Nem hiszek ebben, és az egész teremtésben sem..., most már..., hiába "próbálok" úgy teremteni magam köré a kis világomat, ahol szeretet és őszinteség van, boldogság, hiába vonzok be hasonló embereket, nálam ez nem működik...
Úgy látszik, azok akik nem szeretettel vannak mások felé, nekik könnyebben sikerülnek a dolgok... Vagy lehet velem van a baj, nem tudom..., meg ez a fejlett karma egyre inkább úgy érzem, hogy átok, mintsem áldás legyen..., mit csináljak a fene nagy fejlett karmámmal, belső énemmel (gyógyító legteteje), ha nincs olyan fejlettségi szintű ember a környezetemben, a "világban", akivel hasonló szinten vagyunk? Vagy csak kicsi a különbség fejlettségben..., mert hiába vagyok tényleg lelkes, pozitív, segítek mindenkin, sugárzik belőlem a szeretet, megnyilvánul, őszintén adom feltétel nélkül mindenkinek, ha mégsem lehet ezáltal egy olyan világot teremteni, amiben boldog vagy? Van melletted egy olyan társ, akivel boldogok vagytok igazán, akivel mély érzéseket éltek meg, jóban és rosszban egymás támaszai vagytok, lelki társai egymásnak, s egyben nagyon jó barátai, hogy szeretitek egymást tiszta szívből, elfogadjátok egymást, nem akartok a másikon változtatni? Még ha ezek a felsoroltak meg is vannak, mit érek a teremtésemmel, ha mind hiába valók és az élet nem "kegyes" velem? Mit érek az erényekkel, ha gyakorolom és szívből jönnek, ha még sem tudok ezáltal haladni és olyan embert, társat "bevonzani", akivel olyan, mintha egy álomvilágban lennék, a mi közös kis valóságunkban, ha nem oszthatom, nem tudom megosztani senkivel sem?
Ha szívből adsz szeretet és őszinteséget, önmagad adod, zárt falakba ütközik végig... Most akkor változnom kell, hogy ezek ne legyenek? Ne mutassak ki érzelmeket? Húzzak magam köré falakat, zárkózzam be és reménykedjek, hátha majd esetleg...?
Nem vagyok negatív, ne értsetek félre, csak ilyesmi érzetek kavarognak bennem...
