Gyerekek.../ - ...de még mennyi..!!...- /
-Az ember,legtöbbször az érzelmei alapján dönt, az érzelmei alapján cselekszik, - az észnek pedig alig van befolyása a döntéseinkre, vagy cselekedeteinkre.-
Mivel, volt egy saját, - "olajozottan-döcögő" - vállalkozásom is, - időnként, vissza kellett mennem Bp.-re.
Lányom, - ilyenkor, bébiszittert hívott a gyerekekhez.
Mindig ugyanazt, - a gyerekek ismerték, és kedvelték is.
Egy alkalommal úgy mentem el, hogy kb. 3 napig leszek távol, - de másképpen alakult, - és már másnap este visszajöttem.
Amint a házat megpillantottam, - díszkivilágításban, - azonnal elfutott a méreg.
Mindenhol égett a villany, - az utcán, az udvaron, a teraszon, a lakásban, a műkelyben, és, - nem tudom, miért, - még az alagsori mosókonyhában is.
A ház előtt, - legalább 8-10 kocsi állt,..... a házból meg kihallatszott az ihaj-csuhaj, - és a hangos röhögés.
A kapu és az ajtók, tárva-nyitva, - a kutya se jött elém, - a csuda tudja, hol lehetett.
Beléptem a verandára, - és végigmentem a hosszú előszobán.
A nappali ajtaját, egy szétterpesztett lábbal álló nagydarab, kövér nő torlaszolta el.
Köszöntem, - de nem fogadta el.
Nem moccant, - és le sem vette száját a kb. 1 l-es kompótos tálról, - amíg abban volt valami.
Szerintem, - nem meggylé lehetett.
Amikor végre levette, - akkor belenézett a tálba, hátratartotta a fejét, - és azt a kevéskét, ami még benne volt, - lecsepegtette a torkán.
Nem állt odébb.
Úgyhogy, - egyszerűen félretoltam az utamból, - beléptem a nappaliba.
Egy pillanat alatt felmértem a helyzetet, - aztán szó nélkül átmentem a gyerekek szobájába.
A szőnyegen ültek, teljesen elmerülten építőkockáztak.
Valahogy, - alig hittem a szememnek, - ....merthogy Barbit, 2 példányban láttam.
Először azt gondoltam, - hogy a szemem káprázik, ....aztán azt, hogy rögtön felébredek, ...majd hirtelen elöntött a méreg az Andi iránt, : - ....hogy kettő volt "belöle", - de az egyiket elajándékozta, ....!....- szóval egy villanásnyi idő alatt a legképtelenebb magyarázat is eszembejutott, ...csak éppen, a legkézenfekvőbb, - a valóság nem.
Kicsinyenként aztán, - miközben meredten bámultam a gyerekeket, felfedeztem, hogy az egyik példány, - különlegesen szép, drága ruhát visel, - ....bár, - nem lett tőle szebb !...- az a lány tehát nem lehet a miénk, ...és nincsen anyajegye sem.....-
Talán, mégis felébredek....-
Akkor, a "miénk", észrevett, - óriási örömmel és kitárt karral, - visítva - rohant hozzám:
-"Mamám!!...Mamám..."-
Erre, - Zsófi is észrevett.
A harmadik kislány, rám se nézett, - játszott tovább.
A visongásra végül felébredt a fotelben szundikáló bébiszitter, - ő is odajött, köszönt, ...és irult-pirult, - ....hogy csak egy pillanatra aludhatott el.
Nem voltam barátságos, - közöltem vele, hogy szolgálatban, - egy pillanatra is tilos, - ...visszatérünk rá... -
-"... de miért nem alszanak a gyerekek?...késő van, ágyban a helyük, ...különben, ...ki ez a kislány?...."-
-"Nem tudom,...- mondta csillogó szemmel, - ...most látom először..."-
Valahogy, nem tűnt őszintének.
Az arckifejezése olyan volt, - mintha éppen, rajtam mulatott volna.
-"Nem fontos, - mondtam -.... kérem, vigye a gyerekeket a fürdőszobába, aztán fektesse le őket..... Mindet....A vendégkislány, a maga szobájában alszik...-
Az biztos, hogy a vidámságot, - sikerült letörölnöm az arcáról.
Szó nélkül összeszedte a gyerekeket, - és beterelte őket a fürdőszobába.
Én meg, ...- visszamentem a nappaliba.
Megálltam az asztal végénél, - de nem vettek észre.
