Hírek Hihetetlen de ebben az országban több városban is betiltották a kutyasétáltatást

Az iráni sajtó vasárnapi beszámolói szerint immár közel húsz iráni városban tiltják a kutyasétáltatást közterületen. A városi hatóságok higiéniai és közbiztonsági okokra hivatkozva vezették be a korlátozást.

A legfrissebb érintett települések között szerepel több nagyváros is, így például a közép-iráni Iszfahán és Jazd, a déli fekvésű Kermán, valamint a nyugati Ilam. A reformpárti Etemád című lap szerint Ilamban a szabály megsértése eljárást vonhat maga után, bár a szankciók részleteiről egyelőre nem közöltek információt.

Abbász Nadzsafi, Hamedán város ügyésze a hétvégén úgy nyilatkozott, hogy a kutyasétáltatás „nemcsak közegészségügyi kockázatokat rejt magában, hanem a köznyugalmat és a jólétet is megzavarhatja”.
Noha Teheránban már 2019 óta érvényben van hasonló tiltás, annak betartását a hatóságok csak korlátozottan ellenőrzik. A főváros elegánsabb kerületeiben továbbra is gyakori látvány a kutyáját sétáltató lakos a parkokban és utcákon.

Iránban a kutyatartás nem tilos, és sokan élnek is a lehetőséggel. Ugyanakkor a kutyák vallási megítélése megosztó: számos muszlim hittudós – köztük a síita klérus tagjai – a vallási szabályokra hivatkozva tisztátalannak tartja a kutyákat, különösen a velük való testi érintkezést, például a simogatást vagy a nyállal való kontaktust. Emellett politikai és vallási vezetők is gyakran bírálják a kutyatartást, nyugati hatásként értékelve annak népszerűségét.

Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah 2017-ben „kifogásolhatónak” nevezte a kutyatartást, amennyiben annak célja nem pásztorkodás, vadászat vagy őrzés. Különösen elutasítóan nyilatkozott az olyan esetekről, amikor a kutya jelenléte zavarja a környezet nyugalmát. Korábban, 2016-ban Sahínsahr városvezetése egyenesen arra adott utasítást, hogy a kutyákat gyűjtsék be, ezt a lépést akkor a „piszkos nyugati kultúra elleni harc” részének minősítették.

A mostani tiltások egy olyan társadalmi jelenség részeként értelmezhetők, amelyben a vallási és kulturális normák, valamint a modern életvitel közötti feszültségek továbbra is élesen megmutatkoznak Iránban.

1749608680523.jpeg
 
Az összeset ki kéne írtani..már az embereknek nem nevezhető lényeket....mert a kutyák milliárdszor tisztább kis lények, angyalok..a cicák is, és sok állat is..az ilyenek az ember nevet sem
érdemlik meg...
 

"Szíriában kötelezővé tették a strandon a burkinit

Szíria ideiglenes kormánya elrendelte, hogy a nőknek burkinit – olyan fürdőruhát, amely az arc, a kezek és a lábak kivételével eltakarja a testet – vagy más „tisztességes” ruhát kell viselniük a nyilvános strandokon és uszodákban – írja a BBC.

Az idegenforgalmi minisztérium által kiadott rendeletek „a közbiztonsági normák javítását és a közerkölcs megőrzését célozzák” – jelentette az Al-Ikhbariyah al-Suriyah szíriai állami hírcsatorna. A magánstrandok, klubok és medencék, valamint a négy csillagnál nagyobb szállodák mentesülnek az intézkedés alól.

A BBC azt írja, hogy bár a strandokon a szír nők többsége egyébként is burkinit visel, egyre többen fordulnak a nyugaton is megszokott bikinikhez, egy részes fürdőruhákhoz.

A rendelet kitér arra is, hogy a nőknek a fürdőhelyek között közlekedve takaró vagy bő ruházatot kell viselniük a fürdőruhájuk fölött. „A strandon kívül megfelelő takarás nélkül, fürdőruhában közlekedni tilos” – áll a közleményben.

A férfiak sem maradnak ki, nekik – amikor éppen nem a vízben vannak – pólót kell viselniük és a fürdőhelyeken kívül sem mutatkozhatnak meztelen felsőtesttel.

A közlemény szerint a „normál nyugati fürdőruha” a mentesített helyeken „a közízlés határain belül” általában megengedett. Általánosságban elmondható, hogy az embereknek bő, a vállat és a térdet fedő ruházatot kell viselniük, és „kerülniük kell az átlátszó és szűk ruházatot” – teszi hozzá a rendelet.

Arról egyelőre nincs hír, hogy a szabályok be nem tartását szankcionálják-e, vagy hogy a szabályok betartatására hogyan kerül sor. Az viszont biztos, hogy a vízpartokon vizimentők és felügyelők ügyelnek majd a rend betartására."

o_O:rolleyes:
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

babrafax wrote on Pacalka's profile.
Szia,

a coolcomics átvette a honosítást. A 2-6 rész folyamatosan felrakásra kerül. a 3 -dik album pár héten belül. Viszont nagy segítség lenne egy francia vagy angol nyelvű Lorna 1 -es album. Az első rész bármelyik nyelven neked nincs meg?

Üdv : Alex
berem wrote on verda's profile.
Szia

Lattam, hogy keresed a kovetkezo konyveket:

Simone de Beauvoir - A kétértelműség erkölcse
Krizmanits József - Vallási fundamentalizmus
Michael Ledeen · William Lewis - Bukás: amerikai kudarc Iránban
Firdauszí - Sáhnáme / Perzsa költők versei (Fordította: Gaál László)
Stefan Zweig - A tegnap vilaga

Ha esetleg meglesz barmelyik oszd meg velm is koszonom elore is.

berem
Diós Alexandra wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda. A Kárpátok vámpírjai sorozat hamarosan folytatódik 2027. Január 5.én jön ki a 40. Kötet Sötét Karnevál címen. Már most alig várom, hogy olvashassam :)
Marcsello71 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm szépen a csodás fordításokat és örömet, amit ezek a könyvek szereznek. Mindig nagyon várom az új fordításokat, főleg a z Ősi fajok sorozatát.
Mivel a rajongói fordítások új topicba lettek paterolva, mostantól itt találjátok meg az enyémeket is: https://canadahun.com/temak/rajongói-fordítások.64770/ kezdve az Ősi fajok 8,6. részével.

Statisztikák

Témák
39,230
Üzenet
5,058,140
Tagok
630,900
Legújabb tagunk
bartusgabesz76
Oldal tetejére