Sci-fi világa

A Neurománc William Gibson sci-fi regénye, a cyberpunk irodalom legismertebb darabja. A regény Gibson első regénye, amely először 1984-ben jelent meg. A Sprawl-trilógia első kötete.
Mindig megfogadom, hogy nem olvasok cyberpunk könyvet, mert mindig megjártam, valahányszor tettem egy próbát ezzel az alzsánerrel, de William Gibson Sprawl-trilógiájára nagyon kíváncsi voltam, így most itt vagyok. Nem mondom, hogy kedvencem lesz ez a műfaj, de azt sem, hogy végleg kerülni fogom, legalábbis a Neuromancer folytatásaira mindenképpen sort fogok keríteni.

William Gibson 1984-ben megjelent, Hugo-, Nebula és Philip K. Dick-díjakkal kitüntetett műve a cyberpunk műfaj alapköve, hatása mindmáig tetten érhető filmekben, zenékben, videojátékokban és más kortárs művészeti alkotásokban. Ráadásul itt találkozhatunk először a mátrixszal, azzal a globális konszenzuális-hallucinációval, ami a cybertér minden egyes adatbájtját megtestesíti, és ami alapjául szolgált a tizenöt évvel későbbi, azonos című kultikus film világának.
Case volt a legjobb adattolvaj a mátrixban, egészen addig, amíg el nem követte a klasszikus hibát – lopott a megbízóiitól, akik büntetésként megmérgezték az idegrendszerét, örökre száműzve őt a cybertérből. Most azonban egy rejtélyes, magát Armitage-nak nevező alak a megváltást ígéri neki: a teljes gyógyulást, ha Case elvállal egy munkát egy felmérhetetlenül erős mesterséges intelligencia ellen, ami Föld körüli pályán kering a baljós Tessier-Ashpool klán szolgálatában. Egy legendás adattolvaj lementett emlékezetével és egy utcai szamuráj védelmében Case útra kel mind a való világban, mind a mátrixban, a többi pedig már, ahogy mondani szokás: science fiction történelem.

A kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője adásszünet idején. Ezzel a mondattal indít a regény, ami nem csak egy páratlan kép, de le is fekteti a kötet végig komor, borongós alaphangulatát. Egy olyan hely képzetét írta le Gibson egyetlen mondatban, ahol soha nem süt ki a nap, és nem történik semmi jó. Erről rögtön beugrott az a jelenet a Mátrix c. filmből, amikor Morpheus megmutatja Neónak, hogy is néz ki a valóság a Mátrixon túl. Chiba City pont ilyen. És a hasonlóság sem véletlen, mert a Mátrix Gibson világából táplálkozik, de sok más egyéb műre is hatott. És nem véletlenül. A Neuromancer egy nagy hatású történet, ami beszippantja olvasóját. Még akkor is, ha a szöveg néhol nehézkes és érthetetlen, ami érezhetően nem mindig Gibson hibája, hanem inkább az új magyar változaté. Érzésem szerint még egy szerkesztési kör vagy átgondolás nem ártott volna a fordításnak, írom ezt úgy, hogy az eredeti fordításban nem olvastam a könyvet.

De lendüljünk tovább az olvasási nehézségeken és azon, hogy szokatlanul nehezen csúszott ez az alig 320 oldal! Részletgazdag világba csöppenhettem, ami meglehetősen tetszett, habár ehhez a Mátrix előzetes ismerete sokat hozzátett, mert nem voltak annyira váratlanok az egymást villódzva követő események. Maradéktalanul tudtam élvezni minden egyes újonnan felbukkanó helyszínt, behozott karaktert, a Mátrix és a valóság leírásait vagy a dagonyázást a cybertér rejtett bugyraiban és a mélyfilozófiai kérdésekben. Még úgy is, hogy Gibson látomásának egy része már nem a sci-fi kategóriába tartozik, hanem a jelenünkben is megvalósult, például a VR és a mesterséges intelligencia, de részben pont ez tudta közelebb hozni a könyvet, és sok minden ezért vált érthetővé. Ez pedig sokat hozzáadott a Neuromancer élvezeti értékéhez.

A másik a karakterek, köztük az emberek Cace, Molly, Armitage meg nagyjából az összes megjelenített mesterséges intelligencia vagy robot (félrobot) lebilincselően volt megírva, és végig azok is maradtak. Főleg motivációik és az ábrázolásuk tekintetében, ami miatt érdekelt a sorsuk, hogy hova fut ki a történetük. A végkifejlet pedig pont olyan lett, mint vártam.
Összességében a Neuromancer kapcsán érthető, miért lett klasszikus. Nem tökéletes regény, de egy egész alzsáner megalapozójaként mégis úttörő. Nem leszek tőle cyberpunk rajongó, de elismerem William Gibson érdemeit. Mindazonáltal a nehézkes stílusa dacára elszórakoztatott.
(luthien lovemagic)

Az ikonikus felvételek a Rolling Stone magazin számára, 'A Jedi visszatér' promóciójaként készültek. Az úgynevezett „Beach Day” fotózás az észak-kaliforniai Stinson Beachen történt, a fotókat pedig Aaron Rapoport lőtte.

setni írta:

A Neurománc William Gibson sci-fi regénye, a cyberpunk irodalom legismertebb darabja. A regény Gibson első regénye, amely először 1984-ben jelent meg. A Sprawl-trilógia első kötete.
Mindig megfogadom, hogy nem olvasok cyberpunk könyvet, mert mindig megjártam, valahányszor tettem egy próbát ezzel az alzsánerrel, de William Gibson Sprawl-trilógiájára nagyon kíváncsi voltam, így most itt vagyok. Nem mondom, hogy kedvencem lesz ez a műfaj, de azt sem, hogy végleg kerülni fogom, legalábbis a Neuromancer folytatásaira mindenképpen sort fogok keríteni.

