Haiku

A vízére fújt
cseresznyevirágokkal
elfut a folyó.
(Issza)

Bolha ugrott be
a Nevető Buddha
tátott szájába.
(Issza)

ébredj balga, mert
szerelmes szív nincsen, csak
csaló és ármány

*

fürkészem mélyét
feneketlen mélységnek
nem lelem többé

de szemem megcsal
mert sekély víznek sötét
alját látom csak

*

idővel a kép
mely oly jól látszott régen
fakó, nincs többé

*

eltelt még egy nap
olyan mint bármely másik
holnap gyere már

*

ki versbe önti
mi nyomja szívét, lelkét
tehetné jobban

nézd csak édes nézd
a szerelmed visszfénye
a szememben ég

szél vizet fodroz
ezüst holdfény simogat
bénító magány

Szarvas szökell
Ágak között függ a hold
Égi lampion

Lehelet röppen
Jégvirág az ablakon
Enni kér a tél

Menj Veresbegyem ,
lelj szebbet messzebb , Kedves !
Keblem nehezebb

Pillangó iszik
nektárt őszi virágból:
Készül a télre..

Őszi levelek
örvénylése a szélben:
emlék-forgatag.

Hulló levélen
hangya alussza álmát,
rövid az élet.

haikut ír most
az őszi telihold is
papírja: a Föld

Vérszín falevél
sikoltja földre hullva:
Gyilkosom: a Tél!

Jégvirágbimbó.
Ráleheltem, de nem nyílt.
Elmúló szépség.

Rozsdafolt, kardon.
Becsület, mikor múlik,
Elhal a lélek.

Talán érdekel valakit:

http://terebess.hu/haiku/sebestyen.html

A szerző számára a forma majdhogynem csupán formai ürügy, ámbár - talán - a klasszikus haiku szerelemesei is érdeklődéssel olvashatják.

Musashi Úr kilenc halála

Hallás se hallja:
vér-feketítő holdba
hívnak a hangok.

Darvak táncában
szárnyakra dőlve dalol;
elkárhozottan.

Az álmot árnyak
kóstolják; kövér varjak
a koponyákon.

Száznyolc irányban,
sehol, sehová. A test;
a szív; a szellem.

Nyúlós köd-tajték
bújtat. Most jön, aki öl,
ágrecsegéssel.

Írástudó vagy
fejvadász; nem tudtam, hogy
mindkettő leszek.

Hatalmasan halsz:
hegyek hó-homályában,
hajnal hűlt helyén.

Üres a ház. Szél
csapkod ajtót, ablakot;
tör-zúz a szívben.

Lányok sírnak és
fiúk sírnak. Láttak hát
szép szerelmeket.

Musashi Úr a kolostorban

Ha eldobtad, vedd
fel. Ha felvetted, dobd el,
minél hamarabb.

Buddhának lenni
borzasztó. Elég volt, én
nem bírom tovább.

"Nagy szamuráj vagy."
Ezt mondták! "Ezután kis
szamuráj leszek…"

"Mit jelent, Mester,
a megtartóztatás?" "Azt,
hogy ostoba vagy!"

"Öt évig álltam
egyhelyben. Mondd hát: ez az
Út?" "Ó, jaj nekem!"

"Ne kotkodácsolj."
"De én beszélek, Mester!"
"Persze, hisz tyúk vagy."

Barlangom elé
gyűlnek és nem tudják hogy
nem tudok semmit.

Sárguló mezők,
nyárvég; semerre-nyíló
utak, ablakok.

Az a rossz, hogyha
rossz volt az eltaposott
katicabogár.

A Sólyomkard még
emlékezik: élein most
villan minden ég!

A Gyémánt Szútra
ilyen: becsukom könyvem
és lélegzetem.

Az Öt Gyűrű; én
írtam. Négyet sikerült
már elvesztenem!

Musashi Úr a parton üldögél

Eltorlaszolva
közlekednek az utak
le- és fölfelé.

Táblára ne véss
törvényt; hamarabb kopik,
mint akárhány szó.

Gyűjtemény minden
halottnak: emlékezet.
Hát ezért felejts.

Tengeréhez ér
minden folyó. A szívből
a szívtelen vér.

"Illendő: csodát
tenned." Azt mondta, hogy már
rég abbahagytam.

Meglátogattam
a Hallgató Könyvet. Már
visszafelé ír.

Hatalmasan halsz:
hegymély hó-homályában,
hajnal hűlt helyén.

A Tízezer Hold
Kertje. Sokan úgy tudják,
hogy ottpusztultam.

Angyalok röptét
követni neked álom,
nekem gyötrelem.

Szulák virága.
Tölcsérébe egy kislány
fújja az orrát.

[Kobayashi Issa]