Hétköznapi Furcsaságok, ...és Mindennapi Csodák.....
- Téma inditó bubamama
- Kezdés dátuma
Drága Mamaci!
Nekem is!!!...Csuda édes, - nagyon tetszik! -...én a magam részéről, igencsak bevállalnám, - ...ha lehetne...!!
"/ a mellékelt ilusztráción nem én vagyok :grin: /...."
- ....Sajnos, ...nem is én, ...de kár, ...de kár!...-
És, - nagyon szépen köszönöm! szeretettel ölellek: Mártakiss
Nekem is!!!...Csuda édes, - nagyon tetszik! -...én a magam részéről, igencsak bevállalnám, - ...ha lehetne...!!
"/ a mellékelt ilusztráción nem én vagyok :grin: /...."
- ....Sajnos, ...nem is én, ...de kár, ...de kár!...-
És, - nagyon szépen köszönöm! szeretettel ölellek: Mártakiss
Sziasztok.
Hát az előttem szólóhoz nem nagyon tudok mit mondani, csak annyit, nem értem
)))))))
Drága Bubamama, nem baj, ha ismétled magadat, élvezet olvasni az írásaidat
Ritkán voltam itt, mert a jobb szememet műtötték.
Nálunk is előfordulnak különös dolgok, de nekünk van 1 saját házi szellemünk, el is neveztük Georgnak...Olyan dolgok történnek, h eltűnt pl az ollóm, s olyan helyen találtam meg, ahova soha nem is tenném, vagy a dominó, 1 darabja eltűnt még a régi lakásban, s közben építkeztünk, s itt akkor még új lakásban a párkányon találtam meg...
Vagy elmentünk a llányokkal vásárolni, s csak a párom maradt itthon, a pincében volt...s 1 idő után felrohant, mert azt hitte itthon vagyunk...olyan dübörgést hallott, mintha a lépcsőn rohantunk volna...azóta ő sem kételkedik a házi szellemünkben...ha elmegyünk hazulról, mindíg megkérem, vigyázzon a házra...
Hát az előttem szólóhoz nem nagyon tudok mit mondani, csak annyit, nem értem
)))))))Drága Bubamama, nem baj, ha ismétled magadat, élvezet olvasni az írásaidat
Ritkán voltam itt, mert a jobb szememet műtötték.
Nálunk is előfordulnak különös dolgok, de nekünk van 1 saját házi szellemünk, el is neveztük Georgnak...Olyan dolgok történnek, h eltűnt pl az ollóm, s olyan helyen találtam meg, ahova soha nem is tenném, vagy a dominó, 1 darabja eltűnt még a régi lakásban, s közben építkeztünk, s itt akkor még új lakásban a párkányon találtam meg...
Vagy elmentünk a llányokkal vásárolni, s csak a párom maradt itthon, a pincében volt...s 1 idő után felrohant, mert azt hitte itthon vagyunk...olyan dübörgést hallott, mintha a lépcsőn rohantunk volna...azóta ő sem kételkedik a házi szellemünkben...ha elmegyünk hazulról, mindíg megkérem, vigyázzon a házra...
Drága Apolika!
"Sziasztok.
Hát az előttem szólóhoz nem nagyon tudok mit mondani, csak annyit, nem értem.
Drága Bubamama, nem baj, ha ismétled magadat, élvezet olvasni az írásaidat<?xml:namespace prefix = v ns = "urn:schemas-microsoft-com:vml" /><v:shape id=_x0000_i1026 style="WIDTH: 11.25pt; HEIGHT: 11.25pt" type="#_x0000_t75" alt=""> <v:imagedata o:href="http://www.canadahun.com/forum/images/smilies/icon_smile.gif" src="file:///C:/DOCUME~1/FELHAS~1/LOCALS~1/Temp/msoclip1/01/clip_image001.gif"></v:imagedata></v:shape>
Ritkán voltam itt, mert a jobb szememet műtötték.
Nálunk is előfordulnak különös dolgok, de nekünk van 1 saját házi szellemünk, el is neveztük Georgnak...Olyan dolgok történnek, h eltűnt pl az ollóm, s olyan helyen találtam meg, ahova soha nem is tenném, vagy a dominó, 1 darabja eltűnt még a régi lakásban, s közben építkeztünk, s itt akkor még új lakásban a párkányon találtam meg...
Vagy elmentünk a llányokkal vásárolni, s csak a párom maradt itthon, a pincében volt...s 1 idő után felrohant, mert azt hitte itthon vagyunk...olyan dübörgést hallott, mintha a lépcsőn rohantunk volna...azóta ő sem kételkedik a házi szellemünkben...ha elmegyünk hazulról, mindíg megkérem, vigyázzon a házra..."
<O</O
Drága Apolika!<O</O
<O</O
Ami, az előtted szólót illeti, - hát, én se értettem, - de valahányszor rápillantottam, a frászt hozta rám, - görcsbe rándult tőle a gyomrom, és nagyon rossz érzés fogott el.<O</O
A bejegyzés, nem tudom milyen nyelven íródott, - de sokszori, - különféle nyelvek próbálgatásával sem tudtam lefordítani.<O</O
Végül, rákattintgattam az ajánlott linkjeire, - és mindegyik ugyanahhoz a - valószínűleg, bulgár - weboldalhoz vezetett, - ami a WooDoo- val foglalkozik.<O</O
A téma, előttem teljesen ismeretlen és hozzám, - teljesen idegen is. A topikba, - nem fér bele.<O</O
Mindig hallgatok a megérzéseimre, - így aztán, - kértem a bejegyzés törlését.<O</O
A közérzetem pedig, - azonnal jobb lett.<O</O
<O</O
Drága Apolika, - hát, észrevettem, hogy nem vagy itt, - és aggódtam is, - mert gondoltam, hogy valami bajod lehet. Azt hiszem, a szemednek, - nem tett jót a sok sírás sem, - Édesanyád elvesztése miatt, - mint ahogy a nehéz munka sem, ami a betegápolással jár. <O</O
Szívből kívánok, mielőbbi gyógyulást!<O</O
<O</O
Amit a házi szellemről írsz, az nagyon érdekes. Úgy látszik, - a Tiétek, kedves és jóindulatú lehet, - nem üldöz Benneteket.<O</O
Sokszor hallottam már mástól is ilyesmit, ilyen élményeket, tapasztalatokat, - elég megrázóakat is.<O</O
A témában, - nem vagyok jártas. Legfőképpen az örökös időhiány miatt. Semminek sem tudok utána nézni.<O</O
Egyszer, - az elmúlt évben azonban, - nem sokkal a Sógorom halála után, - nekem is voltak olyan tapasztalataim, - amit semmi mással nem igen lehetett megmagyarázni.
Nekem azonban, nagyon kellemetlen, - súlyos anyagi károkkal járó megnyilvánulásai voltak a házi-szellemnek.<O</O
Gyerekkoromban pedig, - volt egy másik is, - egy kopogó szellem, - amikor, - egy idegen házban laktunk. Nagyon féltem, éreztem a jelenlétét, de soha senki nem látta, - nincsenek róla kellemes emlékeim.<O</O
Örülök, hogy Georg, nem ilyen.<O</O
<O</O
Ami a könyvrészleteket illeti, - a napokban teszek fel valamit. Biztos, hogy nem volt még fenn.<O</O
Nagyon örülök, és nagyon köszönöm, hogy szívesen olvasol tőlem.<O</O
Szép jövő hetet, és minden jót kívánok Nektek, és mindenkinek:<O</O
Márta
"Sziasztok.
Hát az előttem szólóhoz nem nagyon tudok mit mondani, csak annyit, nem értem.
Drága Bubamama, nem baj, ha ismétled magadat, élvezet olvasni az írásaidat<?xml:namespace prefix = v ns = "urn:schemas-microsoft-com:vml" /><v:shape id=_x0000_i1026 style="WIDTH: 11.25pt; HEIGHT: 11.25pt" type="#_x0000_t75" alt=""> <v:imagedata o:href="http://www.canadahun.com/forum/images/smilies/icon_smile.gif" src="file:///C:/DOCUME~1/FELHAS~1/LOCALS~1/Temp/msoclip1/01/clip_image001.gif"></v:imagedata></v:shape>
Ritkán voltam itt, mert a jobb szememet műtötték.
Nálunk is előfordulnak különös dolgok, de nekünk van 1 saját házi szellemünk, el is neveztük Georgnak...Olyan dolgok történnek, h eltűnt pl az ollóm, s olyan helyen találtam meg, ahova soha nem is tenném, vagy a dominó, 1 darabja eltűnt még a régi lakásban, s közben építkeztünk, s itt akkor még új lakásban a párkányon találtam meg...
Vagy elmentünk a llányokkal vásárolni, s csak a párom maradt itthon, a pincében volt...s 1 idő után felrohant, mert azt hitte itthon vagyunk...olyan dübörgést hallott, mintha a lépcsőn rohantunk volna...azóta ő sem kételkedik a házi szellemünkben...ha elmegyünk hazulról, mindíg megkérem, vigyázzon a házra..."
<O
</ODrága Apolika!<O
</O<O
</OAmi, az előtted szólót illeti, - hát, én se értettem, - de valahányszor rápillantottam, a frászt hozta rám, - görcsbe rándult tőle a gyomrom, és nagyon rossz érzés fogott el.<O
</OA bejegyzés, nem tudom milyen nyelven íródott, - de sokszori, - különféle nyelvek próbálgatásával sem tudtam lefordítani.<O
</OVégül, rákattintgattam az ajánlott linkjeire, - és mindegyik ugyanahhoz a - valószínűleg, bulgár - weboldalhoz vezetett, - ami a WooDoo- val foglalkozik.<O
</OA téma, előttem teljesen ismeretlen és hozzám, - teljesen idegen is. A topikba, - nem fér bele.<O
</OMindig hallgatok a megérzéseimre, - így aztán, - kértem a bejegyzés törlését.<O
</OA közérzetem pedig, - azonnal jobb lett.<O
</O<O
</ODrága Apolika, - hát, észrevettem, hogy nem vagy itt, - és aggódtam is, - mert gondoltam, hogy valami bajod lehet. Azt hiszem, a szemednek, - nem tett jót a sok sírás sem, - Édesanyád elvesztése miatt, - mint ahogy a nehéz munka sem, ami a betegápolással jár. <O
</OSzívből kívánok, mielőbbi gyógyulást!<O
</O<O
</OAmit a házi szellemről írsz, az nagyon érdekes. Úgy látszik, - a Tiétek, kedves és jóindulatú lehet, - nem üldöz Benneteket.<O
</OSokszor hallottam már mástól is ilyesmit, ilyen élményeket, tapasztalatokat, - elég megrázóakat is.<O
</OA témában, - nem vagyok jártas. Legfőképpen az örökös időhiány miatt. Semminek sem tudok utána nézni.<O
</OEgyszer, - az elmúlt évben azonban, - nem sokkal a Sógorom halála után, - nekem is voltak olyan tapasztalataim, - amit semmi mással nem igen lehetett megmagyarázni.