Kattints a kibontásához...

Egy érdekes párhuzam: László Zoltán: Hiperballada (2005). Nem szolgai másolata a sztorinak, hanem keserű parafrázis, hogy hogyan nézett volna ki a történet a "Kombinát"-oldalon, konkrétan Magyarországon.
(OT) A minap láttam az IMDB-n, hogy a ruszkik sorozatot forgatnak Sztrugackijék Nehéz istennek lenni regényéből.

Kerek negyven éve fűti a düh James Cameront egyetlen elhibázott filmes döntés miatt​

Az 1986-os A bolygó neve: Halál (Aliens) nemcsak hatalmas kasszasiker volt, de egy olyan hős triót – Newt, Hicks és Bishop – adott a franchise-nak, akikért a rajongók tűzbe mentek volna. Ripley mellett ők jelentették a reményt a sötét űrben, ám az 1992-es folytatás, A végső megoldás: Halál (Alien 3) már a stáblista alatt alaposan arcul csapta a nézőket. James Cameron, az eredeti siker kovácsa, évtizedekig diplomatikusan hallgatott, de most végre elszakadt nála a cérna. Egy friss beszélgetésben kendőzetlen őszinteséggel mesélt arról, mit gondol a karakterei sorsáról. Mondandója nemcsak a rajongóknak, de még az érintett színészeknek is gyógyír a régi sebekre.

„A legostobább baromság” – Cameron nem finomkodik a kritikával​

James Cameron a minap Michael Biehn – azaz Hicks tizedes – podcastjában vendégeskedett, ahol természetesen szóba került az Alien-franchise hányatott sorsa is. A rendező negyven év távlatából is hihetetlen indulattal beszélt arról a döntésről, amellyel a harmadik rész alkotói rögtön az elején megszabadultak a közönség kedvenceitől. Cameron szerint ez a lépés nemcsak kreatív öngyilkosság volt, de teljesen semmibe vette azt az érzelmi munkát, amit ő az előző filmben felépített.

„Szerintem ez volt a legostobább baromság a világon” – jelentette ki kerek perec a rendező.

Biehn rögtön egyet is értett vele, emlékeztetve mindenkit, hogy az ő filmjük utolsó harmada konkrétan arról szólt, hogy mindenáron megmentsék a kislányt, Newt-ot. Cameron szerint ezzel a húzással óriási bizalmi tőkét dobtak ki az ablakon:

Építesz egy csomó szimpátiát Hicks, Newt és Bishop karakterei köré, aztán az első dolog, amit a következő filmben tesznek, hogy mindannyiukat kinyírják. Hát, tényleg okos húzás, fiúk. Aztán lecserélik őket egy rakás elítéltre, akiket gyűlölsz, és azt akarod, hogy dögöljenek meg, nem igaz? Tényleg nagyon rafinált.
James Cameron

Kattints a kibontásához...

Miért kapott mégis amnesztiát David Fincher?​

Bár az Alien 3 döntéseit a mai napig heves viták övezik a rajongók körében – egyesek szerint a sötét tónus és a reményvesztettség jót tett a drámának –, Cameron számára ez egyértelműen egy elszalasztott lehetőség maradt. Ugyanakkor a rendező fontosnak tartotta leszögezni, hogy a haragja nem személy szerint David Fincher ellen irányul. Elismerte, hogy a Hetedik és a Harcosok klubja későbbi zsenije akkoriban még csak szárnyait bontogató pályakezdő volt, akinek megkötötték a kezét.

„Nagy rajongója vagyok Finchernek és a munkáinak, de ez volt az első nagyjátékfilmje, és rengeteg más hang próbálta őt irányítani, meg ilyenek. Szóval neki adok egy amnesztiát ebben az ügyben” – tette hozzá megbocsátóan.

Biehn találóan jegyezte meg a beszélgetés során, hogy Finchernek gyakorlatilag egy „tál sz*rból” kellett várat építenie a stúdió nyomása alatt, amivel Cameron is mélységesen egyetértett. A veterán rendező a beszélgetés végén röviden kitért a franchise jelenére is: bár sajnálja, hogy Neill Blomkamp Alien-tervei sosem valósultak meg, elárulta, hogy Fede Alvarez legutóbbi moziját, az Alien: Romulust kifejezetten élvezte.

(Kévés Bence Mihály)

Sigourney Weaver a The New York Timesnak adott interjúban idézte fel az 1986-os A bolygó neve: Halál forgatásának emlékeit, amely az Alien-franchise második része volt. A színésznő elmondása szerint már az első közös munkájuk során szembeszállt James Cameronnal, aki akkor először dolgozott a legendás sci-fi sorozaton.

„Odamentem hozzá, és azt mondtam neki: Tudod, ha egy színésszel kiabálsz, azzal mindannyiunkkal kiabálsz. Amit ő csinált, tényleg nehéz volt. Talán forgathatnál addig mást, amíg megszokja, hogy úgy csinálja dolgokat, ahogy te akarod” – idézte fel a színésznő, aki szerint Cameron elfogadta.

Jó ember. Azt hiszem, Jim azóta sokat szelídült.

Kattints a kibontásához...

Weaver arról is beszélt, hogy a forgatás után vacsorázni ment Cameronnal, ahol egészen más oldalát ismerte meg a rendezőből. „Rendkívül vicces és szellemes volt. Értem, hogy ez a személyiség nem jöhetett elő az Alien forgatásán, mert az mindenkinek – különösen neki – kemény munka volt. De őszintén szólva, örülök, hogy nem vele forgattam A mélység titkát.”

