No hát igen.Originally posted by Boszi@Jul 27 2004, 11:45 AM
Ugye jo pesszimista vagyok az emberekkel kapcsolatban?
Remény ...
Hüség....
- Téma inditó Ági21
- Kezdés dátuma
Remény ...
Szabó Katalin: Hűtlen...
Megcsaltam
fájdalmam a boldogsággal,
a Halált az Élettel:
nem tudtam hű maradni
a pokolhoz...
Ha eltûnik a Szeretet,
meghal a világ
életre kel minden hiány,
az álmok romba
semmisülnek...
Hallgasd a csendet:
nekünk beszél
titkait szívünkbe írja
s a vágy is mintha
egészen miénk lenne...
Mereng a pillanat
hűtlen lelkemen
átleng valami csoda...
ez most nem fáj:
enyém a boldogság...
Megcsaltam
fájdalmam a boldogsággal,
a Halált az Élettel:
nem tudtam hű maradni
a pokolhoz...
Ha eltûnik a Szeretet,
meghal a világ
életre kel minden hiány,
az álmok romba
semmisülnek...
Hallgasd a csendet:
nekünk beszél
titkait szívünkbe írja
s a vágy is mintha
egészen miénk lenne...
Mereng a pillanat
hűtlen lelkemen
átleng valami csoda...
ez most nem fáj:
enyém a boldogság...
B
blythe
Vendég
A szerelem ékköve a hűség, próbaköve a házasság.
/Törzsök Károly/
Manapság már nem egy életre tervezünk, csaka holnapra csupán. Mindeki megakar élni mindent, ami csak földi idejébe belefér...A világ változásával az erkölcsi értékek is eltolódtak, akarunk, sietünk, félünk, hogy lemaradunk... Tisztelet a kivételnek, de nem éljük meg mélyen a mindennapjainkat, csak felszínesen...A hűség egy életre szóló elkötelezettség, s szerintem ez ma már nem vonzó, hanem félelmetes az embereknek!
/Törzsök Károly/
Manapság már nem egy életre tervezünk, csaka holnapra csupán. Mindeki megakar élni mindent, ami csak földi idejébe belefér...A világ változásával az erkölcsi értékek is eltolódtak, akarunk, sietünk, félünk, hogy lemaradunk... Tisztelet a kivételnek, de nem éljük meg mélyen a mindennapjainkat, csak felszínesen...A hűség egy életre szóló elkötelezettség, s szerintem ez ma már nem vonzó, hanem félelmetes az embereknek!
Sziasztok!
Én egy mára kissé elavult értékrend híve vagyok. Ez pedig így hangzik: "ezért a férfi elhagyja apját és anyját és ragaszkodik az ő feleségéhez, és lesznek ketten egy testté". A történelem túlnyomó részében az össznépességhez képest viszonylag kevés ember volt olyan helyzetben, hogy saját maga választhatta meg, hogy ki legyen a házastársa. Ezt a részét nem tartom jó dolognak. Azonban tény, hogy sok ember megtanult az eredetileg idegen emberrel együtt élni, és hűséges maradt hozzá, még meg is szerette. Egy megindító jelenet a Hegedűs a háztetőn című musicalben, amikor Tevje megkérdezi a feleségét, Goldét huszonöt év házasság után, hogy szereti-e őt. Az is igaz, hogy a korabeli társadalmi elvárások mások voltak, ezért nem is lehetett következmények nélkül félrelépni, különösen az asszonynak, ami plusz igazságtalanság. Jogos a kérdés, hogy mit ér az a hűség, amit a társadalmi elvárások és a megtorlástól való félelem tart életben. Körülbelül annyit, mint az a tűzfal, amit gyerekkoromban Kőbányán vastag gerendákkal és deszkákkal kellett alátámasztani, hogy nehogy összedőljön. Vagyis addig tart ki, amíg az aládúcolás.