Nekem azonban, nagyon kellemetlen, - súlyos anyagi károkkal járó megnyilvánulásai voltak a házi-szellemnek.<O
</OGyerekkoromban pedig, - volt egy másik is, - egy kopogó szellem, - amikor, - egy idegen házban laktunk. Nagyon féltem, éreztem a jelenlétét, de soha senki nem látta, - nincsenek róla kellemes emlékeim.<O
</OÖrülök, hogy Georg, nem ilyen.<O
</O<O
</OAmi a könyvrészleteket illeti, - a napokban teszek fel valamit. Biztos, hogy nem volt még fenn.<O
</ONagyon örülök, és nagyon köszönöm, hogy szívesen olvasol tőlem.<O
</OSzép jövő hetet, és minden jót kívánok Nektek, és mindenkinek:<O
</OMárta
[FONT=Verdana írta:Ami a könyvrészleteket illeti, - a napokban teszek fel valamit. Biztos, hogy nem volt még fenn.<o>
Nagyon örülök, és nagyon köszönöm, hogy szívesen olvasol tőlem.<o>
Szép jövő hetet, és minden jót kívánok Nektek, és mindenkinek:<o>
Márta
Drága Márta !
Köszönet érte előre is, és vájuk,kiváncsian kiss
Szeretettel ölel: mamaci
Köszönet érte előre is, és vájuk,kiváncsian kiss
Szeretettel ölel: mamaci
A Zárda...könyvrészlet
Sokkal később, amikor már mindketten kihevertük, és elfelejtettük a darázscsípést, újra elkezdtünk sétálni meg bóklászni.
Édesanyám azt mondta, ne botránkoztassuk meg a falut, lehetőleg ne a faluban mászkáljunk, ha nem muszáj és ne a házak körül kergetőzzünk meg bújócskázzunk. Nem lehet ugyanis minden emberhez odamenni és elmesélni, hogy Mater csak azért kóborol a Zárdán kívül, mert Tbc-s, és szüksége van a mozgásra meg a jó levegőre, sőt társaságra is.
Az emberek azt gondolják, hogy egy apáca, - még ha csak candidata akkor is - maradjon meg a fenekén a zárdában és imádkozzon a térdeplőjén. Az a dolga, amíg csak meg nem hal.
Mi azonban azt gondoljuk, egy apáca is tegyen meg mindent az egészségéért, a többi meg Isten dolga.
Ha pedig már meggyógyult, akkor még mindig apáca és az egész hátralévő idejét, - akár imádkozással is eltöltheti. Első azonban, az egészség.
Egyetértettek ebben a szüleim és ugyanez volt Zárdamama véleménye is, de természetesen az orvosé is.
Így aztán, szabad volt bócorogni újra. Csak lehetőleg messze a falutól.
Nem volt ez gond. Pláne nálam. Tudtam én bócorogni akármerre. Ismertem a falunkat és az egész környékét.
Az egyik napon célba vettem a delelőt, mert vele, Materral arra még nem jártunk sosem, csak Miskával.
Különben ezt Déllőnek hívták, nem delelőnek.
Legfőképpen azért indultunk arra, - (… hiszen, most eszembe se jutott a tehenek elvarázsolása. ) - hogy pöffeteg gombát keressünk a legelőn és a környékén.
Mater persze azt se tudta mi az a pöffeteg, de én elmagyaráztam. Mondtam neki, hogy az egy gomba, jó nagy gomba és ha frisset találunk az tiszta szerencse, mert akkor hazafelé kanyarodunk mihozzánk és a Mama azonnal megcsinálja nekünk rántva, - ami nagyon finom. De csak frissiben.
Olyan szépen ecseteltem neki, hogy milyen finom a rántott pöffeteg,…főleg meg még tartármártással, hogy lassan csurogni kezdett a nyálunk.
- Az biztos, hogy találunk valamilyent, vagy ideit, vagy tavalyit, mert valamilyen mindig van belőle, - mondtam - kell neki lenni, mert ahol tehénlepény van, ott mindig kikel a pöffeteg gomba is. Tehénlepény pedig mindig van, méghozzá mindennap friss…-
- Tehénlepény? A tehénlepény az mi, az milyen lepény? - kérdezte Mater - Miből van? Vagy az is gomba? Meg lehet enni?…-
Akkor ránéztem, mert azt hittem, hogy hülyéskedik velem, de nem. Komolyan gondolta.
Nem mondhattam meg neki egyszerűen és kereken, hogy a tehénlepény miből van. Később azonban, mégiscsak felvilágosítottam.
Meg kell ismerkednie a világgal, - jó ha tudja, mi, miből van, akkor legalább nem kóstolja meg, - elég, ha belelép.
Ez a lány, nem tudom honnan jött, de még soha életében nem látott tehénlepényt. Eddig.
A következő pillanatban azonban, már benne állt. Friss volt, meleg és büdös. Kicsit megcsúszott benne.
Megálltam, hogy ne nevessek.
- Hát ez a tehénlepény, ez, látod? És nem lehet megenni, nem. Különben, úgy hívják, hogy tehénszar, mindegy. Nem evésre való, de a gomba, az mégis szereti. Lehet mondani, hogy a pöffeteg az különösen, mert itt teremnek a legszebb pöffetegek…-
- Pfújjj,… sosem eszem többé gombát…-
- Jó az, hidd el és nincsen rajta tehénszar. Töröld bele a cipődet a fűbe, különben csúszkálni fogsz a tehénlepényen, meg még szagolhatod is, mert büdös. Tisztítsd meg a cipődet jól…-
Szófogadó volt, nekilátott. Némi erőlködés után sikerült is. Aztán kerestük a gombát tovább.
Majd kiguvadt a szemünk, pöffeteget azonban sajnos nem találtunk. Legfőképpen azért, mert azt néztem, hogy hol fehéredik, de úgy látszik nem most volt az érési ideje. Nem fehéredett.
Akkor aztán megláttam a jó nagy barnákat, amelyek akkorák voltak, mint egy pöttyös labda a közepes fajtábul. Megörültem nekik.
- Látod?… Ez az, ez az!!… Ezt kerestük, igen, nézd mennyi van!! Mennyi!!…Nézd!! -
Elhűlve nézett rám.
- Eez? Eeeez?…Ezt akarod te megenni? Én meg nem eszem! Pfújjj,…még rántva sem, pfújjj! Még tartárral sem, pfúúúj,…Ez most is olyan, mint a tehénlepény, csak a színe más…-
- Ja, ..aaaz?? Az azért olyan, mert valaki már rálépett, de nem baj, mert jövőre abból lesz a pöffeteg. Pont abból, mert ha rálépünk és szétpukkad, akkor elvetődnek a magjai mindenfelé a fűben. Aztán meg kikel, megnő és már ehetjük is,…mondhatom nagyon finom, pláne tartárral,…-
- Nem akarok enni belőle, nem is vagyok éhes…-
- Nem most kell, hanem jövőre, most csak elvetjük a magjait, gyere. Keressünk még, pöffentsük szét, akkor jövőre sok gombánk lesz és visszajövünk ide leszedni egy jó nagy zsákkal, vagy talicskával…-
- Mi az a talicska? - kérdezte félénken.
- Mielőtt azt hihette volna, ahogy az is ehető, pláne tartárral, gyorsan felvilágosítottam, hogy:
- A talicska, az talicska, - nem más.
Nem látszott túl lelkesnek attól, hogy tudja, de lehet, hogy így se értette.
Aztán meglátta, hogy én milyen élvezettel puffantom szét a gombákat és akkor kedvet kapott hozzá ő is. Elkezdtünk rohangászni, hogy ki talál többet és ki tud nagyobbat puffantani. Amikor rátoppantottam a gombára, az kipukkadt és hatalmas sötétbarna, sárga, szürke, vagy fekete sűrű felhőt pöffentett magasra, egy kis csattanással. Nagyon tetszett.
Ámultunk és bámultunk, - és versenyeztünk, hogy ki puffant többet, meg nagyobbakat. Azt meg észre se vettük, hogy neki az egész alsó szoknyája, ami valaha fehér volt, teljesen elfeketedett a kipöffenő gomba spóráktól, - ahogy az én zoknim, a lábam, a combom, meg még a valaha rózsaszínű bugyogóm is. A pöttyös ruhámról nem is beszélve.
Amikor a Mater észrevette, ijedten kérdezte meg:
- Ez, most ki fog kelni rajtunk?…Mi lesz akkor?
- Jaj, dehogyis,…nincsen rajtunk tehénszar…-
- Dehogyis nincs, éppen most léptem bele…-
- Az nem olyan, - nyugtattam -…amibe beleléptél az friss, a gomba meg a szárazat szereti…-
- Mire hazaérünk, megszárad…-
- Akkor se olyan,…- nyugtattam - a cipődön nem kel ki…-
Ennek ellenére, már láttam is a Mater ormótlan cipőjét a lelki szemeimmel. Alig látszott ki, a rajta termő rengeteg pöffeteg gomba alól,…- az én valaha fehér volt zoknimról, nem is beszélve,…- ami szintén tele volt gomba spórákkal.
És akkor, - miközben a gombatermésen merengtem, hirtelen és teljesen váratlanul, - felbőgött a sziréna rettenetes, semmihez sem hasonlítható hangja.
Légiriadó!
Közelről hallatszott, a szomszéd község hajógyárából, - és ez nagy baj volt. Ők akkor szoktak szirénázni, ha a repülők már a saját légterünkben voltak.
Egy pillanat alatt felmértem, hogy hová rohanhatnánk?…- Az volt a döbbenetes, - hogy sehová.
Sehová nem lehetett. És időnk sem volt már.
A delelő közepén voltunk. A falu messze volt.
Az erdő szintén messze volt, - a Déllő túlsó oldalán kezdődött, ott ahol a marhák legeltek, s ahol a tehenes most hirtelen, pánikszerű gyorsasággal durrogtatni kezdett, hogy a kutyája segítségével beterelje az állatokat az erdőbe.
Mert a tehenes, - ahogy mindenki, - pontosan tudta, hogy azok az állatok odafent mindenre lőnek, ami mozog. Még a marhacsordára vagy a marhapásztorra is.
Vagy, - mint nemrégiben Nemesvámoson, - a libalegelőn, a libákat őrző 6 éves kislányra is.
Messze volt az erdő. Igen. Nem juthattunk el már addig.