Utóbbi sci-fi thriller forgatása hírhedten nehéz volt, a színészek és a stáb számára egyaránt hatalmas testi és lelki kihívást jelentett. Mary Elizabeth Mastrantonio idegösszeomlást kapott, míg Ed Harris később elismerte, hogy egy napon hazafelé vezetve zokogni kezdett a stressztől. Mindezek ellenére Weaver nem habozott, amikor Cameron újabb projektjeiben felkérték: azóta a színésznő mindhárom Avatar-filmben szerepelt, és láthatóan jó kapcsolatot ápol a rendezővel.

setni írta:

Egy kis kitérő de, talán nem is annyira kitérő!
Novellapályázatot hirdet szerkesztőségünk science-fiction, fantasy, weird témakörben az újrainduló SF&F Átjáró Magazin számára. A pályázatra nyelvi igényességgel megírt novellákat várunk, amelyek a megjelenített koroktól, világoktól függetlenül is napjaink érzéseire rezonálnak, behívják korunk problémáit, és amelyek a kortárs sci-fi, fantasy vagy weird irodalom határait feszegetik. Témabeli megkötés nincs, de örömmel olvasunk olyan szövegeket, amelyek történetükkel, karaktereikkel, stílusukkal, hangulatukkal képesek maradandó benyomást kelteni.
Kizárólag olyan műveket várunk, amelyek sem online felületen, sem egyéb kiadványban nem jelentek meg, és nincsenek beadva más pályázatokra. A terjedelmi korlát maximum 40 ezer leütés szóközökkel. Egy pályázó legfeljebb két novellát küldhet be. Nem várunk ifjúsági műveket, naturális horrort, romantikus szálra felépített írásokat.
A pályázat határideje: november 15.
Beküldés elektronikus formátumban: [email protected]
A kiválasztott és szerkesztett novellák megjelennek az SF&F Átjáró Irodalmi Antológia 2026 márciusától megjelenő számaiban. Az alkotók a megjelenésért honoráriumban részesülnek.

Szélesi Sándor
SF&F Átjáró Irodalmi Antológia
főszerkesztő

Kattints a kibontásához...

Adatok a beérkezett pályázati novellákról: A beérkezett novellák száma: 246 mű.
Szerzők száma: 185 fő.
Nemek aránya: 61% férfi, 39% nő.
Eloszlás zsánerek szerint: sci-fi 52%, fantasy 24%, weird 14%, egyéb vagy nem besorolható 10%.
2026 január 15-ig minden pályázót értesítünk a döntésről.

Senki sem tudja, hogy Isaac Asimov pontosan mikor született, az életrajzok többnyire 1920. január 2-át írnak, és Oroszországot, valamint egy kis falut, Petrovicsit említenek. Isaac Asimovot nem sok minden kötötte Oroszországhoz, még oroszul sem beszélt, hiszen hároméves korában már az Amerikai Egyesült Államokban élt, zsidó szülei pedig csak jiddis és angol nyelven beszéltek hozzá.

Gyorsan tanult, felnőttként a biokémiát választotta hivatásának, a Bostoni Egyetem orvostudományi karán professzorként dolgozott, tanított, végül minden figyelmével az írás felé fordult. Igen termékeny írónak számított, saját regényeinek száma meghaladta az ötszázat. Nevéhez olyan klasszikusok fűződnek, mint az Alapítvány-sorozat; Én, a robot; Leszáll az éj; A halhatatlanság halála, Nemezis.

Nevéhez fűzödik az úgynevezett robotika három törvényének megalkotása is, és bár ezt mint sci-fi író gondolta ki, manapság, a mesterséges intelligencia kiteljesedésének idején különös értelmet kap:

1. A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.
2. A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az Első Törvény előírásaiba ütköznének.
3. A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az Első és Második Törvény előírásaiba.

Asimov életét egy óvatlan vérátömlesztés pecsételte meg. Egyik műtétjekor HIV-fertőzött vért kapott, és a beteségre akkor még nem volt ellenszer.

Ez egy hosszú írás lesz.
De nem szeretném ha a kíváncsiság miatt átlépnétek egy másik oldalra.

TOP15 kedvenc science fiction regényem | Markovics Botond sci-fi hírlevele​

Sziasztok!
​

Nemrég egy beszélgetés közben felmerült egy látszólag egyszerű kérdés, hogy mik a kedvenc science fiction regényeim, és rádöbbentem, hogy ezt komolyabban gondoltam végig. Válaszként akad ugyan néhány reflexből bemondható könyvcímem, de most eltűnődtem:

Mi lenne, ha végignézném a könyvtáramat, a teljes eddigi olvasmánylistámat, és készítenek egy TOP15- kedvenc sci-fi listát?

Na, de mik legyenek a szabályok? Egy szerzőtől csak egy kötet? De miért? Hiszen a címben nem szerző szerepel, hanem regény, és simán lehet olyan író, aki akár több könyvével is felférhet. Rangsor nélküli lista legyen, vagy próbálja meg sorrendet is felállítani? Legyen így, hiszen nagyobb kihívás, ha van sorrend.

Sőt, sokkal nagyobb, mint elsőre gondoltam.

Úgyhogy alapos, de gyakran érzelmi alapú összegyűjtöttem azt a 15 regényt, amikre valóban a kedvenceimként tekint. Van még legalább ötven olyan science fiction könyv, amiket nagyon szeretek ezeken túl is, de pont erre a nagyon szűk listára nem fértek fel - néhányat azért kiemeltem külön. Megkockáztatom, ha fél év múlva újra nulláról nekiállnék ennek a listának, a könyvek egy része is más lenne, egyszerűen más hangulatban található más címekre emlékszem vissza szívesebben. Na, meg azért is, mert irodalmi, művészeti alkotásokat nem is igazán lehet egymáshoz méricskélni, osztályozni.

