Húshagyó ételek böjt idején
Március havát meghatározza a böjt, mely mint önmagunkat fegyelmező szokás, szinte egyidős az emberiséggel, s nem pusztán a trend diktálta újkori vívmány. Húshagyó ételek, hagyományos ízek? Szemezgess népi konyhaművészetünk jellegzetes böjti ételeiből!
Már az ókorban is böjtöltek; vagy azért, hogy kiengeszteljék a haragvó isteneket, vagy azért, hogy elősegítsék a papok és papnők istenségekhez való közelebb jutását. De böjtöltek egészségügyi szempontból is, hogy növekedjen a
Egyszerű böjti ételek
Tejleves
Gánica
Kelkáposztás Tofu-ragu, hajdinával
Böjti káposztaPaprikás lepény szervezet ellenálló képessége, hogy helyreálljon a lelki egyensúly, a szellemi erő, vagy vallási felajánlásból vonták meg maguktól a falatot, hogy beteg szeretteik felépüljenek.
A különböző vallásokban más és más böjtölési szokás alakult ki:
A zsidó vallásban elsősorban a bűnbánat és a gyász napján tartanak böjtöt, a muzulmánok Ramadan idején, a katolikusok pedig karácsony előtt, adventkor és húsvét ünnepe előtt, a Krisztus feltámadását megelőző negyven napon keresztül.
Cibere leves
Hozzávalók: 4-5 gerezd fokhagyma, 1 dl tejföl, 1 dl tej, fél citrom, liszt.
Elkészítés: tegyél fel kb. 1,5 liter vizet főni, adj hozzá 4-5 gerezd apróra vágott, vagy zúzott fokhagymát, forrald fel, majd egy evőkanál liszttel elkevert tejjel és tejföllel habard be. Fél citrom levével ízesítsd savanykásra, majd – gyenge tűzön – melegítsd át.
Tipp: Tálald pirított kenyérkockákkal!
A böjt ideje és a jóllakás tilalma
A hamvazószerda és nagypéntek közötti időszakot egykor – főleg a vidéki Magyarországon - szigorúan megtartották. Ebben az időszakban a vallási előírások miatt elhagyták az állati eredetű zsírral való sütést-főzést, és mindent, még a desszerteket is olajjal készítették.
Naponta kétszer étkeztek, ebédre olajos levest, böjtös süteményt, vékony pitét ettek, vacsorára pedig olajos nyerskáposzta, savanyú paprika, dió és méz jutott.
Szokás volt, hogy a nagyböjt kezdete előtt az asszonyok pogácsát készítettek,
lesütötték a szalonnát, elmosogatták és eltették a zsíros edényeket, és legközelebb csak húsvét napján vették elő újra. Böjti időszak alatt tilos volt lakodalmat, bálokat és különböző zenés összejöveteleket tartani.
Napjainkra persze már sokat enyhült az egyház szigorúsága: először a zsírral való főzés tilalma szűnt meg, majd a húsfogyasztás negyvennapos tilalma. Manapság böjtös napnak csak a hamvazószerdát és a pénteki napokat tartják meg, vagyis ezeken a napokon nem lehet húst fogyasztani, és jóllakni is csak egyszer lehet.
Jellegzetes böjti ételek
Népi konyhaművészetünkben jellegzetes böjti ételnek számított a cibereleves, a korpából készült savanyú leves, a tejleves, túrós vagy mákos csikmák (házi, gyúrt tészta, amelyet kinyújtás után csíkokra vágnak, frissen, forrásban levő vízben kifőznek, majd cukrozott, darált mákkal megszórva fogyasztják), különböző aszalt gyümölcsök, tojás, halételek és sóban főtt bab, vagy a paprikás lepény.