Bénultan álltunk, - és már hallani lehetett a repülő hangját Akkor, hirtelen elkaptam a Mater kezét.
- A fa!!…Irány a fa!!…-
Mater felrántotta a szoknyáját, aztán elkezdtünk szélsebesen futni a fa felé. Az életünkért futottunk.
Terebélyes, dús lombú, hatalmas koronájú tölgyfa állt a Déllő közepén, azt céloztuk meg.
De, - nem volt már annyi idő.
Megláttuk az alacsonyan szálló repülőgépet, - és sajnos, az is minket. Olyan alacsonyan húzott el felettünk, hogy még a pilóta sapkáját és szemüvegét is látni véltük. Tett egy kört a fejünk felett, aztán még egyet és még egyet, egyre alacsonyabban,…- és,… akkor értük el,…akkor értük el a fát.
- Öleld meg!!!…Öleld meg!!! - ordítottam Maternek, de nem tudom, hogy hallotta-e. A repülő süvítésétől ugyanis semmit sem lehetett hallani.
Én is elkaptam a fa derekát, de csak az egyik kezemmel, mert a másikkal Matert fogtam amennyire csak bírtam.
Aztán, nem is tudom, hogy mi történt, - a gép ott volt, pontosan a fejük felett, - szinte súrolta az öreg tölgyfa koronáját.
És ott is maradt, ott körözött fölöttünk. Eltávolodott egy picit, majd visszavágódott,…- aztán hirtelen, lőni kezdett.
Csak úgy záporoztak körülöttünk a gépfegyverlövések. Törtek, reccsentek és hullottak a fejünkre a fadarabok, az ágak, a levelek, sőt még a madárfészkek is. A fát ölelve, mintha azt is éreztük volna, ahogy megrándult a fa, az őt ért találatoktól.
Öleltük a fát.
Öleltük a fát,…- annyira öleltük, hogy szinte belebújtunk volna félelmünkben a törzsébe.
A gép meg csak körözött, körözött felettünk, - bár egy-két pillanatig, lőni éppen nem lőtt. Lehet, hogy azért, - mert akkor, újra töltött.
Mater a pillanatnyi szünetet kihasználva és a legrosszabbra felkészülve, hirtelen elengedte a fát, a hátam mögé ugrott és engem kapott el. Engem védelmezett a testével, - és úgy ölelte meg a fát.
- Istenem, Istenem, olyan pici vagyok még a halálra,…- gondoltam rémülten és belenyomtam az arcomat a fa törzsébe -…nem akarok meghalni, nem, nem!!…Istenem, Istenem…-
A gép csak körözött, csak körözött fölöttünk, majd hirtelen újra lőni kezdett. Mater pedig akkor teljesen váratlanul elengedett, - elengedte a fát is. Kiugrott a hátam mögül, - és kiugrott a fa alól is.
Kirohant a déllőre, ahol semmi sem védte már, - és motor zajt, gépfegyver kerepelést túlsikoltva állt meg, az égre nézve, és karjait az égre feszítve, sírva ordított a gép felé:
- Itt vagyok!!!…Itt vagyok!! Engem lőjjél, itt vagyok!!…Meg akarok halni, itt vagyok, meg akarok halni…itt vagyok,…ide lőjjél, itt vagyok!!!…-
Teljesen bénán álltam, - körülöttünk pedig, csak úgy záporoztak a golyók. Már nem öleltem a fát, csak álltam.
Mindegy volt már. Minden, mindegy volt már. Tudtam, hogy meg fogunk halni.
És akkor a Mater hirtelen, úgy ahogy volt, elvágódott. Én pedig, semmivel se törődve kirohantam hozzá, és ráborultam.
Abban a pillanatban hangzott fel, egy még jobban süvöltő repülőgép hangja, ami, mintha az égből zuhant volna alá. A felettünk lévő pedig nem lőtt tovább, hanem felemelte a gép orrát, és hatalmas sebességgel, - pillanatok alatt elhúzott.
Az új gép, nem bennünket támadott, hanem a másik gépet vette üldözőbe. Szédületes sebességgel utánaeredt és alighanem, sikerrel levadászta. Látni ugyan nem láttam semmit Materen kívül, - de hallani lehetett a gépfegyverropogást, majd a hatalmas robbanást.
Tudtam, hogy a Mater meghalt, - tudtam, hogy azért esett el, mert meghalt. Tudtam, hogy lelőtték. Tudtam, hogy ennyi lövés közül, valamelyik biztos, hogy eltalálta.
Nem kerestem rajta a lövés helyét, mert az már úgyis mindegy volt. Én is meg akartam halni. Én is.
Hisztérikusan sírni kezdtem, az ölembe vettem a Mater fejét, aztán kiabálni kezdtem:
- Ó te Isten, mért tetted ezt mivelünk?!!! Miért?!!…Miért?!!! Kinek ártott ez a lány?!! Kinek?…-
Csak sírtam csak sírtam. És Isten ellen lázadoztam.
Mert milyen igazság ez?! Mater, imádkozással töltötte az egész életét, és most meghal egy marhaszaros legelő kellős közepén?
- Ó, te Isten, ó, te Isten!!!…- ordítottam, - mért tetted ezt mivelünk?!!… -
Akkor ért oda hozzánk, rohanva a tehenes:
- Kisasszonyok!!…Kisasszonyok!!…-
Majd elképedten torpant meg a Mater felett. Aztán csak nézett, nézett, és egy szót se tudott többé szólni.
Nem hitt a szemének. Többször is végigsimított a homlokán.
- Lebombázták a zárdát?…- kérdezte végül döbbenten -…Vagy mi van? Micsinál itt az apáca?…-
- Meghalt….- mondtam - meghalt…-
A tehenes bácsi, nem szólt egy szót sem, - csak bólogatott. Bólogatott szaporán. Aztán hirtelen döntött:
- Hazaterelek kisasszony, és küldöm a doktort. Mást nem lehet, hazaterelek, …ee kő innen vinni, ee kő,…nem maradhat itt csúfságra,…- mondta.
Aztán, már le is kapta a nyakából az ostort és hatalmasat durrantott vele. Válaszul megszólalt a tehénkolomp, majd a terelőkutyájának ugatása is.
Mater feje pedig akkor váratlanul megmozdult az ölemben. Én ettől annyira megijedtem, hogy hangosan felsikítottam.
Tudtam, hogy meghalt,…tudtam,…- most meg mégis, megmozdult az ölemben.
- Éll ez!!…Éll!!…- mondta a pásztor nagy örömmel és levetődött Mater mellé a földre. Kezébe vette a fejét, majd vigyázva, gyengéden pofozgatni kezdte…-
Mater pedig kinyitotta a szemét, - és hatalmas ijedtség lobbant benne. Azonnal becsukta újra. És visszaájult.
Később, - megértettem Matert.
Nem ilyennek képzelte a mennyországot, -…mert kétsége sem lehetett afelől, hogy odajutott.
Meg akart halni, igen. Ott volt hát a mennyországban, -…mert meghalt már. Az Úr, magához szólította. Igen.
De, nem ilyennek képzelte a mennyországot, - meg az Urat se.
Sőt, még a Szent Pétert se ilyennek képzelte,...cserzett arcú, mosolygó, bagószagú, bajszos öregembernek, aki zsíros, és lukas kalapot visel, fénylő glória helyett, - ráadásul karikás ostorral.
Aztán, még pofozgatta is, - végtelen türelemmel. Hát, nem ilyennek képzelte, - az biztos.
Most hát, itt van,…- és itt van minden kín-keservnek, és minden álomnak is a vége. Nem olyan a mennyország, amilyennek képzelte.
- Hozzon má a kalapomba vizet kisasszony, - mondta a pásztor nekem, - itt van mingyá, nézzen oda… látja?…na azaz, ott van a forrás, …fusson má,…-
Nem kellett kétszer mondani. Futottam, ahogy csak bírtam. Megmerítettem a kalapot, befogtam rajta a lukat, és futottam vele visszafelé is. Volt még benne, mire odaértem.
Akkor belemártotta az ujjait, és szépen, gyöngéden locsolgatni kezdte a vízzel Mater arcát, aki erre újra kinyitotta a szemét, és teljesen értetlenül bámult ránk.
- Igyon kisasszony, - mondta a pásztor neki, - aztán megfogta egyik kezével a Mater fejét, a másikkal meg a kalapot, és szépen lassan itatni kezdte őt. Mater pedig ivott, egyre mohóbban, - és nem nézte, hogy miből. Az most nem volt fontos.
- Köszönöm…- mondta - köszönöm, Isten fizesse meg…-
- Egészségére kívánom,… - mondta a pásztor - hogyan van kisasszony? Hogyan? Fel tud ülni? Vagy fel tud állni?…Hun fáj, ..merre fáj?…Hun érte golyó?…Hun?…-
- Élek? - kérdezte a Mater csodálkozva - …élek én?
- Persze, hogy éll! Éll, Éll hát! Éll,… Mé ne élne?? Éll!…De hun fáj? Hun érte a golyó?
- Milyen golyó? Nem érzek én semmiféle golyót…-
- Neeem?
- Nem, egyáltalán nem, nem fáj sehol,… nem,…-
- Neem??…Hát, adja Isten, hogy úgy legyen, .. adja Isten, szívembül kívánom!
- Nem fáj sehol, nem érzek golyót, nem…-
- Akkor maga kisasszony a Szűzmária köténnyébe esett, az védte, - mert igencsak lűttek magára…Hát akkor próbájja meg, keljen föl…-
Maternak pedig, nem kellett kétszer mondani. Oldalára fordult, és igencsak fürgén felült, eligazgatta maga körül a ruháját, aztán szépen, lassan, óvatosan felállt. Akkor már nem volt olyan fürge.
Mi pedig elkezdtük őt körbejárni.
Nem mertünk hozzányúlni, nem mertük megtapogatni, mert az, - nem volt illendő. Ezért, néztük csak, néztük, kiguvadt szemekkel. Nem volt rajta semmi, - se luk, se vér, se sebesülés, - sőt még tehénszar sem. Nem abba esett.
Akkor kezdtem megnyugodni. Meg a pásztor is.
- Nincs itt semmi, kisasszony,…semmi, - én mondom, maga a Szűzmária köténnyébe esett, és maga a Szűzmária védelmezte magát kisasszony, hát imádkozzon neki hálássan, mer megérdemli. Menni is tud?…Meg járni?…A lába se fáj?…-
- Nem, nem, az se, semmi se fáj,…igen, tudok járni, tudok, nincsen nekem semmi bajom,…-
- Akkor jóvan,…akkor nem terelek be kisasszonyok, csak este, -…maguk meg indújjanak el hazafelé, szépen. Menjenek csak, menjenek, Isten álgya magukat…-
É akkor megint, - hevesen kitört belőlem a hála. Neki rontottam a pásztornak és mind a két karommal megöleltem a derekát, - csak addig értem fel.