Vannak itt klasszikus és modern könyvek, talán meglepő kimaradók, meglepő felkerültek, nem volt célom, hogy ismert, fontos, fajsúlyos regények egyáltalán nem legyenek rajta, azokat válogattam ki, valamiért igazán szeretek, akár csak azért, mert olyan élethelyzetben olvastam, amikor épp nagyon jól esett az a történet.

Először is, mi hiányzik?

Pl. az Alapítvány . Vagy bármelyik Asimov. Szeretem az Alapítvány t, de talán azért, mert már több mint 80 éves regény, sosem szívott magába annyira, hogy kedvencnek nevezzem. Aztán nincs Philip K. Dick-regény sem, ez is szimpla ízlés, és mindig azt éreztem, hogy Dick a regényeivel nem nekem írt, de közben a novelláit, novelláskötetet sokkal jobban szeretem. És ez teljesen oké.

Olemme lemaradtak, és hihetetlen, hogy kimaradtak:

Octavia Butler: A magvető példázata (1993) - ez is egy olyan történet, mint pl. A szolgálólány meséje (1995) , ami ma sokkal ijesztőbb jövőképnek érződik, látva a körülöttünk zajló folyamatokat, ahogy pl. az interneten egyre jobban visszaszorul értelmes kommunikáció, és két pillanat alatt esnek egymásnak emberek. Már csak azért is érdemes elolvasni ezt a regényt, hogy aztán mindent megtegyünk azért, hogy ne jussunk el odáig, amit a könyv bemutat.

Peter F. Hamilton: Salvation-ciklus - ez egy angol új Hamilton-trilógia, nincs is belőle magyar kiadás, és lehet, hogy idővel ez a trilógia még feljebb lép a listán. Nagyszabású több ezer éven át tartó küzdelem az emberiség jövőjéért egy könyörtelen, vallási fanatikus idegen civilizáció ellen, aki helyettünk dönt arról, hogy hogyan is kellene üdvözülnünk. Na, persze, sokkal mélyebb és depresszívebb a sztori.

Andy Weir: A marsi - Mark Watney egyszemélyes túlélődrámája a Marson sok-sok humorral, feszültséggel és izgalommal. Talán azért csak majdnem listás, mert pont ennyi, és a történet jellegénél fogva nem is tud ennél mélyebbre menni.

Naomi Alderman: A hatalom - A nők különleges képessége tesznek szert, ez pedig alapjaiban forgatja fel a társadalmat, és egészen új viszonyrendszert hoz létre. Szintén nagyon szerettem volna feltuszkolni a listára, de végül nem sikerült.

Isaac Asimov: Én, a robot - Írtam, hogy Asimov nincs a listán, de az Én, a robot viszont majdnem felkerült. Talán fel is került volna, csak hát nem regény, vagy nem teljesen az. Évtizedeken átívelő novellafüzér, Asimov felállítja a robotika három törvényét, majd számos dilemma által feszegeti ezek működését, hatékonyságát. Intelligens sci-fi, kicsit sajnálom is, hogy csak itt tudtam megemlíteni.

Vonda N. McIntyre: Az Enterprise elindul - Az első magyarul megjelent és egyben életem első Star Trek-regénye volt, szóval, itt azért erős a nosztalgiafaktor is. Szinte az utolsó pillanatig benne volt a TOP15-ben, de végül lemaradt. Ettől független egy nagyon jól megírt időutazós történet, amiben Jim Kirk-öt Dr. Mordreaux, a briliáns tudós, elítélt bűnöző és időutazó a regény elején megöli, Spock pedig a megszerzett időcserélő technológiával a gyilkos nyomába ered, hogy megpróbálja visszacsinálni Kirk halálát.

És így lesz a lista:
​

15. Clifford D. Simak: A város
​

(Eredeti megjelenés: 1950, első magyar megjelenés: 1972, fordította: Kuczka Péter)

Lassan 75 éves lesz ez a melankolikus hangulatú sci-fi regény, szöveg az emberiség elhagyja a Földet, amit más fajok vesznek birtokukba. Intelligens kutyák tábortűz mellett mesélnek mindenféle régi mondákat egy ember nevű fajról, közben azon méláznak, hogy mindez csak kitaláció. Kevés részletre emlékszem már belőle, főként csak a keserédes hangulata maradt meg bennem, de amikor most jutott eszembe a könyv, tudtam, hogy nagyon gyorsan újra kell olvasnom, és a listán a helyen. Kicsit azért félek, hogy közben annyit változott a világ, hogy nem biztos, hogy mai fejjel is tényleg tetszene-e, de majd meglátjuk.

14. Alastair Reynolds: Napok háza
​

(Eredeti megjelenés: 2008, magyar megjelenés: 2012, fordította: Bujdosó István)

Nagyon szeretem Reynoldst, és ez talán a legelszálltabb könyve, izgalmas kettős időszerkezettel, millió éves távlatokkal, ahol az emberiség a galaxisban különálló mikro-civilizációkra bomlott szét, de még a legintelligensebb, egykoron emberi életformák sem tudnak a fénysebesség korlátján.