Kétszer összeütöttem a tenyeremet:.....-"...helló fiúk, ...lányok..."-
Semmi.
Akkor, megfogtam az Anyám nemrégiben még gyönyörű damasztabroszának két csücskét, - és tányérostól,pogácsástól, poharastól, üvegestől, - elkezdtem magam felé húzni, - majd összeborítva az egészet, - ....batyuba kötöttem.
Azt, hogy lábrakapott, elindult, és eltűnt a bor, - azt észrevették.
Elcsendesedtek.
Akkor szólaltam meg, - nem is nagyon hangosan :
-"...a vendégségnek vége, ...ez itt az én házam, ....legközelebb akkor jöjjenek, ha én hívom önöket, ...A gyerek, akárkié is, - ma itt marad, -....Egy tanács: ...gyalog menjenek haza, ...különben, kihívom a rendőrséget...."-
Senki sem szólt semmit.
Keservesen feltápászkodtak, ...és csendben elszivárogtak.
Köszönés nélkül, - természetesen.
A gyereket, - minden további nélkül otthagyták.
Azt sem tudtam kié, - de nem is volt fontos.
Gyerek volt, ...gyerek, - aki a részeg szülők miatt védelemre szorult.
Kedvenc vőm maradt utolsónak, - neki, kezébe nyomtam a batyút is :
-"....ezt pedig elviszi fiatalember, a kedves anyukájának, vagy valamelyik babájának,...."-
Szó nélkül átvette, - de csak az üvegverandáig vitte, - ....ott levágta a földre, és kétszer belerúgott.
Gondolom, - ezt nekem szánta.
Aztán, - bevágta az ajtót.
Kimentem utánuk, és bezártam a kaput.
Nem hallottam, hogy elindították volna valamelyik kocsit, - gyalog mentek haza.
Hogy a bébiszitter arcáról végleg letöröljem a maradék mosolyt, - megkértem hogy legyenszíves, segítsen nekem rendbetenni a lakást, - Először, - gondolom a 3 cm-es műkörmei miatt, - meghökkent, - a dupla óradíj azonban vonzónak bizonyult.
Nekiestünk hát, - és az egész házat nappalistól, teraszostól, verandástól, - mindenestől, - a gyerekszobák kivételével - kiszellőztettük, végigsikáltuk, és teljesen rendbetettük.
Minden nyomát el akartam tüntetni ennek az estének.
Nem mentem ki a lányomhoz, - haragudtam rá.
Amikor végeztünk, - megköszönve a segítséget, - aludni küldtem a bébiszittert.
Én meg, leültem, és....- vártam a lányomat.
Közben, - teljesen felhúztam magamat.
Sokáig kellett várnom, - hajnalodott, amikor bejött.
Először, fel se fogta, hogy ott vagyok, - hullafáradtnak látszott, - biztos, hogy az is volt.
Agyagos volt mindene, - haja, arca, ruhája, - letört is volt.
Elég szánalomraméltónak tűnt.
Megállt az ajtóban, -... meghökkent attól ami fogadta, - friss levegő, rend, és ragyogó tisztaság.
Valószínüleg, - nem erre számíthatott.
Amikor meglátott engem, - nem tévedtem, - egy pillanatra öröm csillant a szemében. Aztán, - pillanatok alatt lehervadt.
Ezért, - és azért, ...mert annyira szerencsétlennek látszott, - későbbre halasztottam az elkerülhetetlen beszélgetést.
Csupán, annyit jegyeztem meg, hogy:
-" ...a harmadik gyereked, a bébiszitter szobájában alszik..."-
A haja tövéig elvörösödött, ...és akkor kibökte:...-"...az nem az enyém Anya, - hanem a Tamásé..."-
Néztük egymást egy darabig, szótlanul, ...Ő, egyre vörösebb lett,...- nyilván, végiggondolta azt is, amit én még nem tudok.
Később kiderült, hogy a kislány anyja, - a szétterpesztett lábakkal álló Kövér Asszony, ...- az, - aki egy liter vörösbort engedett le egyszuszra a torkán.
Sajnáltam a lányomat, - így aztán nem rohantam le egy, - "na ugye, megmondtam "...kezdetű szemrehányással.
Pedig, - én, -.... megmondtam.
Megöleltem, elköszöntünk, - és ki-ki, - aludni tért.
Hát, így zajlott akkor, .... - a jobb sorsra érdemes - életünk.