Huszonegy gramm csupán a lélek?

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Ma kaptam ezt a szép levelet egy kedves barátomtól:


Kedves Mindannyian!

Mai, égi esszénus tanítás. Lejött, továbbadom:
"A Mindenség középpontja a Teremtő Isten. A világ teremtése és a lélek születése is ott kezdődött. Az ősrobbanásnál. Az ősrobbanást mondhatnánk, hoy a teremtő gondolat anyagba tömörülése. a teremtés pillanatában tökéletesen tiszta rezgés indult útjára. ahogy eltávolodott a tökéletestől, a rezgés megváltozott, lelassult, anyagba tömörödött, így született meg a fizikai világ.

Hol nevelkedtek a megszületett lelkek?
Először a Fehér világban. Isten a Fehér világát benépesítette gyermekeivel. ők lettek a lelkek. Tiszta, fehér energialények. S mivel energialények, nincsen meghatározható alakjuk. Kezdetben nem volt meghatározó személyiségük. csak tiszta, isteni gondolatok voltak. s mivel szabadok voltak, szabadon elkalandozhattak a világ bármely részére. Így megérkeztek a fizikai világba is, s elkezdték benépesíteni a saját teremtő gondolataikkal. De itt már nemcsak a teremtő isteni gondolatok hatottak. Változott a rezgésük, színesedtek, mert alacsonyabb illetve magasabb rezgésűekké váltak. Mikor megalkották az embert, szabadon jártak ki-be a testbe, vagyis értelmet teremtő erőt adtak neki.
(S voltak lelkek, akik harcot viseltek Isten ellen. Az égi háború még ma is tart. De ez egy másik történet.)
Később Isten testbe zárta őket és megalkotta a karmát. Így lettek energialények. Később, hogy egyetlen szeretett gyermeke sem veszhessen el végleg, a lelket ketté választotta. Így maradt a felsőlélek a Fehér világ lakója. És bármit is tegyen az alsólélek, a felsőlélek mindig Istentől származó tiszta gondolati energia marad. Fehér energialény.
Isten minden léleknek egyedi és lemásolhatatlan rezgést adott. Így következett be az, hogy a fizikai testben a lelkek annyiféle utat járhatnak be. Ez a rezgés lett a személyiségének az alapja.
Születésekor nem kapott nevet egy lélek sem, hiszen kezdetben csak egy család volt. Azonosításához elég volt az egyedi rezgése.

A kettéválasztásnál vettek fel nevet az alsó lelkek. A névvel kinyilvánították isteni mivoltukat. Úgy gondolták, hogy ők maguk tökéletesek. Mindegyik, mint egy-egy isten kezdte meg útját a köztes létben. Nem érezték az Istenhez való tartozás fontosságát. Ábrahám az ősapa volt, aki először így idekerült a földre, s tökéletesen istennek hitte magát. Jákob már a megszületése pillanatában megkapta a nevét. a lelki vezetőjt és a malachit szelencét a teremtő Isten adta neki. Mert Isten mindig gondot visel minden szeretett gyermekére.

Valaha az esszénusok voltak azok, akik elkezdtek visszatalálni az igaz útra, akik felfedezték a lélek hovatartozását. Felfedezték a Fehér világgal való összekötöttséget, s megértették, hogy a lélek két részből áll. Megértették, hogy az alsólélek önmagában nem tökéletes egész.

Az alsólélek önmagában nem isten teremtménye, hiszen Isten teremtménye az egész lélek,- a gömb-, az alsó és felsőlélek egy lélekként.

Amikor az őslelkek benépesítették a fizikai világot, sokkal kevesebben voltak.
Minden egyes lélek aztán a saját döntése alapján (leginkább a karma mielőbbi ledolgozása céljából) újabb és újabb lelkeket hozott létre, akik aztán ismét újabb lélekként élték életüket, és hoztak létre még újabb lelkeket. Így jött létre a föld benépesedése.