- Köszönöm, - mondtam -…Isten fizesse meg magának és az Isten áldja meg érte, hogy segített és nem hagyott magunkra bennünket…-
Biztos voltam benne, hogy ő támasztotta fel a Matert valahogyan, és egész szívemből hálás voltam érte. Hallottam már ilyent máskor is, sőt a nővérem, - még olvasott is róla, csakhogy nem tudom már, mit.
A pásztor egy pillanatra a fejemre tette a kezét és a szemembe nézett, - de abban a röpke pillanatban az arcán világított a világ összes mosolya és szeretete. Megcsapott valami. Valami nem földi.
Egyszerű ember volt, - mégis, amikor a fejemre tette a kezét, egy pillanatra úgy éreztem, mintha Isten állna ott és beborítana engem a szeretetével.
Lehunytam a szememet és éreztem az erőt, a hatalmas energiát, amit kaptam.
Megváltozott a világ.
Mater tollászkodott egy kicsit, igazgatta a ruháját. Aztán odaállt a pásztor elé ő is.
- Köszönöm szépen, köszönöm, - mondta csendesen és meghajtotta a fejét, - az Isten áldja meg érte.-
A pásztor pedig, kinyújtotta feléje is a kezét és a Mater teljesen elpirulva tette az övét a pásztor kezébe, aki egy pillanatig fogta, aztán balkezébe vette, a jobb kezét pedig ugyanúgy a Mater fejére tette, ahogy az enyémre is.
És, akkor láttam.
A pásztor nem szólt semmit csak ránézett a Materra, aki hirtelen lehunyta a szemét. És Mater arca ugyanabban a pillanatban, szinte felfénylett. Tudtam, hogy ő is ugyanazt élte át, amit én.
Isten békéje, Isten áldása és Isten szeretete sugárzott ránk egy pillanatra, a pásztor kezének érintése alatt.
Nem beszéltünk, de a világ egyetlen pillanat alatt megváltozott körülöttünk.
Egymásra mosolyogtunk.
Elmúlt a sokk!
Aztán a Mater perdült egy nagyot, - úgy, mintha semmi se történt volna, - és odatáncolt boldogan a fához, mind a két kezével megölelte és hangosan, boldogan felrikkantott:
- Szeretlek te fa!! ..Hallod?!…Szeretlek!!…Szeretlek!!…Szeretlek,…Szeretlek te fa!! -
A pásztor felnevetett
.- Ezt a fát, - mindenki szereti, -…ez itt, az Isten Fája. -…Hosszú története van ennek kisasszonyok. Egyszer, ha megint erre járnak majd elmesélem, nna Isten legyen magukkal kisasszonyok…-
- Visszajövünk,...- ígértem - …és Isten áldja, Isten áldja meg…-
A pásztor, szélesen mosolyogva a kalapjához érintette a kezét és elindult a csordája felé.
Távolról, idehallatszott a tehénkolomp és a kutya csaholása. A kutya, - dolgozott. Jól nevelt kutya volt, akkor is tette a dolgát ha nem figyelmeztette rá a gazdája. Tudta, hogy mit kell tenni, pontosan tudta egyedül is.
Különben csend volt.
Én, csak álltam. Csak álltam.
Ott volt Isten. Ott volt. Érezni lehetett.
Egy darabig, nem mertem moccanni, nehogy elmenjen mellőlünk. Aztán mégiscsak, muszáj volt.
Mater, még mindig a fát ölelte, most már könnyes arccal és hangtalanul sírva. Odamentem hozzá és lehámoztam róla, aztán kézen fogva, szótlanul elindultunk hazafelé.
Haza, Anyámhoz és Apámhoz. Haza, ahol biztonságban lehetünk.
Amikor a kapun beléptünk, Anyám már repült is felénk. Nem szólt semmit, nem kérdezett semmit, egyszerűen, magához ölelt bennünket. Pontosan úgy ölelte Matert is, ahogy engem, úgy, mintha ő is a gyereke lenne. És, bár nem sokkal volt nagyobb, mint mi, - beborított bennünket a szeretetével. Akkor nyugodtunk meg.
Amikor, már nagyobb voltam, - és később is, felnőtt koromban, - sokszor gondoltam vissza erre a kivédhetetlen, szörnyű légitámadásra.
A repülőkre és a pilótákra.
Arra, - hogy a Balatonba zuhant, lelőtt Junkers, ne az legyen!…- Istenem, ne az a német vadászgép a német pilótával, aki bennünket akkor megmentett! Istenem, ne az!…-
És arra is, hogy a történtek után, pár nappal később, - az Apám által felkanalazott és megmentett angol pilóta, ne az legyen, Istenem, ne az, ne az!!…- aki olyan kivédhetetlenül és kíméletlenül, levadászott bennünket a legelőn. Ne az!… Istenem, ne az!
Istenem, ne az,… - aki megállás nélkül lőtt ránk, egészen addig, amíg szédületes sebességgel megérkezett a német vadászgép, - és üldözőbe vette.
Háború volt, - tudom.
De gyerekekre, asszonyokra, apácákra lőni? Milyen ember az, aki ezt megteszi? Csak egy gyilkos, -aki örömmel öl.
Hiszen a parancsában, bizonyára nem szerepelt, hogy sorozatlövést kell leadni a kopasz legelőn rémülten futkosó fiatal apácára, meg a mellette lévő 7 éves gyerekre.
Hát csak remélem, szívből remélem,…- hogy apám, nem azt az angolt mentette meg. Nem azt.
Nem azt hordozta ölben, nem azt etette kiskanállal, - és nem azt pelenkázta amíg kellett, - és nem annak adta vissza az életét. Nem annak. Nem.
Nem annak, - aki kegyetlenül le akart kaszálni minket.
És,…csak remélem, - ma is remélem, hogy nem az, nem az!…- mert, bár évtizedek teltek el azóta, ha rágondolok, - iránta, még ma is fellobban bennem a harag.
Sokkal később, amikor már mindketten kihevertük, és elfelejtettük a darázscsípést, újra elkezdtünk sétálni meg bóklászni.
Édesanyám azt mondta, ne botránkoztassuk meg a falut, lehetőleg ne a faluban mászkáljunk, ha nem muszáj és ne a házak körül kergetőzzünk meg bújócskázzunk. Nem lehet ugyanis minden emberhez odamenni és elmesélni, hogy Mater csak azért kóborol a Zárdán kívül, mert Tbc-s, és szüksége van a mozgásra meg a jó levegőre, sőt társaságra is.
Az emberek azt gondolják, hogy egy apáca, - még ha csak candidata akkor is - maradjon meg a fenekén a zárdában és imádkozzon a térdeplőjén. Az a dolga, amíg csak meg nem hal.
Mi azonban azt gondoljuk, egy apáca is tegyen meg mindent az egészségéért, a többi meg Isten dolga.
Ha pedig már meggyógyult, akkor még mindig apáca és az egész hátralévő idejét, - akár imádkozással is eltöltheti. Első azonban, az egészség.
Egyetértettek ebben a szüleim és ugyanez volt Zárdamama véleménye is, de természetesen az orvosé is.
Így aztán, szabad volt bócorogni újra. Csak lehetőleg messze a falutól.
Nem volt ez gond. Pláne nálam. Tudtam én bócorogni akármerre. Ismertem a falunkat és az egész környékét.
Az egyik napon célba vettem a delelőt, mert vele, Materral arra még nem jártunk sosem, csak Miskával.
Különben ezt Déllőnek hívták, nem delelőnek.
Legfőképpen azért indultunk arra, - (… hiszen, most eszembe se jutott a tehenek elvarázsolása. ) - hogy pöffeteg gombát keressünk a legelőn és a környékén.
Mater persze azt se tudta mi az a pöffeteg, de én elmagyaráztam. Mondtam neki, hogy az egy gomba, jó nagy gomba és ha frisset találunk az tiszta szerencse, mert akkor hazafelé kanyarodunk mihozzánk és a Mama azonnal megcsinálja nekünk rántva, - ami nagyon finom. De csak frissiben.
Olyan szépen ecseteltem neki, hogy milyen finom a rántott pöffeteg,…főleg meg még tartármártással, hogy lassan csurogni kezdett a nyálunk.
- Az biztos, hogy találunk valamilyent, vagy ideit, vagy tavalyit, mert valamilyen mindig van belőle, - mondtam - kell neki lenni, mert ahol tehénlepény van, ott mindig kikel a pöffeteg gomba is. Tehénlepény pedig mindig van, méghozzá mindennap friss…-
- Tehénlepény? A tehénlepény az mi, az milyen lepény? - kérdezte Mater - Miből van? Vagy az is gomba? Meg lehet enni?…-
Akkor ránéztem, mert azt hittem, hogy hülyéskedik velem, de nem. Komolyan gondolta.
Nem mondhattam meg neki egyszerűen és kereken, hogy a tehénlepény miből van. Később azonban, mégiscsak felvilágosítottam.
Meg kell ismerkednie a világgal, - jó ha tudja, mi, miből van, akkor legalább nem kóstolja meg, - elég, ha belelép.
Ez a lány, nem tudom honnan jött, de még soha életében nem látott tehénlepényt. Eddig.
A következő pillanatban azonban, már benne állt. Friss volt, meleg és büdös. Kicsit megcsúszott benne.
Megálltam, hogy ne nevessek.
- Hát ez a tehénlepény, ez, látod? És nem lehet megenni, nem. Különben, úgy hívják, hogy tehénszar, mindegy. Nem evésre való, de a gomba, az mégis szereti. Lehet mondani, hogy a pöffeteg az különösen, mert itt teremnek a legszebb pöffetegek…-
- Pfújjj,… sosem eszem többé gombát…-
- Jó az, hidd el és nincsen rajta tehénszar. Töröld bele a cipődet a fűbe, különben csúszkálni fogsz a tehénlepényen, meg még szagolhatod is, mert büdös. Tisztítsd meg a cipődet jól…-
Szófogadó volt, nekilátott. Némi erőlködés után sikerült is. Aztán kerestük a gombát tovább.
Majd kiguvadt a szemünk, pöffeteget azonban sajnos nem találtunk. Legfőképpen azért, mert azt néztem, hogy hol fehéredik, de úgy látszik nem most volt az érési ideje. Nem fehéredett.
Akkor aztán megláttam a jó nagy barnákat, amelyek akkorák voltak, mint egy pöttyös labda a közepes fajtábul. Megörültem nekik.
- Látod?… Ez az, ez az!!… Ezt kerestük, igen, nézd mennyi van!! Mennyi!!…Nézd!! -
Elhűlve nézett rám.