Abigail Gentian (és több társa) millió évekkel korábban ezer klónt készíttetett önmagából, majd kiküldi őket a csillagok közé, hogy a meglévő tudást gyűjtsék. Ezek a klónok, más néven a hasadványok évezredeket töltenek utazással, hibernálva, tudással, információval kereskednek a szétszakadt civilizációk közt járva, de bizonyos időközönként újra találkoznak, és egy ezer napos „egyesülés” során megosztják egymással emlékeiket, tapasztalataikat.

13. Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2. könyv)
​

(Eredeti megjelenés: 2008, magyar megjelenés: 2018, fordította: Dranka Anita)

Az, hogy ez a könyv felkerült a listára, engem is meglepett, mert a Háromtest-trilógia első kötete valamiért nem igazán fogott meg, ezért egy időre úgy döntöttem, nem is olvasom tovább. Aztán évekkel később mégis nekivágtam a folytatásoknak, mert motoszkált bennem a kíváncsiság, hogy mi történhet a trisolarisi invázióval, mert azért A háromtest-probléma vége mégis eléggé tetszett.

Nos, A erdő nekem minden szempontból jobban tetszett, vannak érdekes karakterek, rejtélyek, feszültségek, ötletek, és a főhős, Luo Ji, aki az egyik, teljhatalmat kapó Falképzővé válik, kellően érdekes és furcsa karakter ahhoz, hogy a közelgő trisolarisi invázió nyomása közepette is megadja azt a kis reményt a reményba fordulónak, hogy van.

12. Vernor Vinge: Tűz lobban a mélyben
​

(Eredeti megjelenés: 1992, első magyar megjelenés: 2012, fordította: Tamás Gábor)

Vinge ezen könyve igazi űropera, tele eredeti ötletekkel, fajokkal, na és a Gondolati Zónák elméletével, ami szerint a Galaxis körösen kifelé egyre magasabb technológiai, sőt mentális szintet érhetnek el az ott élő fajok. Legbelül a Gondolattalan mélység található. A Föld a Lomha zónában található, de a történet java a még eggyel fejlettebb Kívül zónában játszódik. Ezen túl pedig ott van a Transzcendencia az a zóna, ahol a Kívülben élő fajok által rettegett és elképzelhetetlen szuperintelligenciák, a hatalmak jönnek létre, ahol a technológiának nincsenek korlátai, ahol minden lehetséges. A zóna peremén létesített emberi űrlabor tudósai egy ősrégi archívumot vizsgálnak, de közben elszabadítanak az archívumból valamit, amit évmilliókkal ezelőtt jó okkal zártak be oda.

A könyv egyik legegyedibb ötlete egy olyan középkori társadalom, amely alacsony intelligenciájú kutyalényekből áll, amelyek azonban mentális kapcsolatokat létesítenek egymással, így 2-3-4 egyed időről időre egy nagyobb csoporttudattal áll össze, és komplex feladatokat is tudunk oldani összedolgozással. A könyv ezen része hihetetlenül izgalmas és érdekes. De vannak itt még szintén egyedi növényi intelligenciák, izgalmas kozmológiai fejtegetések, és kevesebb erős karakterek is.

11. Félix J. Palma: Az idő térképe
​

(Eredeti megjelenés: 2008, első magyar megjelenés: 2011, fordította: Latorre Ágnes)

Ez egy pimasz, és egyben a viktoránus-kori irodalomnak is tisztelgő, időutazós regény, rengeteg olyan apró ötlettel, ami miatt nagyon szeretem. Például, ahogy az író időnként kikönyököl a lapok közül, és elbeszélget az olvasóval, de közben újra és újra az orránál fogva vezet, eközben pedig elénk varázsolja a tizenkilencedik század végi kort. Találkozhatunk többek közt HG Wellsszel, Hasfelmetsző Jackkel, az Elefántemberrel, Bram Stokerrel, szóba kerül a nevesítés nélkül a Coca-Cola és rengeteg korabeli utalás, ahogy Wells híres művének, Az időgép nek a történetét és születése körülményeit is London a felidézhetjük, sőt, hőmeglátogatható0 idővilla a megtévesztő2 meg0, hőmeglátszó0 idővel. Schakleton kapitány vív háborút az automata robotok ellen. “ Tessék csak, tessék, nyájas olvasó… álmodban sem élhetsz át olyasmit, amivel itt találkozol.”

https://substackcdn.com/image/fetch...c743-be7f-4eb4-b308-dd7a97c129a3_804x246.jpeg

10. Naomi Alderman: A jövő
​

(Eredeti: 2023, magyar megjelenés: 2024, fordította: Borbély Judit Bernadett)

Aldermantól a Hatalom éppen lemaradt, a legújabb regénye viszont nem. Ez a legfrissebb könyv a listán, hiszen idei, 2024-es élmény, és úgy is egészen előkelő helyet kap, hogy nagyon olvasmányos. Ez pedig elég komoly teljesítményt.

A technológia és ember kapcsolatát feszegető, remek stílusban megírt, meglepő fordulatokkal teli, apokaliptikus sci-fi. A regény szerinti közeljövő nagyon közel jár a pusztuláshoz, és a világbeli fiktív, paranoiás techmilliárdosok már évek óta készülnek is rá különböző vész-forgatókönyvekkel, titkos bunkerek tucatjaival, kimenekítési tervekkel. A világvége pedig idővel elkerülhetetlenül eljön, és Martha Einkorn, az egyik milliárdos asszisztense, valamint Lai Zhen, a különc blogger és túlélőművész pedig akarva-akaratlanul részeseivé válnak a világot alapjaiban megváltoztató eseményeknek.

9. Orson Scott Card: Végjáték
​

(Eredeti megjelenés: 1985, első magyar megjelenés: 1991, fordította: F. Nagy Piroska és van egy Bihari György fordítás is)

Hogy a Végjáték csak kilencedik? Hiszen korábban többször tettem már a kedvenc, top 5 sci-fi regényem közé. De tévedek, mégsem, mert az egy másik Card-regény volt.