Ez azért lehetséges, mert az isteni teremtés legkisebb szikrája is elég ahhoz, hogy összetartson egy lelket, és hogy vissza tudja vezetni őt a Fehér világba.
A lélekben önmagában ez a kis szikra az ami tiszta, és soha nem veszít eredeti rezgéséből. Hiszen energiáját egyenesen a Teremtőtől kapja. Az isteni teremtő energia nélkül nem lenne képes létezni. A szikra olyan mint a testnek vagy az autónak a motor. Ő látja el energiával a lelket. Minden egyes piciny szikra létrehozza a lélekben a benső gyermeket. végül is a lélek Ő köré épül fel a különböző tudati és érzelmi szálakon keresztül. Tehát a benső gyermeket nézve mindannyian testvérek vagyunk a szikra által.

De a lélek más energiákat is képes felvenni. az ember jellemét gondolatai, viselkedése, a rárakódott energiák és egyéb dolgok határozzák meg. a süveg és a küldetéstudat szintre felrakódott információk, s a különböző szálakon elraktározott információk is.

Vagyis amit egy ember megél, az tulajdonképpen egy hangzavar. Ezért fontos feltisztítani, lecsendesíteni s meghallani a saját hangunkat, a lélek saját hangját.
Az ember a b elsőjéből akkor hallja lelke hangját, ha az átsugárzó érzéseket és gondolatokat a sajátjaként érzi! Ehhez először a süveget kell megtisztítani.

A lélek önmagában majdnem tökéletes. Ahogy tisztul és visszatalál a Fehér világhoz, egyre tökéletesebbé válik. Igazán tökéletes csak akkor lehet, ha a két lélekrész egyesül. Ebből adódóan a b etegségek mind csak a rárakódott diszharmóniából születnek. Ezért lehet tőlük megszabadulni.
A diszharmóniából kitisztulás, rezgésemelés a léleknél azért olyan nehéz, mert a lélek az emberi tudaton keresztül ezzel a hangzavarral azonosítja magát. "

Itt vége a tanításnak.
Szeretettel küldöm. Marika
 

pitti

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma kaptam ezt a szép levelet egy kedves barátomtól:
Kedves Mindannyian!
Mai, égi esszénus tanítás. Lejött, továbbadom:
Istvan, Konyorgok ne add tovabb.:twisted:
Nem kell.
Foleg nem az "egi esszenus tanitas"!
Hagyd meg minden foldi halandonak hogy a sajat utemeben jusson el oda ahova el kell jutnia.
Szoritkozz az altalad teleomlesztett temakra.
 

bubamama

Állandó Tag
Állandó Tag
Otthon.....

Ja, még elfelejtettem, hogy mennyivel jobb volt, amikor az emberek otthon születtek és otthon haltak meg! :ugras:



Kedves István, ....hát, ... nem is tudom. Otthona válogatja....!
Gondolj csak a nemrég, "otthon született"- és meghalt kisbabára, ....vagy a kb. 150 éves, váci múmiára, ...az otthon el sem húnyt, - élve eltemetett gazdag nagynénire,.....

Üdv.
 

Csillagvirag

Állandó Tag
Állandó Tag
...ahány könyv annyi fejfájás..Csak.[/quote]

Kedves Ivan! Kicsit keson valaszolok, pedig orultem a soraidnak es tisztaztad szamomra, mi az az alap, amire figyelsz, es mi az Arvisura tanusaga a kerdesrol.Es azt is nagyon helyesnek latom, hogy amin dolgozol az epito valami, es nem annak a negativja.
Az idezett soraidat szeretem, mert ereztem az igazat es humorat is.
A "Csak!"-annyira jellemzoen dacos, hogy mar valodi Ivan-jelensegnek nezem, es arra figyelmeztet,hogy a dolgok boncolgatasa helyett az egeszre figyeljek...a "csak-van"-ra, ami tobb es mas, mint a miertekre adott valaszok.
En hiszek a lelek letezeseben, de ez nem lenyeges, mert furcsa modon talan nem mond ellent neked, CSAK te maskent nevezed...Es engem sokkal jobban erdekel a Csak mogott rejtozkodo lenyeg, mint a szavak. Nem tartom valoszinunek, hogy huszonegy gramm..., es fontosnak sem....Mert sokkal inkabb erdekel eppen epuloben, eppen teremtodoben levo megnyilatkozasa...
Erre figyelek, de nem vetem el, ha valaki masra figyel. Minden kiserlet erdekel, es az anyagi megkozelitesek is, mert az ember ezer iranyba nyujtja a megismeres csapjait...En pedig majd elrendezem magamban...:rolleyes:
Udvozol Csillagvirag
 