- Eez? Eeeez?…Ezt akarod te megenni? Én meg nem eszem! Pfújjj,…még rántva sem, pfújjj! Még tartárral sem, pfúúúj,…Ez most is olyan, mint a tehénlepény, csak a színe más…-
- Ja, ..aaaz?? Az azért olyan, mert valaki már rálépett, de nem baj, mert jövőre abból lesz a pöffeteg. Pont abból, mert ha rálépünk és szétpukkad, akkor elvetődnek a magjai mindenfelé a fűben. Aztán meg kikel, megnő és már ehetjük is,…mondhatom nagyon finom, pláne tartárral,…-
- Nem akarok enni belőle, nem is vagyok éhes…-
- Nem most kell, hanem jövőre, most csak elvetjük a magjait, gyere. Keressünk még, pöffentsük szét, akkor jövőre sok gombánk lesz és visszajövünk ide leszedni egy jó nagy zsákkal, vagy talicskával…-
- Mi az a talicska? - kérdezte félénken.
- Mielőtt azt hihette volna, ahogy az is ehető, pláne tartárral, gyorsan felvilágosítottam, hogy:
- A talicska, az talicska, - nem más.
Nem látszott túl lelkesnek attól, hogy tudja, de lehet, hogy így se értette.
Aztán meglátta, hogy én milyen élvezettel puffantom szét a gombákat és akkor kedvet kapott hozzá ő is. Elkezdtünk rohangászni, hogy ki talál többet és ki tud nagyobbat puffantani. Amikor rátoppantottam a gombára, az kipukkadt és hatalmas sötétbarna, sárga, szürke, vagy fekete sűrű felhőt pöffentett magasra, egy kis csattanással. Nagyon tetszett.
Ámultunk és bámultunk, - és versenyeztünk, hogy ki puffant többet, meg nagyobbakat. Azt meg észre se vettük, hogy neki az egész alsó szoknyája, ami valaha fehér volt, teljesen elfeketedett a kipöffenő gomba spóráktól, - ahogy az én zoknim, a lábam, a combom, meg még a valaha rózsaszínű bugyogóm is. A pöttyös ruhámról nem is beszélve.
Amikor a Mater észrevette, ijedten kérdezte meg:
- Ez, most ki fog kelni rajtunk?…Mi lesz akkor?
- Jaj, dehogyis,…nincsen rajtunk tehénszar…-
- Dehogyis nincs, éppen most léptem bele…-
- Az nem olyan, - nyugtattam -…amibe beleléptél az friss, a gomba meg a szárazat szereti…-
- Mire hazaérünk, megszárad…-
- Akkor se olyan,…- nyugtattam - a cipődön nem kel ki…-
Ennek ellenére, már láttam is a Mater ormótlan cipőjét a lelki szemeimmel. Alig látszott ki, a rajta termő rengeteg pöffeteg gomba alól,…- az én valaha fehér volt zoknimról, nem is beszélve,…- ami szintén tele volt gomba spórákkal.
És akkor, - miközben a gombatermésen merengtem, hirtelen és teljesen váratlanul, - felbőgött a sziréna rettenetes, semmihez sem hasonlítható hangja.
Légiriadó!
Közelről hallatszott, a szomszéd község hajógyárából, - és ez nagy baj volt. Ők akkor szoktak szirénázni, ha a repülők már a saját légterünkben voltak.
Egy pillanat alatt felmértem, hogy hová rohanhatnánk?…- Az volt a döbbenetes, - hogy sehová.
Sehová nem lehetett. És időnk sem volt már.
A delelő közepén voltunk. A falu messze volt.
Az erdő szintén messze volt, - a Déllő túlsó oldalán kezdődött, ott ahol a marhák legeltek, s ahol a tehenes most hirtelen, pánikszerű gyorsasággal durrogtatni kezdett, hogy a kutyája segítségével beterelje az állatokat az erdőbe.
Mert a tehenes, - ahogy mindenki, - pontosan tudta, hogy azok az állatok odafent mindenre lőnek, ami mozog. Még a marhacsordára vagy a marhapásztorra is.
Vagy, - mint nemrégiben Nemesvámoson, - a libalegelőn, a libákat őrző 6 éves kislányra is.
Messze volt az erdő. Igen. Nem juthattunk el már addig.
Bénultan álltunk, - és már hallani lehetett a repülő hangját Akkor, hirtelen elkaptam a Mater kezét.
- A fa!!…Irány a fa!!…-
Mater felrántotta a szoknyáját, aztán elkezdtünk szélsebesen futni a fa felé. Az életünkért futottunk.
Terebélyes, dús lombú, hatalmas koronájú tölgyfa állt a Déllő közepén, azt céloztuk meg.
De, - nem volt már annyi idő.
Megláttuk az alacsonyan szálló repülőgépet, - és sajnos, az is minket. Olyan alacsonyan húzott el felettünk, hogy még a pilóta sapkáját és szemüvegét is látni véltük. Tett egy kört a fejünk felett, aztán még egyet és még egyet, egyre alacsonyabban,…- és,… akkor értük el,…akkor értük el a fát.
- Öleld meg!!!…Öleld meg!!! - ordítottam Maternek, de nem tudom, hogy hallotta-e. A repülő süvítésétől ugyanis semmit sem lehetett hallani.
Én is elkaptam a fa derekát, de csak az egyik kezemmel, mert a másikkal Matert fogtam amennyire csak bírtam.
Aztán, nem is tudom, hogy mi történt, - a gép ott volt, pontosan a fejük felett, - szinte súrolta az öreg tölgyfa koronáját.
És ott is maradt, ott körözött fölöttünk. Eltávolodott egy picit, majd visszavágódott,…- aztán hirtelen, lőni kezdett.
Csak úgy záporoztak körülöttünk a gépfegyverlövések. Törtek, reccsentek és hullottak a fejünkre a fadarabok, az ágak, a levelek, sőt még a madárfészkek is. A fát ölelve, mintha azt is éreztük volna, ahogy megrándult a fa, az őt ért találatoktól.
Öleltük a fát.
Öleltük a fát,…- annyira öleltük, hogy szinte belebújtunk volna félelmünkben a törzsébe.
A gép meg csak körözött, körözött felettünk, - bár egy-két pillanatig, lőni éppen nem lőtt. Lehet, hogy azért, - mert akkor, újra töltött.
Mater a pillanatnyi szünetet kihasználva és a legrosszabbra felkészülve, hirtelen elengedte a fát, a hátam mögé ugrott és engem kapott el. Engem védelmezett a testével, - és úgy ölelte meg a fát.
- Istenem, Istenem, olyan pici vagyok még a halálra,…- gondoltam rémülten és belenyomtam az arcomat a fa törzsébe -…nem akarok meghalni, nem, nem!!…Istenem, Istenem…-
A gép csak körözött, csak körözött fölöttünk, majd hirtelen újra lőni kezdett. Mater pedig akkor teljesen váratlanul elengedett, - elengedte a fát is. Kiugrott a hátam mögül, - és kiugrott a fa alól is.
Kirohant a déllőre, ahol semmi sem védte már, - és motor zajt, gépfegyver kerepelést túlsikoltva állt meg, az égre nézve, és karjait az égre feszítve, sírva ordított a gép felé:
- Itt vagyok!!!…Itt vagyok!! Engem lőjjél, itt vagyok!!…Meg akarok halni, itt vagyok, meg akarok halni…itt vagyok,…ide lőjjél, itt vagyok!!!…-
Teljesen bénán álltam, - körülöttünk pedig, csak úgy záporoztak a golyók. Már nem öleltem a fát, csak álltam.
Mindegy volt már. Minden, mindegy volt már. Tudtam, hogy meg fogunk halni.
És akkor a Mater hirtelen, úgy ahogy volt, elvágódott. Én pedig, semmivel se törődve kirohantam hozzá, és ráborultam.
Abban a pillanatban hangzott fel, egy még jobban süvöltő repülőgép hangja, ami, mintha az égből zuhant volna alá. A felettünk lévő pedig nem lőtt tovább, hanem felemelte a gép orrát, és hatalmas sebességgel, - pillanatok alatt elhúzott.
Az új gép, nem bennünket támadott, hanem a másik gépet vette üldözőbe. Szédületes sebességgel utánaeredt és alighanem, sikerrel levadászta. Látni ugyan nem láttam semmit Materen kívül, - de hallani lehetett a gépfegyverropogást, majd a hatalmas robbanást.
Tudtam, hogy a Mater meghalt, - tudtam, hogy azért esett el, mert meghalt. Tudtam, hogy lelőtték. Tudtam, hogy ennyi lövés közül, valamelyik biztos, hogy eltalálta.
Nem kerestem rajta a lövés helyét, mert az már úgyis mindegy volt. Én is meg akartam halni. Én is.
Hisztérikusan sírni kezdtem, az ölembe vettem a Mater fejét, aztán kiabálni kezdtem:
- Ó te Isten, mért tetted ezt mivelünk?!!! Miért?!!…Miért?!!! Kinek ártott ez a lány?!! Kinek?…-
Csak sírtam csak sírtam. És Isten ellen lázadoztam.
Mert milyen igazság ez?! Mater, imádkozással töltötte az egész életét, és most meghal egy marhaszaros legelő kellős közepén?
- Ó, te Isten, ó, te Isten!!!…- ordítottam, - mért tetted ezt mivelünk?!!… -
Akkor ért oda hozzánk, rohanva a tehenes:
- Kisasszonyok!!…Kisasszonyok!!…-
Majd elképedten torpant meg a Mater felett. Aztán csak nézett, nézett, és egy szót se tudott többé szólni.
Nem hitt a szemének. Többször is végigsimított a homlokán.
- Lebombázták a zárdát?…- kérdezte végül döbbenten -…Vagy mi van? Micsinál itt az apáca?…-
- Meghalt….- mondtam - meghalt…-
A tehenes bácsi, nem szólt egy szót sem, - csak bólogatott. Bólogatott szaporán. Aztán hirtelen döntött:
- Hazaterelek kisasszony, és küldöm a doktort. Mást nem lehet, hazaterelek, …ee kő innen vinni, ee kő,…nem maradhat itt csúfságra,…- mondta.
Aztán, már le is kapta a nyakából az ostort és hatalmasat durrantott vele. Válaszul megszólalt a tehénkolomp, majd a terelőkutyájának ugatása is.
Mater feje pedig akkor váratlanul megmozdult az ölemben. Én ettől annyira megijedtem, hogy hangosan felsikítottam.
Tudtam, hogy meghalt,…tudtam,…- most meg mégis, megmozdult az ölemben.