A Végjáték tökéletes belépő bárki számára a science fiction regények világába, Ender Wiggin a Hadiskola többi-képességű diákjaival együtt kíméletlen manipulációk közepette készül fel a hangyok elleni totális háborúra, mint a jövő hadvezérei, ezért lelkileg és mentálisan is nagyon sokat fizetnek, mert a katonai vezetést segítik és manipulálják. Nagyon izgalmas lélektani regény, feszes, érzékeny, a zéró gravitációs taktikai részek is nagyon egyediek, a vége pedig egy hatalmas gyomros az olvasónak.

8. Frank Herbert: Dűne messiása
​

(Eredeti megjelenés: 1969, első magyar megjelenés: 1992, fordította: Gáspár András, Galamb Zoltán)

Tudom, hogy sokan nem szeretik annyira a Dűne közvetlen folytatását, mint én, de hát mások vagyunk. Nekem ez volt a folytatások közül csúcspont (a másik a Dűne eretnekei ), ez talán azért is, mert nagyon vártam tizenévesen a magyar kiadásra. Másrészt azért, tűpontosan ábrázolja Paul Atreidest, a genetikai fajnemesítésben megnyomorítotthumánt, aki hiába győzte le a császárt és a Harkonnenneket, ettől még egy ember a képességei, jövővíziói vergődve, ahogy próbálja mert próbálja jövő pusztulástól szuperül. Sci-fibe oltott, lélektani királydráma arctáncoltatókkal, fura szerzetekkel, meglepő régi karakterekkel, összeesküvésekkel, Liga-navigátorokkal, és hú, mekkora, kompromisszummentes film-lázálmot lehet ebből csinálni. Ugye, Denis?

7. John Wyndham: A triffidek napja
​

(Eredeti: 1951, magyar megjelenés: 1990, fordította: Gálvölgyi Judit)

Régi olvasmány, és talán az első apokaliptikus, poszt-apokaliptikus regény volt (1951-ben jelent meg angolul), amit hajdanán olvastam, sőt, biztos vagyok benne, hogy számtalan hasonló történet előképe lehetett, gondolok itt például a zombiregényekre.

Az egy triffid nevű, korlátozottan intelligens, gyökereikkel mozogni is tudó, a világűrből a Földre kerülő, és termesztett történetben megtalálható növények evolúciós előnye, miután az emberiség nagy része megvakul egy meteorzápor következményeként. Persze, vannak kivételek, például a főhős is, akit aztán nem látó embercsoportok próbálnak elfogni, hogy ő legyen a szemük, ami létszükségletű az életben maradáshoz. Ez a könyv szerintem mai szemmel is megállja a helyét, és biztos vagyok benne, hogy számos zombitörténet is merített innen hangulatban, ötletekben.

6. Dan Simmons: Oroszlán
​

(Eredeti: 2003, magyar megjelenés: 2015, fordította: Huszár András)

Dan Simmonsról legtöbbeknek a Hyperion -ciklus ugrik be, viszont itt van a másik csodálatos és elszállt sci-fi duológia (Ílion és Olümposz), ami szerintem nagyjából olyan jó. Az első kötete. Kevés izgalmas koncepciót tudok mondani, mint amikor egy 20. századból elrabolt történész, Thomas Hockenberry professzor a Trójai háború közepén találja magát, ahol a valóságos és kvantumteleportálva közlekedő görög istenek arra kényszerítik, hogy dokumentálja, miben tér el a háború Homérosz Íliászától . Eközben értelmes robotlények, a moravecek utaznak a Jupiterről a Marsráról, és közben Shakespeare-ről beszélgetnek. A Földön pedig a múltjukat elfeledett dekadens emberi közösség élnek nagyon furcsa szabályrendszerek közt. Mi folyik itt tulajdonképpen?

Aztán a szálak elkezdenek összeérni, Hockenberry ellop egy kvantumteleportálót, és elkezdi szívatni Zeuszékat, Akhilleusz és Hektór összefog az istenek ellen, Odüsszeusz pedig váratlanul feltűnt a távoli jövős Földön, a moravecek pedig jól belekeverednek a Trójai háborúba.

Akinek van türelme, megpróbálhatja feltérképezni a Hosszan túli irodalmi irodalmi tucatjait, elveszhet a Shakespeare-szonettek, Proust Az eltűnt idő nyomában vagy Nabokov Adá és közt, de még jódarabig lehetne sorolni azt az irodalmi kavalkádot, amibe még a magasirodalmi póz bicskája is beletörne. Csodálatos irodalmi és sci-fi zsánerkáosz ez, kár, hogy a lezáró második kötet már kedvelt.

https://substackcdn.com/image/fetch...432d-7d8e-41f7-a986-7efa0975e604_805x250.jpeg

5. Orson Scott Card: A holtak szószólója
​

(Eredeti: 1986, első magyar megjelenés: 1995, fordította: Szántai Zsolt és Körmendi Ágnes)

Nagyon szeretem a Végjáték ot, viszont a sorozatból mégsem a klasszikus első kötet a kedvencem, hanem a folytatása, A holtak szószólója , a felnőtt Ender és a malackák nevű idegen civilizáció találkozása. Ez a könyv részben Ender az első kötet eseményei miatti bűntudatára épül, a malackák képében egy nagyon különleges idegen faj életébe és gondolkodásába enged betekintést - ami gyökeresen másképp működik, és ez a megértés, meg nem értés, meg a könyv egyedi hangulata egészen különleges olvasmányélménnyé tette.