xawier

Állandó Tag
Állandó Tag
...sziasztok,

az én megközelítésemben a lélek hasonlíthat valami energiához, hasonlóképpen a gondolatokhoz, ami jelen környezetünkben "kézzel foghatatlan"... hogy a súlya 21 gram vagy sem nem tudom, de ha ezt mérni lehet, akkor valószínüleg a gondolatokat is, lehetséges, hogy a kettő (gondolatok+lélek) súlya aza 21 gram ??
 

Ivan

Kitiltott (BANned)
Én ugyan nem vagyok hívő, azonban ma megnéztem mi fán terem Szentkúton a százgrammos földsugárzás és a súlytalan hit.
Mátraverebély mellett van ez az ősi szent hely, ahol 3 kis forrás is ered, mert a Mátrát itt nem borítja andezit (tömör vulkáni kőzet), mint máshol, hanem csak az eredeti mészkőkibúvások látszanak. Mivel ez karsztosodni tud, így vannak -keletkezhettek- források.
A hely szelleme még egy magamfajta őshitetlennek is felemelő érzés..Annak ellenére, hogy semmiféle sugárzást, megkönnyebűlést, hajkinövést, lesántulást nem tapasztaltam. Pedig a fénypadon is ücsörögtem, de semmi pozitív energia nem kísértett. Megijedt biztosan tőlem..
Viszont kikapcsolódni azt lehet és gondolkodni is, életünk folyásán vagy éppen csődjén, megtorpanásán stb...kinek mi a szimpatik..és aktuális.
Annyi hálálkodó táblát én még gyógyítóhelyen/szenthelyen nem láttam mint itt. Ezekszerint történhetett itt egy-smás. Sajnáltam, hogy nem vagyok félszemű vagy sánta...de persze nem nagyon. Viszont a hitnek egészen biztosan van ereje, többgrammos, ha már a nemlétező lélek a nagy zérust jelenti.. Külön szimpatikus, hogy nem sűrű sorokban vonul itt egy tömeg, hanem csendben és normálisan, valamint elfogadható számban jönnek-mennek itt a "lelkek". Tudják, ez nem a vidámpark.
Annyira szép ez a környezet -megsem próbálom leírni- hogy már ettől meglehet kisebb nyavajából gyógyulni. Ha lenne lelkem arra beszélném rá -21 nemlétező grammjával- majd itt bolyongjon és eszébe sem jusson reinkarnálódni, ebben a siralmas világban van elég reinkarnálódott úgyis. Itt viszont csend van és jó levegő és a természet gyönyörű. Kár lenne bolyongással tölteni az időt, mikor ittlehet a halandó.
Láttam már több ilyen helyet, de ez..egészen kiemelkedő. A természet itt nagyon jókedvű lehetett. Megértem a gyógyulásukat ilyen helyen keresőket, bár a csodákban csak holnap fogok hinni. Egyebekben pedig sohasem. Persze nem ilyennek születtem.
 

Mira*

Állandó Tag
Állandó Tag
Hát egészen megkapott a hely szelleme, ha Ivánt ilyen fenkölt fogalmazásra ihlette. Pontosan erről van szó, ha egy hitetlen meg akarja érteni, hogy mi vonzza a hívőt a templomba, zarándokhelyre. Egy helyet szentté teheti valami felülről jövő csoda, de ugyanakkor a sok-sok odazarándékoló ember igaz hite is. És ez pontosan érzékelhető, fogható, felemelő érzés. Lehet, hogy - abban a helyzetben, pillanatban - erről nem is kell többet tudni. A későbbiekben is vonzani fog minket és vágyódunk oda.
Számomra Máriaremete a leg-leg ebben a témában. A templom ott is hálaadó táblákkal van néhány méteren kitapétázva.
Én tegnap Máriabesnyőn jártam, ott is nagyon felemelő energiákat tapasztaltam. Megfigyeltem, hogy az igazi zarándokhellyé váló templomokban mindig hátra lehet menni az oltárhoz, esetleg mögé is, a szent helyekre és nincsenek piros zsinórral lekerítve a tömeg elől.
És érdemes kihasználni, hogy ilyen helyeken egész másokká válunk, másként, tisztábban tudunk gondolkodni, esetleg választ kapunk kérdéseinkre.
 