- Éll ez!!…Éll!!…- mondta a pásztor nagy örömmel és levetődött Mater mellé a földre. Kezébe vette a fejét, majd vigyázva, gyengéden pofozgatni kezdte…-
Mater pedig kinyitotta a szemét, - és hatalmas ijedtség lobbant benne. Azonnal becsukta újra. És visszaájult.
Később, - megértettem Matert.
Nem ilyennek képzelte a mennyországot, -…mert kétsége sem lehetett afelől, hogy odajutott.
Meg akart halni, igen. Ott volt hát a mennyországban, -…mert meghalt már. Az Úr, magához szólította. Igen.
De, nem ilyennek képzelte a mennyországot, - meg az Urat se.
Sőt, még a Szent Pétert se ilyennek képzelte,...cserzett arcú, mosolygó, bagószagú, bajszos öregembernek, aki zsíros, és lukas kalapot visel, fénylő glória helyett, - ráadásul karikás ostorral.
Aztán, még pofozgatta is, - végtelen türelemmel. Hát, nem ilyennek képzelte, - az biztos.
Most hát, itt van,…- és itt van minden kín-keservnek, és minden álomnak is a vége. Nem olyan a mennyország, amilyennek képzelte.
- Hozzon má a kalapomba vizet kisasszony, - mondta a pásztor nekem, - itt van mingyá, nézzen oda… látja?…na azaz, ott van a forrás, …fusson má,…-
Nem kellett kétszer mondani. Futottam, ahogy csak bírtam. Megmerítettem a kalapot, befogtam rajta a lukat, és futottam vele visszafelé is. Volt még benne, mire odaértem.
Akkor belemártotta az ujjait, és szépen, gyöngéden locsolgatni kezdte a vízzel Mater arcát, aki erre újra kinyitotta a szemét, és teljesen értetlenül bámult ránk.
- Igyon kisasszony, - mondta a pásztor neki, - aztán megfogta egyik kezével a Mater fejét, a másikkal meg a kalapot, és szépen lassan itatni kezdte őt. Mater pedig ivott, egyre mohóbban, - és nem nézte, hogy miből. Az most nem volt fontos.
- Köszönöm…- mondta - köszönöm, Isten fizesse meg…-
- Egészségére kívánom,… - mondta a pásztor - hogyan van kisasszony? Hogyan? Fel tud ülni? Vagy fel tud állni?…Hun fáj, ..merre fáj?…Hun érte golyó?…Hun?…-
- Élek? - kérdezte a Mater csodálkozva - …élek én?
- Persze, hogy éll! Éll, Éll hát! Éll,… Mé ne élne?? Éll!…De hun fáj? Hun érte a golyó?
- Milyen golyó? Nem érzek én semmiféle golyót…-
- Neeem?
- Nem, egyáltalán nem, nem fáj sehol,… nem,…-
- Neem??…Hát, adja Isten, hogy úgy legyen, .. adja Isten, szívembül kívánom!
- Nem fáj sehol, nem érzek golyót, nem…-
- Akkor maga kisasszony a Szűzmária köténnyébe esett, az védte, - mert igencsak lűttek magára…Hát akkor próbájja meg, keljen föl…-
Maternak pedig, nem kellett kétszer mondani. Oldalára fordult, és igencsak fürgén felült, eligazgatta maga körül a ruháját, aztán szépen, lassan, óvatosan felállt. Akkor már nem volt olyan fürge.
Mi pedig elkezdtük őt körbejárni.
Nem mertünk hozzányúlni, nem mertük megtapogatni, mert az, - nem volt illendő. Ezért, néztük csak, néztük, kiguvadt szemekkel. Nem volt rajta semmi, - se luk, se vér, se sebesülés, - sőt még tehénszar sem. Nem abba esett.
Akkor kezdtem megnyugodni. Meg a pásztor is.
- Nincs itt semmi, kisasszony,…semmi, - én mondom, maga a Szűzmária köténnyébe esett, és maga a Szűzmária védelmezte magát kisasszony, hát imádkozzon neki hálássan, mer megérdemli. Menni is tud?…Meg járni?…A lába se fáj?…-
- Nem, nem, az se, semmi se fáj,…igen, tudok járni, tudok, nincsen nekem semmi bajom,…-
- Akkor jóvan,…akkor nem terelek be kisasszonyok, csak este, -…maguk meg indújjanak el hazafelé, szépen. Menjenek csak, menjenek, Isten álgya magukat…-
É akkor megint, - hevesen kitört belőlem a hála. Neki rontottam a pásztornak és mind a két karommal megöleltem a derekát, - csak addig értem fel.
- Köszönöm, - mondtam -…Isten fizesse meg magának és az Isten áldja meg érte, hogy segített és nem hagyott magunkra bennünket…-
Biztos voltam benne, hogy ő támasztotta fel a Matert valahogyan, és egész szívemből hálás voltam érte. Hallottam már ilyent máskor is, sőt a nővérem, - még olvasott is róla, csakhogy nem tudom már, mit.
A pásztor egy pillanatra a fejemre tette a kezét és a szemembe nézett, - de abban a röpke pillanatban az arcán világított a világ összes mosolya és szeretete. Megcsapott valami. Valami nem földi.
Egyszerű ember volt, - mégis, amikor a fejemre tette a kezét, egy pillanatra úgy éreztem, mintha Isten állna ott és beborítana engem a szeretetével.
Lehunytam a szememet és éreztem az erőt, a hatalmas energiát, amit kaptam.
Megváltozott a világ.
Mater tollászkodott egy kicsit, igazgatta a ruháját. Aztán odaállt a pásztor elé ő is.
- Köszönöm szépen, köszönöm, - mondta csendesen és meghajtotta a fejét, - az Isten áldja meg érte.-
A pásztor pedig, kinyújtotta feléje is a kezét és a Mater teljesen elpirulva tette az övét a pásztor kezébe, aki egy pillanatig fogta, aztán balkezébe vette, a jobb kezét pedig ugyanúgy a Mater fejére tette, ahogy az enyémre is.
És, akkor láttam.
A pásztor nem szólt semmit csak ránézett a Materra, aki hirtelen lehunyta a szemét. És Mater arca ugyanabban a pillanatban, szinte felfénylett. Tudtam, hogy ő is ugyanazt élte át, amit én.
Isten békéje, Isten áldása és Isten szeretete sugárzott ránk egy pillanatra, a pásztor kezének érintése alatt.
Nem beszéltünk, de a világ egyetlen pillanat alatt megváltozott körülöttünk.
Egymásra mosolyogtunk.
Elmúlt a sokk!
Aztán a Mater perdült egy nagyot, - úgy, mintha semmi se történt volna, - és odatáncolt boldogan a fához, mind a két kezével megölelte és hangosan, boldogan felrikkantott:
- Szeretlek te fa!! ..Hallod?!…Szeretlek!!…Szeretlek!!…Szeretlek,…Szeretlek te fa!! -
A pásztor felnevetett
.- Ezt a fát, - mindenki szereti, -…ez itt, az Isten Fája. -…Hosszú története van ennek kisasszonyok. Egyszer, ha megint erre járnak majd elmesélem, nna Isten legyen magukkal kisasszonyok…-
- Visszajövünk,...- ígértem - …és Isten áldja, Isten áldja meg…-
A pásztor, szélesen mosolyogva a kalapjához érintette a kezét és elindult a csordája felé.
Távolról, idehallatszott a tehénkolomp és a kutya csaholása. A kutya, - dolgozott. Jól nevelt kutya volt, akkor is tette a dolgát ha nem figyelmeztette rá a gazdája. Tudta, hogy mit kell tenni, pontosan tudta egyedül is.
Különben csend volt.
Én, csak álltam. Csak álltam.
Ott volt Isten. Ott volt. Érezni lehetett.
Egy darabig, nem mertem moccanni, nehogy elmenjen mellőlünk. Aztán mégiscsak, muszáj volt.
Mater, még mindig a fát ölelte, most már könnyes arccal és hangtalanul sírva. Odamentem hozzá és lehámoztam róla, aztán kézen fogva, szótlanul elindultunk hazafelé.
Haza, Anyámhoz és Apámhoz. Haza, ahol biztonságban lehetünk.
Amikor a kapun beléptünk, Anyám már repült is felénk. Nem szólt semmit, nem kérdezett semmit, egyszerűen, magához ölelt bennünket. Pontosan úgy ölelte Matert is, ahogy engem, úgy, mintha ő is a gyereke lenne. És, bár nem sokkal volt nagyobb, mint mi, - beborított bennünket a szeretetével. Akkor nyugodtunk meg.
Amikor, már nagyobb voltam, - és később is, felnőtt koromban, - sokszor gondoltam vissza erre a kivédhetetlen, szörnyű légitámadásra.
A repülőkre és a pilótákra.
Arra, - hogy a Balatonba zuhant, lelőtt Junkers, ne az legyen!…- Istenem, ne az a német vadászgép a német pilótával, aki bennünket akkor megmentett! Istenem, ne az!…-
És arra is, hogy a történtek után, pár nappal később, - az Apám által felkanalazott és megmentett angol pilóta, ne az legyen, Istenem, ne az, ne az!!…- aki olyan kivédhetetlenül és kíméletlenül, levadászott bennünket a legelőn. Ne az!… Istenem, ne az!
Istenem, ne az,… - aki megállás nélkül lőtt ránk, egészen addig, amíg szédületes sebességgel megérkezett a német vadászgép, - és üldözőbe vette.
Háború volt, - tudom.
De gyerekekre, asszonyokra, apácákra lőni? Milyen ember az, aki ezt megteszi? Csak egy gyilkos, -aki örömmel öl.
Hiszen a parancsában, bizonyára nem szerepelt, hogy sorozatlövést kell leadni a kopasz legelőn rémülten futkosó fiatal apácára, meg a mellette lévő 7 éves gyerekre.
Hát csak remélem, szívből remélem,…- hogy apám, nem azt az angolt mentette meg. Nem azt.
Nem azt hordozta ölben, nem azt etette kiskanállal, - és nem azt pelenkázta amíg kellett, - és nem annak adta vissza az életét. Nem annak. Nem.
Nem annak, - aki kegyetlenül le akart kaszálni minket.
És,…csak remélem, - ma is remélem, hogy nem az, nem az!…- mert, bár évtizedek teltek el azóta, ha rágondolok, - iránta, még ma is fellobban bennem a harag.
érdekes...
Brit szakértők összegyűjtötték, mik a teendőink életünk meghosszabbítására.
