaha abba a szobába? Igazán szerény kívánság, az ilyenek teljesülni szoktak. Legforróbb vágyam ez, egyetlen vágyam, nincs igazság a földön, ha ez nem teljesül. Lemegyek abba a szobába, meg kell ölelnem azt a teremtést, ha másképp nem juthatok hozzá, hát az ablakot nyomom be!
- Pedig oda nem juthatsz be! - mondta a kutya. - Ha meg valami módon mégis hozzá tudsz érni a kályhához, nyomban véged van. Úgy, úgy!
A hóember egész álló nap sóvárogva bámult be az ablakon. Alkonytájban még meghittebb, hívogatóbb volt a szoba, a kályha szelíd piros fényt árasztott, szebbet, mint a nap, szebbet, mint a hold, olyat, mint a kályha, amikor jól megrakják. Néha kinyitották az ajtaját, s ilyenkor vörös lángnyelvek csaptak ki rajta, rózsaszínűre festették a hóember vágyakozó arcát.
- Ó, nem bírom tovább! Nem élhetek nélküle! - sóvárgott a hóember. - Milyen kedves, és milyen jól illik neki, ha kiölti a nyelvét!
Hosszú volt a téli éjszaka, de a hóembert elszórakoztatták ábrándos gondolatai, amelyektől csak úgy csikorgott a feje.
Reggelre jégvirágok nyíltak a pincelakás ablakain; szépek voltak, szebbeket még a hóember se látott, de hiába voltak szépek, ha eltakarták előle a kályhát. A jégvirágok egyre dúsabban nyíltak, nem akartak elolvadni; csikorgó, csontfagyasztó hideg volt, amolyan hóembernek való idő. De a mi hóemberünket ez sem vigasztalta boldogtalanságában. Rabul ejtette szívét a fekete derekú kályha.
- Komisz betegség ez, hát még egy hóembernek! - mondta részvéttel a kutya. - Engem is elővett, de szerencsésen túlestem rajta. Úgy, úgy! Időfordulás lesz, meglátod!
Úgy is lett, a hideg megenyhült, olvadni kezdett.
Ahogy langyosodott az idő, úgy rokkant, úgy soványodott a szegény hóember. Nem szólt, nem panaszkodott, s ez már igazán rosszat jelentett.
Egy reggel aztán összeroskadt. Csak szürkés hókupac maradt a helyén meg egy seprűnyél, amely a gerince volt.
- Most már értem, mért volt olyan nyugtalan - bólogatott a kutya, amikor meglátta. - Söprűnyél volt a testében, az izgett-mozgott benne, nem csoda, hogy mindig mehetnékje volt. Úgy, úgy!
Aztán elvonult a tél is.
- Fuss! Fuss! - kiáltotta utána a kutya, a kislányok meg ezt zöngicsélték az udvaron:
Levélke, bújj ki az ághegyen!
Füves rét, zöld takaród legyen!
Kakukk, fürj, pacsirta, szólj vígan!
Virág nyit, tavasz jön - itt suhan!
Énekeld velem, te kismadár:
nem jön a hideg tél vissza már!
És a hóemberre nem gondolt már senki.

Sziasztok,

Keresem a Hupikék Törpikék következő albumait:
Hupikék Törpikék - Aprajafalva dalnokai
Hupikék Törpikék - Hepi Hupileum (2002)
Hupikék Törpikék 12. - A törpikék meg a sztárok (2004)

Egyszerűen nem találom sehol (már csak ezek hiányoznak a gyűjteményemből ), esetleg valakinek megvan legyenszíves feltölteni. Előre is kösz.

pitypang26

pitypang26 írta:

Sziasztok,

Keresem a Hupikék Törpikék következő albumait:
Hupikék Törpikék - Aprajafalva dalnokai
Hupikék Törpikék - Hepi Hupileum (2002)
Hupikék Törpikék 12. - A törpikék meg a sztárok (2004)

Egyszerűen nem találom sehol (már csak ezek hiányoznak a gyűjteményemből ), esetleg valakinek megvan legyenszíves feltölteni. Előre is kösz.

pitypang26

Kattints a kibontásához...

Na, ilyen hamar teljesüljön minden kivánságod

A TÖRPIKÉK MEG A SZTÁROK

A 12-es letöltési lehetősége itt van
http://www.mammutmail.com/?action=download&sid=d01b9f056db609f72445223465cf5ea29271

A 3-ast nem tudtam sem ide, sem a mammutra feltenni, ha kéri valaki e-mailban elküldöm, ha tudom csatolni..

Hupikek torpikek - 01 - Forma 1 Törp
Hupikek torpikek - 02 - Amíg a Hím a Tojót
Hupikek torpikek - 03 - Harapok, Ha Szorítod a Szörömet
Hupikek torpikek - 04 - Kék Vegyszer
Hupikek torpikek - 05 - A Versszak Véget Ért
Hupikek torpikek - 06 - Törpapa Szülinapja
Hupikek torpikek - 07 - Takarítódal
Hupikek torpikek - 08 - Senki Sem Tudja
Hupikek torpikek - 09 - Happy Hupikék
Hupikek torpikek - 10 - Szombat Esti Törp
Hupikek torpikek - 11 - Törpihollyday
Hupikek torpikek - 12 - Kopaszra Nyírtuk

Nagyon szépen köszönöm

HUPIKÉK TÖRPIKÉK

HEPI HUPILEUM

Hupikek Torpikek - 01 - Felkapom a lecet
Hupikek Torpikek - 02 - Bandita
Hupikek Torpikek - 03 - Remekul
Hupikek Torpikek - 04 - Hozd mar
Hupikek Torpikek - 05 - Torp Dobos
Hupikek Torpikek - 06 - Hullam Torp
Hupikek Torpikek - 07 - Torpe-remete-eoh
Hupikek Torpikek - 08 - Torpe reptereken
Hupikek Torpikek - 09 - Perecet meg
Hupikek Torpikek - 10 - Erted Soul
Hupikek Torpikek - 11 - Torp-banda

A hiányzókat nem tudom csatolni, aki kéri, küldöm e.mailban, ha tudom

Sziasztok!
Segítséget kérek.
Ki ismeri ezt a gyöngyszemet:

"Artúr a bögölylégy sóhajtott egy nagyot,
Milyen nagy a fecske s én milyen kicsi vagyok..." ?

Sajnos csak foszlányok vanak meg bennem folytatásról, de a negyvenes korosztályból hátha olvasta ezt valaki a hahota újságban, úgy a nyolcvanas évek elején...

Aki tudja végig, kérem írja le!

Köszönöm

hóember

hóember

hóember

Hóemberépítő