Mira*

Állandó Tag
Állandó Tag
Visszatérve a lélekhez, jól megközelíthetjük ha elkezdjük vizsgálni az embert és folyton azt kérdezzük: mi mozgatja.
Pl: mi mozgatja az embert? - Izmok. Mi mozgatja az izmot? - A vérkeringés. Mi mozgatja a vért? - A szív. - Mi mozgatja a szivet? .........
És mi működteti az elmét?
És miért kell egy szerv, amit mi magunk nem tudunk megállítani? (Na jó, kivéve néhány jógit.) :p
 

cathy222

Állandó Tag
Állandó Tag
Visszatérve a lélekhez, jól megközelíthetjük ha elkezdjük vizsgálni az embert és folyton azt kérdezzük: mi mozgatja.
Pl: mi mozgatja az embert? - Izmok. Mi mozgatja az izmot? - A vérkeringés. Mi mozgatja a vért? - A szív. - Mi mozgatja a szivet? .........
És mi működteti az elmét?
És miért kell egy szerv, amit mi magunk nem tudunk megállítani? (Na jó, kivéve néhány jógit.) :p
Helyesbítek: az izmot az idegek mozgatják, a vér az táplálja. Mi működteti az izmot? Az agyunk. És mi működteti az agyat?
A szívet a szinuszcsomó működteti, de mi működteti a színuszcsomót?
 

xawier

Állandó Tag
Állandó Tag
sziasztok...

Előre is bocsi, de ha már szóba került...


A szinuszcsomó elhelyezkedése, anatómiája
A szinuszcsomó elhelyezkedését a vena cava superior posterolateralis részének és a jobb pitvar sulcus terminalis kezdeti területének találkozási vonalánál írják le. Kiterjedése változatos, általában 4-5 mm széles és 1-1.5 cm hosszú, alakja leginkább a marharépára emlékeztet. A sinuscsomó felkeresésében nagy segítségemre volt az arteria nodi sinuatrialis, amely a sinuscsomó vérellátását végzi. Az arteria nodi sinuatrialis a sinuscsomó állományában végágakra oszlik, vagy azon áthaladhat, így tehát a sinus csomó elhelyezkedését mintegy kijelöli (ábra).
<CENTER><TABLE cellSpacing=6 cellPadding=6 bgColor=#c0c0c0 border=0><TBODY><TR><TD colSpan=2>
A ramus marginalis leválása után eredő arteria nodi sinuatrialis preparált készítménye
<HR></TD></TR><TR><TD>
denis.jpg
</TD><TD>
1. Nodus sinuatrialis
2. Arteria nodi sinuatrialis
3. Aorta
4. Vena cava superior
5. Atrium dextrum
6. Atrium sinistrum
</TD></TR></TBODY></TABLE></CENTER>​
Eredmények
A preparált készítmények és a koronarográfiás röntgenfelvételek alapján megállapítható, hogy a sinuszcsomót ellátó artéria eredhet a jobb vagy a bal coronariából. A bal coronariából eredő artériák 34%-os gyakorisággal, míg a jobb coronariából eredő artériák 66%-ban fordulnak elő (táblázat).
A bal coronariából eredő artéria nodi-sinuatrialis eredhet a bal coronária fő törzséből, vagy a ramus circumflexusból.
A jobb coronáriából eredő arteria nodi sinuatrialist két fő csoportba soroltam. A besorolás az alapján történt, hogy az arteria nodi sinuatrialis hol veszi eredését. Mint fontos vonatkoztatási pontot, a jobb coronariából eredő ramus marginalis eredése helyét vettem.
A ramus marginalis dexter leválása előtti szakaszból eredt az artériák 94%-a. Ezt az artériacsoportot a vena cava superior falán történő lefutásuk alapján további három típusba soroltam. A vena cava superiort jobb oldalról megkerülő, és a septum interatriale felső-hátsó határát nem keresztező arteria nodi sinuatrialis 61%-ban fordult elő. Viszont ha az artéria nodi sinuatrialis a vena cava superiort bal oldalról kerüli meg, akkor a lefutása során keresztezi a sulcus interatrialis posteriort. Ezt a variánst az esetek 33%-ban találtam.
Az esetek 6%-ban az arteria nodi sinuatrialis két ágra oszlik. A két végág külön–külön, jobb- és baloldalról kerüli meg a vena cava superiort. A sinuscsomó szövetében a jobb és baloldalról jövő ágak ismét egyesülnek. Az említett arteria nodi sinuatrialis végágai, a vena cava superior fala mentén egy “érgyűrűt” képeznek.
A jobb coronaria ramus marginalis leválása utáni szakaszából eredő arteria nodi sinuatrialist az esetek 6%-ban találtam. Ezen artéria a jobb pitvar hátsó falán fut le.
 