Ugyanakkor tény, hogy a hit és a hűség két olyan fogalom, ami eredetileg ugyanazt jelentette. A hit hűséget is jelentett, a hűség pedig hitet is. Például, az a szó, hogy hites feleség, hites férj, vagy hitves utalt arra, hogy hűséges férj, feleség, illetve házastárs. A hűség korábbi változata a hívség volt. Valaminek, vagy valakinek a hívének lenni, jelenti a hitet is és a hűséget is. Például a Biblia eredeti görög szövege is egy szót használ a hitre és a hűségre, ez a szó pedig a 'piszteo', ami mindkét fogalmat egyszerre jelenti, a fordító mégis kétféleképpen fordította, ami kétségtelenül egyfajta értelmezése volt az eredeti szövegnek, nem pontos fordítása. Az én olvasatomban mindez azt jelenti, hogy az ember kizárólag ahhoz az emberhez tud hűséges maradni, akiben hisz, akiben pedig hisz, ahhoz hűséges is marad. Persze, amíg együtt élek valakivel, de közben várom az ún. igazit, addig nem hiszek abban az emberben, akivel együtt élek, ezért csak addig vagyok hűséges, amíg meg nem változik a szélirány. Volt itt egy találó gondolat, ez pedig az, hogy a hűség döntés kérdése. A hit is az. Kérdezheti valaki, hogy hol a tűz, hol a románc, ha egy kapcsolatnak egy prózai döntés az alapja, ahogy akkor is az volt, amikor a szülők döntöttek a fiatalok helyett. De a szeretet nem érzelem. Ha a szeretet érzelem, arra a fajta szeretetre az állatok is képesek. Az ember bárkivel képes lenne összebútorozni, aki szimpatikus neki és viszont. Sok ember eleve szóba sem jöhetne - vagyis azok, akik nem szimpatikusak, vagy akiknek mi nem vagyunk azok. De mindenki számára sok ember is van, akivel el tudná képzelni az életet. A kulcskérdés azonban nem az, hogy ki az, akivel el tudja képzelni az ember az életét, hanem az, hogy ki az, aki nélkül nem. Mert addig, amíg fenntartom magamnak a lehetőséget arra, hogy visszatáncoljak, és a partnerem ugyanezt teszi, addig kölcsönösen nem hiszünk abban, hogy egymás számára mi vagyunk az "igazi ő", ezért aztán, ha bejön a képbe egy harmadik, akinek megnyerő modora van, vagy küllemre előnyösebb, akkor könnyen felborul a szekér. Azt viszont a gyakorlat mutatja, hogy a megnyerő modor mögött nagyon sokszor számítás és manipuláció van, ahogy az előnyös külső is gyakran jár együtt jellemtelenséggel, különösen ezen a területen. Sok ember, aki túl van két, három, vagy több házasságon, azt vallja, hogy az első volt az igazi. Nem tragédia, hogy sokszor csak utólag képes az ember értékelni azt, ami jó volt? Persze, van ahol az egyik fél durván bánik a másikkal, vagy becsapja, de nem erről beszélek.
Én a magam részéről nem hiszek semmiféle olyan szeretetben, amelyik nem hajlandó magát elkötelezni, a másik fél mellett. Sokszor hallottam olyan érvet, hogy a házasság csupán adminisztráció kérdése, egy papír, ami nem képes együtt tartani azokat, akik külön szeretnének menni. Ezzel a részével egyet is értek, vagyis, hogy egy papír nem tudja pótolni a hűséget és a szeretetet. A megoldást azonban abban látom, ha az ember nem a hollywoodi mesék alapján akarja meghatározni a szerelem és a romantika fogalmát, és nem azt keresi, ami talán nem is létezik. Például, nincs ideális nő, vagy férfi abban az értelemben, ahogy utalni szoktak rá. Mert amikor felsorolják az ideálisnak aposztrofált férfi, vagy nő ismérveit, akkor mindig egy olyan listát hallunk, ami nem is szól másról, mint az igényt benyújtó fél érdekeinek a beteljesüléséről.Ez nem más, mint önzés. Nem létezik olyan ember, akinek az lenne az életcélja, hogy az igényeinknek megfeleljen. Egy ilyen ember, ha egyáltalán létezik, nem egy szeretett házastárs, hanem egy