Card hihetetlen érzékenységgel képes írni az emberi fajról, az esendőségünkről, a hibáinkról, úgy, hogy közben az Ender-történetekben végig jelen van az emberi fajba, az egymás elfogadásába, megértésébe vetett hit. (Valószínűleg sosem fogom megérteni azt a kettősséget, amely Card egyes gyűlöletkeltő nyilatkozatai, valamint a végtelenül emberi regényei között feszül.)

4. Peter F. Hamilton: Pandóra csillaga
​

(Eredeti: 2004, magyar megjelenés: 2014, fordította: Vitális Szabolcs)

Talán a valaha írt egyik legizgalmasabb és legötletesebb idegen faj ebben a könyvben, az a rész, ami kifejti a gondolkodásukat, evolúciós fejlődésüket, önmagában egy csoda. E mellett van egy optimista jövőkép, az értelmes, okos emberiségről, amely féreglyuk által terjeszkedik a galaxisban, és talál egy titokzatos energiamezővel elzárt csillagrendszert. Persze, kíváncsiak is vagyunk, pedig Pandórának sem a szelencéjét, sem a csillagát nem kéne piszkálni.

Elképesztő sci-fi világépítés, felfedezések, ötletek, csak kicsit sok szereplő és oldal. Sajnos a történetet lezáró 2. kötet, a Júdás elszabadul már nem fért fel a listára, mert nekem kicsit sok benne a felesleges történetszál és az értelmetlen lövöldözés, de ettől még az is jó könyv.

https://substackcdn.com/image/fetch...5a6d-d85b-4fd4-8208-bf7fc64a39a4_927x713.jpeg

3. Alastair Reynolds: Redemption Ark (sajnos egyelőre csak angolul)
​

(Eredeti megjelenés: 2002)

A Jelenések tere -sorozat nagy lendülettel indul útjára magyar nyelven sok évvel ezelőtt, és itt el is akadt az egész. Pedig! A második kötet, a Redemption Ark mutatja meg igazán, mitől elképesztő ez a világ, és hogy nemzetközileg is mennyire alulértékelt író Alastair Reynolds. (Azért nem kell olvasóni sem, masszívtábora van, plusz ő volt az aki a 2010-es években 1 millió angol fontos kiadói gigaszerződést írt alá 10 évre, 10 könyvre).

Órákon át lehetne taglalni a könyv apró részleteit, a társadalmi-politikai rendszereket, amelyek teljesen logikus szimbiózisai ennek a jövőnek és technológiai fejlettségnek, közben borzongatóan idegenek és ismerősek egyszerre, a helyszíneket: a Yellowstone hajó nanotech pestise által átformált Chasm Cityjétől kezdve a Resurgam körül keringő ölelőgia for Infin . Itt nem várjon senki cikázó űrhajókat, vagy lézerpisztollyal rohangászó hősöket, olyan elképesztő sci-fi ötletek sorakoznak helyettük, mint pl. a tehetetlenség felfüggesztése révén elért extrém gs gyorsulás. A könyvben leírt relativisztikus sebességen történő üldözés pedig a valaha írt legeredetibb űrbéli harcok egyike. Miért nincs ez a regény magyarul???

https://substackcdn.com/image/fetch...adc9-4643-48f6-b195-8f7a73218163_309x500.jpeg

2. Frank Herbert: Dűne
​

(Eredeti: 1965, első magyar megjelenés: 1987, fordította: Békés András)

Hát igen, a Dűne örök. Tizenéves korszakom kedvenc regénye, azon kevés régebbi sci-fik egyike, amit témájuknál fogva nem avultak el, nem váltak porossá. Mire Paul Atreides és a sivatagbolygó története kb. 13-14 évesen a kezembe került, elég sok sci-fit olvastam, de az ifjú Paul kifinomult intelligenciájával és felelősségtudatával szinte példaképemmé vált, és ugyancsak a töredékét fogtam fel a későbbi szövegkörnyezetbefonó filozófiának, de a Dűne sivatagai és homokférgei részek, elvarázsoltak még több mindent. Szerencsére mindez felnőtt fejjel sem változott, csak újabb és újabb jelentésrétegek épültek be az olvasásaimba.

https://substackcdn.com/image/fetch...e111-ee64-4bda-919b-4779b5fe1a96_332x500.jpeg

1. Dan Simmons: Hyperion
​

(Eredeti: 1989, első magyar megjelenés: 2001, fordította: Békési József, Huszár András)

Bevallom, az első két helyen egészen érdekes, utolsó pillanatos csere történt. A lista már régen kész volt, csak a szöveget kellett megírnom hozzájuk, erre az utolsó simításoknál váratlanul megcserélem a Dűné t és a Hyperion t? Micsoda eretnekség ez! Mégis megtörtént.

A 29. században az emberiség egy térkapukkal összekapcsolt csillagközi államban él, mesterséges intelligenciák manipulálnak, ott Számkivetettek néven ismert, az emberi léttől eltávolodott egykor emberi ellenséggel hadakoznak.

Hét zarándok indul a hírhedt Hyperion bolygóra, egy pap, egy katona, egy költő, egy tudós, egy nyomozó, egy konzul és egy keresztes lovag, és az utazás közben sorra elmesélik egymásnak, hogy miként is találkoztak a Hyperionon élő félelmetes, természet titokzatos tövistestű lénnyel, a Shrike-időkal,ákat a fájdalomos időkal, ákat a fájdalommal.