xawier

Állandó Tag
Állandó Tag
....azt hiszem ezért próbálunk valamilyen magyarázatot, választ keresni - találni, ami legalább arra jó, hogy gondolatokat ébresszen bennünk :)

...de azért jó látni, hogy kb. itt lehet (lakhat) az a 21 gram...(ha nem a gondolatainkban);)
 

Ivan

Kitiltott (BANned)
A szentekről..az uruki-mai hitről és Rómáról..
Badiny szerint Vajk Istvánról semmiféle papír -feljegyzés- nem található a Vatikánban..ugyanez vonatkozhat a fiára, Imrére is. Ő szintén az apja halála évében -Vajk után, novemberben- lett "szent". Ezeknek a történeteknek nincs nyoma azonban a Vatikánban...De ezért mit követett el ez a 24 évesen meghalt Imre gyerek? Gondolom a csodáiról senki sem tud...mintahogy az apja csodáiról sem. Hacsak nem számítjuk a 12 főember -köztük rokonok (pl Koppány) -brutális meggyilkolászását, mellyet Vajk tudtával követtek el Gizike németjei, Vecelinnel az élükön.. Ugyan ki adna parancsot -ha szent életet él- a nagybácsi, Vazul szemkitolására (Százhalombattánál történt) és ki adna parancsot évek mulva , hogy "fülébe ólmot öntsetek"..és a keresztényi megbocsájtás? Mit is kellett megbocsájtania? Vazul ősmagyar hitét?
Még elég - Abát említeni, aki a királynál tartott megbeszélésen mondta: süllyedjek el, ha felveszem a római vallást...ezért -feleségestől- földbeásták egy tiszai révnél..majd a fejüket szétverték a "lovagok". Véleményem szerint az ilyen ember ősgonosz, sátánná kell szentelni. Mentsége(?), hogy az apja (a szintén Vajknak született) Géza is tett csúnya dolgokat ezügyben. Így két szent sátánunk is lehetne. Ugyanis milyen vallást kellett "eldobni" és/vagy milyen pogányok (mit jelent pogánynak lenni?) voltak őseink? Hát Anyahita egyistenhitű érdeknélkűli szeretetvallását gyakorolták (az ősmagyar vallást) mellyet- Anyahita után évezredekkel- a beavatott Jézus keltett újra életre, Urukban megalapítva ezt a hitet, hazatérőben Ordoszból, a beavatottképzésről. Persze Ő is megkapta ezért...Kleofásék nem akartak munkanélkűliek lenni... A jézusi vallás folytatója pedig -a 290 körűl Babilonban megölt- Mani volt. Ezért modják régi krónikák róla: uruki-mani hit--Ugyanis Mani foglalta írásba a hit elemeit, Jézus -agadei rovásokkal- csak néhány levelet írt az uruki (Suméria) híveinek.
Ha pedig volt már kereszténység -ez is jelképe Anyahitának- akkor mit akart ezzel kapcsolatban Róma? Hát átírni és -főleg- t i z e d e t s z e d n i...Ugyan ki nem hallott már középkori tizedjegyzékről? Végűl: melyik nép fizette a leglelkesebben és legtovább, a nyomorult jobbágyoktól kikényszerített tizedet: gondolom a válaszom elmaradhat..tiborci lenne.
Vajk István egyik nevelője a tudós ("kéthitű") Turu-Domonkos püspök majd érsek volt, aki keleti útján kapott még egy Mani Bibliát, vagyis az ősmagyar hit Bibliáját. Vajk hiába tudott erről, hatástalanok maradtak számára az ősi hitet tartalmazó könyv sorai? Nem látta, Róma mindössze saját -tizedes- érdekeinek megfelelően átformálta ezt? Kompromisszumokról nem hallott? Vajknak nagyon magasak voltak a korlátai...
 