<!-- Adserver zone (js): 10764, BLIKK_AKTUÁLIS_CIKK_Billboard --><SCRIPT type=text/javascript> // <![CDATA[ var ord=Math.round(Math.random()*100000000); document.write('<sc'+'ript type="text/javascript" src="http://ad.adverticum.net/js.prm?zona=10764&ord='+ord+'"><\/scr'+'ipt>'); // ]]></SCRIPT><SCRIPT src="http://ad.adverticum.net/js.prm?zona=10764&ord=72488034" type=text/javascript></SCRIPT><NOSCRIPT>
</NOSCRIPT>
LONDON—BUDAPEST — Szeretne 130 évig élni? Szeretne nyugodt, egészséges öregkort? Akkor figyelem: segítünk! Nem kellenek csodaszerek és sok pénz sem ahhoz, hogy hosszú életünk legyen, a legfontosabb ugyanis az, hogy figyeljünk oda magunkra. A következő életmeghosszabbító tippek listáját a Norwich Union biztosító szakemberei állították össze. Ezek között olyan egyszerű tanácsok szerepelnek, mint az egészséges táplálkozás vagy a jókedv, amelyek mind hozzájárulnak néhány évvel a várható élettartamunkhoz. A brit Times Online által közölt listán olyan egyszerű megállapítások is megtalálhatók, mint hogy szokjunk le a cigarettáról, de akadnak már-már ezotériába hajló javaslatok is. Ki gondolná például, hogy a fogselyem használata akár 6 évet is hozzáadhat életünkhöz?
1. Házasodjon!
Ifjú, 30 éves hölgy a biciklin. Elméletileg 100 év múlva, 130 évesen is élvezhetné az életet!
A Norwich Union számai azt mutatják, hogy a házasságban vagy tartós kapcsolatban élő emberek átlagosan egy évvel tovább élnek a szingliknél, érdemes tehát partnert találni a hosszú életre vágyóknak.
2. Vigyázzon a testsúlyára!
A veszélyes elhízás, amit általában 30 feletti testtömeg-indexszel (BMI) azonosítanak, akár négy évvel is megkurtíthatja a várható élettartamot, de a kóros soványság is csökkenti az esélyt a hosszú élethez, méghozzá átlagosan 2 évvel. Az egészséges BMI 18,5– 25 közötti.
3. Ne dohányozzon!
Ez egy meglehetősen kézzelfogható és régóta közismert tény. A finnországi Helsinki Egyetem professzorai által végzett kutatás szerint azok az emberek, akik nem cigarettáznak, átlagosan 10 évvel tovább élnek azoknál, akik napi 20 szálat elszívnak.
4. Legyen nő!
Hát ezt egy férfinak meglehetősen nehéz teljesíteni, tény azonban, hogy a nők általában „túlélik” a férfiakat.
5. Nevessen!
Tudományos felmérések szerint azok az emberek, akik naponta átlagosan 15 percet nevetnek, akár 8 évvel tovább élnek, mint „savanyúbb” társaik.
6. Takarítson!
Érdekes összefüggés, bár ha belegondolunk, nem is anynyira különös: azok a z e m b e rek ugyanis, akiket rendetlenség, káosz vesz körül, gyakrabban stresszesek, depressziósak, vagyis ha eltakarítjuk a kuplerájt, akár 1 évvel tovább élhetünk!
7. Táplálkozzon helyesen!
A rotterdami Erasmus Egyetem professzorai szerint ha napi étrendünkbe felvesszük a fokhagymát, a vörösbort, a zöldségeket és gyümölcsöket, mandulát és a fekete csokoládét, akár 6,6 évvel meghosszabbíthatjuk élettartamunkat. Ezt nem is olyan nehéz teljesíteni.
8. Egyen kevesebb húst!
Az Egyesült Államok egyik egészségügyi tudományos központjában, a San Bernardinó-i Loma Egyetemen folytatott kutatás szerint azok az emberek, akik nagyon ritkán, még csak nem is minden héten fogyasztanak húst, átlagosan 3,6 évvel élnek tovább társaiknál.
9. Legyen pozitív!
A pozitív, optimista emberek – több kutatás eredményeire alapozva – jobban ellenállnak a vírusoknak, és hamarabb felépülnek a betegségekből, mint negatív, antiszociális társaik, mivel általában előbbiekre a sport, testmozgás, szociális tevékenységek jellemzőbbek.
10. Higgyen!
Ez egy valóban meglepő összefüggés az élettartam és a hit között, amelyet a Pittsburghi Egyetem állít. Eszerint azok az emberek, akik heti rendszerességgel vesznek részt vallási szertartásokon, akár 3 évvel tovább élnek misére nem járó társaiknál.
11. Aludjon!
Az elégtelen alvás számos megbetegedéshez vezethet, sőt a szívinfarktus esélyét is növeli. Akik napi átlag 6-7 órákat alszanak, plusz öt évet is nyerhetnek a gyengén alvókhoz képest.
12. Használjon fogselymet!
Akik naponta használnak fogselymet fogmosás után, akár hat évvel tovább élhetnek, miután csökkentik az olyan baktériumok kártékonyságát, amelyek szív- és érrendszeri megbetegedésekhez vezethetnek.
13. Szerezzen egy háziállatot!
Amerikai kutatások szerint a háziállatot tartók között ritkábban fordulnak elő depressziósak, ráadásul a kisállatok simogatása még csökkenti is a vérnyomást, így akár 2 évvel is tovább élhetnek.
Nem csak álom a 130 éves kor?
Bár meglepő lehet a kutatás eredménye, a szakértő szerint közel sem lehetetlen, hogy valaki akár 130 éves koráig is éljen.
— Régi tudományos megfigyelés, hogy a fejlett állatok a kifejlődésükhöz szükséges időtartamnak hozzávetőlegesen a hatszorosát élik meg. Ez egy ember esetében 20-22 év növekedéssel, kifejlődéssel számolva, akár 120-130 év is lehetne. Ez pedig közel van a brit tudósok számításaihoz — árulta el dr. Lendvai György életmód-tanácsadó.
— A tanulmányban szembetűnő, hogy a sok megvizsgált tényező közül a megélhető évek számára milyen nagy hatással vannak a lelki tényezők: a nevess, légy pozitív, higgy, házasodj, szerezz háziállatot javaslatok betartása már önmagában 23 pluszévet jelenthet számunkra. De táplálkozási szokásainkon is nagyon könnyen változtathatunk. A vitaminok, ásványi anyagok szintén jelentősen hozzájárulhatnak az egészségünkhöz, és ezáltal hosszú, aktív életet is élhetünk — tanácsolta a szakember.
Itthon a vizsgálatokban bíznak
A magyar biztosítócégek még nem gondolkoztak azon, hogy ilyen dolgokkal magyarázzák a hosszú élet titkát. A hazai szakemberek jobban bíznak az orvosi vizsgálatok eredményeiben vagy az életmódfelmérésekben.
— Magyarországon az életbiztosítás megkötésekor rizikótényezőt jelent, ha valaki napi egy doboz cigarettát elszív, vagy túlsúlyos, esetleg már műtötték valamilyen komolyabb betegséggel. Minden esetben rákérdezünk a biztosítást kötő családjának egészségi állapotára, hogy kiszűrhessük az örökletes betegségeket. De a végső eredményt az orvosi vizsgálat alapján szakemberek határozzák meg — magyarázta Pál Zoltán, a Magyar Biztosítók Országos Szövetségének életbiztosítási tagozatának elnöke.
— Persze csökkenthetjük is a kockázati tényezőket. Egy rendszeresen sportolónak jobbak az esélyei, de arra még nem gondoltunk, hogy például egy humorista jobb besorolást kapjon, mert sokat nevet — mosolygott a szakember.
<!-- end: jobb_oldal -->
Brit szakértők összegyűjtötték, mik a teendőink életünk meghosszabbítására.
<!-- Adserver zone (js): 10764, BLIKK_AKTUÁLIS_CIKK_Billboard --><SCRIPT type=text/javascript> // <![CDATA[ var ord=Math.round(Math.random()*100000000); document.write('<sc'+'ript type="text/javascript" src="http://ad.adverticum.net/js.prm?zona=10764&ord='+ord+'"><\/scr'+'ipt>'); // ]]></SCRIPT><SCRIPT src="http://ad.adverticum.net/js.prm?zona=10764&ord=72488034" type=text/javascript></SCRIPT><NOSCRIPT>
LONDON—BUDAPEST — Szeretne 130 évig élni? Szeretne nyugodt, egészséges öregkort? Akkor figyelem: segítünk! Nem kellenek csodaszerek és sok pénz sem ahhoz, hogy hosszú életünk legyen, a legfontosabb ugyanis az, hogy figyeljünk oda magunkra. A következő életmeghosszabbító tippek listáját a Norwich Union biztosító szakemberei állították össze. Ezek között olyan egyszerű tanácsok szerepelnek, mint az egészséges táplálkozás vagy a jókedv, amelyek mind hozzájárulnak néhány évvel a várható élettartamunkhoz. A brit Times Online által közölt listán olyan egyszerű megállapítások is megtalálhatók, mint hogy szokjunk le a cigarettáról, de akadnak már-már ezotériába hajló javaslatok is. Ki gondolná például, hogy a fogselyem használata akár 6 évet is hozzáadhat életünkhöz?
1. Házasodjon!
A Norwich Union számai azt mutatják, hogy a házasságban vagy tartós kapcsolatban élő emberek átlagosan egy évvel tovább élnek a szingliknél, érdemes tehát partnert találni a hosszú életre vágyóknak.
2. Vigyázzon a testsúlyára!
A veszélyes elhízás, amit általában 30 feletti testtömeg-indexszel (BMI) azonosítanak, akár négy évvel is megkurtíthatja a várható élettartamot, de a kóros soványság is csökkenti az esélyt a hosszú élethez, méghozzá átlagosan 2 évvel. Az egészséges BMI 18,5– 25 közötti.
3. Ne dohányozzon!
Ez egy meglehetősen kézzelfogható és régóta közismert tény. A finnországi Helsinki Egyetem professzorai által végzett kutatás szerint azok az emberek, akik nem cigarettáznak, átlagosan 10 évvel tovább élnek azoknál, akik napi 20 szálat elszívnak.
4. Legyen nő!
Hát ezt egy férfinak meglehetősen nehéz teljesíteni, tény azonban, hogy a nők általában „túlélik” a férfiakat.
5. Nevessen!
Tudományos felmérések szerint azok az emberek, akik naponta átlagosan 15 percet nevetnek, akár 8 évvel tovább élnek, mint „savanyúbb” társaik.
6. Takarítson!
Érdekes összefüggés, bár ha belegondolunk, nem is anynyira különös: azok a z e m b e rek ugyanis, akiket rendetlenség, káosz vesz körül, gyakrabban stresszesek, depressziósak, vagyis ha eltakarítjuk a kuplerájt, akár 1 évvel tovább élhetünk!