Emlékszem, hogy mennyire mellbe vágott rögtön az első történetből, a két jezsuita atya, Leonard Hoyt és Paul Duré missziójának végzete, hogy mennyire izgalmas katonai sci-fi közepébe csöppentem Kassad ezredes visszaemlékezésében, ami végül egy szerelmi kapcsolat teljesült ki. Aztán jött egy megint másfajta sztori, a Hyperionon élő Bús Vili király mellett alkotó, öntörvényű és szókimondó költővel, Martin Silenusszal, majd a tudóssal, Sol Weintraub és visszafiatalodással és emlékvesztéssel járó időbetegségben szenvedő lányának megható drámájában. És mindegyik zarándok életében végig ott settenkedik, kegyetlen, túlvilági Shrike. Az, hogy mi történik velük, csak a 2. kötetből, a Hyperion bukásából derül ki, és nekem ez a két kötet mindig is inkább egy hatalmas eposznak tűnt, mint két külön regénynek. Ebben a könyvben szinte minden benne van, ami miatt ennyire szeretem a science fictiont.

Meghalt Däniken.
Megnézve a polcaimat egy könyvet találtam tőle a címe Tévedtem volna?

1988-ban jelentették meg a Galaktika Baráti Kör kiadásában. Akkoriban kincs volt.

Me elkezdődött a Hét királyság lovagja sorozat ami csatlakozik a Trónok harcához.
Ez egy 2015-ös könyv kritika

George R. R. Martin: A Hét Királyság lovagja kritika – Egy könyv a függőség ellen​

Ha nem akarunk kiszakadni Westeros világából, érdemes átfutni a tavalyi megjelenéseket, ugyanis két könyv és egy novella is kijött a gigantikus fantasy-univerzum kiegészítéseként. Közülük az egyik A Hét Királyság lovagja.

A kötet három, egyenként körülbelül százoldalas folytatásos kisregényt tartalmaz. Ezek évtizedekkel a Trónok harca cselekményei előtt játszódnak, méghozzá az ominózus Blackfyre-lázadás leverése után másfél évtizeddel, amikorra azonban még közel sem csillapodtak le az indulatok Westeroson. (A lázadás során a király egyik fattya, Daemon megkapta a Blackfyre-t, a Targaryen-ház családi kardját, ezért úgy döntött, hogy trónörökösnek tekinti magát.) Az első rész, A kóbor lovag már megjelent egyszer Magyarországon képregényben formájában is (amely egyébként elég igényes kiadás lett), a folytatások – A felesküdött kard és A rejtélyes lovag – viszont elmaradtak. Most azonban az eredeti szövegek fordítását kaptuk meg egy kötetbe gyúrva.

A történetek kidolgozott és szerethető főszereplői Ser Duncan, a Magas, aki egyszerű bolhavégi suhancból lett relatíve képzetlen lovaggá és fegyverhordozója, a kis Egg (a képregényben Egér, egyébként beszélő névről van szó). A kóbor lovag eseményei során Dunk elköveti azt a hibát, hogy egy lovagi torna folyamán megüti az egyik, bábjátékos nőket molesztáló Targaryen herceget, ezért istenítéletre kényszerül, amelyet meglepő módon túl is él (ez nem mindenkire igaz). A felesküdött kard cselekménye szerint egy elterelt folyó ügye fordul át birtokviszályba és kis híján háborúba két szomszédos vazallus közt, megfűszerezve némi Blackfyre-kötődéssel. A rejtélyes lovag ismételten egy lovagi tornán játszódik, ahol Dunk és Egg összeesküvésre bukkannak és lerántják a leplet – a maguk amatőr módján – egy készülődő, második Blackfyre-felkelésről.

Habár a főszereplők tényleg nem a Hét Királyság legprofesszionálisabb kardforgatói és hős-alapanyagai, amellett nem lehet szó nélkül elmenni, hogy ténykedésük nem humoros buddy cop movie-s bukdácsolás, hanem igenis tétje van minden cselekedetüknek a birodalom jövője szempontjából, még ha ezek néha negatív irányba is lökik a történelem menetét. Martin ugyanazzal a realizmusigénnyel írta meg ezeket a történeteket, mint az évtizedekkel később játszódó Trónok harcát, azonban van egy fontos különbség.
Méghozzá az, hogy egészen új szegmensét figyelhetjük meg az alaposan kidolgozott westerosi társadalomnak. Ezúttal nem a nagy házak ügyesen viszálykodó és machináló politikusait látjuk, hanem kisebb földesurakat, akik a nem túlságosan friss sebeiket nyalogatják, valamint a legalsó néprétegeket, akik többnyire csupán gyalogok a hűbérurak játszmáiban.

Azonban ez óriási hiányérzettel is párosul. A jól megírt történetekben közel sem érezzük a Tűz és Jég dala nagyívű epikáját, annál inkább annak hiányát. Nem tapasztalhatjuk meg a birodalmat szétszaggató háború súlyát, hanem csupán a békeidőbe nyerünk betekintést, ami általában véve sajnos unalmas. Így nehéz átérezni az egyes történetek tétjét, mert azoknak csupán a rövid távra ható következményeit ismerjük meg.

A Hét Királyság lovagja érdekes kiegészítése Westeros világának, szerethető karakterekkel, jól megírt sztorikkal és a középkori életmód kiváló és érzékletes leírásával. Pótléknak tökéletesen alkalmas a masszív függőség csillapítására, amíg várjuk a következő évadot és/vagy ezerpárszáz oldalas könyvet. Emellett arra is alkalmas, hogy a könyvek világába eleddig nem merészkedőket vagy a sorozatszüzeket (már ha van ilyen egyáltalán) bevonjuk ebbe a részletesen kidolgozott univerzumba. De sajnos nem a várva-várt hatodik rész.
(Pintér Máté)