alberth

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezek valóban titokzatos idők lehettek. El tudom képzelni, vagy talán el sem tudom képzelni, mi mindent bevethettek az egy nemzedéknyi idő alatti gyors térítés közben. És mi mindent megtehettek, hogy az ősi emlékeket kitöröljék a köztudatból, sőt még annak az írmagját is.
Nyílvánvaló, hogy Szent István királyunk egy eszményesített fogalom. Államiságunk szimbóluma. Nem sok köze van a történelmi Istvánhoz. Ehhez így kell viszonyulni szerintem...
Az igazság keresése terén persze egy megint más dimenzióba kerülünk.;)
 

Ivan

Kitiltott (BANned)
Nem akartam Vajk Istvánt dehonesztálni, de nem tehetek mást a tevékenysége fényében..A leírtak még nem is tükrözik a teljes igazságot, miután Koppány gyalázatos kivégzését megsem említettem..vagy Ajtonyét és másokét is mellőztem..az idegen papok szörnytetteivel sem foglakoztam, sőt Nagy Karcsival az avarkicsek főelrablójával sem..
Képzeljük el azt a barbárságot, ha valakit a kiskamasz fiai előtt ölnek meg...(Koppány) Vecelinék!
A rovásírás -mint ördögi mifene az idegen papoknak- csak a török után bukkan elő, akkor is Erdélyből, mert "ott bujt el"..Hihetetlen károkat okozott a történelemtudatunkban Vajk, aki nem lehetett valami észlény. Persze nemcsak rovásírással rendelkeztünk, hanem képzési rendszerekkel, kialakult ősvallással stb..és pótolhatatlan relikviákkal. Az Élet Templomaiból például. Árpádék idejében egyedűl a magyaroknak voltak orvosaik. De persze felszámolták ezt, mint netán most próbálják..
Ma is ezt nyögjük...már aki ebbe belemerűl és megérti mi történt itt és miért.
Viszont van akiknek az az érdeke, hogy az őstörténetünkön gúnyolódjon...félrevezessen, elbizonytalanítson (vannak taktikai elemek..) azonban ha megkérdezem, mennyire ismeri azt, amit közröhejnek tart és zagyvaságnak, kiderűl fogalma sincs róla...Tehát? Látatlanban ökörködik?
Húsz éve látom az un. történészek képtelenek vagy gyávák öszefoglalni -vagy nem tudják- a magyar őstörténetet. Meglepő azonban, hogy az ifjuság egyre nagyobb számban érdeklődik a régmult iránt...minél jobban mondják, hogy olyan, hogy magyar nép nincs is, annál jobban..
Megállapították -friss adat- hogy a csehek 52%-a szláv eredetű...és? Nincsennek?
 

alberth

Állandó Tag
Állandó Tag
Egyszóval mi nem is létezünk. Csak hisszük, hogy vagyunk. Ez egy tévhit... A nyelvünk pedig -, ha valaki komoly, logikus észrevételeket tesz. Gúnyolódnak ezen mindjárt. Nyilvánvaló, hogy mindez nem ok nélkül van. Én olvastam a szocializmus nyelvtudósainak is néhány könyvét, tanulmányát. A magyarok szerintük valóságos unga-bunga horda volt. A környező szláv és nem szláv népektől tanulták a mezőgazdaság, halászat, állattartás alapjait és az ezzel járó szavakat. Ugyanez vonatkozik a kézművesmesterségre. Vallásos szókincsünk túlnyomó százaléka szerintük szláv eredetű... ez nem vicc...
 
Oldal tetejére