7. Táplálkozzon helyesen!
A rotterdami Erasmus Egyetem professzorai szerint ha napi étrendünkbe felvesszük a fokhagymát, a vörösbort, a zöldségeket és gyümölcsöket, mandulát és a fekete csokoládét, akár 6,6 évvel meghosszabbíthatjuk élettartamunkat. Ezt nem is olyan nehéz teljesíteni.
8. Egyen kevesebb húst!
Az Egyesült Államok egyik egészségügyi tudományos központjában, a San Bernardinó-i Loma Egyetemen folytatott kutatás szerint azok az emberek, akik nagyon ritkán, még csak nem is minden héten fogyasztanak húst, átlagosan 3,6 évvel élnek tovább társaiknál.
9. Legyen pozitív!
A pozitív, optimista emberek – több kutatás eredményeire alapozva – jobban ellenállnak a vírusoknak, és hamarabb felépülnek a betegségekből, mint negatív, antiszociális társaik, mivel általában előbbiekre a sport, testmozgás, szociális tevékenységek jellemzőbbek.
10. Higgyen!
Ez egy valóban meglepő összefüggés az élettartam és a hit között, amelyet a Pittsburghi Egyetem állít. Eszerint azok az emberek, akik heti rendszerességgel vesznek részt vallási szertartásokon, akár 3 évvel tovább élnek misére nem járó társaiknál.
11. Aludjon!
Az elégtelen alvás számos megbetegedéshez vezethet, sőt a szívinfarktus esélyét is növeli. Akik napi átlag 6-7 órákat alszanak, plusz öt évet is nyerhetnek a gyengén alvókhoz képest.
12. Használjon fogselymet!
Akik naponta használnak fogselymet fogmosás után, akár hat évvel tovább élhetnek, miután csökkentik az olyan baktériumok kártékonyságát, amelyek szív- és érrendszeri megbetegedésekhez vezethetnek.
13. Szerezzen egy háziállatot!
Amerikai kutatások szerint a háziállatot tartók között ritkábban fordulnak elő depressziósak, ráadásul a kisállatok simogatása még csökkenti is a vérnyomást, így akár 2 évvel is tovább élhetnek.
Nem csak álom a 130 éves kor?
Bár meglepő lehet a kutatás eredménye, a szakértő szerint közel sem lehetetlen, hogy valaki akár 130 éves koráig is éljen.
— Régi tudományos megfigyelés, hogy a fejlett állatok a kifejlődésükhöz szükséges időtartamnak hozzávetőlegesen a hatszorosát élik meg. Ez egy ember esetében 20-22 év növekedéssel, kifejlődéssel számolva, akár 120-130 év is lehetne. Ez pedig közel van a brit tudósok számításaihoz — árulta el dr. Lendvai György életmód-tanácsadó.
— A tanulmányban szembetűnő, hogy a sok megvizsgált tényező közül a megélhető évek számára milyen nagy hatással vannak a lelki tényezők: a nevess, légy pozitív, higgy, házasodj, szerezz háziállatot javaslatok betartása már önmagában 23 pluszévet jelenthet számunkra. De táplálkozási szokásainkon is nagyon könnyen változtathatunk. A vitaminok, ásványi anyagok szintén jelentősen hozzájárulhatnak az egészségünkhöz, és ezáltal hosszú, aktív életet is élhetünk — tanácsolta a szakember.
Itthon a vizsgálatokban bíznak
A magyar biztosítócégek még nem gondolkoztak azon, hogy ilyen dolgokkal magyarázzák a hosszú élet titkát. A hazai szakemberek jobban bíznak az orvosi vizsgálatok eredményeiben vagy az életmódfelmérésekben.
— Magyarországon az életbiztosítás megkötésekor rizikótényezőt jelent, ha valaki napi egy doboz cigarettát elszív, vagy túlsúlyos, esetleg már műtötték valamilyen komolyabb betegséggel. Minden esetben rákérdezünk a biztosítást kötő családjának egészségi állapotára, hogy kiszűrhessük az örökletes betegségeket. De a végső eredményt az orvosi vizsgálat alapján szakemberek határozzák meg — magyarázta Pál Zoltán, a Magyar Biztosítók Országos Szövetségének életbiztosítási tagozatának elnöke.
— Persze csökkenthetjük is a kockázati tényezőket. Egy rendszeresen sportolónak jobbak az esélyei, de arra még nem gondoltunk, hogy például egy humorista jobb besorolást kapjon, mert sokat nevet — mosolygott a szakember.
<!-- end: jobb_oldal -->
Várnai Zseni: Csodák csodája...
"Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.
A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az élet magvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.
Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rám ragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.
Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rám ragyog, s ölel az illatár!
Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés... tavasz!"
"Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.
A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az élet magvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.
Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rám ragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.
Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rám ragyog, s ölel az illatár!
Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés... tavasz!"
Santa Fe (jelentése: Szent Hit), New Mexico, USA
Egy több, mint 130 éves csoda, a Loretto Kápolna.
E kápolnát a "csoda lépcsője" különbözteti meg a többitől.
A kápolna a 19. században épült. Amikor elkészült, akkor vették észre a szerzetesek, hogy nincsen lépcsőfeljárat a kórusnak fenntartott emelvényhez. A szerzetesek 9 napig imádkoztak Szent Józsefhez, tudván azt, hogy ő ács volt. Az utolsó nap egy idegen kopogtatott a bejárati ajtón, mondván azt, hogy ő ács, és meg fogja építeni a lépcsőt.
Ő megépítette a lépcsőt egyedül.
Senki nem értette meg, hogy a lépcső hogyan áll minden központi támasz nélkül.
Az ács egyáltalán nem használt sem szeget, sem enyvet. Dolga végeztével nyomtalanul eltűnt, még munkabérre sem tartott igényt.
Úgy hírlik, hogy az ács maga volt Szent József, akit Jézus küldött a szerzetesek megsegítésére.
Azóta úgy tartják, hogy ezek a lépcsők csodák, és zarándokok helyévé váltak.
3 rejtély merül fel:
1. az ács személye
2. a mérnökök és a tudósok semmi magyarázatot nem találnak arra, hogy a lépcső áll minden központi tartóoszlop nélkül.
3. a faanyag eredete: mivel a lépcső olyan fából készült, amely sehol sem található a világon.
Még van egy érdekesség: a szerkezet 33 lépcsőből áll, ami Jézus életkorát jelenti.
Egy több, mint 130 éves csoda, a Loretto Kápolna.
E kápolnát a "csoda lépcsője" különbözteti meg a többitől.
A kápolna a 19. században épült. Amikor elkészült, akkor vették észre a szerzetesek, hogy nincsen lépcsőfeljárat a kórusnak fenntartott emelvényhez. A szerzetesek 9 napig imádkoztak Szent Józsefhez, tudván azt, hogy ő ács volt. Az utolsó nap egy idegen kopogtatott a bejárati ajtón, mondván azt, hogy ő ács, és meg fogja építeni a lépcsőt.
Ő megépítette a lépcsőt egyedül.
Senki nem értette meg, hogy a lépcső hogyan áll minden központi támasz nélkül.
Az ács egyáltalán nem használt sem szeget, sem enyvet. Dolga végeztével nyomtalanul eltűnt, még munkabérre sem tartott igényt.
Úgy hírlik, hogy az ács maga volt Szent József, akit Jézus küldött a szerzetesek megsegítésére.
Azóta úgy tartják, hogy ezek a lépcsők csodák, és zarándokok helyévé váltak.
3 rejtély merül fel:
1. az ács személye
2. a mérnökök és a tudósok semmi magyarázatot nem találnak arra, hogy a lépcső áll minden központi tartóoszlop nélkül.
3. a faanyag eredete: mivel a lépcső olyan fából készült, amely sehol sem található a világon.
Még van egy érdekesség: a szerkezet 33 lépcsőből áll, ami Jézus életkorát jelenti.
Húsvéti üdvözlet,,,
Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok Mindenkinek!
Márta
http://www.videoplayer.hu/photos/show/59978
Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok Mindenkinek!
Márta
http://www.videoplayer.hu/photos/show/59978
És mégegyszer, MIndenkinek:
„Jézus próbakő.
Jézusra mindenkinek választ kell adnia
Az üveges váróteremben állva
erre felel az utazó, a pap, a bandita
Jézus próbakő.
Nagy csillogó teher,
amit elvisz az ember,
vagy nem visz el.
Megkettőzött bizonytalanság
emberszabású ábra,
felirat a szeretetről
s a zsidók királya.
(….)
Jézus olyan,
mint egy kereszt.
Két karja ki van tárva
s átmetszi egy függőleges.”
/Gyurkovics Tibor: Próba/
Kegyelemteljes, áldott Húsvétot kívánok: erőt a nehézségekhez, hitet a reménységhez!
/Giotto di Bondone: Crucifix, Santa Maria Novella, Firenze/
„Jézus próbakő.
Jézusra mindenkinek választ kell adnia
Az üveges váróteremben állva
erre felel az utazó, a pap, a bandita
Jézus próbakő.
Nagy csillogó teher,
amit elvisz az ember,
vagy nem visz el.
Megkettőzött bizonytalanság
emberszabású ábra,
felirat a szeretetről
s a zsidók királya.
(….)
Jézus olyan,
mint egy kereszt.
Két karja ki van tárva
s átmetszi egy függőleges.”
/Gyurkovics Tibor: Próba/
Kellemes ünnepeket kívánok MINDENKINEK!!!!
Kedves Márta, mint mindenki, én is élvezettel olvasom írásaidat...úgy számolom, hogy lassan piacra kerül a könyved: hol lehet venni, s mikor?
Keveset vagyok a gépnél, mert ha 1 gépezet beindul...szóval a műtött szemem miatt nem emelhetek, nem hajolhatok...büntetés, hisz a kertem értem kiált...de ülve, térdelve nagyjából végzem...és sokat pihentetem a szemem, de a másikat májusban kell műteni....úgyhogy minden előlről kezdődik...
A nevetés nálunk megvan, mert a kisunokám gondoskodik róla...
Apropó, kedves Márta, a unokáidról már régen írtál...érdekelne...
Pihenjetek, szeretettel: Apolika
Kedves Márta, mint mindenki, én is élvezettel olvasom írásaidat...úgy számolom, hogy lassan piacra kerül a könyved: hol lehet venni, s mikor?
Keveset vagyok a gépnél, mert ha 1 gépezet beindul...szóval a műtött szemem miatt nem emelhetek, nem hajolhatok...büntetés, hisz a kertem értem kiált...de ülve, térdelve nagyjából végzem...és sokat pihentetem a szemem, de a másikat májusban kell műteni....úgyhogy minden előlről kezdődik...
A nevetés nálunk megvan, mert a kisunokám gondoskodik róla...
Apropó, kedves Márta, a unokáidról már régen írtál...érdekelne...
Pihenjetek, szeretettel: Apolika
Hasonló témák