akaratától megfosztott rabszolga, aki nem éppen kellemes társaság. Mondjuk Eddie Murphy egyik régebbi filmje, az Amerikából jöttem, egyik kiinduló gondolata volt az, hogy ő , vagyis Akim, nem olyan házastársat akart, akit kisgyermek kora óta arra képeztek ki, hogy az ő akaratát tekintse életcéljának. Pedig ő lett volna a sokak által áhított ideális nő - persze, ez csak film. Minden egyes házasságban, még a legjobbakban is össze kell a feleknek csiszolódniuk, és ez nem mindig könnyű. De ez nem jelenti azt, hogy nem illenek össze, csak azt, hogy egy szeretet-kapcsolatban mindkét félnek meg kell tanulnia azt, hogy lemondjon a pillanatnyi érdekeiről a másik javára. A kulcs itt is az, hogy mindkettőnek. Két önző ember frigyéből semmi jó nem sül ki. Nem kell messzire menni, csak meg kell nézni az ún. "celebek" magánéletét, úgy itt, mint külföldön. Mindenük megvan, mi szem-szájnak ingere, mégsem teszi ez boldoggá őket. Vagy talán egy boldog ember kés alá feküdne akár sokszor, hogy végre elégedett lehessen a külsejével? Egy boldog ember azzal foglalkozik, hogy mások milyennek látják? Egy boldog ember miért iszik, vagy kábítószerezik, avagy miért váltogatja a partnereit? Ha ez a boldogság, akkor ez nekem nem kell.
Én egy mára kissé elavult értékrend híve vagyok. Ez pedig így hangzik: "ezért a férfi elhagyja apját és anyját és ragaszkodik az ő feleségéhez, és lesznek ketten egy testté". A történelem túlnyomó részében az össznépességhez képest viszonylag kevés ember volt olyan helyzetben, hogy saját maga választhatta meg, hogy ki legyen a házastársa. Ezt a részét nem tartom jó dolognak. Azonban tény, hogy sok ember megtanult az eredetileg idegen emberrel együtt élni, és hűséges maradt hozzá, még meg is szerette. Egy megindító jelenet a Hegedűs a háztetőn című musicalben, amikor Tevje megkérdezi a feleségét, Goldét huszonöt év házasság után, hogy szereti-e őt. Az is igaz, hogy a korabeli társadalmi elvárások mások voltak, ezért nem is lehetett következmények nélkül félrelépni, különösen az asszonynak, ami plusz igazságtalanság. Jogos a kérdés, hogy mit ér az a hűség, amit a társadalmi elvárások és a megtorlástól való félelem tart életben. Körülbelül annyit, mint az a tűzfal, amit gyerekkoromban Kőbányán vastag gerendákkal és deszkákkal kellett alátámasztani, hogy nehogy összedőljön. Vagyis addig tart ki, amíg az aládúcolás.
Ugyanakkor tény, hogy a hit és a hűség két olyan fogalom, ami eredetileg ugyanazt jelentette. A hit hűséget is jelentett, a hűség pedig hitet is. Például, az a szó, hogy hites feleség, hites férj, vagy hitves utalt arra, hogy hűséges férj, feleség, illetve házastárs. A hűség korábbi változata a hívség volt. Valaminek, vagy valakinek a hívének lenni, jelenti a hitet is és a hűséget is. Például a Biblia eredeti görög szövege is egy szót használ a hitre és a hűségre, ez a szó pedig a 'piszteo', ami mindkét fogalmat egyszerre jelenti, a fordító mégis kétféleképpen fordította, ami kétségtelenül egyfajta értelmezése volt az eredeti szövegnek, nem pontos fordítása. Az én olvasatomban mindez azt jelenti, hogy az ember kizárólag ahhoz az emberhez tud hűséges maradni, akiben hisz, akiben pedig hisz, ahhoz hűséges is marad. Persze, amíg együtt élek valakivel, de közben várom az ún. igazit, addig nem hiszek abban az emberben, akivel együtt élek, ezért csak addig vagyok hűséges, amíg meg nem változik a szélirány. Volt itt egy találó gondolat, ez pedig az, hogy a hűség döntés kérdése. A hit is az. Kérdezheti valaki, hogy hol a tűz, hol a románc, ha egy kapcsolatnak egy prózai döntés az alapja, ahogy akkor is az volt, amikor a szülők döntöttek a fiatalok helyett. De a szeretet nem érzelem. Ha a szeretet érzelem, arra a fajta szeretetre az állatok is képesek. Az ember bárkivel képes lenne összebútorozni, aki szimpatikus neki és viszont. Sok ember eleve szóba sem jöhetne - vagyis azok, akik nem szimpatikusak, vagy akiknek mi nem vagyunk azok. De mindenki számára sok ember is van, akivel el tudná képzelni az életet. A kulcskérdés azonban nem az, hogy ki az, akivel el tudja képzelni az ember az életét, hanem az, hogy ki az, aki nélkül nem. Mert addig, amíg fenntartom magamnak a lehetőséget arra, hogy visszatáncoljak, és a partnerem ugyanezt teszi, addig kölcsönösen nem hiszünk abban, hogy egymás számára mi vagyunk az "igazi ő", ezért aztán, ha bejön a képbe egy harmadik, akinek megnyerő modora van, vagy küllemre előnyösebb, akkor könnyen felborul a szekér. Azt viszont a gyakorlat mutatja, hogy a megnyerő modor mögött nagyon sokszor számítás és manipuláció van, ahogy az előnyös külső is gyakran jár együtt jellemtelenséggel, különösen ezen a területen. Sok ember, aki túl van két, három, vagy több házasságon, azt vallja, hogy az első volt az igazi. Nem tragédia, hogy sokszor csak utólag képes az ember értékelni azt, ami jó volt? Persze, van ahol az egyik fél durván bánik a másikkal, vagy becsapja, de nem erről beszélek.
Én a magam részéről nem hiszek semmiféle olyan szeretetben, amelyik nem hajlandó magát elkötelezni, a másik fél mellett. Sokszor hallottam olyan érvet, hogy a házasság csupán adminisztráció kérdése, egy papír, ami nem képes együtt tartani azokat, akik külön szeretnének menni. Ezzel a részével egyet is értek, vagyis, hogy egy papír nem tudja pótolni a hűséget és a szeretetet. A megoldást azonban abban látom, ha az ember nem a hollywoodi mesék alapján akarja meghatározni a szerelem és a romantika fogalmát, és nem azt keresi, ami talán nem is létezik. Például, nincs ideális nő, vagy férfi abban az értelemben, ahogy utalni szoktak rá. Mert amikor felsorolják az ideálisnak aposztrofált férfi, vagy nő ismérveit, akkor mindig egy olyan listát hallunk, ami nem is szól másról, mint az igényt benyújtó fél érdekeinek a beteljesüléséről.Ez nem más, mint önzés. Nem létezik olyan ember, akinek az lenne az életcélja, hogy az igényeinknek megfeleljen. Egy ilyen ember, ha egyáltalán létezik, nem egy szeretett házastárs, hanem egy akaratától megfosztott rabszolga, aki nem éppen kellemes társaság. Mondjuk Eddie Murphy egyik régebbi filmje, az Amerikából jöttem, egyik kiinduló gondolata volt az, hogy ő , vagyis Akim, nem olyan házastársat akart, akit kisgyermek kora óta arra képeztek ki, hogy az ő akaratát tekintse életcéljának. Pedig ő lett volna a sokak által áhított ideális nő - persze, ez csak film. Minden egyes házasságban, még a legjobbakban is össze kell a feleknek csiszolódniuk, és ez nem mindig könnyű. De ez nem jelenti azt, hogy nem illenek össze, csak azt, hogy egy szeretet-kapcsolatban mindkét félnek meg kell tanulnia azt, hogy lemondjon a pillanatnyi érdekeiről a másik javára. A kulcs itt is az, hogy mindkettőnek. Két önző ember frigyéből semmi jó nem sül ki. Nem kell messzire menni, csak meg kell nézni az ún. "celebek" magánéletét, úgy itt, mint külföldön. Mindenük megvan, mi szem-szájnak ingere, mégsem teszi ez boldoggá őket. Vagy talán egy boldog ember kés alá feküdne akár sokszor, hogy végre elégedett lehessen a külsejével? Egy boldog ember azzal foglalkozik, hogy mások milyennek látják? Egy boldog ember miért iszik, vagy kábítószerezik, avagy miért váltogatja a partnereit? Ha ez a boldogság, akkor ez nekem nem kell.
